Az “eladás” hazugsága

2012. október 17. szerda

Rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem, ellentmondok saját magamnak. 🙂 Ilyen sem volt még. Talán abból a szempontból mégis tanulságos egy ilyen nyílt vallomás, hogy megfelelő szemlélettel és nyitottsággal igenis lehetséges megváltozni akár néhány hét alatt is. Lehet, hogy ezt hívják kvantumugrásnak, amiről korábban végig azt hittem, hogy ilyen nincs. A saját tapasztalatom most már az, hogy – amennyiben ez tényleg az – van ilyen. Az előző bejegyzésem logikailag szerintem elég ügyesen felépített mondanivalóját, miszerint az “eladás” művészetén múlik minden, ezennel megcáfolom. Nem a folyamatot fogom megcáfolni – hiszen a kereskedelem-központú világunk tényleg mindent ezen keresztül igyekszik megvizsgálni -, hanem a mögötte rejlő tényleges igazságot.

De hiszen az igazság nézőpont kérdése… Mondja “régi önmagam” az “új önmagamnak”. 🙂 Hát, lehet, hogy mégsem az.

Az igazság, kedves barátaim, VAN. Éles késként hatolt a szívembe és fiziológiailag is megéreztem az erejét annak, amikor rájöttem, hogy igenis létezik objektív igazság. A világról alkotott nézőpontjaink és a tapasztalatainkból származó személyes igazságnak vélt valóságainkkal tehát nem összekeverhető ez a mindenek felett álló törvény, amely a szellemi világ, az abszolútum törvénye. Elmondom részletesen, hogy mire gondolok, bár bevallom nektek, ez az eddigi legnagyobb kihívásom, mert sokkal könnyebb volt eddig úgy élni az életemet, hogy minden relatív.

A mondás persze igaz, mert tényleg minden viszonyítás kérdése. A bennem történt változás azonban az, hogy bár valóban minden “relatív”, a viszonyítási pont nem változik. Erről szól ez a bejegyzés.

A világegyetem látszólag véletlenszerűen létrejött “szétszórtsága” mögött ott “figyel” egy láthatatlan, de érezhető rend, benne ugyan az állandó változással, de maga a rend nem megkérdőjelezhető. Látjuk, tapasztaljuk. Galaxisok vannak, benne naprendszerekkel, azokban csillagokkal és bolygókkal, melyet megmagyarázhatatlan forrásból származó gravitációs erőterek tartanak össze. A Föld egyes kontinensein a Naphoz viszonyított helyzetüktől függően annak megfelelő évszakok, vegetáció és állatvilág alakult ki, tökéletes biológiai rendszerben, gyönyörűen működő tápláléklánccal. Mindennek, ami a Földünkön létezik és “csak úgy” (véletlenül?) jött létre, megvan a szerepe. Ha egyetlen láncszem is kiesik, borul a mutatvány. Tapasztaltunk, tapasztalunk ilyet. Megvédjük magunkat egy kártevőtől és közben kipusztul egy madárfaj, aki ezt a kártevőt ette. (De persze enélkül is kipusztul napi 25 faj kb.) Rend van, melyben minden tettnek következménye van. Amit MOST teszünk, az alakítja az emberiség jövőjét.

A szellemi törvények és összefüggések megértése helyett felvilágosodott(?) modern emberként tudományosan belekotnyeleskedünk a természet folyamatába (GMO növények pl.) és helyrehozhatatlan károkat okozunk, mert tetteink által felborul az EGY, nem lesz (az) egy-en-súly. Mivel azonban minden tettnek következménye van, ennek meglesz a böjtje. A levegőből teremtett pénzeken alapuló pénzügyi rendszer következménye is ilyen. Van egy olyan érzésem, hogy a nem túl távoli jövőben nagyon is meg fogjuk érezni, hogy a “levegőből” történő fejlődés nem oké, akármennyire is kényelmet nyújt. A természeten túl létezik egy abszolút igazság, mely éberen figyeli, hogy mikor mit teszünk. És ha nem azt tesszük, ami az igazság felé visz, akkor kapjuk a jeleket. Ki-ki az egyéni szintjén, egy nemzet a nemzet polgárainak szintjén, az emberiség az ember szintjén. Aki tud olvasni ezekből, az fejlődik, aki nem, az pedig mérgelődik. Egyre tisztábban rajzolódik ki számomra az, hogy ezek a törvények vannak, és vagy elfogadjuk őket, vagy önmagunkkal kell majd háborúznunk egyre többet.

Mi tehát az abszolút igazság?

Erre a kérdésre válaszolni minimális metafizikai tanulmányok nélkül nem egyszerű, de megpróbálom elmondani a szokásos egyszerűséggel. Hiányos lesz, amit írni fogok, mert erről a témáról ilyen “alacsony” szinten írni nem könnyű. Nem véletlen, hogy a beavatott emberek számára általában olyan nyelven írnak, amit nem mindenki ért meg, mert pont az a lényege ezeknek az írásoknak, hogy csak azok értsék, akik már “ott” tartanak. A magyarázataim tehát a teljesség igénye nélkül íródnak, mindössze egy aprócska utat szeretnék mutatni mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy szeretnének többet tudni arról az igazságról, amit én abszolút igazságnak nevezek. Még ha ezen szavak hallatán tiltakozol is, hogy objektív igazság nem létezik, tégy egy “próbát”. Én úgy érzem, hogy csak gazdagodhatsz általa.

Amióta ember lakik a Földön, mindig törekedtünk arra, hogy valami tartós értéket teremtsünk a saját és jövendő nemzedék számára. Ha csak a barlangrajzokra gondolunk, már az ősember is tovább akart adni valamit a meglévő tudásból, mert fontosnak tartotta azt, hogy amire rájött az másoknak is értéket és felismerést hozzon az életébe. Az őskori ember azonban, még ahogyan az idő fejlődött és egyre több természeti összefüggést is fedezett fel, a lét rendjét végig tiszteletben tartotta. Tudta, hogy ha kihalássza a tengerből az összes halat, akkor nem lesz utánpótlás. Nem akart többet aratni, mint, amire szüksége volt, mert tisztában volt vele, hogy a Földnek is szüksége van megnyugvásra. Ma ez a gondolkodás kiveszőben van. Az őskori írások Herakleitosz, Hermész Triszmegisztosz és Platón tollából erről tanúskodnak. Ezt a képességet, mely a lélek intenzív érzékenysége arra vonatkozólag, hogy minden tettünknek metafizikai következménye van, hívja a tradíció éberségnek. Aki éber, annak bizonyossága van az abszolút igazságról, s így a fizikai világ teremtéséért felelős szellemi világ törvényeinek tiszteletén alapuló létállapotban él, melyben minden és mindenki EGY. (“Amint fent, úgy lent.”) Mindent lehet, de nem mindent szabad.

Az éberség tehát azt jelenti, hogy a lelkem érzékeny az igazságra. Tudatlanul, tudat alatt, önmagába kódolva ismeri azt. Ismeri az örök lélek szellemi igazságát. Lelki-ismerete van. Mondok néhány nagyon hétköznapi példát, hogy világos is legyen, hogy ez mit jelent.

Tegyük fel, hogy pénzügyi termékeket árusítok. Üzletkötő vagyok, nem elemző. Magát a terméket, annak működési mechanizmusát nem ismerem behatóan, és igényem sincs rá, hogy mélységeiben megismerjem, mert az úgyis túl bonyolult és az másnak a feladata. Én “csak” egy értékesítő vagyok – bár az érték teremtése(?) ebben az esetben nem tisztázott cselekedet – és a munkám célja, hogy eladjam a terméket, mert akkor keresek pénzt. A legkönnyebb út az eladáshoz a kommunikációs technikákon és az alapvető pszichológiai alapismereteken keresztül vezet. Amikor egy potenciális vevővel találkozom, azt mondom neki, amit hallani akar. Ha szangvinikus, akkor “jó fejnek és igazi kemény srácnak” fogom tartani azért, mert “gondoskodik a saját jövőjéről”, ha flegmatikus, akkor pedig “felelősségteljes embernek”, aki a “saját kezébe veszi a sorsát”. Hogy aláírja-e az emberünk a pontozott vonalat, az azon múlik, hogy éppen milyen szavakat használok a megfelelő személyiségtípusú emberrel. Ha ezt sokat és jól csinálom, sikeres vagyok és “élek, mint Marci Hevesen”.

