A világ egy üzleti vállalkozás #2

A világ egy üzleti vállalkozás #2

Szerző: | dec 1, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Folytatom az előző, hasonló című cikket, kicsit szájbarágósabban. 🙂 Nagyon sok szó esik mostanában arról, hogy a bankok, spekulánsok tevékenysége etikus-e vagy sem, ezért írni akartam egy lehetőleg objektív cikket arról, hogy a jelenlegi helyzet tulajdonképpen egy következmény. Annak a pénzrendszernek a következménye, amelyben élünk. És amelyből Te is profitálsz néha, csak amikor nyersz, akkor nem mész ki az utcára tüntetni. A problémák ott kezdődnek, hogy a veszteség jobban fáj, mert nem értjük azt, hogy a világ egy üzlet, melyben minden gazdasági szereplő célja ugyanaz: pénzt akar keresni. Magyarország „bóvli” kategóriába sorolása a Moody’s leminősítése által szerintem ugyanezt a célt szolgálja. A költségvetési terveknek ugyanis úgy kellene megvalósulniuk, hogy az a befektetők érdekeit nem sérti. Ez pedig nem egyszerű feladat.

Nem lesz rövid az eszmefuttatás és eléggé józsibácsis lesz, de mire végére érsz, ígérem kitisztul a kép.

Ha nincs időd és csak a konklúzióra (=tanulság) vagy kíváncsi, akkor kattints ide.

Képzeld el, hogy a világ egy üzleti vállalkozás. Mindenki, aki élni akar, dolgozik valahol (állami, vagy privát cégben) vagy saját vállalkozást épít és valamilyen terméket vagy szolgáltatást árul. (Vagy sportoló, művész, író, feltaláló, stb.) Miért tesszük ezt? Azért, mert pénzt akarunk keresni mindannyian, ami a boldogulás alapja a társadalomban. Pénzt meg azért akarunk, mert először túlélni, aztán pedig növekedni szeretnénk. Volt egyszer egy Abraham Maslow nevű pszichológus pasas, aki felépítette az emberi szükségletek hierarchikus (=alá és fölérendeltségi viszonyban lévő) rendszerét, mely elég jól szemléleti azt, hogy egy adott állapot elérése után mi a következő vágyott szint. Ezt hívják Maslow-piramisnak. Mivel az ember mindig többet akar a jelenlegi állapotnál, ezért Maslow megállapításai axiómának (=megkérdőjelezhetetlen igazságnak) számítanak. Jobb lakás, jobb állás, szebb ház, szebb kocsi, egzotikusabb utazás, vagy egyszerűen csak egy jobb, nagyobb választékkal rendelkező kocsma. 🙂 Többet akarunk, mást, újabbat, jobbat. Ilyen az ember természete. Ami nem is baj, mert különben még mindig barlanglakók lennénk. 🙂

Egy vállalkozásban a megfelelő termék/szolgáltatás kiválasztása vagy azon múlik, hogy jól méred-e fel a piacot (ez a megszokott megközelítés) és elkezdesz valamit eladni, amire már igény van, vagy jól ismered az embereket és tudod, hogy mi kell nekik, ezért létrehozod azt. (Az utóbbira jó példa Steve Jobs, az Apple nemrég elhunyt vezetője, aki azt mondta: „Az emberek nem tudják, hogy mit akarnak addig, amíg meg nem mutatod nekik.” És igaza lett, az emberek nem tudták, hogy kell nekik iPod meg iPhone és a számok eléggé azt mutatják, hogy kell.)

Egy termelésre/szolgáltatás nyújtására berendezkedett üzleti vállalkozás működtetésének nagyon leegyszerűsített folyamata a következő: Piackutatás (=körülnézel, hogy mit vennének szívesen az emberek), szegmentálás (=célpiac kiválasztása, hogy kinek akarsz eladni, ugyanis mindenkinek nem lehet), másik oldalról termékfejlesztés, marketing + PR (=”betámadod” a célpiacot ügyes érzelmi manipulációval), és eladás. Ez fontos lesz később, mert a mai világ legfontosabb „terméke” a tőke, amely ugyanígy működik.

Vannak nem termelő cégek (főleg állami intézmények), az ő céljuk a vállalkozási környezet megfelelő feltételeinek a biztosítása. Oktatás (hogy legyenek szakképzett dolgozók), mindenféle jogi környezet (cégjog, munkajog, büntetőjog + ezernyi más dolog), adózás szabályozása és sok-sok satöbbi. Nézzétek meg mennyi állami intézmény (minisztériumok, stb.) van, az mind erre kell. Egy demokráciában az államot azért bízza meg a nép (elvileg), hogy a közös ügyeket, rövidítve a közügyeket szabályozzák és azokat a nép érdekében intézzék helyettünk. Régen sokkal több közügyet oldott meg egy állami rendszer, mint manapság, ugyanis a privatizáció (=államilag működtetett intézmények és vállalatok magánkézbe való eladása) óta már az állam nagyon sok, a nép érdekeit, kényelmét szolgáló intézkedést külső (privát kézben lévő) cégekkel végeztet el.

Amikor azt olvasod, vagy hallod, hogy egy adott kormányzat az államilag fizetett megbízások esetében lobbizik (vagy inkább cégek a kormánynál lobbiznak), az ma már szinte mindig azt jelenti, hogy azon cégek közül válogat a kormány, akik jól dolgoznak (lehetőleg nem drágán és megfelelő minőségben), de legfőképpen úgy, hogy legyen visszaosztás. Vagyis az állam képviseletében dolgozó döntéshozó (csapat) kapjon egy vastag borítékot jó sok pénzzel azért, mert az állam nevében munkát adott a kiválasztott vállalkozónak. A vállalkozó megkapja az államtól a pénzt, ő ebből vissza osztja az előzetes (titkos) megállapodásban meghatározott összeget és valahogy majd elszámolja. Mondjuk úgy, hogy vesz számlát. 🙂 Ez kis hazánkban így megy, bárki is legyen kormányon. Mindenki meg akar élni. Gyerekek, asszony/férj otthon, nyaralás vár, autó benzint kér és az anyósnak is kell új ruci vagy valami fülbevaló. 🙂

Azért fontos kiemelni az államilag finanszírozott (=fizetett) munkákat a többi közül (és azért is hoztam példát a kilobbizott megbízások elnyerésére), mert azokat az államkasszából fizetik, mely az állampolgároktól és vállalkozásoktól beszedett (nyereség, iparűzési és egyéb), valamint a termékek/szolgáltatások árában meghatározott (ÁFA) adójövedelem. Magyarul: az adófizetők pénzéből dönti el az állam, hogy kit bíz meg egy adott feladatra (=aki jól lobbizik), és ugyanebből a pénzből kapja ő a visszaosztást. Egy állam addig tud működni, amíg van folyamatos adóbevétele, amiből a költségeit, állami beruházásokat, felvett hitelek kamatait fizetni tudja. (Akárcsak Te a saját, otthoni háztartásodban.) Csak Te állampolgári kötelesség címén nem húzhatsz le senkit több pénzre, ha a kasszád kiürülni látszik.

