Légy önmagad! Ne dőlj be a reklámoknak vagy a magazinok borítóinak, melyek azt akarják veled elhitetni, hogy a tökéletesség egy elérendő cél! Egyre több helyről halljuk már manapság, hogy a hírességekről és modellekről készült képek valójában egy agyon photoshoppolt (=képszerkesztő grafikai programmal a valóságot úgy átalakítva, hogy az tökéletesnek tűnjön), hazug képet mutatnak. Nincsenek ennyire tökéletes külsejű emberek. Azt a torz illúziót követni tehát, hogy jobb ember lehetek, ha úgy nézek ki, mint a borítón a csaj/pasi, önértékelési problémák garmadáját idézheti elő, ebből pedig torz társadalom lesz. Talán éppen ez a nem létező(?) háttérhatalom célja, hiszen a negatív önképpel rendelkező emberek rengeteg érzelmi konfliktust teremtenek maguknak. Az elme szintjén zajló, sok esetben tudatalatti küzdelem (hogy “de azért én nem akarok ilyen lenni”, mármint, hogy kevésbé csinos, túlsúlyos, görbeorrú, stb.) elég erős. Ez a viselkedés pedig jó gyógyszerfogyasztókat termel egy idő után, ami kiváló üzlet. Valakiknek.

Hála Istennek – gondolhatnánk – egyre több celeb (=híres ember) áll ki a természetes szépség mellett és művészetével (már aki tényleg művész) azt az üzenetet küldi ki “a világűrbe”, hogy legyünk nyugodtan önmagunk, és mit számít, hogy mások mit gondolnak. Itt van például egy nemrég felkapott kis nóta a kaliforniai Colbie Caillat (ejtsd: Kolbi Kejla) énekesnőtől, ami arról szól, hogy “ne erőlködj bébi, lásd meg a saját szépségedet és mindegy ki mit mond”:

A klipet végignézve támadhat az az érzésünk, “végre megmondta”. Kinek nem esik jól az, ha leteheti a mázsás súlyt az “elméje platójáról”, hogy végre(!) bevallhassa önmagának: úgy vagyok jó, ahogy vagyok. (Több millió spermából én voltam a leggyorsabb, ez már önmagában is egy teljesítmény, nem? 🙂 ) Egy bizonyos szinten van ebben igazság, de azért ennek a nézőpontnak van egy veszélye. Könnyen átverhetem magamat és megfelelő tudatosság nélkül a rossz üzenetet hallhatom meg. Főleg ha azt a mondatot égetem a fejembe a dal szövegéből, hogy “you don’t have to change a single thing” (egyetlen dolgot sem kell megváltoztatnod).

Van a valóságnak az a szintje, amikor azt mondom, hogy nekem így a jó, ahogy vagyok és van az, amikor ezt így is érzem. Ha csak mondom (elme) de nem érzem (szív), akkor ott szenvedés lesz, mert teljesen nyilvánvaló az önhazugság. Ha nem mondom (magamnak sem), de egyébként tényleg így érzem, az már sokkal jobb, de még az sem a legjobb út. A kettőből ugyanis (=amit mondok és amit érzek) lesz egy cselekvés (sportolok, csinosabban öltözködöm, sminkelek, vagy éppen eszem tovább a cukros és zsíros ételeket), a végeredményt mégis az fogja meghatározni, hogy van-e kongruencia. Magyarul: a gondolat-érzelem-cselekvés hármasa teljes harmóniában működik-e vagy sem. Ha nem, akkor előbb-utóbb öngólt rúgok, mondjuk egy betegséget “kifejlesztve” önmagamban.

