Gondolatok a szakállas nőkről

2014. május 15. csütörtök

Napok óta azon tépelődöm, hogy vajon mi lehet a tényleges üzenete a transzvesztita osztrák előadó Thomas “Tom” Neuwirth, művésznevén Conchita Wurst (szó szerint “Punci Kolbász”) eurovíziós győzelmének? Egyáltalán van-e üzenete annak, hogy a “szakállas nő” folyik a csapból is? Eljött-e a másság végre megérdemelt ünneplése, vagy ez valami új irány kezdete, amely – ahogy sokan félve(!) írják – veszélyezteti a jövő nemzedékének nemi identitását?

Ami engem illet, nincs kifogásom a homoszexuális emberekkel szemben, elfogadom és tiszteletben tartom a nemi vonzalmukat. (A viselkedés területén van csak némi belekötni valóm. Erről később.) Eddigi életem során 2 esetben kifejezettem kedveltem és jó barátságba is kerültem két meleg sráccal, közülük az egyikkel, aki egy liverpooli buddhista pali és Neil-nek hívják, végigutaztam Új-Zélandot közel 2 hónapon keresztül. Rengeteget tanultam tőle, minden reggel és este 1 óra meditációt tartott, sokat mesélt nekem a spirituális útkereséséről. Az a tapasztalatom (főleg ebből a barátságból táplálkozva, de látván sok nyilvánosan is megszólaló homoszexuális férfit), hogy a meleg férfiakra jellemző a mélyebb önismeret iránti vágy, valószínűleg a megváltozott hormonszint miatt is (hiszen bennük kevesebb a tesztoszteron), a nőies viselkedés alapvetően sokkal nyitottabbá teszi az ember fiát/lányát a lelki folyamatok megértésére (lásd pl. végzős női pszichológusok száma).

A szubjektív viszonyulásomon túl mindemellett van egy másik objektív nézőpont is, ami nem hagy nyugodni a homoszexualitással kapcsolatban. Ez pedig választ találni arra a kérdésre, hogy vajon van-e (talán tudományosabban megközelíthető) oka annak, hogy egy ember a saját neméhez vonzódik és ha esetleg van, mit tanulhatnánk ebből és mire segítene odafigyelni?

Aki esetleg nem látta volna a 2014-es Eurovíziós dalverseny győztesének produkcióját, íme:

A legkézenfekvőbb válasz, ami azonnal felmerül, hogy vajon miért is kellene oko(ka)t keresni, hiszen a történelem is bizonyítja, hogy rengeteg híres tudós és művész is volt (sok esetben nem bevallottan) homoszexuális és ez teljesen egyértelművé teszi azt, hogy darwini értelemben van és mindig is volt helye a másságnak. Az állatok között is van homoszexualitás, tehát ez nem emberi sajátosság. Tiszta sor, hiszen ami VAN, annak VAN helye, különben nem is létezne. Amíg tehát egy Homo Sapiens Sapiens nem veszíti el az EMBERT önmagában és a másságával senkinek nem árt, addig teljesen mindegynek is tekinthetjük, hogy miért is olyan a nemi vonzalma, amilyen. Ebből a szempontból tehát Conchita Wurst győzelme kifejezetten szerencsés, hiszen végre bebizonyosodott, hogy mindentől függetlenül lehet az embert nézni egy produkció mögött. (A középszerű dalát pedig lehet szeretni és gyűlölni egyaránt, nekem speciel még tetszik is, olyan James Bond-os kicsit.) Amennyiben valóban ez történt, bravó, én azért fenntartom aprócska kétségemet, hogy a győzelem része volt a megjelenésből fakadó tudatos deviancia (=átlagostól, megszokottól való eltérés) is, szakállas transzvesztitákat ugyanis ritkán látunk és aki ezt a mai világban vállalni meri, arra akarva-akaratlanul oda fognak figyelni. Mivel ma már egyre több mindent tekintünk “csak egy jó poén”-nak, honnan tudhatjuk biztosan, hogy Conchita, vagy az ő PR szakemberei nem voltak ezzel a marketing eszközzel tisztában? Na de Józsi bá, ne legyél már ennyire cinikus! De hadd legyek! 🙂 (Később még visszatérek erre.)

Amióta közelebb kerültem a Recall Healing és az élőlények bio-logikus rendszerének ismeretanyagához, tartom magam ahhoz a nézethez, hogy bármilyen egészségügyi állapotban, viselkedésformában, identitásban (=azonosulás) és viszonyulásban a természet viszontválasza van, melynek célja az egyed közvetlen túlélésének biztosítása. Ahogy a bio-logikus meglátás szerint az összes betegség egy értelmes(!) biológiai különprogram, melynek célja a test minél további életben tartása (hiszen ha nem így lenne, akkor az energiánk elfogytával egyszer csak összeesnénk és meghalnánk, de előbb inkább megbetegszünk, hogy legyen időnk helyrejönni megfelelő lelki és testi tápanyagok segítségül hívásával), így a nemi identitás mögött is ezt az élet-értelmet (bio-logosz) keresem.

A bio-logikus rendszer lényege: Rendszeresen tapasztaljuk mindnyájan, hogy a stressz sem azonnal betegít/öl meg, hanem ha túl sokáig stresszelek, akkor jön a gáz. Egy ideig a test simán bírja a terhelést, a túlélő üzemmód ilyenkor ezerrel pörög, de ha lemerült a Duracell®, akkor könyörtelenül jön a helyreállítási szakasz (=betegség), hiszen a test életben tartásához elraktározott tartalékaiból elveszett energiát pótolni kell, ha meg “ágynak esünk”, a kiadós pihenésen kívül nincs sok lehetőségünk mást csinálni.

Visszatérve az első bekezdés kérdésére, van-e tehát bármilyen vélt veszély a jövő gyermekeinek nemi identitását illetően, vagy ez a félelemmel teli gondolat egy begyöpösödött és dogmatikus, neadj Isten kirekesztő(?) indoktrináció szörnyű következménye?

Metafizikai szempontból lehet némi veszély (tudatosság hiányában!), először azonban a kérdéskör biológiai értelmét járom körbe.

Az, hogy én a fizikai valóságban létezem, biológiai értelemben annak köszönhető, hogy valamikor a téridőben az édesanyám és az édesapám egy örömteli aktus során egyesítették az ivarsejtjeiket, illetőleg az ivarsejtjeikben meglévő genetikai program (=túl kell élnem!) a szerelmi légyott eredményeként lefutott. Az együttlétből fakadó szexuális izgalom hatására édesapám prosztatája megfelelően lúgos váladékot termelt abból a célból, hogy a megmerevedett hímvessző behatolását és az azt követő ejakulációt követően édesanyám hüvelyének savas közegét ellensúlyozandó olyan ideális környezet jöhessen létre, amelyben édesapám heréiben termelődő hímivarsejtek túléltek 48 órán keresztül és így esélyük volt eljutni a petesejtig annak megtermékenyítése céljából. Mivel a spirituális utunkat is lehetővé tevő fizikai létezésünk ettől a genetikai automatizmustól függ, ezért nem nehéz azt a biologikus törvényszerűséget észrevételezni, hogy a nemi vágy bio-logikus célja a faj túlélésének biztosítása.