Bizonyára észrevettétek, az állam(ok) működtetéséhez egyre több pénz kell, ami pedig egy okozat, vagyis a következménye az államok modern-kori működtetésének. Ezt mindjárt kibontom, hogy ezt mi okozta.

Megjegyzés: Egy jól kialakított adórendszerben minden állampolgár tudja, hogy a közterhek viselése kötelező és jó érzés, mert ugye Te is szeretsz olyan helyen élni, ahol megfelelő a közbiztonság, van járda és közvilágítás, stb, stb. Mivel az adózás közismert állampolgári kötelesség már évezredek óta, ezért mindig is volt értelme politikai hatalmat szerezni, mert az adóbevételekből tutira van fizetés (+lehetőség lobbizásból származó visszaosztásokra). Persze ehhez az országot jól kell működtetni. Nem véletlen, hogy az adózás körül mindig olyan nagy a szövegelés. Mekkora adókulcs legyen, milyen adókedvezmények, stb. Adót fizetni senki nem szeret, de az állam szigorúan behajtja, azt, ami neki jár. Hogy miért kell szigorúan behajtania (azon felül, hogy az állam és így a közügyek elvégzésének megléte függ tőle), az ennek a cikknek a lényege. De lényeg: az országot jól kell működtetni, hogy a nép elégedett legyen és akarjon adót fizetni. Ez fontos!

Lépjünk tovább.

Mindannyian tudjuk, hogy egy adott országban a hitel segíti az infrastruktúra (=utak, víz, villany, csatorna, stb.) és egyéb, társadalmi komfortot és elégedettséget növelő beruházások meglétét, ezért a nyugati államok évtizedekkel ezelőtt (Magyarország 1973-tól) elfogadták, hogy kölcsönből fejlesszenek. Erre alapból nem feltétlenül lenne szüksége egy országnak – bár való igaz, akkor korlátok közé szorítaná a fejlődést bizonyos szinten -, mert ha lenne belső termelése és olyan értékeket állítana elő, amire itthon is, és külföldön is nagy igény van, akkor az abból származó haszonból lehetne növekedni, építkezni. (A középkorban Magyarország mezőgazdasága volt ilyen iparág, a megtermelt élelmiszerek egész Európát etették.) Ha tehát lenne ilyenünk, akkor jobban tudnánk a teljes államot működtetni, magyarul az országot finanszírozni (akár külső hitelek nélkül is).

John Perkins Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai c. könyvében tisztán és érthetően leírja, hogy ezek ma már felülről szabályozott dolgok. Mivel minden államvezetés szeretne a nép előtt jó színben feltűnni (fejlesztésekkel, kedvező vállalkozási környezet megteremtésével, stb.), ezért a XX. század II. felében elkezdtek az országok hiteleket felvenni a Világbanktól, amely hitelek visszafizetését egyéb tevékenységei mellett a Nemzetközi Valutaalap felügyeli. Ez az „ikercég” (Bretton Woods-i ikrek) tulajdonképpen egy olyan vállalkozás, mely – rengeteg egyéb szabályozó és harmonizációs (=nemzetközi együttműködést elősegítő) feladaton túl – államok felé történő hitelezéssel foglalkozik és a tulajdonképpeni profiljuk az, hogy az államoknak hitelt adnak el kamatért. Ebből keresik a pénzt. Lehet szépen is fogalmazni, hogy a „világ fejlesztése”, meg a „fejlődő országok segítése” a cél, de valójában egy profitcélú vállalkozásról beszélünk: pénzt akarnak kölcsönadni (befektetni) biztos helyre, kamatjövedelem reményében. Ha a kölcsönadott pénz termel valódi értéket az is jó, ha csak „védőháló”, az is. Az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai c. könyv pont azt mutatja be, hogy okos PR-ral (Public Relations = a kommunikáció tudatos szervezésével) ezt hogyan tudták elérni. És hogy visszautaljak eme cikk 2. bekezdésére, a „tőke” felmérte a piacot és rájött, hogy az államok finanszírozása (eladósítása) a legnagyobb üzlet.

Képzeld el a következő szitut (ezt most nagyon nagy vonalakban mutatom be):

Egy Világbanknak dolgozó közgazdász, nagyon okos és intelligens, magas rangú képviselő (értékesítő) elmegy egy ország vezetőjéhez és ezt mondja neki: „Figyeljen Elnök/Miniszterelnök Úr! Megvizsgáltuk az Ön országának gazdasági helyzetét és úgy látjuk, hogy komoly finanszírozási problémáik lehetnek a közeljövőben, mert az ABC és az XYZ iparágak előtt komoly visszaesés várható. Ezt abból látjuk, hogy a szomszéd ország ugyanezeket a termékeket, ami az Önök nemzeti össztermékének (=egy országban megtermelt teljes jöveledem, azaz GDP) jelentős százalékát adja, olcsóbban tudja előállítani, ami miatt az önök versenyképessége csökkenni fog. (Magyarul kevesebbet fognak tudni a jövőben eladni, kisebb lesz a bevétel.) Mi lenne, ha mi nyújtanánk Önnek 1 milliárd dolláros kölcsönt nagyon kedvező kamatra, építsen belőle autópályát, amiből ezt a hátrányt le tudja majd dolgozni, mert a hatékonyabb közlekedés miatt csökkenni fognak a költségek és a versenyképesség megmarad, a nép meg örülni fog nagyon, mert Ön bölcs döntést hozott, ráadásul az autópályát a kisember is használja, ami mi miatt külön hálás lesz. Az említett iparágak megmaradnak, az emberek nem veszítették el a munkájukat és létrejött egy üzleti + kényelmi infrastrukturális fejlesztés. A kölcsön kamatterheit Ön 5%-os ÁFA emeléssel megoldja, minden szép és jó. A nép egy picit elégedetlen lesz a megnövekedett adók miatt, de Ön utána kiáll a sajtó elé és elmondja, hogy ez a döntés megmentette az ABC és XYZ iparágakat és az ország továbbra is fejlődni tud. A pénzt meg nem sürgős visszafizetni, a kamatokkal mi bőven elvagyunk.” (Ráadásul a döntés megkönnyítése céljából a hitelező egy jó vastag borítékot ad még a döntéshozónak, hogy ne nagyon gondolja meg magát.)

Egy kis kitérő kedvéért íme egy 10 perces videó John Perkins-szel, amelyben elmeséli, hogy Dél-Amerikai országokban hogyan adtak el adósságot úgy, hogy a profitok ne az adott ország érdekeit szolgálják. (Ha a felirat méretét változtatni/növelni szeretnéd, kattints a CC jelre, majd Beállításokra, ott pedig a + jel-t nyomogasd a „Parancsikon” felirattól balra, majd „Kész”.)

