Beszélgetés az igazi kenyérről

2015. november 7. szombat

A globalizációnak köszönhetően ma már olyan ételekkel is könnyedén megismerkedhetünk, amelyekről fél évszázaddal ezelőtt még álmodni sem mertünk, ugyanakkor egyre kevésbé lehetünk képben azzal kapcsolatban, hogy az asztalunkra kerülő (főleg feldolgozott) élelmiszer honnan és kitől származik, milyen szemlélettel és gondossággal hozták létre a fogyasztó számára. Az élelmiszerek biztonságát noha komoly szervezetek felügyelik, mégis jó érzés tudni, hogy amit megeszünk az honnan jön. (A nagy áruházláncok megjelenése ellenére talán ezért népszerűek továbbra is a termelői piacok, s számomra is ezért kulcsfontosságú, hogy az általam kedvelt biopiacon kitől és mit vásárolok meg.)

Sokunk számára az egyik legelemibb táplálék a kenyér. A legtöbben napi szinten fogyasztunk kenyeret, mégis kevesen vagyunk tisztában azzal, hogy ezt a kilószámra vásárolt pékárut milyen szemlélettel és eljárással is készítik. Megjelent az életünkben a gluténérzékenység (sajnos egyre komolyabb méreteket ölt ez az allergia), s a legtöbben általánosítva azt vélelmezzük, hogy a gabonából készült élelmiszereket kell minimalizálni / elhagyni, és akkor megszabadulunk ettől a csapástól. Ez részben igaz. Mindemellett fontos feltenni a kérdést, hogy ha másként készülnének a kedvelt péksüteményeink, kenyereink, vajon akkor is ilyen mértékű lenne-e a gluténnal szembeni intolerancia?

2015. október 15-én a Józsi bácsi Szabadegyetemen arról beszélgettünk, hogy milyen is lehet az igazi kenyér. Vendégeim a 2014-ben létrejött Pipacs kézműves biopékség alapítói, Fülöp Ádám és Tóth Márton voltak. A beszélgetést már csak azért is érdemes végighallgatni, mert a Pipacs Pékség alapításának sztoriján kívül kapunk egy képet arról, hogy valaminek az igaz volta ténylegesen csak szemlélet és szándék kérdése. Ha többen lennén(e)k, akik ilyen szemlélettel nyúlunk az „élelmet nyújtó szereink” termesztéséhez / létrehozásához, egészségesebb világban élhetnénk.

A Pipacs Pékség kenyerei egyelőre csak Budapesten érhetők el, a saját műhelyen kívül több viszonteladónál is beszerezhetők városszerte. Megéri követni Facebook oldalukat, ahol a kenyérkedvelő vásárlóik felé rendszeresen kommunikálnak.

Érdemes felkeresni továbbá a hasonló szemlélettel működő kézműves pékségeket Budapesten, mert az egészséges voltuk mellett az itt készülő „pékművek” kulináris szempontból sem elhanyagolhatók, sőt.

A hagyományos eljárással dolgozó kézműves pékségek (ABC sorrendben) a következők:

Artizán Budapest
Butter Brothers
Jacques Liszt
Kenyérmanufaktúra
Marmorstein Pékség
Panificio il Basilicio
Pékműhely

Amit még érdemes (lesz majd) felvenni a kedvelt oldalak listájára, az az Igazi kenyér kampány FB oldala, ugyanis a kézműves pékségek közös célja az, hogy a tradicionális módszerekkel készülő kenyerek és pékáruk megkülönböztetést kapjanak a vásárlók legnagyobb örömére. 🙂

Jó étvágyat kívánok mindenkinek az igazi kenyerek fogyasztásához!

1 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .