Az üzleti életben alapvetés, hogy az eladáshoz át kell ülni a vevő székébe. Magyarul: meg kell vizsgálni az általam képviselt termék / szolgáltatás problémamegoldó képességét, és az erről szóló figyelemfelhívó üzenetet a vevő szemszögéből. A marketing is többnyire arról szól, hogy az ideális célközönség számára „érzelmi gombokat nyomkodó” kulcsszavak, mondatok kerüljenek megfogalmazásra, mert akkor lesz vásárlás. A másik ember szemszögének megértése, a helyzetébe való beleélés – tisztán morális céllal persze – már a Bibliában is benne van, hiszen ismerjük a „ne tény olyat mással, amit önmagadnak sem kívánsz” intelmet (Eredetiben: „Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal” Máté 7:12), bár ezt az üzleti világ némileg kifordította, hiszen a moralitás abban nem követelmény.

Ennek kapcsán jutott eszembe, hogy átülök az elit székébe és megvizsgálom a világ helyzetét onnan. Enélkül nem tudom megérteni a politikai / média kommunikáció, és a folyamatok természetét. Nézzünk rá picit sarkítva, hogy ez hogy nézhet ki.

„A világ tetején ülök. Korlátlan pénzügyi erőforrásokkal és gazdasági hatalommal rendelkezem. Kialakítottam egy olyan világot, amelyben az emberek többsége függ a rendszertől, amit én irányítok. Az önellátás szabadsága a múlté, a városokba kényszerített, termőfölddel nem rendelkező és gazdálkodáshoz nem értő népesség akkor kap enni, ha én úgy döntök. Megismertem az emberi természetet, tisztában vagyok azzal, hogy milyen egyszerű érzelmi viharokat, vagy akár reményt kelteni a népességben. Ehhez a kezemben lévő média és a szórakoztató ipar eszközeit használom. Olyan fejlesztéseket támogatok, amelyek felerősítik a függést, és növelik a rendszerrel való együttműködés előnyeit. A kommunikációs csatornák birtoklásával el tudom érni, hogy az emberek azt érezzék, amit én szeretném, hogy érezzenek. Ez jobb ajzószer, mint a szex: mindenki úgy ugrál, ahogy mondom.

Ilyen mértékű hatalmat csak úgy volt lehetséges megszerezni, hogy állandóan szembenállásokat szítottam és pénzeltem, megvásároltam országok vezetőit és megszereztem a természeti erőforrások feletti irányítást is, ahol csak lehetett, hogy azok által még gazdagabb és hatalmasabb lehessek. Visszatartottam a lényeges, túlélést lehetővé tévő tudást, hogy a többség ne ismerje fel azt, hogy a világ hogy működik, s közben támogattam a globális kereskedelem létrejöttét, hogy az embereknek mégis legyen mit csinálni, és ne is elmélkedjenek az életük értelmetlenségén. Ez úgy tűnik, hogy jól működött eddig, de van két gond.

Az egyik, hogy a hasznos tudás nélküli kiszolgáltatott tömegek az értelmetlenség kompenzálásaként olyan magatartást vettek fel, ami hosszú távon visszafordíthatatlan problémákhoz vezet, ezért szükséges átalakítani a világot. A viszonylag jólétben élő nyugati ember a vég nélküli fogyasztásban éli ki magát ugyanis, ami üzletileg ugyan jó, viszont a bolygót kiszipolyozza, és ez számunkra, gazdagokra nézve is katasztrófa, hiszen mi is itt élünk. A szegénységben élő 3. világ pedig értelmes elfoglaltság híján – a Maslow piramis alján túlélésért harcolva – állandóan szexel, így a népesség is rohamosan nő, ráadásul ezen emberek többsége elégedetlen, mert semmijük nincs. Mindeközben a robotika és mesterséges intelligencia fejlődése olyan szintre jutott, hogy már nincs is szükségünk tömeges munkaerőre, hiszen a gépek szinte mindent el tudnak végezni. A központi bankok feletti hatalom a miénk, a korlátlan pénznyomtatás képessége sem kell ahhoz, hogy megszerezzük az irányítást és kontrolláljuk a folyamatokat. Ez utóbbiból fakad azonban a 2. gond.

A helyzet az, hogy a fogyasztást, és ezáltal bennünket szolgáló, az infláció szükségességére épülő gazdaságpolitika nem tartható fenn örökké. Előbb-utóbb a rendszer összeomlik, mert korlátlanul azért mégsem nyomtathatunk pénzt az emberek, kormányok bizalmának elveszítése nélkül. A kamatokat se lehet a pincébe levinni a gazdaságélénkítéshez, illetve ha levisszük és negatív kamatokat vezetünk be, akkor az egész bankrendszer összeomlik, és a benne tartott pénzünk értéktelen lesz. Ugyanez történik ha hiperinflációba torkollanak az események, vagyis a pénzrendszert le kell váltani egy újra, mielőtt a mi pénzünk is elveszíti az értékét.

Mi lenne, ha csinálnánk egy félelemkampányra építő világjárványt – csupa rosszul működő kezelési protokollal, mely által nem gyógyulnak meg az emberek, és így a folyamatos halálozás miatt a félelmet fent lehet tartani -, s ennek farvizén bevezetnénk egy teljesen újfajta nyilvántartási és ellenőrző rendszert, melyet összekötnénk kötelezővé tett orvosi beavatkozásokkal, amelyek magukban hordozhatják a népességcsökkentés lehetőségét is? Maga a nyilvántartó és ellenőrző rendszer egy világszerte érvényes digitális igazolvány lenne, ami minden személyes adatot rögzít, és az egyedüliként elfogadott digitális pénztárcaként is szolgálna. A járvány következtében elszegényedett tömegeknek adhatunk – általunk megszabott feltételekhez kötött – alapjövedelmet, hogy azért mégse haljanak éhen, s közben a digitális pénz révén azt is kontrollálhatjuk, hogy mikor és mire költsék el a pénzüket. Egy olyan világrendről, beszélek, amely megoldhatja a túlnépesedést és egy új pénzügyi rendszer bevezetésével a vagyonunkat is segít átmenteni, ráadásul bolygóméretű irányítási képességet ad. Ez egész jó ötlet szerintem.

Jean! Fogja meg a söröm, telefonálnom kell egyet!”

Ha őszintén belegondolunk az elit nézőpontjába, várható volt, hogy előbb-utóbb lesz valami globális esemény, ami ezzel a helyzettel – a végtelenségig nem növelhető inflációval és a népességnövekedéssel – kezd valamit. A túlnépesedés és a haszontalanná válás tényleg komoly probléma, amivel muszáj foglalkozni. Ahogy a „Túlélés művészete” c. blogcikkben is írtam pár hete, szerintem megoldás lenne a világot tudással, általános jóléttel és lokális gondolkodással felruházni – és helyi pénzek tömkelegével a gazdaság egészséges körforgását biztosítani (erről nem írtam) -, de a világhatalomra vágyó gazdasági elit számára ez nem opció.

„Egy problémát nem tudunk ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, mint ami létrehozta azt. ” – mondta Albert Einstein. Az egyedüli megoldásnak ezért az tűnik, ha először is megokosodunk és felismerjük a folyamatok mögöttes céljait, majd ezt követően elkezdünk lokálisan, közösségekben gondolkodni, s olyan emberekké válunk, akik egyre kevésbé függnek a rendszertől.

El kell kezdeni, mielőtt túl késő lesz.