A helyzet az, hogy a terméket mélységeiben nem ismerem, csak azokat a jellemzőit, amelyeket nekem a legfőképpen profitcéllal létrejött(!) anyacég fontosnak tart elmondani. Fogalmam sincsen, hogy az alapkezelő hogyan fekteti be a pénzt, és azt sem mondom el az ügyfélnek, hogy a díjakat rendszeresen vonják tőle attól függetlenül, hogy hozamot értek-e el az ő befektetésén vagy sem. Azt sem tudom (általában), hogy miért van szükség arra, hogy ilyen termékeket árusítani kelljen, csak azt érzem a saját bőrömön, hogy a természetes(nek) nevezett infláció miatt muszáj a pénzt is fialtatni, különben eltűnik a (vásárló)értéke. Ha azonban ezeket elmondom, vállalva azt, hogy a lelkem számára az igazság a döntő, nem írnak alá velem szerződést. Ha lelkiismeretes vagyok – vagyis a lelkem érzékennyé válik arra, hogy mi is az igazság abból, amit eladok – akkor nagy valószínűséggel felkopik az állam. Ez megfelelő hozzáállással nem törvényszerű és lehet is ezt tisztá(bba)n is csinálni. Csak általában nem ez történik.

Azért ördögi ez a mostani világrend, mert az őszinteség (a legtöbbször) nem kifizetődő, csak az a kommunikáció, amit szívesen hallanak azok, akik vásárolni akarnak. Pedig ez az egyetlen módja annak véleményem szerint, hogy pl. az egyébként teljességgel korrupt pénzügyi rendszer egy picikét is jobb irányba forduljon. Ettől persze még nem lesz köze a valódi igazsághoz (=a pénz csak egy jelrendszer és az infláció valójában nem természetes folyamat), de már legalább egy kis csírájában ott lesz a rend irányába történő szándék. A mostani helyzet különben is abból fakadt, hogy bizonyos szellemi törvényeket figyelmen kívül hagytunk és folyamatosan hagyunk. (Normálissá vált az, hogy a jövőt felzabálni és ingyen létrehozott pénzekre ezért folyamatosan növekvő kamatokkal fizetni oké. Pölö.)

Az abszolút igazság a fenti példában az, hogy hazudok önmagamnak. Azzal, hogy nem akarom megismerni a termék teljes működését, s hogy nem mondok el mindent az ügyfélnek arról, amit tud(hat)ok, ha egy picit is jobban képzem/képezném magam. Az ugyanis, hogy ezek a termékek valóban azt fogják-e eredményezni, amiért egyáltalán létjogosultságuk lehet, azon múlik, hogy a termékkel kapcsolatba kerülő szakemberek számára – akik között én is ott vagyok – mennyire fontos az ténylegesen(!), amit bizonyossággal állítanak róla. Tényleg mindenki “mindent” meg fog tenni, hogy a cél megvalósuljon, vagy csak értékesített marketing fogás az egész? (Ha egy sötét szobában teljesen egyedül vagyok és a síri csöndben felteszem magamnak ezt a kérdést, és figyelek, megérkezik a lélek válasza. Az igazság VAN, ami jelen esetben az, hogy 20 év alatt rengeteg minden változhat és aki nem igazán érdekelt, az nem fogja megtenni azt az én pénzemmel, amit nekem ígértek. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a befektetés balgaság, csak nagyon sok benne a torz elem, mert nem tisztázottak az érdekek.)

Nézzünk egy másik – szinte banális – példát. Találkozom valakivel, akin egy olyan ruhadarab van, ami szerintem nagyon nem való rá. Ízlések és pofonok jóllehet különbözőek, ha őszinte akarok lenni önmagammal (!), akkor nem mondom neki azt, hogy “ez de jól áll neked!”, sőt, ha igazán(!) szeretem őt, akkor tisztelni fogom őt annyira, hogy megmondom neki azt, amit gondolok. Az abszolút igazság ebben a példában nem az, hogy az a ruhadarab valóban jól áll-e vagy sem (hiszen ez ízlés dolga), hanem az, hogy Én nem hazudok annak az embernek, aki számomra fontos, legfőképpen pedig önmagamnak. Nem választom a “kegyes” (de egyértelmű) hazugságot, hogy a másik számára örömet okozzak, amikor azt mondom, amit ő hallani akar. Magyarul nem adom el magam (a saját talmi kedvességemet, megcáfolva az előző cikkemben írt logikai okfejtést), hogy a jófejségemnek köszönhetően energiát kapjak a másik reakciójából (ugyanis egószinten egy energiaéhes lény vagyok). Ha nekem bizonyosságom van abban, hogy az a ruha nem jó (hiszen megjelent bennem, hogy “ez de gáz!”), akkor nem azzal segítek – leszek IGAZ önmagamhoz -, hogy ennek az ellenkezőjét állítom kedvességből. Ettől még a másik úgy dönthet szabadon, ahogy ő akar, abba ugyanis én nem nagyon tudok beleszólni. Ami a lényeg: Ha mindig azt adod az embereknek, amit hallani akarnak, akkor nem fognak fejlődni. Lehet eufemizálni és bújtatott célzásokat tenni, de az egyenes beszédet nem helyettesíti semmi. Amivel nem értek egyet, arról jófejségből sem állítom, hogy egyetértek vele.

Mivel azonban a világ már teljesen az “eladásról” szól, ezért a kommunikáció megváltozott és mindent elfogadunk, megértünk. Az oktatásban is inkább Ritalint adnak a gyereknek, csak ne kérdezzen túl sokat. A szigorú fegyelem nélküli oktatási rendszer teljesen eltűnt, s a jelenlegi liberálisnak vélt rendszerben persze taníthatom arra a gyerekeket – és szükséges is(!) -, hogy minden lehetséges, de azt is fontos megtanítani, hogy a minden-nel vissza lehet élni és ennek következményei vannak. S ha ezeket meggondolatlanul ki akarja használni egy ifjonc, akkor egy szelíd “elfenekeléssel” nem árt(hat) emlékeztetni őt, hogy ne felejtse el a szabályokat. Nekem is a fenekemre csaptak a szüleim, ha valamit nagyon nem akartam megérteni és szerintem – így utólag visszagondolva – jobb emberré tett engem, hogy eszembe vésték a morál jelentőségét. Mindez azért kell, hogy ne egy olyan világba érkezzünk el, ahol a tanárnak kell félni azért, ha a tudást – vagy az önfegyelem hiányát – nem értékeli. (Bizonyára Ti is hallottátok már, hogy egyes helyeken – Magyarországon! – a tanár már nem mer rossz jegyet adni a gyereknek, nehogy a szülő begorombuljon és mondjuk megfenyegesse őt. S ha már az igazságnál tartunk, nem vagyok rasszista és az általánosítást is utálom, de ilyen tetteket familiárisan hiperpigmentált embertársaink követnek el szinte kivétel nélkül. A “politikai korrektség(nek)” nevezett maszatolás szükségessége miatt “persze” hozzáteszem, hogy ezzel nem A romákat akarom en bloc bírálni, csak azokat közülük, akiknek ilyen az “értékrendjük”.)

És ha már itt tartunk, érdekes gondolatom van egyébként a Holt Költők Társasága c. filmmel kapcsolatban, mely sokáig a kedvenc filmem volt, tekintve, hogy pont arra tanít, hogyan vessük el a szabályokat és lépjünk ki a hagyományokból úgy, hogy a máBAN – és nem a máNAK – élünk. Carpe Diem, ugyi. Egyrészről persze továbbra tetszik az, hogy gondolkodás nélkül ne fogadjak el semmit és üdvözöljem a személyes tapasztalás értékét, másrészt viszont azt is sugallja a film (megfelelő metafizikai ismeretek nélkül), hogy ne is keressek abszolút igazságokat és mindenáron valósítsam meg önmagam (akár) másokra való tekintet nélkül is. Kicsit most(!) úgy érzem, hogy azért is tud egy ilyen film veszélyes lenni, mert azt a vékony határt, ami ebben az üzenetben az igazság és a hamisság között van, nem mutatja meg. Az öntudatlan ember ugyanis szeret (mert kényelmes) végletekben gondolkodni. “Ha kilépek a megszokásból, akkor 180 fokos fordulatot veszek, mert akkor tuti az lesz a jó.” És itt van a gond, mert ez így NEM IGAZ.

A minőségi (lelki) növekedés szinte mindig fájdalmakon keresztül történik. Ennek legszemléletesebb példája a sport. Ha azt a súlyt emelgeted / távot futod, úszod, stb. ami könnyű, akkor nem leszel jobb soha. Megrekedsz azon a szinten, ahol tartasz. Fejlődni mindig azoktól a súlyoktól fogsz, amit már csak úgy tudsz felemelni, ha majdnem besz@rsz. Kérdezz meg egy élsportolót, igazolni fogja ezt. Ha legyőzöd önmagad korlátait, s – metafizikai szempontból – el tudod fogadni azt is, hogy vannak az életedet befolyásoló olyan tényezők is, melyek nem láthatók, de a fájdalom által erősítenek téged – pl. az a hit, hogy egy bizonyos időnél gyorsabban is lehet futni még -, akkor egy magasabb szintre lépsz. Érdekes megfigyelés számomra, hogy pl. a sport esetén mindenki elfogadja, hogy a szigorú edzések, és sok-sok élvezetről való lemondás által lehet eredményeket elérni, de a pénzvilágban a korlátlan (könnyű) pénz létrehozásáról még a fősodrású közgazdászok is azt mondják, hogy a gazdasági egyensúly egyetlen útja. Érzitek az ellentmondást? (Mondom ezt persze úgy, hogy az a számítógép, amin ezeket a sorokat írom, többek között abból a levegőből teremtett fejlődésből lett olyan modern, amit hangosan bírálok.)

De még tovább megyek…

Volt-e már olyan az életedben, hogy nem azt tetted, amit ígértél? Nekem sokszor. Nem értem oda időben egy megbeszélt találkozóra, nem készítettem el időre a bevállalt feladatot és olyan célokat tűztem ki önmagam számára, amiket nem valósítottam meg. Mindezt azért, mert nem volt olyan fontos. Ez egy klasszikus példája annak, amikor nem maradok igaz önmagamhoz. A kimondott szó, az önmagamnak és másoknak tett ígéret az általam teremtett valóság részeként az egyetemes igazság részévé válik. Arról nem is beszélve, hogy abban a pillanatban, amikor valamit leírok, kimondok, amelyről később kiderül, hogy nem valósult meg az én hanyagságomból, nemtörődömségemből, akkor minden egyes magyarázkodással önmagamat csapom be. Ha magyarázkodsz azért, mert nem az történt meg, amit ígértél, akkor (elsősorban önmagadnak) hazudsz. Ha pedig útközben meggondolod magad, vállald be a döntést és a következményét is!

De ki tud így élni, Józsi? – jön a kérdés. (feltételezem)

A válasz pedig: az, aki úgy dönt, hogy mostantól IGAZ ember lesz. Aki tudja, hogy a kimondott szónak súlya van, mert bizonyosságot szerez arról, hogy szellemi törvények – pl. a rezonancia (rezgés) törvénye – vonatkoznak rá. Olyan ember képes erre, aki nem hazudik csak azért, hogy vegyenek tőle. Aki nem hangoztat jól hangzó politikai szlogeneket azért, hogy ő legyen a befutó, hogy aztán majd amikor be kéne azokat váltani, akkor magyarázkodnia kelljen és hazudoznia. Tudom, ez nagyon nehéz. Ezt magamnak mondom leginkább. Bevallom nektek, hogy bár mindig igyekszem és igyekeztem őszintén írni mindenről, ami ezen a blogon olvasható és úgy gondolom, hogy nem is hazudtam szánt szándékkal soha nektek, voltak olyan pontok, amikor azt mondtam, hogy na, erről nem írok “ilyen összefüggésekben”, mert ettől betámadnak azok, akik “így vagy úgy” gondolkodnak. És inkább azokat a részeket kihagytam. És ez nem jó, ezért változtatni szándékozom ezen. Ki fogom mondani, amit igaznak hiszek – és eddig az “ezt a témát inkább hagyjuk” érzés miatt inkább nem tettem – akkor is, ha az olvasóim fele itt hagy. 🙂 Amikor az Isten megteremtette a világot – vagy más szóval a szellem fizikailag manifesztálódott -, akkor nem úgy tervezte a dolgokat, hogy azok könnyűek legyenek, hanem úgy, hogy érdemes legyen igaz módon élni. Erre mondják a buddhisták azt, hogy az élet szenvedés. Azért “szenvedés”, mert önmagunkkal és másokkal szemben igaz módon élni bitang nehéz.

De ez csak a dolgok egyik része. Van ennél egy nagyobb, kozmikus igazság.

Ismeritek azt a mondást, hogy amikor valakit szerencsésnek tartanak, akkor azt mondják róla: “Ez az ember szerencsés csillagzat alatt született”. Szerencsés csillagzat… Vajon miért mondták ezt az őseink? Lehet, hogy ezt a szólást a hagyomány adta tovább? Mit jelenthet ez? Lehet, hogy a csillagállás tényleg meghatározza azt, hogy az életünket hogyan éljük? Mitől lesz valaki “szerencsés” más pedig “szerencsétlen” csillagzat alatt születő ember? Lehet, hogy a szerencsének köze van ahhoz, hogy a saját utamat járom-e vagy sem? Lehet, hogy feladatunk lenne kideríteni azt, hogy a saját csillagzatunk mit üzen nekünk? Lehet, hogy abból kiderülne a saját utam? Lehet, hogy megérteném a betegségeimet? Lehet, hogy megérteném, hogy mitől találtam rá életem párjára, vagy éppen miért nem találom meg? Egyáltalán mi lehet a “saját utam”, melyek azok a feladatok, amelyek megoldását nem kerülhetem el? Volt már olyan az életedben, mintha bizonyos feladatokat folyamatosan az utadba sodort volna az élet? Mi lehet ennek az oka?

1948 óta tudjuk, 1953 óta képünk is van róla, hogy létezik egy kis kettős fehérje spirál mindannyiunk szervezetében, mely az örökítőanyagok továbbadásáért felelős, s amely “csavarodik, tekeredik és pöndörödik” (ismeritek a viccet, amikor a parasztbácsi barkohbázik) és úgy hívják: dezoxiribonukleinsav, azaz a DNS. Dr. Bruce Lipton – az “észlelés biológiája” élharcosának – kutatásai azt is kiderítették, hogy a DNS-ben lévő információ a gondolatainkkal átírható, vagyis senkinek a sorsát nem determinálja az végletesen, hogy milyen információkat örökölt a génjeiben. Tehát lehet rajta változtatni. Itt jön be a képbe a csillagzat és az öröklött gondolatminta kérdése. Vajon mit kell felismernem az öröklött mintákban és mit üzen nekem a saját csillagzatom azt illetően, hogy végre önmagammá váljak és ha úgy tetszik, megváltsam karmikus sorsomat, “kibogozzam” a lelkem fizikai csomóit? Melyek azok a genetikusan magamban hordott programok, amelyek tudatom nélkül alakítják a sorsomat? Ha felfedem őket, könnyebb lesz-e az életem? Erre egyik kedvenc amerikai sikercoach-om, Tony Robbins azt mondja: “Knowing the road ahead gives you the power of anticipation.” (=Az előtted álló út ismerete a megérzés erejével ruház fel téged.)

Tudjuk tehát, mert számtalan kísérletettel bizonyítást nyert, hogy a biológiai örökítőanyag ebben a kis kettős fehérje spirálban található. De mégis miből keletkezett – és mit örökített tovább – az első DNS azon túl a meglehetősen tudománytalan megállapításon túl, hogy a nagy semmiből az ősrobbanás által “egyszer csak” a maga tökéletességében létrejött? Mi az a megingathatatlan tudományos tény, amely bizonyító erővel szolgálna arra vonatkozólag, hogy ez NEM a szellemi világ akaratának következménye, ha úgy tetszik Isten “műve”, s az “első” örökítőanyagba belekódolták az összes olyan szellemi törvényt, mely utat mutat minden megszülető embernek a saját útjának megtalálásához? Ha ez nem így lenne, mitől működne rengeteg alternatív gyógyászati – pl. gyógynövények szerepére alapuló analitikus – módszer, a különböző konfliktus-típusok feltárására létrejött új medicina / germán gyógytudomány vagy pl. az évezredes, őskori hagyományra alapuló kauzális, azaz karmikus feladatok ok-okozati viszonyát vizsgáló asztrológia? (Aki nem hiszi, járjon utána, én készíttettem magamnak egy valódi – nem bulvár kamusta, hanem rengeteg személyes információra és az életem ok-okozati történéseire alapuló – részletes, kauzalitást vizsgáló horoszkópot, amely döbbenetes felismerésekre vezetett rá. Többek között ennek köszönhető az, hogy ezt a bejegyzést bátorkodtam megírni.)

Ha pedig a jelenlegi tudásunk és ismereteink szerint az evolúciós folyamat legelső láncszemének – az élet létrejöttének – a kezdetét nem tudjuk semmilyen tudományos ténnyel bizonyossággal alátámasztani, akkor mi az, ami kizárja azt, hogy a legelső “láncszem” a szellemi világ akaratából és törvényei szerint teremtetett? És ha ez így van – mert gondoljatok csak bele, hogy a fogalmunk sincs honnan származó(!) gondolataink és bennünk lévő intuíció micsoda teremtő erővel bírnak, hiszen azok következménye a teremtett világ összes vívmánya és szörnyűsége, amit nap, mint nap élvezünk és szenvedünk -, akkor érdemes-e vizsgálódás tárgyává tenni a szellemi világnak azokat a megismerhető törvényeit, amelyből a fizikai világ egyáltalán létrejöhetett?

“Józsi… tegyük fel, hogy igazat mondasz. Mégis mit kezdjek ezzel az információval?”

Félreértés ne essék, én is csak kapiskálom a témát egyelőre, de érzem benne az igazságot. Minden, ami a fizikai világban létezik, egy következmény. Akár gondolatok – melyekről soha nem lesz 100%-osan bizonyítható, hogy valóban az emberi agy termékei (s az agy nem csupán egy adó-vevő, mely a végtelen intelligenciából “táplálkozik” a rezgésszintjére beállt gondolatokkal) – , akár valamilyen “megmagyarázhatatlan” természeti és humán evolúció eredményeként jön létre a látható világ és annak legapróbb elemei, a rend nem “önmagából” származó, hanem valami természeten túli EGYség részeként létező következmény. A szellemi világ, a LÉT törvényei által “szabályozott”, melyben minden és mindenki EGY (a “mindegy” szó számtalan nyelvben magában rejti ezt az azonosságot: “mindegy”, “alles eins”, “all the same”, “lo mismo”, “tout de meme”), s ennek a szellemi világnak a törvényei vonatkoznak rá a benne élőkkel együtt. Egyre inkább az a hitem, hogy a “szabad akarat” csak egy eszköz (erről írtam már a Szabad vagy nem szabad (vagy) c. írásomban is), mely lehetőséget nyújt arra, hogy a saját utamat járjam a gondolataim és döntéseim felelősségének felvállalásával(!) és ha éppen nem teszem, akkor a saját felismeréseim által visszalépjek rá. Arra az útra, melyben ún. karmikus feladatokat kell megoldanom ahhoz, hogy azok feloldása által elérjek egy magasabb létrendi szintre. Ha úgy tetszik, erről szól a megváltás folyamata, ami a keresztény világképnek és Jézus történetének is legfontosabb üzenete. Ahogy Kurt Tepperwein írta a “Szellemi törvények” c. könyvében: “Senki nem ismeri az utat, ami előtted áll […] Ez a Te utad.”

Az, hogy a világegyetem és a benne lévő “dolgok” a véletlenszerűség eredményei, igen könnyen megkérdőjelezhető. És ezt nem csak azért mondom, mert ha pl. egy számítógépet szétszedsz és belerakod egy zacskóba, azt a büdös életben nem tudod addig rázni, hogy ismét számítógép legyen belőle “véletlenül” tökéletesen összeállva, hanem mert a tudomány számára az erkölcs, az intuíció és a lelkiismeret fogalmai soha nem lesznek megkérdőjelezhetetlenül bizonyíthatók még akkor sem, ha a test biokémiai folyamataiban a működésük bizonyos szinten leképezhető. (Mint ahogyan a szerelem érzését már sikeresen leképezték néhány örömhormon felszabadulásának eredményeként. Szevasz.) Ha a tudomány sokak által idézett jeles képviselőinek életrajzát megnézitek (köztük Albert Einsteinét is pl.), akkor látható tendencia az, hogy szinte mindannyian az életük végén hívő emberekké váltak, mert rájöttek, hogy bizonyos láncszemekre – akárhogy is vizsgálódnak – nem fognak tudni rálelni. A híres tudósok szellemi világ felé történő fordulásáról jóllehet a félelemre és végnélküli haszonra épülő materiális világnézet képviselői ritkán beszélnek, mert akkor lehet, hogy sokkal több irányíthatatlan boldog ember élne ezen a Földön, az meg nem buli. Nekem egyre inkább olybá tűnik, hogy minden olyan egyenlet, melyből kimaradnak a szellemi szféra törvényei (ha úgy tetszik, “az Isten”), valamilyen torzulásba fordul.

A szellemi törvények igazsága bár nem tapasztalható olyan közvetlenséggel, mint a gravitáció, mégis nap mint nap érezzük, hogy tényleg az árral úszunk-e, vagy éppen az ár ellen. Ha megtanulunk a MOST-ban élni, ez ott lüktet a szívünkben, mert az “üzenet” folyamatosan jön valahonnan. Meggyőződésem, hogy a tisztasággal átitatott boldogság és a valódi egyensúly érzete abból származik, hogy a megértéshez a személyes életfeladataink megoldása által érünk el. A lelkünk valójában mindig tudja azt, hogy a mindennapi tevékenységeinkkel valóban a saját utunkat járjuk-e vagy csak hagyjuk, hogy elteljen az élet valahogy. Ezt pedig leginkább úgy tudjuk lemérni (szerintem), hogy amikor menni kell az út végén, akkor nem félelemmel teli, hanem méltósággal fogadjuk el a halált, mely értelmet ad az egész utunknak itt a fizikai valóságban. A sorsszerűnek tűnő véletlen találkozások, a szinkronicitás jelensége és a lelkiismeret megléte pedig a legjobb útjelző táblák ezen az úton – legalábbis számomra -, és érdemes odafigyelni rájuk.

