A változás kulcsa a nők szívében van

Szerző: Józsi bácsi | ápr 24, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Emberi kapcsolatok, Tudatosság, Világkép

A változás kulcsa a nők szívében van

A Facebook ingyenesen elérhető statisztikáinak köszönhetően (mely egy-egy rajongói oldalhoz tartozik) viszonylag könnyedén be tudom határolni azt, hogy az olvasóim milyen életkorúak, milyen neműek és milyen arányban oszlanak meg. Ez természetesen nem befolyásolja azt, hogy éppen milyen témát akarok elővenni – itt ugyanis az „eladott példányszám” nem mérvadó -, mégis meglepő számomra azt látni, hogy bár elég sok olyan területet is érintek (pénzügyek, közgazdaságtan, apróbb „összeesküvés-elméletek”), melyek véleményem szerint meglehetősen maszkulin természetűek, az olvasóim kb. 63%-a nő. Ezek szerint a nőket általában jobban foglalkoztatják a lételméleti kérdések és az, hogy mi a fenét is keresünk mi itt tulajdonképpen?

Az említett arány jóllehet abból is látszik, hogy ha manapság bármilyen személyiség-, készségfejlesztő tanfolyamra elmegyek, akkor a résztvevők jelentős számban lesznek hölgyek, s a trénerek, coach-ok (üzleti, egészségügyi vagy életvezetési egyaránt) is főleg a nők köréből kerülnek ki. A statisztika ugyan számomra csak egy mérőszám, és nem feltétlenül bír abszolút jelentőséggel, ebben az esetben mégis úgy érzem, hogy érdemes rá odafigyelni. Mi az oka annak, hogy ennyire a nők oldalára billen el a mérleg nyelve? A férfiakat miért érdeklik kevésbé a nem látható világ (véleményem szerint a valóság kb. 90%-ának) összefüggései? Ebben a bejegyzésemben erről szeretnék egy picit elmélkedni.

Távol álljon tőlem az, hogy nemek szerint kategóriákat állítsak fel, hogy egy nőnek és férfinak milyen szerepet „kell” az élete során „végigjátszani”, az mégis elgondolkodtat néha, hogy ha a természet rendjében van szerepe a kauzalitásnak (=a dolgok oksági viszonya), akkor egyáltalán nem véletlen az sem, hogy egy adott korban mikor és miért születik több lány, mint fiú (vagy éppen fordítva) és hogy ennek milyen – akár metafizikai – jelentősége van. Ha pedig ezek a jelenségek nem tekinthetők a véletlen művének, akkor az sem mindegy, hogy éppen fiúnak, vagy lánynak születünk, tehát egyéni szinten is van egy determináltsága (=előre meghatározott célja) az életünknek. A nemek „feladatának” tekintetében számomra azt jelenti a tudatosság, hogy tisztában vagyok azokkal az energiákkal (és nyitott szívvel elfogadom őket!), amelyeket férfiként vagy nőként át kell élnem a teljes élethez. Hogy Biegelbauer Pál Ki vagyok én? c. fantasztikus előadásának egyik metaforájával éljek, a szék igazi „feladata” a székség.

Visszatérve a természet csodálatos rendjéhez pl. statisztikák bizonyítják, hogy háborúk után több fiú születik, mint lány, mert a harcokban általában férfiak esnek el. A mindent átható formanélküli tiszta tudat „tisztában van vele”, hogy ilyenkor szükség van az energiák kiegyenlítésére és úgy intézi a Mátrixban az energiák rendjét, hogy a háborúkat követően több fütyis foganjon meg, mint puncis. 🙂 Ez az információ már önmagában bizonyíték erejű arra nézve, hogy a Természet IQ-ból (és SQ-ból és EQ-ból, ami a spirituális és érzelmi intelligencia hányadosa) igencsak „büfé” és pontosan tudja, hogy az energiáit éppen mire kell felhasználni a rend fennmaradásához és a továbblépéshez.

