I(gaz)ságos(?) választás(?)

2014. március 30. vasárnap

A demokrácia azt jelenti, hogy a nép (értsd: a többség akaratának az) uralma. Hogy önmagában jó-e egy demokratikus társadalom, azon lehet vitatkozni, de ebben az írásban nem ezt szeretném taglalni. Természetesen nem állítom, hogy egy diktatórikus vagy autokratikus társadalmi rendszer – ami nem is lenne társadalom – jobb lenne, de ahogy a mellé(rend)elt (társ)adom c. bejegyzésben is kifejtettem, a demokratikus rendszer sem oldja fel azt a nyilvánvaló problémát, hogy nagyon sok esetben olyanok vannak vezető pozícióban, akik nem valók oda akkor sem, ha a többség rájuk szavazott. (Vagy inkább az általuk képviselt politikai nézetre.) Az alkalmatlanságuk oka pedig nem az IQ, hanem sokkal inkább az EQ (érzelmi intelligencia) és az SQ (spirituális intelligencia), vagy más szóval a felelősséggel járó lelki és metafizikai érettség hiánya.

A választások közeledtével sokat gondolkodom azon, hogy vajon miért van az, hogy bárki legyen kormányon kicsiny országunkban, a nép elégedetlen, szitkozódik és mutogat? Amióta szabad választások vannak, nagyon ritkán érzékeltem azt, hogy a tömeg – bármilyen szinten – elégedett lenne az általa(?) választott(?) vezetőkkel és az elért eredményekkel. A fókuszban mindig a mutyi, az összefonódások, a lefizetések, a megvesztegetések és a korrupció van. Mondjuk nem is jellemző ránk, XXI. századi magyarokra (sajnos), hogy a pozitívumokat elismerjük, annyit mosták már az agyunkat azzal, hogy minden sz@r, hogy elhittük.

Hogyan lehetne ezen változtani? Lehet-e olyan választási – demokratikusnak mondott – rendszert kitalálni, amely egyrészt az ország vezetésén, másrészt az országban élők lelkiállapotán is változtatni tud?

Nekem van egy ötletem, hogy ezt hogyan lehetne megoldani, úgyhogy „bedobom a közösbe”, hátha egyszer elindulunk ebbe az irányba. De először nézzük meg, hogy mi az alapvető gond a jelenlegi rendszerrel:

  1. A legelső probléma az, hogy a politikusok nem számonkérhetők. Ígérhetnek bármit, még ha kiderül, hogy tudatosan hazudtak, akkor sem zavarhatók el. A politikai kommunikáció nagyon magas szintű, így bármilyen hazugságot lehetséges úgy megmagyarázni, hogy az igaznak tűnjön. Noha bármi is legyen a magyarázat hivatkozási alapja, a hazugság az hazugság marad. (Tökmindegy, hogy miért vagy kiért hazudnak.)
  2. A második probléma az, hogy az embereket valójában nem érdekli, hogy mit csinál a politikai vezetés. (Ez úgy hiszem, hogy nem ab ovo van így, hanem ez már következmény. Túl sok volt a hazugságokból, kinek van erre energiája? A nincs háttérhatalom c. bejegyzésemben ezt bővebben kifejtem.) Egy szűk, gondolkodó réteg az, aki szívén viseli az országa sorsát és figyeli a nagyobb horderejű döntések forrását és hatását, de ebben az információba belefulladós társadalomban a tömeg egyetlen célja a kényelem és a hedonizmus. A média célja sem az objektív tájékoztatás, hanem a szórakoztatás, hiszen attól lesz nézettség és reklámbevétel. Az emberek többségének nincs elképzelése arról, hogy mitől lehetne felelősebb állampolgár, de elvárja, hogy az adóforintjaiért cserébe fejlődjön az ország. (Pedig ez nagyban múlik az egyéni felelősségen is, ti. hogy mire költöm a fizetésemet pölö.)
  3. A demokratikus választások nem azt mutatják meg, hogy a többség mit szeretne, hanem azt, hogy a választási körzetekre osztott országunk egyes körzeteiben ki kapta a legtöbb szavazatot. Ha egy körzet A jelöltje 10.000 szavazatot kap, a B jelöltje pedig 9.900-at, akkor az emberek valójában (szinte) 50-50%-ban megosztottak az irányt illetően, a csak 100-zal több szavazatot kapó jelölt mégis 100%-ot nyer, mert abban a körzetben ő lesz a képviselő. (Azt most hagyjuk ki a képletből, hogy a nem szavazók kire voksolnának, mert őket még vagy annyira sem érdekli a helyzet, hogy a saját felelősségüket meglássák, vagy azt gondolják, hogy az egész politikai játék valahol egy színház és ezért belekakilnak a választásokba.)
  4. A választások valójában névtelenek és így nélkülözik a valós felelősségvállalást. A voksolás semmilyen konkrét felelősséggel nem jár, soha nem derül ki, hogy egy adott ember ténylegesen kire adta le a szavazatát. Ha elmondja elmondja, ha nem nem. Ha pedig elmondja, akkor sem biztos, hogy igazat mond, mert ugye a legfontosabb, hogy szeressenek és elfogadjanak és ez a tény az ego öröméért (“én nem szavaztam ezekre a tolvajokra!”) látszólag felülírja az igazságot. De szavaztam. (Biztos Ti is találkoztatok már azzal az elmúlt 24 évben, hogy egy adott kormányra utólag “senki” nem szavazott, vagyis a többség a saját felelősségét nem vállalja fel.)

A jelenlegi demokratikus rendszerrel kapcsolatban a következő gondolat jut így eszembe:

“Ha a demokratikus választásokkal bármit meg lehetne ténylegesen változtatni, már régen betiltották volna.”

(Persze ez azért némi túlzás, de azért van benne egy lényeges gondolat. Ha szabad és demokratikus világban élnénk, akkor semmilyen véleményt nem szabadna törvényesen betiltani. Akkor sem, ha az istenkáromlás és akkor sem, ha a történelem revíziójáról szól.)

A felsoroltak közül a legjelentősebb probléma tehát az, hogy a demokratikusnak nevezett választások nem a többség akaratát, hanem a választási törvények szerinti matek eredményeit mutatják meg, a megválasztott vezetőket pedig az ebből következő, valójában hamis demokráciának nevezett rendszerben szinte semmilyen felelősség nem terheli az ígéretek be nem váltásáért. Amit persze meg lehet bocsájtani – mert az vesse rájuk az első követ, aki még nem szegett meg soha ígéretet az élete során(!), ráadásul ha nem bocsájtod meg, magaddal szúrsz ki -, a pozícióval való visszaélés és a korrupció viszont más tészta. Csak hát metafizikai ismeretek hiányában hogyan lennének képesek a törvényalkotók olyan “kiskapu-mentes” jogszabályokat alkotni, amellyel esetleg a saját sírukat is megássák?

Ez sajnos egy demokratikus társadalomtól nem várható el, csak egy olyantól, amely mellérendelt formában működik, s melyben minden réteg a szellemi gondolkodóktól a kereskedőkön át a dolgozókig teljes felelősséggel tartozik a társadalom többi tagja felé az elkövetett (vagy el nem követett) tevékenységeiért. Teljes felelősséggel, ahol az igazság a törvények és a jogszabályok felett van. (Azon lehet vitatkozni, hogy jog nélkül hogyan állapítjuk meg az igazságot, de ha valami egyértelmű – pl. visszaél az állami beosztott a pozíciójával és a közérdek helyett önérdekre használja azt -, azon nincs mit bizonyítani, az VAN.)

Mitől lehetne akkor igazságos egy demokratikus választás? (Egyszerűsítsünk egy picit, mert egy metafizikai szempontból tiszta társadalom a jelenlegi romlottságban úgyis elképzelhetetlen.)