Visszatérve a korábbi példához, az ország megkapja a kölcsönt és elindul a „játék”. A valódi probléma abból fakad, hogy ez egy nagyon egyszerű módja a külső forráshoz (=kölcsönpénz) való hozzájutásnak, ezért minden vezetőben fel fog merülni a kérdés: Ha ilyen könnyű hitelből fejleszteni, miért ne vennénk fel még 1 milliárdot? A megnövekedett kamatfizetésre majd kitalálunk valamit, de a nép örülni fog, mert csináltunk valami látványosat. Ebben a látszólag építő jellegű folyamatban ott történik a megakadás, ahol az értékteremtő termelőgazdaság számára már lehetetlenné válik a folyamatosan növekvő hitelkamatok visszafizetése és a további működéshez és a meglévő hitelek kamatainak fizetéséhez már újabb hitelek kellenek. Jó magyarul megfogalmazva: Megettük a következő 30 év kajáját előre (addig minden nagyon finom volt), most viszont nincs kaja, bocsi. Persze ez nem ennyire egyszerű, de sajnos ez történik. És nem csak nálunk.

Most pedig jöjjön az egész cikk lényege, ami minden üzleti vállalkozásra igaz:

Az egész „eladósítás játék” lényege a cash-flow termelő (=készpénzáramlást biztosító) üzlet. Ha van egy lakóházad 30 lakással, akkor nem az a buli, ha eladod az összes lakást, mert akkor lesz egy csomó készpénzed, amit valahová megint be kell tenni, hogy (az infláció következtében) az ne veszítse el a vásárlóértékét. (A pénznek a vásárlóértéke a lényeg. Ha nem hiszed, próbálj fizetni 1930-as évekbeli Magyar Pengővel.) A „buli” tehát mindig az, hogy a vagyonodat olyan helyre teszed, ahol az inflációtól többnyire védve van, s amelyből folyamatos készpénzáramlásod van. A „külföldi befektető” azért ad kölcsön, mert így neki egy akármilyen állam (a mögötte lévő adófizető társadalommal) egy folyamatos cash-flow termelő üzleti vállalkozás. Egy adófizető nép pedig elég jó fedezet a pénzére. Ő a jövőbeli bevétellel kalkulál, és ha egy ország bekeményít (mint ahogy a jelenlegi magyar kormányzat megpróbálta), akkor mindenféle spekulatív módszerekkel (forintgyengítés, médiahisztéria) ráveszi a népet(!), hogy követelje az államtól azt a megoldást, amitől a cash-flow termelő helyzet ismét visszaáll a helyére. A manipuláció célja mindig az, hogy a készpénztermelő vállalkozás üzleti potenciálját (=erejét) ne veszítse el. Ha olvastátok Machiavelli A fejedelem c. könyvét, akkor tudjátok: A cél szentesíti az eszközt. Nem beszélve arról, hogy ha egy ország minél jobban el van adósodva, annál jobban a hitelező szabja meg a játékszabályokat. Képzeld csak el, hogy vannak ügyfeleid (vásárlóid) és Te szabod meg azt, hogy nekik mikor és hogyan kell vásárolniuk tőled. Óriási játék! Ráadásul a Maslow-piramis rájuk is érvényes, ők is többet akarnak mindig. 🙂 Persze tudom, vannak mindig vis maior, azaz előre nem látható problémák, amelynek következtében néha át kell ütemezni a befektetést (=adósságot), stb., de a cél mindig az, hogy a befektetés megtartsa a készpénz-áramoltató képességét!

A Világbank + IMF piacot teremtett, ügyesen szegmentált, frankón „bemarketingelte” magát „ajándék pénzzel”, aztán eladta nekünk a csomagot. (A kapott pénz mellesleg teremtett értéket + munkát is, ez volt az átmeneti hozadéka!). Ez történt 1973-ban. Hiába azonban a sok fejlesztés, meg az időszakos munkahelyteremtések, ‘73 óta úgy eladósodtunk, hogy az életben nincs esélyünk ebből kikeveredni. Legalábbis nem úgy tűnik, hogy lenne. Aki megpróbál kikeveredni az adósságcsapdából, azokat meg elgáncsolják. És akiknél nincs termelőgazdaság, ott ez sikerül is. Ne feledd: ami neked kamatfizetés az adósságra, az a másiknak cash-flow! (Könyvajánló: Robert Kiyosaki Gazdag papa, szegény papa)

Ez, barátaim, kőkemény üzlet.

Egy ország leminősítése tehát főleg azért történhet meg (szerintem), mert a hitelezők ezáltal akarják elérni azt, hogy az általuk lezsírozott üzleti megállapodásból hosszú távon biztosíthassák a rendszeres készpénzáramlást. (A hitelezők és a hitelminősítők elnevezése között még nyelvi-logikai kapcsolat is van. 🙂 ) Egy államnak meg azért kell állandóan fiskális kiigazításokat tennie és adótörvényeket változtatni, valamint folyamatos megszorításokat alkalmazni, mert a felvett kölcsönökre fizetendő kamatterhek (vagyis a nagytőke cash-flowja) másként nem gazdálkodható ki az állami bevételekből. Mindezt ráadásul úgy lenne szerencsés bármilyen kormányzatnak megtennie, hogy még a népnek is jobb legyen egy kicsit, különben minek választották meg őket? (A jelenlegi magyar kormány meg pontosan úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy azoktól próbálta bevasalni a hiányt, akik a pénzüket ide hozták, hogy az nekik cash-flowt termeljen. Az adósság lefaragásának iránya szerintem jó ötlet – mint ahogy neked is komoly megkönnyebbülés, ha megadtad azt, amivel lógsz valakinek -, de úgy néz ki, hogy ez a rúgás most mellé ment. A következménye pedig valószínűleg olyan brutális megszorítás lesz, hogy vissza kell álljak a feles helyett a „negyedesre”… 🙁 )

Az államoknak való kölcsönadás egyébként nem újkeletű dolog, a bankárok és pénzváltók mindig is szerették ezt a tevékenységet, mert biztos jövedelemre számíthattak az államtól a befektetés biztos megtérülését illetően (=adófizető nép fizeti a cehhet). Ha pedig egy kicsit sok lenne a visszafizetendő kamat a meglévő államháztartásnak, hopp egy kis adóemelés, és máris lehet „fiskális kiigazítással” rendezni a tartozást. Mivel Magyarország 1973 óta rettenetesen eladósodott, és a felvett hiteleknek már jó ideje csak a kamatát fizeti, ezért a fennálló tőketartozás (=maga a pénz amit felvettünk) már olyan szintre emelkedett, hogy az teljességgel kifizethetetlen. De ez csak nekünk rossz. Az országba befektetett tőke cash-flowt termel. És a statisztikák azt mutatják, hogy már jóval többet fizetett ki Magyarország adósságtörlesztésre, mint amennyit valaha felvettünk, a „befektetés” tehát már megtérült, most már csak a nyereség szabályozására kell ügyelni. A tőkének ez számít, ilyen a természete.

A kocsmának meg az számít, hogy legyen vendége, különben bezárhat. Én meg nem szeretném, ha ezt tenné, ezért megyek, megtámogatom, és benyomok egy felest… 🙂

Mi van, ha mégis igaz?

Szerző: | nov 30, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Spiritualitás és metafizika

Az emberek többsége nem szeret olyan információkról hallani, amelyek a „köztudatban elfogadott” információktól eltérnek. Olyan feltételezésekről és világképekről, melyek nem „tudományosan” megalapozottak. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy rengeteg a ferdítés, a személyes tapasztalatok hiányára épülő feltevés és elmélkedés, valamint rengeteg az ún. dezinformáció (=félretájékoztatás) is, melyek célja, hogy félrevezessenek, megzavarjanak vagy egyáltalán csak eltereljék az ember figyelmét.

Mindazonáltal vannak olyan tények, melyekre már nem tekint nagy többség sem furcsa szemmel, a „hivatalos” tudományok mégsem foglalkoznak velük soha. llyen pl. az agykontroll technika, vagy eredeti nevén Silva-módszer, melyet Magyarországon dr. Domján László belgyógyász szakorvos munkája során ismert meg a nagyérdemű. Ennek a technikának a célja nem kevesebb, mint bebizonyítani azt, hogy az emberi elme ereje nagyobb, mint hinnénk. Hogy a tudatosság, az elménk tudatos irányítása képessé tesz minket arra, hogy gyógyítsunk és rajtunk kívül álló eseményeket befolyásoljunk. A Konzervatív vagy liberális? c. cikkemben már utaltam rá, hogy a konzervatívnak tekintett, tradicionalitást tisztelő világnézetből ez az, ami engem megragadott. Az, hogy van a világunkban valami metafizikai, az érzékelhető valóságon túli realitás, melyről nem tudunk, pedig ha tudnánk, más valóságot teremtenénk, tudatosan. Ha végeztél már agykontroll tanfolyamot és végigcsináltad az alapképzés mind a 4 napját, akkor nagyon nagy valószínűséggel van már olyan élményed, amit nem tudsz megmagyarázni. Ezt hívják úgy, hogy metafizikai tapasztalat. Mintha az ember kilépne az elméje korlátaiból és Isten beszélne hozzá. Semmihez nem hasonlítható élmény. Ott voltam, átéltem. Megdöbbentett.

Mint minden más, ez is a gyakorlással fejlődik. Azzal, hogy rendszeres ismétléssel kiiktatod az elméd azon védekező mechanizmusát, mely azt mondja neked folyamatosan: Ez egy baromság! Most komolyan elhiszed, hogy ha erősen koncentrálsz arra amit szeretnél, akkor az megvalósul? Pedig megvalósul. Ha hiszel benne és nem veszíted el a fókuszt, akkor bejön. (Erről szól a már elcsépeltnek tűnő vonzás törvénye is.)

Volt már ilyen élményed? Nekem nem egyszer.

Olyan élményem is volt, hogy a „nagy semmiből” eszembe jutott valaki, akivel régen nem beszéltem már, erre megcsörrent a telefon és ez a „valaki” volt a vonalban. Ez számtalanszor megtörtént. Ezek tapasztalatok. Elsiklunk felettük, mert miért ne tennénk, biztos csak véletlen, de túl sok emberrel történik ilyen, ezért az én hitem szerint ez nem véletlen. Van metafizikai valóság. Nem hiszed? Kérdés: Voltál már szerelmes? Ki látta, ki tapintotta, szagolta, ízlelte, hallotta a Te szerelmedet? Ki az, aki képes minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy amit éreztél, az tényleg szerelem volt és nem csak képzelegtél?

Mindannyian élünk át metafizikai (=a fizikai valóságon túl létező) élményeket, csak nagyon sokról nem tudjuk, hogy azok.

A minap kaptam egy 1 órás videót, melyben elmondottak részint döbbenetes, másrészt egyáltalán nem meglepő információval szolgáltak. Évekkel ezelőtti, hétköznapi Józsi bácsi elmém az ilyen információk nagy részét sületlenségnek tartaná, azonban már túl régóta tanulmányozom a nem reklámozott valóságot, hogy az ilyen, szokatlan információk hallatán ne az merüljön fel bennem: Mi van, ha mégis igaz?

A videóban egy Bill Ryan nevű – eredetileg matematikus, fizikus és pszichológus diplomával rendelkező – brit dokumentumfilm-készítő beszél, akinek az interjúit és cikkeit az általa alapított Project Camelot és Project Avalon weboldalain keresztül már jó ideje ismerem. Rengeteg olyan érdekesség kategóriába tartozó információt szereztem be általa, melyek igazságtartalmáról egyszerűen nem vagyok képes személyes tapasztalatot szerezni, de számos gazdaságpolitikai következtetése valóra vált, így egyszerűen lesöpörni az asztalról nem lehet az ilyet.

Az alábbi beszélgetés témája rendkívül meredek és a teljesen „újszülött” olvasók és nézők számára a valóságtól teljességgel elrugaszkodottnak tűnik. Én ennek ellenére azt tanácsolom, hogy ha van 1 órád, ne hagyd ki ezt az elemzést. Főleg a közepétől kezd érdekessé válni a történet…

Először is nem kell elhinni semmit, amit Bill Ryan állít. Csak érdemes rajta elgondolkozni. Én személy szerint nehezen tudom elképzelni, hogy a világ csak úgy haladjon a maga útján. Túl sok olyan politikai esemény, nehéz döntés, krízishelyzet, tárgyalássorozat, megállapodás történik ma már, melyek arról szólnak, hogy a jövőt nagyon is szabályozni akarják számunkra. Vagy csak én érzem ezt? 🙂 Ha csak a terrorizmus elleni háború következtében bevezetett szigorításokról beszélünk, már azok szembeötlők. Egyre kevesebb dolgot csinálhatunk szabadon, a hatóságok tudta nélkül, s az az érzésem (nekem legalábbis nagyon), hogy irányítók minden lépésemről tudni szeretnének. Pl. pontgyűjtő hűségkártyák, a – vásárlásokat teljesen átláthatóvá tevő – bankkártyás fizetés promóciója és a készpénz állomány csökkentésére irányuló intézkedések mind mind abba az irányba mutatnak, hogy előbb-utóbb nem tudsz eltitkolni semmit. Olyat sem, ami csak rád tartozik. Persze azt mondják, hogy erre azért van szükség, hogy megvédjenek. Vajon kitől? Saját maguktól? 🙂 Vajon mi adjuk a felhatalmazást ehhez az irányított világhoz, mert lusták vagyunk kérdéseket feltenni?