(Emiatt a gondolat miatt vallom azt is, hogy a Föld ökoszisztémája által kibocsájtott évi 770 milliárd tonna CO2-höz képest az emberek által “termelt” átlag 26 milliárd tonna – vagyis a teljes CO2 kibocsájtás 3%-a – igencsak kevés ahhoz, hogy az emberiség legyen a klímaváltozás okozója. Vagyis szerintem(!) „köhög a bolha” és inkább pénzt generál félelemkeltésből – lásd klíma adó -, mert az érzelmek által a logika legyőzhető. A természetvédelem ügyével jóllehet nagyon is egyetértek, de nem a klímaváltozás elleni program védelmében…)

A leírtak alapján felmerülnek bennem a következő kérdések:

A természet végtelen intelligenciáját tiszteletben tartva mi lehet a feladata egy nőnek az élete során és mi lehet egy férfinak? Melyek lehetnek azok az energiák, amelyeket a természet rendjének megfelelően kell használnunk, hogy megéljük a saját igazságunkat, és beteljesítsük sorsunkat, eljuttassuk a teremtő energiánkat oda, ahová “való”? A XXI. század kezdetén minek köszönhető az, hogy az online és offline terjedő, tudatos létezéssel foglalkozó “mozgalmak” nagyobb százalékban vonzzák be a nőket, mint a férfiakat? Lehet-e ennek pusztán az az oka, hogy a nők alapvetően emocionálisabbak, mint a férfiak és ezért jobban rá szeretnének érezni az igazságra?

Talán tényleg csak ennyi az oka, de mi van akkor, ha ennek lételméleti szempontból van napjainkban fokozott jelentősége? Lehetséges-e az, hogy ez a “jelenség” azért van, mert a női nemnek katalizátorként kell működnie a változások elősegítésében?

Egy korábbi cikkemben már említettem a Helyi Pénz Konferencia rendezvényt, melyet 2011. év során 2x rendeztek meg Budapesten. Az első ilyen rendezvény, mely 2011. júliusának elején volt Budaörsön, egy nemzetközileg is ismert belga származású pénzügyi szakember, Bernard Lietaer előadásával zárult. A helyi és közösségi pénzek komplementer (=kiegészítő) és gazdagságélénkítő szerepén túl Mr. Lietaer arról is szót ejtett, hogy a történelem során az ún patriarchális (=apajogú) és matrifokális (=anyaközpontú) társadalmak mindig is váltották egymást, s míg a patriarchális társadalmakban a centralizált irányítás (=központosítás) és a monopóliumok voltak jellemzők, addig a matrifokális társadalmakban tudatos közösségek és a kiegészítő pénzrendszerek komoly szerepet kaptak. Állítása szerint valódi matriarchális (=anyajogú) társadalmak soha nem léteztek, maximum a görög mitológiában. Kiollóztam nektek ezt a részt:

(A férfi istenekre és istenképekre vonatkozó csípős megjegyzéssel én nem rezgek együtt, mert az a megosztás – a valami “ellen” – felé visz, szóval véleményem szerint érdemes főleg a matrifokális társadalmak közösségépítő szerepére koncentrálni.)

Ha megnézzük a mai világunkat, egyértelműen az látszik, hogy minden a központosítás felé halad, a kisebb szervezeti egységek fontosságát alábecsülik a hivatalos “szakértők”. EU, USA, World Bank, IMF, UN, Unicef, WHO, Asia & Pacific Union, African Union mind mind abba az irányba mutatnak, hogy valami nemzetek és kultúrák fölött álló központosított irányítás készülődik. Mindennek persze megvan a megmarketingelt ideológiája, mely szerint egy “világegység” minden benne lévő nemzetnek jót tenne, mert akkor megszűnne a kizsákmányolás. Végül is ha elég tágra ki tudnám nyitni a szemem és a fülem, szinte már láthatnám, hogy „egyre kevesebb” a fegyverkezés, az eladósítás és növekszik a világbéke irányába való törekvés. Lassan már olyan tágra nyitom a szemem, hogy a szemgolyóim éppen, hogy csak ki nem esnek a koponyámból… 🙂