  1. Induljunk ki abból, hogy ha a nép, a (választó) többség akaratát szeretnénk alapul venni – ami mint említettem volt magában rejti azt a hibalehetőséget, hogy olyanok lesznek a (valójában) szellemi(?) irányítók, akiknek nincs meg hozzá a metafizikai eszköztáruk (lásd az emberiség szempontjából értelmetlen háborút kezdeményező – pl. amerikai – elnökök) -, akkor a választásban részt vevő nép akaratát abszolút értékben vegyük figyelembe. Ez azt jelenti, hogy bármilyen országgyűlési választás első körében annak kellene kiderülnie, hogy a nép az egyes politikai pártok nézeteinek és programjának mennyi bizalmat szavaz egymáshoz viszonyítva. “A” párt 34,4%, “B” párt 28,3%, “C” párt 19,4%, és így tovább. Nem az lenne a lényeg tehát első körben, hogy ki a személyes körzetem képviselője, hanem az, hogy a parlament felosztása ténylegesen a nép akaratát tükrözze. Ha megvannak a százalékok, akkor jöhetnek a jelöltek. A választókörzetek egyetlen jelentősége csak az lenne ezen a ponton, hogy arányosan fel legyen osztva az ország, és egy-egy településen / körzetben menedzselhető legyen az ott szavazók száma.
  2. Az első körben leadott pártpreferencia meghatározná azt, hogy a második körben mely jelöltekre szavazhatok. Ha az “A” pártra szavaztam, akkor csak az “A” párt listáján induló képviselőre adhatom le a voksomat a második körben. (Ebből egyértelműen következik az, hogy rögzíteni kell névre szólóan, hogy az első körben kinek melyik program volt szimpatikus.) Ha már felelősség, legyen felelősség. Név nélkül úgyis csak színjáték az egész. Egy szimpatikus és általam üdvösnek tartott program tehát frankó, de ennek megvalósításához olyan embereket kellene megválasztani, akiknek megvan a tudása a program megvalósításához. Aki egy ilyen, a nép akaratát sokkal inkább tükröző rendszerben nem szavaz, annak pedig pofa be, nem élhet később semmilyen panasszal. 🙂
  3. Az alkotmányban rögzített X fős parlament összetétele az első választási körben leadott szavazatokból már adott. A (választó) többség a parlament abszolút összetételét meghatározza. A második körben a választókörzetek helyett az ország előre felosztott régióin belül az első körben kialakult aránynak megfelelő számú, azonban az adott régiókhoz erős szálakkal kötődő képviselőkre lehet voksolni. Az egyes pártok képviselői teljes felelősséget felvállalva versenyeznek egymással a parlamenti helyekért. (Teljes felelősség esetén az ügyes politikai marketing jelentősége minimalizálódna, mert aki hazugsággal kampányol, az viselni fogja a következményeit.) A mandátumot elnyerő képviselők (akár nagyon) magas fizetést és kiemelkedő jutattásokat kapnak, cserébe a választók elvárhatják a teljes átláthatóságot, s hogy a meghirdetett és megszavazott program (nagyrészt) megvalósuljon. (Azon pártok, akiknek a programjára csak nagyon kevesen szavaznak, az alapján döntenének a választott régióról – hiszen mindenütt nem állíthatnának jelöltet, ha csak összesen 3 mandátumuk lehet -, ahol a képviselő képzettsége és gyakorlati tapasztalata a leginkább illeszkedik a párt programjához.) Ezzel a módszerrel a választáson induló képviselőjelöltek legrátermettebbjei kerülnének be a parlamentbe. Akit megválasztanak, az a teljes vagyonával és büntetőjogi felelősségével felel a parlamenti munkájáért. Ha visszaél vagy mutyizik, lapát, majd rögtönítélő bíróság. 🙂 Ha már disznó, legyen fat.
  4. A valóban demokratikus összeállítású parlament mellett a helyi (városi, térségi) ügyek felügyeletét és szabályozását a hasonló módon megválasztott polgármesterek és az általuk vezetett önkormányzatok irányítanák. Nagyon fontos lenne, hogy polgármester az lehetne, aki a legtöbb szavazatot kapja egy adott településen, viszont azokból kellene a felsővezetést összeállítania, akik ugyancsak indultak a polgármesteri székért, de kevesebb szavazatot kaptak mint ő. Így megint teljesen igazságos lenne a vezetés összetétele, mert az irányítana, akit a legtöbben választottak, de azok is beleszólhatnának a döntésekbe, akik nem az első helyen jöttek ki. A közgyűlést pedig olyan arányban kellene pártemberekből összeállítani, amilyen arányban az egyes polgármesterekre voksolt a nép. A még teljesebb demokráciáért esetleg egy-egy párt 2-3 jelöltet is indíthatna, hiszen akkor nem csak a pártpreferencia, hanem maga az ember is számítana a választásban. Ami azért valljuk be, nem mellékes szempont. (Persze itt még lehetne további finomítást eszközölni a közgyűlés megválasztását illetően is, de azt most hagyjuk.)
  5. Mivel a parlament és az önkormányzatok feltehetően igen vegyes összetétele és az egyes programok különbözősége megnehezítené a mutyizást és a részrehajló politikai döntéseket is, ezért nagyon komoly érdekegyeztetések lennének szükségesek a törvényalkotásban és a programok megvalósítását illetően mind a parlamentben, mind az önkormányzatok szintjén. Ez pedig a jelentős nézetkülönbségek ellenére nagyon is az ország érdekeit helyezné előtérbe a személyes érdekek helyett, főleg a képviselők objektív felelősségéből kifolyólag. (Pl. nem lehetne büntetlenül átnyomni olyan törvényeket, amiket a képviselők el sem olvastak idő – vagy érdeklődés – hiányában.) Arról nem is beszélve, hogy így teljesen feleslegessé válna az egyes ciklusokon belül a vagyonos vállalkozások lekáderezése a későbbi kampánytámogatásért cserébe, mert úgyis az ország érdekében megvalósítandó és komoly egyeztetések mentén összefésült pártprogramok döntenék el a gazdaságpolitikai irány sorsát. Aki szerint ez ellehetetlenítené a demokratikus kormányzást, az nem érti a demokrácia szó valódi jelentését. (Vagy lehet, hogy csak én nem értem? 🙂 )

Az általam felvázolt rendszer persze utópisztikusnak tűnik és valljuk be, az is. Teljes átláthatóság? Komoly érdekegyeztetések és a képviselők elszámoltathatósága a választási programokkal szemben? A különböző nézetű pártok képviselőinek együttműködése egy közös, szebb Magyarországért? Objektív felelősség és NO mentelmi jog? Ki (a f@sz) akarna így politikus lenni? Már bocs. (Azt persze lényeges ezen a ponton megemlíteni, hogy a korrupció egyik eredője a kizsákmányolást is lehetővé tevő hitelpénzrendszer – ami olyan mint a kés, tehát jó kezekben segédeszköz, rossz kezekben gyilkos szerszám -, tehát az igazi demokrácia megvalósíthatóságához azzal kellene valamit kezdeni először.)

Ha belegondoltok, mely irány lenne az, amely valóban megmutatná, hogy a demokráciának van értelme? A jelenlegi demokrácia (i.e. két farkas arról beszélget egy báránnyal, hogy mi legyen a vacsora), nem több, mint egy parlamentáris tragikomédia. Nem mondom, hogy nem születnek néha olyan döntések, amelyektől valóban pozitív irányban változik egy ország sorsa (ha más nem átmenetileg), de sok esetben ezek eredője nem a társadalom és a választók iránt érzett személyes felelősség és a tettekben rejlő igazság (hiszen nincsen számonkérhetőség!), hanem az, hogy egy adott “brigád” újabb és újabb felhatalmazást kapjon a személyes jóléte meghosszabbításának érdekében. Mert – sajnos – csakúgy, mint rengeteg egyéb munka esetén is, a legtöbb politikus sem azért megy be dolgozni, hogy valóban jobbá tegye a világot vagy a nemzete sorsát, ami az adóból való magas szintű megélhetésért elvárható lenne, hanem azért, mert ők is meg akarnak „valahogyan” (= k. jól) élni.

Panem et circenses. (“Kenyeret és cirkuszt!”) – mondta Decimus Iunius Iuvenalis, római költő. Soha ne feledjétek, hogy a jelenlegi rend(?)szer erről szól. Azért azt talán érdemes lenne kipróbálni, hogy mennyit változna csak az által a demokratikusnak nevezett rendszerünk, ha mindenkinek a szavazata nyilvános információ lenne és a politikusok számonkérhetők lennének az ígéreteikért? Az lenne ám az igazi “X”(-elés) faktor! 🙂

11 hozzászólás

  1. Rozmaring Lajos

    Alapvetően az EMBER–ről alkotott képünk kellene megváltozzon ! Be kellene látnunk, hogy nem a „CSÚCSRAGADOZÓ” szerepét kell már a továbbiakban ( még egymással szemben is ) betöltenünk, — hanem
    ” EMBERRÉ” KELLENE VÁLNUNK A SZÓ ARISTOTELESZI ÉRTELMÉBEN, — azaz társadalmat alkotni képes lénnyé, amelynek minden tagja felelőséget visel a másikkal, — de a jövő nemzedékekkel szemben is.
    Mértéktartó lenne pl. a FÖLD kizsákmányolásában is.
    Az ” EMBERSÉG”kritériumaira vonatkozóan egy régi írásomat kell ide idéznem:

    EMBERI KÖTELESSÉGEINK.

    Az emberi történelem az ember önmaga megtanulásának folyamata is egyben. Elkerülhetetlenül visszahat önmagára. A hit arról, hogy ki, és milyen az ember, minden történelmi korban meghatározza azt, hogy milyen is valójában. Az önmagáról való tudás, – az öntudata – a többi élőlény fölé emeli, ugyanakkor lényegi meghatározója és minden problémájának gyökere. Rövid történelmének gyors végét éppúgy jelentheti, mint az univerzum tér-idő távlatait.

    Önmagunkról való hitünket az élet megőrzésének alapkövetelményének kell megalapoznia. Hinnünk kell, hogy ebből eredő kötelezettségeinket, bensőkből eredően teljesíteni tudjuk. Önmagunk – az élet” – megőrzését szolgáló kötelezettségeinkről való elmélkedés, vagy inkább sugallat eredménye a kötelességekről szóló nyilatkozat.

    Az írás lényegét jelenő parancsokban hitünk szerint olyan embermodell fogalmazódik meg, amelyet az ember belső meggyőződésként fogadhat el, – és ha elfogadja, alkalmassá válik az így megfogalmazott önmaga megőrzésére.
    Mindenek előtt tudatosítanunk kell – ki kell nyilvánítanunk néhány alapvető tényt, amelyeket az emberek nagy része, de a felelős döntéshozók sem vesznek figyelembe.

    ————————————————————————————————————-

    Tudnunk kell tehát: Az ember tudása hatalmával a földi lét meghatározójává vált, ugyanakkor önmagát illető végtelen tudatlansága folytán az élet egészének lehetséges megsemmisítőjeként a legnagyobb veszedelmét is jelenti.

    Sorsunkat, gyermekeink életét már ma meghatározó földi hatalmasságok hatalmuk bűvöletében arra kényszerítik az embereket, hogy önmaguk megsemmisítéséért robotoljanak – mérhetetlen mennyiségű fegyverzet gyártásába és felhalmozásába fektessék energiáikat – a jólét és biztonság jelszavával; – eközben pedig milliók éheznek ‚s naponta ezrek halnak meg, mert alapszükségleteiket sem elégíthetik ki.

    A fenyegetettség állandó tudata rejtve vagy nyíltan megrontja az emberi kapcsolatokat, ürügyet szolgáltathat bármely bűn elkövetéséhez, ezért maga ez az állapot, – és ennek fenntartása a legnagyobb bűn.

    Csalásnak, és öncsalásnak bizonyultak még az úgynevezett jóléti társadalmak is, mert legtöbbjük alapját nagy részben a fegyvereladás jelentette és jelenti ma is, ugyanakkor virágzásuk idején sem tették lehetővé az emberek többsége számára az emberhez méltó életet: az örömmel és hittel végzett alkotó munkát.

    Elutasítja az erkölcsi felelősség vállalását a mai modernnek mondott művészek többsége a kényszeresen újat akaró, de végül is semmit mondó műveikben. Ez a beállítottság tovább gyorsítja a szakadék felé való sodródásunkat, éppen azok részéről, akiknek ennek megakadályozása lenne a feladata annak megmutatásával, hogy az egyedül elismerhető fejlődés a tegnapi önmagunk meghaladása lehet élni- és együtt élni–tudásunkban, valódi emberségünk kiteljesítésében.

    Az egyre gyorsabban növekvő szeméthegyeink mellett mérhetetlen gyorsasággal sokasodnak a szellemi elbutulást hozó információs szemetek, – a hamis, ill. fölösleges, és káros látszatinformációk, – a médiumok monopóliumát bitorlók szerint „a hírek” – amelyek legtöbbje gyilkosságokról, terrorcselekményekről, szerencsétlenségekről valamint természetesen háborúkról tudósít azt sugallva ezzel, hogy ilyen a világ, – ilyenek vagyunk mi emberek.Á Rejtve marad ugyanakkor a mindennapok emberének nagyságrendekkel több pozitív alkotó tevékenysége, amely a nagy hírveréssel láttatott abszurditások ellenére élteti és fönntartja a világot.

    A rombolást és erőszakot sugalló szellemiség elsősorban a fiatalság körében eredményez már most pregnánsan megmutatkozó destruktív, romboló és önpusztító viselkedést, a sugallatnak megfelelő mentalitást.

    Járványszerűen terjedő, gyorsuló folyamatról van tehát szó, amely a már jól ismert szemétözöntől eltekintve is katasztrófába sodorja a világunkat annak az emberképnek, – embermodellnek – eredményeként, amely szerint az ember egy önmagát és környezetét pusztító, individualista állat. Az önmagát erősítő tudati visszacsatolás valósággá változtatja ezt a képet.

    A túl-világi hitekkel ellentétben, amely szerint ennek a kézzelfogható és megélhető világunknak nincs igazán jelentősége, tehát a pusztulása sem sokat számítana, – hiszen a fontos és lényeges rész nem itt található, – meg maradásunk érdekében meg kell őriznünk hitünket önmagunk megtapasztalható és kézzelfogható valóságában, mert különben a másik is elvész.
    Vissza kell nyernünk és meg kell őriznünk hitünket felnőttségünkben: abban, hogy önmagunkért való felelősségünket nem háríthatjuk senkire, semmire: sem a sorsra, – sem az isteni gondviselésre.

    Önmagát és működőképességét hosszútávon is megőrizni képes társadalmat csak önmaguk természetét jól ismerő egyének alkothatnak. Tudnunk és hinnünk kell, hogy az ember önmagát és társait megbecsülő, együttműködésre alkalmas lény, aki ebben a rendkívül kicsiny, és törékeny élettérben, – amit bioszférának nevezünk meg tudja őrizni az életet.

    Ennek értelmében meg kell alkotnia a mai körülményeknek megfelelő, életes embermodellt elvetve a pusztulást hozó „jól-bevált”, régi gyakorlatot, amelyben mindent a háború és az arra való készülődés határoz meg. El kell tehát vetnünk az önmagáért való, – és az önmagában való emberi agresszivitás abszurd mítoszát. Az állatvilágban tapasztaltakkal megegyező módon az emberek közötti agresszív viselkedés is valamely szükséglet kielégítetlensége miatt alakul ki.

    Emberi szükségleteink jóval meghaladják az állati szükségleteket. A ma szükségletnek, — azaz kielégítést követelő emberi igénynek – tartott tárgyi és anyagi feltételek jó része azonban messze nem az, sőt kimutatható módon mint a valódi igények elfedésére való pótszerek a rombolás és a pusztítás hatásos eszközeiként működnek.
    Magunk teremtette körülményeink abszurditására jellemző, hogy míg egy oldalon mesterségesen újabb- és újabb látszatigényeket próbálnak felidézni, – majd pedig ezek kielégítéséért agresszív viselkedésformákat sugallnak- és idéznek elő világunk úgynevezett fejlett részein, – ugyanakkor másoldalon emberek milliói éheznek, azaz elemi, – állati szintű – szükségleteiket sem képesek kielégíteni.

    A nemzetek vezetői az emberi jogokról szóló nyilatkozat formájában fogalmazták meg kielégítést követelő alapigényeinket először 1948.-ban.
    Ez a nyilatkozat részletesnek tűnő, magasröptű és patetikus, mégis hiányos, mert nem nevezték meg a jogok érvényesítéséért felelős kötelezetteket, – sem az ennek megvalósítását lehetővé tevő kötelezettségeket. Nem tisztázódott tehát azóta sem a felelősség, sem a felelősségre vonhatóság kérdése; – a felelősök ugyanis éppen a megfogalmazók, ill. ezek utódai.

    Természeti adottságként könyveljük el tehát az alapigények kielégítettlenségét, — így az emberi agresszivitást egy oldalról, – az igények számának és nagyságának végtelenbe vesző növekedését másoldalról, – valamint szemet hunyunk e kettő együttes meglétének abszurditása felett.

    Ebben a tekintetben kell változtatnunk emberinek mondott szemléletmódunkon és magatartásunkon, amiről azonban tudván tudható, hogy csak örökölt torzulat és nem sorolható az emberi természet jellemzői közé.

    A végtelenbe-vesző, sugallt igények helyett számba kell vennünk valódi emberi igényeinket és gondoskodnunk arról, hogy ezek minden ember számára kielégítést nyerjenek. Ebből adódó kötelezettségeinket tömören parancsok formájában jeleníthetjük meg, amelyek valójában jól-ismertek, — bensőnkbe rejtve léteznek, — így elfogadásuk könnyű és megvalósításuk természetünkké válhat.

    A parancsok rendszere alapkövetelményeket határoz meg egy életképes és megvalósítható ember — modellre. A követelmények világos és egyértelmű megfogalmazása vált szükségessé mindenfajta ideológián túl, mert az emberiség kamaszkorát éli az önmeghatározás, egységes és általános kritériumrendszere nélkül.

    Az ideológiák harca a saját embermodelljük elfogadtatásáért évszázadok harca. Fegyveresen, mai eszközökkel a harc szükségkép katasztrófához vezet. Meg kell alkotnunk, és el kell fogadnunk tehát egy olyan alapkövetelmény-rendszert, amely mindezeken fölül áll, ugyanakkor tartalmazza azokat a fontos elemeket, amelyek a jelen ideológiákban vitathatatlanok és egységesek.

    ALAPVETŐ KÖTELESSÉGEINK:

    LÉGY MÉLTÓ EMBERNEVEDHEZ, – TISZTELD ÉS ISMERD MEG EMBERTÁRSADBAN MINDENSÉG TALÁN EGYETLEN ÖNTUDATRA ÉBREDT SZÜLÖTTJÉT, – ÖNMAGADAT AZ IGAZRA ÉS A KÖLCSÖNÖS JÓRA VALÓ TÖREKVÉSEDBEN, AZAZ
    AZ IGAZRA ÉS A KÖLCSÖNÖS JÓRA VALÓ TÖREKVÉSED LEGYEN EMBERSÉGED EGYÉRTELMŰ BIZONYÍTÉKA .

    – A MINDENSÉGGEL MÉRD MAGAD – HATALMAT ÖNMAGAD FÖLÖTT GYAKOROLJ, – NE EMBERTÁRSADON, LEGYŐZVÉN GYÖNGESÉGEDET A VALÓDI ÉRTÉKEK ELÉRÉSÉHEZ, A TÁRSAID MEGÉRTÉSÉHEZ VEZETŐ ÚTON, – AZAZ
    ÖNMAGAD URA LÉGY ÉS NE MÁSOKON HATALMASKODJ !

    – LÉTÜNK TITKA, – A MINDENSÉG TITKA; TELJESEN SOHA FÖL NEM FEDHETŐ, DE A MEGISMERÉS ÖRÖME LEGYEN MINDENNAPOD ÖRÖME ANNAK TUDATÁBAN, HOGY A KÜLVILÁG ÉS A LÉLEK BELSŐ VILÁGA SZOROS EGYSÉGBEN ÖSSZETARTOZNAK, ÉS EGYÜTT ISMERHETŐK MEG, AZAZ
    A MEGISMERÉS SZERETETE LEGYEN ÖRÖMÖD FORRÁSA, ÉS A SZERETET MEGISMERÉSE LEGYEN GYŐZELMED ALAPJA !

    – TISZTELD AZ ÉLETET, – AZ ÉLET EGÉSZÉT A FÖLDÖN LEHETŐSÉGET ADVA MINDEN ÉLŐNEK A SZÁMÁRA MEGFELELŐ ÉLETRE, AZAZ
    AZ ÉLET TISZTELETE URALJA GONDOLKODÁSODAT ÉS MINDEN TETTEDET

    – ALKOSS ÉS TEREMTS; – ALKOTÓ LÉGY MINDEN MUNKÁDBAN, – ÉPÍTSD FEL ÖNMAGAD TESTI ÉS LELKI ADOTTSÁGAIDNAK MEGISMERÉSÉVEL ÉS FEJLESZTÉSÉVEL, – MÁSOK ALKOTÓ TEVÉKENYSÉGÉBEN VALÓ RÉSZVÉTELLEL AZ ALKOTÁS LEHETŐSÉGEIT NÖVELVE,
    AZAZ ALKOTÁSBAN FEDEZD FEL ÉS VALÓSÍTSD MEG ÖNMAGAD !

    – SZEREZZ ÖRÖMET ÉLVEZVÉN A MÁSIK ÖRÖMÉT AZ ÖSSZETARTOZÁS TUDATÁBAN, MERT NEM LEHET TELJES ÉS IGAZ ÖRÖMED, HA A MÁSIK SZENVED, AZAZ
    EGYÜTTES IGAZ ÖRÖMBEN ÉLD AZ ÉLETET !

    ISMERD FEL ÉS NE KÍVÁND ÁTHÁGNI MINDENKORI TERMÉSZETES KORLÁTAIDAT, MERT
    MINDEN VÉGES A FÖLDÖN, ÍGY A MÉRTÉKTARTÁS AZ ÉLET VÉDELMÉNEK LEGFŐBB ESZKÖZE, AZAZ
    A LÉTET MEGHATÁROZÓ TÖRVÉNYEK TUDATA KÖTELEZZEN MÉRTÉKTARTÁSRA ! –

    ÖNTUDATOD VÉDJEN MEG TEHÁT MINDEN TÚLZÁSTÓL, – ÍGY A TÚLZOTT SZAPORODÁS VESZÉLYÉTŐL IS, – AZZAL A KÖTELEZETTSÉGGEL, HOGY GYERMEKET CSAK MÉLTÓ, EMBERI, – ÖRÖMTELI ÉLET FELTÉTELEIVEL SZABAD A VILÁGRA HOZNI, AZAZ
    A TÖRVÉNYEK ISMERETÉBEN LÉGY MÉRTÉKTARTÓ A SZAPORODÁSBAN IS

    – ISMERD FEL ÉS GYŐZD LE BELSŐ KORLÁTAIDAT, AMELYEK AZ IGAZ VALÓSÁG MEGISMERÉSÉBEN AKADÁLYOZNAK, AZAZ
    SZABADULJ MEG A NYÁJSZELLEM ÁLTAL SUGALLT HIBÁS TÖREKVÉSEK, ROSSZ SZOKÁSOK RABSÁGÁBÓL.

    – MINDEN NEVELÉS ALAPJA AZ A TUDAT LEGYEN, HOGY EGYÉN ÉS KÖZÖSSÉG CSAK EGYMÁST FELTÉTELEZVE LÉTEZHET; – AZ ELLENÉRDEKEK LÉTE CSAK LÁTSZAT, – TÖRTÉNELMI TUDATHASADÁSUNK EREDMÉNYE, AZAZ
    A KÖZÖSSÉG ELFOGADÁSÁVAL ÉS TÁMOGATÁSÁVAL ÉLJ FELELŐS SZABADSÁGBAN !

    – SZABADÍTSD MEG TEHÁT MAGAD A HAMIS ELŐÍTÉLETEKTŐL, – AZ ÖNJELÖLT VEZÉREK RABSÁGÁBÓL, – AMELY KÉNYSZER CSELEKEDETEKRE, – VALÓDI ÖNMAGAD MEGTAGADÁSÁRA INDÍT, – ANNAK TUDATÁBAN, HOGY RABSZOLGATÁRSADALOMBAN A LÁTSZATURAK IS SAJÁT FÉLELMEIK ÉS TUDATLANSÁGUK RABSZOLGÁI, AZAZ
    VALÓDI EMBERI INDÍTÉKAID FÖLFEDEZÉSÉVEL ÉS KÖVETÉSÉVEL LÉGY SZABAD !

    – ENGEDD ÉRVÉNYESÜLNI A MINDIG JELENVALÓ IGAZSÁGOT, – AZ ÉLET IGAZSÁGÁT – LÁTSZAT-ÉRDEKEDDEL SZEMBEN, AKKOR IS, HA A TE IGAZAD LÁTSZIK FÉNYESEBBNEK,
    AZAZ MINDIG AZ EGYÜTTES ÉRDEKET KIFEJEZŐ ÉLETIGAZSÁG GYŐZELMÉRE TÖREKEDJ!
    Dr. Gyökössy Endre, — Bandi bácsi, — a boldogságról szóló intelmei.

    • Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
    • Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kényszeresek, — így szeretni tudnak, — és szerethetők
    • Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.
    • Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
    • Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
    • Boldogok, akik nem látják a dombot hegynek, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
    • Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
    • Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
    • Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
    • Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
    • Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
    • Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
    • Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
    • Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
    • Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
    • Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert ezzel őrzik az életet a háborúskodással szemben.

    Összeállította és közreadta: Rozmaring Lajos ( Budapest. 1992. Július havában. )

    Válasz
  2. mosogepszereloponthu

    Hosszú története van a munkaszabotálásoknak, sztrájkoknak.
    Néha hoznak eredményt néha nem.A kapitalista gazdaságot a tőke, a tőkések irányítják, uralják a parlamentek csak matyóminták.A tőkét csak forradalommal lehet megdönteni ,de láttuk azt is, hogy ez hová vezetett.

    Válasz
  3. Katona Erika

    Józsi bácsi!
    Véleményem szerint pártkeretek között értelmezhetetlen a visszahívhatóság. A pártkatonák nem önálló döntéssel rendelkező lények. Egy pártnak hasonló a hierarchiája, mint egy hadseregnek, kilógni nem lehet a sorból. Szavazáskor főleg. Tehát hiába hívunk vissza egy pártkatonát, ha a párt a helyén marad. Ültet oda egy másik bábot, oszt jónapot. Ebből következik, hogy teljesen mindegy, adott párton belül kit választunk, az a párt érdekeinek figyelembevételével fog dolgozni. Ugyanis, ha kilóg a sorból, mennie kell.
    A másik a rendszer, amiben élünk. Ennek a rendszernek a kamatos pénzrendszer az alapja, legfőbb támasza.A pénzrendszer változtatása nélkül a rendszer sem változtatható. Bármilyen változtatást végzünk rajta, a pénzrendszer eredményeként kis idővel később ugyanoda lyukadunk, ahol a kezdetkor tartottunk. Adott rendszerben csakis az adott játékszabályokkal játszhatunk. A „játékvezetők” nem engedélyeznek újításokat, mert megrendülhet a rendszerük. Reformálmokkal csupán önmagunkat csapjuk be.

    Válasz
  4. Bódi Gábor

    Ha korlátozva van a tőke a profit az lefékezi a gazdasági fejlődést.
    Lehet igazságosabban elosztani, lehet csökkenteni a vagyon és jövedelemollót, de ez hátrányos a versenyképességre.
    Nem lehet b@szni is és szűznek maradni is.

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Ez igaz. Viszont a „gazdasági fejlődés” nevű mumus nem vezet szociális fejlődéshez is, vagyis nagyon kiegyenlítetlen módon vezet hozzá, mert csak egy szűk réteg élvezi a gyümölcsét (a többi meg sétál üres zsebbel a plázákban), a lélekpusztító hatásáról ne is beszéljünk. A jelenlegi kapitalista rendszernek az a baja, hogy a kimutatható növekedést minden áron el akarja érni függetlenül attól, hogy az emberek szenvednek-e tőle vagy sem. (Lásd háborúk GDP növelő hatása és a gyógyszereladásból származó növekedés.)

      S hogy az utolsó példádra reagáljak, a mai világban sokkal fontosabb már a b@szás, mint az, hogy valaki minél tovább megőrizze a szűzességét és így valaha megtapasztalja a szerelmeskedés csodáját. S így a fiatalok egyre kevésbé jönnek rá arra, hogy valamire várni az nem feltétlenül hátrány. Az örök növekedésre belőtt fogyasztói társadalom a saját boldogságát is pont ugyanezzel a szemlélettel zabálja fel és mivel ezt még csak nem is látja, ezért kész az ördögi kör.

      Válasz
      • Bódi Gábor

        A kottát a gazdagok írják.
        Ők gyakorolják a hatalmat.
        Nekik kéne egy kevésről lemondaniuk, hogy élhetőbb és emberségesebb legyen a társadalom.
        De ők erre nem hajlandóak és marad minden a régiben.
        Nőnek a vagyoni és jövedelemkülönbségek és következésképpen egyre rosszabbul érzik magukat a tömegek.Egyre élhetetlenebb a társadalom. Sakk és matt, nem látok kiutat.
        A tömegek közérzetét nem jegyzi se a Moodis se a Standard and Poors más sem.

        Válasz
        • "Józsi bácsi"

          A kottát a gazdagok írják, de a szegények játsszák. Szerintem lehetne akár kvantumugrást is elérni, ha rájönnénk egyre többen, hogy a „zenemű” nem szólal meg, ha nem vesszük fel a hangszert. 😉

          Válasz
  5. Bódi Gábor

    A kapitalista piacgazdaság adott, ebből kiszállni nem lehet.
    Az egyetlen valódi alternatíva a szocializmus leszerepelt,nem jöhet számításba.
    A kormányzás mozgástere minimális.
    Ehhez képest úgy van beállítva mintha a nép április 6- án lényeges dolgokról döntene.Ez nem igaz.
    Tökmindegy melyik úri huncut pártocska kormányoz.

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Szerintem a dolgok nem ennyire fekete-fehérek. A kettő között van egy csomó színárnyalat. Egy kapitalista piacgazdaságot is lehetne úgy irányítani, hogy lényegesen több igazság legyen benne, ami kb. annyit jelent, hogy nem áldozunk fel mindent a profit oltárán. Nem mondom, hogy nem komoly kihívás, de „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”… Előbb-utóbb elege lesz az emberiségnek az eldobhatóságból, főleg akkor, amikor a saját eldobhatósága már elviselhetetlen méreteket ölt majd.

      Válasz
  6. Anonimus

    Na ebbe a témába szerintem nem kellett volna most belefolyni…
    1, A rendszert akik összerakták, és működtetik (kőműves barátaink)nem véletlenül így találták ki.
    2, Valószínűleg a Te és mások ötletei, és véleménye nem igazán érdekli őket.

    Válasz
    • "Józsi bácsi"

      Szerintem meg minden témába érdemes belefolyni, ami közügyeket érint. 🙂 A változás a legtöbb esetben nem kvantumugrással megy végbe, hanem szépen lassan (szinte nem látható fokozatokban), így még ha látszólag értelmetlen is az elmélkedésem, a demokráciában hívők számára felvillantja annak a problematikáját, hogy a népuralom jelenlegi formájában egy gumicsont. 🙂

      Válasz

Egy hozzászólás elküldése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .