Senkinek sincs igaza és mégis mindenkinek igaza van. Félrevezető, félreértelmezhető és borzasztóan általánosító kijelentés, amely legalább annyira igaz, mint amennyire hamis. Mégis mire gondolok, konkrétan?

Amióta blogolni kezdtem, egy nagyon érdekes tapasztalatra tettem szert. Ez a tapasztalat a címben olvasható kijelentés, ami rám ugyanúgy vonatkozik, mint mindenki másra: Mindenki a saját szintjén “nyomorog”. Bárhol is tartok, bármilyen szellemi magasságban szárnyalok vagy mélységben kapálózom, és bármilyen tudás birtokában vagyok, az a szint is egy szint. Egy szint a sok-sok közül, amely számomra most éppen tökéletes(nek tűnik), mert bizonyosság, bizonytalanság, változatosság, fontosság, szeretet, növekedés és hozzájárulás van benne. Azok az emberi szükségletek, melyeknek “furcsán visszatükröződő” szemüvegén keresztül pillantok a világra. A valóságot pontosan olyannak látom, amilyen én vagyok. Ha félelemben élek, akkor bizonytalannak, ha tettrekész vagyok, akkor kiszámíthatónak. Ez életem egyik legfontosabb felfedezése.

Az egyik mentorom azt mondta mindig, hogy nem tudatos és a tudatos ember között az a különbség, hogy míg az előbbi azt mondja a világ természetéről, hogy “ÉN ezt értettem meg”, addig a tudatos így fejezi ki magát: “eljutottam a megértésig”. Az egyikben egy ego által megtapasztalt valóság tükröződik vissza, a másikból a szelídség és az alázat. Ha eljutok a megértésig, akkor megjelenik bennem valami, amit igazából nem is tudok megosztani szavakban, mert a lényeg a megélés. Vicces ugyan, hogy mégis van bátorságom írni erről, ami egyértelműen egy ego működés (leírom, hogy én mit értettem meg! :)), de ez másképp nem megy. A végtelen vanságom csak figyel ki a fejemből és mosolyog azokon a tökéletes valóságot lemásolni akaró tökéletlen gondolatokon, amiket összehordok bitek formájában…

Eljutottam a megértésig. Megállok. Magam elé nézek, átélem a pillanatot és egyszerűen “csak” vagyok. Ítélet és megosztottság nélkül. A lelkem pucér és ez jó. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mi az igazság.

Nézőpontok

Mit jelent az, hogy olyannak látom a valóságot, amilyen vagyok?

A világ az először is van. Bármennyire is nehéz elfogadni a természeti és emberi kéz okozta katasztrófákat, ezek közös tulajdonsága, hogy vannak, vagyis létezésünk részei. Véleményt alkothatunk róluk, de ez a vélemény leginkább azt fogja kifejezni, amilyenek vagyunk. Talán egy kicsit durva példa, de ha fegyvergyárad van, a háború nem olyan rossz buli, ha pedig bankod van, kifejezetten előnyös eladósítani mindenkit. Nézőpont kérdése az egész.

“Uram! Adj elég türelmet, hogy elviseljem, amit nem tudok megváltoztatni.”

Aztán a világ másodszor nem “csak úgy” van. Aktív részvevői vagyunk a folyamatoknak, s bár rendkívül fontos ítélet nélkül elfogadni azt, ami már létrejött, nem szabad elfelejtenünk, hogy a jövőt a jelen pillanathoz való viszonyunk határozza meg. A jövő a jelen szándékainak okozata.

“Adj elég erőt, hogy megváltoztassam, amit meg tudok változtani.”

A harmadik (számomra) lényeges pont, hogy a békés együttélés és ígéretes jövő kialakításának egyik legfontosabb axiómája (=alapigazság), hogy mindenki máshol tart. Amikor megszületünk, ártatlanul nézünk a világra és mindent befogadunk. Mindent. Elhisszük, hogy van Télapó, hogy Húsvétkor a nyuszi hozza a tojásokat és a csokit, és hogy ha nem fogadunk szót, akkor Jézuska nem hoz ajándékot Karácsonykor. Nincs bennünk előítélet. Aztán ez a mesevilág idővel elkezd fájni, mert rájövünk, hogy a világ nem úgy működik, ahogy mi szeretnénk. A helyzet azonban, hogy a felismeréseink nem egyszerre történnek és általában az élet teljesen eltérő területein. Mindenkinek a saját tempója szerint. Az ember halandó, az álmok nem mindig teljesülnek be, és a társadalmi vezetés “tök hülye”, mert ha nem így lenne, biztosan nem létezne szegénység és háború. Az előítéletek először saját csalódásaink tapasztalatából fakadnak, aztán ahogy elkezdünk hinni a tekintélyeknek – akik “tudják”, hogy mi miért van – , “dugig lesz vele a padlás”. Mivel mindenki a saját szintjén “nyomorog”, nyitottság nélkül villámgyorsan belefutunk a kifelé mutogatás utcájába. (Erről írtam már az Én vagyok a hibás? c. cikkben is.) Mások is ezt csinálják, tuti ez a normális. 🙂

“És kérlek Uram, adj elég bölcsességet, hogy ezt a kettőt mindig meg tudjam különböztetni!”

Képzeld csak el a következő történetet:

Találkozol valakivel, beszélgetni kezdtek. Minden simán megy, a másik ember visszatükrözi azt a valóságot, amit Te is igaznak hiszel. Juhééé, jó érzés van, mert igazunk van. Egymás egójának a fényében fürdőzünk mindketten. Aztán a másik mond valamit, ami nem illik bele abba a világképbe, amit Te – bármilyen tanulmányokat vagy kutatásokat is végeztél – el tudsz fogadni. Elég hosszú ideje “dolgozol” a világképeden, nem létezik, hogy tévedsz. 🙂 Kialakul egy vita és a másik meggyőzése, hogy neked van igazad. Még az is lehet, hogy tényleg, mert ha a pl. gravitáció létezését kérdőjelezi meg veled szemben a másik, akkor elég gyorsan nyerni fogsz. Az igazság – bár nagyon sok esetben szubjektív – valahol mégis van (=tehát objektív) és minél több a valóságról alkotott képed és a belőlük származó, tapasztalati úton is “ellenőrizhető” logikai láncolat az elméletedben, annál biztosabb lehetsz abban, hogy a Te valóságod az valós. Lehet, hogy az. Lehet. De nem biztos.

Példa:

Az, hogy valaki távolról képes a gondolataival (meg)gyógyítani – pl. egy általa szeretett embert -, a tudomány által elfogadott módszerekkel nem mérhető és így “nem igaz”. Ha azonban elvégzel egy Agykontroll tanfolyamot, vagy beszélgetsz egyet az egyébként akadémikus orvoslásban nevelkedett Dr. Domján Lászlóval, akkor ő el fogja mondani neked, hogy márpedig ez tényleg lehetséges. Nem lesz rá kézzel fogható bizonyítéka, csak azoknak az embereknek a saját tapasztalatai (+ az ő saját tapasztalata), akik ezt megcsinálták és visszajelezték neki, hogy “Laci! Ez hihetetlen, meggyógyítottam az apám/anyám fekélyét több száz kilométerről!” A saját tapasztalat felülírja a széles körben elfogadott nézeteket. Ugye milyen furcsa? A valóságot olyannak látom, amilyen én magam vagyok.

Vagy ott van pl. az a képesség, hogy a bennünk lévő energia képes arra, hogy tárgyakat mozgasson fizikai kontaktus nélkül. Mintha egy azonos töltésű mágnes lenne a kezedben, odaviszed egy tárgyhoz és arrébb taszajtod. Ez elvileg lehetetlen. De ha rákeresel Nina Kulagina nevére vagy megnézed a YouTube-on a videókat róla, akkor el fogod hinni, hogy van ilyen. A newtoni törvények természetesen itt is érvényesek maradnak, csak belép a képbe az elménk brutális ereje. (Amire ő képes volt, azt úgy hívják egyébként, hogy pszichokinézis.)

Lehet, hogy azért vagyunk elménk börtönébe zárva, mert azt gondoljuk, hogy a tudományosan elfogadott nézeteknek van igaza mindig?

A tenger mélyén úszó halak nem látják a madarak szárnyalását. Nekem ez a véleményem.

Amióta jobban figyelem a gondolataimat, rájöttem, hogy folyamatosan támpontokat keresek. Van bennem egy belső hang, egy megérzés, mely látszólag random módon ide-oda taszigál az úton és azt sugdossa a fülembe, hogy “ez jó”, “ez nem jó”. Aztán vagy a könnyebb utat választom, vagy a nehezebbet, persze előre nem is tudhatom, hogy melyik milyen lesz. Az sem egyértelmű, hogy éppen melyik szolgálja azt, hogy több legyek, de választanom mindenképpen kell. Ahogyan a Mr. Nobody, azaz Senki Úr c. filmben elhangzik: “We cannot go back, that’s why it’s hard to choose. You have to make the right choice. As long as we don’t choose, everything remains possible.” (“Nem tudunk visszamenni, ezért nehéz választani. Helyes döntést kell hoznunk. Amíg nem döntünk, minden lehetséges.“) A filmet nézzétek meg(!), nagyon elgondolkodtató. Mondanám, hogy felhajítom valami szerverre, hogy könnyedén le tudjátok tölteni de az illegális és még a végén dá-dá lenne nekem. Látjátok? Konformista vagyok én is valahol… 🙂

Hogy mi alapján választok és mi alapján random (=véletlenszerű) ez a megérzés? Önmagam alapján. Amilyennek érzem magam, annak visszatükröződése alapján döntök. Ha jobban belegondolok, azokat az információkat hallom meg igazán, amelyek a saját világképembe beleillenek. Ha egy adat nem illik bele, átsiklunk felette és meg sem érint. (Sokszor az adatok helytelen kezelése okozza a balszerencsénket is!) Amíg pl. húst hússal ettem, “kitalációnak” és vicces divatnak találtam a növény alapú táplálkozásról írottakat. Az embernek biztos, hogy azért van mindenevő fogsora, mert húst ennie kell. De akkor mi van azokkal az atlétákkal, akik 20 éve vegetáriánusok, tökéletes egészségnek örvendenek? (Igen, tudom, a rendszeres testmozgás is benne van a pakliban, de nem csak az). Woody Harrelson amerikai színész pl. 23 éves kora óta nyers vegán koszton él, vagyis nem csak, hogy állati eredetű dolgokat nem eszik, hanem még főzött (növényi) ételt sem. Mégis, ha ránézel – idén 50 a pali és nem néz ki annyinak! -, nem az ugrik be, hogy valamit rosszul csinál. Vagy mégis ekkorát tévedne az “öreg” Woody? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, de az mindenesetre bizonyos, hogy az ő világa azt igazolja vissza, amiben ő hisz. Ha pedig a saját tapasztalata az, hogy így jobban érzi magát, akkor neki igaza van. Ennyi.

A múlt héten megjelent A hosszú élet titka c. bejegyzésemre kaptam néhány nagyon bíráló megjegyzést, hogy szó szerint hülyeség egy csomó minden és valakitől még azt is megkaptam, hogy bevallottan közel 100 kilós emberként hogy van merszem egészség témában tanácsot adni. Az persze kimaradt a személyes vallomásomból, hogy ez a majdnem 1 mázsa 2 méteres magasságra jut, s hogy én még mínusz 15 fokban is biciklizek mindenhová (ha nem esik a hó), mert jól esik a mozgás. Mindezek mellett citrommal indítom a napot és 1 liter vízzel, délelőtt 10-ig csak gyümölcsöt eszem, és annak ellenére, hogy igen-igen ritka esetben eszem húst és max. csak kávéval iszom kevés tehéntejet, teljesen jó energiám van, állat jókat alszom, az emésztésem tökéletes, beállt a testsúlyom és a heti 2-3 alkalommal úgy végigjógázok 1,5 órát, hogy megőrül a testem a tobzódástól. Szóval lehet, hogy hülyeség, amiket írtam, de nekem bejön, mert a személyes tapasztalatom ellentmond annak, amit normálisnak vélnek sokan. Az ember akkor mindenevő, ha úgy dönt. Én pl. úgy döntöttem, hogy nem eszem meg mindent és így nekem jobb. Élek a szabad akarattal, amit a Teremtőtől kaptam. 🙂

Mindezeket csak azért írtam le, mert számos olyan terület van az életünkben, ahol van személyes tapasztalatunk és az “felülírja” a hivatalos nézeteket. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a tapasztalatok egyetemes igazságok lennének, de számomra attól még lehet igaz. De még ha nem is lenne igazam, mert pl. önpusztító döntéseket hozok, az is a múltban engem ért hatások és személyes tapasztalatok eredménye, amelyekhez legjobb esetben is csak szeretettel lehet közelíteni, nem elutasítással és lehülyézéssel. (És ebben az is benne van, hogy ha arra nevelt a társadalom – és én nem tettem fel kérdéseket – hogy egy orvos mindig jobban tudja, hogy mi a jó nekem. Pedig ha megtanulom a helyes kérdéseket feltenni önmagamnak és figyelem a testem, lelkem reakcióit, nincsen jobb életviteli tanácsadóm, mint én magam.)

Nekem az a meglátásom, hogy a viták és nézeteltérések egyetlen közös nevezője az elfogadásból táplálkozó jószándékú javaslattétel. Magyarul nem elutasítom a másikat és lehülyézem, hogy (ha szerintem) rosszul csinálja a dolgokat vagy az én meglátásom szerint(!) helytelenül gondolkodik, hanem átölelem és mutatok neki egy másik utat, ami lehet(!), hogy jobb. Mindenki a saját szintjén “nyomorog” és utálja azt hallani, hogy “rossz úton” jár. Az ego már csak így működik, ragaszkodik ahhoz a valósághoz, amit igaznak hisz.

Hmm. A lelkem pucér és ez jó. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy mi az igazság és ez csodálatos érzés. Az én bizonyosságom az, hogy az igazság bármi lehet (és ezért nyitott vagyok – egy bizonyos szintig – bármilyen infóra). Ez nem jelenti azt, hogy nincs egy mindenkor kiválasztott út, amin járok (anélkül nem hiszem, hogy lehet létezni), hanem csak nyitott vagyok bevenni egy váratlan kanyart és bármikor képes vagyok felülírni korábbi meggyőződésemet, mert az egyetlen állandóság a változás.

A mindenki a saját szintjén “nyomorog” mondást egyébként társadalmi státuszra, anyagi helyzetre is szoktam használni. Attól, hogy valaki sokszoros milliomos pl., nem biztos, hogy nem küzd lelki gondokkal, mint ahogyan az sem vehető biztosra, hogy a csontszegény ember őszinte elengedése számára tényleges boldogságot okoz vagy csak önhazugságban vergődik. Az eddigi tapasztalatom az, hogy ha nem társul megfelelő tudatosság bármilyen anyagi vagy spirituális szint mellé, akkor így is úgyis “nyomorgás” lesz a vége, a kérdés csak az, hogy fizikai, lelki, vagy mindkettő és hogy milyen intenzitású lesz ez a “nyomor”. Rá kellett jönnöm (mert az élet úgy alakította “véletlenül”, hogy a felismerés elkerülhetetlen legyen), hogy értelmetlen másokat irigyelnem azért, mert látszólag benne van az életükben az, ami nekem hiányzik. (Soha nem tudhatom ugyanis, hogy milyen, számomra értékes tapasztalat elérhetetlen az általam irigyelt embertársam számára, vagy milyen lelki akadályokat képtelen meglépni, mert nincs meg hozzá a megfelelő tudatossága, amiről úgy gondolom, hogy én azt már “kipipáltam” vagy legalábbis “úton vagyok a megértés felé”.)

Buddha azt mondta, hogy a boldogsághoz nem vezet út. Az út maga a boldogság. Én ezt azzal egészíteném még ki, hogy ezen a boldogsághoz vezető úton mindenki máshol tart. Nincs két ember, aki a hosszú tapasztalati útnak pontosan ugyanazon helyzetében lenne. Az egyetlen közös nevező ezért az egyébként egyedül megtett személyes úton az, hogy a másik “helyzetét” szeretettel, elfogadással és megértéssel fogadom még akkor is(!), ha az ő döntése bennem kárt tesz vagy az életemre negatív hatással van. Sokan jóllehet úgy tartják, hogy gyorsabb eredményt lehet elérni azzal, ha szájba verem az ilyen embert (aki nekem kárt okoz), de ezzel csak azt bizonyítanám be, hogy képtelen vagyok önmagamban elfogadni a másik ember vanságának bizonyos szeletét. Ezzel meg nem lehet előre jutni, szerintem.

Szeretném leszögezni, hogy jómagam, I. (blogger) Józsi is a saját szintemen “nyomorgok”. Amiket leírok, az NEM az igazság, hanem a személyes tapasztalásaim és kutatásaim jelenlegi következtetése. Ezt csak azért hangsúlyozom ki, mert nem szeretném, ha bárki azt hinné, hogy én bármit jobban tudok, mint ő. Pontosabban ugyanúgy nem tudok semmit, mint régen, csak most egy másik szinten. 🙂 Meglátásom szerint a legfőbb dolog azt megérteni és elfogadni, hogy az élet különböző területein nem egyszerre fejlődünk másokkal, így nagyon is elképzelhető, hogy míg a saját szakterületemen én vagyok A tekintély, egy másik területen még igencsak kevés saját tapasztalatot szereztem, így jobban járok, ha észosztás helyett hallgatózom és tanulok. (A blogolás pedig azért jó, mert itt szabadon leírhatom, amit éppen gondolok és ezzel nem kényszerítem rá senkire azt, hogy igazságként kezelje a véleményemet.)

“Mindenki azt hiszi, hogy többet szenved a másiknál.” Honoré de Balzac

Végezetül engedjétek meg, hogy megosszak veletek egy idézetet Kurt Tepperwein: A szellemi törvények c. könyvéből.

Kurt Tepperwein: A Te Életutad!

Senki nem ismeri az utat, amely előtted áll.
Még soha senki nem járt ezen az úton, és nem is fog más járni rajta, mert ez a te utad.

Olyan egyedülálló, mint amilyen egyedülálló te vagy.
Igen, egyedülálló vagy, és különleges, egyedülálló módon kell hozzájárulnod az élethez:
Ez a te igazi rendeltetésed.

Menj hát az utadon, menj azon az egyedülálló módon, amely csak a tiéd, de ne próbálj mielőbb célba érni. Mert nincsen cél. Maga az út a cél, a cél csak az út vége és egy új út kezdete.

Élvezd hát utadat, a te egyedülálló, csodálatos életutad.
Engedd, hogy az élet mindennap megajándékozzon, és ha készen állsz, engedd, hogy „belső mestered” vezessen.

Életed egyedülálló melódiáját eképpen fogod egyre tisztábban hallani magadban.
És énekelj!
Mert minden a te örömödre teremtetett. Az egész teremtés éretted van!

Érted. Érted? Nem vitatkozni, haragudni és neheztelni a másikra, hanem megköszönni, hogy a másik tükröt tart neked azzal kapcsolatban, hogy mi az, amit nem tudsz önmagadban elfogadni. Csak ezzel tudod kilőni azt a poláris világot, mely a megosztottságot létrehozta. Igaz, ez is csak az én véleményem. Lehet, hogy a kalasnyikov a megoldás és a szöges baseball ütő… 🙂

Na megyek, becsapok egy felest, mert nem csak az egész teremtés, hanem még a kocsma is érettem van(!), különben nem is lenne ott, ahol van. Egészségetekre!

Share This