Én vagyok a hibás?

Szerző: | dec 14, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014

A tudatosság azt jelenti, hogy felvállalom a gondolataim, a cselekedeteim és a döntéseim felelősségét. A világ az VAN – rajtam kívül, de leginkább bennem – és én teremtek belőle jót és rosszat egyaránt. Ha tetszik a végeredmény, ha nem, azt magamnak köszönhetem elsősorban. Ha tetszik, akkor Én döntök úgy, hogy örülök neki, ha viszont nem tetszik, akkor Én döntök úgy, hogy ez engem zavar. Ha meg felismertem, hogy zavar (és ezen érdemes lenne változtatni), akkor már elég tudatos is vagyok. Ahogy egy nagyon kedves megboldogult barátom mondta mindig: Ha már nem tudod jól csinálni Józsikám, legalább örülj neki, hogy rosszul csinálod! 🙂 Magyarul: Ha tudsz örülsz annak, hogy éppen rosszul csinálsz valamit, akkor már tudatában vagy annak, ami VAN, tehát van esélyed rajta változtatni. Bitang egyszerű ez! Tudsz még követni? 🙂

Folytatva a néhány nappal ezelőtti cikkemet a tudatosság jelentőségéről, szeretnék néhány példát hozni, hogy szerintem mit kell tenni ahhoz, hogy az életünket tudatosan éljük meg és sokkal nagyobb örömöt leljünk abban, ami egyébként sokszor idegesítő és elkeserítő. Nem könnyű, bevallom, de életünk minden pozitív, boldog érzést adó eredménye komoly munkának köszönhető, legyen az fizikai vagy lelki feladat.

Mondok egy-két nagyon konkrét, gyakorlati példát, amin keresztül nagyon is érthető lesz a tudatosság eredménye a hétköznapokban:

A multinacionális áruházláncok megjelenésével rengeteg – főleg élelmiszert előállító, vagy forgalmazó – kisvállalkozás tönkrement. (Már azok, akik a multi közelében működtek.) Nem bírták az árversenyt a multival szemben. (Egy multi képes arra, hogy addig tartja alacsonyan az árakat, amíg “kinyírja” a kisebb versenytársakat, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy veszteségesen üzemeljenek.) Ugyanazt hirdetik mindenhol a médiában, hogy ezek a nagy vállalatok rengeteg munkahelyet teremtettek, valójában hasonló mennyiségben szűntek meg munkahelyek az árverseny miatt tönkrement kis- és középvállalkozásokban, melyeknek dolgozói ezek után a multihoz mentek “pénztárosnak”. Ahogyan a Helyi Pénz? Az meg mi? c. cikkem 1. részében leírom, ezen felül a multiknak 90-120 napos fizetési határideje van a beszállítók felé (szemben a kisvállalkozások egymással szembeni 30-60 napos határidejével), és ez rengeteg kisvállalkozást a pénztelenségben és likviditás hiányban (=nincs forgótőkéjük) tart. Lehet erre azt mondani, hogy “hát, így működnek a nagy cégek”, de ez akkor sem oké. Ez egyszerűen nem fair. A multi a munkahelyteremtésért cserébe ráadásul még adókedvezményben is részesül, ami nem kis támogatási összeg. Ha én ezek után azt gondolom, hogy haragszom a multira, akkor tudjátok, hogy kivel b***ok ki. 🙂 A harag bennem van, engem gyilkol. Az meg nem jó. Tehát nem haragszom. És itt jön be a tudatosság kérdése. A multi meg akar élni, piacot akar szerezni. Mivel van tőkéje, nagyobb a mozgástere és számára a saját növekedése a cél. Ezért nem lehet haragudni. (Az esetlegesen aránytalan törvényi szabályozással kapcsolatban lehet vitatkozni, de a multinacionális cég célja is a profit.) Ha ezt el tudom fogadni, de mégsem akarom ezt támogatni, akkor nem megyek a multiba vásárolni. Addig keresgélek, amíg kisebb vállalkozásoktól szerzem be az élelmiszert, vagy amit éppen venni akarok. Tudom, ez macerás és nem kényelmes. Rajtam azonban ennyi múlik. Ha sokan gondolják úgy, hogy nem mennek be a multiba, az előbb-utóbb odébbáll. Ilyen egyszerű.

A benzin árának kérdése ugyanez. Ha megnézitek az olaj világpiaci árának alakulását, akkor világosan látszik, hogy az elmúlt 24 évben max. 6x-os ára (de általában 3-4x-es ára) lett az olajnak a dollár inflációjának ellenére – és a komolyabb kilengések is csak 2004-05 után kezdődtek. Ezzel szemben, ugyanennyi idő alatt az üzemanyag ára forintban mérve nem maximum 6x-osára (majd vissza), hanem 10-12x-esére emelkedett és komolyabb árcsökkenések nem voltak. Oké, kalkulálni kell az inflációt és egyéb kereskedelmi díjak (olajfinomítás, szállítás) stb. változásait, de akkor is enyhén szólva nevetséges, hogy 5 dollárt felmegy az olaj világpiaci ára, aminek hatására óriási hírveréssel 10 Ft-ot drágul a benzin ára, majd visszamegy 2 dollárt és csökkentenek 3 Ft-ot. Az elmúlt 6 évben a hazai üzemanyag árak kb. 60-70%-kal emelkedtek, ennek ellenére alig látni kevesebb autót az utakon. És egy csomó autóban egyedül ül a sofőr! Észrevettétek? Ha Te is ilyen vagy, nem bántani akarlak, kérlek ne értsd félre. Talán csak azt gondolod, hogy rajtad nem múlik. Pedig hidd el, csak rajtad múlik.

A tudatosság lényege ebben az esetben ugyanis ott jelenik meg, hogy a benzin árával való manipuláció tökéletes bizonyíték arra vonatkozólag, hogy mennyire nincsenek tudatában – nem érzékelik – az emberek azt, hogy tulajdonképpen szivatják őket. Egy terméknek mindig annyi az ára, amennyit hajlandó érte kifizetni a (megfelelően kondicionált!) tömeg. A benzin árát pedig addig fogják szépen, fokozatosan emelni, amíg csak lehet. A nagy büdös helyzet az, hogy az emberek bele vannak ragadva a kényelmi zónájukba, és nagyon nehéz ebből kibillenteni őket. Ezért emelnek az árakon mindig csak egy picit, hogy ne fájjon annyira. Időnként csökken az ár, hogy azt érzékeld, hogy azért van benne fel-le mozgás, de a trend egyértelműen emelkedő. Magyarul: ha tudatosan élsz, és ezt nem akarod támogatni, akkor lemondasz a kényelemről és kevesebbet autózol. Vagy eladod az autódat és akkor teljesen lényegtelen lesz a benzinár. (Ami persze nem teljesen igaz, mert a termékek árában úgyis megjelenik az áremelkedés, hiszen a szállítási költségek növekedését beleteszik a kereskedők az árakba. De bizonyos szinten akkor is tudsz rajta változtatni. A saját életedben igen!)

Menjünk tovább egy mindenki számára ismerős területre:

Gondolkodtál-e már azon, hogy amikor valaki – egy tekintély – kezébe adod a döntést a saját életedről akkor is Te döntesz? Beteg vagy, elmész az orvoshoz és mivel ő A szaki, beveszed azt a bogyót, amit javasol. Felesleges feltenni kérdéseket, hiszen az orvos sok évig tanult az egyetemen, biztos igaza van. Ugye? Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem. Csak hogy tisztában legyél vele, ő is csak azt tudja, amit megtanítottak neki. A tudásának jelentős része nem személyes tapasztalat, hanem általa tekintéllyel rendelkezőnek vélt emberek tudományos kutatásaiból fakad, amelyeket bizonyos céllal írtak. És a célok közül, megfigyeltem, soha sem hiányzik a jövedelmezőség, vagyis a pénz. Hogy mik vannak? 🙂 De mivel a világ egy üzleti vállalkozás, megértem, hogy így működtetik. Pénzt akarnak keresni abból, hogy Te beteg vagy. „Zu risiken und nebenwirkungen lesen sie die packungsbeilage und fragen sie ihren arzt oder apotheker!” Ismerős mondat? Egyébként szívből mondom, hogy szerintem a gyógyítás egy orvos elsődleges szándéka, de mivel gyógyszerügynöknek nevelik a legtöbb mai végzős dokit, ezért a te felelősséged, ha a rendszerrel együttműködsz, mert lusta és túl kényelmes vagy ahhoz, hogy egészségben tartsd magad (egészséges gondolatokkal, mozgással, táplálkozással)! Nagyon sokszor lehet igaza az orvosnak, de vakon hinni neki, az szerintem felelőtlenség! Mint ahogy bárkinek vakon hinni ostobaság. Legyen annyi józan paraszti eszed, hogy felteszed a kérdést: biztos, hogy így van ez? Ezt jelenti a tudatosság. Vagy pl: Milyen képzést kapott ez a szakember, akinek a tanácsára döntést hozok, én? Ha az EGÉSZség (=egész, azaz teljes!) az test-lélek-szellem együtt (=holisztikus látásmód), akkor miért csak a testet kezelik kemikáliákkal? A miért halt meg Steve Jobs? c. cikkemben az Új Medicina és az Észlelés biológiája is bizonyítja, hogy ez nem az igazi megoldás! Vannak olyan esetek, amikor persze jobb, ha egy szakorvos kezére bízod magad (pl. baleseti sebészet), de a krónikus betegségek gyógyításában már nagyon nem vagyok benne biztos, hogy a nyugati orvoslás hivatalos tudorai tudják a tutit. Kizárólag a tünetek megszüntetése nem lehet hosszú távon eredményes. Minthogy a pénzhiányra sem megoldás az, ha újabb hitelt veszel fel. Átmenetileg oké, de hosszú távon halál. Mindkettő.

Mit lehet akkor tenni?

Körbe kell járni az adott „témát”. Informálódni minél több oldalról és begyűjteni személyes tapasztalatokat. Megfigyeltem, hogy ha egészséges állapotban is folyamatosan képzem magam az egészséggel kapcsolatban és tudatában vagyok a lélekromboló gondolatoknak (félelem, aggódás, stressz) és cselekedeteknek egyaránt (pl. hulladék ételt szándékosan nem eszem), akkor az eredmény sokkal inkább az lesz, amit szeretnék. Ha meg mégsem – mert van ilyen -, akkor elfogadom, hogy valamit nem jól csináltam és nem tiltakozom ellene. Hagyom, hogy a természet tegye a dolgát. Ne értsetek félre: van, amikor jó dolog a külső segítség (pl. gyógyszer, műtéti beavatkozás, stb.). De hiszem, hogy az okokat kell megszüntetni, ahhoz meg tisztában kell lennem önmagammal, mert ha külső esemény hatására történt bennem elváltozás, akkor is én vagyok az okozó (kivéve, ha megmérgeztek), mert én vagyok az, aki hagyom, hogy a külvilágnak negatív hatása legyen rám. (Persze ha az étel miatt lettél mérgezett, akkor nézz utána honnan származik a kaja, amit eszel.) Tudom, hogy ez rohadt nehéz, néha szinte kivitelezhetetlennek tűnik! Például idegesít valami, kellemetlenség ér, szomorúság, baleset, stb. és kívülről oda kell állni és azt kell mondani: most engedem, hogy átjárja a testemet a szomorúság, a bánat, de utána minden jó lesz. Nem tiltakozom, ha sírnom kell, hagyom, ha nevetnem, akkor is hagyom, a természet olyan csodálatosan tudja, hogy mire mikor van szükségem. A nehézséget mindig az ego, vagyis az elme működése okozza, ami utálja a kellemetlen meglepetéseket és a fájdalmat. De ha tudom, hogy ez normális, hogy az energiák jönnek-mennek, mert hol felvillanyoznak, hol bánatba „taszajtanak”, akkor át tudok élni mindent. Ha nem tudod jól csinálni, legalább örülj neki, hogy rosszul csinálod! Érted?

Hozhatnék még egy csomó példát, de a lényeg szerintem világos. A gondolatok jelentős része az elmémbe táplált információkból áll és tudatosan rájuk tudok tekinteni kívülről. Melós, én tudom, de kifizetődő, mert így könnyebb kilapátolni a szart a fejemből. Ami a gazdasági életet illeti, a pénzt én költöm, ezért – számos területén az életnek – én vagyok a döntéshozó, hogy mire vagyok hajlandó pénzt kiadni. Ha mást akarok, fel kell vállalnom a döntés felelősségét akkor is, ha fel kell adnom a kényelemzónát! Tádáááááááááááááá! 🙂 És légy jelen! Erről még írni fogok valamikor. Csak MOST van. A Békés Harcos Útja c. filmből íme egy nagyon tanulságos 3 perc: Dobd ki a szemetet, Dan!

A tudatosság arról szól, hogy felismered, megérted azokat a múltbeli eseményeket, melyek eredménye a jelen pillanat, a most valósága a benne lévő pozitív és negatív következményekkel. Megvizsgálod, megforgatod, ítélet és utálkozás nélkül megérted a logikáját (mert mindig van!) és ha változást akarsz, elkezdesz másképp dönteni. És más lesz a valóság. Te vagy a teremtő. A saját életed, világod teremtője! Olyan vagy, mint az origó. Minden belőled indul ki.

Ja, és még valami. Megfigyelted, hogy Te vagy a világ közepe? Minden körülötted van… 🙂

Most egy időre visszatérek a gazdasági témákhoz, mert néhány nagyon lényeges információt meg szeretnék még osztani a pénzzel kapcsolatosan. A leggyakrabban használt energia ugyanis a pénz és érdemes érteni, hogy az áramlása hogyan történik, vagy éppen nem történik…

Most pedig bedobom a mai felest, mert mindjárt reggel 7 óra. Egészségetekre! 🙂

Mit jelent a tudatosság?

Szerző: | dec 12, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014

Lehet, hogy csak azért, mert nap mint nap foglalkozom a témával, de egyre több embertől hallom, és könyvben, weblapokon olvasom azt, hogy a tudatosság a legfontosabb. De mégis mit jelent ez a szó?

Mit jelent az, hogy tudatosan élem az életem?

Talán mindenkinek mást jelent. Talán mindenkinek, aki nézett már egy kicsit önmagába, annak ugyanazt. Elmondom, hogy bennem milyen érzés jelenik meg, amikor átjárja lelkemet a tudatosság megtapasztalása.

A tudatosság számomra azt jelenti, hogy képes vagyok önmagamra, egy adott helyzetre kívülről – vagy felülről – rátekinteni és meg tudom állapítani azt, hogy „ez van”. El tudom fogadni azt a helyzetet és végeredményt, ami a múltbéli gondolatok, cselekedetek – vagy akár csak a sors – következménye a jelenben. Nem tiltakozom ellenük és nem ítélkezem felettük, mert tudom, hogy egy bizonyos elmeműködésből fakadó cselekvés hozta létre azt, ami MOST van. Vagyis a múlt következményeként bekövetkezett jelen pillanat „olyan, amilyen”. Olyan, amilyenné tettük, közösen, vagy tettem én, vagy a sors. Ez a pozitív(!) és negatív végeredményre egyaránt igaz és azért írtam, hogy a sors is okozhat ilyet, mert vannak olyan szomorú balesetek, melyek (látszólag) rajtunk kívül állnak és nagyon megnehezíthetik az életünket, mégis – életbevágóan – fontos elfogadni a létezésüket.

A felismerés egyik kulcsa, hogy a nem cselekvés is cselekvés. Ahogy Edmund Burke, a XVIII. században élt ír filozófus mondta: „All that is necessary for the triumph of evil is that good men do nothing”. (Vagyis „A gonosz győzelméhez elegendő az, ha a jó emberek nem csinálnak semmit.”) Ez azért fontos pont – meglátásom szerint -, mert ha az ember ezt megtanulja és képes a jelen pillanatra objektíven ránézni, akkor se a világra, se önmagára nem haragszik azért, ha nem tetszik a végeredmény. Amit érzel és tapasztalsz az van és a saját életedben Te vagy érte a felelős. Átéled, átjár az öröm, eufória, fájdalom, bánat stb. energiája és megéled a jelen pillanatot mindennel, ami benne van. Amikor meditálsz, akkor is ez történik. Jelen vagy (=leállítod a folyamatosan múltba és jövőbe tekintő elmédet) és ítélet nélkül megtapasztalod a most valóságát. Ahogy egy kedves régi barátom mondta egyszer: megéled a vanságot. Állati hülyén hangzik, tudom. De ha már valami megtörtént, mi mást lehet tenni? Mérgelődsz, ítélkezel, tépelődsz, vagy mi? Most komolyan: nem elég az a végeredmény, ami nem tetszik, még ki is akarsz magaddal b***ni azzal, hogy csupa rossz érzést keltesz magadban?

Mégis, mire jó akkor ez az egész?, merül fel a kérdés, teljesen jogosan. A válasz pedig nagyon egyszerű: A jövő a jelen döntéseinek csodálatos következménye. Ha a mostban igazságot, szeretetet, megbecsülést, figyelmet teremtesz, akkor a jövő ezekkel lesz tele. A jelenlegi tudatossági mozgalmaknak főleg az a célja, hogy felhívja az emberiség figyelmét arra, hogy a jelen az csak egy következmény, a múlt döntéseinek a következménye. Ha pedig ez sokunknak nem tetszik, akkor lehet – el lehet kezdeni INGYEN! – rajta változtatni MOST. Nem „oké, majd a jövő héttől nem leszek erre az emberre mérges, de most megyek és ásóval szétverem a fejét”, hanem döntést hozol, MOST. Inkább: „Odamegyek és megölelem. Ahogy ő viselkedik, az őt minősíti, ahogy én, az meg engem.”

Döntés. De gyönyörű és kifejező ez a magyar szó. Fogod az előtted lévő elmédben létező akadályt (falat) és ledöntöd. Páff! 🙂 Szabad az út a jövő felé, amit teremteni akarsz.

A döntéseink elsöprő erejéről íme egy rövid videóbejátszás az 1994-ben, fiatalon elhunyt amerikai komikus, Bill Hicks leghíresebb előadásának végéről:

A tudatos döntés nem félelemből, hanem szeretetből fakad, leglényegesebb tulajdonsága pedig az, hogy felelősséget vállalsz a döntésért! Nem valami ellen, hanem valamiért hozod meg a döntést. Szeretet lesz benne, mert rá fogsz jönni, hogy csak az épít, semmi más. A szeretetben ugyanis az a jó, hogy én érzem, tehát nekem jó. 🙂 Hogy is mondta Mahatma Gandhi? Légy Te az a változás, amit a világban látni szeretnél! Jujj drága komám, micsoda fantasztikus gondolat!

A minap kaptam egy 11 perces videót, melyben Jim Carrey, a híres kanadai színész is beismeri, hogy mit tett vele a tudatos gondolkodás. Nagyon megéri végignézni, szerintem:

Lesz még egy cikkem hamarosan a „tudatosság gyakorlati alkalmazásával” kapcsolatban most viszont megyek és megölelgetem az ivócimboráimat, mert önző módon át akarom élni azt, hogy szeretni jó! Bocs, ha egy kicsit szentimentális vagyok, ez ma egy ilyen nap. 🙂

Miért halt meg Steve Jobs?

Szerző: | dec 9, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014

Ha a címben szereplő kérdésre egzakt választ próbálnék adni, annak 2 következménye lenne: vagy ostobának és nagyképűnek néznétek, vagy kapnék tőletek valami díjat a bizonyításért. Mivel egyikre sem vágyom, ezért inkább csak hangosan gondolkodom egyet. 🙂

Lesz értelme, megígérem…

Hogy lehet az, hogy a világ egyik legismertebb, dollármilliárdos üzletembere nem képes legyőzni a XX. század népbetegségét és belehal? Ez logikai érvekkel megközelítve csak azt jelentheti, hogy a rák valóban nem gyógyítható betegség és mindenki, aki ennek ellenkezőjéről próbálja meggyőzni az emberiséget, az sarlatán és hazudik. Én meg azt mondom, hogy vagy igen, vagy nem.

Évek óta tanulmányozom az egészség témakörét a test-lélek-szellem hármas egységét figyelembe véve. Mi kell ahhoz, hogy valaki egészséges legyen? Hogyan kell most cselekednem / gondolkodnom / vigyázni a testemre / lelkemre ahhoz, hogy a jövőben megfelelő módon működjön és biztosítsa számomra a minőségi életet? Minek köszönhető az, hogy 100 évvel ezelőtt minden 25. ember halt meg rákban, ma meg minden 3.? Ez brutális különbség! (Forrás: G. Edward Griffin: A világ rák nélkül c. könyve)

Távolról futok neki, ahogy szoktam, mert így lesz teljes a kép:

A test a lelkem temploma, tehát táplálékot, tápláló ételeket érdemes neki adni. Ez alap. Ép testben, ép lélek. Ha a testem telerakom génmanipulált szarokkal, agyongyógyszerezett – növekedést serkentő hormonokkal teli – húsokkal és vegyszerezett zöldségekkel és gyümölcsökkel, akkor az immunrendszeremet valószínűleg „túl fogom terhelni”. Edzésben lesz ugyan, de a rengeteg méreganyag egy részét nem fogja tudni kiszűrni. Főleg, ha nem iszom megfelelő mennyiségű vizet és időnként nem méregtelenítek. Aki egy kicsit is foglalkozott már a helyes táplálkozással, az mind tudja, hogy az ételnek az egyik legfontosabb tulajdonsága a származása és az, hogy lehetőleg legyen benne minél több élő tápanyag. Továbbá, ha dehidratált (=vízhiányos) a test, akkor szomjazik és nem működik jól. Lehet vegyesen táplálkozni, de a lényeg, hogy megbízható forrásból származó tiszta ételt egyél megfelelő mennyiségű víz bevitelével és időnként méregteleníts. Engedd a testednek, hogy megszabaduljon a szartól. Szó szerint. Ez az első lépés. (Kutatások alapján nem mindegy az sem, hogy mennyi savasító/lúgosító ételt eszel, vagyis az egyensúlyra érdemes ügyelni a vegyes táplálkozás kialakításánál!) Persze néha 1-1 tisztító feles nem árt. De csakis házi pálinka és abból is csak egy fél cent. Nem több. Egy picit ugyan savasít az alkohol, azt mondják, de üsse kavics. 🙂 Mosolygok tőle és a vidámság gyógyít. 🙂 A lényeg: tápanyag- és vidamindúsan érdemes táplálkozni, mert a skorbut (=C vitamin hiánynak köszönhető betegség) óta tudjuk, hogy hiánybetegségek igenis vannak.

A második lépés a mozgás. Ha sokat tanulsz és sokat olvasol, bizonyára észrevetted, hogy jobban működik az agyad. Ha a tévé előtt ülsz állandóan és hagyod, hogy állandóan „hipnózisban tartsanak”, akkor meg elbutulsz és egyre kevésbé fog érdekelni az, hogy pallérozd az elméd. A test ugyanilyen. Ha sokat mozogsz, akkor áramlik a vér a testedben, és pezsegni kezd benned az energia. Mivel atomi és kvark (=szubatomi, azaz atomi részecskék szintjénél mélyebb) szinten minden energia (ezt a tudósok mondják, nem én), ezért a mozgás az elsődleges eszközünk arra, hogy az energiát (és az életet) áramoltassuk önmagunkban. Ha nem mozogsz, nem várhatod el, hogy a tested élettel telinek érezze magát. (Jóllehet a mozgásnál is fontos, hogy energiát veszítesz vagy nyersz általa, a távol-keleti küzdősportokat pont azért tartják jónak a nyugati sportokkal szemben, mert azok által az ember energiát gyűjt. Jómagam is kipróbáltam már ezt azt, pl. tajcsi, jóga és valóban energiadús leszek tőle, szemben egy focimérkőzéssel, ami után ki vagyok dögölve teljesen.)

A harmadik és egyben legfontosabb lépés a tudatosság. Ez nem egy megfogható és tanítható dolog, ezt csak tanulni lehet úgy, hogy kérdéseket teszel fel és felismeréseid lesznek. A megfelelő táplálkozáson és mozgáson túl ugyanis nem azon múlik az egészséged, hogy mi történik veled az életed során, hanem az, hogy a veled történő eseményeket hogyan éled meg. Valakinek kihal az egész családja egy háborúban és elfogadja, feldolgozza, túléli és nem lesz egészségügyi következménye. Egy másik ember elveszíti az állását és daganatos beteg lesz, mert képtelen elengedni, megbocsájtani legbelül (pl. a főnökének) és folyamatosan bűntudatot vagy haragot érez, rágja magát és feszült. „Nem bírom lenyelni, nem bírom megemészteni, nem bírok megbocsájtani, haragszom rá, méreg van bennem és düh.” – ezt érzik sokan. Ha ez a helyzet, ez kinek rossz? Annak, akire irányul, vagy annak, aki megéli a nem bírom-ok sokaságát? Ha haragszom valakire, a harag bennem van, én érzem, tehát nekem rossz! Szerintem a lényeg az, hogy a veled történő eseményeket hogyan éled meg. Nem találok más logikai magyarázatot arra – az egyre inkább tápanyaghiányos és tömegtermelésben készült élelmiszerek fogyasztását leszámítva -, hogy a nyugati orvostudomány fejlődése mellett miért szaporodnak bizonyos betegségek, szinte ijesztő mértékben! (Most az oltáspropagandát azt lapozzuk, az más fejezet.)