Sose felejtem el pl. azt, amikor már 3 éves koromban(!) az óvodában számomra is érthetetlen módon a lányok puncijának látványa fokozott izgalommal töltött el, majd egy alkalommal, 6 évesen az egyik (nagycsoportos) lánytársammal a délutáni alvás során közös megegyezéssel megvizsgáltuk a másik nemi szervét és elcsodálkoztunk, hogy “jéé neked mid van”, közben pedig mindketten némi izgalmat éreztünk. Ekkor még azt sem tudtam, hogy hogy születik egy gyerek, mi az a behatolás, s hogy a kis fütyülőm miért lesz merev néha-néha, de azt tudtam (éreztem!), hogy a punci számomra egy jó “dolog”. A túlélést biztosító genetikai program tehát már évekkel az ivarérettség előtt ott tombolt bennem és gondoskodott arról, hogy hormonálisan a lányok irányába terelgessen. Az pedig, hogy 3,5 évig nem sikerült a kisbaba az asszonypajtással (erről írtam a gyermekem születése kapcsán a Születni tudni kell! c. írásban), igen “töketlen” lelkiállapotba hozott időnként, hiszen pont a belém “ültetett” tudat alatti programot nem tudtam lefuttatni rendesen… Erre még visszatérek, hogy ez miért is lehetett így.

Szigorúan ebben a (biológiai) értelemben az azonos neműek iránti vágy a faj túlélését biztosító genetikai programmal szemben működik, hiszen két férfi vagy két nő szexuális együttlétéből semmilyen esetben sem születhet utód. Ebből az következik, hogy ha hirtelen megszaporodnának a homoszexuális emberek a Földön, nagy valószínűséggel jelentős visszaesést tapasztalnánk a népesség növekedését illetően (egy bizonyos ponton túl pedig egyértelmű hanyatlás következne be). Az emberiség túlélését illetően tehát – biológiai szempontból – a homoszexualitást egy félresikerült genetikai programnak is tekinthetnénk, és sokan teszik is. Mivel azonban a különböző állapotok és viselkedésformák a természetben mindig okkal történnek (ha valamiben nem látunk ok-okozatiságot, az valószínűleg csak azért van, mert még nem tanulmányoztuk elég részletesen azt), így a homoszexualitás kialakulásával kapcsolatban is léteznek különböző tudományosnak is tekinthető elméletek, amelyből most csak kettőt emelnék ki.

Egy általam kedvelt, 2 amerikai pszichiáter által írt Agyszex c. könyvben pl. a 60-as évektől elterjedő, hormonbombaként működő fogamzásgátlók mellékhatásának tudták be a homoszexuális emberek számának növekedését az azt követő időszakban (az utód magzati fejlődését ugyanis az anyában hormonálisan felborították ezek a brutális esemény utáni szerek és így a nemi identitás kialakulásért is felelős első 3×6 hét során máshogy és máskor indultak be a magzatban a hormonális folyamatok), a Recall Healing és annak alapját képező Total Biology sokkal távolabbra nyúló – és időben visszamenőlegesen is érvényes! – esettanulmányai pedig arra világítanak rá, hogy egy adott individuum azonos neműek iránti vonzalmának mindig meg lehet találni akár a saját gyerekkori, akár a felmenők életében is a lelki kiváltó okát. Pl. ha a felmenők között sok volt a nők elleni erőszak (és az esetleg ebből származó halál is), akkor az utód túlélését az biztosítja, ha az leányként leszbikus lesz, mert akkor nem is akar majd férfiak között sündörögni; ha pedig a fiú utód meleg lesz, nagy valószínűséggel találunk a családban olyan biológiai programot, amely a túlzott férfias viselkedéshez (“fegyvert rántok és lelövöm a másikat, hogy ne pofázzon, mert én vagyok a Jani!”) kapcsol egy negatív életeseményt (=nem ő volt a Jani és őt lőtték le) és ennek “megoldása” (elkerülése) lesz a nőies viselkedés és nemi identitás kialakulása. (A konfliktusokból fakadó nemi vonzalom jóllehet keresztben is működik, vagyis az anya konfliktusa is vezethet homoszexualitáshoz a fiúgyermekben.) Ebből az utóbbi nézőpontból tehát érdemes lenne megvizsgálni Conchita Wurst családi történeteit, nagy valószínűséggel a dédszülőkkel bezárólag megtalálható egy olyan visszatérő drámai konfliktus, mely során egy valamely férfi felmenő / felmenők vagy a túlzott férfiasság miatt bajba sodródott ill. sodródtak, vagy a nőkkel szembeni erőszak miatt nagyon mélyen megélt férfiellenesség alakult ki az anyai / női oldalon, így a természet megoldásaként a megszületendő kis Thomas tesztoszteron hiányos lett, hogy a bio-logika így segítse az ő túlélését a világban.

A homoszexualitás tehát a fajunk továbbörökítése szempontból egy nem szerencsés, de bio-logikusan nagyon is ésszerű “mellékhatás”, egy értelmes biológiai (külön)program is lehet. Darwini megközelítéssel azonban, ahogy egy süket vagy egy vak ember számára is nehezebb “kitérni a ragadozók” elől (és így tovább örökíteni a génjeikben lévő programot), úgy a homoszexuális egyedek számára is komoly “kereszt” a saját nemükhöz való vonzalom, hiszen természetes állapotukban a génjeik továbbörökítéséhez szükséges biológiai program nem fut le. (Magyarul egy meleg férfi számára egy meztelen nő látványa nem állítja fel a ceruzát, a leszbikus nő meg egyenesen falra mászik még a pénisz gondolatától is.) Még az sem kizárt, hogy a sok esetben tudat alatti programból fakadó deviancia egyes embereknél ebből a hiányérzetből fakad!

Érdekes módon pl. a Recall Healing esettanulmányai között van olyan, hogy egy homoszexuális férfiban futó genetikai program felismerése – a felmenők között találtak olyan férfias / nőies programot, ami brutális konfliktusként “épült be” az egyedek DNS-ébe, majd ezt később megfelelő irányítással feltérképezték – részlegesen vagy teljesen “visszakapcsolta” az ellenkező nemű egyedek iránti vágyat is, így a korábban teljesen fiúkat szerető férfi a nők irányába is nyitni kezdett. Ha tehát megvan a sztori forrása, a túlélő üzemmód visszatérhet az utód-örökítő módba. (A Recall Healing módszer működésére egyébként bizonyíték a kvantumfizika tézise is, azon belül is a holografikus világkép és David Bohm valamint Dr. Karl Pribram munkássága, mely gyönyörűen bebizonyítja, hogy a szubatomi részecskék a megfigyelés – ez esetben a túlélést biztosító “bio-logikus sztorihoz” való kapcsolódás – hatására megváltoztatják a viselkedésüket és ezáltal a teljes képet is. Nem mellesleg erről szövegel Bruce Lipton is a “Tudat, a belső teremtő” c. munkájában.)

Biologikus szempontból tehát a homoszexualitás egy teljesen normális reakciója a természetnek, de a Recall Healing tapasztalatai és a holografikus világkép figyelembe vétele talán a teljes elfogadás mellett segíthet feltenni azt a kérdést, hogy “lehet-e / érdemes-e ezen változtani valahogy?” (…hiszen a természet valódi célja az, hogy tovább örökítsük a saját génjeineket. Aki ezt bármilyen szinten kétségbe vonja, annak szeretettel ajánlom Az ember gyermeke c. filmet.) Ennek elsősorban akkor van jelentősége, ha egy adott egyed képtelen szembenézni a saját nemi identitásával! Aki homoszexuálisan is teljesnek és egésznek érzi magát az utódnemző állapotba való kapcsolás igénye nélkül, azt meglátásom szerint feltétel nélkül szeretni, tisztelni kell és kész. (Aki pedig elfogadja a bio-logikus nézetet és szeretne változni, annak segíteni kell.)

Conchita történetének másik oldala egy metafizikai sík, amiről érdemes még szót ejteni.

Egyértelműen megfigyelhető tendencia az, hogy a fiatal lányok tinédzserként általában a rosszcsont srácokhoz vonzódnak, vagy legalább akik egy kicsit rosszak. Olyanokhoz, akik vagányak, merészek, sokszor őrültségeket csinálnak és mégsem lesz semmi bajuk, vagy ha esetleg balesetet is szenvednek, keményen felállnak és mennek tovább. (Nekem volt például egy barátnőm huszonévesen, aki azt mondta – előre is bocs: “Nekem kell, hogy egy férfiban legyen egy kis geci.” Mármint a viselkedés terén, mert számára az akkori érzései alapján ez jelentette azt, hogy férfias.) Ezek a srácok tele vannak tesztoszteronnal, a tudat alatti programjuk be akarja bizonyítani a nőstényeknek, hogy ők “képesek megszerezni a vadat”. A lányok pedig, sokszor önmagukkal szembeni értetlenségüknek is hangot adva, vonzódnak az ilyen hímekhez. Már gimnazistaként is nem egyszer hallgattam végig osztálytársnőim “panaszkodását”, hogy az általuk kedvelt macho srác mennyire nem figyel oda rájuk, majd bevallották, hogy mégis ellenállhatatlan vonzalmat éreznek iránta.

Vajon miért? Mi lehet ennek az oka?

“Érdekes módon” a nőket úgy alkotta meg a bio-logikusan tervező Jóisten, hogy vonzódjanak a férfias férfiakhoz. Az utódnemzéshez ugyanis az szükséges, hogy egy leendő anya olyan partner mellett kössön ki, aki meg tudja védeni a csemetéket. Aki felkapja a szekercét és rátámad a medvére, s aki minden körülmények között megvédi őt és a családot. Aki mellett ő, a – gyengébb – “fészekrakó” nőstény és az utódok biztonságban lehetnek. A modern világban ezt a védelmet és biztonságot már nem csak a fizikai erő és / vagy a magabiztos attitűd, hanem a férfi pénzszerzési képessége is jelenti. Bio-logikus szempontból így azonnal érthetővé válik az, hogy a nők miért tartják a pénzes pasikat sokszor vonzónak, függetlenül attól, hogy fizikailag bejön-e nekik az ipse vagy sem. Ezek mind-mind tudat alatt futó programok, melyek célja az, hogy az utódok biztonságban nőhessenek fel egy védelmet adó fészekben és túléljék a “vadállatok” támadását.

Az, hogy a férfi férfias legyen, egy nő pedig nőies, az emberiség fennmaradásának és túlélésének szempontjából elengedhetetlen kritérium. Amikor “működik a kémia”, az egymással szimbiózisban lévő biológiai programok megsokszorozzák az utódlás lehetőségét, gondoljunk csak a fiatalok buli utáni “baleseteire”, amikor még a felelősség gondolatától nem “befolyásolva” két 17 éves összerak egy gyereket pikk-pakk. A természet azt az üzenetet kapja ilyenkor, hogy a nő férfinak, a férfi nőnek tekinti a másikat, őrült kémia van közöttük, tehát minden adott az utódláshoz. És páff.

A (fizikai testet öltött) élet feltétele tehát az egyértelmű férfi és a női minőség fennmaradása. Ha elkezdünk egyre inkább gender-szemlélettel gondolkodni, akkor ezt a princípumot szerintem felrúghatjuk. Azzal tehát, hogy a homoszexualitás ünneplésével (lásd Budapest Pride) kvázi a “nemtelenség” állapotát piedesztálra emeljük, azokat az erőtereket formálhatjuk át, melyek a fajunk túlélését biztosítani hivatottak. Sokan ezen eseményekben csak egy ártatlan poént látnak, de szerintem ennek sokkal távolabbra mutató következményei is vannak.

Ismeritek a “viccet”:
Két modern anyuka beszélget a játszótéren. Megszólal az egyik:
– De aranyos a gyereked, fiú vagy lány?
Mire a másik:
– Majd ha felnő, eldönti ő.

Mi lehet a helyes hozzáállás?

Homoszexualitás van, mindig is volt. Ha szembesülünk vele – akár a személyes életünkben ismerjük ezt önmagunkban fel – talán gondolkodjunk el azon, hogy ennek valamilyen oka lehet és ha elég nyitottak vagyunk, próbáljunk választ (esetleg okot) is találni a lelki békéhez szükséges teljes elfogadáson túl, heteroszexuálisként pedig ne idegenkedjünk ettől, mert ami van, az VAN. A homoszexualitás egyre nyilvánvalóbb ünneplése azonban szerintem(!) az elfogadáson túl nem jó irány, mert az abból fakadó gender szemlélet (=nem számít, hogy férfi vagy / nő vagy függetlenül attól, hogy minek születtél, aminek érzed magad az a lényeg) metafizikailag beleavatkozik a teremtés princípiumába. A bio-logosz szempontjából egy férfit egy nő képes igazi férfivá tenni és ez fordítva is igaz, s ez teszi lehetővé azt, hogy ne haljon ki az emberiség és mondjuk legyen esélye még spirituálisan is fejlődni. (Ne feledjük, hogy a homoszexuálisoknak is van apja és anyja is, akik érvényesítették a biológiai programjukat, s ők is, mint mindenki más, egyáltalán ezért születhettek meg!)

A homoszexualitás másságának egyre gyakoribb ünneplése azért rejthet némi veszélyt, mert ez a másság egy másra is használható gyűjtőszóvá válhat idővel, aminek következtében a tradíció által felépített erkölcsi korlátok – amelyek emberré teszik az embert és nem állattá – teljesen ledőlhetnek. Ti el tudtok képzelni egy olyan világot, melyben pl. az emberek az utcán fesztelenül szeretkeznek meztelenül, vagy valaki leül a padra és mosolygó arccal maszturbál egyet a városháza előtt, mert ahhoz van kedve? Vagy este 8-kor főműsoridőben hol hetero, hol meleg pornót adnak, mert úgyis mindenki szeret dugni? Ha belegondoltok, a másság fogalmába ezek is simán beleférnek, a fogalom értelmezésének kiszélesítésével csak idő kérdése, hogy már ne legyen törvényekbe iktatva az ilyen. (Az internet forgalmának 50%-át már így is a pornó adja, ami a szexualitásban lévő szakralitást már így is porig rombolta a fiatalok elméjében. Meg ilyenek történnek.) Lehet, hogy ez csak a saját belevetítésem egy túldimenzionált folyamatba, mégis úgy érzem, hogy vannak olyan erkölcsi korlátok, amelyek feszegetése folyamatosan tapasztalható. Nem arról van szó, hogy hazudjunk önmagunknak (hiszen a sok tiltás sajnos ezt eredményezi, na meg egy csomó betegséget), hanem hogy ne feledjük el a sokszor előre nem látható következményeket, mint pl. a másság elfogadásának univerzális kiterjesztése. Ezt jelenti az éberség. Hiszen mindent lehet, de azért mégsem mindent lenne szabad. Hol van a határ?

A másik megfigyelésem mindezek ellenére viszont az, hogy pont azért kezd előtérbe kerülni a homoszexuálisok elfogadásának és jogainak védelme, mert Newton 3. – a hatás-ellenhatás – törvényének összefüggéseit nem ismerik fel a “buzizók”: amilyen erővel nyomom a falat, olyan erővel nyom vissza engem a fal. Minél jobban el akarnak tehát valamit nyomni, az annál erősebben tör felszínre. (Lásd szélsőséges politikai nézetek erősödése a nemzetállamok szuverenitása ellenében működő “közös” Európai Uniós eszmékkel szemben.) Jóllehet eme logikus magyarázaton túl látok némi “ördögi” – összeesküvés-elméletes – tervet is (erről lejjebb), hiszen a másság elfogadásásának propagandája ma már politikai programmá is előlépett, szerintem pedig nem véletlenül. (Bár az is meg merném kockáztatni, hogy az elfogadást propagáló honatyák egy része bele se gondol ebbe az aspektusba.)

Jóllehet a revizionista történészek hivatalostól eltérő véleményének másságát ők sem szeretik, de ez valahogy kimarad a képletből mindig. 🙂

A férfi-női princípiumot érintő gondolatfűzér lezárásaként még annyit, hogy a Recall Healing tapasztalati eredményei nagyon magas hatékonysággal bizonyítják, hogy (amennyiben nincsen semmilyen látható testi elváltozás) a meddőség forrása feltűnően sok esetben a férfi-női szerepek és erőterek eltűnése. (Magyarul: A nő hordja a nadrágot, a férfi meg papucs!) Amikor egy nő nem tud igazi férfiként, vagy egy férfi igazi nőként tekinteni a partnerére, amikor összebújnak “gyerek-projektelés” céljából, egyszerűen nem jön létre az az erőtér, ami az utódlást lehetővé teszi. Az utódlás azon is múlhat, hogy a felek alfaként tekintenek-e egymásra. (Az alfanőstény partner az, akire az adott férfinak ránézésre feláll, az alfahím pedig, akire a nő ránézve mehet bugyit cserélni.) Az alfa persze nem csak partner, hanem családtag is lehet (hiszen itt erőterekről! beszélünk), erre személyes példám, hogy a gyermekem 3,5 évnyi meddő “próbálkozás” után közvetlenül az anyukám halála után fogant, amire egyrészt lehet az is válasz, hogy “egy távozó életet egy születő élet követ”, vagy pedig az a bio-logikus elmélet, mely szerint képtelen voltam a páromra alfaként tekinteni addig, amíg a betegséggel küzdő anyukám életének megmentése volt a legfontosabb tudat alatt és nem a saját génállományom tovább örökítése. (Hiszen én az ő biológiai programjának a következménye vagyok.) Persze ez csak feltételezés részemről, de a RecallH okfejtése elég logikusnak tűnik.

Mit tartsunk szem előtt?

Közismert tudományos nézet és tapasztalat, hogy egy gyerek úgy tanul, hogy másol. Amit a szülő csinál, azt csinálja a gyerek is. Ha káromkodom, a gyerek eltanulja. Ha türelmetlen vagyok, azt is. Mondhatom egy gyereknek, hogy “nekem sem kéne ezt tennem”, de ha teszem, akkor lemásolja, mert AZT látja, amilyen vagyok. Egy cseperedő gyerek számára a legfontosabbak azok a minták és külvilágból fakadó visszajelzések, amelyek alapján megpróbálja összerakni a saját személyiségét, s amelyből aztán később egyéniség lesz. Ebbe beletartozik a szülők rasszizmusa, kirekesztő gondolkodása is, de a metafizikai igazságot nélkülöző konformizmus is! (Nem véletlen, hogy a tehetségkutató műsorok ilyen népszerűségnek örvendenek manapság, hiszen fiatalok millióinak nyújtanak mintát a tömegből való kitűnéshez és eme minta kialakítása során azért nagyon sok mindent el lehet nekik adni és be lehet őket tenni egy “elvárt” dobozba!) A mintákon túl persze ezt a folyamatot a karmikus programok (asztrológia!) is befolyásolják, valamint a testi-lelki táplálékok, az él-elem, amit elfogyaszt egy gyermek. A gyereknevelés felelőssége metafizikai szempontból leginkább az, hogy az igazi szeretet az éberség példájának állítása legyen. Az éberség pedig – Hamvas szavaival élve – a lélek intenzív érzékenysége a tudatos élet szolgálatában. Olyan példát ildomos állítanom, amely a tudatosságban leélt élet megélésére és továbbadására sarkall, hiszen én is ennek köszönhetem a saját fizikai létemet. Az érdekesség egyébként pont az, hogy tényleg erre vagyunk programozva, az idősödő(!) férfiak prosztata problémáinak jelentős hányada az unoka hiánya (“nem viszi tovább senki a génállományomat”) miatti, nem tudatosan megélt félelemből jön. (Ezzel kapcsolatban itt van egy 1 órás elemzés angolul.)

