Az organikus közösségalkotás művészete – I. rész

2014. augusztus 29. péntek

A Józsi bácsi Szabadegyetem következő összejövetelén tovább folytatjuk a múltkor elkezdett Forrás témát, ez alkalommal azonban azt fogjuk megvizsgálni, hogy az egyéni indíttatásból fakadó forrás lét hogyan változtatja meg a környezetet és az emberi közösségeket.

Ha nem szeretnél olvasgatni és van 4,5 perced, akkor itt a lényeg:

Ha szeretnéd elolvasni is, hogy miről lesz szó, akkor pedig íme:

Aki a történelem társadalmi változásait picit is követi, annak számára egyértelműen látszik, hogy az évszázadokkal és évezredekkel ezelőtti – sok esetben külső kényszerből fakadó – közösség-szemléleltű életet a XX. században egyre inkább az individualizmus szelleme kezdte áthatni, melynek egyenes következménye lett a ma már oly népszerű önmegvalósítás, mint személyes “életcél”.

A változás “pikantériája” (ha lehet így mondani) mégis az, hogy az individuális szinten önmagukat megvalósító emberek egy idő után rájönnek, hogy az örömben megélt élet lényege az emberi kapcsolatok és közösségek energiájában történő megmártózás, magyarul hiába valósítom én meg önmagamat (akár mindenkitől függetlenül is), a boldogság megéléséhez igényem van arra, hogy ezt a belső forrást végül egy hasonlóan gondolkodó embercsoporttal is meg tudjam osztani. Lásd az internet névtelenségében szövegelő “individulális Józsi bácsi” és a belőle kinövő “szabadegyetemet megszervező Józsi bácsi” kettőségét. 🙂

Ennek a folyamatnak vannak nagyon érdekes és értékes lépései, s az este folyamán röviden ezt fogjuk kibontani, majd az előadók és a részvevők kérdéseiből fakadóan a személyes példákon is morfondírozunk egy jót.

Hogy mire jó ez az egész?

Amint válaszokat kapunk arra, hogy mitől érdemes adott közösségekbe tartozni és meglátjuk, hogy az ember érzelmi folyamataiban hogyan is működik maga a forrás, azonnal képessé válunk felismerni, hogy mikre és kikre érdemes időt fordítani MOST (és mikre / kikre csak később). Az élet minősége egy nagyon érzékeny idő-menedzsment függvénye, ezért nem árt, ha tisztában vagyunk a játékszabályokkal.

Ha ráérsz és érdekel a téma, várunk nagy szeretettel és mosollyal!

A rendezvényről nem készült videó felvétel, csak egy rövid hangfelvétel:

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .