Csak tegyük fel…
Tegyük fel, hogy Shakespeare-nek igaza volt abban, hogy “Színház (=színdarab) az egész világ és tényleg színész benne minden férfi és nő”. Tegyük fel, a legtöbben nem is igazi önmagunkat alakítjuk, hanem csak egy olyan képet, melyet a külvilág visszatükröződésében el akarunk fogadni önmagukról, mert ha belegondolunk a ténylegesen érzékelt és érzett valóságba, az fájdalommal jár(hat). Lehet, hogy tényleg félek; tényleg kishitű vagyok; tényleg nem vagyok vonzó; tényleg kisebbségi érzésem van stb. Ha a visszatükröződésben gyengének tűnünk, akkor erősödni akarunk pénzzel, pozícióval, hatalommal és külső növekedéssel (=fontosság emberi szükséglete birtoklási vágy kiteljesítése által), ha pedig túl erősek vagyunk, akkor mesterségesen gyengítünk önmagunkon, mert esetleg nem akarunk megsebezni olyanokat, akiket szeretünk.
Tegyük fel, hogy ezt a „színjátékot” nem is tudatosan választjuk, hanem mások szeretetéért vállaljuk a szerepünket az elfogadott realitásban és inkább nem teszünk fel kérdéseket. Se önmagunkkal, se a világunk működésével kapcsolatban. Tegyük fel, hogy mindezt csak azért, mert ez a kényelmesebb út és különben is ki az, aki azt szeretné, hogy hülyének nézzék?
Tegyük fel, hogy minden, amit érzékelünk az bár egy teljesen valódinak tűnő kép(zet), valójában csak egy színes, elménk által megteremtett illúzióvilág, melyhez különféle érzelmeket kapcsolunk annak megfelelően, hogy a szereplők éppen milyen monológot mondanak el a világról a színdarab során. Ha értjük, amit mondanak és „együtt rezeg” a külvilág kedvező visszatükröződésének köszönhetően általunk teremtett illúzióval az „új” információ, akkor megnyugvás születik odabent, ha pedig nem értjük vagy nem tudjuk értelmezni, akkor összezavarodunk és tiltakozni (esetleg félni) kezdünk. A bizonyosságomnak szüksége van arra az érzetre, hogy a világ olyan, amilyennek képzelem. Csak tegyük fel, hogy mégsem olyan…
Tegyük fel, hogy az Univerzum valóban ősrobbanással jött létre (ahogy mondják), de egy természetfeletti erő / Isten “parancsára” (tervei szerint) történt mindez, mert a cél az, hogy az anyagban megtapasztaljuk, felismerjük az anyag fölötti szellemi valóságot, mint elsődleges teremtőt. Évekkel ezelőtt elvégeztek egy kísérletet, melyben egy fotont (fényrészecskét) két részre szedtek, majd egy vezetéken egymástól 14 mérföldnyi távolságra küldtek. Amikor aztán az egyik kis részecskét külsőleg befolyásolták, akkor a benne bekövetkezett változás a másik, onnan 14 mérföldre lévő részecskére is hatással volt. (További részletek itt elolvashatók (angolul)!) Ebből arra következtettek, hogy a részecskék a szétválasztásuk után is kapcsolatban vannak egymással. Ez az a pont, ahol az ősrobbanás és Isten “verzió” tökéletes közös nevezőt kap, mert ha céllal történt a robbanás és a világegyetem minden egyes részecskéje kapcsolatban áll egymással, akkor az intuíciónak, a szív által történő, érzelmi fókusszal történő teremtésnek tudományos alapja is van! Ha a világnak ártok, magamnak ártok, ha jót teszek, magamnak teszek jót. Biztos hallottátok már ti is azt a kifejezést, hogy „felebaráti szeretet”. Az valami ilyesmi…
Tegyük fel – ha már itt tartunk – azt is, hogy Drunvalo Melchizedeknek van igaza, aki az Élet Virágának ősi titka c. könyvében azt írja, hogy a földi ember egy távoli civilizáció által lett a bolygónkra „helyezve” és ez az egész „emberi történelem” csak egy teszt. Egy teszt, semmi más. Annak a tesztje, hogy vajon képesek vagyunk-e arra, hogy tudatos lényekké váljunk és a külső-belső egyensúly megteremtése által tudatosan teremtsünk valóságo(ka)t? Egy teszt, hogy vajon képesek vagyunk-e meglátni önmagunkat a másik emberben és rájönni arra, hogy minden, amit a világban nem tudok elviselni, az bennem van, nem a külvilágban; hogy rájöjjünk arra, hogy a külső és belső teremtő összekapcsolódik, hogy van egy bizonyos szintű szabad akarat, mert arra kényszeríteni egy tudatos valakit, hogy mást gondoljon, mint amit gondolni akar, az egyszerűen lehetetlen…
Csak dőlj hátra, és képzeld el, hogy ez az igazság. Mit érzel? Tiltakozást, ítélkezést, elutasítást, dühöt? 1000%-osan bizonyos vagy abban, hogy ez semmiképpen sem történhetett így? Ha igen, milyen megkérdőjelezhetetlen kutatásokra alapozod a világképedet? Fontos: Én egy szóval sem mondom, hogy Mr. Melchizedeknek bármiben is igaza lenne. Csak tegyük fel…
Véleményem szerint bármi, ami érzéseket vált ki belőlem azon túl, hogy „a világ VAN”, azt Én teszem hozzá. És ha ehhez a furcsának tűnő gondolathoz félelmet, elutasítást, vagy a szerző tudatlanságát kapcsolom, muszáj észrevennem azt is, hogy mennyi program is fut a fejemben, amit teljesen igaznak hiszek, pedig a személyes tapasztalatom édeskevés mindennel kapcsolatban, amit Én személy szerint se nem kutattam, se nem áhítottam (eddig!) közelebbről megismerni.
Tegyük fel, hogy az emberiség rendelkezésére álló szent könyvek (Biblia, Korán, Védák, Misna), vagy akár Mahabharata és Ramayana hindu eposzok valahol mind-mind egy bizonyos „kódnyelven” íródtak és valójában tele vannak utalással arra vonatkozólag, hogy a gondolatainkon keresztül érzelmi tartalommal megtöltött, folyamatosan történő teremtő folyamatainkat felismerjük és rájöjjünk arra, hogy a gondolati és érzelmi felelősségünk kihelyezése a legnagyobb büntetést rója ránk. (Erről rengeteget írtam és még fogok is írni, mert azt gondolom, hogy a változás ott kezdődik, hogy máshogy értelmezem a velem történő eseményeket, mint eddig.) Csak tegyük fel, hogy a Bibliában pl. eredetileg benne volt a reinkarnáció (=újjászületés, a lélek folyamatos fejlődési útja) is, de aztán kivették belőle, mert a jelenlegi értelmezése jobban beleillik a félelemközpontú – és így irányításra alapozott – valóságunkba? (További részletek erről: pro és kontra.)
Csak tegyük fel, hogy az egyre többször emlegetett szabadkőműves és titkos társaságok – melyeket az összeesküvés-elméletek hívői a világ megrontásával „vádolnak” – , valójában olyan, egyébként némi kutatással könnyedén elérhető információktól tartanak vissza bennünket, melyeknek célja, hogy tudatosan, vagyis önmagunk működését kívülről is látva közelebb kerüljünk ahhoz a mindannyiunkat alkotó energiafolyamhoz, mely által folyamatos jelleggel teremtünk, akár tudunk róla, akár nem. (A tudatos, célirányos teremtést ők sem adják „ingyér” a páholytagoknak, ezért is van szükség beavatásokra az egyre magasabb szinteken. És ahogy az egyik korábbi cikkemben írtam, a tudáshoz, megértéshez fel kell nőni, ezért nem teszik ezt közhírré mindenkinek!) Mint a videójátékokban, ahol egyre nehezebb pályákra kerül az ember, itt is egyre több mentális akadállyal találkozunk, mely az elménket, a hitrendszerünket befolyásolja és elveszi a figyelmet és a fókuszt arról, ami a legfontosabb: az általam tapasztalt világot én hozom létre és bármi, aminek megfelelő gondolati és érzelmi energiát adok, az a célirányos cselekedeteimmel megvalósítható. Bármi.
Csak tegyük fel, hogy ezek a tudatos erők azért képviselik a negatívnak nevezett pólust, mert akkor fogalmunk sem lenne a pozitív pólusról, a bennünk élő Isteni valóságunkról? Tételezzük fel, hogy a polaritás, vagy ahogy emlegetni szokták, a “duális világ” (hideg-meleg, jó-rossz, kint-bent, fent-lent, stb.) célja az, hogy megtapasztaljuk a vanság minden szeletét. Ha nem tudunk az egyikről, fogalmunk sincs milyen a másik…
Mindezt csak azért mondom el és rágom meg ennyire, mert valahol legbelül azt érzem (valójában tudom), hogy ez a rengeteg negatív energia, amit az emberiség táplál a „gonosz irányítók” (politikusok és pénzemberek) irányába az jobban hozzájárul azok – vagyis a meglévő rend – fenntartásához, mint bármi más. Mivel az elme nem tud különbséget tenni a valós és elképzelt dolgok érzelmi megélése között (gondolj csak bele, hogy egy film milyen hatással van rád, pedig tudod, hogy az nem a valóság!), ezért, ha azt mondom neked, hogy „Ne gondolj a rózsaszín elefántra!”, akkor mire fogsz gondolni? Hmm… ugye érted már, hogy miért nem működik a gyűlölködés? (Természetesen – mint ahogyan én is teszem – ettől függetlenül szükség van az igazságnak hitt, nem fősodrású elméletek kimondására is, de fontosnak tartom, hogy a felismerés hassa át a mondandónkat és ne az elutasítás és a félelem!)
Tegyük fel tehát, hogy az összeesküvés-elméletek részint igazak és tulajdonképpen semmi titok nincsen bennük. Odarakják az orrunk elé a megfelelő szimbólumokat, s bár adnak a létezésükre egy bizonyos (megtévesztő) magyarázatot, mégis mi teremtjük meg a fizikai jelenlétük által azt a valóságot, amelyet az irányító hatalmak szeretnének, de egyedül kevesek hozzá. A teremtő energia ugyanis a tömegekből áramlik! (Amíg tiltakozunk és hangosan kiabálunk, addig mi vagyunk szívóágon!)
Csak tegyük fel, hogy amit a Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek? c. bejegyzésemben írtam, az tulajdonképpen azért nem is lehet titok, mert a tudással rendelkező irányító erőknek ezeket az információkat el kell „mondaniuk” mindenkinek, különben semmit nem érnek. Ha elmondják, akkor ugyanis áramlik a szimbólumokból származó energia a fizikai megvalósulást elősegítendő. Hogy egy számomra teljesen logikus analógiával éljek, vizsgáljuk meg a Hamer-féle Új Medicinát / Germán Gyógytudományt, amely szerint a megbetegedések (elváltozások) minden esetben pszichoszomatikusak, vagyis heves érzelmi megrázkódtatással járó lelki konfliktusok eredményei, melyek bio-logikus természettörvényeken alapulnak. A megoldás (gyógyulás) minden esetben abból adódik, hogy felismerjük a konfliktus forrását, szembesülünk vele és a bennünk lévő tiltakozást az elfogadással feloldjuk. Az elfogadással és felismeréssel feloldjuk a konfliktust, és ezáltal megindul az elménk által akadályoztatott energiafolyam. Ez a kulcs. (És persze türelmesen kivárjuk, amíg a helyreállító folyamatok befejeződnek.) Abban a pillanatban, amikor az elfogadás (önmagunkkal történő szembesülés) megtörténik, a gyógyuló folyamat beindul és az elváltozás elkezd helyre állni. A felismerés, szembesülés által az energia áramlása helyre áll (feloldódik “a blokk”) és megindul a pozitív teremtés. A jelenlegi hitem szerint, sok-sok évi kutatás után úgy érzem, hogy a megoldás ennyire egyszerű. A nehézség abból fakad, hogy ehhez meg kell tanulnunk önmagunkkal szemben őszintének lenni…
Írhatnék még rengeteg „készpénznek” vett esetet (melyek a tömeg világképe szerint „tuti, hogy így vagy úgy vannak”, s amiket érdemes lenne górcső alá venni), de nem akarom túlzásba vinni. Természetesen nem szeretném azt sem, ha ennek az „örök szkeptikus” világnézetnek a hatására semmit nem hinnénk el, egy kiválasztott bizonyosság ugyanis mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az általam létrehozott MOST-ban el tudjak igazodni. Én csak azt mondom, hogy legyünk nyitottak, mert azzal csakis nyerhetünk! Az emberiség mindig az által lépett a következő lépcsőfokra tudásban, amikor a korábbi paradigmáját képes volt megkérdőjelezni.
És most egy kis feltételezés és hangos elmélkedés…
Csak tegyük fel az elmúlt évtized legnépszerűbb összeesküvés-elméletét megvizsgálva, hogy a 2001. szeptember 11-én történt New York és Washington D.C. elleni terrortámadások mögött nem (csak) Osama bin Laden volt, hanem az egészben benne volt az amerikai kormányzat is, mert az USA haderejének megerősítéséhez szükséges volt a „terror” elleni háborúra és ezt egy ilyen szörnyű támadás nélkül soha nem hagyta volna jóvá se az ENSZ, se a NATO (és tsi), a Freud által irracionális reakciójú tömegekről nem is beszélve. Kevesen tudják, mert ezt a hírekben soha nem mondták el, de 2000-ben létrejött egy Project for the New American Century elnevezésű szervezet, mely 2000 szeptemberében kiadott egy “Rebuilding Americas Defences” (Amerika védelmének újjáépítése) elnevezésű nyilvánosan is elérhető írást, melynek 51. oldalán a következő bekezdés található: “Further, the process of transformation, even if it brings revolutionary change, is likely to be a long one, absent some catastrophic and catalyzing event – like a new Pearl Harbor.” (Magyarul: “Ezen túlmenően a változás folyamata mentes lesz a Pearl Harborhoz hasonló katasztrófális és folyamatelindító eseményektől még akkor is ha a változás forradalmi lesz.”) Ez a kijelentés azért is érdekes 1 évvel a terroresemények előtt, mert az 9/11 után az akkori USA elnök, George W. Bush, pont új Pearl Harbor-ként aposztrofálta a történéseket. Ha valaki veszi a fáradtságot és végigolvassa ezt a 76 oldalas dokumentumot, akkor világos lesz számára, hogy az elmúlt 12 évben mi történt az USA védelmi (=érdekvédelmi) taktikáit illetően… (Afganisztán, Irak, Arab tavasz, stb.)
Az azonban „szög-egyszerű” Józsi bácsiként is nagyon elgondolkodató és furcsa számomra, hogy Osama bin Ladent állítólag 10 évig üldözte az “egész világ”, majd amikor végre megtalálták és egy tűzharc során lelőtték Pakisztánban, akkor 24 órán belül eltemették, mert a muszlim vallás miatt tekintettel voltak rá… A XXI. század eddigi legveszélyesebb terroristáját, aki elleni harcnak több millió civil áldozata is volt végül elkapják, de mivel meghalt szegény, tekintettel voltak arra, hogy az iszlám megköveteli a halottak 24 órán belüli temetését? Hmm…
Ha már 9/11, és meg kell mondani előre az igazságot – mert az energiának muszáj áramolnia! -, íme egy sorsfordító interjú a néhai amerikai filmrendezővel és producerrel, Aaron Russoval (aki mellesleg a Manhattan Transfer együttes és Bette Middler „felfedezője” is volt):
Aaron Russo és a beszélgetésben említett Nick Rockefeller a „lesz majd egy hatalmas esemény, aminek hatására katonák afganisztáni barlangokban fognak kutatni terroristák után” sztoriját (utalva a 9/11-es eseményekre) továbbgondolva csak tegyük fel, hogy az internet underground világában terjedő félelemkeltő híresztelések a 2012-es londoni olimpián történő támadásokról igaznak bizonyulnak esetleg… Szívből remélem, hogy ez nem válik valóra, de írnom kell róla, mert túl sok ezzel kapcsolatos infót találtam a neten olyan emberektől is, akik nem szoktak hülyeségeket beszélni…
Ha esetleg nem jutott el hozzád ez a rémhír, több forrás azt állítja, hogy az Isteni abszolútum (felebaráti szereteten alapuló világkép: „ne tégy olyat mással, amit magadnak sem kívánsz”) helyébe lépő, évtizedek óta tudatosan épített materiális és pénzközpontú paragidma, az ún. Új Világrend (New World Order) megkoronázásaként, a jövő hét pénteken Londonban kezdődő 30. Olimpiai Játékokon valamikor (de legvalószínűbb, hogy az augusztus 12-i záróeseményen) egy váratlan terroresemény fog bekövetkezni. Az elrugaszkodottabb „elemzők” szerint ez akár egy űrtámadásnak szimulált lézerfegyveres támadás is lehet, mások szerint valami kisebb méretű atombomba fog robbanni. (Csak gondolj bele abba, hogy ha 2001. szeptember 10-én valaki azt mondja neked, hogy a WTC épületei össze fognak dőlni másnap és több, mint 3000 ember meghal, te mit mondtál volna? Valószínűleg azt, hogy „Neked elment a maradék eszed is…”)
Kérlek ne haragudjatok rám, hogy ilyenekről is írok – eszem ágában sincs félelmet ültetni senkibe! -, de most éppen ez foglalkoztat és azt hiszem, hogy talán érdemes tudni a történetek nem hivatalos verzióját is, vagy csak azt, hogy bizonyos emberek miként vélekednek a jövőről, ami persze lehet, hogy tök máshogy lesz. De mi van, ha mégse? Ahogy Ian R. Crane mondja az egyik belinkelt videóban: Semmit ne vegyetek készpénznek, amit a hírekben mondanak, bármi is történjen… (Ami nagyon remélem, hogy nem fog!)
Tudom, hogy semmilyen logikus érv nem szól amellett, hogy ezt hagyják (szerintem sem!), az azonban felettébb érdekes, hogy a Rockefeller Alapítvány által készített Scenarios for the Future of Technology and International Development (magyarul: A technológia és a nemzetközi fejlesztés jövőjének forgatókönyve) c. írás 34 oldalán a következő olvasható: „Devastating shocks like September 11, the Southeast Asian tsunami of 2004, and the 2010 Haiti earthquake had certainly primed the world for sudden disasters. But no one was prepared for a world in which large-scale catastrophes would occur with such breathtaking frequency. The years 2010 to 2020 were dubbed the “doom decade” for good reason: the 2012 Olympic bombing, which killed 13,000, was followed closely by an earthquake in Indonesia killing 40,000, a tsunami that almost wiped out Nicaragua, and the onset of the West China Famine, caused by a once-in-a-millennium drought linked to climate change.” (Magyarul: Pusztítóan sokkoló események, mint szeptember 11, vagy a 2004-es délkelet-ázsiai cunami, valamint a Haitiben történt földrengés felkészítették a hirtelen katasztrófákra a világot. De senki sincsen felkészülve olyan nagy léptékű katasztrófákra, amelyek ilyen lélegzetelállító gyakorisággal történnek. A 2010 és 2020 közötti időszakot a „végzet évtizedeként” aposztrofálják, jó okkal: a 2012-es olimpiai bombázás, amely 13 ezer embert ölt meg, aztán az ezt követő földrengés, mely Indonéziában 40 ezer emberéletet követelt; egy cunami, mely majdnem eltörölte a Nicaraguát a Föld színéről és a nyugat-kínai éhínség kezdete, amely a klímaváltozásnak köszönhetően az „1 millió évben egyszer” előforduló szárazság következménye.)
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de egy ilyen szervezet oldalán található írásról azért nem olyan könnyű azt állítani, hogy összesküvés-elmélet lenne. Vagy mégis? Hm…
És talán az sem véletlen, hogy a Londoni Olimpiai játékok logóját ha nem vízszintesen, hanem függőlegesen olvassuk ki, akkor azt a szót adja ki, hogy Zion.
Ha emlékeztek a Mátrix c. filmre, ott is Zion-nak hívták az utolsó emberek irányította várost… (Az erről szóló jelenet az egyik legfelpörgetősebb a trilógia 2. részében…) és nem mellesleg sok-sok feltételezés létezik arról, hogy a politikai értelemben vett cionizmusnak van köze ahhoz, ahogyan a világ eseményei alakulnak.
Csak tegyük fel kedves komám, hogy a shakespeare-i színház sakktábláján tényleg mi vagyunk a bábuk, mert nem teszünk fel kérdéseket és mert el akarunk hinni mindent, amit mondanak nekünk. Vagy csak furcsa, illuzórikus szinapszisok lennének az agyamban, és ezeknek az információknak valójában semmi köze nincs egymáshoz? Hmm.. Az is lehet.
Csak tegyük fel, hogy idióta tréfát űz velem az elmém, mert azt akarom a valóságból látni, ahogyan éppen most pörög az agyam. Mivel a végtelen lehetőségek között ez is benne van a pakliban, ezért ne is vegyetek túl komolyan! 🙂 (De azért az említett forrásokat bogarásszátok át, mert lehet, hogy tanultok belőle ezt-azt.) Hogy egy közhelyet mondjak: sosem lehet tudni…
Na, azt hiszem le is lassítom magam 1-2 felessel a kocsmában, mert ez a sok munka és elmélkedés már kezd az ivás rovására menni. 🙂 Egészségetekre!
Helyzetjelentés (2012. augusztus 13-án): Szerencsére a riogatás és félelemkeltés nem jött be és a londoni olimpia csodaszépen lezajlott. Ennek vagy az lehet az oka, hogy olyan sokat beszéltek a potenciális „akcióról”, hogy a végén a „szervezők” visszakoztak (és lefújták „a támadást”), vagy az egész alapból egy baromság volt. Bármi is legyen az ok, én végtelenül örülök, hogy minden jól sikerült és a nemzetek egy főre jutó éremtáblázatán Magyarország első helyezett lett! Gratulálok az olimpikonoknak!
„Ahol a FIGYELMED, ott a világod.”
Kedves Gaabor!
Ne haragudj, hogy csak most reagálok, a hozzászólásod valamiért nem jelent meg és függőben maradt a blogmotor által (most vettem észre és azonnal korrigáltam a hibát!).
Amit írsz, végül is igaz. Talán nem is kell tudnunk, hogy mi miért történik és teljesen lényegtelen az, hogy én mit hogyan látok a világból, mert a nagy képet (a teljes történetét a regénynek) nem ismerhetem. Valahogy mégis van bennem egy olyan érzés, hogy szereplőként is van beleszólásunk abba, hogy mi történik velünk, legalábbis egy bizonyos szintig. Amíg élek és az Univerzum energiája áramlik rajtam keresztül, addig a teremtő folyamat részének gondolom magam. Jóllehet, ha az egész tényleg csak egy illúzió, akkor teljesen lényegtelen, de én mégis élvezem az energiaáramlást és a látszólagos teremtést. 🙂
Szeretettel: Józsi
Az elme által létrehozott illúziók kérdéséhez szólnék hozzá, a valóság egyénenként eltérő értelmezéseihez. Az agykontroll tanfolyamon elhangzott egyik történet számomra nagyot lendített előre a dolgok megértéséhez. A történet lényege a következő;
Egy tudós elhatározta, hogy fizikailag, kísérletekkel bebizonyítja az elme csodálatos erejét. Szerzett egy ionizációs ködkamrát, ahol detektor és monitor segítségével látni lehet a töltéssel rendelkező részecskék felvillanását, amint belépnek a kamrába. Vizsgálatot végzett egy médiummal, akinek rá kellett koncentrálnia, – és a részecskefelvillanások megszaporodtak. A kísérletet több paraméter változtatásával megismételték, például a médium elutazott több száz kilométerrel odébb, és onnan koncentrált – az eredmény akkor is ugyanaz volt, a távolság nem számított. Majd a tudós elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa az eredményt materialista, kétkedő tudóstársainak, összehívta őket, hogy élőben mutassa meg és bizonyítsa be nekik. Össze is jöttek, kíváncsian figyeltek, a médium rákoncentrált, és – nem történt semmi. A kísérlet hát kudarcot vallott, a tudósok jót gúnyolódtak, majd ahogy az utolsó is kiment az ajtón, elkezdődtek a felvillanások a ködkamrában.
Az bizonyos, hogy az elme ereje hatalmas, a képességei hihetetlenek, leghétköznapibb példa erre a placebo-hatás, hiába hatástalan a gyógyszer, ha az illető azt hiszi, hogy van benne hatóanyag – és az elméje gyógyítja meg. Ez a jelenség amúgy működik az ateistáknál is.
Az előbbi történet mire is világít rá? Odament a sok hitetlen tudós, és ők hiába nem hisznek semmi természetfelettiben, így az elme erejében sem, attól még az ugyanúgy működik náluk is, és az elméjük erejével megakadályozták, hogy a médium produkálja az eredményt. Valahogy úgy képzelhető el ez az egész, mintha az éterben az elmék erői összecsapnának, és ez esetben a tudósok negatív ereje sokkal erősebb volt. Ez megmagyarázhatja miként lehet az, hogy a materialista emberek egész életük alatt semmi olyat nem tapasztalnak, ami bármilyen szinten bizonyítaná számukra a természetfeletti létezését. Érthető az is, hogy tudnak egyes „hívő” emberek nap mint nap fizikailag is kapcsolatba lépni a természetfelettivel, folyamatos megerősítést, visszacsatolást szerezve.
Egész egyszerűen az elméjük ereje alakítja a dolgokat úgy, ahogy a hitük diktálja. Gyakorlatilag minden embernek megvan a saját maga egyéni valósága, és az érzékelésük kiszelektálja, vagy módosítja a koncepcióba nem illeszkedő információkat. Ezek az egyéni valóságok nagymértékben eltérhetnek egymástól, és a földön nincs olyan, hogy abszolút valóság. Akár egy konkrét, sok embert érintő eseményt is teljesen másként tudnak megélni az emberek.
A tudomány is ezért nem lehet soha egzakt. Ha valaki be akar bizonyítani valamit, az többnyire be is tudja, akár egymással ellentétes dolgokat is. Menedzsmentből úgy tanultuk ezt, hogy a gondolkodásban lévő első hipotézis hibája. Nem úgy áll hozzá a kutató egy bizonyos kérdéshez, hogy ki akarja deríteni, hogy MI okozza, hanem be akarja bizonyítani, hogy AZ okozza. A kutatás során bevonzza a hipotézisét bizonyító dolgokat (és nem szembesül a cáfoló tényekkel), sőt, ha elég erős a hite, az elméjével befolyásolja a kísérletek eredményeit is. Nem véletlen gyakori a tudományos hírek között a „megdöntötték a korábbi elméletet a …-val kapcsolatban” jellegűek.
A jelenlegi torz rendszerből a kiút keresése, a közös gondolkozás, a jó cél megfogalmazása és az elérésébe vetett hit éppen ezért hiszem hogy eredményre fog vezetni, ha elérjük a kritikus tömegméretet.
Kedves Kay-D!
A hozzászólásod, a történet, amit megosztottál egyenesen zseniális, mikor olvastam, a hideg futkosott a hátamon! Köszönöm szépen! Azt ajánlom minden olvasónak, hogy olvassátok el Kay-D kommentjét, benne van A LÉNYEG!
Szeretettel: Józsi
hát meg tudjuk augusztus 12-én.. hope the best. egy spanomnak most kommentelt be Rockefeller David Junior egyébként, kiraktam a span falára a pdf-et, hátha felkérdezi Juniort.
Én is beszállok ma a meditácijóba.:) és én is írom a kis virágaimat, némelyik hervadt és kiábrándultnak tűnhet, ám alapvetően bízom abban, hogy minden jó, és szükséges úgy, ahogy történik, s rajtunk múlik, hogy a negatívban is lássunk pozitívat (ez az én pici arcpoétikám), és köszönöm, hogy figyelmezteted az embereket, bátor dolog.:)
Kedves Józsi Bácsi!
Köszönöm az írásaidat!
Tegyük fel a játék kedvéért, hogy bizonyos szempontból én egy vagyok Veled, (mint ahogy mindenkivel egy vagyok), most valamilyen számomra titokzatos oknál fogva ideidéztelek magam elé, hogy kimondd helyettem azokat az igazságokat, amiket amúgy titokban már egyébként réges-rég tudok…
Ha magamra nézek, azt látom, hogy ez az ember egy senki, és soha nem akar csinálni az életben semmit saját magától (borzasztó lusta vagyok). Mégis, időnként hatalmas vágy fogja el, hogy kimondjon olyan dolgokat, amik gyakran megbotránkoztatják a környezetét, és élni is ez szerint a kívülről jött, nem-az-övé érzelmek szerint él. Ennek viszont az a következménye, hogy a világ gyökeresen megváltozik körülötte, és általában szebb lesz, szeretettel telibb. Ezt persze nagyon élvezi, de valójában mi köze hozzá? Csak szerepet játszik egy darabban, és a szerző mondatait mondja, a rendező instrukcióit hajtja végre…
Tegyük fel, hogy ez a pasi (aki én vagyok) egy színész, aki egy ismeretlen intelligens szerző által nagyon bölcsen és nagyon gondosan megkomponált forgatókönyv szerinti szerepet játszik. Saját maga nem nagyon érti a történet egészének értelmét, csak azt tapasztalja, hogy ha visszatekint a darab korábbi felvonásira, akkor ott semmi sem történt véletlenül. A legapróbb jelentéktelennek tűnő részletnek is a későbbiekben drámai szerepe lesz (az első felvonásban a falon lógó puska az utolsó jelenetben biztosan elsül).
Kedves Józsikám! Valahol írod, hogy egyes mértékadó körök szerint el kéne tenni láb alól hatmilliárd embert az elkövetkezendő néhány évtizedben. Erre készítenek fel az előttünk álló hónapok, évek viharos eseményei is. A szövegkönyvemben, amit a darab szerzője a kezembe nyomott az a kérdés áll, hogy nem mindegy az, hogy egy, vagy hat, vagy hatmillió, vagy hatmilliárd az áldozatok száma?
A nagyszüleimet és anyám egész családját történetesen éppen hatmillió sorstársukkal együtt borzasztó precizitással megszervezett akció keretében semmisítették meg a múlt század negyvenes éveiben egészen rövid idő alatt. Ilyesmik tehát időnként szoktak történni egy modern darabban. Szüleim ezekről a szörnyű időkről gyermekkorom során mélyen hallgattak, és bár természetesen tudtam róla, és időnként szertartásokon is részt vettem az emlék ápolására, a legutóbbi időkig nem gondoltam rá, hogy ehhez a dologhoz bármi közöm lenne. Nemrég kinyitottam életem színdarabjának következő felvonására vonatkozó szövegkönyvét, hát mit olvasok benne: nagyrészt majdnem minden, amit az előző felvonások során mint saját színész sikeremként értékeltem, abból a fájdalom-energiából táplálkozik, amit az anyám családját ért rettenetes sorstragédia dobott ki nekem teljesen tudattalanul.
Na most mi van?… Fájdalomból energia, gyűlöletből szeretet?
Tegyük fel, hogy nemrég azt olvastam ebben a forgatókönyvben, hogy élet és halál, sőt a lét és nemlét kérdése sokkal viszonylagosabb annál, mint amit általában gondolunk erről. A darab cselekménye, amit játszunk, több síkon zajlik. Egy forgószínpadon játszunk, amely állandóan körbe jár. Az események egy része az elő-színpadon a nézők szeme láttára zajlik, egy idő után azonban fordul a színpadgép, és a díszletek a szereplőkkel együtt átrendezés céljából takarásba fordulnak. A nézők a nézőtérről ilyenkor azt mondják: a díszletek összeomlottak, a szereplők meghaltak hűha, mind a hatan…, hűha, mind a hatmillióan, hűha, mind a hatmilliárdan… attól függően, hogy a mester a drámaiság fokozása érdekében a statiszták számát mennyiben állapította meg…,. A takarásban a hátsó színpadon azonban a színészek és a statiszták már az új jelenésre készülnek, szövegeket, végszavakat magolnak, vagy csak az intézőt nyaggatják a gázsi miatt. Szó sincs halálról, vagy nemlétről. Ez csak a nézők illúziója.
A színész dolga nem az, hogy a szerzőt kritizálja, még kevésbé, hogy a szereplőket. Még a saját szerepét sem tudja alapjában megváltoztatni, egyszer jelentéktelen statiszták vagyunk, máskor ránk osztják a címszerepet, nem biztos, hogy az utóbbival járunk jobban. Lehet, sőt nagyon valószínű, hogy én is osztozom majd a hatmilliárd áldozat sorsában, és ez a szerep nem lesz majd könnyű. Egyetlen dolgot tehetünk csak, hogy figyelünk. Próbáljuk meg elemezni a darab szerkezetét, és érteni a dramaturgiát, ugyanis a jó játék legfontosabb kritériuma a ritmus. Ne aludjunk bele a végszavainkba, legyen bátorságunk a megfelelő időben belépni a fénybe, és tudni kell ki is lépni amikor már a monológunk véget ért, átadva a helyet a partnernek. Ha jó a ritmus, a színész társszerzővé válik. Ezt az öreg drámaíró imádja. Végül is nem feltétlen a darab vége a legfontosabb. A játék egésze itt van és ez olyan elképesztően szép és izgalmas.
Ám mindez csak feltételezés. Nem is biztos, hogy így gondolja az a pasi, aki én vagyok, és akit úgy hívnak, hogy
Gábor
(lehet, hogy ezt Te gondoltad, kedves József, engem csak tudattalanul beidéztél)
nincs olyan hogy ha, legfeljebb a kisembereknek furcsa hogy minden szinten be vannak csapva és hogy folyamatosan hazudnak nekik
Köszönöm, számomra ez egy remek válasz volt!
Kedves Zed!
Azt valóban odaírhattam volna, hogy ez 4 elméleti forgatókönyv közül csak az egyik, a kérdésedre válaszolva azért ezt „fordítottam le” (valójában csak 1 bekezdést), mert ez beleillik abba is, amit Ian R. Crane elemez már évek óta és valahol kapcsolódik ahhoz is, amiről Aaron Russo beszél a videóban, tekintve, hogy ott is egy Rockefeller jelenti be azt, hogy mi várható. Ettől természetesen még benne van a pakliban, hogy ebből semmi nem igaz és valóban csak ostoba találgatás és félelemkeltés az egész. Őszintén kívánom, hogy utólag én is csak nevethessek rajta, hogy ilyen baromságokat írtam le.
Kedves Viktor!
A „Lajos” valóban mindenkiben benne van, és teremt is. A felvetésed, miszerint a Thrive c. film okozhat negatív hatást is, teljesen helyénvaló. Én azt gondolom – és írom ebben a bejegyzésben is („valahol legbelül azt érzem (valójában tudom), hogy ez a rengeteg negatív energia, amit az emberiség táplál a “gonosz irányítók” (politikusok és pénzemberek) irányába az jobban hozzájárul azok – vagyis a meglévő rend – fenntartásához”), hogy ez hatással van arra, ami teremtődik. Nagyon is! És azokkal, akik nem tesznek fel kérdéseket nem is lehet tenni semmit. Ők olyanok.
DE! És szerintem ez egy fontos pont. Azzal, hogy nem vagyunk hajlandók tudomást venni arról (és ezért inkább nem nézünk meg ilyen filmeket és nem olvasunk el erről szóló könyveket), hogy a világot bizonyos erők tudatosan irányítják az általuk üdvösnek tartott irányba (és erre elég sok bizonyíték is található és lehet, hogy igazak is), még nem változik meg semmi. Ahogy az élet megannyi területén, itt is előbb szembesülni kell azzal, ami VAN (még ha fájdalmas is a szembesülés), és utána lehetséges a változás.
A tudatossággal foglalkozó mozgalmak (Kulturális Kreatívok, stb.) igazi vívmánya az szerintem (és valahol én is ezért „pofázok” itt :)), hogy a „Lajos”-okat felrázzák és ők, az által, hogy mernek szembesülni a saját negatív teremtésükkel, képesek lesznek tudatosan mást teremteni. Ugyanis ez az egész folyamat csak akkor sül el visszájára, ha a megértés nem hoz az érzelmekben változást, vagyis még ha meg is érti valaki, hogy mi a helyzet, továbbra is gyűlölködik és nem szeretetből működik. Ezért írtam azt, hogy a megértéshez a dühön keresztül vezet az út.
Persze Freud azt mondta, hogy a tömeg irracionális és könnyen befolyásolható. Lehet, hogy neki van igaza és ezek a „mozgalmak” tök feleslegesek, de ahogy Steve Jobs mondta: „The people who are crazy enough to think they can change the world, are the ones who do”. (Vagyis „Azok tudják megváltoztatni a világot, akik elég őrültek ahhoz, hogy elhiggyék, hogy képesek rá.”)
A „Lajos”-okat pedig szeretni kell, mert ha valaki nem meri kinyitni a szemét elég nagyra, amögött mindig félelem és bizonytalanság van, amire a megértésen túl a szeretet a gyógyír.
Üdv: Józsi
Kedves „Józsi bácsi”!
Először is nagyon köszönöm a tanácsodat!
Lehet, hogy nem fogalmaztam meg jól a kérdést az előző kommentemben, de a lényegre azt hiszem nem kaptam választ:)
Nagyon érdekelne mit gondosz/gondoltok arról, hogy: Tegyük fel én vagyok „Lajos”… Mondjuk nem vagyok egy tudatos ember, nem tanultam meg kontrollálni az érzelmeimet, gondolataimat, csak vagyok, dolgozok és próbálok túlélni mint a legtöbben. Megnézek egy filmet, amiben azt látom, hogy chipet akarnak a bőrünk alá tenni és a jelenleginél is nagyobb rabszolga sors vár ránk. Nyilvánvalóan megjelenik bennem a gondolat és az érzelem párosa: én ezt nem akarom és félek, mi lesz ha így lesz. Elkezdek magamban terveket szőni. Hogy fogom megúszni, hogy bechipeljenek? Hova fogom vinni a családom? Hogy fogom túlélésre nevelni a gyerekemet? stb…
Ha mindannyian gondolatainkon és érzelmeinken keresztül teremtjük saját világunkat. Akkor vajon nem lehet-e, hogy egy ilyen film készítői, – akik nyilván fel akarták nyitni minél több ember szemét, hogy ne valósulhasson meg a „sötét oldal” terve – épp az ellenkező hatást érik el? Hogy a puska visszafelé sül el? Vajon nem a tudatlan ember teremti meg a nwo-hez szükséges energiát? Tulajdonképpen hasonló a kérdés, ahhoz amit Áron írt: „Mi van, ha a rossz dolgok épp erre várnak? Ha pusztán azzal, hogy megnevezzük őket, vagy beszélünk róluk, már előidézzük őket?”
Ezzel foglalkozunk. Nem egy békés, nyugodt és igazságos életről beszélünk nap mint nap.
Ennek biztosan van valamilyen hatása a világunkra.
Szerintem mindannyiunkban él egy ilyen „Lajos” is. Kérdés csak az, hogy ki mennyire tud vele bánni. De addig amég nem mi uraljuk Lalit, addig lehet, hogy akaratunk ellenére a „sötét oldal” támogatói vagyunk.
Kedves Józsi bácsi!
Szeretnék egy kérdést feltenni:
A Rockefeller Alapítvány által készített tanulmányban szereplő 4 elméleti forgatókönyv közül miért a legrosszabb változat (Hack Attack) lefordítására tetszett vállalkozni?
Kedves Árpi!
Örülök, hogy kalandozás közben is van időd válaszolni. A helyesbítést köszönöm, még a cikk, amire hivatkoztam, az is Pakisztánt említ. (Javítottam!) 🙂 Ha lenne időd rákérdezni a papnál, hogy ő mit tapasztalt 2011. májusában, az jó lenne. Persze lehet, hogy ő sem tudja az igazságot, csak azt, amit mondtak neki. 🙂 További jó utat és fantasztikus kalandokat nektek cimbora! (Aki nem tudná, hogy Árpi éppen a világ túloldaláról kommentelt: 360 fok bringa: Nászút a világ körül kerékpárral)
Kedves Áron!
Lehet, hogy igazad van és azzal, hogy beszélünk róla, teremtünk. Én mégis úgy látom, hogy a pozitív gondolkodás (teremtés) máshogy működik. Ha én kövér vagyok és azt mondom, hogy nem vagyok az, még nem leszek sovány. A vágyott valóság megteremtése azon múlik, hogy elhiszem azt, hogy le tudok fogyni és képes vagyok mindent megtenni ennek érdekében. Ami bármilyen terroreseményről való tudatos (!) elmélkedést illeti, az nem teremt rosszat (mert mi van, ha tényleg megtörténik? – és így sokan akár az életüket köszönhetik egy ilyen infónak), viszont annyit tudunk tenni az információ tudatában, hogy pl. hatalmas tömegek meditálnak azért, hogy ne történjen meg. (Mint a Mi a csudát tudunk a világban? c. filmben, ahogy említették, ez tud működni.) Én az a típusú ember vagyok, aki semmit nem hisz el feltétel nélkül, ugyanakkor semmit sem utasítok el. „Mi van, ha mégis igaz?” Nekem ez az ars poeticám. 🙂 Köszönöm a hozzászólásodat!
Kedves Viktor!
