Ez egy kicsit rázósabb téma lesz, mert a nemzeti érzelmekről objektíven írni ma már nem könnyű dolog. Aki ma nemzeti érzelemről beszél Magyarországon, arra azonnal rásütik, hogy fasiszta fideszes meg jobbikos, pedig szerintem semmi köze a kettőnek egymáshoz. Ráadásul a fasizmus teljesen más jelent, mint amire a hétköznapi nyelvben használják, de erről majd egy másik bejegyzésben. A nemzeti érzelem mindenesetre arról szól számomra, hogy megbecsülöm annak a népnek a gazdasági és kulturális értékeit és érdekeit, amelybe beleszülettem, az említett pártok – és az ezek ellenpontját képviselő másik oldal – pedig emberekből állnak, akik így vagy úgy gondolkodnak erről a kérdésről.
Nézzük meg egy kicsit közelebbről a kérdést.
Az elmúlt 20 év “okosan kitermelte” a magyarkodás jelenségét. Korábban nem emlékszem rá, hogy létezett volna ez a kifejezés, bár az is igaz, hogy kevésbé jelent meg az emberekben a nemzeti érzés, tekintve, hogy a szocializmus enyhén szólva igen szűk korlátok közé szorította a hétköznap emberét és a keleti blokkon (=szocialista országok a Szovjetúnió irányítása alatt) kívül nem túl sokat láttunk a világból. Mindenki egyenlő(en csóringer és átlagos) volt és a legalább nem csak nekem szar „felemelő” érzése kovácsolt össze bennünket. A helyzet jóllehet a vasfüggöny leomlása után sem javult olyan sokat gazdasági szempontból, mint amennyire azt szerintem a legtöbben szerettük volna, s a „várva várt” kapitalizmus megjelenése óta is többnyire a közös „szenvedés” vigasztaló érzése melengeti meg a magyarok lelkét. A nagy nemzeti összefogás viszont már nem ennyire nyilvánvaló és az összeborulós United We Stand (=szó szerint „Együtt állunk” , ami az USA nemzetegységesítő szlogenje volt 2001. szeptember 11. után) egyre kevésbé létezik, akik meg csinálják, azokat megbélyegzik magyarkodással. 2012-re eljutottunk oda, hogy egy nemzetállam valódi érdekeinek emlegetése egyre inkább ciki kategória és leginkább megosztást szül az emberek között. Ez szerintem nagyon szomorú…
Vajon mi lehet ennek az oka?
Örök szkeptikusként mindig óvatosan kezeltem a médiából áradó egyirányú érzelemkeltést legyen szó bármiről: politika, gazdaság, háborúk, terrorizmus, globális felmelegedés emberi tényezői, járványok, stb. Amiről sokat beszélnek, és amit folyton-folyvást az emberek elméjébe akarnak beletuszkolni, mint abszolút igazságot, az nekem gyanús. Persze elképzelhető, hogy valóban úgy van, ahogy a rádió és a tévé fújja, de ha az ellenvélemények nem kapnak ugyanakkora teret (a polaritások, azaz a vélemények különbözőségének ütköztetése is a tömegtájékoztatás célja kellene, hogy legyen), akkor elkezd a történet büdös lenni. Ilyen ez a nemzeti érzés téma meg a magyar zászló „kisajátításásának” túlzott kihangsúlyozása is. A politikai jobb oldal kisajátította a nemzeti jelképeket. Ha jól emlékszem, a 90-es évek 2. fele óta rengeteg helyről hallottam ezt a mondatot és nem értem, hogy ez hogy lehetséges, amikor ilyet csinálni egyszerűen lehetetlen. De ha mégis lehet, akkor engedelmetekkel kisajátítanám a pozitív gondolkodást. 🙂
Bevallom nektek őszintén, lokálpatriotizmusom ellenére nagyon sok helyen megfordultam már a világban és több évet éltem más nemzetek fiai & lányai között is, és a mai napig megfordulok külföldi kocsmákban, ráadásul néha több ezer kilométerre innen. Szinte minden általam meglátogatott országban örömmel láttam azt, hogy bár pénz reményében sokan vágynak gazdagabb helyekre dolgozni és időlegesen élni, a legtöbb nép gyermekei örömmel tekintenek a nemzeti és kulturális értékeikre és igyekeznek azt megőrizni. Így van ez még az alig több, mint 200 éves Ausztráliában is, ahol a nemzeti értékek fontos részét képezi az őslakos (aboriginal) kultúra, melynek kiirtását mellesleg épp a ma már őslakos hagyományokat tisztelő fehér ember kezdeményezte még évszázadokkal ezelőtt. Az egyes népek állampolgáraival beszélgetve továbbá azt tapasztaltam, hogy rengeteg embert zavar és szomorúvá tesz az, hogy a globalizációnak köszönhetően egekbe szökött a nemzeti és egyéni eladósodottság és az ebből fakadó kiszolgáltatottság, valamint azt is éreztem rengeteg helyen, hogy az egészséges értékrenddel rendelkező, gondolkodó homo sapiensek (=értelmes ember) szívük mélyén érzik, hogy ez egyszerűen nem oké. (Mint tudjuk: ha el vagy adósodva, nincs önrendelkezésed. Se nemzeti, se egyéni szinten. Ilyenkor a túléléshez azt kell tenned, amit mások mondanak.)
Még mielőtt bárki feltételezésekbe bocsátkozna, nem vagyok sem zászlólengető magyar, sem ultrakonzervatív globalizáció ellenes aktivista, bizonyos szempontokból konzervatív, más szempontból liberális felfogásúnak tartom magam, azonban hitem szerint minden nemzetnek megvan a feladata ezen a Földön és ez alól mi, magyarok sem vagyunk kivételek. Vagyok annyira spirituális beállítottságú is, hogy az egész emberiséget egyetlen közös családnak tekintsem, de ahogyan a saját kis makrovilágom családjának költségvetésébe és egyéb erkölcsi alapelveibe sem engedek belepofázni senkit, így szerintem nemzeti szinten is lényeges tényező, hogy ezeket illetően erős integritással (=érintetlenség, sértetlenség) rendelkezzünk. Kényelmes dolog az, hogy a Tescoban minden kapható (bár én nem járok oda, így csak feltételezek), de a Tesco nyereségéből nem Magyarország (pl. infrastruktúrája, oktatási rendszere) épül, maximum csak annyira, amennyire az a Tesconak az érdekeit szolgálja.
Miről is szól a (szerintem!) egészséges nacionalizmus?
Mivel hiszek a gazdasági önrendelkezés fontosságában (=én mondom meg, hogy mit szeretnék és nem külső kényszer hatására kell így vagy úgy döntenem), ezért lényegesnek tartom, hogy egy ország vezetése olyan törvényeket alkosson, mely az adott országban élő és értéket teremtő vállalkozók és cégek érdekeit képviseli. Ez nem jelenti azt persze, hogy az ilyen, nemzeti érdekeket előtérbe helyező országok kormányai ne engedélyezzék a tömegtermelésben készült, sok esetben olcsóbb külföldi termékek behozatalát és kereskedelmi forgalmazását, de lényeges pont a nevelésben, hogy a saját piacot védő emberek tudjanak arról, hogy az önrendelkezésüknek része az, hogy saját gyártású cikkeket vásárolnak. Svájc pl. egy ilyen hely.
Nemrég hallottam egy sztorit, elmesélem nektek:
Egy magyar tanárnő kiment Svájcba dolgozni és az volt a feladata, hogy a munkájához kellékeket vásároljon. A tanárnő ezt megtette, majd örömmel újságolta a főnökének, hogy a megszabott keretnél jóval kevesebb pénzből kijöttek a dolgok. A főnök azonban dühös lett, amikor meglátta, hogy a tanárnő távol-keleti cuccok tömkelegét vásárolta össze, és így szólt:
„Figyelj ide Te Julis! Az becsülendő, hogy spórolni akarsz, de ez az országunk állampolgárait, munkásait nem védi meg attól, hogy pl. hosszú távon ne nőjön a munkanélküliség. Ha mi bármit vásárolunk, akkor először megnézzük azt, hogy helyben előállítja-e azt valaki. Ha nem, akkor megnézzük, hogy Svájc területén van-e gyártó és onnan vesszük meg. Ez általában megoldja a problémát. Ha viszont nem találunk Svájcban gyártót, akkor annak valószínűleg oka van és lehet, hogy nincs is szükség az adott termékre.”
Érdekes és véleményem szerint igen értékes gondolkodásmódra vall a főnök nézőpontja. Lehet, hogy nincs is rá szükség. Ez egy nagyon fontos pont egy olyan társadalomban, ahol bármit előállítanak, amit jó marketinggel le lehet nyomni az emberek torkán. A fenntartható fejlődés és az önrendelkezés meg kit érdekel…
Az persze frankó dolog, hogy egy pl. hazánkban működő multicég rengeteg embert foglalkoztat és adót is fizet (bár nagyon kíváncsi lennék azért a cégek könyveire…), azonban fontos a matematikai egyenletben az is, hogy sok multicég megjelenésével hány helyi vállalkozó ment tönkre, mert nem bírták az árversenyt és ezzel hány ember kényszerült olyan munkát vállalni, amit nem szeret és ezáltal beállt a boldogtalanok táborába. Az élet nem egy közgazdasági képlet, melyben a boldogság mérőfoka a folyamatos és színes grafikonokon kimutatható növekedés, hanem az emberek szociális és lelki gazdagodása is elengedhetetlen az egyébként kényelmet biztosító külső fejlődéssel együtt. A kettő nem zárja ki egymást, csak oda kell figyelni az egyensúlyra.
A gazdasági érdekeken túl ott vannak a kulturális gyökerek. Mit, mikor és miért tettünk a múltban úgy ahogy (pl. nyelv, hagyományok, szokások kialakulása) és ezek milyen mértékben gazdagítják az életünket és határozzák meg az identitásunkat, magyarul azt, hogy kik is vagyunk valójában. Popper Péter egyik utolsó írásában olvastam a következő történetet, ami nagyon elgondolkodtatott ezzel kapcsolatban:
Néhány magyar spirituális gondolkodású, nyitott szívű ember elment Tibetbe, hogy az ottani szerzetesektől „ellessék” az emberi létezés „titkát”. Néhány hétnyi meditáció után az egyik szerzetessel közelebbi kapcsolatba kerültek és egy mélyebb beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy mi a fő célja a magyar lélekbúvárok látogatásának. Amikor a szerzetes meghallotta, hogy az utazók a saját életük céljára és a Ki vagyok én? c. kérdésre akarnak Tibetben választ kapni, akkor ezt válaszolta: „Ha Ti a szülőföldetektől több ezer kilométerre akarjátok megérteni, hogy miért születtetek oda, ahová, akkor nagyon nem értettétek meg a spiritualitás lényegét. Ahhoz, hogy kiderítsétek, hogy mi a feladatotok a Földön, ahhoz meg kell értenetek annak a népnek a gondolkodását és kultúráját, amelyikbe beleszülettetek.”
Bevallom, ez a történet engem rendesen mellbe vágott, mert az itthoni nehézségek és gazdasági korlátozások (rendkívül előnyös, „vállalkozás-barát” adórendszer pl.) és a Dögöljön meg a szomszéd tehene gondolkodásmód miatt rettenetesen elvágyódtam innen és el is mentem egy időre, aztán mégis hazajöttem, mert úgy éreztem, hogy nem véletlenül születtem magyarnak. Imádom az embereket mindenhol, bevallom őszintén azt is, hogy soha nem volt honvágyam több éves, egyhuzamban töltött külföldi tartózkodás ellenére sem; vannak mohamedán, zsidó, keresztény és ki tudja még milyen felekezetű ismerőseim és barátaim szerte a széles világ kocsmahálózatában és beszélek is néhány nyelven a magyaron kívül, de pontosan a spirituális meggyőződésem miatt gondolom azt, hogy most ebben a kultúrkörnyezetben és nemzeten belül kell valamit megtanulnom arról, hogy ki a fene is vagyok. Ez egy megérzés, szóval meg ne kérdezzétek, hogy mit szedek. 🙂
Azt fontos megjegyeznem, hogy a külföldön boldogulni kívánó honfitársaimat nem ítélem el egyáltalán, és nem tartom senkinek a részéről nemzetellenesnek azt, ha nem akar a született hazájában élni. Az sokkal inkább bántó számomra – bár tudom, ezen nekem kell dolgoznom, hogy ezt el tudjam önmagamban fogadni – hogy az itt élő és ebben az országban jövőt tervező emberek egy része úgy beszél a magyarságról, a magyar nyelvről és a kulturális örökségről, mint teljesen „felesleges” értékekről és örömmel fogadnák el azt, ha országunk mindenkori vezetői teljes mértékben a nemzetközi pénzhatalmak előírásai szerint ugrándoznának akkor is, ha az az itt élők sorsát hátrányos mértékben befolyásolja hosszú távon. Tudjátok, jó dolog a szomszédokkal jóban lenni, de azért a spájzba ne sétáljanak be az engedélyem nélkül…
Az egészséges nacionalizmus valami ilyesmiről szól az én számomra. Elsősorban ember vagyok, és csak másodsorban vagyok magyar, de örömmel vagyok az. Nem büszkén és megkülönböztető módon, hanem szeretettel és alázattal. Szeretem a végtelenül gazdag nyelvünket és melegség járja át a lelkemet, hogy mennyi csodálatos találmány fűződik magyarok nevéhez, pedig ezekhez a találmányokhoz nekem személy szerint semmi közöm. Boldogság önti el a szívem, ha Kodály Zoltán, Bartók Béla, Széchenyi István, Petőfi, Ady és József Attila “teremtményeire” gondolok, pedig keveredik bennem sváb, szerb, askhenázi és szittya vér is és nagyon is elképzelhető, hogy az őseim egy része nagyon is nem a Kárpát-Medencébe való. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy én ide születtem, a magyar az anyanyelvem, tudom, hogy ki az a Ludas Matyi és szeretem a kürtőskalácsot, a lángost és a jófajta szilvapálinkát. Ámulatba ejt az az ősi tudás, ami a nyelvünkön, a hagyományos építészeten keresztül sugárzik és nagyon fainnak tartom azt is, hogy pl. a magyar rovásírás ismerete vezette el a tudósokat az egyiptomi hieroglifák üzeneteinek megfejtéséhez is. (Legalábbis ezt olvastam, de persze nem állítom azt, hogy ez biztosan így van.) A nyelvünk gazdagsága és a népi építkezés természetközelisége viszont döbbenetes tudást rejt, ehhez kétség nem fér. (Ajánlom figyelmetekbe Színia: A magyar ház mágikus titka c. könyvét és egyébként minden könyvet, amit Színia, azaz Bodnár Erika írt, melyek igazi Józsi bácsi nyelven vannak megírva és nagyon élvezetesek!)
Sokat találkozom azzal a véleménnyel egyébként, hogy az ember egy spirituális lény, egy végtelen isteni energiából származó tudatosság, akinek célja, hogy megtapasztalja a tudatos(!) létezés és egység csodáját és hogy ebbe a gondolkodásba nem férnek bele a nemzetállamok és az egyes kulturális különbségek, mert úgyis mindenki EGY. Ahogy a magyar nyelv is mondja: MindEGY. 🙂 Azt is mondják nagyon sokan, hogy ha nem közösen, emberiségként gondolkodunk és hagyjuk, hogy a nemzetek közötti megosztás érvényesüljön, akkor soha nem érhetjük el ezt a vágyott célt. Ebben van egy pici igazság, mert valóban – ahogyan a Nincs jobb és bal oldal c. bejegyzésben is írtam – a legfontosabb önmagunkban elfogadni a másságot és megérteni azt, hogy a külső és belső megosztottság nem az EGYség, hanem a KÉTség irányába visz. Mindemellett az is való igaz, hogy a nemzetállamok kialakulásához “kellettek” háborúk és megosztottság, különben egyes népek nem akarták volna a földjüket és kultúrájukat mindenáron megőrizni és nagyobb területekre kiterjeszteni. Krízis nélkül nincsen katarzis, mint tudjuk. Valahogy nekem mégis az az érzésem, hogy az emberiség egy teljesen tudattalan egységből a tudatos egység felé megy, vagyis amennyire tudattalanul együtt éltünk évezredekkel (milliókkal?) ezelőtt, majd egyre inkább szétszakadtunk, annyira látszik az a törekvés egyre több humanoid részéről, hogy az egységet keresi újfent. Ebben az újfajta, tudatos egységben pedig az egyes nemzetállamok a saját kultúrájukkal és örökségükkel olyan szerves részét képezik az egésznek, mint az emberi test egyes alkotóelemei az egész szervezetünknek. Az emberi test számára nem elég, ha csak szív vagy máj van benne, hanem az összes többi szerv és „alkatrész” is szükséges ahhoz, hogy normálisan működjünk. Én valahol így tekintek a Föld népeire és az egyes nemzetállamokra, és ezért minden népcsoport és nemzetállam szuverenitásának (=önállóságának) a megőrzésére irányuló törekvését támogatom. Ennek pedig az egyik kulcsa a gazdasági önállóság a másik pedig a hagyományőrzés, mert ha az én pénztárcámban a szomszéd nyúlkál és az oktatási rendszert nem az adott ország érdekeinek mentén állítják össze (nem csak Magyarországon, hanem mindenhol), annak nem lehet túl jó vége…
A közös nyelvet és kulturális értékeket valló nagyobb családok (nemzetek) ősi tudásának és identitásának megőrzését a konzumtársadalom (=fogyasztásra épülő társadalom) uniformizáló (=mindenkit ugyanolyan ruhába öltöztető) egységesedésével szembeállítani szerintem ráadásul logikátlan, mert ez két külön minőség. Az egyik erkölcsi értékekre épít, a másik meg a folyamatos gazdasági növekedésre, amely okos és tudatos gondolkodással igenis meg tud férni egymás mellett, főleg ha megértjük a pénz szerepét és működését ebben a világméretű képletben. (Azért pofázok annyit a pénzről egyébként, mert higgyétek el nekem, hogy a legfőbb teremtő energia a mai világban egy olyan világszerte elfogadott értékmérő, ami mögött már nincs is valódi érték, csak egy jó nagy csomag illúzió és rendkívül ügyes kommunikáció.)
Ennek a cikknek a célja mindössze annyi, hogy akár spirituális beállítottságúak, akár materialisták, akár jobb, akár bal oldali érzelműek vagyunk, érdemes észrevenni és megbecsülni azt, hogy egy nép mitől egyéni és különleges, és hogy ezt az egyéniséget megőrizni leginkább gazdasági és oktatási eszközökkel lehet, nem utolsó sorban pedig ennek köszönhetően szeretünk utazni és más nemzetek gyermekeit is megismerni, mert ha mindannyian ugyanolyanok lennénk, eléggé dög unalmas lenne szerintem a világ.
Finom az a házi barackpálinka, de Moszkvában mégis vodkát, Görögországban meg Metaxát kérek a krimóban, ugyi. Egészségetekre!
Józsi bácsi!!!
ennek a cikknek minden bötűjét „mintha csak magam mondtam volna…”! ennyire szívemből beszélni, ennyire hasonló következtetésekre jutni, mint amilyenekre magam is jutottam az elmúlt pár év alatt ….mondanám, hogy csoda, de mivel szintén spirituális úton kocogó lény vagyok, nem csodálkozom 🙂 inkább örömmel tölt el, hogy egy egyetemesebb szemszög létjogosultságának hordozását-hirdetését vállalod. szívesen és lelkesen népszerűsítem ezt az oldalt.
mert itt a szavaid által valami szép dolog történik. létrejön a dolgok értelme (mint valódi ÉRT (=érett) ELEM :)) oldaladon VILÁG-OSSÁ és EGY-SZERŰVÉ válik egy csomó minden, amit az elmúlt párszáz év alatt oly sokan, oly fölöslegesen agyonbonyolítottak és összezavartak.
sok ilyet még!!! a ködös elme-maszlagban való vergődések mellett, a nyomtatóló / bólogatókutya – alakú kognitív sorvezetők agyunkba szuszakolása mellett, a kétpólusúvá sarkított ostobaság csücskei közti üldözési mániás, fejvesztett futam mellett (isten áldja az ő létjogosultságukat is) igazán időszerűek a Józsibácsi-gondolatok.
nagyon vállalható, nagyon vállalandó, amit teszel.
köszi.
Kedves Józsi bácsi, a magyarkodás nagyon régi kifejezés, már az 1910-es években és később is sokat használták, többet között Kosztolányi, Ady vagy Szerb Antal is. Példa Kosztolányi Dezsőtől:
„Petőfi, aki sohase látta a tengert, és Ausztrián kívül nem járt külföldön, világvárosi jelenség. Ady, minden Párizs-rajongása ellenére, nem az. Petőfi nyugat-európai formában fejezi ki, hogy magyar. Ady melldöngető, magyarkodó formában fejezi ki, hogy nyugat-európai.”
1929-ben jelent meg a Az írástudatlanok árulása. Különvélemény Ady Endréről című írásban, a Toll magazinban.
Kedves Vera!
Megtisztel vele, hogy megosztja a gondolataimat a facebookon. Köszönöm!
Személy szerint én a „szakértői kormány” kifejezéstől egy picit megborzongok, mert a modern nyugaton ez eddig azt jelentette, hogy a Goldman Sachs és a nagytőke embereit ültették vezető politikai pozíciókba, én inkább úgy fogalmaznám ezt, hogy egy elsősorban nemzeti érdekek mentén gondolkodó, és az örökségünk megmaradását prioritásként kezelő vezetésre lenne szükség. Olyanokra, akik mernek együttműködni azzal, akivel szükséges, de ki merik mondani azt is, ami nem oké. A kutya sajnos mindig ott van elásva, hogy a politikai karrier ma már a legtöbb politikus számára anyagi kérdés, vagyis nem azért választják ezt a pályát, mert az országért akarnak valamit tenni, hanem mert biztos megélhetést és kapcsolatokat keresnek. Ezt pedig nagyon kevés honatya áldozza fel a tisztesség oltárán.
Üdvözlettel: Józsi
Kedves Józsi bácsi,
remélhetőleg mi magyarok is eljutunk addig a pontig, hogy politikailag független szakértői kormányt csinálunk. És remélhetőleg még mielőtt késő lenne… Őszintén szeretném, ha az Önéhez hasonló szívvel és aggyal megáldott, demokratikusan megválasztott, szakképzett magyar emberek vezetése mellett rend lenne végre Magyarországon. És ha már rend van, jöhet egy kör jó szilvórium…
A cikket a facebook-falamon megosztottam.
Tisztelettel:
Vera
Kedves Mindenki!
Vasárnap este nincs is jobb egy pálinkánál.
Nézzétek meg, és kövessétek a két székely példáját.
Szép estét!
Feri
Nem szeretném, ha azt amit írok, érzelgősségnek tűnjön. Csupán picit úgy érzem, hogy azok, akik szórványban élnek (mint én itt Erdélyben és nem is olyan helyen ahol sok a magyar egy helyen) azoknak egyrészt több erőfeszítésbe kerül a nemzeti érzet megőrzése másrészt viszont fel se tevődik a kérdés, hogy akár kicsit is másnak lenni jobb lenne. Meglehet van a jelenségben olyan árnyalat is, hogy még azért se mondok le a magyarságomról, mivel nagyon ezt szeretné a más nemzetű többség.
De kiemelném, hogy az egész nemzeti kérdést megelőzi az emberség tartalma. Mert ugye, vannak itt is, akik könnyen lemondanak vagy megalkusznak és vegyes házasságot kötnek. Ahol pedig az anya nem magyar, ott kevés gyermek őrzi meg még félmagyarságát is.
Tehát a lényeg az, hogy nagyon függ az embertől, éberségétől az is, hogy mennyire látja nemzetiségét , nemzetét. nemzeti értékeit fontosnak.
Hogy érzi az Egységben ennek a különbőzőségnek a jogos helyét és egyedi szépségét, gazdagságát, vagy lényegtelennek tekinti, netán elhanyagolhatónak és könnyen lemond róla.
Azt mondom, ami az Egy-ben egyszer Létrejött és az egység sokféleségét, színét, gazdagságát jelenti, azt ápolni, gondozni kell , életben kéne tartani. Ha valami körvonalazódik és úgy vesz részt a nagy Egy-ben , egészségesebb mintha valami maszatos folyik egybe össze-vissza. Utóbbi nem Egység, csak káosz.
Szép Vasárnapot!
Köszönöm Józsi bá. Most az alábbi jut még hozzá eszembe:
Az egészséges nacionalizmus számomra (=EN) egy lehetőség. És szerencsésnek tudom magam, hogy még gyermekkoromban rátaláltam, hogy élt és él bennem. Igaz ebben nagy szerepe volt szüleimnek. Akik idejében nevén nevezték. És emiatt sem magányosan hányódva, sem másokon gyűlölködve nem kellett időt pocsékolnom az életre kapott értékes pillanatokból. És csalódnom sem kellett , hogy bármit is teszek megvédenek a nemzettársak. Mert tudtam, hogy nem tehetek meg bármit. Mert ez az EN olyan, hogy Én kell tegyek. Én kell tegyem, és olyant, amire büszke szeretnék lenni. És amiket így megteszünk amellett hogy magunknak is jó, annak is, aki felismeri. Megmártózik benne, mint a Józsi bá blogjában én is 🙂
Gratulálok, józan, tisztánlátó, egészséges szemléletmódjáért!!! Nagyon kevés ilyen van mostanság!
Igen, én is pont erre gondoltam, mikor Lacira azt írtam, hogy ksatria, harcos, lovag. Látom, hogy nagyon tájékozott és rendkívül lelkes. Nagyon nagy szükség van erre, csak nem szabad a barátot ellenségnek tekinteni. Én az 1000 évet a nacionalizmus kontextusában emeltem ki. A magyar állam, jelenlegi formájában Európában … pill mindjárt folytatom.
Tudjátok mi a vicces? Az, hogy szerintem az értékrendünk az ugyanaz mégis ki tud alakulni egy ilyen kis vita. 🙂 Laci ragaszkodása a tényekhez egyébként szerintem is helyénvaló, mert pont az ilyen apróságokon múlik az, hogy a történelemben mi hogyan folyik le és a társadalmak hagyományokhoz és saját múltjukhoz való viszonya miként alakul. Mint tudjuk: „Vedd el egy nép múltját és azt teszel vele amit akarsz.” (Talleyrand) Nagyon hálás vagyok azért, hogy véleményedet ilyen határozottan képviseled a blogomon (mert általa mások is fejlődnek és tanulnak), mint ahogy neked is Péter, hogy Hamvas, Buji és hozzá hasonló gondolkodók tollából idézel! Köszönöm!
Üdv: Józsi
Péter!
„Laci szerint:
2012. február 1. szerda – 10:50”
Itt elmondtam a véleményemet. Remélem érdemben szóltam!
Egyébként nem viccelek, legfeljebb közeli ismerősökkel.
Ellenségekre pedig nincs szükségem, ezért nem is keresek. Megtalálnak.
üdv: Laci
Na jó. Most esett le Laci a poénod, bár az agresszív kismalac vicceket soha sem szerettem. Ahelyett, hogy mindenáron ellenséget akarsz keresni bennem, célszerűbb lenne érdemben hozzászolnód Jóska bácsi nagyszerű írásához. 🙂
„Pont egy 1000 éve fennálló kultúrának kellene csendben maradni?”
– Ha tudom valamiről, hogy nem ezer éves, akkor nem állíthatom tiszta lelkiismerettel, hogy annyi.
„Szerintem, nem érdemes a számokkal dobálózni. Ha minden magyar ember tisztában lenne azzal, hogy milyen szerencsés, hogy egy ilyen ősi kultúrába született, akkor nem lenne az országban semmi probléma.”
– 1000 év, vagy 5000 év? Nem mindegy! Az ellenségeink szeretik alulbecsülni kultúránkat. Mi pedig figyelünk a véleményükre?
„Az egészséges nacionalizmushoz előbb a saját kultúrádat kell megismerni. Gyökeresen.”
– És vállalni, kijelenteni, teli torokkal kiáltani, hogy nem csak ezer évről van szó! Nem pedig alázatosan büszkélkedni ezer évvel! Mert ezzel ellenségeinknek teszel szolgálatot. Mert ezzel őseinket tagadod meg, őseink kultúráját, amire szerinted is büszkék lehetünk, az igazi magyar történészeket, akik emigrációban, vagy mellőzött itthoni létükben foggal, körömmel kaparják ki a feledés homályából, a hamisítások ingoványából igaz történelmünket.
A nemzet olyan, amilyenek a tagjai. Ha magunkat nem emeljük magasabb szintre, nemzettudatunkat nem erősítjük meg, ki fogja nemzetünket felemelni? Ha nem merünk kiállani egymás előtt sem az igazsággal, akkor továbbra is el kell szenvednünk, hogy oda löknek bennünket, ahová akarnak.
„Laci személyeskedését nem veszem fel, mert valami miatt sugárzik belőle az indulat. Én az íráshoz szóltam hozzá, nem Lacihoz.”
– Szerintem pedig a számokkal való dobálózásról szóló részt nekem címezted, az apropót minden esetre az én hsz-em szolgáltatta.
Azt hiszem akkor van baj az „ego”val, ha önálló életet akar élni és elfelejti a gyökeret, ami által egyáltalán létezik.:)
Miközben az ezüstöt olvasztottam, felmerült bennem még egy gondolat. Szívem mélyén, ott, ahol a Tanúmadár lakozik, a nacionalizmus már csak illúzió. De hol vagyok én a szívem mélyétől? Az egészséges nacionalizmus olyan, mit egy égig érő fa. Az ágain felkapszkodva eljuthatok szívem legmélyére, ahonnét végre rátekintek mindenre.
Az „egó” nem azonos az „énnel”. Mindannyiunknak van „énünk”; anélkül nem emberek, hanem anonim hangyák lennénk, afféle „kollektiív” lények. Mindannyiunk egyéni lények vagyunk egyéni „énnel” és ha az emberiség egy olyan erdő ahol a fák az egyéni „ének”, az „egó”-izmus ott kezdődik amikor nem látjuk az erdőt a fától, vagyis amikor nem látjuk mások „énjét” a sajátjunktól.
Bocs még annyi, hogy eszembe jutott Tamási Áron Ábel sorozatának konklúziója:
„Azért jöttünk a világra, hogy valahol otthon legyünk benne.” 🙂
Na ez az egészséges nacionalizmus 🙂 ( szerintem 🙂 )
Laci személyeskedését nem veszem fel, mert valami miatt sugárzik belőle az indulat. Én az íráshoz szóltam hozzá, nem Lacihoz. Senkit nem kértem számon, így értelmetlen a személyeskedés. Nem ismertjük egymást, így a kérdéseidre sem fogok felelni, aki ismer, úgy is tudja rá a válaszokat.
Józsi bácsi előtt le a kalappal, bár valószínű, hogy hasonszőrűek vagyunk és ezért értek vele egyet szinte mindenben. Én is többek között Hamvas Bélán nevelkedtem (bár az már nagyon rég volt) és most megfejeltem az ismereteimet Buji Ferenc munkásságával. 🙂
Hogy témánál maradjunk valóban szükség van minden kultúrában egy ksatria, lovagi kaszt rétegre, aki erővel védi meg társadalmában a szellemiséget, de ez nem várható el mindenkitől, mert nem mindenki lovag. Valószínű, hogy Laci ksatria születésű. Én „brhámana” családból származom népem és nemzetem értékeit szellemi úton örökítem, őrzöm és közvetítem, bár …. ezzel most nem untatok senkit.
Az egészséges nacionalizmus szerintem egy bölcs mosoly az ember arcán, aki olyan biztosan áll anyaföldjén két lábbal, hogy senki sem tudja megingatni 🙂
Persze, az elfogadásból könnyebb eljutni a meggyőzésig, mint a nyílt szembenállástól, azonban a másoknak való megfelelés szándéka, ha túlságosan hangsúlyos a másikban és mindenáron érvényesíteni akarja rajtam is, akkor…
Ha a saját véleményével áll elém, nem máséval, nem másnak akar megfelelni, hanem saját szempontjait sorolja, akkor rendben az elfogadás.
De akkor nem kerülnek szóba az akadémikus urak és az ő véleményük. Akkor nem az ő szájízük szerint beszélek, hanem amit magam gondolok, azt mondom és nem hivatkozom mások érzékenységére.
Van aki az egyenességre érzékeny (mint ördög a tömjénfüstre), mások pedig a hajlékonyságra. Nehéz előbb elfogadva az egyik viselkedésmódot, meggyőzni a partnert a másik hozzáállás előnyeiről. Ez vagy megy, vagy nem.
Igazatok van, az igazságról akkor is írni kell és kitartóan kell tenni, ha az bizonyos embereknek fáj. Nekem csak az a meglátásom, hogy talán az egót nem úgy használjuk, ahogy kéne, vagyis sokkal inkább az indulat szólal meg (úgy általánosságban), mint az, hogy átölelem a másikat és azt mondom neki, hogy „Figyelj öreg! Én értem, amit mondasz, én mégis úgy látom, hogy ha jobban belegondolsz, akkor ez, vagy az a helyzet.” Persze, hogy mindent az ego mond ki, ez teljesen világos, de a kommunikációt akkor is mi választjuk meg és esetleg eredményesebb az elfogadásból kiinduló változtatás szándéka. De lehet, hogy tévedek.
Talán egy időben túl sok vitába keveredtem és próbáltam az általam vélt igazságot megvilágítani mások számára és akkor jöttem rá, hogy az embereket megváltoztatni nem lehet (ők csak megváltoznak maguktól), ehhez meg könnyebben el tudok jutni, ha előbb az ő igazát is elfogadom valóságnak, aztán a saját (bővebb) igazságomból hozzáadok egy szeletet (vagy lehet, hogy teljesen átfordítom őt egy megkérdőjelezhetetlen ténnyel). Ha az ember nem érzi azt, hogy le akarják torkollni, hanem szeretettel lebbentenek fel előtte egy másik fátylat, akkor könnyebben áll rá arra, hogy ő változni akarjon.
Én legalábbis így érzem. Üdv: Józsi
Ugyan az egó fogalmát újabban pejoratív módon értelmezik sokan, azonban gondoljuk csak el, meg tudnám-e védeni magamat az egóm nélkül? Hogyan tudnám meggyőzni igazamról vitapartneremet, ha nem tudnám érzelmekkel alátámasztva előadni, védeni álláspontomat? Ha maszatol, akkor nekem is maszatolnom kellene-e? Hová jutnánk ezzel a mentalitással? Ha a mi nemzeti érzékenységünkre, egónkra figyelemmel lennének, akkor persze nem lenne miről beszélgetnünk sem. De nincsenek figyelemmel, sőt magasról tesznek ránk, érvényesítik saját egójuk érdekeit. Ez nem jelenti azt, hogy egymással szemben így kell viselkednünk, de azt igenis, hogy megalkuvást nem ismerő módon kell igazunkat kimondani előbb egymás előtt, hogy kifelé is képviselhetővé váljon. Az egó elfojtásának divatossá tett igénye csak arra szolgál, hogy az önvédelmemről önként mondjak le, kerülve az erőszakot, ami ugye kétesélyes.
Véleményem szerint az őszinteség a követendő, akkor is ha nézetkülönbségek vannak köztünk. Nem puhítani kell a szerszámot, hanem keményíteni!
Azt hiszem az igazságról is kéne jó sokat beszélni és írni, mert lehet az nagyon szubjektív is. Saját bőrünk megy rá arra, hogy megtapasztaljuk és leszűrjűk.
Ettől külön persze létezik egy egyetemes igazság (rendszer) amit nem az ember talál ki, csupán felismer. Amikor találkozik az objektív igazság a szubjektívvel, akkor az ember felszabadul , mert létrejön a kiegyenlítődés.
Tényleg egyek vagyunk az egységben, vagyis eredendően. Aztán szépen szinteken keresztül megvannak a megkülönbőztethető strukturálódások- én így látom. Vagyis analógiásan épül a teljesség irányába a mind összetettebb igazság.
Valahol egyszer láttam egy megfogalmazást , amivel azonosulni tudok: Van az ember és az ember aztán valamilyen , de ez a valamilyenség – az egész paklival együtt : jellem, jelleg, nemzet, polgár, szülő, szaki- is azért van és azért megy át ezeken az ember, éli át és meg ezeket , hogy kiteljesedjen istenségében. Ember az isten által és isten az emberen és általa látható.
Remélem nem lettem túl bonyolult. 🙂
Jó egészség!!
Kedves Laci és Péter!
Szerintem ugyanazt a nyelvet beszélitek, csak Laci kőkemény konkrétumokat ír le, Péter pedig általánosságban beszél. Az valóban fontos kérdés, hogy a szövegelésen kívül az ember egyéni szinten mit tesz (pl. az én írogatásom is csak egy aprócska hozzátétel ahhoz, hogy becsüljük meg azt, amink van és a különbségek szajkózása helyett a bennünk lévő azonosságokat és közös értékeket keressük), de szerintem ne b@sszunk ki magukkal azzal, hogy még egy picit is egymásnak ugrunk. Amikor egy vita során megjelenik az indulat, akkor átveszi az irányítást az EGO, az meg csak további megosztottságot szül.
Tisztában vagyok vele, hogy az igazság az nem szubjektív dolog, s hogy a politikailag korrekt beszéd és a folyamatos maszatolás okozza a bajt a fejekben (és én is hibázok rengeteget, mert ember vagyok és nem a kisujjamból szopom ki az infókat) de hiszem, hogy szeretetteljes kommunikációval akkor is nyerni fog az emberiség, mert legbelül, a belső hang érzi, hogy mi igaz. Még azok, akik hazugságban élik le az életüket is tudják ezt, csak nem tudják megmagyarázni önmaguknak legbelül, hogy miért vannak szarul. Persze lehet, hogy ez naivitás, de én azt is bevállalom. 🙂
Üdv: Józsi
„Ha minden magyar ember tisztában lenne azzal, hogy milyen szerencsés, hogy egy ilyen ősi kultúrába született, akkor nem lenne az országban semmi probléma.”
– Mit tettél azért, hogy minél több ember megtudja, hogy milyen szerencsés?
– Mit tettél azért, hogy minél több emberben tudatosuljon, hogy egy ősi kultúra örököse?
– Mit tettél azért, hogy minél több ember büszke legyen magyarságára?
– Mit tettél azért, hogy a magyarságot lejárató nézeteket, magatartást visszautasítsd?
– Felemeli-e a magyarságtudatát bárkinek, ha csak 1000 évről beszélsz neki, akárcsak a MeTA urai?
Magadnak számolj el, ne nekünk!
Szerintem, nem érdemes a számokkal dobálózni. Ha minden magyar ember tisztában lenne azzal, hogy milyen szerencsés, hogy egy ilyen ősi kultúrába született, akkor nem lenne az országban semmi probléma. Természetesen szerencsének meg akkor fogja érezni magát, ha ismeri, megismerheti azokat az értékeket és dolgokat, ami egyedülálló a világon és csak a magyar népre jellemző. Akkor fog kialakulni benne egy egészséges nacionalizmus. Ez nem azt jelenti, hogy más népnek nincsenek értékei, csak ha már egyszer magyarnak született, akkor táplálkozzon ebből a gyökérből, pl ne a tibetiből, ahogy Józsi bácsi példája is bemutatta. Meglehet ismerni más kultúrákat, kell is, de nagyon sok magyar azért kezd vonzódni más kultúrák világképéhez, mert egyszerűen az ősi magyar világkép, századokon keresztül el volt titkolva előle és csak búvópatak szerűen csillant fel időnként. Az egészséges nacionalizmushoz előbb a saját kultúrádat kell megismerni. Gyökeresen. 🙂
Péter!
Ha mi figyelemmel vagyunk Magyarellenes Tudományos Akadémikus uraink véleményére, akkor ők megnyugszanak abban a hitben, hogy jó úton járnak. Egyébként is csak egymás véleményére kiíváncsiak, úgy hogy hagyni kellene őket és elmenni mellettük, mint a német hadsereg tette a Maginot vonallal. Ha az ezer évre apellálsz, akkor akaratlanul is az ő biciklijüket tekered. A polkorrektség a cenzúrának egy önkéntesen vállalt módja.
Igen, tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal. Ezért is fogalmaztam úgy, hogy nagyon régre. De ha belegondolsz, hogy a minimum ezer évnek is mekkora súlya van…. akkor ?
Ha nem pengetünk olyan ősi húrokat, amikről te szóltál, mert az akadémikusok nem kedvelik, akkor is még ott van az a vitathatatlan ezer év, amire eddig nem nagyon mertek hivatkozni, még erre az ezer évre sem. Erre most jön egy magyar miniszter, aki ordasok között erről beszél, azért az nem semmi. Gondolj bele egy cseh, egy szlovák, egy holland, de fel lehetne sorolni az összes eus ország képviselőjét, hogy fészkelődhetett a székében. „Jaj, most mi történt? ezer éve azon dolgozunk, hogy tűnjön el ez a kultúra a Kárpát-medencéből, most meg itt pattognak. Mi történt?”
„1000 éve fennálló kultúra ”
Péter!
Ez nagyon kevés! A tatárlakai korong, amit Torma Zsófia talált meg Erdélyben, legalább ezer évvel idősebb a legkorábbi sumer ékírásos leletnél! És magyarul olvasható!
Varga Csaba írástörténés szerint az írásos leletek kora alapján ez az időszak 30.000 évig követhető. Szintén VCS. kutatásai alapján lehet tudni, hogy az ógörög nyelv azonos a régi csángó nyelvvel, az angol szókincsben (könyve írásakor) 750 magyar eredetű szót azonosított, mára ez a szám 1200 körül jár. Az egyiptomi demotikus írás magyarul ovasható, erről szintén VCS és Borbola János kutatásai tanúskodnak.
Tehát nem csupán nagyon régi, hanem nagyon adakozó is a mi kultúránk. Gondolj csak arra, hogy a görög kultúra tanítómesterei a szkíták voltak. Grandpierre Atilla tanulmányaiból tudjuk, hogy csúcsos aranysüveget viselő mágusaink az akkor ismert világ országaiba mentek tanítani, tudásukat átadni. Erről a különböző helyeken talált aranysüvegek tanúskodnak.
Nagyon sok információ elérhető kultúránk ősiségéről, páratlan gazdagságáról.
Persze ez sem tetszik sokaknak.
Érdekes megfigyelni, hogy aktuálpolitizáljak is, Orbán Viktor eus beszédében nagyon helyesen kihangsúlyozta a megfelelő helyen, hogy az „ezer éve fennálló Magyarország”……Mutassatok nekem még egy ilyen „ősi” országot az euban. Pont egy 1000 éve fennálló kultúrának kellene csendben maradni? Egy 1000 éve fennálló kultúra szülöttei ne lehessenek büszkék? Egy magyar embernek igen is egészségesen büszkének kell lennie, hogy egy ilyen ősi kultúra gyermeke. Mire legyen büszke egy belga, egy svájci egy ….? Semmire szinte, mégis, hogy él bennük a nacionalizmus. Ez egy kontraindikáció. A gyökértelen nép a legnagyobb nacionalista, hogy kompenzálja léte hiányosságát és mindent megtesz azért, irigyen, hogy megpróbálja elnyomni az ősi gyökerekkel rendelkező erős kultúrát.
Józsi bácsi gondolatmenetét egy fontos ténnyel kell kiegészítenem. Nem elég, és ebből a szempontból nagy hiba CSAK a világháborúkig és a kommunista diktatúráig visszameni. Jóval korábban elkezdődött hazánkban az egészséges nacionslizmus kiírtása. Nem akarom kifejteni meddig, (nagyon régre), de azt seniknek nem szabad elfelejteni, hogy 1948 után az osztrák udvat kivégezte és kiírtotta a magyar felső szellemi kaszt összes vezetőjét, akik még hűen képviselték az egészséges magyarságot. Arról a pontról a mai napig nem tudott az ország talpra állni.
Kedves Józsi bácsi!
Régebb óta figyelem írásaidat, és nagyon tetszenek. Úgy gondolom sok mindenben hasonló nézeteket vallunk.
A cikkedhez rímel egy korábbi cikkem:
http://civilszemmel.hu/2011/09/10/ongyilkos-nacionalizmus/
Kedves Réka!
Sajnos abban valóban igazad van, hogy ez a két idézet egymásnak ellentmondó, én mindössze arra akartam utalni, hogy egy egészséges gondolkodású nemzet igyekszik nem teljesen függő helyzetbe kerülni (ami persze Magyarország esetében már 30 éve megtörtént).
Ami a jelenlegi vezetést illeti, azt mondom, hogy várjuk ki a végét. Tisztában vagyok vele, hogy elég szar helyzetben vagyunk, de én úgy látom sajnos, hogy olyan – nemzetgazdaság stabilitását elősegítő – okos stratégia, aminek ne lenne a végeredménye az, hogy még jobban eladósodik az ország, nem nagyon van. A nemzetközi pénzvilág lóvét akar keresni és leszarják, ha az nekünk fáj, csak valahogy köhögjük ki a tartozásainkat (és az állampapírok hozamait), mert az cash-flow nekik. Én teljesen úgy látom, hogy ez erről szól. Távol álljon tőlem, hogy a kormányzat nem túl elegáns, sok esetben igen elhibázott kommunikációját védjem, de ahogy a FED létrehozását se 2 nap alatt tuszkolták le az emberek torkán és az ENSZ-hez is kellett vagy 100 év, így nem vagyok benne biztos, hogy az EU-val való kötözködés az nekünk (és más EU országoknak is!) hosszú távon annyira rossz lesz, mint amennyire a média azt agyon hangsúlyozza. A politikailag korrekt beszéd és gondolkodásmód egyre több esetben bizonyítja be, hogy nem a (kisemberek érdekeit képviselő!) megoldás irányába visz. Persze azzal is tisztában vagyok, hogy a pakliban benne van az, hogy le kell ülni a földre, az meg kellemetlen. Mellesleg szerintem 5-10 éven belül így is úgy is leül a földre a nyugati világ, mert már évtizedekre előre elköltötte a bevételeit.
Köszönöm a véleményedet és a többiekét is! Üdv: Józsi
Ezt a két idézetet szembe állítanám, mert logikailag egymást kizárják, legalábbis Magyarország jelenlegi helyzetében.
Mivel a II. Világháború óta folyamatosan és egyre nagyobb mértékben adósodunk el, sajnos a második idézet a valóság, az első csak utópia.
Jelenlegi politikai vezetés nagyon rossz stratégia mentén halad, pontosabban szerintem nincs is ilyen, csak mint a gyerekek, ötletszerűen próbálgatják meddig mehetnek el.
Okos -a nemzetgazdaság stabilitását segítő- döntésekkel, diplomáciával és némi ravaszsággal, melyet egy jól felépített stratégia mentén használnának fel, sokkal többre jutnának és talán az utópia sem lenne többé utópia.
„Mivel hiszek a gazdasági önrendelkezés fontosságában (=én mondom meg, hogy mit szeretnék és nem külső kényszer hatására kell így vagy úgy döntenem), ezért lényegesnek tartom, hogy egy ország vezetése olyan törvényeket alkosson, mely az adott országban élő és értéket teremtő vállalkozók és cégek érdekeit képviseli.”
és
„Mint tudjuk: ha el vagy adósodva, nincs önrendelkezésed. Se nemzeti, se egyéni szinten. Ilyenkor a túléléshez azt kell tenned, amit mások mondanak”
Az idei Dávos-i találkozáson -ami a globalizáció egyik nagy zarándokhelye lett- az a fő téma, hogy miként lehet meggyógyítani azokat a kórokat (munkanélküliség párhuzamosan az államok eladósodásával) amiket a globalisták szerint a nacionalizmus kukaca helyezte a globalizmus almájába… Természetesen a javasolt kezelés nem más, mint még több globalizáció, vagyis olyan nemzetközi szervezetek létrehozása, amik ügyelnek majd rra, hogy az utolsó nemzeti gazdaságot és identitást védelmező szempontok is ki legyenek zárva a politikai döntésekből. Vélhetően ez is fog történni a következő néhány évben, legalábbis a „nyugati” világunkban és különösen Európában: még több globalizáció a nemzeti szuverenítások teljes megsemmisítése céljából. Csupán az a kérdés, hogy vajon ez a „megoldás” mit szándékoz megoldani? Valószínűleg nem a munkanélküliség fekete pestis szerű járványát, hanem sokkal inkább azt, hogy a következő nemzedék számára már a krónikus nyomor „természetes” állapotnak tűnjön a társadalmi „elitek” szemérmetlen anyagi jólétével szemben és eszében sem jusson a rendszert kérdésbe vonni. A kisújjam azt súgja nekem, hogy ez nem fog bejönni és, hogy óriási társadalmi balhék előtt állunk.
„a nemzetállamok kialakulásához “kellettek” háborúk és megosztottság, különben egyes népek nem akarták volna a földjüket és kultúrájukat mindenáron megőrizni és nagyobb területekre kiterjeszteni.”
– Ne mossuk már össze a föld megőrzésének szándékát a terjeszkedésre irányuló akcióval! Ezek nem egyenértékű fogalmak, ezt még az átkos emlékű marxizmus is elismerte és megkülönböztette, mint igazságos és igazságtalan háborút. Ezen túl, a nemzet(államok) létrejöttének a közös kultúra, nyelv és hitrendszer adott keretet, amely a vérségi kapcsolatokon épülő közösségeket kovácsolta kultúrális karakterrel rendelkező egységbe. Továbbá, Barabási László erdélyi történész és nyugdíjas múzeumigazgató történeti kutatásaiból (könyveiből) tudható, hogy az erődített települések megjelenése kb. 7000 évvel ezelőtt történt. Ez az ő olvasatában azt jelenti, hogy ekkor jelent meg a történelemben a mások javainak eltulajdonításán alapuló megélhetés jelensége. Az erődített települések, feltehetően kikényszerítették a központi irányítás megjelenését is, ami elsősorban a védekezés feladatait érintette. Szerintem innen beszélhetünk a mai értelemben vett nemzetállamokról, amik létrejöttét – ezek szerint – az élősködő népek megjelenése kényszerítette ki.
Ha megnézzük mai, globalizálódó világunkat, ennek az élősködésnek a teljes elhatalmasodását tapasztalhatjuk. IMF, Világbank, multinacionális pénzszivattyúk, fiktív pénz, világkereskedelem és kirabolt országok, kisajátított természeti erőforrások, tönkretett gazdaság, tönkretett környezet, egyoldalú energetikai háttér, eltitkolt találmányok, titkos társaságok, háttérhatalom, stb. Az ember mára teljes függésbe került, a civilizáció vívmányainak hatására, a szolgáltatásoktól, a mesterségesen létesített életkörülményektől. Kiszolgáltatottá vált, végletesen. Egyesek ezt totális rabszolgaságként határozzák meg. Ennek a folyamatnak a kezdetén a nemzetállamok az önrendelkezés védelmét szolgálták, később a megosztás alanyaivá minősültek át, mára viszont a teljes hatalom elérésének gátjaivá váltak. Ezért a nagy hadova a nemzetállamok ellen. Létrejöttük a kultúrális egyediségben gyökerezik, kifejlődésük az érdekeik védelmében történt, felszámolásuk szándéka pedig a teljes alávetés elérésének érdekében szükséges. Mára a globalizáció elleni egyetlen lehetséges fellépés nemzeti keretek, nemzeti értékek mentén történhet.
Úgy tudom, hogy a multik nem fizetnek nyereségük után adót. Erről az összes kormány kussol. Brazíliában a nyereségük nem kis részét ( az adó befizetése után ) nem vihetik ki az országból hanem be kell fektetniük. Legrosszabb esetben államkötvényeket vesznek. Több országban is sikeres ez a modell. Itt vajon miért nincs? Gondolom, hogy sokan tudják a választ. …
A hagyományőrzés és a magyarság hatékony érdekképviselete szintén nagyon fontos. Eddig egy kormánynak sem akaródzott felvállalni. Inkább paktumoztak(nak) a fejünk felett. Én nem is várom a politikusoktól a megoldást. Nekünk magyaroknak kell lokálisan erősíteni magunkat.
You’ve really captured all the essentials in this subject area, haven’t you?
Ami pedig a „külföldi magyarokat” illeti, hosszú személyes tapasztalatom (30 év) alapján merem mondani, hogy csak annak van komoly esélye megőrizni a magyar szellemi gyökereit, aki felnőtt korban ment el itthonról. Ha valaki már a gyermekkorban hagyta el az országot, a legjobb esetben egy másik nemzeti gyökeret növeszt magának és ezen nem változtat az sem, ha rendszeresen „haza” jön nyaralni vagy „ott” valamilyen „magyar klub” aktív tagja.
Emellett akadnak olyanok is, akik ha bár itthon élnek, nincs igazán társadalmi életük (ez különösen gyakorivá vált az internet korszakában). Ők, még ha felnőtt korban is hagyják el az országot, nem igen maradhatnak magyarok a „szívükben” -ahogy szokták mondani. Sajnos, a mai városi élethez -legalábbis a nyugati világban- gyakran kapcsolódik társadalmi elszigeteltség és a „nemzetközi kultúra” fogyasztása.
Az „új világrend” olyan befolyásos ideológusai, mint pl Soros György (csak egy a sok közül), sok (a tőzsdei spekuláció által megszerzett) pénzt áldoznak arra, hogy minél több ember veszítse el a nemzeti gyökereit akkor is, ha saját hazájában él. Ugyanis, a nemzeti érzések a leg nagyobb akadály a nemzeti érzések nélküli „globális világ” (vagyis „nyitott társadalom”) létrehozására.
A „nacionalizmus” kérdése szerintem nagyon egyszerű. Elfogadjuk azt, hogy a legtöbb ember számára mennyire fontos a család. Két féle család van, a „közeli” család (szülők, nagyszülők, gyerekek és persze a házastársak) és a „távolibb” család (a rokonok). A nemzet olyan, mint a közeli család, az emberiség többi része pedig olyan, mint a távolibb család. Voltak „nemzetek” akkor is, amikor még nem voltak országok, csak esetenként „törzs”, „klán” meg ilyesmi címen léteztek és az emberek akkor is nagy jelentőséget adták nekik. Azért van ez, mert az ember így működik: társadalmi lények vagyunk és ehhez tartoznak bizonyos társadalmi kötelek érzékelése és értékelése. Ha baktériumok lennénk, akkor másképpen működnénk, de mi emberek vagyunk. S mivel emberek vagyunk, hajlamosak vagyunk arra is, hogy mindig a saját vérünket látjuk a leg pirosabbnak, ami esetenként (régebben elég gyakran, ma már szerencsére kicsit kevésébé) igazi vérontásokat is okozott. Ecce Homo.