Beszélgetés a természetes szülésről

2014. december 3. szerda

2014. november 6-án a Józsi bácsi Szabadegyetem rendezvényén Vass Gabriella szülésznő volt a vendégem. A természetes, vagy más néven békés, háborítatlan szülés és születés csodájáról beszélgettünk. Saját gyermekem Gabi segítségével, teljesen természetes körülmények között – ám mégis egy budapesti kórház elkerített békés szegletében – született 1,5 évvel ezelőtt. Az élmény nagyon meghatározó volt számomra, és ennyi idő elteltével a gyermekem csodás lelki fejlődését figyelemmel kísérve úgy érzem, hogy a világra érkezése minőségének ehhez sok köze van. Persze akkor lenne ez a megállapítás igazán hiteles, ha  lenne összehasonlítási alapom, de a józan paraszti eszem mégis azt mondja, hogy ez bizony így vót jó. (Gabinak elég sok összehasonlítási alapja van és ő is így gondolja. 🙂 )

A mai Magyarországon ez a természetes szemlélet még gyerekcipőben jár, ezt Geréb Ágnes esete kapcsán is láthattuk, hallhattuk 2012-ben, ugyanakkor történt előrelépés bizonyos téren, hogy ti. az otthonszülésnek már van szabályozott, jogi háttere. Ez jó. Mindazonáltal a munka még hatalmas. Egy szellemileg és lelkileg (+ testileg) EGÉSZséges társadalom felneveléséhez nagyon sok apró lépés szükségeltetik, s ezek között olyan paradigmaváltásra is szükség van, mint a szülés és születés körülményeinek megváltoztatása, és a sok esetben feleslegesen medikalizált, orvosi beavatkozások felülvizsgálata. Hallgasd szeretettel az alábbi több, mint 2 órás beszélgetést és ha értéket látsz benne, add tovább! Köszönöm, köszönjük!

Szeretném még egyszer felhívni a figyelmedet a fenti videó végén is beharangozott Mikroszülés c. filmre, melyet minél szélesebb körben szeretnénk Magyarországon bemutatni nyilvános vetítések alkalmával. Ha úgy érzed, hogy szívesen részt vennél egy vetítésen, tudasd velem!

0 hozzászólás

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Share This