Nem akarok összeesküvés-elméleteket szövögetni, csak hangosan gondolkozom. Valami nekem nem kerek. Ezért is indítottam el ezt a blogot. Ki akarom írni magamból ezeket a gondolatokat, melyek szerintem nem alaptalan feltételezések, hanem logikus(nak tűnő) következtetések. Persze majd eldönti a történelem, hogy melyik. De mi van akkor, ha nekem is, neked is van beleszólásom/sunk ebbe? Hm? 🙂

A legtisztább véleményem az komám, hogy Nem tudom. A videóban elhangzott információt nem abból a szemszögből közelítem meg, hogy ez biztosan igaz. Mint ahogy Bill Ryan sem teszi, ő is csak továbbad valamit, ami eljutott hozzá. Az egyetlen tanulni valónk leginkább az, hogy a sokszor ostoba, világtól elrugaszkodott elméletnek hangzó magyarázatokkal kapcsolatban is érdemes feltenni a kérdés (leginkább önmagunknak): Mi van, ha ez mégis igaz? És ha az elme erejével kapcsolatos rész igaz (márpedig az agykontroll tanfolyamok tapasztalata ezt bárki számára bizonyíték erejűvé teszi), akkor honnan tudhatjuk, hogy a másik fele félrevezetés, vagy csak a valóságunkba bele nem illő dolog?

Nem tudom, hogy mi igaz. De érdemes ezen elmélkedni egy picit, szerintem. Az viszont, ha jól emlékszem mindenképpen igaz, hogy a kocsma 10-től nyitva van. Szóval megyek és elindítom a napot egy felessel… 🙂

Helyi pénz? Az meg mi? #2

Szerző: | nov 29, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Folytatom a múlt héten elkezdett, közösségi pénzhelyettesítőkről szóló cikkemet. Kevesen tudják, hogy a svájci gazdaság nem azért erős, mert ott a leghíresebb és legbiztonságosabbnak vélt a bankrendszer. Ez utóbbi ugyanis egy következmény. A stabilitás annak köszönhető, hogy 1934 óta létezik Svájcban egy másodlagos, üzleti vállalkozások között használt pénzhelyettesítő eszköz, amit úgy hívnak, hogy WIR. Maga a szó nem a német nyelv többes szám első személyű „mi” szóból ered, hanem a Wirtschaftsring, azaz „gazdasági kör” elnevezés rövidítése. A hivatalos svájci fizetőeszközhöz (Svájci frank, azaz CHF) a WIR-nek is van ISO kódja, ez pedig a CHW. Nagyon lényeges pont minden közösségi pénz esetében: a CHW nem a CHF helyettesítője, hanem egy kiegészítő pénz. Minden közösségi pénz a legjobban komplementer (=kiegészítő) pénzrendszerként működik hatékonyan. Az egésznek – hogy úgy mondjam – inspirációja pedig egy Silvio Gesell nevű közgazdász által kitalált „szabad pénz„, amit az 1930-as évek elején az ausztriai Wörgl-ben használtak.

Mitől olyan fontos ez a WIR?

(tovább…)

A világ egy üzleti vállalkozás #1

Szerző: | nov 28, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Amikor gyerek voltam, megtanultam az iskolában, hogy az élet 4 elemből áll: föld, víz, tűz, levegő. Aztán ahogy nőttem, cseperedtem felfele, rájöttem, hogy ez itt nem áll meg. Mert a magyar nyelv megannyi szavában megtalálható még ez a 4 betű egymás után. Pl: jövedELEM, védELEM, segedELEM, türELEM, kereskedELEM, szerELEM és még sorolhatnám. Aztán tovább gondoltam ezt az egészet. Mire használjuk mi az elemet? Amikor előveszek egy elektronikus kütyüt, akkor a legtöbbe elem kell. Mert kell bele energia. Szóval arra használjuk, hogy energiát nyerjünk belőle. Tehát ebből azt fundáltam ki, hogy minden ilyen szavunk mögött az van, hogy általa energia cserél gazdát. 🙂

Namármost. Engem most speciel a pénz mögötti energiacsere, vagyis a kereskedELEM érdekel a legjobban. Meg szerintem titeket is. 🙂 Ugye? Elmondom, hogy mit gondolok erről. Főleg mert mostanában sokat hallani azt, hogy „azok a szemét bankok”. Persze a bankok is etikátlanok sok esetben, de az egy másik fejezet. A jelen történetben a bankról, mint kereskedelmi, s ezért haszonra szert tenni kívánó piaci szereplőről beszélek. A kereskedelemben van egy körforgás, melyben nem minden lépés megy át az etikai szűrőn, de ez a természetéből fakad, mert egyszerűen így alakult ki. Vagy így alakították ki szánt szándékkal azok, akik kitalálták az emberiség jövőjét. Ez most jó összeesküvés-elméletesen hangzott. 🙂

Na de a lényeg:

A kereskedelemben pénz tölti be azt a szerepet, amit az emberi szervezetben a vér. Ahogyan a hamarosan megjelentő Így működik a pénzvilág (Józsi bácsi szemével) c. cikksorozatban leírom majd, az a teóriám (=elméletem), hogy a pénzrendszer természetéből fakadóan magának a pénznek is az a célja, hogy gyarapodjon. Szinte már önálló életet él (vagyis önálló életet adtak neki) és a tőke tulajdonosai, befektetők – mint egy jó kis házörző kutyus gazdái is – arra törekednek, hogy nevelgessék, gyarapítsák őtet. 🙂 A tőke, mely „szerencsés esetben” leginkább a termelőgazdaság működtetéséhez lenne (de ez ma már nem így történik) oda akar menni, ahol ő növekszik. Nem feltétlenül érdekli az, hogy az energiacsere (=ebben az esetben pénz befektetése) által ő olyan termékben növekszik-e, mely a világot építi, gazdagítja, hiszen az ő célja csak az, hogy Ő növekedjen. Mint az állatok, akik megeszik egymást. „Aranyos vagy te kis antilop, de én megeszlek” – mondja az oroszlán. Hamm. 🙂 Ha tehát a fegyverkezés a jó befektetés, akkor odamegy, ha a háború, akkor oda, ha pedig az államok finanszírozása busás haszonért, akkor oda. Igen, tudom, hogy ezeket a pénzeket emberek irányítják, de az ő céljuk az, hogy a piaci pozícióikat megtartsák és (mint pl. egy telefon, vagy számítógép gyártó cég is a piacvezető pozícióra törekszik mind, hogy Ő legyen a „példakép”, s így jó sok pénzt keressen) ezért hajlandók mindent megtenni. Vannak gyerekeik, akiknek jövőt akarnak adni, vagyontárgyaik és egy drága életstílusuk, amit nem akarnak feladni. Sokan közülük senkiből lettek valakik, mások beleszülettek a hatalomba és a gazdagságba, de egyik sem annyira mártír (=önfeláldozó), hogy ezekről lemondjon CSAK azért, hogy a nép jobban éljen. (A népnek – Julius Cézár óta tudjuk – elég a kenyér meg a cirkusz. Amíg nem halunk éhen és szórakoztatnak, addig befogjuk a szánkat. Persze nem mindenki fogja be. 🙂 )

Mondok egy nagyon szemléletes példát, amit érteni fogsz komám: Tegyük fel, hogy a cég, amit képviselsz, olyan számítógépes programokat gyárt, ami az emberek életében fog kémkedni. Minden információt ki fog nyerni/lopni az internetre kötött számítógépekből azért, hogy a hatalom képviselői adatbázist építsenek ebből, akármilyen céllal. Ezért az államkasszából finanszírozott (valójában az adófizetők, többek között a Te pénzedből eltartott) állam nagyon komoly pénzeket fizet a Te céged vezetőinek. Ők pedig neked nagyon jó fizetést adnak + kocsi + telefon + egyéb juttatások. Te ezt örömmel nyugtázod és a társadalmi státuszod is magas, elismernek és mosolyogva eltartod a családod, nyaralni mész, stb. Eszed ágában sincs felmondani csak azért, mert etikátlannak tartod a cég profilját. Neked élned kell és vannak, akik tőled függnek, mint a családod, gyereked és ha modern ember vagy :), akkor van hiteled. Ezt nem fogod kockára tenni. Ugye? Hiszen, ha ezt megteszed, hogyan fogsz élni? Hogyan fogsz túlélni? Ugye-ugye??? Talán most már érted, hogy miért nem változik meg a rendszer attól, ha felkelést szítasz az általad gonosznak vélt bankok ellen.

A rendszernek, egészen pontosan az emberiség értékrendszerének kellene megváltoznia ahhoz, hogy ez ne így működjön. Ahogy az első bejegyzésben is írtam: „Egy problémát nem tudsz ugyanazzal az elmével megoldani, mint amelyik azt létrehozta.” Az előző cikkben említett helyi pénzek kiegészítő megoldást tudnak jelenteni persze, de az nem egyik napról a másikra fog működni.

A múltkor az egyik ivócimborám átküldött nekem egy filmet, aminek az a címe, hogy „Villanykörte Összeesküvés, avagy a Tervezett elavulás története”. Ebből a filmből az is kiderült, hogy ez az amerikai Alma nevű cég (Apple) is elég erkölcstelen módon vette rá a vásárlóit / fogyasztóit egy időben, hogy újabb termékeket vásároljanak tőle, pedig amiket az Apple kitalál, szerintem nagyon ötletes. De hát ők is pénzt akarnak keresni. És nem keveset. Ha nem láttad a filmet, íme:

A lényeg tehát az, hogy a pénz, a gazdasági körforgásban részt vevő cégek mind-mind növekedni akarnak. Néha erkölcsösen, máskor az emberek érzelmi világát manipulálva. Az okos közgazdászok azt mondják, hogy ez az ára a fejlődésnek. És ebben végül is igazuk van. (Ráadásul ennek az „üzleti modellnek” köszönhető az is, hogy vannak munkahelyek. Ha nem kellene ilyen gyakran újragyártani, vagy fejleszteni bizonyos termékeket, akkor sok embernek új munka után kéne néznie. Jóllehet ha az értékrendszer megváltozna, akkor ez sem lenne ennyire „egyértelmű” következmény. Rengeteg valódi értékteremtő munkának van még hely…) A jelenlegi rendszer tehát logikus, csak sajnos drága árat kell fizetni érte. Az emberek egymásban való bizalmát ugyanis kétlem, hogy erősítené ez a fejlődési út, de nem akarok álszent lenni, én is élvezem, hogy már nem lóháton kell a falu túloldalára átvergődni, hanem elvisz a busz.

Talán csak az a bajom az egésszel, hogy a tervezett avultatás időintervalluma egyre rövidebb, vagyis a mindenáron fejleszteni akarás kezd átcsapni kapzsiságba. Én azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban döglenek be az elektronikai dolgok vagy pl. szakadnak szét a nadrágok. És ez (persze tudom, én döntök a vásárlás mellett) valahol nagyon nem oké. Még azt is megkockáztatnám, hogy etikátlan és legális „rablás”. (Még akkor is, ha emberek munkahelye múlik ezen! Kell, hogy legyen egy normális egyensúly!) Mert magas áron olyan terméket eladni az embernek, ami hamar a kukában köt ki, nos, az nem annyira vidám, mint pl. a Mórickás viccek.

Végezetül egy gondolat. Ahogy Demján Sándor mondta egyszer: „Meggazdagodni csak mások szegénysége és ostobasága árán lehet.” És ezt a „pénz urai”, valamint az etikátlanul működő cégek is tudják, s ki is fogják használni addig, amíg Te meg Én bedőlünk a propagandának. A keresedELEM tehát ugyanúgy az energia áramlásából táplálkozik, mint minden más az életben, de az irányát – és ez a legfontosabb – a vásárló szabja meg. A pénz ugyanis keresi a helyét. Oda megy, ahol több lehet belőle. Ilyen egyszerű. Ha Én nem veszek csirkét és mások sem, a baromi-feldolgozó üzem profilt fog váltani. Ennyi komám. 🙂

Persze a legfőbb kérdést még mindig nem válaszoltam meg, nevezetesen: a hitelt, mely a fejlődés motorja miért nem állíthatja elő az állam (és miért csak privát bankok) és legfőképpen miért adják olyan drágán? (Főleg Magyarországon!) Na de erről majd egy másik írásban elmélkedem tovább…

Na, ez most egy kicsit elfárasztott, megyek be is nyomok egy felest izibe’… 🙂

Nem minden a pénz!

Szerző: | nov 25, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pszichológia

Hallottátok már ezt a mondatot valaha? Talán túl sokszor is. Ha körülnézel, mit látsz? Mindenhez, amit – főleg a nyugati világból – akarsz, pénz kell. Mindig mondom a haveroknak a kocsmában, hogy pont ezért akarom én megérteni, hogy a pénz, mint eszköz hogyan működik manapság. Ha dolgozom a pénzért, akkor értsem már, hogy hogy működik, no! 🙂 De ők csak azt mondogatják, hogy hülye vagyok. Mit kell azon olyannyira megérteni? – kérdezik állandóan. Olyan sokat hallom, hogy dolgozik a pénz, de mégis azt látom, hogy az emberek szenvednek és nagyon sokan panaszkodnak, hogy nincs belőle elég a normális élethez. Valami nem kerek. Vagy nem dolgozik jól, vagy egyszerűen csak nem nekem dolgozik. 🙂

Ezen változtatni kell!

Aztán eszembe jut, hogy bár a valódi szabadsághoz tényleg pénz kell, vannak olyan dolgok, amik ingyen vannak. Kedvesen szólni a másik emberhez nem kerül semmibe. Elmesélek egy sztorit:

Nemrég biciklivel megyek a kocsmába és nem az úton mentem, hanem a járdán. Az egyik kanyarban jön szembe egy idős hölgy és majdnem elütöttem. Mire ő elkezdett velem kiabálni, hogy miért megyek a járdán és mit képzelek. Mivel kocsmázni mentem – és ilyenkor muszáj a hátizsákba bepakolni egy pici egót, különben kimaradok a jóból 🙂 – eléggé határozott állapotban voltam így majdnem viszonoztam a hangvételét. Bevallom nektek, még jól is esett volna. Aztán egy pillanat alatt átgondoltam, és rájöttem, hogy automatikus reakció volt tőle az, hogy leordított. Ha megkérdeztem volna tőle 2 perccel korábban, hogy le akar-e ordítani egy járdán bicikliző embert, bizonyára azt mondta volna, hogy nem. Ezért aztán úgy döntöttem, hogy más taktikához folyamodok. „Megtréfálom az öreglányt! Kedves leszek vele.” – gondoltam. 🙂 Elnézést kértem tőle, hogy nem akartam megijeszteni és kedvesen rámosolyogtam, hogy teljesen igaza volt. Mire ő annyira meglepődött, hogy a végén ő kért elnézést, hogy leordított. A végén jól összecimboráltunk tehát, még kocsmázni is majdnem elhívtam, de végül elvetettem ezt az ötletet, mert a haverok még félreértenek. 🙂

A szeretet mindig győz. Ennél közvetlenebb és egyszerűbb bizonyíték nekem nem kell.

Ma meg reggel felmegyek a fészbukra és az alábbi videót teszi ki az egyik ivócimborám. Talán nekem szánta, hogy soha nem felejtsem el a történteket.

(Frissítés 2015. nyár: A videót sajnot levették: Ha megtalálom, visszateszem. Józsi)

Tisztára olyan, mintha össze lennénk kapcsolódva, nem? Ez nagyon komoly. Néha olyan utópisztikus képek jönnek a fejembe, hogy ilyen szemlélettel a sok késdobáló kocsmából virágdobáló helyet lehetne varázsolni. 🙂 Most képzeld csak el: bemész az ajtón és az emberek nem egymás egójának feszülve tanítják a cimboráikat és erőlködnek, hogy az ő általuk igaznak hitt valóságról meggyőzzék a másikat, hanem a különbséget felismerve átölelnék egymást és azt mondanák: „Drága komám, de jó, hogy másként gondolkozol, segítesz nekem ledönteni egy saját magamban meglévő belső kivetülést, mely nem tudja elfogadni azt a valóságot, melyben te szuper jól érzed magad.” 🙂

Na jó, nem álmodozom itt tovább, hanem megyek és legurítok egy felest. Az mindig bejön. 🙂 Egészségetekre és jó hétvégét mindenkinek!

Helyi pénz? Az meg mi? #1

Szerző: | nov 24, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Amikor 4-5 évvel ezelőtt legelőször hallottam azt a kifejezést, hogy helyi pénz, nem hittem a fülemnek. Mi a jó abban, ha egy pénz helyi? – gondoltam. Arrébb megyek és nem tudom használni semmire. Hmm. Az meg nem jó. Akkor meg minek találták ki? De ha hülyeség lenne, akkor meg miért használnak belőlük a világon 5000 félét? És ez csak helyi (vagy más néven közösségi) pénz! Hmm. Valamit én nem tudok jól. Ennyi ember nem lehet időmilliomos idióta. 🙂

Ezért egy kicsit utánanéztem a dolgoknak.

Mint ahogyan az a hamarosan megjelenő Így működik a pénzvilág c. cikksorozatomból kiderül, a világot ma már a hitelpénz működteti. Az elmélet emögött az, hogy amennyiben a hitelből létrehozott forrás (tőke, amit dolgoztatni lehet) termelés által plusz értéket eredményez (és főleg többet, mint, ami a hitel költsége, vagyis a kamat összege), akkor van értelme létrehozni / kihelyezni a hitelt. A hitelpénz fedezete a létrejövő vagyonelem lesz. (Sok esetben ma már nem teremt plusz értéket a kihelyezett hitel sajnos, sőt, a nemzetállamok esetében már újabb hiteleket kell felvenni, hogy a korábbi hitelek kamatai fizethetők legyenek…)

A probléma ott kezdődik, hogy a globalizáció (=világszintű egységesedési mozgalom) miatt ma már nem kis és közepes méretű vállalkozások, hanem óriási multinacionális (=nemzeteken átívelő) konglomerátumok (=pénzügyi érdekközösségek) irányítják a gazdasági életet, ők pedig a legtöbb esetben 90-120 napos fizetési határidővel dolgoznak. Ha tehát egy kisvállalkozó ezeknek a nagy cégeknek beszállít (vagyis elad valamit) és neki rövidebb ideje van kifizetni az ő alvállalkozóját (pl. egy asztalosmester a favágót 30 nap alatt kell, hogy kifizesse, de a multi csak 90 nap alatt fizeti ki őt a legyártott asztalokért, székekért), akkor ha nincsen plusz megtakarítása (és így nem tudja kifizetni a favágót), akár csődbe is mehet. Vehet fel újabb kölcsönöket is persze (ha ad neki a bank), de ez nem a legjobb megoldás, mert ennek újabb költségei lesznek, ami meg csökkenti az ő hasznát. Vagyis nem csak, hogy örülnie kell annak, hogy egyáltalán a multi hajlandó tőle nagyon nyomott árakon vásárolni, még sakkoznia is kell a rendelkezésre álló készpénz állományával, hogy ne maradjon fizetésképtelen a saját alvállalkozói felé. A probléma tehát abból fakad, hogy van egy 60-90 napos időszak, amivel a multi előnyben van. Ez a mai világban egy brutális előny.

Számos országban bebizonyították, hogy a kis- és középvállalkozások az üzleti partnerek felé kiállított számláik 50%-át a szűkebb pátriájukon (=haza, szülőföld) belül állítják ki, Magyarországon ez egy 49 km-es sugarú kör. Az elmélet pedig az, hogy az ilyen körökön belül lehetne használni egy pénzhelyettesítő fizetési eszközt, ami nem a hivatalos pénz. Ehhez pedig nem kell más, mint egy szabályozott rendszer, mely nyilván tartja, hogy ki kinek mennyivel tartozik és ezeknek a pénzeknek a fedezetére ki lehet bocsájtani olyan pénzhelyettesítőt, ami az üzleti körön belül fizetőeszközként működik. Ha tehát a multi lóg 1 millió forinttal, akkor ki lehet bocsájtani egy 1 millió Ft értékű pénzhelyettesítőt, ami a valódi pénz megérkezéséig betölti a pénz funkcióját.

Hadd mondjak egy példát: én vagyok az asztalos, te vagy a favágó, a körön belül meg van pék, zöldséges, csirkehúst, disznóhúst, tojást, tejterméket, stb. áruló vállalkozó. Mindannyiunk célja az, hogy munkánkra legyen igény és megkapjuk érte a jogos fizetséget. Lényeges, hogy minél több olyan vállalkozó legyen benne a körünkben, aki tevékenységével valós szükségleteket elégít ki, mert akkor mindannyian boldogan fogjuk elfogadni a helyi pénzt. A gazdasági kör minden egyes résztvevőjének csak az a fontos, hogy a megkapott fizetséget ő el tudja költeni valamire, ami neki kell! Egy gazdasági körön belül ha bármelyik tagnak komolyabb kintlévőségei vannak (=pénz, amivel neki tartoznak), mint átlagosan a többinek, akkor előbb-utóbb ebből körbetartozás lesz. Ezt már ismerjük. Ha azonban a hivatalos pénz (az előző bekezdésben említett 1 millió Ft) megérkezéséig pénzhelyettesítő eszközt használnak, az elszámolások ugyanúgy végbemennek és a végén mindenki megkapja a jogos fizetését (de a pénz megérkezéséig sem kell félnie attól senkinek, hogy pénzhiány miatt áll a szekere). Addig tehát megy a biznisz és pörgés van. 🙂

Mi kell tehát az egészhez még egyszer? Az, hogy egy adott vállalkozó megbizonyosodhasson arról, hogy a pénzhelyettesítő utalványt el tudja költeni a vállalkozói körön belül és olyan terméket vagy szolgáltatást tud rajta vásárolni, amire szüksége van. A pénz különben sem más, mint egy hivatalos megállapodás arról, hogy mi az értékcsere alapja. 🙂 Ha láttál már étkezési utalványt, az ugyanilyen pénzhelyettesítő eszköz, amelynek használata esetén előre meg van határozva, hogy mire kell elkölteni. (A cégeknek ráadásul béren kívüli juttatás címen nagyon jó –  adómentes – jövedelemkiegészítés a dolgozóik felé, s ez olyan szuper biznisz is, hogy Magyarországon szinte az összes ilyen étkezési utalványt külföldi cégek működtetik, egészen pontosan franciák, mert Magyarországnak olyan sok pénze van, hogy jófejségből átengedi az ilyen üzleti lehetőségeket a szegény nyugati cégeknek. Büszke vagyok rá, hogy ilyen okos vezetőink vannak! :))

Komolyan mondom, amikor megértettem a közösségi pénzhelyettesítők működését, annyira megörültem, hogy koccintottam a srácokkal még egyet. 🙂 Aztán később azt is megtudtam, hogy csináltak már Magyarországon egy Helyi Pénz Konferencia elnevezésű rendezvényt és ott pont ilyenekről esett szó. Vagyis arról, hogy hogyan lehet ilyen együttműködő gazdasági köröket létrehozni, amelyen belül akkor is működik az adás-vétel, ha éppen mindenki pénz szűkében van. És tudjátok mi az abszolút babetta? Az, hogy már van is egy ilyen helyi pénz, az a neve, hogy Hungaro, és egy Első Magyar Klíringház nevű cég üzemelteti a rendszert. Hát nem metálzsír ez komám? 🙂

Az első Helyi Pénz Konferencia vendége volt egyébként egy belga, Bernard Lietaer nevű pénzügyi szakember, egyetemi tanár, aki többek között az euró elődjének, az ECU elnevezésű közös valutának a létrehozásán is dolgozott. Ez a pasas az elmúlt években Dél-Amerika számos országában hozott létre egy C3 elnevezésű közösségi pénzhelyettesítőt, ami a Kereskedelmi Hitelezési Körnek felel meg (Commercial Credit Circuit eredeti nyelven), és ezzel hihetetlen módon lendült fel az adott régiók gazdasága és teremtődött több ezer munkahely. Ezt a C3-mat pedig pontosan úgy használják, mint ahogyan azt korábban leírtam. A kintlévőségekre (=pénzösszegek, amivel az egyes cégek felé tartoznak üzleti partnereik, és amelyek azért keletkeznek egyáltalán, mert a nagy cégek sokkal hosszabb fizetési határidővel rendelkeznek, mint a kis cégek) való várakozás helyett a gazdasági körön belüli cégek C3-mal fizetnek egymásnak és nem áll meg az adás-vétel. Csak azt kell hivatalos pénzzel fizetni, amit a körön kívülről szereznek be! Az egész pedig úgy van kitalálva, hogy van benne biztosítás, bank és komoly szerződések. A fedezet miatt nem kell aggódni, ugyanis maga a kintlévőség a fedezet, ami be fog jönni mindenkihez. Addig pedig van egy szigorúan szabályozott „játékpénz”, amit csere-berélni lehet és tökéletesen működik. Uruguayban ráadásul még adót is lehet vele fizetni, amely összegyűlt C3 „pénzt” az állam helyi gazdasági vállalkozások beindítására használja. Ha tehát eddig nem volt pénz utcaseprő céget fizetni, akkor mostantól fogva ki tudják őket fizetni az adóból beszedett C3-mal, akik ezt az elszámoló egységet (c3) a gazdasági körön belül élelemre és egyéb szükségletekre váltják át. Pofon egyszerű a történet. 🙂

Nem tudom, tudod-e, de munkanélküliség nem létezik, kedves barátom, csak pénznélküliség. Minél nagyobb a munkanélküliség, annál több pénz dolgozik spekulációs céllal a világpiacon. A legtöbb munkanélküli embernek azért nincs munkája, mert nincs pénz kifizetni őt. És hogy miért nincs? Azért, mert a mindenki számára „igazságosan dolgozni akaró” tőke könnyen akar gyarapodni (=tőzsdei spekulációs nyerészkedésre rendezkedett be) a gazdái „parancsára”. A gazdáknak az a célja, hogy növekedjen a tőke. Mint ahogy Te sem bánod, ha befektetsz valahová 1000 Ft-ot és 1 év múlva 1200-at kapsz vissza. És fogadjunk, hogy azt sem bánod, ha ez minél gyorsabban történik meg! 🙂 A Te agyadban az van, hogy ügyes volt a pénz kezelője, pedig a valóságban nagyon is elképzelhető, hogy a Te hasznod is spekulációs ügyletből származik. A pénz kezelőinek csak az a célja, hogy pénzt keressenek, és lehetőleg minél többet. És amíg Te is „hozzájuk” fekteted be a megtakarításaidat és a vagyonodat, addig a tőke nem fog forogni, illetőleg jelentős része spekulációs céllal fog működni, aminek nem célja az értékteremtés és mellesleg pénz szűkéhez vezet a termelőgazdaságban. Ennek ellensúlyozására jó tehát a közösségi pénzhelyettesítő, azaz a helyi pénz. 🙂

A helyi pénzek „mozgalmáról” és a közösségi összefogás erejéről film is készült a Kulturális Kreatívoktól (Fogel Frigyes vezetésével), ajánlom figyelmetekbe gyerekek. És kocsmázás előtt nézzétek meg, hogy legyen miről beszélgetni a haverokkal.

Írok még majd a helyi pénzekről, mert itt azért ennek még nincs vége. Be fogom bizonyítani nektek, hogy a svájci gazdaság nem attól erős, hogy van egy megbízható bankrendszere és finom a csoki, hanem azért mert a svájci gazdaságban működtetnek egy gazdasági vállalkozások megóvásának céljából létrejött helyi pénzt. De most megyek, és benyomok egy felest… 🙂

Diszklémer: Ha néhány esetben nem jól használok 1-1 közgazdasági kifejezést, nézzétek el nekem drága gyerekek! Igyekszem, hogy ne rontsak el semmit, de nem vagyok közgazdász, csak baromira érdekel a téma és lelkesen írok róla ezen az oldalon. Célom, hogy józan paraszti nyelven elmagyarázzam azt, hogy én – I. Józsi bácsi – mit értettem meg abból, ahogy a világot a finánctőke működteti. Vitatkozni nyugodtan lehet velem, örömmel beismerem, ha hülyeséget beszélek. De azért ügyelek rá, hogy ne tegyem. 🙂