Tovább megyek:

Dr. Masaru Emoto egy japán kutató, aki bebizonyította, hogy a víz reagál a gondolatokra. Ha szeretettel gondolsz a kísérletben lévő vízre, akkor gyönyörű lesz a víz kristályszerkezete, ha utálkozol és tele vagy haraggal, akkor meg zavaros lesz és ronda. Mivel az emberi test minimum 70%-a víz, ezért azt merem gondolni, hogy a gondolatainknak igen komoly köze van ahhoz, hogy mennyire van harmóniában a test-lélek-szellem egysége. Ha méreg van benned (mérges vagy) bármi miatt, akkor mérgezed magad! Benne van a nyelvünkben! Mi más lehetne a mérges melléknevünk etimológiai eredete? Persze ez csak egy logikus találgatás részemről… 🙂

Steve Jobs-ot a vérszerinti szülei örökbe adták. A kicsi Steve nem kellett nekik. Amikor Steve-nek ez kiderült, megjelent benne a bizonyítási vágy. „Nem szerettek, nem akartak de én be fogom bizonyítani, hogy vagyok valaki.” Annyira fájt neki az, hogy őt nem szerették (lemondtak róla) az igazi szülei, hogy folyamatos kisebbségi komplexussal küzdött emiatt. Létre akart hozni valamit, amiért csodálják. A szeretet hiányból fakadóan folyamatosan azt érezte, hogy „nem vagyok elég”. Ezért teremteni akart és be akart vonulni a történelembe. Ráadásul ezt betegesen deviáns (=szabályostól eltérő) viselkedés mellett tette.

Ryke Geerd Hamer egy üldözött német (belgyógyász és szülész-, nőgyógyász) orvos, aki az általa megalkotott Új Német Orvostudománnyal bebizonyította, hogy minden biológiai elváltozás egy bio-logikus törvényeken alapuló válaszreakció a szervezettől. Az Új Német Orvostudomány szerint minden egyes betegségnek megvan a lelki oka és pontosan meghatározható az elváltozás lefolyása. Dr. Hamer továbbá azt is bebizonyította több ezer esettanulmánnyal(!), hogy az azonos időben bekövetkező lelki konfliktusok ún. konstellációkat (=együttállásokat) hoznak létre az emberi agyban (mely CT felvételen látható!), és ezek képesek mániás/depressziós állapotot eredményezni. Ez most viccesen hangzik, de a legtöbb zseni valamilyen mániás konstellációban szenved. Elmezavarosak, mert a bio-logikus rendszerük ilyen állapotba hozza őket. Nézzétek meg a XX. század legnagyobb természettudósainak és művészeinek az életrajzát! Rengeteg közöttük az érzelmileg sérült ember! Tökéletes bizonyítéka annak, amit Dr. Hamer állít. Ez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek betegek lennének! Egyszerűen csak az érzelmi konfliktusaik miatt újmedicinás szemszögből „konstelláltak”. Igazából az ilyen, ún. érzelmi konstellációban lévő embereknek köszönhet az emberiség rengeteg innovatív terméket, szolgáltatást és művészeti alkotást. Hogy miért üldözik akkor Hamert, ha ekkora zseni? Csak azért mert saját magát meggyógyította hererákból és több ezer esettanulmánnyal bizonyította, hogy a rák érzelmi konfliktusból fakadó bio-logikus elváltozás, amely konfliktust ha az ember felold, a rák eltűnik. Ez nagyon veszélyes információ a jelenlegi rákkutatás bizniszre nézve, valljuk be. Mint tudjuk, a világ egy üzleti vállalkozás. (A mérgezésből, sugárzásból fakadó rákos elváltozások nem ebbe a kategóriába tartoznak, de a rákbetegek között abból sokkal kevesebb van!)

Az észlelés biológiája sem állít mást. Ezt az új biológiát Dr. Bruce Lipton, amerikai sejtbiológus dolgozta ki. Ő kísérletekkel bizonyította azt, hogy ha máshogy reagálsz a környezetre, akkor más történik a testedben. Ha máshogy reagálsz a környezetre! Érted komám? 🙂 Nem leütöd a vitapartneredet, hanem átöleled és megköszönöd neki, hogy megosztja veled a véleményét. Hátha tanulsz belőle. 🙂 Nincsen tehát öröklött betegség, csak öröklődött gondolati minták, melyek tudatossággal megváltoztathatók. Generációs félelmeket, hiteket meg lehet változtatni ha valaki felteszi a megfelelő kérdéseket. Hiába volt egy családon belül több száz évig ugyanaz az elhalálozások oka, ezt a mintát ki lehet kapcsolni. Érdemes elolvasni az Édesvíz kiadó gondozásában megjelent Sejtek Mágiája – Tudat, a belső teremtő c. könyvét (letölthető innen), mert erről szól. Bruce Lipton munkája ráadásul azért is fontos, mert ma már mindent úgy közelítenek meg a hivatalos (=hatalom céljainak megfelelő) szervek, hogy egy elmélet elfogadásához tudományos bizonyítékok kellenek, ami azt jelenti, hogy laboratóriumi körülmények között meg kell tudni ismételni ugyanazzal az eredménnyel egy feltételezést. Bruce Lipton ezt megtette, csak ő nem állítja azt, hogy pusztító népbetegségeket meg tud gyógyítani, ezért békén hagyják. Íme egy rövid riport vele, amit nagyon érdemes megnézni:

(Ha a felirat méretét változtatni/növelni szeretnéd, kattints a CC jelre, majd Beállításokra, ott pedig a + jel-t nyomogasd a „Parancsikon” felirattól balra, majd „Kész”.)

Nem sokkal Steve Jobs halála után cikkezni kezdtek arról, hogy az Apple főnöke nagyon haragudott a Google-ra az Android mobil operációs rendszer miatt és el akarta azt pusztítani. Ezt mondta: „Ha kell, utolsó haldokló leheletemet és az Apple bankban lévő negyvenmilliárd dollárjának minden centjét arra szánom, hogy ezt a jogtalanságot jóvátegyem.” (Forrás: az index.hu cikkéből, mely Walter Isaacson: Steve Jobs c. könyvéből származik.) Szerintetek volt problémája Steve-nek az elengedéssel? Többször hangsúlyozta, hogy ő teremteni akar és nem érdekli a pénz, mert nem akar a leggazdagabb halott lenni a temetőben. Mégsem volt képes elengedni azt, hogy egy karaoke (=másolásra alapuló) világban élünk, ahol minden jó ötletet lenyúlnak és azt továbbfejlesztve, átalakítva hoznak létre egy „újat”. Kérdés: Ha Steve Jobs úgysem a pénzért dolgozott, akkor meg miért volt olyan fájdalmas, hogy az iPhone és egyéb Apple termékek ötleteit lenyúlták? Nem attól csodálatos a világ, hogy mindenki hozzátehet valamit? Az emberiség tanul, fejlődik, átveszi az előző generációk és saját korának tudását, felfedezéseit és így megy előre. Ha meg valami jó dolgot kitalálsz, biztos, hogy le fognak másolni.

Steve egy nagyon okos pasi volt (egy bizonyos téren) és nem mellesleg a távol-keleti egészségtudatosságról is volt némi ismerete. De ez kevés. Nem az a lényeg ugyanis, hogy mit tudsz. Hanem az, hogy megfelelő tudásod van-e és mit vagy képes alkalmazni belőle. Az alkalmazott tudás segít át mindenen, ami akadály. Meg tudsz bocsájtani? El tudod engedni a fájdalmat? Át tudod ölelni a kudarcot? Meg tudod az életet minden fájdalmával is élni? Azzal is ha lenyúlják az ötletedet? (Az innovatív feltaláló elmék most könnyen letámadhatnak egy ilyen kérdésért, de ez nem változtat azon a tényen, hogy így működik a világ. Mindenki meg akar élni. Ha nem a saját ötletéből – mert az nincs – akkor majd máséból. Ennyi.)

A különböző rákbetegségekre egyébként rengeteg – főleg a tápanyaghiányt megszüntetni kívánó – táplálkozási terápia is létezik, mint pl. a Gerzson-terápia vagy a Robert O. Young (PH Csoda) vérlugosító terápiája is, vagy a B-17 vitamin kúra, de azokról most nem írok, mert az egy másik fejezetet érdemelne. Az azonban már bizonyos, mert rengeteg esettanulmány bizonyítja, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy az ember mit eszik, ha daganatos betegsége van. Leginkább azonban az nem mindegy, hogy hogyan gondolkozik. Én ebben hiszek. Nem akarom elvitatni a modern orvostudomány életmentő beavatkozásait sem (!), jóllehet a tünetek megszüntetése a legtöbbször nem hosszútávú megoldás. Egy betegségnél mindig az okokat kell megkeresni és azokra kell megoldást találni.

Steve Jobs esetében az történt, hogy bármilyen sikeres volt, bármennyi elismerést kapott, foggal-körömmel küzdött azért, hogy amit ő hozott létre, az csakis az övé lehessen. (Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a tengernyi Apple szabadalom!) A gyermekkorban meg nem kapott szeretetet állandóan kompenzálni akarta valamivel, leginkább pedig zseniális ötleteinek a birtoklásával akarta pótolni. Ha nem hiszed, végezz el egy Hellinger családállítást. Én azt hiszem, hogy ez az elmeműködés ölte meg őt. Ráadásul a hasnyálmirigy számos emésztőenzim előállításáért felelős, tehát a „nem bírom megemészteni!” folyamatosan megélt érzelmi konfliktusra tökéletes reakció a hasnyálmirigy daganatos elváltozása, amibe a volt Apple vezér belehalt.

Lehet, hogy tévedek, mert én is nagyon keveset tudok. Képzem magam, amennyire csak lehet, de csak egy apró pici pont vagyok. Igyekszem összekötni a pontokat és megtalálni a természet erejét, a természet logikáját a biológiai válaszreakciók mögött és mivel Steve Jobs halála kapcsán megjelentek bennem érzések és gondolatok, azt gondoltam, hogy megosztom őket.

Hogy mégis mi lehet Steve Jobs halálából a lecke számunkra? Talán csak annyi, hogy a legfontosabb nem a pénz, hanem az alázat. Lehet, hogy nem tudsz mindent és lehet, hogy nincs igazad. Ez mindig jusson eszedbe. És az is, hogy a tudatalattid ereje nagyobb, mint hinnéd. A félelmeidet és fájdalmaidat lehet, hogy ügyesen leplezed, de attól azok még vannak. Vagyis lehet, hogy Te vagy a legokosabb ember a világon, de ha nem tudod megtanulni kontrollálni az érzelmeidet, akkor veszíteni fogsz. Persze ezt csak annak alapján mondom, amit eddig az életem során megtanultam. De van egy olyan érzésem, hogy a felsorolt érvek között van logikai kapcsolat és nincsenek véletlenek. Szerintetek hogy van ez? Örülnék, ha megosztanátok a gondolataitokat!

Na, bedobom a mai felesemet. Egészségetekre! 🙂

Állami vagy privát?

Szerző: | dec 6, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Állami vagy privát?

A minap beszélgettem egy nagyon kedves fiatal hölggyel és arról cseréltünk eszmét, hogy az állami vagy privát tulajdonú cégek szolgálják-e jobban egy ország nemzetgazdaságát? Ő azt állította, hogy ez nem kérdés, mert nyilván a privát, én viszont nem látom ennyire egyértelműnek ezt a kérdést. Ne értsetek félre, nem vagyok vak és látom, hogy a magánkézben lévő cégek mennyivel magasabb színvonalat képviselnek (szinte) minden szempontból. Ez egyértelműen látszik az adóbevételekből is, amennyiben a privát cég nem offshore cégstruktúrán keresztül menti ki a nyereségét az adóhatóság elől. 🙂 Amit persze megtesz, mert neki a cég (és vezetőinek a jóléte) az első, nem az állam jóléte. Csöpögtet persze oda is, de csak amennyit muszáj.

Egy privát cégnek elemi érdeke a versenyképesség fenntartása, a minél jobb minőség biztosítása, az ügyfelekkel való szoros kapcsolattartás, a minőségi követelmények egyre magasabb szintjének a betartása és nem utolsósorban az árversenyben való aktív részvétel. Ha ezekre nem figyel oda, akkor dől a szekér és mindenki munkanélküli lesz. Vagyis pénznélküli, mert a munkát még lehetne végezni, de bevétel híján egy cég ritkán fizet. 🙂 Kivéve, ha állami. És ugye itt a baj, mert az állami az akkor is fizet, ha veszteséges. Ezért „biztos” munkahely.

Mi lenne akkor, ha az állami cégek irányítását is igazi, üzleti szemléletű, az őket megbízó (nemzet) érdekeit előnybe részesítő vezetőkre bíznák? Jó, tudom, álmodok, meg ébredjek már fel, mi? 🙂 De most komolyan, mi lenne? Olyanokra bíznák, akik tudják, hogy ha nincs termelés, nincs kaja. Olyanokra, akik személyesen is érdekeltek abban, hogy minél több értéket állítsanak elő, mert állambácsi – az igazi főnök – begorombul, ha nem így lesz és akkor lapát. És mindenkinek lapát, aki nem az „állam” (nemzet) érdekeit képviseli: ha több az értékteremtés, akkor több a bevétel, több pénz marad az államkasszában, lehet csökkenteni az állam adósságait és csökkennek az emberekre háruló, adó formájában megjelenő terhek. Ez lenne a normális, ettől válhat egy nemzet önrendelkezővé. Az állam nem jó gazda! Igen, tudom, hallottam már. De miért nem? Biztos megvan ennek a számokkal bizonyítható közgazdasági magyarázata, de én Józsi bácsi vagyok és engem jobban érdekel az ilyen dolgok ok-okozati viszonya. Amíg egy állam, vagy szebb szóval nemzet egységes és vannak közös értékei és vagyona, addig kívülről nehezebben bombázható szét, talán ezért gondolom azt, hogy az állami tulajdon önmagában nem rossz dolog. Az mindenkié. Enyém, tiéd, mindenkié, aki a nemzet része.

De mi fenének kell nemzetben gondolkodni, ugye? EU van, határok nincsenek, lassan teljesen nemzetközivé lesz a világ, ahogy az internacionáléban énekeltük évtizedeken keresztül. A médiában folyamatosan azt hallani, hogy nem érdemes lovagolni ezen az egész nemzeti, nacionalistának nevezett ügyön. Szerintem meg pont ettől olyan színes a világ, hogy minden nép büszke a saját kulturális örökségére és védelmezi azt, nem?! A világ számos országában büszkék az emberek a nemzet közös kincseire és lengetik a zászlót, akkor itt Magyarországon miért ciki ez? Miért kirekesztő és „fasiszta” gondolkodás az, hogy egy ország a nemzeti vagyonát ne herdálja el? Segítsetek megérteni, mert nekem ez sok.

Mondok egy példát: Én abból indulok ki, hogy van egy családom, ami számomra szent. Amennyiben szeretem és megbecsülöm a családomat, úgy alakítom az életemet, hogy őket helyezem előtérbe. Az ő jólétük a fontos, a család egységét nem fogom azzal szétbombázni, hogy elherdálom a családi vagyont. Akkor sem, ha lehet, hogy a befolyt összegből egy ideig jobban élhetnénk. Jó kapcsolatot tartok fent más családokkal is, de (nekem) az első az én családom. A család gazdasági ügyeit meg igyekszem úgy intézni, hogy mindent meg fogok tenni (=képzem magam folyamatosan, hogy ügyes üzletember legyek), hogy a meglévő vagyonom a lehető legtöbb értéket termelje a család számára. Ha van a családnak egy cége, ami megélhetést teremt, akkor nem másoktól függök, hanem a saját munkámtól, saját teljesítményemtől! Olyan leszek, mint a japán agglegény: Maradoka Magamura! 🙂

A nemzet, véleményem szerint, ugyanolyan család, mint az én kis családom, csak egy picit nagyobb. Van háztartása, költségvetése, gazdasági élete, kultúrája, öröksége, stb. A nagyobb család célja pedig ugyanaz, mint a kicsié, ha meg akarja őrizni szuverenitását (=önállóságát) és nem akar másoktól függni. Ha tehát egy családon belül a (viszonylagos) gazdasági függetlenségnek van jelentősége, akkor nagyon nem mindegy, hogy a saját vagyonom nekem hoz készpénzáramlást (és hasznot), vagy valaki másnak. Ha meg a kapitalizmus a tőke mindenhatóságáról szól és felejtsük el a közös vagyon elvét, akkor minek egyáltalán állami vezetés? Persze ha megnézitek, pont az a cél, hogy ennek jelentőségét csökkentsék. Majd egy nagy, közös, nemzetközi vezetés megmondja, hogy mi a jó nekünk. Teljes mértékben errefelé halad a világ: Európai Unió, Észak-Amerikai Unió, Ázsiai Unió, stb.

