Nincs háttérhatalom
Aki régebb óta követi az írásaimat (pl. olvasta ezt, vagy ezt), az valószínűleg meglepődik a bejegyzés címén. Annál is inkább, mert a szíriai helyzet kapcsán igencsak egyértelmű, hogy míg a fél világ a háború ellen van, addig Obama állítólagos bizonyítékokkal (amelyeket a széleskörű publikumnak még mindig elfelejtettek bemutatni, csak egy zárt szobában „kaphattak betekintést” az amerikai kongresszus képviselői a „titokba”) mégis azt szeretné elérni, ha eltakarítanák a térképről ezt a szuperterrorista, saját népét gyilkoló(?) Assad-ot, akiről meg egyre inkább az kezd kiderülni, hogy nem is véreskezű és az országának népe kb. 70%-ban mellette áll. Persze a tényleges igazságot nem tudom, hiszen a médiából és általam ellenőrizhetetlen internetes oldalakról tájékozódom én is, de az indíték mintha túlmutatna Obamán… Valakinek, aki az amerikai elnök mögött áll, érdekében állhat a háború. Ez lehet az izraeli lobby, de lehet, hogy csak a nagy olajcégek, akik szeretnének Irak után még jobb geopolitikai helyzetben lenni Iránnal szemben. Vagy az is lehet, hogy nem is geopolitikai céllal történik minden, hanem csak azért, hogy az emberiség bölcsőjének számító közel-keleti régió valódi őstörténetét kiradírozzák. A végén még kiderülne, hogy Szíriának köze van a Szíriuszhoz. 🙂 Nem tudjuk pontosan. Bevallom én nagyon hajlok arra a meggyőződésre, hogy nem Assad személye és elnyomó kormánya az indíték.
Tehát akkor mégis van háttérhatalom, aki a pénz, az olaj, a fegyverkezés és a gyógyszeripar kézben tartásával és profitcélú működtetésével az emberi életre való tekintet nélkül építgeti az ún. Új Világrendet?
Igen is, meg nem is. Elmondom, hogy a képlet szerintem miért árnyaltabb, mint ahogyan azt sokan hiszik.
Képzeld el, hogy Te hogyan éled az életedet. Felkelsz reggel, felkapcsolod a villanyt (világít!), megmosod az arcod a fürdőszobában (jön víz a csapból!), és kakilsz egy jót (le lehet húzni a vécét!). Ezek után megiszol egy fél liter vizet, elkészíted a boltban vásárolt finom déligyümölcsből (az is van!) készült reggelidet a délelőtti méregtelenítés végett (vagy letolsz egy fain kis kávét – lehet kapni, pedig Magyarországon nem is termesztenek kávét – és benyomsz egy jó kis cukros kakaóscsigát…) és azon gondolkozol, hogy hogyan kéne a világodat olyan irányba fordítani, hogy neked jobb legyen. Lehetőleg úgy, hogy másoknak ne árts azzal, hogy neked jobb lesz. Ugye? Elmész tehát dolgozni a világjobbító(?) munkahelyedre (a benzinnel hajtott autóddal vagy busszal!), hogy pénzt keress a túléléshez, aztán ha ügyesedsz és létrán magasabbra jutva vastagszik a boríték, akkor még házad is lehet egy nap és autód is, a nyaralásokról nem is beszélve, meg az összes kis elektronikus kütyüről, aminek az a célja, hogy az életünket kényelmesebbé és mókásabbá tegye. (S annak ellenére van neked, hogy egyiket sem Magyarországon gyártották!) Aztán egy idő után azon gondolkozol, hogy jó lenne sokáig egészségben élni, így ha korábban széthajtottad magad a pénzért (ez a jellemző), akkor a megtakarításaid egy részéből próbálod az életedet meghosszabbítani és jó esetben megtanulsz meditálni, a spiritualitás és metafizika felé fordulva felfedezed karmikus sorsodat, „rosszabb esetben” kizárólag a világ túloldalán felfedezett és gyártott gyógyszerek és vitaminok hatásának tulajdonítod a hosszabb élet esélyét és szedni kezdesz valamit.
Az általánosítást elkerülendő teljesen világos, hogy nagyon sokféle életpálya és karrier létezik, amely más ívű pályán mozog mint az említett példa, s melyek jelentős része tényleg világjobbító szándékú (pl. a pedagógus pálya, génbiológia, űrkutatás, stb.), de sajnos minden terület górcső alá vételének esetében felmerül a kérdés, hogy a birtokolt és felhasznált tudás mekkora igazságot és személyes felelősséget takar, vagy csak a rendszer elvárásainak és érdekeinek megfelelően kerül továbbörökítésre a tevékenységért cserébe kapott fizetés végett. (pl. történelmi hazugságok tanítása tényként, vagy pl. magas szintű kriptográfiai ismeretek felhasználása az emberek magáncélú üzeneteinek feltörése céljából, lásd Edward Snowden meseszép történetét.) Ne felejtsük el azonban, hogy a „személytelen” rendszer célja a saját hatalmának megtartása és a mindenkori világrend fenntartása és erősítése, mint ahogyan az én célom is az, hogy „bebetonozzam a pozíciómat a munkahelyemen” a saját jövőm biztosítása végett! (És itt van az a pont, ahol az igazság kérdésén átlépnek a legtöbben és feláldozzák azt a kényelem oltárán bizonyítva ezzel, hogy „ők maguk a háttérhatalom”.)
De térjünk vissza a hétköznapokba egy picit még. Amennyiben városi ember vagyok, akkor a legjobb esetben is piacon vásárolok élelmiszert (de nagyobb az esélye, hogy egy csilli-villi szupermarketben, ahol WC papír is kapható és tartós elem), az olvasáson és sportoláson túli szórakozási lehetőségeimet többnyire városi sétákban, éttermi vacsorákban, mozizásban, esti kocsmázásban, baráti összejövetelek által, ‘ne adj Isten’ plázázásban élem ki. Ilyen a városi élet, „jó lenne helyi termelőktől vásárolni a sarki kisboltban, de ott nincs olyan választék és a multi különben is olcsóbb.” A kör így elkezd bezárulni.
Vagy:
Tudatos polgárként elvárom a választott önkormányzati és parlamenti képviselőktől (akiket nem azért választottam, mert személyesen ismerem őket és TUDOM, hogy alkalmasak a feladatra, hanem mert csak abból lehet főzni, amink van és ha nem szavazok, akkor mi lesz a demokráciával), hogy olyan döntéseket hozzanak, amelyek az Én közvetlen környezetemet széppé és biztonságossá teszik. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy egészen pontosan hogyan történnek a fejlesztések akár EU pénzből, akár önkormányzati forrásokból, hogy miért ez vagy az a kivitelező cég kap meg egy munkát, de ha a változás pozitívan érint, nem mérgelődöm, hanem örülök annak, hogy van bicikliút, szép a játszótér a parkban és új, légkondis busz jön. Pedig lehet, hogy a lobbizásnak eredményeként egy csomó család tönkrement, mert a cégük képtelen volt tartani a versenyt (vagy a vezetők nem akartak olyan vastag borítékot adni a pozícióban lévő döntéshozóknak), s így életük romba dőlt. Nem tudom, de – ha igazán őszintén(!) mélyre tekintek – nem is érdekel. Ha így is történt, megdöbbenek 3 percre, önmagamat büntetve(!) mérgelődésbe kezdek egy pöttyet, aztán kanalazom tovább a levest és örülök az új útnak. Elég nekem a magam baja és különben is b@ssza meg a kormány, meg a korábbi is. (Vagy éppen tegye az ellenkezőjét.) Ki más is lehetne a hibás, mint valaki más? 🙂
Lehetne még folytatni a sort mindenféle példákkal, de ami a lényeg, hogy jól és kényelemben akarok élni. ÉN! Ez a legfontosabb a számomra (és itt történik meg a „kisiklás” egyébként, ha ezt nem éberségben tesszük). Ez nem országfüggő, hanem emberfüggő dolog. A szegény országok normális életszínvonalra vágynak, a jómódú országok pedig még több luxusra, kényelmi szolgáltatásra. Az embert az hajtja előre, hogy mindig többet akar. Ha nem anyagilag, akkor szellemileg. A növekedés igénye ugyanis belénk kódolt szükséglet. A boldogság ezért is maga az út, a fejlődés, növekedés útja. (A jó kérdés pedig az, hogy melyik „típusú” növekedés helyes metafizikai szempontból = minden, amit érzek, gondolok és teszek, hatással van az egészre, ezért el kell döntenem, hogy támogatok-e egy hamis eszmét, vagy sem…)
És itt kanyarodnék vissza a bejegyzés témájához is.
Az, hogy mi úgy élünk, ahogy élünk, egy következmény. Az, hogy van villany, folyik a víz a csapból, le lehet húzni a klotyót, van déligyümölcs és iPhone Magyarországon is, mind mind következmény. Vannak, akiknek érdekében áll, hogy ezek legyenek és nem csak az általuk nyújtott kényelmi szempontok miatt, hanem azért, mert ez mind mind üzlet. A világ egy üzleti vállalkozás, a növekedés metafizikai természete (=igazságból vagy hamisságból fakad) a döntéshozó emberektől, akik a „következmény kialakítói”, valamint az őket megválasztó (hiszékeny, irracionális érzelmektől fűtött) tömegektől függ. Van víz, villany, gáz az otthonomban és ez tök jó, de ezért valakinek (akit nem ismerek személyesen) „le kellett igázni” egy országot (benne a lakókkal, akiket ugyancsak nem ismerek), ahol van sok olaj, víz, gáz, stb. és az ott élőknek el kell viselni ennek következményeit (pl. nem élhetnek szabadon, mert a földjük energiaforrásait privatizációban lenyúlták). Van választék az általam kedvelt üzletekben (és legyen is, mert elvárom!), s ennek következményeként sok-sok kisvállakozót tőkeerős multi cégek szorítottak ki a piacról, de ha a multi is megadja, amit akarok, akkor „leszarom a kisvállalkozót” (kivéve, ha én vagyok az a kisvállalkozó, akit kiszorítottak). A lényeg az én kényelmem, melyben minőséget olcsón kapok. És ezt a pozíciómat is meg akarom tartani, csakúgy mint a munkámat (függetlenül attól, hogy igazságból vagy hazugságból van). Ha a világ érezteti velem, hogy „fontos vagyok”, hajlandó vagyok lemondani az igazságról.
Fájdalmas kijelenteni ezt, de valójában erről van szó. Még akkor is megteszem, hogy a multit támogatom így vagy úgy, amikor a szívemben megjelenik az, hogy ez nem a legjobb út. De olyan kényelmes…
A világot irányító érdekek ugyanígy működnek, csak óriás méretekben. Az energiahordozók, a fegyverkezés és a víz fölötti hatalom ugyanúgy a mámorító, „bebetonozott” kényelemzóna része, mint a saját kis „szaros” életem kényelmi szolgáltatásaihoz fűződő ragaszkodásom. Az egyetlen különbség abban van, hogy a saját kényelmemhez való ragaszkodás látszólag kevesebb ember életét teszi tönkre és nincsen benne olyan nyílt háborúskodás, mint amilyen pl. az Arab Tavasz nevezetű hatalmi átrendeződés alkalmával tapasztalható. De a kényelemhez való ragaszkodás a félelmeimmel (és a saját karmikus utammal) való szembenézés helyett nem az igazság irányába visz. Attól, hogy valamiről nem beszélünk, attól az még VAN. Radikális „kivonulás” és aszkézis nélkül a mai modern ember szinte minden tevékenysége azt a világrendet segít fenntartani és erősíteni, amelynek igazságtalanságai miatt rengetegen lázadoznak. A modern világ attól lett ilyen gyorsan modern, hogy a kőolajból kinyert többlet energia által és hitelpénzből könnyű fejleszteni. Magyarországon is pl. ennek köszönhető az (ma már), hogy az emberek 70-80%-a saját néven – ám a bankok tulajdonában álló – ingatlanban él. (Kivéve, ha örökölte.) Az jóllehet megvizsgálandó kérdés, hogy ha a hitelpénzrendszer állami szinten működtetve a köznépet gyarapítaná és nem a magánkézben lévő pénzügyi intézmények vezetőit gazdagítaná a kamatok által, akkor ezek a befolyó kamatjövedelnek jelentősen csökkenhetnék-e az adószedés mértékét. Szerintem igen, csak itt meg az kérdés merül fel, hogy egy tudatosság és éberség nélküli állami vezetés kezében lévő bankrendszer valóban a nép érdekeit figyelembe véve működne-e erre pedig a „valószínűleg nem” a válasz. Pontosan ezért nem az a legfontosabb kérdés, hogy állami vagy privát-e egy cég, hanem az, hogy felelősséget érez-e a vállalat vezetése a társadalom iránt vagy sem, és metafizikailag éber állapotban vannak-e, amikor döntést hoznak. (Jóllehet a kereskedelmet lehetővé tévő VÉR – i.e. A pénz – kibocsájtásának magántulajdonlása akkor is sántít. Ha minden más privát is, a pénzkibocsájtás nyereségének a népnél kéne lecsapódnia.)
Mivel az emberi gyengeség és az éberség, a metafizikai ismeretek hiánya évszázadok óta építi le az emberi jellemet és a társadalmak tudatossági szintjét, ezért ha nem a Rothschildok, meg a Rockefellerek és a Warburgok (vagy az ő érdekeltségi körükbe tartozók) irányítanák a pénzvilágot, akkor nagy valószínűséggel lenne helyettük más. Az emberi természet olyan, hogy egyszerűen jól eső dolog másokat irányítani, és az is jól esik ha egy erős kezű vezető szárnyai alatt „védelemben” vagyunk. Az állatvilágban is megvannak a falkavezérek, akiknek célja az, hogy a kivívott hatalmat megtartsák, ez miért lenne az emberek esetében más? (A falkához tartozókat ráadásul biztonsággal tölti el az erős kezű vezér.) Ha egy pillanatra megállunk és belegondolunk a jelenlegi világrendbe, egy nagyon hosszú, tudatos tervezés és cselekvés eredményét látjuk. Miközben mi a legtöbben jól akarjuk magunkat érezni és szórakozni akarunk (=szétszórni a fókuszunkat), vannak olyanok, akik folyamatosan fókuszáltan lobbiznak, manipulálnak és A,B,C,D….Z terveket állítanak fel arra vonatkozólag, hogy a céljaikat elérjék. (Remek példa erre az Európai Alkotmány, amit először leszavaztak az EU államok, majd „újracsomagolva” Lisszaboni Szerződésként mégiscsak lenyomták a tagállamok torkán.)
Mégegyszer elmondom, mert ez fontos: Amíg én jól akarom érezni magam és hedonistán élvezni szeretném az életet, addig valakik keményen dolgoznak a saját (és közvetlen érdekkörükbe tartozó holdudvaruk) hosszú távú céljai(k)ért. Ráadásul észrevettem, hogy a sokat (és sok esetben joggal) szidott személytelen(!) nagyvállalatok a fennmaradásuk és profitéhségük kielégítésére olyan fejlesztéseket, újdonságokat is bevezetnek, amelyeknek a gyümölcsét örömmel üdvözlöm és élvezem. Szidom őket, hogy „szemét manipulátorok, megveszik a politikát”, de közben veszem a terméküket, mert azáltal könnyebb(nek tűnő) lesz az életem. Ezért lehet bizonyossággal kijelenteni, hogy annak az esélye, hogy anélkül létezzem, hogy én magam ne legyek a „háttérhatalom” része, teljességgel lehetetlen és a jelenlegi világrendben értelmetlen óhaj.
A „háttérhatalom” részének lenni tulajdonképpen annyit jelent, hogy érzelmeimet, cselekedeteimet, gondolataimat és tetteimet nem hatja át az éberség, magyarul nem gondolok/érzek bele abba, hogy az általam kibocsájtott energiacsomag többletet okoz-e hosszú távon az életben, vagy hiányt. (Ha olyan szolgáltatást használok / terméket vásárolok, ami ennek a rendszernek a teremtménye, akkor én a rendszert támogatom. Pont.) Más analógiát használva az élet idejébe pakolt energiámnak (chronos) megvizsgálom-e a lét idejére (kairosz) tett hatását. (A hitelfelvétel pl. növeli az adósságot, ami hiányállapotot teremt, az autónkba való tankolás pedig erősíti az olajlobbi tevékenységeinek létjogosultságát. Vagy pl. ha azáltal „támogatom a békét”, hogy hiszek a háborúskodásban, akkor az egészet megette a fene…) Érdekes dolog megfigyelni egy-egy választott életpálya metafizikai természetét, nagyon sokat tanulhatunk belőle az önhazugságainkról…
(Még mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezeket a magasztosnak hangzó gondolatokat egy bölcs bagoly írja, sajnos nem így van. Csak egy önmagát és saját gondolatait kritikusan szemlélő gyarló „Józsi bácsi” vagyok, aki tudja, hogy mit kéne tenni és folyamatosan önmagával küzd azért, hogy előrébb lépjen az éberség útján.)
Mit tehetek, hogy ne legyek a „háttérhatalom” része?
Mint már fentebb említettem: ha a modernnek nevezett világ részeként akarom kényelemben élni az életemet, akkor ennek a kérdésnek egyszerűen nincs értelme. Az általam (is) vágyott életszínvonal elérése többnyire a rendszer sajátosságaiból fakad, ha nem lennének hataloméhes „szemét zsarnokok”, akkor kismillió dolog hiányozna az én életemből is. Nem tudom, hogy megfigyeltétek-e, de még a legnagyobb „szabadságharcosok” is saját autóval járnak általában és örömmel szállnak fel a biztonságos repülőgépekre nyaralás vagy akár munka céljából, amelynek biztonságához hozzájárul azt is, hogy a mérnöki precizitást a jelenlegi világrend hitelpénzrendszerének köszönhetően tudták ilyen mértékben finanszírozni. A „háttérhatalom” ellen küzdeni tehát értelmetlen, mert az érdekláncolat része vagyok én magam is, és ha „ők” buknak, a kényelmemnek lőttek, azaz én is megtapasztalom a bukovárét. Tehát NEM EZ a megoldás, hanem az, hogy személyesen változtatunk az eszközök hasznátának minőségén és célján. Arról nem is beszélve, hogy a „valami ellen” való küzdelem egy folyamatos stressz érzéssel jár, aminek egyenes következménye egy minden szinten beteg társadalom.
Az egyetlen és tényleg(!) az egyetlen út a változáshoz, a békésebb és teljesebbnek megélt élethez az, ha éberré válunk és felelősséget vállalunk az érzelmeinkért, abból fakadó gondolatainkért (és fordítva), valamint az összes aprócska cselekedetünkért, mely egy energiahullámot elindítva belepiszkál az örökös változás folyamatába. Ha a személyes felelősségvállalás csodáját felismerjük és elkezdjük a következő generációnak is tanítani ezt a tutit 🙂 (mert ez tényleg az!) örömmel üdvözölve azt a tényt, hogy a radikális változásokhoz több idő kell, mint a mi életünk ideje, akkor egy napon valóban létrejöhet valami más minőség, mint amit eddig tapasztaltunk, mert ekkor olyanok kerülhetnek vezető pozícióba, akik ezt az összefüggést már érzik és értik. A legőszintébb önvizsgálat esetében fel kell tenni a kérdést, hogy a következő generációért is hajlandó vagyok-e áldozatot hozni? Ez nagyon lényeges pont, ha igazságosabb világot szeretnénk.
A személyes (és talán sokak számára lesújtó) véleményem az egyébként, hogy ez az elkényelmesedett, tudatosan elbutított társadalom nem fog tudni megváltozni csak akkor, ha valami személyes katasztrófa megtapasztalása által elkezdünk tömegesen kérdéseket feltenni. De nem szabad, hogy ez elkedvetlenítsen bárkit, aki változásra vágyakozik, mert az út a lényeg. Ha tudatos vagyok és tényleg egyre inkább éber állapotba kerülök, abban az esetben úgyis be van kötve a „biztonsági övem”, vagyis a személyes felelősség felvállalásával nem érhet túl nagy baj.
Végezetül ne felejtsük el azt sem, hogy az Isten olyan okosan „találta ki” az emberi lényt, hogy a teremtő képesség nekünk ajándékozásával „belénk építette” az útjelző táblákat az igazság felé: Mindig és mindenkor azt tapasztalom, amiben a bizonyosságom gyökerezik. Vagyis: Minél többen tudjuk azt, hogy önmagunk igazzá tételével a világ is igazzá lesz – még akkor is, ha ebben a folyamatban sajnos sokak, akik elutasítják az éberséget „el fognak veszni” -, annál inkább ezt a tapasztalatot fogja visszaigazolni a külvilág, a természet valósága. Ha rámosolygok a világra, a világ visszamosolyog rám.
…mert mindig azt kapom vissza, amit a tudatos – vagy tudattalan – felelősségem felvállalásával adok. Ez a törvény.
Kedves Gergő!
Ide írom a korábbi kérdésedre a választ, mert a kis szűkülő mezőkben már nem férne el.
Természetesen jogos a felvetésed, hiszen egyetlen keleti tannal foglalkozó könyvet sem olvastam eredetiben. Ebből a szempontból tehát valid az argumentum részedről és teljesen igazad van. Nem tudhatom, hogy a fordítók milyen szándékkal fordították a szent (vagy nem szent) keleti könyveket, legyen az a védikus irodalom bármelyik könyve vagy akár csak a Tao Te King is. Ezért, amikor a vizsgálódásom tárgyává teszem a tanítások hitelességét, annak alapján hozok kvázi „ítéletet”, hogy mit tapasztalok a saját közvetlen és tágabb környezetemben az ott tanultakból.
Az egyik saját tapasztalatom például, hogy az egészségem elsősorban(!) attól függ, hogy hogyan táplálkozom és testmozgok, hogyan gondolkodom, és miként reagálok a velem történő eseményekre, hogyan értelmezem azokat. (Nehézség vagy kihívás, stb.) Ennek validitását (főleg a legutolsó pontot) igazolja az, hogy háború idején ugyanolyan körülmények között élő emberek közül van, aki túlél és van, aki nem. Az Isten megfigyeléseim szerint nem az alapján „szelektál”, hogy ki az, aki őbenne hisz, hanem az alapján, hogy ki képes legyőzni a benne lévő „félelem-oroszlánokat” és elhinni azt, hogy ő KÉP-es a túlélésre. A lehetőség mindenkiben benne van. Aki „vállalja a keresztutat” az túléli, aki nem, annak véget ér a földi utazás. Másik példám az Új Medicinából ismert azon tapasztalat, hogy az anya lelki konfliktusai okozzák a gyerek betegségeit 7 éves koráig, és ha az anya meggyógyítja önmagában a saját (karmikus) útjával való szemben élést, akkor a gyerek helyrejön. Az anya lehet mélyen hívő, ha önmagához nem őszinte, a gyerek beteg marad. Isten igazságos, mert annak adja meg a gyógyulás lehetőségét (ismét), aki hajlandó felvenni a vállára a saját keresztjét.
A legdurvább példa talán mégis az, amikor egy ember úgy végez ártó tevékenységet, hogy nem tud is arról, hogy az ártó vagy egyszerűen nem fogja fel (=lelki szegény, hiszen nem hallja meg a saját lelke hangját sem), hogy mi az, amit cselekszik. (Pl. egy olyan marketing guru, aki metafizikai tudatlanságában egy olyan gyógyszer eladása mögé adja a tudását, aminek a mellékhatásaitól az emberek meghalnak.) Ezek az emberek sokszor ugyancsak mentesülnek a közvetlen büntetéstől (lásd 100 évig élő tömeggyilkosok), bár a karmájukat némileg megnehezítik. Viszont ha rájönnek(!), hogy mit tettek és továbbra sem szembesítik önmagukat a hazugságaikkal, abban a pillanatban megkapják a büntit. A megbocsájtásra való képtelenség innentől fogva kinyírja őket, mert MÁR tudják, hogy mit tettek. Amint éberré válsz, nem kerülheted el a tetteid következményeit. De aki nem is tudja, hogy mit tesz, az (egy ideig legalábbis) megmenekül. Emlékezz csak Jézus mondatára a kereszten a két latorral kapcsolatban.
Az édesanyám igazán Isten hívő emberként élte le az élete utolsó néhány évét, sokat tapasztaltam ebből. Semmi nem volt fontosabb számára, mint a bibliai tanítások, az összes szabadidejét az egyház körüli tevékenységek és az önkéntes szolgálat kötötte le, amit örömmel végzett. De az, hogy ő az önmagával szemben élés felelősségének felvállalása nélkül fogadta el Jézust, mint személyes megváltóját, nem segítette őt abban, hogy méltó módon öregedjen meg és ne emberhez nem méltó(!) módon hagyja itt a földi világot. 10 év alatt 5x kapott lehetőséget arra, hogy képes legyen szembe nézni a saját belső oroszlánjával, hogy végre ténylegesen igazzá váljon önmaga előtt, megtanuljon megbocsájtani a gyerekkori fájdalmaiért, stb., de végül nem tette meg. Ezért aztán elvette tőle az Isten a további lehetőségeket a tapasztalásra. Szinte brutális kimondani és leírni ezt ország-világ előtt a saját édesanyámról, de a helyzet az, hogy ezt tapasztaltam és minden fizikai manifesztációja az ő nem múló lelki konfliktusainak ezt támasztja alá.
De hogy egy kicsit árnyaljam ezt a képet, elmondom egy olyan ember tapasztalatát a „másik oldal védelmében”, akit viszont nagyra becsülök. Ő Dr. Csókay András, az agysebész. Az „alagút az agyban” c. könyvében számos esettanulmány mentén bizonyítja be, hogy bizony a sokszor súlyosan sérült betegeit az mentette meg (a saját tapasztalatából kiindulva) a haláltól, hogy ő imádkozott Jézushoz, hogy segítsen. Ment hazafelé a kórházból, minden jel arra mutatott, hogy a betege meg fog halni, ő bement a templomba, leült és a szívét megnyitva arra kérte Krisztust, hogy mentse meg a betegét. És megtörtént. Nem egyszer, nem kétszer, hanem tucatszor. „Megmagyarázhatatlan” módon történt meg olyankor is, amikor minden ész érv arra utalt, hogy nem fog megtörténni a csoda. Ezért aztán Csókay doktor megdönthetetlen bizonyossága lett az, hogy minden kétséget kizáróan Krisztus maga Isten és ha ő mélyen hisz benne, akkor VAN csoda.
Mi lehet tehát az igazság, ha látszólag egymással szemben álló véleményeket ütköztetek már én magam is?
A logika és a szívem azt súgja, hogy az igazság mindenben jelenlévő. Létezik olyan csoda, hogy egy kiszolgáltatott helyzetben lévő embert megment mások imájá(nak energiája) ezzel bizonyítékot kapván az, hogy VAN Isten(i) energia, ami életet is ment adott esetben. Számos tapasztalat bizonyítja ezt és nem vitatom, hogy ez így VAN. Hogy mi alapján kap valaki esélyt vagy sem, az egy másik kérdés, de Csókay eseténél maradva úgy érzem, hogy az ő mély hite nagyban hozzájárult ehhez. Ő ugyanis nem csak hitt, hanem tett is. Vagyis az Isten azért segítette/segíti őt folyamatosan, mert neki a kezében volt/van a megoldás, csak az kell(ett) hozzá, hogy pl. egy bizonyos mértéknél jobban ne duzzadjon be a betegének az agya. Ő a tettei által, a halállal való szembenézést felelősségét felvállalja és EZÉRT kapja meg a segítséget a Teremtől. Metafizikailag ez így stimmel, így teljesen kerek a történet.
Voltam egyszer egy előadáson, amit Dr. Vargha Tibor, történész tartott. Ő sokáig a keleti tanokat tanulmányozta, azok igazságát hirdette, aztán tanulmányozta a Bibliát is és azt mondta, hogy a legjobb út az igazsághoz egy magyar ember számára elfogadni Jézust személyes megváltónknak és követni az ő intelmeit. Amikor az előadás végén odamentem hozzá, hogy akkor most véleménye szerint a keleti út hibás-e, akkor csak a következőt mondta: „Keletről indulva sokkal nagyobb utat kell bejárnod, hogy eljuss az igazságig, Jézus Isteni mivoltának és tanításainak elfogadása ezt az utat lerövidíti.” (Mindezt azonban csak akkor képes lerövidíteni, ha a tetteinket áthatja az éberség.)
Hello 🙂
Tetszett a cikk, tök jól megfogalmaztad. Én egyszerű vagyok mint a faék 🙂 Nem értek a politikához, tiszta káosz átláthatatlan, nem érdekel. Jól kitalálták ezt a rendszert, de a lényeg mi működtetjük, ahogy írtad is. Az egyéni felelősség vállalás a legfontosabb így is van. Ezért totál felesleges másra mutogatni és keresni hogy ki a hibás ezért vagy azért.
Ezt az egész rendszert az alapjaiban lehet hazavágni, csendben és békésen, nevetve és akkor összedől mint egy kártyavár, az alapok meg mi vagyunk a mi tudatunk azáltal pedig a cselekedetünk.van egy hatalmas csapda ezt pedig a média és az egész civilizáció hozza magával, a vágykeltést, olyat vesz meg az ember amire az égvilágon semmi szüksége nincs Most magamról írok mert ez séróból megy lazán, miken változtattam.
Nem veszek fel hitelt a banktól.Nincs is hitelem. Nem vásárlok a multiknál, osan, teszkó, stb, nem cserélgetem a telefonom 7 éve megvan, jól működik. Nincs tévém 5 éve, meguntam. Már nem viszek haza ásványvizet, van víztisztítóm, fluormentes fogkrémet használok, öblítőnek meg ecetet és nem ecet szagú a ruha. Nem veszek boltba sót, csak patika, zöldséget csak a zöldségesnél. Alkoholt több mint két éve nem ittam, pedig aztán régen belecsaptam a lecsóba betyárosan 🙂 A kajálást sem bonyolítom túl, sült hús, pörkölt, zöldség. Semmi felvágott, meg konzerv meg E-számok, semmi fehércukor meg olyan amibe az van.
Nincs is éhség érzetem mint régen a sok szemét kajától és még olcsóbb is. Konditeremre sem költök, felvágok fejszével egy kis fát mindjárt megvan az edzés 🙂 És még sok apró kis dolog van. És nem volt hiábavaló. De ami igaz az igaz még mindig támogatom én is ezt a rendszert, mert dohányzom, és van még sok-sok kis ez meg az amit egyszerűen nem tudok kikerülni, mert nincs hozzá tudásom és képességem.
Viszont azt gondolom ha mindenki rendet tesz a fejében és aszerint cselekszik csak a saját kis környezetében, rendbe jön az egész világ. Bár ez olyan nehéz, mert sokak örülnek már annak is ha tescos olcsó szemét párizsival is megtudják tömni e kisgyerekük gyomrát. Ez engem nagyon elszomorít de az még jobban hogy nem tudok tenni elleni. Mára ennyi 🙂
Tiszteletem Józsi bácsi és kellemes hétvégét..!
További gondolataim:
Az adósságválság, amely mai világunk jellemzője, szintén a fetisizált növekedési igényre vezethető vissza. Először talán a családokat közvetlenebbül érintő jelzáloghitelekre utalnék. A hiteleket klasszikusan termelő beruházások pénzelésére találták ki. (Persze a háborúkat is hitelekből fedezik!:-() Ehhez képest a lakossági jelzáloghitelek többnyire olyan célokra fordulnak, amelyek megtérülési mutatója nem értelmezhető. Például lakás, ház felújítása, nyaralás, autó cseréje. Ezzel kapcsolatban nem feledkezhetünk meg arról a tényről sem, hogy a jelenség mögött ott van a média által sugárzott hamis valóság képe, amelynek követése illetve elutasítása az egyéni tudatosság fokmérője. Természetesen nem csak ennyi, mert azzal is tisztában kell lennünk, hogy a családoknak nem csak külső, hanem belső adóssága is értelmezhető. Ez pedig azt jelenti, hogy nincsen pénz fogorvosra, a húsz éves autó cseréjére, a lakás kifestésére, az eldobandóként legyártott mosógép cseréjére, stb. Ilyen körülmények közt, a növekedési igényre kódolt tudattal csak a jövő felélése jöhet szóba, bízva abban, hogy majd csak jobbra fordulnak a dolgok. Ennek a hamis reménynek a hátterét kutatva fel kell ismernünk, hogy a tudomány, az oktatás és a média sugalmazza számunkra a töretlen fejlődésről alkotott hamis képet! Ennek az állításnak igazát egyszerűen beláthatjuk, ha tudomásunk van arról – amit egyébként nem nagyon mutat be sem a tudomány, sem a média – , hogy sem a darwini elmélet, sem a földi civilizációk fejlődésének tanított története nem egyeztethető össze sem az ókori hagyománnyal, sem pedig a napvilágra került rendhagyó régészeti leletekkel. A materializmus elméletével is komoly bajok vannak, ugyanis az „egyszer élünk”, a „mert megérdemlem”, gondolati panelek szintén az „utánam a vízözön” jellegű maggatartásnak, életvezetési modellnek kedveznek. Eltűnt az utódokért érzett – általános – felelősség gondolata a magatartásunkból, mivel egyéni létünket jelenlegi testiségünkre szűkítette a környezetünk, kultúránk. Kevés ember gondol arra, hogy az életében folyamatosan romló körülmények egy következő testetöltésben őt is sújtani fogják. Az utódokért viselt felelősség önző érdekek mentén leszűkült a közvetlen leszármazók anyagi életfeltételeinek biztosítására.
Az államok adósságát a háttérhatalom által monopolizált pénzkibocsátás fejében szedett kamat generálja. Szokták azt is mondani, hogy az államok adóssága a kormányzat túlköltekezése miatt van. Biztosan ez is kimutatható (bármit és annak az ellenkezőjét is lehet bizonyítani!), de akkor az a kérdés merül fel, hogy vajon miért volt a történelemben az a sok háború, amelyek eredményeként a pénzkibocsátás joga, a központi bankok feletti tulajdonjog megszerzése révén a háttérhatalomként azonosított családok körébe került? (Persze, ezt sem tanítják a történelemből!) Miért kell egy ország összes polgárának kamat formájában adósságot törlesztenie olyan nemzeti (-nek nevezett) valutáért, amelyet a kevés gazdag ember költségmentesen válthat bármely fizetőeszközre? Tulajdonképpen a gazdagokat, a vállalkozókat támogatjuk ezzel, azért a tudatért, hogy akár mi is „cukrászdát nyithatnánk Bécsben”. A gengszterváltás előtt a pénzkibocsátás még nemzeti kézben volt. Akkor a hiány-pszichózis segítségével a korlátlan fogyasztásban megnyilvánuló bőségre fókuszálták figyelmünket, melyhez a nyugati országok szolgáltattak megvalósult modellt. Ezért a rendszerváltásban kevesen ismerték fel az „Új Világrend bevezetése” című előadás utolsó felvonását, amelyben a csali és a zsákmány országok egyaránt a merítőhálóba kerülnek.
Mivel a pénzkibocsátás joga, mint a nemzeti szuverenitás része, idegen kezekbe került; ezt pedig megelőzte egy nemzeti azonosságtudatától megfosztott, internacionalista-globalista szemléletű politikus réteg kinevelése, amely mára teljesen leépítette az ország gazdaságát, honvédelmét, egészség- és oktatás ügyét, ezért nem csak országunk, hanem egyéni létünk is csapdába került. Ez nem adósságcsapda, hanem attól sokkal súlyosabb: az életlehetőségek beszűkülésének csapdája.
Ha a fenti gondolatok mögött vörös fonalként felismerhető némi összefüggés, akkor azt nyugodtan tulajdoníthatjuk az egyébként nehezen azonosítható háttérhatalom – évezredes távlatú – megnyilvánulásának! Ez a megmutatkozás pedig szellemi síkon történt; először a vallás mint a tudomány, tájékoztatás és oktatás intézménye révén; később a módszerek változtak ugyan, de a vallásilag meghatározott dogmák máig élnek. Mivel az ellenünk alkalmazott stratégia szellemi jellegű, ezért ellenszere is szellemi jellegű lehet. Meg kell vizsgálni, mit vettek el tőlünk? Azokat kell visszavennünk! A szellemi létezés tudatát, a létezők egyenlőségének tudatát, a Föld természeti rendszerének egységéről való tudást, az isteni résszel rendelkező ember: homo sapiens felelősségét a teremtésben, az önzetlenség magatartását, a gondolattal teremtés tudatát. Azt, hogy a teremtmény mindig visszatér teremtőjéhez, akár tudja, akár nem. Akár jó ez számára, akár nem. A történelmi tudatot, az isten-ember tudatát.
Kedves Józsi!
Nagyon sok igazságot írtál le, de én mégis egy másik nézőpontot javaslok megfontolásra.
A mindig többet akarás hajtóerejét el kellene felejtenünk!
Tudomásul kellene venni, hogy a Föld természeti rendszere zárt, további kizsákmányolása – ami az anyagi növekedés forrása – nem lehetséges! Jelenlegi világunk igazságtalansága „elosztási” jellegű! A népesség 1-2%-a birtokolja az erőforrások 95-99%-át! Az elosztási aránytalanságok népek leigázásán keresztül alakultak ki. A világűr más bolygóinak gyarmatosítása ugyanolyan erkölcstelen lehetőség mint az indiánok kiirtása, az afrikai négerek és más éhező milliárdok nyomorban tartása, az olajmezők megszerzéséért folyatott háborúk. Ahogy az ásványkincsek országai népére nem volt szükség, úgy hamarosan nem lesz szükség számtalan olyan szakmára, amelyek közül még sokan válogathattunk pályaválasztásunk időszakában. Be kellene látnunk, hogy a lyoni takácsoknak igaza volt! Ahogy ma már bárki képes jó minőségű fényképet készíteni, nyomtatni; ahogy egyre kevesebb ember kell az egyre okosabb gépek, gyártósorok mellé; ahogy egyre kevesebb gyárban egyre több termék készülhet, úgy egyre kevesebb emberre van szükség már ma is. A munkanélküliek tömegei ezt a sajnálatos jelenséget hozzák tudomásunkra. Ideje lenne felébrednünk, hogy egy olyan futóversenyen veszünk részt, amelyen nem érhetünk célba, mivel a verseny már régen lezárult, a versenyzőkre már vadászat folyik. A munkanélkülivé vált családok már ennek a gyilkos versenynek az áldozatai. A verseny résztvevői ma már egyéniségüket is feláldozzák a „haladás” és jólét érdekében.
Maradna a szellemi vonulata a többet akarásnak, azonban ezzel kapcsolatban is fenntartásokat kell megfogalmaznom! Először is, akinek az anyagi körülményei, létbiztonsága megrendült, nem fog tudni ezen a vonalon elindulni. Egyébként is kérdéses a szellemi többet akarás kielégítésére rendelkezésre álló lehetőségek közt való eligazodás, választás.
A növekedés igényének kódoltságára vonatkozó állításoddal pedig – talán szándékod ellenére – azt sugalmazod, hogy ez megkerülhetetlen tényezője életünknek. Pedig, ha az éhező milliárdok és a naponta jóllakó kevesebbek anyagi növekedésre kódoltságának átlagát megbecsüljük, akkor azt kell feltételeznünk, hogy értéke az 1-et közelíti (alulról!), ami a napi jóllakás és megélhetés szintjét jelentené.
Ráérő tudósok kitalálták az „ökológiai lábnyom” fogalmát, ami azt mutatja meg, hogy egy adott állam polgára a természeti erőforrások egy főre jutó mennyiségének hányszorosát használja fel életében. Ez a mutató arra hívja fel figyelmünket, hogy a teremtett világ működésének figyelembe vételével kell(ene) tevékenységünket folytatni úgy, hogy azzal a természetet gazdagítva, a többletből vegyük ki a megélhetésünkhöz szükségeset! Ellenkező esetben a természet pusztul és mi is pusztulunk vele együtt, mert saját életlehetőségeinket éljük fel! Talán nem meglepő, hogy a háttérhatalom kezében lévő média is erre figyelmeztet bennünket, amikor a vízkészletek csökkenéséről, felmelegedésről, energia források kimerüléséről tudósít. Az más kérdés, hogy ezzel éppen saját tevékenységéről, légszennyezésről, energia pazarlásról, hulladéktermelésről, erdőirtásról, stb. tereli el a figyelmünket. Olyan ez, mint a kakaó reklámban: „Idd meg és fogd rá a nyuszira!” Tehát a növekedés igényét a teremtésben kellene kiélnünk, nem pedig a fogyasztásban! Ehhez pedig teremtő nem pedig fogyasztó társadalommá kellene válnunk! Persze, ez néhányak érdekét erősen sérti, sokak lehetőségét és képességét pedig meghaladja – jelenleg!
„annak az esélye, hogy anélkül létezzem, hogy én magam ne legyek a “háttérhatalom” része, teljességgel lehetetlen és a jelenlegi világrendben értelmetlen óhaj.”
Ezzel az állításoddal megint sugalmazol egy olyan gondolatot, amelynek nem az igazságtartalmával, hanem a rejtett üzenetével van baj! Ugyanis – megengedve, hogy nem szándékosan – lezárod az esetlegesen keresésbe kezdő olvasók gondolatmenetét azzal, hogy értelmetlen és lehetetlen kilépnie a rendszerből. Pedig hamarosan eljön az az idő, amikor a ma már elektronikus kütyükön és folyamatokon keresztül folyamatosan ellenőrzött állampolgároknak döntenie kell arról, hogy a „sátán bélyegét” magára veszi-e vagy sem! Már ma is számosan vannak olyanok, akik nem rendelkeznek érvényes társadalombiztosítással, egyéb azonosságot igazoló okmánnyal. A készpénzmentes folyamatok általánossá, majd kizárólagossá válása nem csak a pénzforgalom teljes ellenőrzését fogja jelenteni, hanem az alkalmi – fekete – munkából élők életlehetőségeinek csökkenését is. Ezzel párhuzamosan egyre többen fognak kiszorulni a társadalomnak nevezett elit klubból. Tény, hogy erős törekvések vannak a házi élelmiszer termelés megszüntetésére is. Ennek bevezetése tovább növeli az emberek kiszolgáltatottságát a háttérhatalommal összefonódott multinacionális vállalatoknak, azaz a szalámis zsömléért kénytelenek leszünk kollaborálni. Ebben a cinkos együttműködésre tervezett rendszerben az összefüggések feltérképezése és tudatosítása segíthet a kollaboráció mértékének csökkentésében.
„A “háttérhatalom” ellen küzdeni tehát értelmetlen, mert az érdekláncolat része vagyok én magam is, és ha “ők” buknak, a kényelmemnek lőttek, azaz én is megtapasztalom a bukovárét. Tehát NEM EZ a megoldás, hanem az, hogy személyesen változtatunk az eszközök hasznátának minőségén és célján. Arról nem is beszélve, hogy a “valami ellen” való küzdelem egy folyamatos stressz érzéssel jár, aminek egyenes következménye egy minden szinten beteg társadalom.”
A háttérhatalom ellen küzdeni nem csak ezért értelmetlen, hanem azért is, mert egyenlőtlenek az erőviszonyok, szervezetlenek az erők, nincsen közös érdek, stb. A megoldás pedig az lehet, ha létezésünk tudatosságát növeljük, megismerjük az ellenünk alkalmazott módszereket (félelem, áligazságok, egészségkárosító élelmiszerek és adminisztratív intézkedések (oltás), oktatási terror, stb.), megkeressük a lehetőséget az önálló teremtésre, a természet gazdagítására, lemondunk kényelmünk egy részéről, önzésünket mérsékeljük.
Talán azt kellene megfontolnia mindenkinek, hogy van-e esélye (és szeretné-e), hogy a Georgia Guidestone-n gránitba vésett 500 milliós maradék emberiség (szolganép) részévé váljon a sátán bélyegét viselve, vagy pedig elutasítja az Új Világrendet és nem várja meg amíg a pálya szélére kényszerítik.
Zoé szavaival: „Ha a világom velem együtt változik, akkor az egyetlen dolgom a saját változásom a tudatosságom irányába.”
Kedves Józsi Bácsi,
ismét sikerült egy pár gondolattal „felzaklatni” a hétköznapi taposómalomban ellustult egytekervényemet, és az írásod meg a hozzászólások olvasása alatt hirtelen felbukkant pár gondolattal szeretnék becsatlakozni a társalgásba. Ami a Zoe írásában nagyon tetszik hogy keresi az összefüggést az egyéni lény és a társadalmi lény vagy „gondolati képződmény” egymásra hatása során, de itt én szeretném egy kicsit kiigazítani és inkább mondanék egyéni tudat és társadalmi tudat-ot az előbbi helyett. Egyrészt mivel a tudat fejlődik és a társadalmi tudatosodás (is remélhetőleg:)) alakul át egyre magasabb szinteken. Tudniillik az egyén (tudati)változása egyenesen hozza létre a társadalmi tudat egyre magasabb szintre való fejlődését és nem pedig az egyén hozza azt létre. Ami érthető is, ugyanis ha az egyén meghal, a tudata és abban tárolt mérhetetlen információtömeg – ami a világ létrejötte óta halmozódik ott szépen mindegyikünk élet-tapasztalati megvilágosodása és lesz megértése révén – egyetlen nagy intellektuális információhalmaz. Amiből aztán az egyéni léted során az éppen aktuális spirituális lépcsőfokodnak megfelelően vagy képes lehívni információkat és tudást amire szükséged van a jelen sorsod kiteljesítéséhez. Magyarul megkapod az esélyt a továbbtanulásra, és a jó bizonyítványoddal járulsz hozzá majd az egész társadalom (szélesebb értelemben az emberiség) életének jobbításához. Amit pedig a jelen testeddel és elméddel mint a számodra legmegfelelőbb eszközökkel a számodra legmegfelelőbb helyre születve tudsz megkísérelni. Egyszóval következmény természetesen, de szükséges és nem lekicsinyelhető következmény a társadalom / emberiség változása, ami egy spirálisan emelkedő szintet mutat, és mindenki a spirálnak egy általa elért szintjén dolgozik ezen a változáson. Igy lehet megérteni (talán) hogy miért van a nagyon nagy szegénység és nagyon nagy tudatlanság is jelen az életünkben, és mi az értelme ennek, hogy ilyen különbözőek vagyunk. Én hiszek abban, hogy az adott korban egyszerre adott tudati szinten lévő emberek akik jó szándékkal élik az életüket és a másokkal való törődéssel, mások oktatásával, felemelésével foglalatoskodnak, tudnak közösen egy tudati emelkedést (quantum-ugrást) létrehozni adott időszakonként amikor a megfelelő mennyiséget elérve átbillentik azt a bizonyos mérleg nyelvét majd (hamarosan). Ennek vannak is már látható jelei a mindennapokban, de Józsi Bácsinak adok igazat abban is, hogy valószinüleg nem a mi (mostani) életünkben lesz….A legutóbbi években 2000 óta vagy egy kicsit talán már a korábban szzületett gyerekeket ha megnézed, olyan hihetetlen gyors testi (és remélhetőleg tudati) fejlődésen mennek át, hogy egy mai 10 éves kislány már nőcinek látszik, a gondolkodásmódjuk is már egészen meghaladja az anno tizéves kori szintünket, sokkal öntudatosabbak és egészen meglepő módon a technikai fejlődést (PC-k, laptopok, okostelefonok) is szinte minden erőfeszités (és segítség) nélkül kezelik és használják mint magától értetődő eszközöket, amikkel pedig sok-sok felnőtt nem tud egyáltalán mit kezdeni. Ez számomra egyértelmű bizonyítéka, hogy ők egy magasabb tudati fejlődési szintet hoztak már le hozzánk, és ez fogja majd a társadalmat (társadalmi tudatot) is megváltoztatni a világban, mivel lebontják szépen a régi társadalmi szabályokat, amiket eddig az emberek „fejébe vertek” illetve sulykol még most is sokszor a média. Csakhogy már nem mindenki vevő erre és ezáltal hogy ki tudják (vagy néha mi is ki tudjuk)húzni magu(n)kat a tévinformációk és téves eszmék alól már van esély rá, hogy meglátják (látjuk) hogy merre vezet az út… de az már egyéni felelősség kérdése hogy ezt ki mennyire érti meg, vállalja fel és mer (tud) szembe menni a jelenkori trenddel. Vaójában ha ezt megérted, akkor azt is megértetted és már nem kérdés hogy van-e értelme harcolni, mert csak saját magadért harcolhatsz :)) de természetesen az hogy hová jutsz ebben a fejlődési spirálban akár tudati akár erkölcsi szinten nézed, mindenképpen növekedést fog előidézni az össz-tudati fejlődésben is, és mindenkinek csak ennyit kellene megérteni ebből. Ha mindenki eljut arra a pontra hogy erőszakmentesen, erkölcsi növekedésben, hazugságmentesen és mások megkárosítása nélkül éli az életét és teszi a dolgát rendesen, bármi legyen is az, akkor fog eljönni a quantum-jumping, és hirtelen egyik pillanatrol a másikra lesz olyan társadalmi tudat amiben ez a kérdés már nem is merül(het) fel a manipuláció, a kihasználás, az életadó földi javak elherdálása és feláldozása a kényelem „oltárán”. Ez a nagy feladat valójában, azt a fajta társadalmi egyenlőtlenséget lebontani, ahogy egynek túlságosan is sok jut (bármiből, pénz, olaj, étel, víz, stb.) miközben a másik oldalon milliók haldokolnak vagy vegetálnak….és ahhoz hogy ezt ne csak „százéves” háborúk és áldozatok nélkül meg lehessen oldani, kell a quantum-ugrás. Másképp nem megy, mert a legközelebbi nagy (világ) háború ha lesz, az utolsó lesz szerintem. És nem a Föld fog elpusztulni, hanem csak az emberiség, és kezdhetünk felmászni a béka alól megint a spirál legalsó szintjeiről hogy megtanuljuk végre a leckét …. és ez már több millió éve igy megy, úgyhogy szerintem nem kell félni semmitől sem, mert minden ami most van, már volt régebben is, nekünk csak azon kell dolgozni, hogy most ne úgy végződjön, hanem jobb eredménnyel vizsgázzunk. Elég sokan vagyunk már most is szerintem, akik másként látjuk a világot, és amint látod, olvasod, és én is olvasom -:) megtaláljuk a közös hullámhosszot. Csak érezd jól magad a bőrödben, élj boldogan, és igyekezz mindenképp olyan munkát/tevékenységet végezni ami örömet okoz, hogy a tested ne betegedjen meg, és bízzál a jövőben. Az ébredés itt van már a küszöbön:))))megint :)))
Köszönöm az írást és a választ 🙂
Maradt még egy-két kérdésem:
Egy holografikus szerkezetű tudatmezőben (melynek a tükröződése a fizikai világ képe-benne a társadalommal)a tudatosan (szívvel)előidézett változás azonnali. Ha így van, mire kellene várnom egy generációnyi időt?
A másik:Kihez tartozik a változás képe: ahhoz, aki változtat (akinek a tudatában végbement a változás), vagy mindenkihez? Vajon hogyan észlelné a változást a világban az, akinek a saját nézőpontja, tudatossága nem változott?
Akiben háború dúl, az háborút tapasztal maga körül, küzdelmet, harcot. Akiben béke van, az meg békét, nyugalmat.
Akkor egyáltalán létezik-e objektív külvilág, vagy mindenkit a saját szubjektív világa vesz körül?
Ha a világom velem együtt változik, akkor az egyetlen dolgom a saját változásom a tudatosságom irányába. Ezzel az én világom akkor is a végtelen lehetőségek irányában tágul, ha a többiek tudatossága még nem ébredezik.A felébredésemmel együtt tűnik el a világomból a háttérhatalom, (anélkül, hogy küzdenem kellene ellene)ami eddig nagyon is realitás volt, amíg aludtam az elme mentális játszóterén. Kőbe vésettnek, objektívnek tűnt, pedig csak az álom része volt, ami a polaritásról szólt. Csak az elmém gondolhatná úgy (ha még gondolkodna:), hogy elveszítek valamit (pl.az orvosi ellátáshoz való jogot), azaz áldozatot kell hoznom, ha változtatni akarok. Mert az elmém abban hitt, hogy az egészségem egy intézmény-rendszer, és az orvosok függvénye, ők garantálják, hiszen a betegség-állapotot szinte természetesnek tartja. Az a végtelen tudatosság azonban, aki vagyok -egyensúlyban működik – nem teremt olyan diszharmóniát a fizikai anyagban, a testemben, melynek gyógyításához a mai értelemben vett kórházakra lenne szükségem. A szívem az egészségből indul ki (nem a betegségből), és a saját végtelen gyógyító képességéből. A szívem a bizalom elve alapján működik, ezért nincs oka félni. Ezt az elme lehetetlennek, idealizmusnak tartja, mert bizalmatlan. Ezért tele van félelemmel. Ha hiszek neki, és fenntartom a bizalmatlanságot, akkor megakadályozza, hogy kipróbáljam, lehetséges-e az, amit racionális ésszel lehetetlennek tartanék.Ekkor a félelmem bebörtönöz, és a helyzet megoldását a jövőbe tolom ki, találván valami nyugtató magyarázatot a félelmemre.
Gregg Braden rövid videó-előadása tömör bemutatója annak, hogy a változás azonnali lehet, ahogy kilépünk az elméből. Ha a foton meg tudta csinálni, akkor fotonok halmaza miért ne tudná? 🙂 Akkor vajon reális ilyen mértékű változás? Az elme számára semmiképp…és mégis létezik. A kérdés csak az: megengedem magamnak?
Ezt írtam a videóhoz:
Tökéletes magyarázata annak, miért következnek be a változások egyidejűleg azzal, hogy a tudatunk elfogadja és választja őket. Az „isteni mátrix” a tudatosság mezője, vagy a nooszférikus mező, amely a jelenlét állapotában érhető el. Ez a holografikus mező a tudatosság képi megjelenítése, ami a szív (a bizalom, az elfogadás, a szeretet) nyelvén beszél. Ez a teremtés nyelve – amit most tanul az ébredező emberi faj – ami összehasonlíthatatlanul hatalmasabb a mentális elménél, bármely programnál. Aki felébred (az elme programozottságából), az ezen a „közös nyelven” fog beszélni.
Köszönöm, hogy ezeket megoszthattam Veled.
Sokakkal együtt kedvelem az írásaidat:)
Drága Zoé!
A generációnyi idő azért „kell”, hogy rajtad kívül még minumum 300 millió ember tudja ugyanazt, hogy a változás egy pillanat alatt is bekövetkezhet. Téged mi vezetett oda, hogy ezekre rájöttél? Egyik reggel felkeltél megvilágosodva, vagy évekig kerested az utat, mire megértetted, hogy minden megváltoztatható egy pillanat alatt? Tudod milyen nehéz egy morgolódó emberben már csak azt a képet is megvillantani, hogy a morgolódás nem a külvilág hatása, hanem a saját belső sztorimhoz való ragaszkodás? Neked ezt azt hiszem nem kell magyarázni.
Ami a betegség-egészség-orvos, stb. témát illeti. Az apósomat baleset érte a nyáron, ha a kórházakban nem lett volna sok életmentő szer, akkor már nem lenne köztünk. Hogy a tudatosság, éberség, figyelem, stb. mely tényezője (vagy annak hiánya) vezetett a balesethez az persze egy másik kérdés, de a helyzet az, hogy esélyt kapott korrigálni és ez számunkra öröm. És ez annak is köszönhető, hogy volt egy sebésze (+ életmentő kemikáliák), aki történetesen tud embert foltozni. Ismerem Ghislaine nézeteit is nagyrészt egyet is értek vele, DE: Vannak helyzetek, amikor az élet mást dob elénk és ilyenkor nincs idő tudatoskodni, hanem cselekedni kell, ha fontos az élet. Lehet, hogy azt a sok sok haszontalan, megbetegítő gyógyszert azért is kell eladni, hogy legyen pénz az életmentő szerek kikísérletezésére. Nem tudom, hogy így van-e, csak próbálom nem feketén-fehéren szemlélni a rendszer sajátosságait. Ha pl. neked levágná az egyik ujjadat valami fűrész, akkor nem gondolom, hogy azon tűnődnél, hogy kilépsz az elméből és majd a tudatosságoddal visszanöveszted azt, hanem vállalnád a műtétet és reménykednél abban, hogy használni tudod majd a sérült ujjadat is. Vagy tévednék?
Természetesen amit Gregg Braden mond, elfogadom és azt gondolom, hogy igaza van. De a bizonyosságot megszerezni nem két perc. A tudást csak bizonyos feladatok megoldása árán kapjuk meg, bár az is lehet, hogy ez egy téves feltételezés. 🙂
Köszönöm, hogy itt vagy és időt szánsz arra, hogy elolvasd az írásaimat és megosztod a személyes gondolataidat az olvasottakkal kapcsolatban.
Drága Józsi bácsi!
Nagyszerű gondolatok a háttérhatalom miben, illetve bocsánat kiben létéről, azaz a saját személyes felelősségünkről, szerepünkről abban. Ráadásul megspékelted egy nagyszerű marketinggel, egy abszolút figyelemfelkeltő címmel, ami miatt biztos, hogy mindenki elolvassa majd, aki ismerve a nézeteidet, igencsak meghökken ezen a címen! 🙂
Ami miatt azonban most ismét billentyűzetet ragadtam, az az utolsó bekezdésednek a mondanivalója, mélysége. Itt azt írod, „hogy az Isten olyan okosan “találta ki” az emberi lényt, hogy a teremtő képesség nekünk ajándékozásával “belénk építette” az útjelző táblákat az igazság felé”. Ezzel kapcsolatban felmerült bennem pár kérdés.
Először is kicsoda az az Isten, akire hivatkozol, hiszen egyértelműen személyes lényként definiálod, aki – ha jól értelmezem a “találta ki” szóhasználatod – megteremtette az embert, vagyis a semmiből, úgy értem a semmiből létrehozott valamit, ebben az esetben valakit (valakiket?), hogy aztán ugyanezt a képességet (értsd, a semmiből valamit létrehozni) nekik ajándékozza, amivel kényük kedvük szerint teremtgethetik a saját kis valóságaikat. Igaz, ha jól értem a mondatod végét, akkor te nem erre gondolsz a teremtés szóhasználattal, inkább csak arra, hogy a megfelelő gondolkodással és az arra épülő szavainkkal és tetteinkkel kialakíthatunk egy olyan környezetet magunk körül, amely ideális az abban élők számára. Vagyis a létező, már meglévő, teremtett valóságban és annak szabályain belül képesek vagyunk átrendezni dolgokat akár úgy is, hogy valami újat hozunk létre, alakítunk ki. Ha ez így van, akkor sajnos nem értem a párhuzamot, mert akkor itt vagy egy nagyon kicsi Istenről beszélünk, akinek szüksége van már eleve létező dolgokra, hogy alkothasson, vagy egy nagyon nagy “ember”ről van szó, aki képes a tényleges semmiből valamit megteremteni.
“Mindig és mindenkor azt tapasztalom, amiben a bizonyosságom gyökerezik.” Ezzel teljesen egyet tudok érteni, de sajnos ez nem igazolja azt, hogy mi bármit is teremtenénk. Inkább arról szól, hogyan látjuk, mit gondolunk a létező valóságról, amely vélekedés nem fogja megváltoztatni a valóságot, de a tapasztalatom a vélekedésem függvényében más és más lesz ugyanarról a valóságról amiben élek. Hagy szemléltessem egy példával. Az ember képtelen a repülésre, ez a valóság könyörtelen ténye, mégis ha én azt gondolom, hogy ez csak fejben dől el, akkor simán kiugrom a tizedikről és a gravitáció állandó és valódi törvénye miatt a tapasztalásom elég szörnyű lesz. Míg valaki más erre azt mondja ok, de mi van ha viszek magammal egy ernyőt és bár repülni akkor sem leszek képes, mivel kihasználtam a fizika egyéb valós törvényeit ezért csak lassan fogok le”zuhanni” így a tapasztalásom sokkal kellemesebb és borzasztó izgalmas lesz (lásd a napjainkban népszerű bázisugrókat). Aztán jön megint más és azt mondja, hogy én mégjobban ki tudom használni a valóság állandó törvényszerűségeit és építek egy gépet, ami így képes lesz a repülésre és az ember repülhet, ez ismét egy más jellegű tapasztalása ugyanannak a dolognak. Azonban vegyük észre, hogy közben az a valóság, hogy az ember képtelen a repülésre a teremtett világ létező és állandó törvényei miatt, semmit sem változott. Hiszen, ha valami rosszul sül el, akkor bizony a bázisugró és a repülő is lezuhan, ez a valóság. Lássuk meg még azt is, hogy ez egy éles példa, de a dolog természete nem változik akkor sem, ha a végén nem sérül senki, vagy legalább is nem látványosan. Gondolok itt a valóság azon részeire, amit empirikusan nem tudunk megvizsgálni, megfogni, csakis az értelmes gondolkodásunk által.
Következő:
“Minél többen tudjuk azt, hogy önmagunk igazzá tételével a világ is igazzá lesz – még akkor is, ha ebben a folyamatban sajnos sokak, akik elutasítják az éberséget “el fognak veszni” -, annál inkább ezt a tapasztalatot fogja visszaigazolni a külvilág, a természet valósága.”
Kérdés, hogyan teszed magad igazzá? Mit jelent az, hogy igazzá teszed magad? Hiszen, ha jól értem ebben rejlik a megoldás kulcsa.
Mit jelent az, ha egy ember elutasítja az éberséget és ezáltal “el fog veszni”? Egyáltalán mit jelent az éberség számodra?
Elnézést, hogy ennyit lovagolok ezeken a kérdéseken, de szeretném megérteni, hogy mit gondolsz ezekről a dolgokról, mert lehet, hogy én tévedek és te felismertél valamit, amit nekem még nem sikerült.
Tényleg, igazságkeresőként mi a módszered arra, hogy felismerd mikor tévedésben vagy? Honnan tudhatom, hogy épp meg vagyok vezetve, vagy át vagyok verve. Ne adj Isten pont én hirdetem igazságként a hazugságot?
Előre is köszönöm a válaszokat!
Drága Gergő!
Köszönöm a hozzászólásodat! Te vagy az első, aki nagyon jó megfigyelőként szóvá tetted, hogy bizony a címek kiválasztásában van némi turpisság. De hát, én is gyarló, marketinget tanult ember vagyok, kihasználom a „manipulációs” képességemet. 🙂
Ami a teremtéssel kapcsolatos kérdésedet illeti: A szóhasználattal nem arra akartam utalni, hogy képesek lennénk a semmiből manifesztálni dolgokat „csak úgy”, bár a sok esetben ihletként érkező gondolatok egy picit talán súrolják ezt a kategóriát. Vagy erre mi lehet a logikus magyarázat, hogy egyszer csak eszembe jut a megoldás vmi problémára? Vagy pl. honnan lehetséges az, hogy az agykontroll tanfolyam 4. napján egy név, egy életkor és egy hely alapján 90%-os leírást voltam képes adni egy emberről, akivel soha nem találkoztam? (Ez saját tapasztalat.) Ez milyen képességre utal a Te véleményed szerint, ha ez nem teremtés? Aztán vannak olyan emberek, akik pl. képesek energiával követ létrehozni az ujjuk között (a Magyarországra Pránanadit behozó Petrezselyem József ilyen ember). Ez mitől lehetséges? Vagy egy konfliktus fel nem oldásával a testemben létrehozok egy rákos daganatot, ami a konfliktus megértése és kifutása után felszívódik. Lehet, hogy a teremtés nem a legjobb szó erre, de akkor milyen terminust használjak szerinted, ami utal arra, hogy a folyamatok kialakításához igenis van közünk?
Az éberség azt jelenti, hogy tisztában vagyok azzal, hogy aki vagyok és amit önmagamból a világ felé kiáramoltatok, az benne lesz a történelem alakításában (még akkor is, ha csak picit) és felelősséggel tartozom önmagamon túl mindenkiért, akire az én létezésem hatással van. Amit a saját életembe beleteszek, az a lét idejébe is beletesz egy hatást. Erre volt a görögöknek 2 szavuk (kronosz = életidő, és kairosz = létidő), erre utaltam már többször is. Az, aki „elveszik”, az számomra az, aki ezt nem érti meg és nem ismeri fel a saját személyes útjának a felelősségét a történelem folyamának alakításában.
Hogy mi módszerem a tévedés felismerésére? Ez jó kérdés, és nem tudok neked egzakt választ adni. Figyelem, hogy mi jelenik meg bennem akkor, amikor fel akarja kapcsolni egy nálam – úgy érzem, hogy – igazabb módon élő ember a villanyt. A legfontosabb kulcs talán a felelősség kérdése. Minden olyan nézőpont, ami a személyes felelősséget kivül helyezi a képleten, számomra tévútnak tűnik.
Drága Józsi
Foglalkozzunk akkor az alapokkal, a tévedéseinkkel és azok felismerésével, majd ami a legkeményebb, beismerésével. Azt írod ez egy jó kérdés és nincs rá egzakt válaszod. Ha ez így van, akkor elgondolkodtál-e már azon, hogy mindaz amit gondolsz és leírsz, átadsz akár itt a blogodon, az lehetséges tévedés (hol van akkor itt a személyes felelősség)? Úgy értem, ha nincs módszered arra, hogy felismerd ha tévedésben vagy, akkor hogyan lehet meggyőződésed mindarról, amit hiszel a világról, ami a világképed? A világképed, ami az első szűrője mindannak az információnak, amit befogadsz. Azt írod, hogy figyeled mi jelenik meg benned akkor, amikor egy náladnál igazabb módon élő ember mondja, hogy tévedsz. Két dolog. Először is mi a kritériuma számodra egy igazabban élő embernek? (hiszen, ha jól értem ő az elsődleges információ forrás ez esetben) Másodszor, hogy befelé figyelsz, vagyis már eleve csak egy, a te saját világkép szűrődön megszűrt info által kiváltott érzelmet fogsz tudni észrevenni. Ergó kizárt dolog, hogy lényegi, egzisztenciális tévedésen kapd magad, így aztán teljesen bebiztosíthatod a saját tévedésed, akár örökre. Épp ezért olyan fontos a személyes felelősség kérdése amiről beszélsz, mert a személyes felelősségednek pont ezt kellene felismernie és azt mondania, hogy ha én valóban az igazságot keresem, valóban meg akarom ismerni a valóságot, akkor olyan válaszokra van szükségem, melyeket a jelenlegi előszűrőmtől függtelenül is képes vagyok elfogadni (beismerni, hogy tévedtem), amennyiben azok bizonyíthatóan valódiak!
Ok, de honnan tudhatjuk, hogy a válaszok valódiak?
Ahhoz, hogy ezt megválaszoljuk, látnunk kell, hogy logikusan csak két lehetőségünk van: elkezdjük megvizsgálni a minket körülvevő valóságot és amikor a tudásunk lefedi a 100%-ot – vagyis mindent tudunk – akkor teljesen biztosak lehetünk benne, hogy az adott témában tudjuk mi az igazság. Egyébként pontosan ez a mai modern humanista elképzelés az igazság megismeréséről. Mit gondolsz mikor fogunk, mint emberiség vagy mikor fogsz te, mint egy ember eljutni erre a pontra? Hiszen amíg nem vagyunk itt addig semmiről, ismétlem SEMMIRŐL nem lehet biztos, határozott válaszunk e szerint a megközelítés szerint, mert mi van ha jövőre, vagy holnap vagy évtizedek múlva kiderül, hogy… , valaki rájön, hogy… vagyis mindaz amit addig igaznak véltünk, kiderül, hogy nem az. Ez a megközelítés csak egyszerűen nem működik, mégis rengetegen ezt hajszolják.
A másik út, amely járható, az a kijelentés. Azaz legyen szó bármiről az életben, ha van egy 100%-osan megbízható forrásod és a kijelentés onnan jön, akkor már nem kell átnézned a teljes tudásanyagot, mert biztos, hogy nem fogsz ellentétes információ(k)ra bukkani, illetve, ha mégis az biztos, hogy hazugság. Ez egyébként a világunkban megfigyelhető ellentmondás mentesség állandó törvényéből fakad. Ez kimondja, hogy ha egy állítás igaz, akkor minden ezzel ellentétes állítás biztosan hamis. Vagyis, ha egy témában van kettő vagy több egymásnak ellentmondó kijelentésed, akkor ott vagy mind hamis vagy következésképpen csak az egyik lehet igaz.
Drága Gergő!
Tudom, mert ismerjük egymást, hogy ez a 100%-osan megbízható forrás a Biblia, csak nem mondod ki kerek-perec, ami szerintem (egy icuri-picurit) az igazság útjáról való letérés. Gondolj csak bele: utalsz, kérdezel, de valójában nem beszélsz egyenesen. 🙂 Amikor az általad vélt tényleges igazság „védelmére kelsz”, akkor tulajdonképpen arra szeretnél rávilágítani, hogy ameddig bárhol máshol keresem az igazságot, mint a Bibliában, tévúton leszek és azt is fogom hirdetni. Mivel eredetileg héber és arámi, valamint ógörög nyelven íródott minden a Bibliában, ezért azt gondolom, hogy óvatosan kell eljárni azzal kapcsolatban, hogy a Jézus által hirdetett út felelősségét hogyan értelmezzük és azok, akik fordították(!) hogyan értelmezték az eredeti szöveget. Mint Te is nagyon jól tudod, a nyelv a tökéletes valóság tökéletlen eszköze a közléshez, így egyetlen nüansznyi szándékkal teljesen más lesz egy adott üzenet értéke. Mivel a Szentírást mindig valamilyen értelmezési formában adták tovább (pl. Isten itt ezt mondta és ez „ezt és ezt jelenti”), így azon nézeteknek is van validitása, amelyek metafizikai szempontok szerint pl. a jézusi utat személyes utunk allegóriájaként kezelik és azáltal mutatják be a sorskarma, a megváltódás útját. Én ezt az utat vallom igaznak és úgy gondolom, hogy Jézus is ezt az utat hirdette. Tisztában vagyok vele, hogy Te már tudod(?), hogy tévedek(?), ezzel együtt megvizsgálva sok-sok, a kereszténységtől távol eső hitrendszert, ezzel az értelmezéssel mégis sokkal több kapcsolódást találok a való életben és a szívem azt mondja, hogy ebben az irányban kell tovább haladnom.
Édesanyám halála előtt 5 évvel, 2007-ben kezdte a Bibliát rendszeresen olvasni, tanulmányozni. Reggel, este, rengeteget olvasta, tanulta, gyülekezetbe járt és a református templomuk lelkészének elhitte több rákból való felgyógyulása után, hogy őt korábban az mentette meg a (fizikai) haláltól, hogy hisz Jézus Krisztusban, Isten fiában. Amikor otthon jártam látogatóban, sokat beszélgettünk erről és mindig imádkoztunk a közös ebédek előtt. Én nem akartam a meggyőződésében megingatni, csak azt láttam, hogy amint kihelyezte a gyógyulás felelősségét másra (ez 3 évvel az alternatív gyógymódok választása után volt, amiket szépen kezdett elhagyni pont emiatt), visszaesett. A visszaesések következménye ráadásul az lett, hogy az alternatívnak nevezett gyógymódokat kezdte el hibáztatni (látod fiam, nem működnek), az őt meggyógyítani képtelen kemoterápiát pedig haláláig elfogadta. Mindezt úgy, hogy a lelkésze lebeszélte a távol-keleti gyógyteák fogyasztásáról, mondván, hogy a jin-jang jellel ellátott Sunrider termékcsalád termékei valójában nem Isten szolgálatában állnak (de a kemóval nincsen probléma, ugye). Tudom, hogy ez csak egy nézet és nem(!) az, amit a Biblia tanít Gergő, és azzal is tisztában vagyok (mert látom magam kívülről), hogy egy magát Isten szolgájának tartó ember ilyen téveszméiért nem kellene elvetnem a tanításokat, mégis ítélet van bennem. A tanításokat jóllehet nem vetem el, csak más értelmezést vallok igaznak, mint az egyház. A személyes tapasztalatom az ugyanis, hogy amikor egy betegégben szenvedő ember szembemegy a saját belső ördögével és leküzdi azt (i.e. „vállalja a keresztutat”, jelen esetben bevallja a saját életének egetverő tévedéseit, leküzdvén ezzel a legélőbb konfliktust), akkor jut el a megváltódásig és megkapja az életet cserébe. Nem pedig akkor, amikor szívével-lelkével elfogadja azt, hogy őérette már meghalt egyszer valaki, az Isten fia. Jézus keresztútja a világ legcsodálatosabb allegóriája arról, hogy mit kell tenni. Amíg anyukám vállalta a felelősséget (hellyel-közzel), addig élt. Amikor feladta, a teste is feladta.
Én abban hiszek, hogy minden embernek meg kell találnia, hogy mi az ő karmikus útja és azt vállalnia kell. Ezt tette Jézus is, megmutatván, hogy ez az egyetlen igaz út a megváltódáshoz.
Értem Józsi bácsi
Akkor már csak néhány kérdésem maradt a tévedések témakörében és a pártatlanság jegyében:
Válaszodban hosszan kifejted azt, hogy óvatosan kell eljárni azzal kapcsolatban, hogyan értelmezzük a Bibliát, mert ugye ki tudja, hogy azok, akik fordították(!) hogyan értelmezték az eredeti héber, arámi, valamint ógörög nyelvű szöveget. Ebben azt gondolom részben egyet is tudok veled érteni.
A kérdésem tehát, hogy akkor is ugyanezt az elvet tartottad-e szem előtt amikor megvizsgáltad a sok-sok, a kereszténységtől távol eső hitrendszert? Hiszen amennyire jól tudom egyik (szent) könyv sem az elmúlt években íródott magyar vagy angol nyelven. Szóval ha a Bibliát félrefordították vagy félreértelmezték, akkor honnan tudhatjuk, hogy a többi (szent) könyvet nem fordították vagy értelmezték-e félre?
Sőt tovább megyek, mert akkor felmerül bennem a kérdés, hogy milyen alapon tekinthetünk egyáltalán bármit hiteles forrásnak? Vagy valóban minden csak értelmezés kérdése volna?
A legjobb és legátfogóbb elemzés amit ebben a témában olvastam. Valóban a háttérhatalom mi vagyunk, és ha ezen változtatni akarunk akkor magunkon kell kezdeni a változásokat. És a régi igazságok újra megtapasztalhatóvá válnak ….. Hát nem fantasztikus?
Néhány továbblendítő kérdés:
Mi az a társadalom: élőlény, vagy gondolati képződmény…egy fikció?
Mi tud változni: egy élőlény (lelkes, önálló tudattal bíró lény)…vagy egy gondolati képződmény?
Van-e a társadalomnak önálló tudata? Van-e értelme a társadalom változásáról beszélni.
Ha az egyén (önálló tudatú lény) változik, akkor a társadalom változása vajon nem csupán következmény?
Van-e egy felébredett (éber tudatú)egyénnek külső vezetésre, irányításra, hatalomra szüksége?
Ha a társadalom változása- maga az egyének felébredése, akkor a felébredt társadalomnak van-e még vezetésre, vezetőkre szüksége? Értelmezhető-e a vezetés egy mellérendelt viszonyban?
Ha azt kapom, amit adok, akkor ha lemondok mások vezetéséről (a velük szembeni elvárásaimról), akkor mások is lemondanak az én vezetésemről (a velem szembeni elvárásaikról)?
Ha a tudatosság egyben korlátlan szabad energia-forrás, akkor szüksége van-e még egy felébredt társadalomnak egy korlátos fosszilis energiaforrásra?
Vajon a tudatosság nincs-e jelen minden pillanatban, mint lehetőség? Ha bármelyik pillanat a rendelkezésemre áll, akkor mire és miért kellene egy generációnyi időt várnom?
Vajon a tudatosság, az ébredés kevesebb, mint a tudattalanság, az alvás? Ha nem, akkor miért gondolom áldozatnak? Ki az, akinek „áldozatot” kellene hoznia, és kiért? Vajon a teljesség kér áldozatot? Vagy amit áldozatnak gondolok, az az egóm veszteségtől – a saját pozícióvesztésétől – való félelme?
Le lehet-e győzni az egómat, a félelmeimet, aminek a külső tükröződése a háttérhatalom. Van értelme küzdeni egy árnyékkal, egy ellenségképpel? Ki az, aki küzdene bennem, és megvívná a „jó és a rossz harcát”? A küzdelem a tudatosság eszköze? Vagy egyszerűen elég felébredni belőle?
Remek kérdések Zoé! Köszönöm!
A társadalom akár gondolati „fikció”, akár nem, a véleményünk megosztásával nem a fikcióhoz beszélünk, hanem embereknek, akiket a társadalom részének – a fejünkben meglévő „fikciónak” – gondolunk. 🙂 Blogolással olyanokhoz is elér a véleményünk, akiről nem tudunk semmit, de a „fikció” részei. Változni természetesen csak az egyén képes, ha akar.
A társadalomnak az „önálló” tudata a gondolkodó egyének tudatát tükrözi vissza. Egy 10 milliós Magyarországon 300 ezer gondolkodó ember meghatározná a társadalom véleményét is. Én így látom.
Egy felébredt egyénnek nincsen vezetőre szüksége, de az egy magas szint. A felébredtség ismérve az éberség. Sok spirituálisan tudatos ember van éberség nélkül. A vezetőnélküliség csak éber társadalomban szükségtelen, ott fel sem merül az alá/mellérendeltségi viszont. Addig azonban, amíg ez kialakul (kétlem, hogy ezt van esélyünk megérni), kell.
A társadalmi rendszerben vannak kiskapuk, simán lemondhatsz a lakcímedről, visszaadhatod a személyidet, stb. Ekkor azonban azok a jogaid is sérülnek, amiknek egy részét talán most még örömmel üdvözlöd. Pl. baleset ér, kijön érted a mentő. Persze a mentő szerintem anélkül is kijön, mert baj esetén nem a személyi megléte a lényeg. De nem vezethetsz autót jogszerűen, stb.
Korlátlan ingyen energiát csak egy éberségben élő társadalom képes kezelni. Ha ez nincs, lesznek egyenlőbbek az egyenlőknél, akik manipulálva kihasználják a kevésbé gondolkodó embertársaikat.
Egy éberségben létező tudatos társadalom a végtelen potencialitásban lehetőség. Akár a következő pillanat lehetne ilyen. Szerinted erre van REÁLIS esély?
Az áldozat szó a fenti bejegyzés értelmezésében az önmagamon túli gondolkodásra utal. Megteszek valamit akkor is, ha nem én élvezem a gyümölcsét. Azért, mert az a helyes. Az, hogy áldozat-e nekem, az az én nézőpontomon áll.
Az egót nem kell legyőzni, csak figyelni kell, hogy mit akar csinálni veled. 🙂 Vannak olyan tevékenységek az életemben, ahol kifejezetten jó, hogy van egóm. A lényeg, hogy nálam legyen a gyeplő.
Küzdeni pedig nem külső ellenséggel kell, hanem a belső kisördöggel, aki azt szeretné, ha a könnyebb utat választanád mindig. Ha ezt minden ember megteszi, éber lesz a társadalom és hopp: KVANTUMUGRÁS OLLÉ! 🙂