A homoszexualitással kapcsolatos éber hozzáállásnak meglátásom szerint két fontos tényezője van a fent említett ok-okozatiság tükrében:

  1. Ítélkezés nélkül fogadjuk el a homoszexuálitást és legyünk tisztában annak mögöttes ok-okozatiságával is (hiszen a természetben minden okkal történik), mert a megértés mindig egyensúlyt szül! (Arról nem is beszélve, hogy az elfogadás képtelensége mindig abból fakad, hogy nem tudom önmagamban elfogadni ezt a minőséget, pedig OTT VAN! S ha a meglehetősen bio-logikus Recall Healing nem téved, akkor szüleink, nagyszüleink érzelmi konfliktusainak hatására bennünk is kialakulhatna a saját nemünk iránti vonzalom.)
  2. Metafizikai okok miatt nem frankó kitüntetett figyelmet és energiát adni a homoszexualitásnak (vagy a másság ünneplésének, vö. ‘gay pride’ azaz meleg büszkeség), ezért szemléljük egészséges szkepticizmussal a gender-szemléletet, mint teljesen normálisnak mondott állapotot, hiszen az emberiség létezésének alapfeltétele a férfi és női princípium kettőségének megléte, ez pedig a “nemtelenség” ellenében létezik. (A hüvely biológiai funkciója a pénisz befogadása és a szülés, a végbélé a széklet ürítése, ezt a gender-szemlélet propagandistái sem tagadhatják!) A Yin és a Yang együtt adja ki az egységet, ez nem “bűnös” polaritás és dogmatikus korlátozni akarás! (Persze ha azt feltételezzük, hogy az egyedfejlődésünk a homo androgünos – hímnős humán faj – irányába tart, akkor az más tészta, de bátorkodom azt gondolni, hogy ahhoz még egy kicsit alacsony tudatossági szinten vekengünk, már ha az említett állapot egyáltalán lehetséges “célállomás”.)

A széleskörű toleráns elfogadás hozzáteszem az említett newtoni törvényszerűségből fakadó “büszke nyomulást” szerintem(!) kioltja, így minél többen vesszük természetesnek a homoszexualitás meglétét, annál kevésbé akarják majd a homoszexuálisok ünnepelni a saját másságukat.

…és akkor most a vad “ördögi” tervről befejezésképpen…

Kutatók véleménye szerint ha a Föld népességének növekedése a jelenlegi ütemben folytatódik, akkor 2050-re kb. 9 milliárdan leszünk ezen a csodás kék bolygón. Számos híresztelés azzal riogat, hogy ennyi embert ez a planéta egyszerűen nem tud eltartani kényelmesen, vagyis a népesség szabályozására kell valami megoldás. A legvadabb összeesküvés-elmélet hívők a Georgia Guidestone-okba belevésett üzenetre mutogatnak (=a Föld urai 500 millióra akarják csökkenteni a bolygónk népességét), mások a Bill Gates Alapítvány világméretű vakcinaprogramjában látják a veszélyforrást, mint potenciális – anti-humánusnak vélt – szabályozó rendszer. Hogy ezeknek az elméleteknek mennyire valós az alapja azt nem tudom (de nem zárom ki, hogy van bennük igazság), az viszont felmerül bennem eme bejegyés kapcsán, hogy a depopulációs törekvések szempontjából kulcsfontosságú lehet a gender-szemlélet elterjesztése is, ugyanis egy konformizmusra és másolásra épülő világban minél több nőies férfi és férfias nő példakép jelenik meg az individuum szabadságának önkifejezését hirdetendő, annál kevésbé lesz a család, mint legkisebb létközösség megalapításának és az utódnemzésnek értéke, arról nem is beszélve, hogy egy individualista és hedonista társadalom sokkal jobbat tesz a gazdaságban a fogyasztásra épülő növekedési modelleknek.

Egy gondolkodó elme mindazonáltal azonnal beleköthet abba az okfejtésbe (teljes joggal), hogy ha a homoszexualitást elsősorban egy bio-logikus program okozza az egyén közvetlen túlélési potenciálját erősítendő, akkor vajon mitől lenne(?) hatása az ilyen gender-normák példaképek általi propagálásának a tömegekre, viszont erről meg az a véleményem a kvantumfizika szemüvegét az orromra biggyesztve, hogy minden megfigyelő tudatállapotára hatással van a környezet általános paragidmája, így bizonyos elménket elérő szubliminális üzenetek (Conchita Wurst győzelmének egy másfajta olvasata: “lehet a neved Fütyis Punci, és legyél nyugodtan szakállasan is nőnek öltözve a tömegből való kiemelkedéshez!”) a férfi/női princípiumok eljelentéktelenítésével eredményezhetik azt, hogy a dominánsan nőies / férfias érzelmi konflikusokra adott bio-logikus válaszreakciók magasabb százalékában szerepel majd megoldásként a homoszexuális identitás (nem tudatos) kialakítása, aminek egyenes következménye lesz a népesség csökkenése, A végső cél.

Persze ilyen szemszögből akár még szerencsésnek is tarthatnánk a népesség csökkentésének eme szelíd módját (“szemben a feltételezett és még várható? népirtással…”), nekem mégis az a szkepticizmussal teli meglátásom, hogy a kulturális gyökerek jelentőségének elhomályosításával, a nemzeti határok “jószándékú” eltörlésével és a nemek közti határok egyértelmű elbagatellizálásával egy “végül is mindenhogy jó és minden mindegy” szellemében vekengő, többnyire metafizikai ismeretekből tökéletesen impotens és egyre könnyebben manipulálható massza irányába terelgetik a tömegeket, ami végső soron nem a polaritás megszűnéséből fakadó vágyott egységet fogja elhozni az emberiség számára, hanem a tökéletes állatfarmot.

Csak remélni tudom, hogy ezzel az utolsó gondolatcsokorral csúfosan mellétrafálok.

20 hozzászólás

  1. "András bácsi"

    A Liebster Award díjnak, valamint Zitának és Árpinak a földkörülkeringő bringásoknak köszönhetően találtam rád (hisz ahogy nekik alakul a világlátásuk, és amennyi élettapasztalatot összeszedtek már, érdemes hallgatni rájuk). Ahogy az oldaladra jutottam megfogott ez a jó régi és jól lerágott csont, így gondoltam ezzel kezdem mert ha ebből a témából ki lehet hozni valamit akkor tényleg lehet látogatásra ajánlott a krónikus billentyűcsapkodó kolléga… Na és kellemesen csalódtam, habár igen hosszan, de többnyire igen jól sikerült felépíteni a gondolatmenetet és elsőre van néhány sokat használt és idézet tan/könyv amit nem ismerek (még?), de tetszik a stílusod és az életfelfogásod amit vélni látok ezen egy
    írás alapján… Szóval írok majd még…

    Válasz
  2. merkababa

    Még annyit a társadalmi normákról és a szakállas nőkről, hogy 100 éve, ha egy nő nadrágot húzott és inget, az ugyanolyan hullámokat vert, mint most Conchita. 🙂 de ha az az ing kigombolódott úgy dekoltázsig, akkor a hímsovének kicsit visszavettek … 😉

    Válasz
  3. merkababa

    Egyik kommented kapcsán: Amikor a tesztoszeron dúl, szerinted a nőnek van esélye választani, hogy ad-e puncit? Nemi erőszak? Hmm? Egy oldaról azt mondod, hogy az ősi nőnek biológiailag is logikus volt, hogy alfa hímet válasszon, majd aztán azzal érvelsz, hogy utasítsa el az erőszakossága miatt ugyanazt a ffi-t…. Nehéz helyzetbe hozod ezzel a biologokát és a nőket is 🙂
    Tetszik, hogy több szempontból körbejároda helyzetet, és jókat is írsz, de …
    Általánosan meg azt nem veszed figyelembe, hogy az emberi létezés értékét nem a populáció számszerűsége adja alapvetően, hanem a létezés minősége. Gondolom, ha az lenne az aktuális probléma, hogy abból adódóan, hogy nincs az ellenkező nemek között szex és ezért kihalóban az emberiség, akkor lehet, hogy az LMBTQ közösség tagjai is meghoznák a hetero közösülés áldozatát. 🙂
    Aztán továbbá azt sem veszed figyelembe, hogy az LMBTQ emberek, – bár igazából az elején kapsigálod a gondolatot a barátod kapcsán – , milyen sokat hozzátesznek/ tehetnének, ha hagynák, a társadalom működéséhez. Ahogy Te is megállapítod, hogy sokszor tesznek szert mély önismeretre, és érzékenységre, ami a társadalmi együttélést inkább fejleszti, mint visszaveti sz’tem. Megfigyeléseim szerint a gyerekek is imádják őket, pont azért mert “nagy lelkek”. Ha nem vállalnak saját gyereket, akkor gyakran nagyon nagy “hozzáadott értéket” produkálnak a jelenlétükkel egy családban, mivel nem a saját gyerekeik anyagi biztonságának megteremtése köti le az energiájukat, így szellemi, kultúrális, közösségépítő, művészi ráhatással segítenek a tágabb család/közösség nevelésében, működtetsésében, fejlesztésében
    Ha a gyerekek mintakövetőek, akkor kizárólag látens LMBT embereknek lehetne LMBT gyereke, hetero szülőktől nem születhetne LMBTQ ember.
    Az Univerzum mozgásában tényleg van szerepe a dualitásnak, de ez számtalan módon megtestesülhet. Nem csak ffi/nő princípiumban. Azok a lekek akik nem ezen a téren tapasztalják meg az örvénylést, azok másban teszik ezt. Ld pl. művészetek. (erről írsz is)
    A lényünknek nincs neme tudtommal. Max azért testesül meg valamilyen formában, hogy bizonyos dolgokat megtapasztaljon, de alakulhat úgy is, hogy az adott lélek mást akar megtapasztalni ….
    Egy LMBT kapcsolat is szeret kapcsolat, vagy nem. De azt sejtem, hogy arányaiban nem tér el a hetero kapcsolatok szeretet/érdek arányától…
    A gyerek megfoganáshoz kapcsolódóan az jutott eszembe, hogy az erőtér persze kell. De mi van, ha z döntés alapján ki/be kapcsolható. Ld. LMBTQ emberek közül is számtalannak van gyereke, és szerintem semmi deviáns nincs ezekben a kötődésekben, max a titok, ha nem vállalt az identitás. De titok, csak más fajta, más családokban is van, ami tudattalanul befolyásolja az abban felnövő egyéneket…
    “nőies / férfias érzelmi konflikusokra adott bio-logikus válaszreakciók magasabb százalékában szerepel majd megoldásként a homoszexuális identitás (nem tudatos) kialakítása” – Szerintem az általad nőies/ffias konfliktusnak aposztrofált poblémák kezelése az egynemű kapcsolatokban is előkerül. Tekintve, hogy senki sem tisztán az egyik vagy másik aspektust képviseli. Egy egynemű kapcsolatban is felállnak a női/ffi erővonalakhoz hasonló képletek. Közelebbről megfogalmazva az aktív/passzív, befogadó szerep kérdése. Ez nem kuki/punci függvénye. Vagy legalábbis azokban a kapcsolatokban amiket én közelebbről láttam, ott így volt.

    Válasz
    • Józsi bácsi

      Köszönöm a részletes válaszodat. Ami a nemi erőszakot illeti, persze akkor már nincs túl sok választása a nőnek, ugyanakkor azt is vegyük figyelembe, hogy ezek nem csak úgy az semmiből jönnek. Vannak szerencsétlen “véletlenek”, amikor egy nő ilyet elszenved, de ha a tökéletesen működő természet ok-okozati viszonyait nézzük, akkor láthatjuk, hogy kevés dolok történik “csak úgy”. A hozzászólásomban – amire utaltál – mindazonáltal nem erről írtam, hanem arról, hogy az egyébként férfiuralta világunk erőszakos jellegéhez az is hozzájárul, hogy sok nő a hatalommal járó kiváltságokért cserébe eladja a testét (+a lelkét is).

      Ami a lényünk nemét illeti, lehet, hogy a lélek nemtelen, de a testnek van neme és szerintem ennek oka van. Az, hogy nem a biológiai “rendeltetésének megfelelően” működik az pedig ugyancsak valaminek az oka, és meglátásom szerint érdemes ezen morfondírozni, hogy miért alakult úgy, ahogy. Az LMBT emberekkel egyébként tényleg semmi bajom, egyedül csak az tűnik nekem túl deviánsnak, hogy az egész elfogadtatás és különösképpen a gender szemlélet terjesztése propaganda-szagú, aminek nem csak az a célja, hogy fogadjuk el az LMBT embereket, hanem az, hogy teljesen mindegy, hogy az ember férfinak vagy nőnek született. Szerintem meg nem mindegy, pont az erőterek miatt. (És lehet, hogy van másfajta dualitás is, de ez a legfontosabb az emberiség szempontjából.) Bővebben az általam kedvelt Buji Ferenc fejti ki ezt az álláspontot, ajánlom figyelmedbe szeretettel: http://www.vukics.hu/Sophia/BujiHomoszexualisPropaganda.pdf

      Válasz
  4. Imre

    Jó napot a Szerzőnek és az itt jelenlevőknek 🙂

    Csak annyit írnék, hogy nagyon világos, 1 értelmű az egész írása.

    Az a baj, hogy addig, míg az emberek elfogadják a jót, addig sokat kell változniuk. Higgy magadnak, ne torzíts, ne csapd be önmagad és még lehetne sorolni. A tudatalatti a jéghegy víz alatti része, na azon kellene dolgozni, hogy több hegy lássék, mint sem. Valamely tudattalan érzés tudatosításához elengedhetetlenül szükséges a nyelv: meg kell tudnunk nevezni az átélt élményt, különben nem áll módunkban tudatosítani azt. Minden ember egy élőlény, de a különbségek óriásiak. Ezért van és lesznek viták.

    Jó Bá klassz cucc és értelmes, többször fogom olvasni, köszi.

    Válasz
  5. Cili

    Kedves Józsi bácsi! Már az alapokkal sem értek egyet, ezért, számomra, a reája épített szép elmélet is hiányos. Jelenleg létezik szexuális kultúra? Nem ennek az alapjait kellene megteremteni? Nem a másság lehetséges kimenetelei és elburjánzása ellen mennék “ölre”, hanem a szexuális kultúra megalapozása mellett. Ugyanilyen mostoha helyzetben látom jelenleg a halál kultúráját is. Az a kép, amit “előrevetítettél”, hogy mindenki ott szeretkezik az utcán, ahol akar..stb.., az jelenleg is létezik, bár ehhez képest csírának látszik, de attól még ugyanaz (pornó hegyek, úton-útfélen bögyös macák a plakátokon és mindenhol). Ha a szexuális kultúrát erősítenénk, akkor nem zavarna a másság (a fal nem nyomna vissza), mert tudnánk a helyén kezelni, mert lenne helye!

    Válasz
    • Józsi bácsi

      Kedves Cili! Köszönöm, hogy megosztottad a véleményed. Bevallom, nem pontosan értem, hogy az alapok melyik részével nem értesz egyet (talán a bio-logikus megközelítés elfogadhatatlan számodra)? Mit értesz a szexuális kultúra “alapjain”? Az alapok nem a metafizika kellene, hogy legyen? (Férfi-női energiák együttes teremtő ereje, bio-logikus funkcionalitás, stb.) Ahogy Te is említetted, ma már nagyon sok olyan “jelenség” létezik (pornó hegyek, stb.), amelyek célja szerintem pontosan az, hogy ne szexuális kultúra legyen, hanem szexuális kulturálatlanság. Ahol most tartunk, már csak néhány lépés az, hogy – némi túlzással – egy fellációt nyújtó nővel reklámozzák a XXI. század forradalmian új fogkrémét. Ez az a másság, amit én veszélyesnek érzek, mert az emberit állati szintre süllyeszti. És ezért írtam, hogy szeretettel fogadjuk el a homoszexuális embereket (értsük meg az identitásuk bio-logikus voltát), mert akkor nem kell a saját különbözőségüket ahhoz ünnepelniük(!), hogy ezt az elfogadást kiprovokálják.

      Válasz
      • Cili

        Igen, egyetértünk, pontosan ezért tartom fontosnak e kultúra megteremtését (keleten kell keresgélni)..csak én onnan közelítettem, hogy ami kint van az van bent és fordítva. Az, hogy ma nagyon alacsony rezgésszinten gondolkodunk (kultúra híján) a szexualitásról, ezért ez így manifesztálódik “kívülre” is (itt találkozik ez valahol a te bio-logikus elméleteddel). Ezért az ez ellen való fellépéshez ötletek kellenének, hogyan adhatnánk vissza a szexualitásnak az őt megillető helyét az emberek életében, hogy majdan, ha másként gondolkodunk róla, másként manifesztálódjék. De hasonlóképpen van ez a halállal is, csak ott a félelem, pánikbetegségek, mentális betegségek szintjén jelent meg, ami alájátszik ennek a kulturálatlan szexuális tobzódásnak, “gyorséttermi” önkielégítésnek.

        Válasz
  6. Zsolt

    Az én kérdésem az, hogy szerinted a túlnépesedés valós probléma, vagy csupán a népirtással kapcsolatos összeesküvés-elméletek szintjén létezik?

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Kedves Zsolt! Hogy a túlnépesedés valós probléma ez azt nem tudom, de hogy a népesség növekedését szabályozni akarják, az biztos. Ha végighallgatod Bill Gates ezzel kapcsolatos előadását a TED-en, abból egyértelműen kiderül, hogy létezik ilyen irány. (Márpedig Gates elég magas szinteken mozog, s ha ő már beszél erről, akkor ezt “ott fent” valós problémának tekintik.)

      Válasz
      • Zsolt

        Nagyon jónak találom az irásod es egyet is értek vele, csak az volt fura, hogy többször hangsúlyozod azt, hogy az azonos neműek nem hozhatnak létre utódokat, ami az emberiség kihalásához vezethet, miközben a túlnépesedés problémája felett simán elsiklasz 🙂 En egyik kérdésben sem vagyok szakérto, de az egyszerű, “hétköznapi” logika azt diktálja (nekem), hogy a föld népességének ijjesztô iramban történô szaporodása sokkal hamarabb ki fogja nyirni az emberi fajt, mint a homoszexuális kapcsolatok számának valamilyen mértékű növekedése… Ami lehet, hogy csak az össznépesség növekedésével es liberalizálódással arányos, nem valós növekedés.

        Válasz
        • Linda

          Bocsássatok meg, hogy belekotyogok. Engedjétek meg, hogy elmondjam, hogy annyira bosszant engem ez a túlnépesedési aggodalom.

          Lehet, hogy nem vagyok elég tájékozott és ezért az alátámasztásaim annak irányába, hogy a túlnépesedés nem valós probléma, elégtelenek a hitelesség szempontjából.

          Előszőr is Bill Gates nekem nem tűnik komoly személynek, mert foggal -körömmel ragaszkodik az oltásokhoz, amikről már kiderült , hogy többet ártanak, mint használnak.

          Másodszor saját szememmel látom, hogy öregszik el az emberiség, legtöbb házasságban 1-2 gyerek van vagy egy se, divat és követendő példa a szingliség. A nyugati, modern világban legalábbis azt lehet látni, hogy az emberek luxusban élnek, folyik a préda és nő a szemét.

          Lehet, hogy keleten és afrikában szívesebben vállalnak gyereket és felelőtlenebbül is, viszont a hullás is nagyobb.

          Nem inkább a népesség elosztással van baj és a kényelmes ,luxus iránti vággyal, a természet felforgatásával és kizsákmányolásával?

          Sehogyse látom valósnak azt a logikát, hogy a föld ne tudná eltartani saját gyermekeit, amennyiben azok mértékletesen, rendjénvalóan élnek.

          Válasz
          • Zsolt

            Nem ismerem Bill Gates allaspontjat, megmondom oszinten. Nincs idom tulzottan belemerulni ezekbe a problemakba, igy a fold tulnepesedesevel es eroforrasainak kimerulesevel kapcsolatos statisztikakat sem tudom elemezni, amit itt leirok, az csupan az, amit a logika sugall nekem, nehany konkret adat alapjan. Ezekbol most csaak kettot emlitenek: A Fold nepessege kevesebb, mint egy evszazad alatt nott 2 milliardrol 7 milliardra! es tovabbra is novekvo tendenciat mutat. Ugyanakkor, hogy csak a vizhianyt emlitsem: kevesebb, mint 20 ev mulva a kereslet 40 szazalekkal haladja majd meg a kinalatot. Ez nekem az sugja, hogy a tulnepesedes egyelore nagyonis valos problema.

            Ami az oltasokat illeti: nem vagyok immunologus, de sok orvos baratom/ismerosom van es hajlamos vagyok inkabb nekik hinni, mint az interneten terjedo osszeeskuves-elmeleteknek.

            Elnezest kerek az ekezetek hianya miatt.

        • Józsi bácsi

          Értem, amit mondasz Zsolt. Az, hogy nem hozhatnak létre utódokat (és ezért az emberiség kihalna) egy bio-logikus megközelítés részemről. Én elsősorban azon a metafizikai(!) “csavaron” tépelődöm leginkább, hogy a gender-szemlélet önmagában igazság-ellenes, hiszen egy homoszexuális ember fizikai létezése alapvetően(!) heteroszexuális szülők függvénye. Vagyis bio-logikusan szeretettel el kell fogadni a homoszexuális embereket (mert konkrét okai vannak az ő nemi vonzalmuknak), metafizikailag viszont nem lehet a gender-szemlélettel egyet érteni, mert a homoszexualitásnak függvénye a heteroszexualitás megléte, fordítva viszont nem, mert a homoszexualitás következménye nem lehet semmilyen nemi identitású ember. Az egyiknél az élet potenciálisan(!) folytatólagos, a másiknál nem. (Sok olyan eset van pl. Recall Healingben, hogy az idős homoszexuális ember bekattan – pl. miután elveszíti a partnerét -, mert ráébred, hogy a materiális javaikat, amelyeket örömmel és szenvedéllyel gyűjtöttek össze az életük során, senki nem viszi tovább. Nem általánosítanék, de sok ilyen van.)

          Válasz
          • merkababa

            A biológia, anyag és biologika a élet 3d-s megnyílvánulása, de az ÉLET forrása, mint bizonyára tudod, nem az anyag, hanem a szellem. Ha meg akar testesülni meg fogja találni a módját, Isten aspektusunk segítségével, és ez nem az LMBT emberek önazonosságának felvállalásán fog múlni 🙂

      • infactio

        Kicsit ehhez hozzászólnék. 🙂
        Bill Gates TED-es előadását sajnos sokan kiforgatják tudatlanságból fakadóan vagy pusztán a hatáskeltés kedvéért. Itt egy érdekes video a témában, ami által talán világossá válik, hogy Bill nem igazán a népesség oltásokkal való mérgezéséről beszélt:

        Válasz
        • Linda

          Nem, itt nem az oltásokról beszél. A lényeg viszont marad. Csökkenteni a népességet. Sajnos annyira nem tudom követni mit mond, mert nem értek eléggé angolul. De olyan benyomást kelt, mintha az ember esetében a szaporulatba is pusztán technikus- mechanikusan kellene és lehetne (=szabadna) belematatni, mint a betegségek esetében.nem baj, ha betegek vagyunk, majd jön a gyógyszer-megoldás. Mintha az emberi szervezet egy gépezet lenne. A szaporulatról is úgy okoskodnak, mintha a fogamzásgátlás eleve az isteni terv része lenne, nem emberi kitaláció. Én nem hiszek abban, hogy az ember esetében ne válna be a természetes születésszabályozás, pontosan úgy, mint a természetben. Nem volt mindig fogamzásgátlás és mégis valamitől nem született minden egyes nőnek rengeteg gyereke, sőt volt, hogy egy sem.

          Szóval gyanús az egész népességcsükkentésre igyekvő lihegés.

          Csak egy picinyke kis szemléltetése a luxusnak: http://www.flightradar24.com/#48.05,9.8/4?&_suid=1400326222857009818226280995729

          Válasz
        • Józsi bácsi

          A mai világ logikája szerint teljesen logikus, amit a pali mond, de én ezt megfordítanám bio-logikusan. Általában azokban az országokban van sok gyerek, ahol nagy a szegénység (hiszen a materiális teremtőképesség hiányát a rossz gazdasági helyzetből adódóan a biologikussal pótolják, magyarul nyomorukban “dugnak, mint a nyulak”, főleg, mert valóban sok a gyerek-halandóság is), ezen viszont nem csak a vakcinák segítenének, hanem sokkal inkább olyan gazdasági felzárkóztató programok, amivel nem kizsigerelik a szegény országokat (ez van most), hanem beindítják az ottani magasabb életszínvonalhoz vezető lépéseket (pl. rendesen megfizetik őket!), aminek eredményeként általánosan magasabb életszínonal, egészségügy, stb. lesz és máris kevésbé lesz gyerek-halandóság és tudat alatti “kényszerű” biologikus program is. Igen ám, csak ezzel a megoldással a nyugat nem tud gazdag maradni (hiszen a gazdagság függvénye az olcsó munkaerő és a kvázi “rabszolgatartás”), ezért jönnek elő a vakcinázással, ami akár még vezethet is ugyanarra az eredményre hosszú távon, viszont az emberiség és a humánum(!) túlélésének szempontjából ez egy metafizikai öngól.

          Válasz
  7. Gyula

    Kedves Józsi! Nincs vita közöttünk,jó és teljességre törekvő ez a bejegyzés, de nem értem a “sima piaci” szempontok miért kaptak ilyen kicsiny jelentőséget. Nem másért, de itt konkrétan, szerintem inkább erről, azaz a pénzről szól a dolog. 🙂

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Kedves Gyula! Köszönöm a véleményed. A sima “piaci” szempontokról már rengetegen cikkeztek, de azért én is tettem erre vonatkozó megjegyzést. Mivel már egyáltalán nem lep meg, hogy (szinte) minden a pénzről szól, ezért döntöttem úgy, hogy inkább a bio-logikus vonatkozást vesézem ki egy kicsit. 🙂

      Válasz

Trackbacks/Pingbacks

  1. Létezik-e szabad akarat? : Józsi bácsi gondolatai a világról… - […] A környezetünkre adott válaszreakciók és a saját életünkben, szabad akaratból hozott döntések mögötti figyelem minősége (=ez határozza meg a…

Válaszoljon Józsi bácsi-nak Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .