Isten hozott Józsi bácsi Szabadegyetemén! :)

Jó, jó ez a rengeteg elméleti ismeret a spiritualitásról és a siker receptjéről, meg az is oké, hogy ez az egész világ tulajdonképpen egy “nagy illúzió” – és benne minden férfi és nő egy színész -, de mégis: hogyan legyek végre boldog ember a való világban? Milyen lépéseket kell megtennem ahhoz, hogy teljesnek érezzem az életemet?

Talán kevesen akadnak az önfejlesztő, önmeghaladó úton járók között, akik a saját maguk “megfejtésének” folyamatában nem szembesültek ezekkel a fenti kérdésekkel. Karmikus programjaink meghaladása, sok esetben az önhazugságokkal teli működésen való túljutás nagyon sok fájdalommal jár. Vannak híres, neves gondolkodók, akik szinte csodákat írtak le könyveikben a metafizikai felfedezéseik kapcsán, a való életben mégis az alkoholizmusba menekültek; aztán olyanok is vannak, akik a modern világból való quasi kivonulással “oldották meg a jelen világ problémáit”. (A recept persze nekünk sincs meg, de a hozzávalók úgy gondoljuk, hogy már igen, abból pedig összerakható a sütemény. :))

Az önmeghaladás egyéni út, a boldogság és a siker viszont – hosszú távon – csak közös útként működik. Nem véletlen, hogy a gazdagok is egyre jobban jönnek rá, hogy a középosztály megerősítése ma már kulcskérdés. (És az sem véletlen, hogy ők összefognak a saját hatalmuk megtartása érdekében.)

Van a fejlődésnek egy állomása, amikor könyveket olvasni és csendben, egy sarokban megérteni a világ működését már nem (biztos, hogy) elég. Az internet segítségével bármilyen információ elérhető néhány kattintással, a közösségépítő(?) oldalak pedig lehetővé teszik, hogy bármikor és bárhonnan üzenjünk bárkinek, de a legtöbb esetben olyan sok az állandó külső (és belső!) inger, hogy nem tudunk igazán megérkezni a jelenbe és ott lenni a másik emberrel, a másik emberért. Nem lehetetlen, de nem könnyű. Ezért jó a filmet a moziban, a színdarabot a színházban nézni és a zenét egy koncerten hallgatni (szemben azzal, ha mindezt egy számítógép monitorján keresztül tapasztaljuk meg).

Józsi bácsi Szabadegyetemének küldetése, hogy az a rengeteg elméleti ismeret, amit mindenféle önfejlesztő témában évek óta hallgathatunk online és offline egy érthető, és a modern világunkban is használható rendSZERbe kerüljön. (Amikor “rajta vagyunk a SZERen” akkor kapcsolódunk, “benne vagyunk” az adott tevékenységben, így nagyon lényeges az önfejlesztés során a RENDhez kapcsolódni.)

A rendSZER mellett a másik lényeges elem a közös nyelv kialakítása. Ez mindössze csak annyit jelent, hogy a rendezvényeknek következtében a nézőpontjaink (valószínűsíthető) különbözősége ellenére az értékrendünk nagyon hasonló(vá válhat), s így az életünk gerincét képező területeken egy idő után egyazon jelrendszerben egyre inkább a fogalmak ugyanazon értelmét fogjuk használni. Rengeteg félreértés forrása az, hogy nem vagyunk tisztában a szavak jelentésével.

További részleteket a weblap egyéb menüpontjaiban találsz, ha felkeltettük érdeklődésedet jelentkezz a Morfondírozó esték hírlevelére!

Ha kíváncsi vagy, hogy miért Józsi bácsi Szabadegyetemének neveztük el ezt a kezdeményezést, kattints ide és talán Te is meglátod, hogy Józsi bácsinak, illetve Mari néninek lenni jó dolog.

Várunk szeretettel a soron következő összejövetelen!

Legyél Te is Józsi bácsi (vagy Mari néni)! 🙂

Sárecz Iván “Józsi bácsi”