Végezetül egy kulcsfontosságú gondolat.

Minden emberben benne van egy ún. Lilith, a “kisördög” – ahogy a mondás is tartja -, s az elmúlt hetek intenzív önvizsgálatának köszönhetően bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy a legfőbb feladatunk megérteni azt, hogy ez a kicsi “ártatlannak” tűnő kisördög – a bennünk lévő ún. negatív pólus – hogyan szegődhet a szolgálatunkba, a karmikus feladatunk megértésében és feloldásában.

Bevallom, ez csupa-csupa feladat, ráadásul nem is a könnyebbik fajtából, de hát azért emelgetek nehéz súlyokat a kondi teremben, hogy fejlődjenek az izmaim. Különben nincs sok értelme lejárnom.

Most pedig egy finom pohár tiszta vízzel fogom befejezni ezt az elmélkedést, s kívánok nektek kicsattanó egészséget és örömteli kihívásokat! (S ha már ebben a bejegyzésben az igazságot feszegettem, közel 1 év elteltével kitettem a Ki az a Józsi bácsi? oldalra egy valódi fényképet arról, akiben az öreg “Józsi” él. 😉 )

18 hozzászólás

  1. Ildikó

    Maradjunk a ruha-példánál. Megmondtam az adott embernek régebben, hogy szerintem! nem áll jól neki. Ilyesmiket nem szeretnek hallani az emberek – ez az egyik dolog. Hiszen ő azért vette fel, mert belenézve a tükörbe, ő úgy látta, jól áll neki, a lehető legelőnyösebben. Tehát most 1:1 az állás. Jól áll – nem áll jól.
    No most, tételezzük fel, hogy megy tovább az utcán, és jön egy 3. ember, akinek meg az a belső igazsága, hogy hűűű, de jól áll neki ez a ruha! És így is érzi.
    Mond mindez valamit tehát a ruháról? Nem. Csak az ítéletek kimondójáról mond valamit, tán az ízlésükről.
    Értelek különben. Amit írsz, hogy ha “igazán! szeretem”. De elég bonyolult dolog ez.
    MOndjuk, aki kéri, hogy megyek erre és erre a fontos randira/tárgyalásra…stb, és ezt és ezt venném fel…. —- akkor neki elmondom a gondolataimat. De a döntés az övé. Dönthet úgy, hogy rosszul látom. EZ meg az ő igazsága.
    Ritkán olvaslak, de akkor mindig nagy öröm.
    És a Holt költők nekem is nagy kedvenc. De idővel sok mindent másképp láttam-látok benne.
    A Rómeó és Júliában Lőrinc atyát tök jó fejnek gondoltam 15 évesen. És öregnek láttam. Mára nem gondolom tök jó fejnek. És kezdem fiatalnak (jó szívű naívnak és gyerekesnek) látni. Ez mit jelent? Én változtam. 😀
    A VAN-ság áramlása.

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Drága Ildikó!

      Szubjektív dolgokban nem tudom, hogy van-e olyan, hogy igazság. De amit te érzel, az VAN. És amikor ennek kapcsán az igazságról beszélünk, akkor azt gondolom, hogy akkor vagy igaz magadhoz, ha elmondod, hogy Te mit érzel. Pl. a ruha kapcsán nem mondasz mást, mint ami belül megjelent.

      Ami bizonyos emberek / helyzetek megítélésének változását illeti, szerintem ez teljesen normális. Változunk, 7 évente teljesen kicserélődik minden sejtünk. 🙂

      Válasz
  2. furi

    Üdv!

    Remek írás! (Legalábbis Nekem bejön 🙂 )
    Támadt is tőle gondolatom rendesen!

    Talán a Teremtő létrehozott egy ( vagy több) játszóteret (univerzumot), végtelenül egyszerű alaptörvényekkel (alkotóelemekkel), valahogy úgy ahogy a Szakrális Geometria értelmezi, majd “magára hagyta”? A Tudat testet öltött az anyagban, és tapasztal, és tapasztal – mindnyájan hozzáadunk, “fel – letöltünk” újabb adatokat, élményeket a végtelen “könyvtárba”, végletekig megélve – kiélve az anyagban rejlő – keletkező információkat? Talán a tanítók, a mesterek, a guruk jelentik a kapcsot? Talán még sincs egyetemes igazság, csak információ (élmény)?

    Csak így tovább! Ölellek,
    Furi

    Válasz
  3. Az ember, aki rajzolt neki egy bárányt.

    Kedves Józsi.
    Meditációs gondolatok ezek bizony, méghozzá elég keményen. Soha nem éreztem, hogy hozzá kellene szólnom egy cikkhez itt, hisz a maga hiányosságaival mindegyik teljes volt. És ezt most sem szándékszom megbontani, inkább csak pár plusz adalékot szórnék hozzá forrás gyanánt.
    Balogh Béla -Végső valóság c. könyvében nagyon gyönyörűen felvázolja a tudomány olyan kérdéseit, amiből hiányzik az isteni szikra, nagyon érdemes átolvasni.
    Paolo Coelho írt a zarándoklat c. könyvében (ill. Hamvas Béla is, nem túl részletesen a scienta sacrában) erről a belső Lilithről. Mondjuk az érdekes, hogy szinte mindenki a keresztény démonológia valamely szereplőjével azonosítja ezt a lényt. Coelho elbeszéli, miként tanulta meg kontrollálni ezt a belső démonát, és ő ugyancsak az útja materiális részének megkönnyítésére használta erejét.
    Mellesleg az elmult pár napban nagyon sokat találkoztam ezzel, ill. bizonyos asztrologikus fogalmakkal, de ez a cikk volt az utolsó csepp a pohárban, és itt közölném a jóistennel hogy vettem a lapot, és keresek is.
    További gondolatok, hogy nem csak annyira ősi vallások, de minél régebbi annál tisztábban kivehető ez az üzenet, hogy az élet az embert boldogsággal jutalmazza, amikor a számára kijelölt útját járja.
    (érdekes, hogy a pirospirula oldalán is épp most volt szó a szinkronicitásról, na hát de végülis az emberiség össze van kapcsolva, nincs ezen mit csodálkozni, ennek van itt az ideje)
    Egy dolgot még hozzátennék. Egy egyszerű recept. Hozzávalók: egy tömegember, lehetőleg ismerős régóta, de az a tv előtt tespedős, sörözős-meccsetnézős, agresszív, zsidózós, igazi tömegember fajta. Figyeltessük meg vele az útját járni kívánó alanyt. Vegyük számításba azt, hogy az emberiség letért az útjáról, és mint tömegember ő pont ezen az úton van, és nem veszi észre. A személyes út ugyanannyira letért, mint a kollektív emberiség útja. Az obszerváló emberünk valamit jónak fog megállapítani, ha hasonlít hozzá, rossznak ha nem. Így, ha kineveti,fintorogva nézi, vagy a jóindulat szikrájától fűtve csak kicsit érezni a hangján hogy neki nem jön be mindaz, amit az útját járni kívánó csinál, akkor legyen azon mondat a legerősebb biztatás utazónknak afelé, hogy a helyes úton jár. 100% siker

    De nem is ezért szerettem volna írni ide, ez csak úgy mellékesen jött, hanem a Józsi Bácsiról c. bemutatkozás kapcsán, aminél a “Schmidt története” egyik elég depresszáns jelenete van bevágva. Ide vág, mert itt van szó a cselekedetekről. No én azt tenném hozzá, hogy ez a Warren Schmidt hasonló csapdába esik mint soksok millió ember a világon, és azt gondolja, hogy szürke élete semmit nem tett hozzá a történésekhez, és úgyis mindegy.
    És ezt nem szabadna hinni, hisz gondoljunk csak bele: egy apró mozzanatunk, egy gondolatunk, egy elrejtett apró cselekedetünk IS megváltoztatja és meghatározza az emberiség, és az egész világ jövőjét örökké és visszavonhatatlanul. Bár ez tán nagyobb teher is mint az, hogy semmit nem ér az ember, de azzal szemben, ez igaz. Szerintem ezen érdemes elgondolkodni, azért nem is szeretném leírni saját magyarázatomat, mert ez elég fontos ahhoz, hogy magunktól értsük meg.
    Nos, ezért nagyon fontos a jóisten, az élet, a dns, az ufók, a zsidók, a majmok, a pénz, vagy akárhogy hívjuk, által ránk kiszabott utat követni, mert csak és kizárólag az az egyetlen út, amely a helyes irányba tereli az élet folyását.

