Honnan jöttem, ki vagyok én, hová megyek?

Ismert mondás, hogy aki nem tudja honnan jött, azt sem tudja hová megy. Napoleon (állítólagos) mondásában is ebbe az igazságba kapaszkodva állapította meg azt, hogy „Vedd el egy nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!” Akárhogy nézzük, a jelenkor tudománya is a múltbeli felfedezésekre, tapasztalatokra és statisztikákra támaszkodva kerül közelebb az újabb és újabb felismerésekhez és eredményekhez, vagyis kijelenthetjük, hogy a múlt ismerete nélkül nehéz irányt találni. Azt pedig Seneca is nagyon találóan megállapította, hogy „Céltalan hajósnak semmilyen szél nem kedvez.”

Hogyan lehet a célt megtalálni a személyes sorsunkban?

Az élet célja a boldogság elérése, megélése. Ez a fogalom mindenkinek mást jelent és valljuk be, a modern világ az életkörülmények megfelelő kialakításában látja nagyon gyakran ezt a célt: Szép autó, szép ház, utazás, nyaralás, az élet élvezete. Ha kényelemben élek és mindenem megvan, boldog lehetek. Bár kétségtelen, hogy az alapvető emberi szükségleteink megléte nélkül a legtöbb ember számára nehéz a lelki növekedés is, a valódi boldogság ezen túl mutat. Lehet, hogy az igazi boldogság csak akkor érhető el, ha a saját utamat járom? Ha nem mások mondják meg, hogy mitől lenne nekem jobb, hanem egy olyan iránytű alapján választok úticélt, ami szembesít a saját életfeladatommal?

Létezik-e ilyen iránytű? – merül fel a kérdés.

Sokan nem hisznek abban, hogy a születésünk pillanata meghatározó pontja az életünknek, de abban egyre többen értünk egyet, hogy (az általunk megtapasztalt téridő rendszerében) minden véletlen valamilyen okkal történik. Ha áramlik a szer, úton vagyunk. Ha megakad, betegek lehetünk és elveszettnek érezzük magunkat.

A modernnek nevezett lélektudományok (pszichológia, pszichiátria) többnyire csak a fejlődéslélektan kutatásainak eredményei alapján próbálnak megoldást találni a kibillent lélekállapotra. S bár ezek a kutatási eredmények valóban sok értéket hordoznak, nagyon gyakran nem adnak választ arra a kérdésre, hogy látszólag véletlenül miért szembesül rengeteg ember a saját felmenőinek sorsával újra és újra? Még ha teljesen más életkörülmények között is növünk fel, mint a szüleink, nagyon gyakran tudat alatt megteremtjük magunknak azokat élethelyzeteket, amiket a szüleink életében elítéltünk esetleg. Miért van ez?

A tradicionális szerzők (Hamvas Béla, René Guenon, Julius Evola, Dr. László András, Buji Ferenc, Baranyi Tibor Imre, etc.) a műveikben sokszor utalnak a csillagok állásának fontos szerepére, mely a születésünkkor kijelöl számunkra egy utat. S bár a XXI. századi tudományok az asztrológiát nem veszik komolyan, bizonyítékok széles tárháza áll rendelkezésére a valódi szakembereknek, hogy a személyes út kijelölésében nagyon komoly szerepe van a saját horoszkópunk megismerésének. Aki a témát kutatja, tanulmányozza és alkalmazza, az tisztában van vele, hogy az asztrológia nem hókusz-pókusz, hanem a szellemtudományok valódi matematikai útja, melyből megismerhető minden ember karmikus sorsa. (A “karma” szanszkrit szó, mely egy szándékkal történő, következményekkel járó cselekvésre utal. Amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten.)

Ennek a blognak köszönhetem, hogy megismerkedtem egy olyan emberrel, aki segített nekem közelebb kerülni a saját feladatomhoz, ezért úgy döntöttem, hogy létrehozok egy állandó oldalt az ő bemutatására, hogy másoknak is segíthessen a saját útjukra lelni.

Fogadjátok szeretettel Kozma Szilárdot, kauzális asztrológiával foglalkozó metafizikus-asztrológus barátomat, aki az egyik kislányának váratlan halála által értette meg a személyes felelősség felvállalásának kulcsszerepét:

Weboldala elérhető a következő címen: www.kozmaszilard.hu, valamint a témában történő kutatásai, esettanulmányok és személyes tapasztalatok elérhetők a www.asztrologosz.com fórumban.

Jó szívvel ajánlom őt minden kedves útkeresőnek, nekem nagyon sokat segített önmagamra lelni!

Szeretettel:
“Józsi bácsi”