Arra akarok csak kilyukadni, hogy egy állami cég nem attól rossz, hogy állami. Hanem attól, hogy olyan emberekre van bízva a vezetése, akiknek nem a „gyereke” a cég, hanem a fizetésért cserébe csinálják a munkát. Nincs nagy „közös kép”, hogy a „nemzetért dolgozom”, hanem egyszerűen csak állami alkalmazott vagyok, biztos munkám van. Ha az emberek túlnyomó részét megkérdezed, akkor nem azért dolgozik állami cégeknél mert szereti azt, hanem azért, mert meg akar valamiből élni és minél nagyobb biztonságot keres. Tudom-tudom, teljességgel utópikus lenne elvárni azt, hogy szenvedéllyel végezze mindenki a feladatát, de az állami vezetőktől szerintem azért elvárható lenne. Persze ehhez olyan oktatási rendszer kellene, amelyben az embereket arra nevelik, hogy közös értékekért dolgozni nemes dolog. Ez meg már rég hiányzik.

De mint minden egyéb, ez is egy következmény, csak hogy tiszta legyen:

Megfelelően alkalmazható tudás híján a 70-es években elkezdték Magyarországot eladósítani. A hitelből történő növekedés – ahogy az Így működik a pénzvilág cikk 2. részében írtam – nagyon kecsegtető volt az ország vezetőinek. A szovjetek ugyan még itt voltak, így meg volt kötve a kezünk, de volt nemzeti vagyon, ami megfelelő fedezetként szolgált a felvett hiteleknek. Amikor a rendszerváltás megtörtént, a privatizáció (=állami cégek magánkézbe adása) egy szűk rétegnek óriási hasznot hozott, így ők hülyék lettek volna ezt a ziccert kihagyni. Rosszul működtetett állami cégeket felvásároltak fillérekért, majd eladták az üzleti tudással rendelkező külföldi tulajdonosnak 20x-os árakon. Mindeközben azt hangsúlyozták, hogy meg lehet nézni: „A szocializmus nem hozott fejlődést, az állam nem jó gazda!” Így aztán eladták a nemzeti vagyont apránként, mert annak magánkézben történő működtetése magasabb szolgáltatási színvonalat biztosított. Ez valóban így is történt, csak innentől fogva a haszon nem nemzeti vagyon lett, hanem privát zsebekbe vándorolt. Vannak persze olyan üzletágak, ahol ez nem annyira lényeges, de pl. a telekommunikáció és a víz + energiaszektor korábban általunk birtokolt részénél nagyon nem mindegy, hogy a pénz kinek a zsebébe vándorol és legfőképpen milyen árakon kell ezeket a szolgáltatásokat igénybe vennünk. (Érdekességként jegyzem meg, hogy az egyébként megalomán és diktatórikus Kadhafi ezeket a szektorokat szigorúan líbiai állami kézben tartotta és így a szolgáltatás díjazása nagyon megfizethető volt a nép számára és ez több afrikai ország számára példaként szolgált.)

A világ egy üzleti vállalkozás (2. rész) című cikkemben felvázolt „eladósítás biznisznek” tehát egyenes következménye lett az, hogy a tudás híján rosszul működtetett állami cégek magán kézbe kerültek, és így egyrészt volt (részben) lenyúlható állami bevétel, másrészt volt miből fizetni a hitelezőknek a kamatokat, harmadrészt pedig a kapitalizmus élharcosai örömmel passzolták át a rosszul működtetett üzleteket hozzáértő, versenyorientált vállalkozóknak. Ez ugyanolyan tehát, mint a bankrendszer. Amíg állami kézben volt, addig rizikós volt. Privát szférában megvan a profit érdekeltség, ezért jól és versenyképesen működik, csak a „levegőből előállított hitelek” kamatjövedelme nem a népet, hanem a privát tulajdonosokat gazdagítják. És már meg is van az oka annak, hogy miért nő a gazdagok és a szegények között a különbség. Aki ért a pénzhez gazdagodik, aki nem, az szegényedik.

A kérdés tehát nem az igazából, hogy állami vagy privát, hanem az, hogy van-e benne érdekem, vagy nincs. És ha az országunknak olyan vezetői lettek volna / lennének, akik ezt így átlátják és érdekli is egy cseppet őket ez a dolog, akkor egyre többen törekednének arra, hogy a nemzeti vagyon jól működtetve a nemzet számára termeljen értéket, ne pedig a privát tulajdonosoknak. (Jóllehet most már szinte nincs nemzeti vagyon, szóval hogy úgy mondjam a futball pályán nem jut nekünk labda.) Persze a privát cégeknél is hagy maga mögött kívánni valót a szolgáltatás színvonala, mert ha akármelyik telekom vagy közmű szolgáltatót felhívod a problémáddal, minimum 5 perc automata ügyintézést kell végighallgatnod mire egy élő emberhez eljutsz. Na hja, a profit mindenhatósága a lényeg. 🙂

Már Csokonai is megmondta az 1794-ben írt Az Estve című versében, mégis leszarta ezt az eszmét mindenki:
„Az enyim, a tied mennyi lármát szűle,
Miolta a miénk nevezet elűle.”

Persze lehet, hogy tévedek, de logikailag nekem csak így áll össze a kép. Megyek, be is pattintok egy felest, mert ettől most egy kicsit rossz kedvem lett… 🙁

Téma: Gazdaság, Pénz

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Téma: Egészség

Nincs találat

A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.

Így működik a pénzvilág #2

Szerző: | dec 5, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Ahogy az előző részben bizonyítást nyert, a 100% fedezettel rendelkező pénz korlátozza a fejlődést. Nagy általánosságban azt lehet mondani, hogy ezen felismerés után terjedtek el azok a modern közgazdasági elméletek, mely szerint a kihelyezett hitelből történő gazdasági növekedés – függetlenül attól, hogy van-e a hitel mögött tényleges fedezet vagy nincs – így is úgy is növekedés, aminek mindenki élvezi a gyümölcsét. Mindössze létre kell hozni egy olyan pénzügyi rendszert, melynek ez ab ovo (=kezdetektől fogva) része. Amíg az emberek bizalma nem rengeti meg a rendszert, addig ez működik. Ennek a típusú közgazdasági elméletnek volt a legnevesebb képviselője egy John Maynard Keynes nevű fickó. A keynesienizmus (=keynes-i közgazdaságtan) követőinek szilárd meggyőződése az, hogy a korlátlan hitelpénz létrehozása következmények nélkül lehetséges, tekintve, hogy a folyamatos értékteremtés mindig fedezetet fog nyújtani a – majdnem, hogy – korlátlan mennyiségben létrehozható hitel összegére. (A folyamatos értékteremtés valóban megteheti ezt, bár az infláció miatt veszélyes játék, főleg a kisemberre nézve. A spekulációs – főleg nyerészkedő – céllal létrehozott hitelekkel és tőzsdén kereskedett ún. származtatott ügyletekkel azonban már teljesen más a helyzet, de erről majd később!)

A hitelpénz létrehozása mind szép és jó mindaddig, amíg ezt a hitelpénzt INGYEN, azaz NEM kamatért hozzák létre. De ez nem így van és soha nem volt így. Annak ellenére, hogy a korábbi fejezetben felvázolt pénzügyi manőver igazolta a hitelpénzek létrehozásának pozitív hatását, az soha nem került célkeresztbe, hogy (sok esetben) nem létező fedezetre hogy a fenébe lehet létrehozni KAMATÉRT pénzt? Ez mitől normális? (Erre azt mondja egy modern közgazdász, hogy ha a hitelkihelyezésen nem keresne a pénzintézet, akkor nem foglalkozna vele és akkor a hitelezés nem létezne, ami pedig a gazdaságnak kell. De miért egy privát szféra keresi meg a hitelezés hasznát, amiből a nép semmit se lát? Ha meg bevezetik a bankadót, elkezdődik a prüszkölés a médiában meg mindenhol. Na, erre mindjárt kitérek, mert pont ez a legnagyobb trükk.)

Az előbbi logikai menetbe még bele lehet kötni egyébként, mert ugyan a pénzmultiplikátor miatt van lényegesen több kihelyezett hitel, de azért a banknak van pénze, szóval nem a „levegőre” ad kölcsön. A pénzmultiplikátor meg különben is egy természetesnek nevezett jelenség. (Szerintem akkor sem etikus valódi munkával visszafizettetni egy egyezményes jel – a banktól kapott kölcsön esetén legtöbbször számlapénz – ingyenes előállításának kamatait!) A probléma viszont nem csak ez. Ugyanis ma már nem minden pénz így keletkezik. Sőt.

A gond itt jön:

Mi van azokkal a pénzekkel, amiket pl. a FED (=Federal Reserve, az USA jegybankjának szerepét betöltő bankja) bocsájt ki az amerikai állam számára csak úgy azért, hogy az országot és a pénzügyi rendszert működtetni lehessen? Jóllehet a hivatalos magyarázata az ennek, hogy a pénzt nem csak úgy hozzák létre, hanem államkötvényekért cserébe, aminek fedezete a dolgozó néptől beszedett adó, viszont a kötvények kamattal terhelt értékpapírok, így a pénz létrehozása végső soron plusz pénzbe – ami a kamat – kerül.

A legfontosabb és igen elgondolkodtató kérdés ezen a ponton tehát a következő: Tegyük fel, hogy a világban – központi szabályozás által – forgalomban lévő összes pénz 100 Ft, amiből 95 Ft kihelyezhető hitel céljából kamatra, akkor a kamat összege honnan jön létre? (Nehogy azt mondjátok, hogy újabb hitelből… és azt, hogy ez egy “adósságcsapda”, amiben már közel 1 évszázada benne van a világ… mert akkor harakirit követek el a kocsma előtt holnap délben… 🙂 ) Magyarul: a jelenlegi rendszerben csak újabb hitelek létrehozásával (=újabb pénzteremtéssel) lehet kifizetni a kereskedelmi bankok legális pénzteremtő tevékenysége és pl. a FED által kreált pénz kamatait. Ez egy soha véget nem érő adósságspirál! Nézd meg a következő, Chris Martenson által készített 4 perces videót, hogy megértsd a pénz teremtésének folyamatát:

És most egy kis történelmi visszatekintés, hogy világos legyen az imént felrajzolt kép:

A pénzügyi tranzakciók és banki ügyletek mindig befolyásos (és elég fifikás) csoportok kezében kötöttek ki, akik az egész pénz- és tőkepiaci tranzakciókat felügyelték, irányították. Az ő kezükben folytak össze a szálak, ha betétgyűjtéstől vagy hitelezésről volt szó, ők hozták létre az első bankokat és pénzintézeteket is. Azonban, bár 1694-ben megalakult a világ első központi bankja, a Bank of England, 1913-ig a bankrendszer viszonylag függetlenül működött és – mint bármilyen másik gazdasági vállalkozás – csődbe is mehetett, ha rosszul kezelte a betéteket és a hitelezés kérdését. És ez meg is történt, főleg olyan alkalmakkor amikor a tömegtájékoztatás már lehetőséget nyújtott arra is, hogy (bizonyos körök) pánikokat keltsenek és riogassák a tömegeket azzal, hogy egy bank a csőd szélén áll. Mivel azt már tudjuk, hogy a betéteknek csak egy részét kellett megőrizni a kincsárban, a többit pedig ki lehetett helyezni hitelbe (és ezáltal a betéteseknek is tudtak kamatot fizetni), ezért nem volt nehéz mindenféle pánikokkal rázúdítani a betéteseket a bankfiókokra, hogy aztán a bank ne tudjon fizetni és becsődöljön. (A hiteleket visszahívni ugyanis nem olyan könnyű, ha azok mondjuk ingatlanokban, vagy vállalkozásokban csücsülnek. Emlékszel még a Posta Bank botrányra a 90-es évek végén Magyarországon? Az ugyanilyen volt.)

Egy ilyen labilisnak nevezett környezet vezetett el ahhoz, hogy egy nagyon okos, de meglehetősen számító bankárcsoport létrehozta a Federal Reserve System (Szövetségi Tartalék Rendszer) nevű Delaware államban bejegyzett zárt körű részvénytársaságot, ami 1913. december 23. óta az Amerikai Egyesült Államok jegybankjának szerepét betöltő (központi) bank. Az ő kulcsszerepe pedig az, hogy ő a legutolsó hitelező, angolul the lender of last resort. Erre a funkcióra pedig azért volt szükség, mert így – legalábbis papíron ezt kommunikálták – lehetővé vált az, hogy ha a 2 szintű bankrendszerben (1. szint: központi bank, 2. szint: kereskedelmi bankhálózat) becsődöl egy bank, akkor a központi bank ki tudja menteni és akkor a betétesek nem veszítik el a pénzüket, a behitelezett vállalkozások tovább tudnak működni, stb. Ugye ez jól hangzik? Szerintem is. De azt soha nem teszik hozzá, hogy az a pénz, amiből kimentik a kereskedelmi bankokat, az nem ingyen van, hanem államkötvényeket ad érte cserébe az amerikai állam, aminek viszont kamatterhe van. Vagyis a FED úgy utolsó kölcsönadó, hogy ezt a szerepét állami garanciáért cserébe komoly kamatokért teszi. Mekkora egy buli ez? Semmi értékteremtés, csak irányítás és felügyelet. Nem csoda, hogy a Federal Reserve Act (a Szövetségi Tartalék Rendszerének törvényét) akkor iktatták érvénybe, amikor az amerikai kongresszus tagjai hazamentek karácsonyozni, nehogy véletlenül megértsék ennek veszélyeit és ne szavazzák meg… Na de erről még részletesebben írok egy későbbi leckében.

A hitelpénzrendszer valóban nagyon sokat tett hozzá a fejlődéshez, azonban nem szabad elfelejteni azt, hogy mivel a pénzt nem ingyen hozzák létre, ezért minél instabilabb a világ fejlődése és minél több pénzt hoznak létre hitelből, annál magasabb a pénz létrehozásáért fizetett kamat. És mivel a FED egy profitorientált vállalkozás tulajdonképpen, ezért neki nem érdeke az, hogy ne legyen szüksége az ő termékére. Értitek már, hogy miért kell mindenhová Világbank és IMF? 🙂

Mindezeket figyelembe véve talán már egyre világosabbá kezd válni az olvasó számára az, hogy ha körbenézünk 2011. végén a világban, akkor a nyugati országok között csak mélységesen eladósodott országokat látunk. Az adósságok törlesztését (=egyre magasabb kamatok fizetését) pedig csak újabb hitelek felvételével és a belső adók, szabályozások növelésével lehet biztosítani. Nem beszélve arról, hogy a folyamatos hitelpénzek létrehozása (bármilyen céllal is történik) növeli az inflációt, amely (elvileg) nem más, mint az, hogy a reálgazdasági fedezetet meghaladó mértékű a reálgazdaság értékét képviselni hivatott értékmérő. Magyarul több pénz van forgalomban, mint valós fedezet, ami a pénz vásárlóértékének csökkenéséhez vezet. (Vagyis emelkednek az árak és mindig gyorsabban emelkednek, mint a fizetés.) Ez pedig magasabb adók mellett az emberek elszegényedését eredményezi, amelyről az elmúlt 20 év statisztikái mindent megmutatnak.

Összegzés: mivel a hitelezés valóban gazdasági növekedéssel jár, viszont a levezetett matematikai példából látszik, hogy velejárója a pénz vásárló értékének romlása (mert folyamatos inflációt gerjeszt az állandó pénzteremtés szükségessége), ezért a modern pénzrendszerből csak azok keresnek pénzt hosszú távon (a hitelpénzt ingyenesen létrehozó bankrendszer tulajdonosain kívül), akik a pénzt olyan helyre tudják fektetni, ahol több lesz belőle. Erről szól a Keynes által megfogalmazott tőke határhatékonyságának törvénye, mely alapján csak akkor van értelme hitelt létrehozni, ha a létrehozott pénz várható hozama nagyobb, mint az előállítás költsége. Ezt pedig csak azok tudják megtenni, akik értik a rendszert. A 9-5-ig dolgozó Pista bácsi nem. Magyarul (nagy általánosságban): a pénzrendszer működését megértő ember növeli a vagyonát, a pénzrendszert nem értő ember pedig elszegényedik.

Végezetül egy nagyon érdekes, 90-es években készült amerikai dokumentumfilmet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, melynek címe: A pénz urai. Ez a 3,5 órás film részletesen elmeséli azt, amit az imént felvázoltam. Melegen ajánlott végignézni. Csak egyet kérek. Ne ítélkezz a végén, mert ennek a pénzrendszernek az előnyeit Te is élvezed (és persze szenveded is). Én csak tényeket vázolok fel, hogy tiszta legyen a kép.

(Ha a felirat méretét változtatni/növelni szeretnéd, kattints a CC jelre, majd Beállításokra, ott pedig a + jel-t nyomogasd a „Parancsikon” felirattól balra, majd „Kész”.)

A következő részben egy kicsit arról fogok majd elmélkedni, hogy mit jelent a kedvező befektetési környezet. Ezt a kifejezést ugyanis nagyon sokan használják, de nem mindenki tudja, hogy mégis miért. 🙂

Na, most legurítok egy felest a FED urainak az egészségére! Legfőképpen pedig a tiédre, kedves komám! 🙂

Így működik a pénzvilág #1

Szerző: | dec 2, 2011 | Blogbejegyzések 2011-2014, Pénz

Elég sok gondolatom van drága komáim ezzel az egész „pénzbalhéval” kapcsolatban, ezért úgy döntöttem, hogy az elejéről kezdem, mert ez fontos. Ha tudjuk, hogy a pénz honnan jön létre és az elmúlt évszázadokon át milyen változásokon ment keresztül, akkor jobban megértjük azt, hogy a jelenlegi helyzet valójában teljesen normális. Olyanná vált a pénz, amilyenné mi, emberek tettük. És ezt azért kaptuk, mert mindig egyszerűbb volt elfogadni, hogy mások gondolkodjanak helyettünk és mert nem tettünk fel kérdéseket.

Röviden a pénz története:

A pénz története úgy kezdődött, hogy az emberek rájöttek: a székgyártó kisiparosnak, aki kenyeret akar venni, nagyon macerás egy olyan pékre várnia, akinek szék kell. 🙂 ) A barternek (cserekereskedelemnek) ugyanis ez volt az alapja. Kellett tehát valami, ami közvetít és nem különben megőrzi az értékét, továbbá osztható és mindenki által elfogadott!

Bevezetőnek nézz meg egy néhány perces videót a pénzről, Chris Martenson pénzügyi alapozójából (Crash Course):

A pénzt képviselő jel megteremtésekor tehát fontos volt, hogy valódi értéket fejezzen ki, ezért – a kagylók és színes kavicsok csereeszköz funkciójának elhagyása után – előtérbe került a pénz legfontosabb kritériuma: mivel a pénz nem más, mint a munka értékét kifejező (osztható) egyenértékes, ezért olyan eszközt akartak választani pénznek, ami önmagában már munkát feltételezett. Ezért lett olyan fontos az arany és az ezüst, azok kibányászásához ugyanis dolgozni kellett. Minél jobban üzletelt, vagy (aranyat / ezüstöt) bányászott valaki (=minél több értéket állított elő), annál több arannyal vagy ezüsttel rendelkezett. A felhalmozott nemesfém pénzt előbb-utóbb biztos helyre akarták tenni, mert senki sem szerette, ha pl. kirabolják. Itt jöttek be a képbe az ún. pénzváltók (aranyművesek), akik hatalmas széfekben tárolták az aranyat és vigyáztak rá, mindezt néhány százaléknyi jutalékért cserébe. A széfben elhelyezett aranytartalékra pedig kibocsájtottak egy ún. váltót (ami egy értékpapírdarab), melyen a kincstárnok bizonyította, hogy Pista bácsi valóban rendelkezik a széfben elhelyezett összeggel. A váltó önmagában akkor ért valamit, ha a kincstárnok és a tulajdonos aláírása is rajta volt, így volt csak beváltható. Mivel a váltók hurcolászása egyszerűbb volt, mint zsákokban aranyat vinni, ezért előbb-utóbb mindenki rászokott a váltókra. (Ez volt a papírpénz első komolyabb megjelenése.) Több előnye is volt: elfért a zsebben és nem kellett attól félni, hogy meglopják az embert. Ha nem volt aláírva a tulajdonos által a váltó, az semmit nem ért. Tök jó, nem? 🙂

A pénzváltók némi plusz bevételért cserébe elkezdtek hitelezni embereknek, mert rájöttek, hogy úgy sem fog mindenki egyszerre jönni a pénzéért, bizonyos részét ki lehet helyezni hitelbe. (Ráadásul előbb-utóbb nagyon kevés jutalékot kértek a “vagyonkezelésért” és ha valaki lekötötte az aranyát hosszabb időre, akkor garantáltak neki egy kis plusz hozamot, mely az arany hitelként történő kihelyezéséből származott. Ezt mindenki szerette, mert ez már ajándék pénz, ugyi.) A történet akkor fordult trükkösre, amikor a kincstárnok / pénzváltó egyre több hitelt kezdett kihelyezni. Több kihelyezett hitel ugyanis több kamatbevétel számára, több „levegőből származó” haszon. Főleg nem létező fedezetre! Ráadásul semmit nem kell érte tenni, csak ügyesen kell kommunikálni a betétesekkel (=az arany tulajdonosai), hogy miért éri ez meg nekik és miért ne vegyék ki az aranyukat (ami a fedezet volt minden kibocsájtott papírra). Mindeközben – ügyesen kommunikált és jól „megmarketingelte” (=okos kommunikációval piacot teremtett) magát a pénzváltó – ő hitelbe lényegesebb több papírt állított ki, mint ami mögött már volt fedezet.

Itt viszont már valós veszély lépett be a képbe: mi lenne, ha az összes betétes (aranytulajdonos) egyszerre jönne a nála elhelyezett vagyonáért? Ez persze meg is történt aztán, mert a pénzváltó volt olyan hülye (egy időben), hogy a könnyen jött gazdagságát villogtatta az emberek között és ez feltűnt mindenkinek. Ilyenkor megrohamozták a pénzváltót (és fény derült a turpisságra, hogy fedezetlen papírok voltak forgalomban), sokan buktak egy csomót, a pénzváltó meg elbujdokolt egy időre. (De mivel az emberek gyorsan elfelejtik a rosszat, előbb-utóbb előjöttek ismét, mert a pénzkezelés és a hitelezés az jó buli. Az ezzel kapcsolatos munka nem is annyira munka, mint inkább a kommunikációs képesség ügyes használata. 🙂 ) A pozitív előnye ennek a manővernek azonban az volt, hogy megindult a fejlődés általa. Az emberek csak azt hitték, hogy van fedezet a kibocsájtott hitellevelek mögött, pedig csak ügyes kommunikáció volt az egész. De látszólag mégis fejlődött tőle a világ, létre jöttek üzleti vállalkozások, munkahelyek teremtődtek stb. És ezt senki nem tudta elvitatni. Ez lett a hitelpénzrendszer mozgatórugója.

A modern bankrendszerben már komolyan szabályozzák a hitelkihelyezést, bizalomkeltés (és biztosíték) céljából már egy kötelező tartalékot is bevezettek. Ez olyan pénz, amit nem szabad hitelbe kihelyezni, hogy csőd esetén ne mehessen minden a levesbe, s ezt az összeget betétállomány (=a bank ügyfelei által elhelyezett pénzek összegének) bizonyos százalékában határozzák meg. Ezt hívják kötelező tartalékrátának. Ez volt már 10% is, most Magyarországon 5%. 100 Ft-ból tehát 5 Ft-ot kell tartalékként megőrizni és 95 Ft-ot ki lehet helyezni hitelbe. A „hivatalos” verzió szerint csak ebből él a bank. Magyarul: 5% kamatot ad a betétekre és 10% kamatért ad kölcsön. (Vagyis a hitelkamatok és a betéti kamatok különbsége az ő haszna, ezért jött létre, mint vállalkozás.) Azonban ebben a módszerben is van egy trükk. Csak ez már legális és minden közgazdász elfogadja, hogy ez jó. Ezt pedig úgy hívják, hogy pénzmultiplikátor hatás, ami nem más, mint a bank pénzteremtő képessége. (Pénzteremtés = Legyen pénz! És lőn. És Isten látá, hogy ez jó… 🙂 ) Ennek annyi a lényege, hogy az „A” bankból kihelyezett hitelek összege „B” bankfiókba vándorolva növeli a „B” bank betétállományát, és ezzel a hitelbe kihelyezhető pénzösszegének mennyiségét is. Vagyis, megint csak több (számla)pénzt lehet létrehozni, mint amennyi valós fedezet van mögötte. Tulajdonképpen ez is az oka annak a válságnak, amit most él a világ.

Ezzel kapcsolatban készült egy nagyon jó kis rajzfilm, amiben már a következő fejezetek témáiról is szó esik, de akkor is idekívánkozik, hogy megosszam, ezért nem várok vele. Nyilván ezt is az ivócimboráim ajánlották, mert a sok disznó, meg tehén, amiket legeltetek, nem beszélnek ilyenekről. 🙂 A film címe: Pénz, mint adósság. A filmben felvázolt folyamat eredménye a statisztikai mutatók alapján nem teljesen pontos – ugyanis nem teremtődik annyi számlapénz, mint amennyire lehetőség nyílna -, de a rendszer működési elvét elég pontosan bemutatja.

A következő fejezetben a hitelpénzrendszert egy másik nézőpontból fogom megvizsgálni és olyan pofon egyszerűen tűnő kérdéseket fogok feltenni, ami – valami különös oknál fogva – nem túl gyakran kerül célkeresztbe egyetlen fősodrású médiában sem. Szerintem meg fogjátok érteni, hogy miért… 🙂

Most viszont koccintok egyet az egészségetekre, mert megszomjaztam… 🙂 Jó hétvégét, jó pihenést mindenkinek, jövő héten folytatom!