    Válasz
  4. Attila

    Koszi Jozsi bacsi. Igazan semmi nem valtozott bennem azzal, hogy meglattalak es megtudtam a neved. Persze azert rakattintottam…, akkor ereztem az emberi kivancsisag sovargo erzeset, de csak addig tartott amig az oldal megnyilt. Utana szamomra minden a regi. Hogy milyen a kulsosegek takarnak teged nem sokat szamitott eddig. Vegulis amiert idejartam a kocsmadba az a benso vilagod miatt volt es lesz. Tovabbra is a szemelyiseged lathatatlan resze az ital melyet fröccsként veled illogatok.
    Attila

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Köszi Attila! 🙂

      Válasz
  5. p

    Üdv!

    Nem bírom ki, hogy ehhez ne szóljak hozzá.. az írás gyönyörű, a mögötte lévő tartalom pláne, de még mindig érzek kétkedést a soraidban. Amíg nem hiszel az egészben igazán, addig mindig lesz egy fátyol a gondolataid és a másik oldal között. Először is az általad IGAZ-nak nevezett útnak nincs köze a nehézséghez. Illetve csak akkor az, ha annak hiszi az ember – és akkor tovább lehet keresgélni menet közben a kifogásokat, hogy mikor éppen miért lóg ki a lóláb, és lehet hivatkozni arra, hogy “bezony, de nehéz, én tudtam….”

    Elárulok egy titkot: nem nehéz ez az út egyáltalán. Ez önmagában mindössze egy út, és max az ego címkézése teheti nehézzé. Pedig csak meg kell próbálni.. Csak vállalni kell az embernek magát, minden körülmények között – amikor pedig hajlítódik a tiszta energia áramlása, egyrészt az első pillanattól kezdve tisztában kell lenni vele, másrészt pedig már közben tisztában kell lenni a céljával: így a kényelemfaktor nem értelmezhető, de annál inkább a szánt szándék. Ami az én egyik legnagyobb tanulásom volt az életem során, hogy a “szeretet”, meg a “tisztaság”, meg a kedvességemberségempátia stbstb nem elég a boldoguláshoz, mert ha a jámborság nem a megfelelő időben és nem a megfelelő emberre van alkalmazva, akkor egész egyszerűen hibává válik. Szóval fel kell tudni vállalni az “erőszak” egyes formáit is, mégpedig lehetőleg egómentesen, mert ezekkel is lehet teremteni, és ezekkel lehet csak igazán kibillenteni az embert a kényelméből. És ha eljön az idő, hogy furán néznek az emberre az IGAZ-sága miatt: egyszerűen nem szabad, hogy érdekeljen.

    Szóval a fent vázolt módszer AZ út, mégpedig az egyetlen igaz út előre, és ez szilárd meggyőződésem. Lehet máshogyan is botorkálni, de a karma úgyis mindig visszadob..

    Hinni kell. Ez a megoldás. És merni kell hinni. Meg kell próbálni.. És amint elhiszed, hogy a gondolataiddal megváltoztatható a nézőpontod, az érzékelésed, az életed (avagy DNS-ed) és effektíve a világ is, amit felfogsz, az rögtön reagál is erre. Ez nem önáltatás, mert hittel és eszerint cselekvéssel tényleg működik.

    ..ha pedig nem tetszik a párom által felvett ruha – AJ Christian az életrajzi könyvében írja, ugyanerről szól-, az a megoldás, hogy azt mondom neki, hogy nem tetszik. Hogy nekem nem tetszik, de attól még 100-ból 100 másik embernek tetszhet. Sosem jó a hazugság, mert torlaszolja az energiaáramlást. És a nő ugyan elsőre felszisszenhet a válaszon, ám végeredményben neki is jobb, ha a pasija sosem áltatja .

    ((szerintem pedig nem is feltétlenül kell, hogy legyen véleményem a párom ruhájáról: ha ő jól érzi magát benne, és nálam nem veri ki a biztosítékot egy irányban sem, akkor hadd szóljon ;-))

    Válasz
  6. Arpi

    Józsi bá! Mind mindig, ez az írás is nagyon kemény, nagyon jó! Csak azt tudom mondani, amit kedvenc volt-kollégámtól annyit hallottam: “Csak így tovább, ebben a szellemben!” 😉 Keresni és megélni az IGAZat valóban nehéz feladat, de aki keres az talál, és érdemes rálépni erre az útra, mert utólag – ha megáll, és gondolkodik, visszanéz az ember – mindig rájövünk, hogy mi miért volt, és minden fáradtság, minden csalódás, minden fájdalom érdemes volt. És direkt nem írtam szenvedést, mert biztos Ti is ismeritek ezt a buddhista közmondást: “A fájdalom elkerülhetetlen. A szenvedés választás dolga.” 🙂 …és szerintem nem igaz, hogy aki rálép erre az útra, azt egyből kiközösítik, lenézik, kizárják, bolondnak nézik. Ez is attól függ, merrefelé figyelünk. Én azt látom, azt érzem, hogy elkezdődött valami jó, egyre többen kezdünkk jól gondolkodni, ébredezni, IGAZnak lenni, szóval szerintem valami jó (és nehéz, és szörnyű, és kemény…) dolog készülőben van, mert megint mások meg azt mondják, hogy elérünk egy kritikus 5%-ot a társadalmak gondolkodásmódjában, akkor onnantól lavinaszerűen beindulhat az egész! Szóval én bizakodó vagyok! 🙂

    Egészségedre Józsi bá, és várjuk a következő írást! 😉

    Válasz
  7. Eszter

    A “kvantumugrás” azért fájdalmas, én úgy mondom, mert újraszüljük önmagunkat. A szülés meg fáj, még ha érdemes is a végeredményért végigcsinálni. 🙂 Hát, néha eléggé fáj, no…

    Cigánykérdés – Érdekes, Bangó Margit, aki 15 éves korától tisztességes kétkezi munkát végzett, és a családjából mindenkinek mindig volt fix, adófizető állása, nemrég egy interjúban azt mondta: ő nem találkozott soha életében rasszizmussal a cigánysága miatt. Nem csak most, hogy híres, hanem évtizedekkel ezelőtt sem.

    Józsi bá’, egy dolgot akartam még kérdezni: én is elég régóta akarok komoly, klauzális asztrológiai elemzést, de nem tudom, mivel érdemes kezdeni. A belinkelt szakembernél te melyik csomagot vetted igénybe? PM is jöhet Facebookon.

    Válasz
  8. Józsi bácsi

    A kvantumugrás tényleg fáj. Gyomorgörcs, tiltakozás, stb. És még most is tart, mert 38 év önhazugságait kitisztogatni nem 2 perc. Néha kicsit besokallok, olyankor kell egy kis “világi” kikapcsolódás, hogy leüllepedjen a dolog, aztán ismét visszatérek a dolgok mélyére. Nagyon kalandos út, bár érzem, hogy ez még csak a kezdet. És igen Eszter, olvasók-barátok jönnek mennek. Mint ahogyan az élet is keletkezik és elmúlik, megy tovább a maga útján. EZ a normális, nem az, hogy beleragadunk a megszokásba. 🙂 A “nem minden szabad”-ot egyébként olyan értelemben használom, hogy “nem tesz jót, ha megteszem”. Mert tudatlanul beleavatkozom olyan folyamatokba, amelyről nincs fogalmam (amennyiben tényleg nincs).