Ez nem csak a külsőségeket tekintve igaz, hanem életünk minden területén. Aki azt állítja, hogy kevéssel beéri (mert vagy bénázik, vagy egyszerűen csak nem jól, nem elég kitartóan és szenvedélyesen csinálja, amit csinál és nem eredményes a munkájában, de azért be akarja magának magyarázni, hogy ő ezt szeretné és ezt is kommunikálja kifelé) közben pedig többre – ne adj Isten sokra – vágyik, annál ugyanez a helyzet. Előbb-utóbb fizikai jelei lesznek annak, hogy az ember átveri saját magát. (Ezt saját tapasztalatból mondom!)

Férfiként szeretem, ha egy nő csinos, ápolt, jó illatú és nem baj, ha van rajta egy diszkrét smink, ami kiemeli a vonalait. Nem a ruha meg a kozmetikum teszi az embert, de még a legnagyobb kánikulában sem szaladgálunk meztelenül és büdösen, szóval azért egy kicsit talán mégis. 🙂 Ha viszont egy hölgy a fenti klip hatására “mindent eldob” azért, hogy végre “önmaga” lehessen, de közben mégsem érzi magát jól ebben a szituációban, akkor zsákutcába kerülhet. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az alapvető önhazugságát (“csak úgy nézhetek ki, ahogy a magazinokban sugallják, különben nem leszek elég fontos senkinek”) ne írja felül az ember fia/lánya, csak azt, hogy vigyázzon rá, hogy a “megoldás” ne egy másik hazugság legyen.

Mikor külföldön éltem néhány évet, megismertem egy tök jó humorú szerb csajszit, akinek a legnagyobb baja az volt, hogy nagyon nem szerette a mellei formáját. Nem jöttünk be egymásnak (főleg, hogy én az egyik brazil barátnőjéért voltam oda akkor) így nem derült ki számomra, hogy miért, de jó haverok lettünk és képesek voltunk őszintén beszélgetni az érzéseinkről. Hiába mondták neki a barátnői, hogy ő úgy jó, ahogy van, ő nem ezt érezte. Hála a technika vívmányainak – ahogy ő mondta -, befeküdhetett a kés alá és csináltak neki egy olyan cicit, amivel már együtt tud élni és az önbizalma is sokat nőtt. Erre lehet azt mondani, hogy nem volt elég “magas” szinten (hiszen nézzük csak meg pl. az amazóniai vagy az afrikai törzseket, ahol a lógó mellű nőket egyáltalán nem érdeklik a külsőségek, mégis évszázadok óta nevelik a következő generációt), de én ezt másképp látom.

A mi genetikai rendszerünkbe (itt Európában és az egész “nyugati” világban) információ szinten más – tudatalatt futó – elvárások vannak beprogramozva és ezeknek hatása van a működésünkre akkor is, ha azt nem szeretnénk. Lehet azon munkálkodni (és érdemes is), hogy ezt kiprogramozzuk önmagunkból (és megtanuljuk önmagunkat feltétel nélkül szeretni), de figyelmen kívül hagyni azt, hogy most éppen még hol tartok, az nem okos ötlet. Nem az a lényeg, hogy mit kéne, hogy érezzek, hanem az, hogy mit érzek. Pontosan ezért egyáltalán nem tartom elítélendőnek az, ha néha külső eszközöket (legyen az kondizás, kozmetikus vagy neadj Isten extrém! helyzetben egy plasztikai sebész) is felhasználunk ahhoz, hogy jobban tetsszünk önmagunknak és másoknak. Valahogy úgy vagyunk beprogramozva (legalábbis a többség), hogy a külső visszaigazolás erősíti a belsőt. Mint mindenhol, itt is a mérték a lényeg és az arany középút.

Colbie Caillat közel 20 milliószor (YouTube statisztika) lejátszott dalának mondanivalójánál ezért szerintem sokkal valósabb üzenet az, amit Csemer Bogi üzent a világnak még idén januárban: Vigyázz, a photoshop hazudik. (De azért ne feledjük: a diszkrét retusálástól egy kép még nem válik teljesen hazuggá, csak kiemeli azt, ami a lényeg!)

Nektek mi a véleményetek erről?