A düh és a félelem egy olyan szakasza a felébredésnek, ami szerintem nem kerülhető ki. Amikor évekkel ezelőtt ilyen infók után kutattam, tajtékzottam. A kocsmában azokat is oltogattam, akik ártatlan lelkűek voltak és nem voltak kíváncsi semmi ilyesmire. Bevallom utólag, ez hiba volt. Azért is választottam a blogolást, mert ez nem kényszeríti rá senkire azt, amit gondolok, ha azonban mégis van az általam feltárt összefüggésekben némi igazság az olvasó számára, akkor hozzáad a nagy képhez. Az én véleményem tehát az, hogy ne érezd magad rosszul azért, mert néha dühös vagy. Csak tudjál róla és mondd magadnak: „Aha, most dühös vagyok, ezt most meg kell élnem, mert ezen keresztül vezet az út a világosság felé”. Nekem ez működött, csak ezért tudom ezt tanácsolni.
Üdv és peace:
Józsi
Kedves „Józsi bácsi”!
Tetszett ez a cikk is, mint sok másik írásod.
Az interjú is Aaron Russo-val. Nagyon sok helyről hallottam már ezeket a gondolatokat, egymástól független emberektől. Én is ezt a verziót érzem igaznak. A saját élettapasztalatomból (ami egyáltalán nem nagy) is hasonló következtetésekre jutottam. De egy kérdés megfogalmazódott bennem: Vajon milyen mértékben járultam hozzá az évek során annak, a szerintem borzalmas világnak a megteremtéséhez, amiket a különböző „összeesküvés-elméletes” filmekben és írásokban láttam? Mert egyszer sem volt bennem jó érzés, egyszer sem tudtam őszintén azt érezni, hogy: igen! most én leszek a változás amit a világtól várok és békésen ellenállok nekik. Elsőre inkább elkeseredés fogott el, reménytelenség, csillapíthatatlan düh a gépezet ellen. Mert tudom, hogy az ember eredendően nem rossz és nem is akarom elfogadni, hogy az:) Az egy dolog, hogy én így reagáltam rá és ezt nem jól tettem, de szerintem rajtam kívül van még rengeteg, „ébredése” elején járó ember, aki hasonlóan érez. Ezt pedig nem lehet figyelmen kívül hagyni, ha energiaáramlásról beszélünk. Ezért már az is megfordult a fejemben, hogy a Thrive és hasonló filmek alkotói valójában kik lehettek, s milyen célokat szolgálnak..:) Hiszen ha valaki elkezd nyitni az ilyen gondolatébresztő dolgok felé és akár megnéz egy hasonló filmet, nem fog tudni rögtön „buddhaként” vagy „gandhiként” reagálni. Előbb jön az ellenkezés és a düh. Rengetegen meg maradnak ennél az állapotnál és küldözgetik egymásközt a különböző elméleteket, de a borítékon mindig csak két bélyeg van: düh és félelem. Persze én sem csinálok valamit jól, hogy ezeket észreveszem, de ettől még vannak és hatnak.
Mit gondolsz/gondoltok erről?
Mi van?:(
Józsi bácsi!
Csak azt árulja el kend, hogy mi van, ha feltesszük, és úgy is van? Mi van, ha feltesszük, és azzal egyben meg is teremtjük/erősítjük a jövőnk egy lehetséges valóságváltozatát? Mi van, ha a rossz dolgok épp erre várnak? Ha pusztán azzal, hogy megnevezzük őket, vagy beszélünk róluk, már előidézzük őket? Éltem egy helyen, ahol volt két folyó régen, az egyik Káin, a másik Ábel. Amikor én odaköltöztem a faluba, Ábel már csak legenda volt, sőt az egész völgyet Káinnak nevezték el. Tudom, hogy ez nem egy erős példa, de remélem, érteni fogja a célzást.
Ezeket nem azért mondtam el, mert félek, de nem tagadom, hogy az írásod második fele kissé ijesztőnek tűnik, sőt, veszélyes is lehet számodra is akár, ha NEADJISTEN történne valami, ami feltevődött általad. (És ha neadjisten működnek más összeesküvéselméletek is, amik a világban terjengenek… például az internet Orwell-effektusa, vagy valami olyasminak nevezném…) Még viccből is gonoszság lehet olyan dolgokat leírni, amik emberéleteket érintő fenyegetést lehetséges tényként, jóslatként közölnek. Arról fogalmam sincs, hogy szükségünk van-e negatív jóslatokra egyébként, érdekes téma….
Néha talán nem kell nyomozni, csak elfogadni, azt, ami van, és ha zavar bennünket egy külső tényező, nem sok mindennel tehetünk ellene, csak leginkább saját magunk próbáljuk a jót erősíteni a világban. A másik pólus természetesen és önmagától dolgozik, akár az eső és a napsütés, de nem feltétlenül radikálisan. Szerintem. Remélem. De én csak egy kis porszem vagyok.:)
A felesek pedig pusztíthatják az agysejteket:), óvatosan bánjék vélük kend!:)
Szép napsütéses napokat!
Egészségedre Józsi Bácsi! 😉
Bin Láden bácsit nem Afganisztánban, hanem Pakisztánban ölték meg, vagy legalábbis ezt mondják… Konkrétan Abbotabadban. Tudom(hogy ezt beszélik!), mert amikor ott jártunk, nem hagytak nekünk békét a rendőrök, végig kísértek minket, de olyan is volt, hogy be kellett pakolni a bringákat a dzsipjükbe és nem mehettünk bringázva. Aztán az abbotabadi örsön is voltunk és végül a szállodáig kísértek. Láttam a GPS kijelzőjén egy „Osama Bin Laden” waypoint-ot a városon belül, kérdeztem őket, hogy ez meg mi, de nem válaszoltak… Mikor kérdeztük, hogy miért ez a nagy díszkíséret, nem biztonságos a környék, akkor azt mondták, hogy dehogynem biztonságos, de azért kell, hogy kísérjenek. Aztán másnap az internetről megtudtuk, hogy miért volt a nagy felhajtás. Kérdeztük a helyieket a történetről, de ők nem nagyon tudtak semmit az egészről, vagy nem akartak róla beszélni… :O
Ismerünk ott egy katolikus papot Abbotabadban(igen, ilyenek is vannak ott, sőt Iránból vallásváltott és átmenekült katolikusok is), ha gondolod, rákérdezhetek nála, hogy volt-e valami balhé arrafelé akkortájt, vagy csak kitalálták az egészet…