Hiteltelen lenne bármi, amit minimum 80-90 éves kor előtt erről a témáról írhatnék, így meg sem kísérlem, csak kapirgálok egyet. Sokféle elképzelés kering arról, hogy vajon mitől él valaki akár 100 évig is teljes egészségben, mások meg ennek töredékét mindenféle betegségekkel küszködve, ezért véleményem szerint a legtöbb, amit az ember fia/lánya tehet, az az, hogy a minőségi életre törekszik. Ha már nem tudhatom, hogy meddig fogok élni, akkor igyekszem minden napot úgy megtapasztalni, hogy elevennek és egész(séges)nek érezzem magam. Ez a bejegyzés tehát a minőségi élet titkát kívánja egy kicsit közelebbről körbejárni.
Vajon mi kell ehhez? Mi garantálhatja egyáltalán azt, hogy minőségi életet élhetek?
Garancia nincs és tuti receptek sem. Szerintem legalábbis. Minden ember más és más, az egészségünk azon múlik elsősorban, hogy velünk történő eseményeket hogyan éljük meg. Az elfogadás, az elengedés és a megbocsájtás képessége pl. igen fontos tényezők egy olyan világban, mely a birtoklási vágyra épül, amikor valójában semmi nem a tiéd. Minden, ami a fizikai tapasztalásod része, az átmeneti és kölcsönbe kapod. Nézz bele a tükörbe reggel és mondd ki hangosan: „Helló test! Kölcsönbe kaptalak és vigyázok Rád, mert élvezni akarom az utazást!” 🙂
Vannak azonban olyan apróságok, melyek – személyes tapasztalatom szerint – megfelelő tudatossággal jobb formába hozhatnak és így könnyebben érvényesülhet az ép testben ép lélek összhangja. Még ha spirituálisan tudatos is vagyok, soha nem szabad elfelejtenem, hogy a földi utazásom gúnyája a testem, melynek biológiai működését figyelmen kívül hagyni enyhén szólva felelőtlenség és még csak nem is logikus. Hitem szerint a szellemi világ teremti a fizikait, de a virágot akkor is locsolni kell, különben elhervad. Ha érted mire gondolok. A legfontosabb a test-lélek-szellem egységének tisztelete, ezért semmit sem szabad kiragadott módon igazságnak elfogadni, ami a hármas egység bármelyik részét figyelmen kívül hagyja.
Nem szeretnék túl átfogó egészség-tanácsadást levezetni (nincs is hozzá jogosítványom, ezért helytelen lenne), de néhány érdekes és logikus összefüggést megosztok veletek (főleg) a testi egészséget illetően, mert amióta ezeket betartom, már az orvos nevét is elfelejtettem.
Kezdjük azzal, hogy alszunk. Hogy pontosan miért kell napi átlag 6-8 órát aludnia az embernek, az továbbra is találgatás tárgya (vajon honnan töltődik újra az energiánk, amikor mély álomban vagyunk?; egyesek szerint csatlakozunk egy „égi energiaforráshoz” ilyenkor), az azonban tény, hogy a valódi „kormányos” – a tudatalattink – odafigyel arra, hogy lélegezzünk, mert különben game over (=vége a játéknak). A lélegzés pedig párologtatás. Kutatások szerint egy átlag éjszaka 7-8 deciliter vizet lélegzünk ki, s gyakorlatilag azért kába az ember reggel, mert dehidratált (vízhiányos) állapotban ébred. Mi tehát a megoldás? Igen, a kávé. Egy olyan, egyébként finom kis nedű, mely további folyadékot von el a testünkből. Tehát mégsem a kávé. Bármily meglepő, a megoldás a víz, szimpla, fain kis (lehetőleg tiszta) H2O.
Szokták mondani: „Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, és vacsorázz, mint egy koldus!” Ez lehet, hogy így van, csak meg kéne határozni, hogy mi mit jelent. Mint pl. a királyi reggeli. Amit ugyanis a nyugati ember ért alatta, az az én(!) logikám szerint nem oké. Persze tévedhetek, elismerem, de már röppentek fel ezzel kapcsolatban hírek.
Most képzeld csak el: 6-8 órát alszol, a tested, lelked eközben energiát gyűjt, méregtelenít és 0.5-1 liter vizet veszít. A (megfelelő hasi) légzés komoly méregtelenítéssel jár, erre te felkelsz és folyadékpótlás nélkül belevágsz a testedbe egy 2 tojásos rántottát ipari feldolgozású „ki-tudja-miből-van” sonkával, a végén pedig meglocsolod tejeskávéval, hadd szóljon. Kicsit magadhoz térsz, mert a telt pocak megnyugtat, majd elálmosodsz és jöhet még egy kis kávé. (Az általánosításért bocsánat, tudom, hogy sokan nem ezt csinálják!) Mitől lehetek álmos? Hisz 8 órát aludtam!
A helyzet az, hogy testünk reggel még méregtelenítő állapotban van, ezért a legjobb, amit tehetsz az az, hogy ebben segíted. Adjál neki minden nap éh gyomorra 2 kifacsart citrom levét, mely komoly segítség a méregtelenítésben (ráadásul még lúgos környezetet is biztosít), aztán a következő fél órában igyál meg 1 egész liter vizet. Eleinte durva lesz, mert egyáltalán nem kívánod. Meg kell magad erőltetni, hogy valahogy le bírj nyelni ennyi vizet. Aztán egyszer csak feléledsz. A víz eljut a sejtekig és életre kel a tested. Brutális élmény. Mivel a gyomor a bélrendszerbe csak a testhőmérsékletűre melegített kaját-piát engedi tovább, ezért a gyorsabb eredményért akár még gyomor-meleg vizet is ihatsz, bár az kétségtelenül nem annyira fini, viszont eredményeként igen gyorsan megérkezik a „medve-család”. 🙂 Elnézést, hogy ilyenekről beszélek, de mivel az is a méregtelenítés része, ezért ezt nem akartam kihagyni az előnyök felsorolása közül. Ne higgy nekem, csak próbáld ki!
Ami a reggelit illeti, az ember nem azért éhes reggel, mert régen evett, hanem azért mert cukor kell a testnek. Nem véletlen, hogy annyira kívánjuk pl. a lekváros, meg csokis péksütit reggelente cukros kávéval, mert a cukor élénkít. Igen ám, de a feldolgozott, finomított kristálycukor a candidákat és a folyamatosan keletkező ráksejteket eteti ezerrel, az meg nem annyira frankó. (Ha meg olvastad William Dufty: Cukor blues c. könyvét, akkor ezerszer meg fogod gondolni, hogy mennyi kristálycukrot is akarsz enni.) A legjobb a friss gyümölcs! Mivel azonban a különböző gyümölcsök természetes cukortartalma más és más, ezért a hatékony emésztés végett nem szabad keverni őket. Ha több féle gyümit eszel, legyen köztük 20-30 perc szünet. A test gyorsan megemészti a gyümölcsöt és ráadásul úgy felélénkülsz tőle, hogy az valami csoda. Ez saját tapasztalat. Nem vagyok egy kisméretű ember (közel 100 kiló) és én minden reggel 10-ig csak ezt nyomom. A testem tobzódik. (Persze ha mégis nagyon enni akarsz reggel, ajánlom a Kollath-reggeli kipróbálását!)
A 10 órától kezdődő időszakot illetően már nem szeretnék túlzott részletekbe belemenni, mert valaki a vércsoport szerinti diétában, mások a vegetáriánus / vegán konyhában, sokan pedig az egyre népszerűbbé váló paleolit táplálkozásban hisznek. Ami közös nevező (talán mindenhol) az az, hogy este 6-7 után ne nagyon együnk, mert az emésztés az több óráig eltart és a nyugodt alvás nem működik teli hassal. (Bevallom őszintén, ez a része nekem még komoly kihívás, mert imádok este nassolgatni. Meg is látszik azon, ahogy alszom néha. :))
Néhány alapszabály azonban szerintem jó útmutató lehet. A teljesség igénye nélkül olyanokat osztok meg, amely számomra bevált! A sorrend nem fontos.
A tehéntej többnyire felejtős. Az emberen kívül nem jellemző, hogy kifejlett, felnőtt állatok más fajok anyatejét fogyasztanák. Valószínűleg ez nem véletlen. Aki érdekel egy érdekes írás a tejről, azt kattintson ide: Mérgező italunk, a tej. Évek óta nem iszom tejet önmagában és nem is bolygatja meg az emésztőrendszeremet. Amíg ezt nem vettem figyelembe, állandóan random (=véletlenszerű) hasmenéseim voltak. (A tej lebontásáért felelős csecsemőmirigyünk működése kisgyermekkor után szépen lelassul!) Egy másik jó infó a tejjel kapcsolatban: Tej: Élet, erő, egészség?
Az emberi test min. 70% víz, de sokak szerint még több. Egy felnőtt szervezet számára az egész napi beszéd és lélegzés olyan párologtatással jár, amit legalább 2-3 liter vízzel illendő pótolni. Ha sokat beszélsz, akkor 4. 🙂 Nem folyadékkal, hanem vízzel. Ha minden este lenyomsz 3 üveg sört, az nem számít, hiába van benne sok víz! Ráadásul az alkohol az vízhajtó, szóval ha alkoholizálsz, akkor még több vizet kell inni. (Pl. ha részegen érsz haza, a legjobb amit tehetsz önmagaddal az az, hogy megiszol egy jó nagy pohár vizet. Vagy inkább kettőt. A másnaposság leginkább azért van, mert kiszáradtál. Próbáld ki!) Fontos: a napközbeni fáradság oka szinte mindig a vízhiány. Ha folyamatosan iszogatod a vizet, sokkal kevésbé leszel fáradt! (Amennyiben persze kialudtad magad.) Nagyon érdemes elolvasni F. Bathmangelidj: Tested vízért kiált c. könyvét. (Vannak elváltozások – ödémás duzzanatok pl -, ahol a túlzott vízfogyasztásra ügyelni kell, erre figyelj oda! Ajánlott ismeret ezzel kapcsolatban a Germán Új Medicina erre vonatkozó fejezete.)
Olvastam évekkel ezelőtt, hogy az emésztés akkor megy a legjobban, ha nem higítod fel a gyomorsavat, ami akkor jó, ha jó savas. Ezért nagyon érdemes étkezés előtt fél órával meginni min. fél liter vizet, mert akkor nem leszel szomjas a kaja közben. Már elég régóta alkalmazom és jelentem működik! Kaja után is érdemes várni ugyanígy fél órát, hogy hagyjuk dolgozni a testet.
Egyél minél több élőnek számító kaját. Ha megnézed a modern, nyugati ember napi étrendjét, rengeteg „halott” (főzött, feldolgozott) cuccot eszünk. A Föld és az ember legfőbb energiaforrása (amitől egyáltalán élet van) az a Nap, így ha ezt az energiát étel formájában akarjuk elfogyasztani, akkor ennek elsődleges formája a klorofill, ami a zöld növényekben található. Olvastam egy Nyers étel csodája c. könyvet, melyben kutatási eredményekkel bizonyítja az író, hogy a sok-sok féle zöld salátán túl még a gumós zöldségeink levelében is lényegesen több tápanyag van, mint magában a gumóban. Mit csinál a zöldséges a friss cékla levelével pl.? Letépi és kidobja. Nyilván. Rengeteg zöldséget, gumós zöldségek zöld részét érdemes összeturmixolni és úgy elfogyasztani, nagyon egészséges és tápláló. Van, aminek az íze nem annyira finom, de személyes tapasztalatom az, hogy leginkább az életed minőségét változtatja meg, ha ezt alkalmazni kezded. Igen, tudom, mi lesz azzal a sok vegyszerrel, amivel permetezik a zöldeket? Keress tudatos kistermelőket, akik tudják mit jelent organikus gazdaságot üzemeltetni! (Érdemes Rudolf Steiner antropozófia elvén nyugvó biodinamikus gazdálkodásáról ismereteket szerezni pl., abból ugyanis „véletlenül” hiányoznak a vegyszerek, mégsem támadja meg a terményeket a sok kártevő!)
Müller Péter Jóskönyvében olvastam azt a mondatot évekkel ezelőtt, hogy „A bölcs ember jóllakás előtt tolja el a tálat.” Ez teljesen logikus, mert a kajának min. 15 perc kell, hogy a gyomrodba érjen, ezért már azelőtt meg kell állni, még mielőtt azt érzed, hogy tele vagy. Már tele vagy ugyanis, csak nem tudsz róla, mert ezt az infót nem üzente meg a gyomrod az agyadnak. Ha ezt nem teszed meg, akkor jön az „úgy érzem kipukkadok” időszak. Ezt alátámasztja egy anekdota is, mely szerint egy 105 éves japán öreget egyszer megkérdeztek, hogy „Mi a hosszú élet titka?”, mire az öreg ezt válaszolta: „Mindig egy kicsit éhes maradtam.”
Fontos: A napi energiánk jelentős része emésztésre megy el. Már csak azért is érdemes átgondolni, hogy az ember milyen diéta szerint éljen, mert a különböző metabolizmusú emberek más-más módon emésztik és dolgozzák fel a bevitt tápanyagot. Ha könnyedebb kajákat eszel és naponta inkább többször, akkor kiegyenlítődik ez az emésztésre szánt energia és nem is fog a jóllakás után a vegetatív idegrendszer (paraszimpatikus működése) hazavágni. Ez is tapasztalat! Képzeld csak el: éhes vagy mint atom, agyonzabálod magad és a végén alig tudsz mozogni, mert a tested birkózik a rengeteg kajával. Hmm. Logikailag nem stimmel nekem. Ez olyan mint amikor kellemes sétálásból nem kocogásba váltasz, hanem sprintelni kezdesz, a szíved meg jó gyorsan: báng-báng-báng-báng-báng-báng-báng!
Nem kell túlzásba vinni semmit, az egyensúly a fontos. Ha körbenézel, rengetegen próbálnak meggyőzni arról, hogy mi mindenről mondjunk le, de szerintem ez csak saját elhatározásból és fokozatossággal működik. Egész életemben nagy húszabáló voltam, aztán egyik nap úgy éreztem, hogy nagyon megterhelő és visszakapcsolok. Azóta viszonylag ritkán eszem húst, de ennek semmiféle „divat oka” nincs. Egyszerűen nem hiányzik. Annyira élvezem a zöldségtúlsúlyos étrendet, mint egy kecske. 🙂 De ez csak én vagyok. Szerintem az ember sokszor érzi, hogy neki mi az, ami jó. (Egyébként érdekesség, hogy a legtöbbet fogyasztott állataink növényevők. Lehet, hogy ők tudnak valamit?) Ha bármilyen fájdalommal üzen a tested, vagy nem jó az emésztésed, sokat fáj a fejed és aluszékony vagy, akkor állj meg egy pillanatra és gondold át miket eszel (és persze mennyi vizet iszol). A tested nem hülye, de ha szarral tömöd, azt kapod vissza, amit adsz neki. Nagyon fontos továbbra a tiszta só megfelelő mennyiségű fogyasztása, amiről itt van egy jó weblap: Tisztasó.hu (Ugyanezen a weblapon érdemes elolvasni Tejfalussy András: Kiderült c. cikkét is. A tényanyagra koncentrálj, az összeesküvéses mocskolódás Téged is büntet, ha hagyod. Még akkor is, ha van benne igazság!)
A méregtelenítés melegen ajánlott! Akárhogy is vigyázunk, összeeszünk ezt-azt, ami nem ürül ki a testünkből. Nem véletlen, hogy sok vallásban ajánlott egy több hetes böjt időszak, amikor hagyjuk a testet megtisztulni a bent ragadt salakanyagoktól. (Van a világnak olyan része, ahol a böjt „A nap közben nem eszünk, éjszaka halálra zabálom magam” c. önámításban merül ki, de az szerintem nem is böjt, csak olyan, mintha felcserélnéd az éjszakát a nappallal.) Méregtelenítő teák, fokozott vízfogyasztás és időnként egy kolon-hidroterápia (=bélmosás) nem jön rosszul. Én végigcsináltam ezeket és tényleg megtisztultnak éreztem magam utána, szóval ajánlani tudom. A pro- és kontra véleményekkel azért legyél tisztában! (Pl. komoly méregtelenítő kúra után bélflóra – hasznos baktériumok – felépítése, stb.) Érdekes és ajánlott olvasmány: Paul C. Bragg: A böjt csodája c. könyve. (Kattints a középső oszlopban a zöld Download nevű gombra!)
A természet csodálatos. Rengeteg általunk fogyasztott zöldség és gyümölcs akár hosszú hetekig is friss marad, miután leszedtük őket. Nem tudom, hogy megfigyelted-e, de ha kiraksz az asztalra zöldségeket és gyümölcsöket, akkor nem romlanak meg elég sokáig. Ha viszont meghámozod őket, akkor elfonnyadnak nagyon rövid idő alatt. Vajon miért? Lehet, hogy a héjában van valami, amitől megőrzi a minőségét? Lehet, hogy ez a valami még attól is megóvja pl. a gumós zöldségeket, hogy a föld alatt ne rohadjanak el? Mit csinálunk mégis a sárgarépával, céklával, zellerrel mielőtt megesszük? Meghámozzuk! Meg az almát is, meg a körtét is és egy csomó gyümölcsöt és zöldséget. Tök „logikus”, nem? Lehet, hogy ez a „valami” a zöldségek és gyümölcsök héjában a természet csodálatos tartósítója lenne, amit mi fogunk és kihajítunk a szemétbe? Nem tudom biztosan, viszont én mindenesetre már jó ideje csak megmosom és rendesen „megvakargatom” a zöldségeket a kosztól, de nem hámozom meg. A vakargatáshoz pl. tök jó cucc a Skrub ‘A kesztyű. 🙂
Szokták mondani sokszor nekem: Nézd meg az öreg Pista bácsit a falun! Nem figyel az semmire, oszt’ még is él 90 évet! Minden nap kolbász, meg jó zsíros kaják, semmi élő cucc, este rányom egy felest és semmi baja! Mit jössz nekem ezzel az egészséges életmód maszlaggal Józsi? Ebben van igazság. Ennek az oka szerintem az, hogy a falusi ember alapvetően fizikai munkát végez, süti a fejét az éltető Nap és a természet közeliségének köszönhetően a Föld energiájából is több jut neki. Nem beton és téglaépületekben dolgozik egész nap, valamint sokat gyalogol és biciklizik, örömmel majszolgatja a fokhagymát, mert nincsenek asztal szomszédai, akik miatt ciki a büdös száj és legfőképpen kevésbé hat rá a városi stressz. Meggyőződésem, hogy a városi ember tudat alatt azért is stresszel, mert teljes kiszolgáltatottságban él, az életéhez szükséges javak beszerzésében szinte 100%-ban külső segítségre szorul. Minden kaját vásárolnunk kell, másoktól függ, hogy hogyan közlekedünk, stb. A városi ember teljesen függő helyzetben van, Pista bácsi a falun nem.
Lehet, hogy a városiasodás is csak azt a célt szolgálja, hogy a társadalom nagy részét kiszolgáltatott – és stresszel teli – helyzetbe hozza az uralkodó osztály, mert akkor könnyebb mindenféle megszorítást lenyomni a torkán és a vagyonrendeződést könnyebb elérni? (Nem is beszélve arról, hogy a termőföldnek igazi értéke van, a pénz meg csak egy jel, ami önmagában semmire sem jó.)
Ami pl. a húsfogyasztást illeti, pont a közelmúltban találkoztam valakivel a kocsmában, aki egy nagyon érdekes módon közelítette meg a témát. Miután megvitattuk, hogy az ember bélrendszere (6-8 méter) túl hosszú a húsevő (2-3m), viszont túl rövid a növényi táplálékkal élő (15-18m) állatokhoz képest, valamint a fogazatunk is 75%-ban örlőfogakból áll és nem tépőfogakból áll, ezért valószínűleg ilyen arányban (vagyis 75% növényi eredetű kaja, 25% hús) kellene zöldséget és húst fogyasztani, az illető azt mondta: „Mi van akkor, hogy ha pont ezért alkotott meg bennünket a természet így, hogy mi dönthessük el?” Magyarul az ember szabad választást kapott a Teremtőtől, hogy gazdálkodjon úgy a testével, ahogy akar és szerezzen tapasztalatot általa. Ha jól dönt, egész(séges) lesz, ha nem jól dönt, akkor meg „egésztelen”, vagyis beteg. Érdekes felvetés, igen elgondolkodtató, de leginkább azt jelenti, hogy minden embernek van egy saját, csodálatos útja, ami az övé és saját feladatunk, hogy megleljük azt, ami számunkra a legüdvösebb. Ha kihelyezzük ennek felelősségét, akkor annak következménye lesz. Nincs tuti recept, ami mindenkire működik!
A felsoroltakon kívül rendkívül fontos valamilyen mozgás, hiszen a vérkeringés juttatja el a tápanyagokat a sejtekig. Ha másra nem, napi fél óra szabad levegőn valón sétára legyen időd! Érdemes továbbá megtanulni különböző meditációs technikákat, mert a felgyorsult világunk igen felzaklatja a lelket és érdemes megtanulni lenyugtatni azt. Jó párosítás pl. a jóga, ami jelenbe is hoz és meg is mozgat, ráadásul benne van az elnevezésben is, hogy „jó”. 🙂 A vérkeringés stimulálására egyébként az is remek gyakorlat, ha minden forró fürdőt 30 másodperc jéghideg zuhannyal zársz le. Meglepődve fogod tapasztalni, hogy nem fázni fogsz utána, hanem egyenesen felébred a tested, mert a hirtelen hidegre belső hőtermeléssel reagálsz. Ez már csak azért is jó dolog, mert a hideg hatására a bőr pórusai összezárnak és nehezebben jutnak be kórokozók a testünkbe. (Azt nem tudom, hogy tudod-e, de a bőr az immunrendszerünk egyik leglényegesebb része, hisz az a mi természetes „héj”-unk, ami véd mindent, ami belül van!)
A legfontosabb mégis a lelkünk békéje, harmóniája és az az tudás, hogy leginkább önmagunk vagyunk képesek a saját életünket egészségben tartani, mert a jelenlegi rendszer célja más. Ha mérges vagyok és félek, könnyebb engem irányítani. A világ egy üzleti vállalkozás, melyben a legfontosabb a profit és annak fenntarthatósága, így rajtam múlik, hogy ennek mennyire dőlök be.
A közös nevezője annak, amit itt leírtam az az, hogy a megoldás olcsó. Nem kell méregdrága táplálékkiegészítőket venni (csak amit tényleg szükséges!), hanem el kell kezdeni gondolkodni és a természetet segítségül hívni. Hogy a leírtakból mit alkalmazol, teljes mértékben Rád bízom, de a reggeli kifacsart citromot és az 0,5-1 liter vizet felkelés után azért ne hagyd ki. Ha mindent úgy hagysz, ahogy már most is élsz, de ezt az egyet megváltoztatod, minőségibb lesz az életed. Eddig legalábbis mindenki megérezte a változást, akinek erről meséltem és alkalmazni kezdte. És még valami: ne rövidítsd az életedet és ne büntesd magad azzal, hogy agyonstresszeled magad. Türelem, elengedés, szeretet, megbocsájtás. „Meg sem történt.”
Végezetül egy jótanács: Akarj élni és akarj egészségben élni! Megfigyeltem, hogy ez viszonylag sokat segít abban, hogy az életem minősége pozitív irányba változzon, mert amire fókuszálok, az lesz a valóságom!
Mivel én már lenyomtam a mai „kötelező kezdőcsomagot”, ezért elmegyek és megnézem, nem zárt-e még be a kocsma és lehet-e még kapni jófajta szilvapálinkát. Napi 1 „fertőtlenítő” feles (nem több!) segíthet megőrizni a rendet odabent (főleg, ha a kocsma legalább fél órányi sétára van). Ezt is megfigyeltem. 🙂 Egészségetekre!
Nagyon jól összefoglaltad, hogy mi kell!
Mivel ilyesmivel foglalkozom, mérni tudom részletesen az egészségi állapotot, és a változást is a javaslatok után.
Amit én általánosságban hozzátennék mint gondolatébresztő, hogy nem etióp éhezőket mérünk és 99 %-ban komoly vitamin hiány van az embereknél. Mindegy, hogy mennyi zöldséget eszik.
Én megtermelek szinte mindent vegyszerek nélkül, és még nekem is. Sajnos a földekben sincs már annyi ásványi anyag stb. mint régen, az intenzív gazdálkodás, a tápoldatos növény nevelés hatására. Talán a full nyers étkezés esetén hasznosulhat elég. (érdekes kísérlet lenne)
Szóval bár teljesen táplélékkiegészítő ellenes voltam, belátom, hogy nem nagyon van más út. És még ott is észnél kell lenni, mert a minimum adagok csak a lelkiismeret megnyugtatására jók.
És ami az igazán „durva”, hogy a fokozott vitaminbevitel után a szervezet kb fél év alatt kijavítja az összes eltérést. Persze nem csak vitamin kell, egyéb ásványi anyagok stb., de azt mondhatom kb. 1000 ember után, hogy a megbetegedések hiánybetegségek.
A konklúziót mindenki vonja le maga.
A vízhez kapcsolódóan témába vág: http://www.turmixvilag.hu/meregtelenites/ami-nelkul-elkepzelhetetlen-a-meregtelenites/
Jó reggelt Mindenkinek, Neked is, ‘Józsi’… Kényszervárakozással indult a reggelem, így ideguggoltam a gép elé, s ‘ecc-pecc-alapon választottam a kínálatból. Erre a cikkre sikerült a kattintás, végigolvastam. Csupán két hozzátenni valóm akadt (egyelőre…). 1. A MEGFELELŐ idejű ÉJSZAKAI pihenés – igen – NAGYON FONTOS l e n n e mindenkinek. (Más kérdés, hogy ennek fontosságát hány MÉG FONTOSABB (ál-)szempont írja felül nem keveseknél). Túl azon, hogy a nappali táplálkozás során a szervezetbe bevitt táplálékanyagokkal bejuttatott salaknak és méreganyagoknak ki kell választódnia, akad még egy fontos momentum: az aktív időszak alatt nem csupán EZEK keletkeznek, hanem képződik egy bizonyos vegyület is, ami az IDEGRENDSZER, azon belül az ÉRZÉKELÉS működésében jut szerephez, mégpedig NEGATÍVhoz. ENNEK IS le kell bomlania az alvás ideje alatt. Ha az alvási időszak tartama nem elégséges, ez a bomlás a szervezetben nem tud maradéktalanul végbemenni, és a SOROZATOS éjszakázások során képes annyira FELHALMOZÓDNI, hogy – figyelem! – akár HALÁLOS mennyiség is összejöhet belőle!! Kritikus felszaporodását HALLUCINATÍV jelenségek, élmények jelzik (ezt tanúsíthatják azok, akik – aktiváló szerek mellőzésével – valamiért hosszú ideig kénytelenek alvatlanul v. minimális alvással ‘éberen’ maradni. Az efféle ‘éberség’ egyre több és több kívánni valót hagy maga után, mígnem beáll a BÓDULTSÁG olyan foka, amikor az ember vízionál, nemlétező hangokat hall,és nem igazán tudja, hogy ami körülveszi, az valóságos-e egyáltalán). Ez a szervezet VÉSZREAKCIÓja s egyben vészCSENGŐje: EDDIG és NE TOVÁBB! Aki ezeket a jeleket hosszabb távon nem veszi (veHETi) komolyan, az szerencsés, ha ‘csak ‘ MARADANDÓ idegrendszeri károsodással megússza, s az időszak végén még az élők sorában tudhatja magát! Nem véletlenül alkalmazták a történelem során KÉNYSZERVALLATÁSOKnál az alvásmegvonást (olykor a delikvens VÉLETLEN (?) halálát idézve elő vele), de az ideggyógyászatban is volt-van helye, bizonyos elmekórtani képletek gyógykezelésében (itt adott időkeretek között, kvázi ‘dózisok’ formájában). A szóban forgó vegyület keletkezési-eltűnési mechanizmusa tekintetében KIZÁRÓLAG a MEGFELELŐ TARTAMÚ, PIHENTETŐ A L V Á S jelent TELJESÉRTÉKŰséget, ‘alternatív’ megoldások (bóbiskolás) NEM! Hogy ez a ‘megfelelő’ tartam mennyi, az már lehet egyén-függő, van akinek a szervezete gyorsan dolgozik és hamar végez, nekik pár óra (4-5-6) is elég ezen élettanilag kulcsfontosságú folyamat időkereteként, s az ilyen rövid alvási ‘ciklusidejű’ emberek Maguktól ÉBREDNEK pár nyugalmi órájuk után és TÖKÉLETESEN FITTnek , aktívnak érzik magukat, szervezetük működése pedig évtizedek alatt sem sínyli meg a rövid alvásidőket.
2. A reggeli VÍZ IVÁSról: Hát, nem tudom…! A fiziológia minden esetre azt ‘mondja’, hogy a szervezetbe étellel-itallal bevitt MINDEN folyadék bekerül a vér-és nyirokáramlásba (hogy aztán a vesék és a verejtékmirigyek segítségével kiválasztódva távozhasson). Mármost… Testmérettől, életkortól és még néhány körülménytől függően egy felnőtt embernek 4-6 l a vérkészlete. Ez az ÁLLANDÓ ALAPmennyiség. Ha csökken, a vér besűrűsödik, s a spontán alvadásveszélyen kívül a szív keringtető munkáját is megnehezíti. CSAKHOGY! A szív élettanilag ennek a kb. – KONSTANS vérmennyiségnek a keringtetésére van KALIBRÁLVA! Amit még károsodás nélkül elvisel, az +-1-1,5 l (senki ne dőljön be a PROPAGANDÁNAK, ha jót akar magának, ne igyon ‘vöcsök’ módjára, a szervezet JELZI, ha inni kér!) . Napi 4-5 liter ‘+’ -folyadék a véráramban – túl a VESZÉLYES mértékű FELHÍGÍTÁSán – SZÍVÉLETTANI KOCKÁZATot jelent! Értelmetlen és KÁROSÍTÓ többletmunkát ró a ‘pumpára’ a normál vérmennyiség 50-8O %-ának, mint SZÜKSÉGTELEN PLUSZnak a keringtetése! A szív is csak úgy van kitalálva bennünk, mint bármi más: FUNKCIÓSZERŰSÉGRE és LIMITÁLT működési tartamra. Ha a funkciót TÚLterheljük, arányosan csökken a működési ÉLETTARTAM. Nem csupán a meszesedések, az elzáródások, a ritmuszavarok, a ‘rossz’ koleszterin, a fölösleges sóbevitel okozta magas vérnyomás miatt tizedelődik (?!?) mostanság SZÍVHALÁL miatt a NYUGATI berendezkedésű országok lakossága. A PROPAGANDA N E M(!!) az élet ÉRDEKÉBEN és VÉDELMÉBEN keletkezett jelenség (ez az eü-prop.-ra is igaz!), hanem az EXTRAPROFITéban, amit az egészségügy szegmensei aratnak le – jól végzett MEGTÉVESZTŐ KAMPÁNYAIK eredményeképp. ÉSZHEZ TÉRNI, ez a lényeg, emberek!
(Bocs, ‘Józsi’, hogy ebbe IS beleMOROGTAm…!)
Hálásan köszönöm ezt a kiváló összefoglalást, ami nagyon sok hasznos linkkel van összekötve. A citromos vizet feltétlenül kipróbálom.
Kedves Józsi bácsi!
Köszönöm megnyilvánulásaidat és, hogy mindezt ilyen igazán hétköznapi nyelvezettel teszed.
Egy egyszerű gondolat/kérdés a fenti gondolatfutamodhoz: Ha olyan sok vizet veszt a test az éjszaka folyamán, akkor miért kell felkelés után rögtön pisilni?
Szép napot,
Zoli
AJÁNLOM figyelmetekbe:
ha már egész-ség, ezt ajánlom figyelmetekbe:) http://tudatbazis.hu/hatalmat-a-leleknek-avagy-uton-a-fizikai-halhatatlansag-fele-interju-ghis-szel
Nekem is bevált a 0,5-1 l tiszta viz megivása reggel éhgyomorra! (inkább fél liter, mint egy. De a fél liter mindig simán lemegy 😀 ) Egyszerüen jólesik, energetizál és felébredek tőle! 🙂 Köszi az ötletet! 🙂
Ha valakinek érzékeny a gyomra, elég egy félcitrom leve is egy nagy pohár vízben. A citromnak sok fontos egészségmegőrző hatása van a C vitamin mellett, én magam is fogyasztom minden reggel. Van egy másik csodagyümölcs is, amit könnyű elfogyasztani reggelenként és ami ráadásul, ha a citrom előtt van fogyasztva, azonnali védőréteget képez a gyomorban: a banán. Javasolhatom még egy nagy kanál szűz olívaolajat azoknak, akiknél ez nem okoz hasmenést, az olívaolaj remekül erősíti az immunrendszert és, ha rendszeresen van fogyasztva, a szív-ér bajokat hatékonyan megelőzi. Visszatérve a citromra, ha vastag a pénztárcánk, reggelenként egy pohár frissen préselt narancslé ugyan olyan pozitív hatású és kellemesebben fogyasztható. Még egy nagyon egyszerű titok az egészség megőrzésére: a lift helyett lépcsőzzünk és lehetőleg mindig kétszer két lépcsőt lépjünk egyszerre. És még valami: tavasszal és nyáron hagyjuk a napot minél több D vitamint termelni a szervezetünkben.
érdemes végigolvasni…..: http://www.sziszego.abbcenter.com/?cim=1&id=109240#
Néhány gondolatot megosztanák, ami a poszt olvasásakor ébredt fel bennem miközben a citromlevemet próbálom elfogyasztani 🙂
Kb. 15 éve nem fogyasztok húst, valamiféle belső késztetés hatására, a legfontosabb tapasztalatom ezzel kapcsolatban nem az, hogy hús nélkül is lehet teljes életet élni, hanem az, hogy mi emberek mennyire nem tudjuk elviselni, ha valaki kicsit más mint mi. Aztán pár éve kiirtam ezt magamból, és azóta nem érzek késztetést hogy magyarázkodjak: http://tapir.tumblr.com/post/32925621/igen-vega-vagyok
Közel fél éve a reggelim általában frissen turmixolt alma, néha egy kis zabpehellyel, és főleg az elején tünt fel, hogy mennyivel több energiám lett reggel, egyszerűen késztetést éreztem arra, hogy mozogjak, velem ilyen előtte sohasem volt 🙂 Ez a mozgásigény aztán reggeli felülésekbe és a gyermekemtől kölcsönvett súlyzok emelgetésébe maninfesztálódott.
Az étkezéssel kapcsolatban is bele lehet esni könnyen abba a hibába, hogy beleragadunk egy módszerbe, irányzatba, és végén már nem is emlékszünk miért de ragaszkodunk hozzá. Tudatosságnak az étkezés is fontos része, figyelnünk kell a testünk visszajelzéseire, mert az legalább öszinte 🙂 Én így jöttem le a gombáról 🙂 peddig nagyon ragaszkodtam hozzá, hogy én pedig szeretem, gyomrom viszont nem osztotta ezt a nézetemet. Ezért is gondolom, hogy felesleges azon vitatkozni, hogy mi a jó a szervezetünknek, vagy mi árt. Figyeljük meg hogyan hat magunkon, az a biztos 🙂
Na végre elfogyott a citromlé 🙂
..A kocsma ma is kimaradt! 🙂 Én inkább egy pohárka vörös borra esküszöm! :-))
Köszi Józsi Bá’!
Nagyon klassz:érthető, világos az összefoglalód! Hm. Mintha magamra ismertem volna benne! Köszönöm a visszaigazolást, bár enélkül is tudom, hogy jó úton járok, azaz saját testem, lelkem, szellemem számára jó úton! 🙂
A citrommal kapcsolatban jelzem, nálam is bevált! LÚGOS kémhatású lesz, és nagyon hasznos! Olyankor is iszogattam, amikor egykoron úgy éreztem, sok a savam! HASZNÁLT!! Én szívószállal iszom, hogy a fogzománcomat ne rongálja!
És víz..víz..víz..tiszta víz, melyet régóta saját magamnak tisztítok. Íme itt a recept:
Egy kancsónyi vezetékes vízbe 2 darab magnetit kövecskét, néhány hegyi kristályt, és ezüstöt /szétszakadt lánc, bármi…/ teszek, 3 órán át állni hagyom, majd áttöltöm….A tisztítást kezdem elölről! A benne lévőket időnként, hetente 2-3-szor napfénnyel töltöm…gyakran jól átmosom, sikálom…Egy ideje olyan kancsót használok, mely belül réz bevonatú… Csodálatosan finom vizet kapok, klórnak, bárminek nyoma sincs benne!! /Hm. Víztisztító ketyeréket forgalmazó ismerősöm is esküszik a módszeremre, mert ezek tisztíthatóak, nem reked meg bennük baci, miegymás…/
Húsról, tejről véleményem ugyanaz, és mostanában egyre jobban áttérek a nyers ételekre! Hihetetlen energia létezik bennük, ráadásul még a színekre is ügyelhetek! Mikor milyenre vágyom!
Minden-minden jó amit írsz, én még kiegészíteném a reggeli öt tibeti jógagyakorlattal, melyet 6 éve MINDEN NAP!!! végzek…. /Peter Kelder:A fiatalság forrása című könyvében ez remekül megtalálható:erősítő,ráhangoló, kiegészítő gyakorlatokkal, a végén táplálkozási tanácsokkal…/…és amit szintén jeleztél, a LELKI BÉKE!!!
Kedves Andrea! Köszönöm a kiegészítéseket. 🙂
Kedves Szmöre! Köszönöm az őszinte véleményed. Az utolsó mondatoddal kapcsolatban vigyázz, mert a közel 100 kg 2 méter magasságra jut, így azért még sem olyan sok. De ha ítélkezni szeretnél, nem állok az utadba. 😉
A többi megjegyzéseddel kapcsolatban sem vitatkozom, lehet, hogy igazad van. DE! A citrom – akármit is csinál a testtel – eddig minden embernek segített, akinek mondtam, velem együtt, a víz úgyszintén. A tej fogyasztásának mérséklése (arról való leállás) ugyancsak sok ember emésztésére jó hatással volt (az enyémre különösen!), és a jóllakás előtt befejezett zabálás is. Biológiai szempontból tehát biztosan igazad van (és köszönöm a pontosítást), de élettani szempontból saját és több általam ismert ember tapasztalata az, hogy amit leírtam, az működik. De kérve kérlek, egyetlen szót se higgy el ebből, ha badarságnak tartod, csak olvasd el azokat a forrásokat (vagy legalább nézz bele), amire hivatkozom.
A citromkúra egyébként ajurvédikus „gyógymód” és sok ezer tudatlan embernek működik, velem együtt, ezért bátorkodtam megosztani. Mea culpa. 🙂
Szeretettel: Józsi
„Adjál neki minden nap éh gyomorra 2 kifacsart citrom levét, mely
komoly segítség a méregtelenítésben (ráadásul még lúgos környezetet is
biztosít)”
Nem lúgos-, hanem savas környezetet egy amúgy is savas (gyomor pH 2
körüli) közegnek… (a szervezetre lehet hogy lúgosító hatású, /ez
kémia,nem tudom/, de hogy lokálisan, a gyomorban savas közeget teremt
az biztos/)
A gyomor sósav egyik feladata,olyan savas közeg biztosítása, ami a
pepszinogén aktiválását kiváltja (pepszinné, ami a fehérje bontást
kezdi). Namármost, ezzel az éhgyomorra citromlé ivással azt éred el,
hogy jó savas környezetet teremtessz és ezzel aktiválod a
pepszinogént. A keletkező pepszin meg fehérjét bontana, de mivel semmi
nincs a gyomrodban, így a gyomorfalat fogja kikezdeni (persze ott a
nyálkahártya „védő” mucin ….egy darabig, viszont ha az lebomik, már
nem védi semmi a gyomrod…-> gyororfekély…..(valóban lehet íly
módon kilóktól megszabadulni. De milyen áron?))
„A tej lebontásáért felelős csecsemőmirigyünk működése kisgyermekkor
után szépen lelassul!)” A tej lebontásnak köze nincs a
csecsemőmirigyhez (hogy ez mekkora balfaszság!). A kimozin nevű enzim
(gyomor termeli) bontja a tejfehérjét . Az igaz,hogy az életkor
előrehaladtával csökken az enzim szintézis….
„a kajának min. 15 perc kell, hogy a gyomrodba érjen”
A falatot a garatfűző izmok összehúzódása a nyelőcső kezdeti részébe
nyomja, ami befogadva azt egy kb. 3-5 cm/mp sebességű!!! kontrakciós
hullámmal a gyomorig juttatja. Tehát nem kell 15 perc, hogy a
gyomrodig érjen (hiszen nem több méter hosszú a nyelőcsöved)
„a fogazatunk is 75%-ban örlőfogakból áll és nem tépőfogakból áll,
ezért valószínűleg ilyen arányban (vagyis 75% növényi eredetű kaja,
25% hús)…”
A fogazat, mint érv teljesen helyén való, ám arra kell hegyezni a
hangsúlyt, hogy mindenevő fogazatunk van. Hisz pl. az oroszlán
fogainak is 75%-a örlő fog, csak nem gumós felszínű, ami a
MINDENEVŐKRE, így az emberre is jellemző, hanem tarajos felszínű ….+
nekik is 2 tépőfoguk van.
„a reggeli kifacsart citromot és az 0,5-1 liter vizet felkelés után
azért ne hagyd ki.”
szerintem a citrom mellőzendő…még 1l vízben hígítva is….
(ráadásul a sok citromsav Ca-ot és Mg-ot von el a csontoktól)
Másrészt, aki saját bevallása szerint nem „egy kisméretű ember”, attól
valahogy nem hangzanak hitelesnek a táplálkozással kapcsolatos jó
tanácsok …
Lehet, hogy tényleg másik bejegyzéshez kapcsolódva kellene diskurálni arról, hogy mi az elme, a szellem és lélek, mert kissé messzire visz a bejegyzés témájától.
Csupán, hogy pontosítsam, mire gondoltam:
ELME:
http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Elme különösen az 1. definíció
http://www.merriam-webster.com/dictionary/mind?show=0&t=1330504350 különösen 1. a)
A Magyar Értelmező Kéziszótár Laci által idézett meghatározása számomra meglehetősen zavaros, semmitmondó – és materialista. És főleg nem elég gyakorlatias.
(Pl: Elme = „Vminek, kül. vmely rendszernek a belső tartalma, lényege.” – hát pont nem! Ez a SZELLEM egyik jelentése…)
LÉLEK:
http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/L%C3%A9lek
http://www.merriam-webster.com/dictionary/soul
SZELLEM:
http://wikiszotar.hu/wiki/magyar_ertelmezo_szotar/Szellem
http://www.merriam-webster.com/dictionary/spirit
(Szerintem legalábbis pillanatnyilag ez a Wikiszótár az egyik legjobban használható magyar szótár)
SZóval: számomra egy ember ebből a 3 részből áll: test, elme, lélek.
Józsi bácsi egész jól összefoglalta itt nekünk, hogy a testtel hogyan bánjunk. Talán térjünk vissza erre a témára 🙂
Amikor eldöntöttem, hogy kivonom a húst a táplálkozásomból, nemsokára már nem úgy láttam a húst, mint éltető táplálékot, ami nélkül nem lehet egészséges lenni, hanem úgy mint dögevést.
Gondolkodni így gondolkodtam: (részlet egy régebbi írásomból) : …”a paradicsomban a nem rongált szellem van jelen, a paradicsomszószban a rongált szellem van jelen.
Vagyis ezért kell az embernek nyersen táplálkoznia , mert az eredeti állapotukban levő táplálékok hordozzák az élő szellemi információt.
Az ember elsődlegesen mentálisan eteti magát rongált információval mint a részigazságok, ideológiák, fantazmagóriák, tehát belülről kifelé rongálja az éltető szellemét, saját gyökerét. Erre ráadásként kívűlről befelé is , a táplálék útján is ezt teszi: rongálja a szellemét.
Tulajdonképpen az elsőnek a következménye a második. Vagyis ha mentalitásom rongált, akkor nem is táplálkozhatok, csakis ennek megfelelően. Mert nem jut eszembe más. Honnan juthat más eszembe? Onnan , abból a rongált mentalitásból?
Helyre tehetem mentalitásom két módszerrel. Ha elkezdem magam átnevelni mentálisan. Lebontom a sok fölösleges és hibás szemetet (szemléletet), hogy megmaradjon az igazi szellemiség, nem etetem magam továbbra is részigazságokkal, ideológiákkal, fantazmagóriákkal, s akkor tudni fogom , miért nem jó az agyonfőzőtt, sütőtt táplálék, miért a kevés és a nyers a jó.
És elkezdhetem kívűlről is rávenni magam, hogy mondjak le arról, ami rongált szellemiséget hordoz.
Ez a második azért nehezebb, mert mivel még nem tisztult le eléggé a szellem, a mentalitás, nagyobb ereje van a kísértésnek a rongálásra.
A tartás a nehéz. A megszerzett mentalitás, a tiszta szellemi magatartás fenntartása.Mindennapi munka. Paradox módon azonban, éppen a nyers táplálék segítségével tartható fent.
Valaki egyszer azt kérdezte, hogy mi a helyzet a nyers hússal?
A nyers húsról azt lehetne elmondani, hogy nem lehet táplálék az, amit emiatt le kell gyilkolni. Ugyanis az ilyen táplálék nem válik el a gyökerétől, nem termény, mint a gyümőlcs és a zöldség, hanem erőszakosan az életétől megfosztott teremtmény. Már van tudata és ha lehet így mondani szabad akarata. De mivel nem rendelkezik olyan fejlett tudattal, mint az ember , hogy dönteni tudjon afelől, hogy Ő most lemond az életéről, ezért erőszakossági tettnek számít ennek a megtörténte. A természeti népek nem csak ukk-mukk-fukk lekaszabolták az élelemnek szánt állatot, hanem imádkoztak azért, amiért ezt kell tegyék életbenmaradásuk miatt. (Így képzelték). Azt akarom mondani, hogy legalább valamivel tisztább erkölccsel voltak. Ehhez képest vandalizmus, ahogy ma levagdossák az amúgy már alaposan elkínzott haszonállatokat.
Tehát, miféle szellemerkölcsi magatartás az, ahol igazságtalan és erőszakos helyzet jön létre és miféle tiszta információt hordoz egy olyan testrész, amit egy tudat (is) tartott össze? Halálélménye , ha csak egy icipici ideig is, de az állatnak is van, amikor leölik. Hiszen nem helyes, azt hinni, hogy az állatot nem ugyanaz a szellemi gyökér tartja életben , mint az embert.
Az állatnál nem tudatosodik az erőszak, csak az életösztönből származó halálélmény marad információs „lenyomatként” a húsában. Ezt az információt a vadállat fel tudja dolgozni, mivel nála , az ő „értelmezhetőségi „nivóján, a táplálkozáshoz leölt állat húsa nem erőszaknak, hanem természetes életfenntartásnak számít. Az Ő tőrvénye tehát nem tartalmazza a Ne ölj figyelmeztetést. Neki az a dolga, neki ez a tápláléka. Nem az állat dolga, hogy realizálja magában az istentudatot, mert hierarchikusan nem azon a nívón helyezkedik el. Ő a természet része. Az ember felfogja, megérti a természetet, tehát afölött áll hierarchikusan. Ez azonban nem jelenti azt, hogy erőszakoskodhatik vele. Sőt, azt jelenti, hogy őrzi és gondozza annak tisztaságát. Nem szanitéc, aki eltávolítja a dögöt. Arra vannak ehhez megfelelő állatok a maguk helyükön.
Az igazi szellemiekre beállított ember tudja, hogy nincs szüksége húsra az élete fennmaradásáért.
Aki igazán őszinte magához, milyen lelkiismerettel eszi meg a leölt állat húsát, amikor a szellemi-erkölcsi törvényekben a” Ne ölj” figyelmeztetés is benne van? Az ember számára benne van.
Lelkiismeretfurdalás jön, csak azt el is lehet mázolni, nyomni, rejteni, elnézni. Attól viszont nem tűnik el. Tehát információként , lenyomatként ott marad és ez zavart szül. Újabb, erősebb , mélyebb mentális zavart.”
Tehát kábé így látom én most. 🙂
Jó éjt mindenkinek!
Kedves értetlen! Valóban, a húst is csak az ember hőkezeli, és ez még nem teszi a húsevést egészségtelenné, bár a nagyipari állattenyésztésről azért megvan a véleményem. Nem is akarok vitába szállni senkivel, hogy ne igyon tejet, én csak a véleményemet írtam le (ami számomra működik!) és azt a kérdőjelet igyekeztem felébreszteni az olvasóimban, hogy az általam közzétett hivatkozás alapján olvassa el mindenki a másik oldalát is a „tej: élet, erő, egészség” c. fejezetnek, mert lehet, hogy van benne értékes infó.
Kedves bandirepublik! Ami a gépek által biztosított aranykort illeti, én személy szerint nem hiszek benne, hogy annyira „arany” lesz, mert ha lételméleti szempontból közelítünk az ember-föld viszonyához, akkor a termelésben nem az a lényeg, hogy termés lesz, hanem az, hogy az ember szeretete és energiája is benne van abban, amit elfogyaszt.
Analógiának hadd hozzak fel egy Anthony de Mello példázatot:
„Amikor az egyik vendég vacsora után felajánlotta, hogy elmosogatja az edényeket, a Mester megkérdezte tőle:
– Biztos vagy benne, hogy tudsz mosogatni? Az ember tiltakozott, mondván, egész életében ezt csinálta. A Mester azonban tovább folytatta:
– Semmi kétségem sincs afelől, hogy képes vagy tisztára mosni az edényeket. Csak abban nem vagyok biztos, hogy tudsz-e mosogatni. Később tanítványainak így magyarázta:
– Kétféle módja van a mosogatásnak. Az egyikben azért mossa el az ember a tányérokat, hogy tiszták legyenek, a másikban pedig azért, hogy elmossa őket.
Mivel még ez sem volt világos, hozzátette:
– Az első cselekedet halott, mert miközben a kezed az edényeket mossa, gondolataid a cselekedetcélján járnak: az edények tisztaságán. A második viszont élő, mert a gondolatod is ott van, ahol a kezed.”
Szeretettel: Józsi
Józsi bá!
megköszönve kedves szavaid még annyit fűznék hozzá a mondandódhoz, hogy az egészséges szkepticizmust én sem vetem meg, de minden mögött összeesküvő kőműveseket látni az már nekem túl sok. régen mindent kézzel műveltek a földeken és 100-szor annyi embert igényelt a munka. ma a gépesített mezőgazdaság miatt nincs szükség vidéken annyi emberre, s ez erősen tolja befelé a városokba a jónépet. oda ahol az élet kényelmesebb és megélhets szempontjából talán egyszerűbb.
ez már sci-fi, de szerintem ez elmegy odáig, hogy majdnem minden munkát átvesznek a gépek, és akkor megfelelő hatalom/javadalom elosztás mellett egy új aranykor köszönt be az emberiség életébe, mint mondjuk az athéni demokrácia idején, ami ha jól emlékszem egy rabszolgatartó társadalomban működött.
na sok volt a rizsa. egészséget mindenkinek, hogy ezt még megélhessük!
„Az emberen kívül nem jellemző, hogy kifejlett, felnőtt állatok más fajok anyatejét fogyasztanák.”
Az emberen kívül nem jellemző, hogy kifejlett, felnőtt állatok más fajok HŐKEZELT húsát fogyasztanák.
;P
Köszönöm az értékes cikket, bandirepublik (ajánlom mindenkinek, hogy olvassa el!), a bejegyzésemből valóban kimaradt a jókedv fontossága, a gyógyszerfogyasztás „kordában tartása” és még jó sok minden egyéb is, aminek köszönhetően bizonyos népeknél valóban megfigyelhető a hosszabb átlagéletkor.
Ami az összeesküvést illeti 🙂 , én már csak ilyen vagyok, ez nálam az egészséges (?) szkepticizmusom része. Az mindenképpen tény, hogy ha egy városi ember kifogy a kajából és a boltok bezárnak, akkor igen csúnya világ jön, Pista bácsi meg kimegy a hátsó kertbe és behozza a zöldséget. Abban persze igaza van Lacinak is – és köszönöm a korrigálást! – hogy Pista bácsi is függő helyzetben van, csak ő kevésbé.
Egyébként pedig lehet, hogy bizonyos dolgokban nincsen igazam (a facebook-on pl. az egyik olvasó hölgynél kivertem a biztosítékot a „csecsemőmirigy”-et említő résszel), de azt tanácsolom mindenkinek, hogy nézzen utána a dolgoknak és kérdőjelezze meg azt is, amit én írok. Igyekszem mindenhová hiteles forrásokat találni, de a mellényúlás benne van a pakliban.
Köszönöm a hozzászólásokat mindenkinek!
Üdv: Józsi
Kőkorszaki népek heti 3 nap munkájával teremtik meg élelmüket, ruházatukat, egyéb javaikat. A fennmaradó időben lelkükkel, szellemükkel törődnek. Nálunk, akinek van munkája, éjjel nappal dolgozik, hogy ki ne rúgják. Elhitették velünk, hogy a mi kultúránk fejlettebb, miközben lelkünket és szellemünket nemhogy ápolni, de megkülönböztetni sem nagyon tudjuk.
„a legtöbb, amit az ember fia/lánya tehet, az az, hogy a minőségi életre törekszik.”
„Mi garantálhatja egyáltalán azt, hogy minőségi életet élhetek?”
– A továbbiakból kiderül, hogy a minőségi élet nem feltétlenül jelent városi életet.
„a falusi ember alapvetően fizikai munkát végez, süti a fejét az éltető Nap és a természet közeliségének köszönhetően a Föld energiájából is több jut neki.”
– Több esélye van a szellemi és fizikai munka egyensúlyának megtalálására. A természettel való kapcsolat alapvető fontosságú, ugyanis az állatok és a növények reagálnak az ember jelenlétére, ez szélsőséges esetben gyógyhatású is lehet, de mindenképpen kedvező. Persze van olyan kultúra, amely nem érzi jól magát a természetben.
„a városi ember tudat alatt azért is stresszel, mert teljes kiszolgáltatottságban él, az életéhez szükséges javak beszerzésében szinte 100%-ban külső segítségre szorul. Minden kaját vásárolnunk kell, másoktól függ, hogy hogyan közlekedünk, stb. A városi ember teljesen függő helyzetben van, Pista bácsi a falun nem.”
– Pista bácsi a falun kevésbé van függő helyzetben. Viszont amit magának meg tud termelni, abban nem csak a hozzáadottak minősége felől lehet biztos, hanem az állatok és növények életükben ráhangolódtak Pista bácsira és családjára, ennek pedig jótékony egészségi következményei vannak.
„Lehet, hogy a városiasodás is csak azt a célt szolgálja, hogy a társadalom nagy részét kiszolgáltatott – és stresszel teli – helyzetbe hozza az uralkodó osztály, mert akkor könnyebb mindenféle megszorítást lenyomni a torkán és a vagyonrendeződést könnyebb elérni? (Nem is beszélve arról, hogy a termőföldnek igazi értéke van, a pénz meg csak egy jel, ami önmagában semmire sem jó.)”
– A városiasodás arra jó, hogy a természetidegen kultúra elterjesztésével minél több ember veszítse el kapcsolatát a természettel, ami a természet megtartó, tápláló és védő szerepének elvesztésével teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozza az embert. Néhány generációnyi városi lét után már nem nagyon van visszaút a természet közelébe sem.
„minden embernek van egy saját, csodálatos útja, ami az övé és saját feladatunk, hogy megleljük azt, ami számunkra a legüdvösebb. Ha kihelyezzük ennek felelősségét, akkor annak következménye lesz.”
– Márpedig ezt tesszük leginkább, legtöbben. Erre kondícionáltak bennünket, hogy mi csak a munkánkkal törődjünk, a többit majd szolgáltatásként megkapjuk. Kőkorszaki népek heti 3 nap munkájával teremtik meg élelmüket, ruházatukat, egyéb javaikat. Nálunk, akinek van munkája, éjjel nappal dolgozik, hogy ki ne rúgják. Elhitették velünk, hogy a mi kultúránk fejlettebb.
„A legfontosabb mégis a lelkünk békéje, harmóniája és az az tudás, hogy leginkább önmagunk vagyunk képesek a saját életünket egészségben tartani, mert a jelenlegi rendszer célja más. Ha mérges vagyok és félek, könnyebb engem irányítani. A világ egy üzleti vállalkozás, melyben a legfontosabb a profit és annak fenntarthatósága, így rajtam múlik, hogy ennek mennyire dőlök be.”
– Végső soron az is rajtam múlik, hogy a világ üzleti vállalkozásként működjön, vagy másképpen. De ehhez sokkal nagyobb tudatosság kellene.
köszönet a jó kis összefoglalásért, bár engem meglepett, hogy ebbe témába is sikerült beleszőni az összeesküvés elméleted. ha már igen, akkor írtam volna pár szót a gyógyszerek szerepéről.
na mindegy, hasznos infokat osztottál meg. ezen a linken én is megemlékeztem a témáról, picit szubjektívebb felhanggal és egy tényleges kutatás eredményével:
http://bandirepublic.wordpress.com/2011/12/18/100/
mindenkinek jó egészséget!
Gerák Andrea és Ébredj Fel vitájához:
„4.
Saját testednek az elméd a teljeskörű végrehajtója és szuverén irányítója; és semmilyen erő nem támaszthat igényt annak birtoklására egészen addig, amíg az elméd e jogról le nem mond és meg nem engedi, hogy így legyen;”
(http://neoltsal.blog.hu/2012/02/20/144_igazsag_beve#more4137383)
– Ez a funkció, ami itt az elme megnevezést kapta, valójában a szellem. Ébredj Fel értelmezésénél korrektebbnek tartom a Magyar Értelmező Kéziszótár „3. fil Idealista felfogás szerint: Az anyagtól függetlennek (és elsődlegesnek, magasabb rendűnek) vélt létező./Vminek, kül. vmely rendszernek a belső tartalma, lényege.” adta meghatározást. Tehát nem eszmék és nem ideák, hanem az anyagtól független létező, amely tartalommal bír. Ezt a lényegi tulajdonságát a szellemnek az ősmaterializmus korában sem vitatták el, csupán az idealista felfogás elkülönítőjébe helyezték ezt az értelmezést. Ehhez képest egyenesen veszélyesnek tartom az elmével és a ‘mind’ fogalmával való azonosítását a szellemnek, mivel pont az anyag feletti létezés gondolata és képzete, valamint az időtlen létezés, az öröklét lehetősége veszik el, ezzel az ezoteria álarca alatt ‘az egyszer élünk’ materialista gondolatának adnak újabb tápot. A test, lélek, szellem hármassága nem azonos a „body-mind-soul complex” hármassal, hanem Gerák Andrea meghatározása a helyes: ”body-soul-spirit”. Csupán a szellem (spirit) nem azonos az elmével/ésszel (mind), mert akkor az magyarul is úgy hangzana.
Ez mennyire igaz. Alszunk 8 órát, és álmosan kelünk 🙂 én ilyenkor mindig iszom egy kávét, meg persze délután is 🙂 imseritek a tchibo kávézót? én nemrég fedeztem fel, tök jó hely, és üzletük is van már http://www.facebook.com/tchibomagyarorszag
A felvetés valóban jogos!, bár a lélek és a szellem az én világomban sem ugyanaz. A test a földi szint materiális része, a lélek tkp. az energiatest a szellem pedig a vanság, melynek elválaszthatatlan részei vagyunk. Való igaz, az elme azért nagyon lényeges része a képletnek!
A böjt csodája c. linket javítottam! Köszönöm! A 144 igazság jó!!! Köszi Skyler!
Üdv: Józsi
Andrea: valóban a „body-mind-soul complex” elnevezés az ami korrekt. Abban azért kijavítanálak, hogy a Szellem az nem egyenlő a Lélekkel, a Szellem ugyanis az Ideák vagy Eszmék összességét jelenti.
Persze vannak más értelmezések erről, mi éppen most közlünk egy sorozatot, a „144 Igazság” címmel, mely érinti a témát, ha gondolod, látogass meg minket.
Hi,
Remek cikk ismét, de nekem vmiért nem működik a Böjt csodája linkje, lehetséges, hogy rossz?
Teljesen jó, korrekt.
Egyetlen dolgon akadt csak meg a szemem, aminek mindig próbálom keresni az értelmét, amikor látom, de nem sikerül megtalálnom… Sok helyen látom megemlítve a „test-lélel-szellem egységét” (=”body-soul-spirit”), és ezzel nem tudok elboldogulni, hiszen a „lélek” és a „szellem” két megnevezése ugyanannak a dolognak – miközben az ember 3. része, összetevője hiányzik: az „elme” (=”mind”), az, amit magyarosan „ész”-nek is nevezünk).
De erről talán inkább egy másik alkalommal.