    És igen, Linda, neked is nagyon köszönöm a magánlevelezéseinkben megírt tapasztalataidat is, sokat segítenek a gondolataid és a szereteted.

    Ami a kíméletlenséget illeti Anita, szeretet nélkül valóban rombol, ezért írta Szilárd is többször, hogy a szeretettel átitatott igazság a legfontosabb. Nagyon lényeges, hogy képes legyek úgy az egyetemes igazságot kifejezésre juttatni, hogy a felismerés ne maradjon el akkor sem, ha az egy kicsit – vagy nagyon – fájdalmat okoz a másiknak. Mindezt úgy, hogy a szándék mindig egyértelmű marad: A “rombolás” után segítek építkezni és itt vagyok melletted!

    Ami Olivér megjegyzését illeti, azért nem értek egyet, mert én tényleg nem vagyok rasszista. 🙂 Rengeteg barátom van mindenféle rassz-ból (feketék, dél-amerikaiak, ázsiaiak, arabok, zsidók) és mindenkire ugyanúgy tekintek. Még több, mint 1 évtizeddel ezelőtt dolgoztam együtt cigányokkal is és bár kétségtelenül (számomra) furcsa szokásaik vannak, jól kijöttünk és minden simán ment. Oké, ők zenészek voltak, de a vér nem válik vízzé (ezt ott is láttam), ők bennük máshogy pezseg az élet. Ezen kívül pl. Caramel teljesítményét is nagyon becsülöm és jó embernek tartom őt. DE! Cigánybűnözés ettől még van és ezt kimondani nem rasszizmus, hanem tény. Ha már csak a statisztikát megnézzük, egyértelmű. Erre lehet persze azt mondani, hogy ez a kirekesztés eredménye (de ettől még VAN!), viszont akkor meg miért van az, hogy a tisztességes romákat felkarolja a környezete és büszkék rájuk? Miért van az, hogy Caramelt nem bántja senki? (Még a kuruc.info sem!) Nem akarok hazudni, vannak bennem ellenérzések bizonyos emberekkel kapcsolatban (nem is kevés), mert nem tudok (akarok) elfogadni mindenkit (max folyamatosan gyógyítgatom magamban, hogy ne fájjon), ez a következő bejegyzésemből is ki fog derülni. És ebben az esetben, bizonyos szellemiségű(?) emberekkel kapcsolatban valóban van bennem általánosítás, de az nem egy adott népcsoportra vonatkozik, hanem egy adott, általam egyértelműen a pusztítás irányába vivő értékrendet követő egyénekre, akik persze az én “kényelmes” jóvoltomból is olyanná váltak, amilyenek, merthogy a teremtés folyamatának én aktív részese vagyok akkor is(!) amikor olyan dolgokat is szó nélkül hagyok, amiket nem kéne.

    Szeretettel: Iván (“Józsi”)

    Válasz
  9. Anita

    Kár, ha az igazság torzul annak jogán, hogy eladjuk, vagy hogy behízelegjünk tudatlan és ártó finomkodással.
    De az is kár lenne, ha most meg a kíméletlenség nyerne és az „őszinteség” címszó alatt és az igazság nevében lépten-nyomon egymást bátanánk és „osztanánk”. Volt már erre épp elég véres példa a történelemben.
    A kímélet és a kíméletlenség még mindig a polaritás világa, az viszont, hogy „az igazság van”, csak egy kiindulópont és összességében még nem sokra megyünk vele, hacsak nem ülünk mindannyian egy magánbolygón a fejlődés végett. De valamiért sokan vagyunk.
    Egyszerű dolog az igazság, és ha minden ember magának találna rá, senkinek soha nem is ártana, mert önmagában tényleg nem is tud. A kacifánt ott kezdődik, hogy ember embernek adja át. Itt kétfelé oszlik a kérdés: a, arról az igazságról van szó, ami egyetemes és a mindenségre, az emberlétre általában vonatkozik-e (pl. „Amint bent, úgy kint”). Vagy b, már köze van egy bizonyos emberhez, és rá vonatkoztatjuk. Tulajdonképpen ha nem filozófusok vagyunk vagy nem tudósok, akkor úgyis mindig a „b” verzió él. Felebarátom elmeséli búját-baját, és én erre az igazsággal válaszolok: „Figyelj, amint bent, úgy kint”. Ártok-e neki ezzel? Adtam-e valamit ezzel? Átadni az igazságot úgy, hogy ne is torzuljon és emeljem is vele a másikat: az emberi kapcsolódás művészete és a szeretet legnagyobb próbája. Különben ahhoz, hogy tanító légy -akár egyetlen hétköznapi helyzetben -, elég lenne lemezjátszónak lenni, esetleg Bibliát adni mindenkinek, aki tudni akarja az igazságot. Az igazság átadása nagy tanulópálya. Bármilyen vita az igazságról voltaképpen akkor értelmes csak, ha az igazság átadásáról szól; mert az, hogy igazság egy van, nem vitakérdés. Nem kell, hogy kíméletlen legyen az igazság. A kíméletesség pedig nem kell, hogy puha vattába csomagolt egósimogató hízelgés legyen.
    Tudjuk, hogy az igazság is az ember kezében (szájában) válik fegyverré. (Az igazság nevében kérés nélkül súlyokat osztogatni másoknak egyenlő az erőszakkal.) Illetve ha nem is lesz belőle fegyver azaz nem is árt, lehet, hogy elfordulnak tőle, mert nem értik, nem érik fel, rémisztő vagy épp semmitmondó. És nem mondhatjuk, hogy ’oké, nem baj, mindenki majd valamikor eljut oda, hogy kelljen neki az igazság, hogy vágyja azt’. Akkor elég lenne azokon a bizonyos magánbolygókon élnünk egyedül. A próféta sem a puszta isteni szavakkal hatol be a tömeg lelkébe, hanem a lényével, ami azzal a szeretettel hat, ami meg tudja fontolni, hogy a másiknak mi válik épülésére. Néha azzal, ami kíméletnek tűnik épp akkor, néha azzzal, ami ott és akkor kíméletlen.
    Az igazság a Földön a kapcsolódás lényege és a szeretet lényege nélkül értelmezhetetlen.
    Direkt így van kitalálva 🙂 .
    Köszönöm a cikket Neked, ismét elgondolkodtatott.

    Válasz
  10. Linda

    Dienes István is emlegeti a Holografikus univerzum című előadásában, hogy a DNS információs tárháza megváltoztatható saját szavainkkal. Tehát saját magunkra hatunk, saját magunkat teremtjük újra (újjá).
    Hát akkor persze, hogy érdemes kauzális horit készíttetni, mert az a legpontosabb térkép, ahol megláthatóak – velünk született- negatív mintáink.
    A meló ezután következik.:)

    Válasz
  11. Linda

    Iván, gratulálok a bátor őszinteséghez és kvantumugrásodhoz.Én is tudom,milyen.:)

    A “mindent lehet, de nem mindent szabad”, úgy is lehet mondani “mindent lehet, de nem érdemes, mert nem értelmes”. Vagyis az isteni egység és a kozmikus rend szempontjából semmi értelme valaminek. Olyan következmény-szövevény lesz belőle, amit a Rend előbb-utóbb kilök magából.

    További megvilágosodást és bátorságot a fény-szeretetben való kitartáshoz! 🙂

    Válasz
  12. Eszter

    Igen, Józsi bátyó, ez a kvantumugrás – és én is ezt élem át. Mosolyogva nézem a kisgyereket, aki fél éve, vagy akár két hónapja voltam, és közben megváltozik bennem minden. Az én környezetemben nem volt egyetlen hasonlóképp gondolkozó ember sem, ezért idén minden lehetőséget megragadtam, hogy másokkal is találkozzak, akik “agyalnak”, és ezt gyakran szívvel is teszik. Így mentem el veletek is kocsmázni, ami szuper volt. 🙂 Így ugrunk együtt “kvantumot” most mind.

    A fenti illusztráció (Mindent lehet, de nem mindent szabad) én így használom: “Mindent lehet, de nem minden használ”. Miért? Mert a “szabad” szubjektív igazság, kontextustól függ (Németországban az autópályán nincs sebességkorlát, nálunk nem lehet 220-szal száguldozni, az anyagtól távol azonban a “szabad” nem létezik, hiszen Isten nem korlátozza önmagát). A “használ” viszont objektív, épp a szellemi törvények fényében: irreleváns, hogy az adott társadalom bünteti-e a gyilkosságot épp – ez nem evidens, elvégre háborúban az ilyesmi hőstettnek számít – mert ha megtesszük, magunk számára is óriási fájdalmat, sötétséget okozunk az egység törvényének eredményeként. Szerintem tehát irreleváns, hogy mit “szabad”, mert mindent lehet, csak… nem minden használ. Aki ezt megérti, az “szabad” nélkül is betartja a “törvényeket”… amint fent, úgy lent is.

    A “coming outra” :)) meg: és igen, elképesztő, hogy én is nyíltan, arccal és névvel beszélek a megéléseimről és megértéseimről. Már látom, hogy nem mindenki marad meg, aki a múltamhoz tartozott, de ez természetes. Kell is a hely az újnak, ha a változás megkezdődött. Szóval ne aggódj, ha olvasót veszítesz, majd jönnek az újak. 🙂

    Válasz
  13. Poelho

    nagyon jó… egy apróság, ami talán közelebb vihet az önvalódhoz: ha azt írod:”de ilyen tetteket familiárisan hiperpigmentált embertársaink követnek el szinte kivétel nélkül. A “politikai korrektség(nek)” nevezett maszatolás szükségessége miatt “persze” hozzáteszem, hogy ezzel nem A romákat akarom en bloc bírálni, csak azokat közülük, akiknek ilyen az “értékrendjük”.)”, akkor ne mondd,(mert magadat csapod be vele) hogy nem vagy rasszista, mert ha tényleg nem lennél, egyáltalán nem tartanád fontosnak ezt megjegyezni. Tudom milyen nehéz meglátni önmagunkban azt a pici szálkát, ezért próbálom felhívni rá a figyelmed. Egyébként semmi baj azzal, hogy benned is van kirekesztés, bennem is van, de tudd, hogy van! ne áltasd magad azzal, hogy te nem vagy rasszista, és utálod az általánosítást, mert ez nem igaz állítás. 🙂 drukkolok neked
    üdvözlettel: Olivér

    Válasz
  14. cosmic

    Drága Józsi!
    A lepel hullásnak én is örülök! 🙂
    Ismét sikerült a bennem is kavargó gondolatokat és tényeket, sorokba öntened. Minden esetre azt megállapíthatjuk, hogy a szerencse és a nevelés vagy tanítás is relatív út. Minden nézet vagy tárgy a szemlélő “szem/szemüvegétől” függ. Kérdés csak az ki mire fókuszál, kinek mi a fontos és, hogy látunk-e tovább annál amit a szemünk, ill. agyunk látni AKAR, vagy látni VÉL. Okoskodhatunk, meg akarhatunk bármit, mindez lényegtelen ha az akit/amit nevezhetünk Istennek, Kozmosznak, Sorsnak, Felettes énnek, Karmának stb. nem támogatja. Bár ha nincs jó meg rossz akkor a nézőpont sem létezik. De hogy lehet, hogy nem létezik és mégis van?? :-)))
    És ezek után lehet az is mindegy, hogy kimondod vagy nem, mert amit tudnod kell úgy is megtudod a megfelelő időben és módon. :-))) Ha akarjuk, ha nem!

    Válasz
  15. Józsi bácsi

    Kedves Gyurma!

    Köszönöm a nagyon értékes kiegészítéseidet. Valóban minden apró részletnek ott van az üzenete, ha “van fülünk a hallásra és szemünk a látásra”. Persze a szkeptikusok mindig azt mondják erre, hogy ez fatalista gondolkodásmód, de az életem apró véletlenszerűségeit megvizsgálva én ezt érzem igaznak. Nagyon sok olyan átok ért, amiből végül áldás lett, és nem csak azért, mert megváltozott a nézőpontom.

    Visszaolvasva a bejegyzésemet, elég sok minden hiányzik belőle egyébként – ezen a “józsi bácsi” nyelven, amire mindent lefordítok önmagam számára ez már nem annyira egyszerű -, de ez most így sikerült.

    Üdv: “Józsi”

    Válasz
  16. gyurma

    Üdvözöllek Józsi bá’!

    Nem vagyok teljesen új olvasód, csak a nevem új. Először is örülök, hogy a Józsi bácsi maszkját félretoltad. Nem igazán illett rád.

    Gondolataim:

    A kimondott szó, az önmagamnak és másoknak tett ígéret az általam teremtett valóság részeként az egyetemes igazság részévé válik.

    – Az ígéret és teljesítése az egyik eset. A másik az, amikor – akár meggondolatlanul is – érzelemtől fűtött kijelentést teszünk valaminek a megvalósulását remélve. De nem csupán a kijelentések, kimondott gondolataink hordozzák a megvalósulás lehetőségét, hanem kimondatlan gondolataink is rendelkeznek ezzel az erővel. (Kínai tanmese az emberről, aki a hegy elé építette a házát, majd amikor rájött, hogy útban van neki a hegy, elkezdte elhordani. Amikor a szomszédai kinevették, akkor magabiztosan mondta, hogy a fiai és az unokái biztosan befejezik a munkát amit ő elkezdett.) Itt van jelentős szerepe az erkölcsnek, nevelésnek, hogy eszembe ne jusson olyan ami ‘teremtményemként’ később visszatér hozzám, mint teremtőjéhez. Mert ez alap, hogy minden teremtmény visszatér teremtőjéhez. Itt jön képbe a Bruce Lipton által felismert szerepe az öröklött gondolatmintáknak. Gondolatmintáink túlnyomó részét pedig a médiából nyerjük. Ez biztos út az elkárhozáshoz abban az értelemben, hogy nem a saját utunkat járjuk.

    Lehet, hogy a szerencsének köze van ahhoz, hogy a saját utamat járom-e vagy sem?

    – Nem szerencse kérdése. Ha a saját utamat járom, akkor a kozmosz áldása van tetteimen. Gondolataim a megfelelő helyzetek előidézésében, a megfelelő emberekkel való találkozásban segítenek. Ha nem a saját utamat járom, jönnek a balesetek, betegségek, egyéb figyelmeztető jelzések. Ha az ember megtanul figyelni a környezet jelzéseire, akkor megtalálja az útját is. Szinházi emberek szerint, ha a színpadon a díszlet része egy pisztoly, akkor annak szerepe van abban a felvonásban. Életünk díszlete is hasonló. Ami a felvonás kezdetén színre kerül, azzal van feladatunk. Ha cserélgetjük a díszleteket, a szereplőket, abból csak káosz lesz.

    minden olyan egyenlet, melyből kimaradnak a szellemi szféra törvényei (ha úgy tetszik, “az Isten”), valamilyen torzulásba fordul.

    – Az egyiptomi matematikusok az irracionális pi (3,14) szám végtelenségét (kifejezhetetlenségét) Toth istennek, a tudás istenének szentelt elhanyagolással csonkítva tették számolásra alkalmassá. Ezzel egyúttal azt is kifejezték, hogy bizonyos tudás az ember számára elérhetetlen.

    Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .