Ha hallgattál már valaha gazdasági híreket, akkor számodra nem ismeretlen a “kedvező befektetési környezet a nagytőke számára” kifejezés. Én már hallottam egy párszor és mindig kíváncsi voltam, hogy ez mi…

Mielőtt azonban ezt kibontanám, nézzük csak meg, hogy mitől is működik egy ország? Az emberek élik az életüket, dolgoznak és keresik a pénzt (néha meg is találják 🙂 ), hogy tudjanak élni. Közben fizetik az adót, egyre többet (hogy egyre jobban élhessenek… vagy mégsem?), hogy a közügyekért felelős, demokratikusan megválasztott kormány, vagyis az állam tudja mindenki számára biztosítani a rendet, közbiztonságot, utakat, közszolgáltatásokat, oktatást, + 1 millió satöbbit vagyis tudja működtetni és lehetősége szerint fejleszteni az országot. Ha az ország működtetéséhez pénz kell, azt vagy belülről, vagy kívülről kell beszereznie. Belülről mindenféle adókat tud beszedni az állam az emberektől és a cégektől, vagy államkötvényeket bocsájt ki, amiért a lakosságtól és hazai + külföldi befektetőktől pénzt kap, ha el tudja azt adni. (Erről szólnak az ÁKK, azaz az Államadósság Kezelő Központ kötvény aukciói.) A minél több belső adóhoz pörgő gazdaság kell, amihez kedvező vállalkozási és hitelezési környezet szükséges, továbbá egy olyan pénzügyi rendszer, melyben lehet hitelpénzt létrehozni. (Ilyen természetesen van, úgy hívják, hogy banki pénzteremtő képesség. Azonban ezzel az a gond, hogy privát kezekben vannak a bankok így a pénzteremtés eredményeként beszedett sokszoros kamat őket gazdagítja, nem az országot. Magyarul a vállalkozások működtetéséhez szükséges “vért”, az értékmérő jelet, azaz a pénzt privát cégek “állítják elő” és annak kamatait is ők teszik el. Ez nem véletlen!) Kívülről pedig hiteleket tud felvenni az állam pl. az IMF-től vagy egyéb világbanki forrásokból. Az államkötvények kibocsájtása és a külső hitelfelvétel megegyezik abban, hogy úgy jut pénzhez az állam, hogy kamatostól kell azt visszafizetni. Vagyis okosan és csak úgy szabadna ilyet megtenni, ha a felvett hitelösszegből több bevételt tud az állam teremteni, mint amennyibe a kamat kerül. Ellenkező esetben igen szar üzletet köt…

De térjünk vissza a kedvező befektetési környezetre, mert most már érthető lesz, hogy az micsoda is.

Miért jó az nekünk, ha a környezet kedvező?

Ez egy kicsit száraz téma lesz a könnyen emészthetőbb tudatosság témájú írások után, de higgyétek el, hogy ezt muszáj megérteni, ha ki akarunk kerülni a kakiból. Ez ugyanis a pénzügyi tudatossághoz nagyon “durván” hozzátartozik. 🙂

A kedvező befektetési környezet kifejezéssel tehát arra akarnak utalni általában (de nem kizárólag), hogy egy adott országban a különféle állampapírok (=állam által kibocsájtott követelést megtestesítő értékpapírok, melyeknek fedezete az állam által képviselt adófizető nemzet) kedvező, vagyis más országokhoz képest magas hozamok mellett vásárolhatók meg. Vagyis ha valaki állampapírt vesz, az jól jár, mert lehet vele biztosan keresni pénzt (=infláció fölötti hozamot, azaz reálhozamot)! Persze csak akkor, ha az állam jól működik és a természetes személyek és a gazdasági szervezetek, vállalkozások fizetik az adót, vagyis részt vesznek a közterhek viselésében. Ezt az állapotot – amikor ez megtörténik – hívják úgy, hogy egy ország fizetőképes. Tudja finanszírozni a közügyeit és egyben fizetni a felvett kölcsönöknek a kamatait egyaránt. Egy külföldi akkor hoz ide tőkét, ha pénzt tud keresni belőle. Ez mindaddig rendben is lenne, amíg ennek nem az lesz a folyamatos következménye, hogy mééég húznunk kell a nadrágszíjon. Aztán megint és megint és megint. 🙂 Pedig, ha jól látom, pont ez van már egy néhány év(tized)e. Valami nem kerek, édes komám…

Fontos tudnivaló, hogy minél nagyobb a – pl. világbanki és egyéb, az országba kívülről bejövő hitelek összege – amit úgy hívnak, hogy “külső” államadósság, annál több az aktuális törlesztőrészlet a nemzetközi befektetők, finanszírozók felé. Ezt a pénzt a költségvetésből fizeti az állam. A te életedben ez olyan, hogy ha 10 millió kölcsönt veszel fel a bankból, annak a havi törlesztője jó esetben 70-90 ezer Ft, ha 20 milliót, akkor 2x ennyi. A törlesztőrészleteket a Te havi bevételeidből, megtakarításaidból kell fizetned. Ha tehát kívülről finanszírozzuk meg tehát az országot egyre inkább (mert az adókból nem jön össze elég pénz az államháztartás működtetéséhez), akkor az a saját zsebből nagyon sok pluszt vesz ki a kifizetendő kamatok miatt. Az egy másik kérdés, hogy miért nem tudja ezt a hiányzó pénzt a Magyar Nemzeti Bank előállítani, hiszen annak elméletét már egy Wilhelm Lautenbach nevű német közgazdász pasas kitalálta és működtette 1930-tól Németországban úgy, hogy az NE okozzon inflációt. Lautenbach megoldása az volt, hogy az állam kamatmentes pénzt bocsájtott ki, aminek a fedezete a reálgazdaságban létrejövő érték volt. Ennek köszönhette Németország, hogy az 1930-as években leküzdötte a belső válságát. De ahogy a Wikipedia is írja: Ez az elmélet gyakorlatba ültetve kihúzta a 30-as évek Németországát a gazdasági kakiból, ezt meg a nemzetközi tőke nem igazán szerette, ezért is fordultak, más okok mellett Hitler ellen. A világ egy üzleti vállalkozás. Ahogy már korábban is írtam, a nagytőkének is cash-flow termelő bizniszek kellenek, az meg eladósítás nélkül nem működik. Ha nem akarsz hitelt felvenni, mert te ügyes és okos módszerrel pénzt állítasz elő magadnak, akkor jön a dádá. 🙂 Ha megkérdezitek a jelenlegi kormányzatot, szerintem tudnának erről mesélni, pedig ők még nem is saját, állami pénzt akartak kibocsájtani a Lautenbach-módszerrel… 🙂

A külső adósság azonban csak az egyik béklyó, van egy másik is, ami nem annyira béklyó, de valahol mégis az. Ha a Magyar Állam állampapírokat értékesít – vagyis diszkont kincstárjegyeket, államkötvényeket profit céllal megvásároló befektetőknek (legyenek azok akár magyar polgárok is) elad – akkor arra hozamot kell fizetni, amit “belső” államadósságnak hívnak. Minél magasabb az állampapír állománya egy országnak (vagyis minél több állampapírt értékesítenek aukciókon, kereskedelmi bankokon, biztosítótársaságokon keresztül), annál több hozamot kell azokra fizetni, vagyis annál nagyobb a belső államadósság. Állampapírokat azért árul egy ország, mert azzal is meg tudja finanszírozni a működési költségek egy részét. Ha nem akarna egy ország erején felül növekedni, akkor ez akár még elég is lehetne. De ezt már jó régen elrontottuk, mert a külső adósságunk 1973 óta nulláról felszökött egy picinykét, egészen pontosan 87 milliárd USD-re. (Jobb felül legördülőből ki kell választani Hungary-t és már látod is!)

A belső és a külső adósság az állam adóssága. A Magyar Állam külső és belső adóssága 2011-ben kb. 20 ezer milliárd Ft-ot tett ki, a vállalkozások és az állampolgárok összes adóssága ezen felül még 40 ezer milliárd Ft, vagyis az ország teljes egészének az adóssága 60 ezer milliárd Ft. Hatvanezer milliárd. Huhh, az nem kevés. Az államra eső 20 ezer milliárd Forint (20 000 000 000 000 Ft) kamatait az államkasszából kell finanszírozni. Ha ide nem folyik be pénz, mert az emberek adót csalnak pl., akkor fizetésképtelenné válhat az ország (=csődbe megy) és nem tudja finanszírozni önmagát (=kifizetni az államra nehezedő költségeket). Ezért van szükség IMF védőhálóra. Vagyis egészen pontosan azért, mert anélkül nem lesz garantált az állampapír hozamok kifizetése. A védőháló nem minket véd, hanem a befektetőt. 🙂 Csak az emberek nem gondolnak bele a jelentésébe. (Mint ahogy a rendőrség is szolgál és véd, na de kit? A testőr kit véd? Azt komám, aki fizeti. 🙂 Néha minket is, hogy meglegyen az illúzió, de a rendőrség a hatalmat védi. Egy olyan rendet, amiről az államhatalom mondja meg, hogy mikor rend és mikor nem az.) Visszatérve az állam finanszírozási problémáira, most gondolj csak bele: Ha többet kell elköltened az életben maradásra, mint amennyi bevételed van, akkor az szívás. Volt kaja, nincs kaja. Ezért megy itt a nagy sakkjátszma.

Magyarország azért számít kedvező befektetési környezetnek tehát, mert itt a jegybanki alapkamat, amely a kereskedelmi bankok betéteire és hiteleire, valamint az állampapírok hozamaira is hatással van az európai átlagnál jóval magasabb. (Ha Svájcban vagy Németországban beteszed a bankba a pénzt, hiába kötöd le, alig kapsz rá 1-2%-ot jó esetben. Magyarországon a banki kamat minimum 5%, ez is a magasnak számító alapkamatnak köszönhető!) Tehát, míg Svájcban és az eurózóna országaiban 2-3% között van az alapkamat (és így az állampapírok hozama is alacsonyabb), addig Magyarországon ez 5-8% között mozog, tehát nálunk alapból érdemes(ebb) betenni a bankba a pénzt (legalábbis ebből a szempontból), mert ha az ember 1 évre előre leköti azt, akkor infláció fölötti hozama is lehet. Ha pedig egy külföldi befektető Magyarországon vesz államkötvényt, vagy bármilyen egyéb állampapírt, akkor ő itt több pénzt kap a befektetéséért. Ennyi. Nem jófejségből hozza ide a lóvét senki, hanem a saját, jól felfogott érdekében. A befektetőt csak annyira érdekli egy olyan ország, amibe befektet, hogy az mennyire fizetőképes, vagyis lehetőleg minél alacsonyabb legyen a kockázata azt illetően, hogy a neki járó kamatjövedelmet megkapja. Magyarország a nagytőkét csak ennyire érdekli. Ha itt jól mennek a dolgok, akkor megkapják a pénzüket, ha nem mennek jól, akkor pedig nem. Görögországban nem mennek jól, ezért van ott balhé.

A magas kamatozású környezet még egy ún. Carry Trade ügyletre is alkalmassá teszi országunkat, aminek az a lényege, hogy ha valaki egy alacsony kamatozású országban vesz fel hitelt (pl. Svácjban 2%-os kamatra) és egy magas kamatozású helyen fekteti azt be (Magyarországon minimum 6%-ért cserébe), akkor a különbséget zsebre tudja tenni és Hallelujah! 🙂 Az ilyen Carry Trade ügyletnek a célja nem jótékonykodás, hanem egyszerű matek. Kölcsönadsz nekem 100 Ft-ot évi 2 forintért, én meg ugyanezért a 100 Ft-ért év végén 106-ot kapok valaki mástól, visszaadom neked a 102-t és maradt nálam 4. Vagyis csináltam a levegőből 4% hasznot a kölcsönkapott pénzen. Valójában a semmiből csináltam a kölcsön 4%-át, nekem csak minimális kockázatot kellett vállalnom (pl. tönkre megy az az ország, aminek az állampapírjába fektettem + ott van a két deviza CHF/HUF árfolyamkülönbségből fakadó kockázat is), de saját pénzt nem kellett beletennem a buliba. Ez 1 milliárd dollárnál pl. 40 millió dollár haszon és (csendesen mondom), nem “csak” ennyit hoznak ide. A befektetőknek azonban a legfontosabb az ország fizetőképessége, vagyis magas kamat mellett csak addig öntik ide a lóvét, amíg a kifizetés biztosított. Az árfolyamkockázatról meg általában gondoskodnak, hogy ne nagyon legyen. Erről majd a következő részben írok. (Egy olyan országban tehát, ahol a kormány nem akar IMF hitelt és csökkenteni akarja a külső adósságot, ez nem annyira frankó, mert akkor nincs korlátlan haszonnyerési tér. Ha ugyanis biztosítva lenne valahogy, hogy fizetésképtelenség esetén LESZ külső forrás – vagyis újabb hitel – akkor örömmel tolok be pénzt egy állampapírba, mert az TUTI nyereség. Ezért szeretik a befektetők az IMF által felügyelt országokat. Ez az ún. védőháló, amit már fentebb írtam.)

Az állampapírok tehát azért jó befektetések az ilyen (tulajdonképpen spekulatív) tőkének, mert az államok számára ez forrás (vagyis befektethető, működtethető tőke, amivel lehet az országot fejleszteni, s ennek egy ország örül, főleg ha nincs nemzeti vagyona, amivel termelni tudna és növelni a belső értékét!), viszont biztos hozamot jelent a befektetőnek, mert azt az ország helyes működtetése és egy jól szabályozott – mindenféle nemzetközi kritériumoknak megfelelő – adórendszer garantálja.

A közgazdászok véleménye szerint az alapkamat (melynek mértéke hatással van az állampapírok hozamszintjeire is) magasan tartása azért jó tehát, mert az kedvez a nagytőkének, vagyis ennek hatására öntik az országba a pénzt a befektetők. Ez pedig az országnak azért jó, mert finanszírozást kap. Lehet nyugdíjakat fizetni, utakat fejleszteni, 4-es metrót építeni (20x annyiért, mint Spanyolországban). Fontos megjegyezni, hogy amennyiben a kölcsönkapott pénz több értéket hoz(na) létre, mint amennyibe kerül a kamat, ez nem is lenne rossz. (Erről szól a Keynes-féle “tőke határhatékonysága” elnevezésű fogalom, bár a folyamatos hitelpénz-létrehozás természetes velejárója az infláció, ezért csak azoknak pozitív ez a folyamatos tőkeinjekció, akik a pénzt valóban működtetni tudják, a kisember megtakarításainak az értékét viszont ez elviszi.) De a legtöbb esetben nem ez történik, mert a hatalmon lévő politikai elitnek túl rövid ideje van arra (általában), hogy egy országot rendbe rakjon, arra viszont szeretnének ügyelni, hogy a kormányzati ciklusban ők bebiztosítsák a saját jövőjüket.

Van itt még egy gordiuszi csomó (=kibogozhatatlan probléma). Ha úgy gondolod, hogy ez hibás levezetés, akkor kérlek írd meg nekem, mert tanulni akarok, de ez nekem a következő módon lesz Józsi bácsi fejemmel logikus: Mivel Magyarországnak már nem nagyon van termelőgazdasága, mert eladták, ezért a Magyar Nemzeti Bank által kibocsájtott hivatalos magyar fizetőeszköz (=forint) fedezete egyrészt a nemzeti banki devizatartalék (bár arra azt mondják, hogy az az ország 3-4 havi fizetőképességének biztosítására való), másrészt bizonyos M3 és M4 pénzmultiplikátorok, amelyek az Magyar Nemzeti Bank szabályoz. (Ez már pénzelméleti kérdés, ebbe nem mentem bele nagyon mélyen, ezért elfogadom, hogy itt tévedhetek, de amit leírok, abban a logikát követem.) Ha van a Nemzeti Banknak devizatartaléka többek között és a magas államkötvény hozamok miatt kedvező a befektetési környezet (és ezért az államkötvény aukció alkalmával beszedett tőkéből feltőkésítette magát az állam), akkor ez lehetővé teszi az állam számára, hogy a hazai kereskedelmi bankrendszerbe is pénzt juttasson és így tud működni a gazdaság. (Lehet hitelezni, stb.)

Ha azonban a korábban említett Carry Trade ügyletekből származó nyerészkedést korlátozni akarná a kormány (és az MNB) és ezért levinnék az alapkamatot 1-2%-ra – mint azt néhány közgazdász megoldásnak látná – akkor veszélybe kerülne a devizatartalékunk és vele a gazdaság működtetéséhez szükséges kihelyezhető hitelállomány is, ugyanis a külföldi befektető eladná a magyar állampapírokat, és a tőkéjét a megtermelt hozamokkal együtt kivinné az országból. Mivel a tőke megléte olyan, mint a vér az emberi szervezetnek, ezért azt nem lehet kiiktatni, ergo ha ez megtörténik, akkor iszonyatos pénzhiány lehet és elszegényedés. (Hacsak nem az emberek elkezdenek használni helyi, közösségi pénzeket, amelyekkel betöltik az értékmérő, valamint az áru- és értékcsere szerepét.) A megoldhatatlan probléma tehát az, hogy a spekulációnak kedvező befektetési környezet nélkül az országból kiáramolhat a pénz, a jelenlegi rendszer viszont a magyar állampolgárokra ró egyre nagyobb terhet, mert a csiki-csuki spekuláció irgalmatlan pénzek kilapátolását teszi lehetővé, melyeknek kamataterheit az állampolgároknak kell megfizetniük.

Hogy ez hogyan történik meg egészen pontosan 2003. óta már 3. alkalommal, azt a következő fejezetben, hétfőn fogom leírni, most pedig megyek és legurítok egy felest, mert az utolsó részre fájdalmas felkészülnöm. 🙁 Persze a fájdalom az az egoban jelenik meg, s a végtelen tudatosságomra ennek igen kevés hatása van. ÉN ugyanis továbbra is VAGYOK! 🙂 Tádááááááááááá… Aztán a pénzügyi témák után majd megint egy kicsit könnyedebb hangulatúba megyek át, hiszen jön a Karácsony, ami a szeretet ünnepe.

Jó hétvégét mindenkinek, még azoknak is akik nem olvassák a blogomat! Ugyan azt nem tudják, hogy üzentem nekik, de az energiát elküldtem! 🙂