A modern hitelpénzrendszer általi fejlődés a felelőtlen költekezés és az elszabadult hitelkamatok hatására egyre inkább megtorpanni látszik és véleményem szerint az előttünk álló időszakok komoly meglepetéseket fognak nyújtani mindenkinek. Ez abból is érezhető, hogy egyre több civil mozgalom indult el az utóbbi években, s a kulturális kreatívnak nevezett emberek száma is növekszik. A jelenség, amit egyre több elmében és szívben egyaránt nyitott ember tapasztal, arról szól, hogy egy másfajta, emberközpontúbb világot szeretnénk. Ebben pedig meglátásom szerint komoly szerepe van a nőknek, pontosabban fogalmazva a női energiáknak. Természetesen vannak férfias nők és nőies férfiak, ezért helytelen lenne az az általánosítás, hogy a változáshoz elsősorban a nők kellenek. Energiaszinten azonban úgy érzem, hogy ők lesznek a katalizátorok. Elmondom, hogy miért gondolom így.

Pont az előző írásomban utaltam arra az Élő Mátrix c. dokumentumfilmre való hivatkozással, hogy a világunkat a szív rezgései által irányított elmeműködés alakítja. Az, ahogyan a belső világunk “együtt rezeg” a külvilággal, s amely rezgést intellektuálisan értelmezünk és lefordítunk az elme nyelvére, nagyon erős hatással van arra, hogy milyen valóságot teremtünk. Magyarul ez kb. annyit tesz, hogy akinek a szívében félelem van, az a fájdalom elkerülésére rendezkedik be (és rendkívül könnyen irányítható a félelempropagandával), akiből pedig a szeretet és a tiszta tudat örömérzete árad, az a teremtés megtapasztalására és megosztására törekszik.

A Teremtő Isten / Végtelen Intelligencia / Tiszta Tudat úgy alkotta meg az embert, hogy a nő legyen a befogadó, az új életnek környezetet biztosító energiahalmaz és a férfi legyen az, aki behatol, meghódít és irányít.

Legyünk őszinték, kedves férfitársaim, rajtunk még segíthet a viagra, de ha egy nő úgy dönt, hogy ő nem akarja „adni a titkot” (=egy szexuális aktusban befogadni a férfit), akkor abból nem lesz erőszakmentes, összebújós igazi „móka”. Nem véletlen az sem, hogy a gyermekáldás szempontjából a spiritualitásban a nők szívbéli felkészültségét (a befogadás bizonyossága) tartják a fogantatás kulcsának mindamellett, hogy a férfiak nemzőképessége is a képlet része az ő magjaikban lévő teremtő energiával. Az új élet / rend gondolatának befogadása, kifejlődése és táplálása tehát energiaszinten a nők / női energiák valóságot érzékelő és értelmező képességén múlik eme gondolatmenet alapján, ezért gondolom azt, hogy a változás kulcsa a nők szívében van, a zár viszont a férfi energiák behatoló, meghódító, teremtő irányán múlik.

Mi lehet a tanulság ebből az információból?

Férfiemberként is úgy gondolom, hogy teret kell engedni a női energiáknak, mert csak azok által történhet meg a férfiuralta, törtető és mindent meghódítani akaró világban az új, a más fajta értékekre épülő társadalom. (Erre utalt a fent említett előadásban Lietaer úr mondandója is a pénzügyi / gazdasági rendszer vonatkozásában!) A teremtés és a növekedés irányának meghatározása továbbra is a férfi princípiumhoz tartozik (és jobb is, ha ezek az erőviszonyok nem borulnak fel), de én egyértelműen azt érzem, hogy a nők érzelmi intelligenciája és tudatossága, a szívvel történő teremtő szándéka – nézzétek csak meg a rengeteg meditációs, agykontrollos, kvantum gyógyítós csoportokban a nők arányát! – a kulcs ahhoz a zárhoz, mely a férfiak / férfi energiák szellemi fejlődéséhez és felemelkedéséhez vezet, s mely által a világot egy kedvezőbb, emberibb irányba vihetjük közösen. Ahogy a húsvéti cikkemben is írtam Jézus Krisztussá történő felemelkedésének példázatán keresztül, az ember életének egyik célja nagy valószínűséggel az, hogy a kalandos fizikai tapasztalásszerzés közepette szellemi emberré váljon, s hogy felismerje önmagában azokat a teremtő képességeket melyek ezt lehetővé teszik.

Akárhogy is vesszük, 9 hónapnyi áldott állapotban a nők táplálják élettel a gyermekeinket a szívük alatt, így az ő szívük rezgése lesz hatással a születendő gyermekre akkor is, ha a kis utód fiú lesz, akkor is ha lány. És mivel egyre inkább úgy tűnik, hogy a nők szíve elkezdett egy picit másként rezegni (én legalábbis így érzem), ezért talán nem oktondi feltételezés a részemről az, hogy ennek komoly hatása lesz az előttünk álló évekre, évtizedekre. Jóllehet a nők / női energiákból fakadó érzékenységben az is benne van, hogy a hölgyek az elsőszámú célpontjai az egyre ügyesebb marketing kampányoknak – és a szkeptikusok joggal mondhatják, hogy a lelki út térhódítása is egy ilyen “kampánynak” köszönhető valahol – én mégis úgy érzem, hogy ez egy picit több ennél. Ezen túl metaforikusan is pont fordítva kellene, hogy legyen ez a kulcs/zár kapcsolódás – hiszen fizikailag a férfi „kulcs” passzol a női „zárba” – de a lelki úton ez miért ne lehetne fordítva? (A tévedés jogát persze fenntartom, hiszen ez csak egy megfigyelésből fakadó találgatás, mint az életem összes többi gondolata.)

Kedves hölgyeim, drága asszonyok! Én arra kérlek benneteket, hogy rezegjétek ki magatokból továbbra is az egység és összetartozás hullámait, mert ennek elkerülhetetlen következménye lesz az is, hogy a férfienergiákba ez a rezgés beszivárog és akkor egyre többen elkezdünk mi, pasik is valami emberközpontúbb valóságot teremteni miközben egyre többen lépünk rá a szellemi útra.

A leírtakra egyébként az is bizonyítékul szolgál, hogy a néhány napja meghirdetett kvantum gyógyítós felhívásom hatására lényegesen több hölgy jelentkezett a közös meditációra, mint férfi, annak ellenére, hogy a témában elérhető könyvek szerzői és videófilmek készítői között tapasztalataim szerint nagyobb a férfiak aránya. Az irány meghatározása tehát férfienergiát igényel, de a megvalósításhoz a nők szíve nélkül esély nincs.

Na elsétálok a kocsmába és megbeszélem a pultos hölggyel, hogy az előttünk álló időszakban mi a teendő a betévedő kocsmatöltelékekkel, mint én. 🙂

Szabad vagy nem szabad (vagy)?

Szerző: Józsi bácsi | ápr 8, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014

Szabad vagy nem szabad (vagy)?

Furcsán megrészegítő illúzió (=tévképzet) az szerintem, hogy az ember szabad, bár a fejlett világ leghangosabb jelszava a szabadság. Legtöbbször ez a fogalom manapság gazdasági és politikai értelmében kap hangsúlyt, a lényeges jelentése azonban elsikkad. Ha bármikor előkerül a szabadság és a vele szembeállított elnyomás kérdése, talán a legtöbbünk számára a diktatórikus kommunizmus képe ugrik be, melyben egy hatalmi erő által a népre erőltetett társadalmi rend elsősorban a cselekvések, az egyéni álmok megvalósulásának útjába áll. Ezzel szemben egy demokratikusnak nevezett világrendben, azt mondják, nincsen külső kényszer, mert az ember saját maga döntheti el azt, hogy milyen életet kíván élni. Ebben noha van igazság, megítélésem szerint a válasz mégsem ennyire egyértelmű.

Ha esetleg láttad az Élő Mátrix (Living Matrix) c. filmet, akkor ismerős lehet már számodra az az információ, hogy nem az elme vezérli a szívünket, hanem fordítva. Az elme egy számítógép, mely az érzelmeink hatására a tudatos és tudatalatti gondolataink révén kibocsájt egy vagy több bizonyos frekvenciájú rezgést, amely aztán a valóság teremtő folyamatának aktív részese lesz. Ezért van az is pl., hogy a bizonyosság érzése minden vágyott cél alapja, vagyis csak akkor lesz tényleges eredmény bármilyen célodból, ha már előre érzed azt, hogy a cél elérésére képes vagy. Ez lehet anyagi cél is, de akár egy betegségből való felépülés is ezen múlik. Érezd át, hogy már megvan, amit akarsz. (Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj! c. könyve tele van ezzel az alapvetéssel, bár ez a könyv főleg a pénzügyi gazdagság megszerzésére vágyókat veszi célba, mert az jó célpiac, mint tudjuk…)

Az érzelmek azonban nem csak önmaguktól születnek meg odabent, hanem a kondicionáltság is hozzájárul az irányukhoz. A bennünket körülvevő környezet értékrendje és kommunikációja rendkívüli mértékben befolyásolja azt, hogy milyen minőségű és intenzitású érzelmek születnek meg bennünk a velünk történő események hatására, így közvetett módon brutális mértékű az a befolyásoltság, mely az elménk valódi szabadságára hat. Ebben az értelemben pedig nem tekinthető az ember szabadnak, mert azt sehol senki nem tanítja – főleg a nyugati világ – hogy hogyan légy ura a saját érzelmeidnek és ezáltal hogyan teremts vagy ne teremts kívánt és nem kívánt “dolgokat”. Nekifutok egy kicsit távolabbról és kibontom ezt a témát.

Képzeld csak el, hogy kint ülsz egy mezőn. Elvileg szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz. Üldögélsz ott kint a napon, aztán egyszer csak rájössz arra, hogy éhes vagy. Megjelenik egy külső kényszer, mely cselekvésre ösztönöz. „Ennem kéne, mert már nem vagyok így jól, ahogy vagyok. Valamit csinálni akarok, hogy jobban érezzem magam.” Az éhség által megjelenő biológiai szükségleted „felülírja” a szabad akaratodat. Az éhségnek köszönhetően a puszta létezés megszűnik örömnek lenni. Vagy tegyük fel, hogy ugyanebben a helyzetben elered az eső / fázni kezdesz és megjelenik benned a motiváció, hogy egy védett helyre menj. A világ továbbra is csak van a benne lévő szükségszerű változással (hiszen, ha nem változna állandóan a környezet, akkor nem is tudna létezni, mert a csodálatos körforgása nem eredményezne terményeket, azt elfogyasztó lényeket, melyek aztán a salakanyagot visszaadják a Földnek, hogy újra termékeny legyen), de Te mégis cselekedni akarsz, mert a világképed szerint a mezőn fagyoskodni és megázni finoman szólva nem annyira oké. A szabad akaratodnak, mely a puszta vanságból fakad (“Kint ülök a mezőn, szarrá ázok és megfagyok, mi a probléma?”) tulajdonképpen „meszeltek”. A saját elméd működése és a “helyesnek” gondolt cselekedeted felülírja azt, hogy a dolgoknak valójában “nincsen minősége”. Többször említettem már, és azt hiszem ez egy rendkívül fontos megközelítése a valóságnak: A dolgok “egyszerűen csak” vannak. Se nem jók, se nem rosszak (még akkor sem, ha az “én”-re vetített hatása rossz, pl. éhezés, háború, halál), a saját elménk (és egy bizonyos módon történő! élni akarásunk) ad hozzá egy érzelmi töltetet és egy abból fakadó minőséget. A szabadság leginkább abban merül ki, hogy az ember a benne működő külső kényszerek és motivációs tényezők közül kiválaszthatja azt, hogy melyiknek milyen minőséget ad és minek fog egy adott helyzetben engedelmeskedni. Mondok egy példát:

Valakivel vitatkozol és a másik pofon vág téged. A hatás-ellenhatás bennünk lévő törvényszerűsége és a társadalmunkban megszokott válaszreakciók miatt nagy valószínűséggel visszaütsz. „Engem nem lehet csak úgy pofon vágni, hé!” Ugye? Pedig a pofon a végtelen potencialitásban (azaz egy adott időpillanatban benne lévő végtelen mennyiségű cselekvési lehetőségek közül) csak egyetlen választott út, mint ahogyan az is, ahogyan Te reagálsz. Erre mondtam a múltkor azt, hogy ha elküldenek anyádba mondd azt, hogy “szeretlek”. Az igazi szabadság ott kezdődik szerintem, hogy az ilyeneket tudatosan felismerem. Ráadásul azért gondolom azt, hogy ez működik, mert a bennünk lévő – sok esetben negatív, megosztást eredményező – reakcióktól való eltávolodás első számú eszköze az, hogy a szokásos mintákat megtörjük. A társadalom „ezt meg ezt” várná el, de én az ellenkezőjét teszem, mert képes vagyok önmagamra kívülről rátekinteni és ezért tudatosan döntök másként.

Tudom, teljesen megbuggyantam és csoda, hogy nem rámolták még ki a kérómat ilyen idióta felfogással egy “dog eat dog” (=kutya kutyát eszik) világban, amelyben az erősebb kutya él nemi életet és az lesz a “győztes”, aki okosabban túl tud járni a másik eszén. Azért mégis arra bátorítalak, hogy törd meg a saját mintádat néha és próbáld ki ezt a “játékot”. Meg fogsz lepődni az eredményeken. Főleg azon az eredményen, ami a létezés tudatos megélését önmagadban illeti.

Miért olyan fontos ez, egyáltalán mit boncolgatom én ezt a témát?

Visszatérve a korábbi “ülök a mezőn és egyszerűen csak megszűnök szabadnak lenni” példámhoz: Ha éhes vagyok ne egyek? Ha fázom, ne menjek fedett helyre? Teljes joggal szólhattok rám: “Ne filozofálj már Józsi (b@zdmeg), nyilván állandó külső kényszerek vesznek körül!” Ez azonban egy nagyon fontos pont azt illetően, hogy megértsük a világ jelenlegi állását. Azét a világét, melyről már rengetegen érezzük azt, hogy nem az emberi értékek, hanem a profit mentén halad előre, s mely egyre többünkben okoz kiüresedést, elkeseredést és boldogtalanságot. Az, hogy munkanélküliség – illetőleg pénznélküliség – van, hogy a 3. világháború fenyeget szinte már természetesnek vesszük, mint ahogyan azt is, hogy élünk egy 10 milliós országban, melyben teljesen mindegy, hogy ki kormányoz, állandóan folyik az anyázás, mert hagyjuk, hogy a média megosztása belemásszon a lelkünkbe. Szabad vagyok, mert hagyom, hogy hasson rám a külvilág és nem vagyok szabad, mert hagyom, hogy hasson rám a külvilág.

Mondok egy másik összetett példát, hogy képes legyél értékelni a dolgok puszta létezését, vanságának csodáját. A vanság élvezete természetesen nem jelenti azt, hogy birka módon fogadj el mindent, ami veled történik, vagy amit veled tesznek, csak ne haraggal és elkeseredéssel reagálj, mert azzal önmagadat bünteted. Ha valaki szembejön egy késsel, hogy leszúrjon, akkor határozottan vedd ki a kezéből a kést, de ne szúrd le!; ha pedig a farkas báránybőrben érkezik, akkor légy résen, de ne kezdj el utálkozni, mert a játék egyik célja a túlélés, csak mindenki más módszert választ hozzá. (Ajánlom tüzetes vizsgálódásra egyébként Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája c. művét!)

Na szóval…

Képzeld el, hogy a világban egészséges munkamegosztás van, melyben mindenki azt csinálja, amit szeret, nincs szegénység, mindenkinek jut kaja és az emberek kedvesek egymáshoz. Nincsenek társadalmi és vagyoni különbségek, mindenki egyenlő, minden ember örömmel dolgozik önmagáért és a közért, senki nem akarja a pénzt felhalmozni, mert tudja, hogy a pénz egyrészt csak egy egyezményes csereeszköz és értékközvetítő jel, másrészt nem etikus arra használni, hogy kizsákmányoljak és akaratukon kívül irányítsak másokat. Nincs háború, mert mindenki szereti egymást és békében akar élni, az emberek örömmel választanak egy közös hitet szerte a világon és minden földi lény egymás teljes tiszteletét figyelembe véve éli az életét. Nincs stressz, nincs nélkülözés, és legfőképpen nem szükséges kérdéseket feltenni, mert a békés és igazságos együttélés törvényeit – melyet minden élőlény elfogad – apáról fiúra (és anyáról lányra) adják tovább az egymást követő generációk. Mindezeken túl az emberek teljes egységben élnek a világegyetemmel és a tudatosan úgy tekintenek minden létezőre, mint önmaguk részére. “Ha másnak ártok, önmagamnak ártok.” Ez a felfogás vezérel.

Idilli képnek tűnik, ha jobban belegondolunk. Ahogy a világ folyását figyelem, egyre többször érzem azt, hogy sokan vágyunk egy ilyen világra. De mi van akkor, ha ez mégsem annyira idilli?

Ha a világ így működne, hol lenne az „izgalom”? Hol kapnánk fejlődési lehetőséget vagy motivációt, mitől akarnánk jobban megérteni a létezésünk miértjét? Nem állít(hat)om, hogy egy teljes tudatosságban eltöltött lét bármelyik pillanata unalmas lenne (hiszen nem ilyen társadalomban élünk és így összehasonlítási alapom sincs), és nem lehet azt sem kizárni, hogy az emberi természet előbb-utóbb kikényszerítene (némely egyénekben) egy megosztást eredményező változást, mert lennének olyanok, akik egyenlőbbek az egyenlőknél. (Ha olvastátok George Orwell: Állatfarm c. művét, pontosan tudjátok, hogy mire gondolok.)

A kérdésem tehát elsősorban az, hogy milyen pozitív változás várhatna az emberiségre abban az esetben, ha az életünk nélkülözne minden szükségszerű fejlődést és egy igazi „Aranykorban” élnénk állandóan?

Nem állíthatom, hogy egy igazi egységben élő tudatos társadalomban nincsen előrelépési lehetőség, de mivel az egyetlen állandóságnak a változást tartom, ezért bátorokodom feltételezni azt, hogy a különböző – még a ókori görögök által elnevezett – korok (arany, bronz és vaskor) ugyanolyan ciklikusan (=körforgásszerűen) működnek, mint minden más a világban. Tradicionális szerzők (mint pl. Hamvas Béla) sokszor emlegetik azt, hogy létezett egy aranykor, melyben az ember – metaforikusan kifejezve – nem aratott le több búzát, mint amire szüksége volt, vagyis tudatos egységben élt a világgal. Aztán jöttek, akik úgy gondolták, hogy érdemes lenne mégis többet aratni, mert a többletet el lehet adni és ezzel elkezdődött a “romlás” időszaka, melynek szükségszerű eredménye a jelen állapot és a felhalmozásból származó vagyoni különbségek. Mivel azonban a változás a jelenben is örök – pláne, hogy nincs is semmi más a jelen pillanaton kívül 🙂 -, ezért a tudatosság és az egyre lényegesebb kérdések feltevése által egyre többen ismerik fel az egység szükségességét és egyre inkább visszakanyarodunk az ún. „aranykor” felé. A rengeteg spirituális és tudatosságcentrikus iskola, a helyi pénzek és az egész-ség megértésének mélyebb vágya is mind mind ebbe az irányba mutatnak. A ciklus tehát nem áll meg és a folyamatos hullámzás eredménye egy egyre tudatosabbá váló társadalom. Én legalábbis így látom.

A vaskor, vagyis a materiális világnézet által uralt világrend – melyben jelenleg élünk – legnagyobb nehézségei és átkai nagyon gyakran a legnagyobb áldássá válnak, főleg ha megértjük a természet csodálatos körforgását. A Miben és kinek higgyek? c. írásomban már utaltam arra, hogy a végtelen potencialitás szintjén a dolgok determináltak (vagyis benne van a pakliban az, hogy minden egyes pillanat döntése egy végtelen döntési halmazban előre meghatározott következményekkel jár), ennek értelmében pedig az emberi szabadság merő illúzió. A szabadság illúziója azonban mégis magában rejti annak a lehetőségét, hogy a végtelen számú döntési helyzetben kiválasztott egyéni úton tanulhassak a belőlem fakadó és önmagamra visszatükröződő világ reakcióiból. És akkor most elmondom magyarul is, hogy ez mit jelent, mert már szinte én sem értem… 😀

Véleményem szerint az ember születése óta nem szabad (azaz a szabadság illúziójában él), mert úgy nő föl pici korától fogva, hogy szó szerint a fejébe verik a világ működésének tekintélyelvűség alapján elfogadott elméletét, melynek lényege, hogy a fontosnak gondolt emberek jobban tudják másoknál, hogy a „dolgok” hogyan és miért vannak és ezzel viselkedési mintákat (is) ültetnek belénk az érzelemvilágunkon keresztül. Legyen szó az evolúcióról, a tudomány fejlődéséről vagy akár művészetekről, létezik egy hivatalos, sokak által elfogadott igazság, melyet az oktatási rendszer és a média folyamatosan erősíteni igyekszik. (Még akkor is, ha számtalan tudományos bizonyítás létezik a jelenségek természetéről, soha nem hagyható ki a képletből az, hogy a tudományos eredményt a megfigyelő is befolyásolja, vagyis bármilyen igazság csakis részigazság lehet! Erre eklatáns példa Einstein megfigyelése, aki észrevette a saját tudományos kísérleteiben, hogy bizonyos részecskék csak akkor jelennek meg fizikai valóságban, amikor rájuk néz – vagyis energiát, figyelmet ad nekik -, máskor azonban nem mérhetők. Ha valakit érdekel ez a téma, olvassa el Michael Talbot: Holografikus Univerzum c. könyvét.) Az illúziónak van tehát egy közös szelete – amelyben az elfogadott dolgoknak mindannyian energiát és figyelmet adunk, ami által létezni fognak -, mely alapján mindannyian konstatáljuk, hogy a világ ilyen vagy olyan. És mivel az ember bármit hajlandó azért megtenni, hogy elfogadják és szeressék, így ehhez a közös szelethez igyekszem én is alkalmazkodni, különben kinéz a társadalom, az meg nem oké. Bármit is választok tehát a végtelen cselekvési lehetőségek közül, a közös szelet „igénye” a belém vert igazságok miatt folyamatosan jelen van és ennek köszönhető az az irányított közös gondolkodás, amely megteremti a jelen valóságát. A jelen valósága tehát azért olyan, amilyen (legyen az az aranykorra, a bronzkorra vagy a vaskorra jellemző értékrend), mert a társadalom szeretetéért cserébe feladom a szuverenitásomat, ami a valódi szabadság.

Ha egy picit megállsz és figyelmet adsz ennek a gondolatnak, itt jön be a szabadság elvesztésének – vagy más szóval az illúzió megvalósulásának – pillanata:

Csokira vágyom, ezért „ennem kell” egyet, félek az influenzától – hisz „járvány van” -, ezért beoltatom magam, szerzek minél több diplomát, mert akkor több lehetőségem lesz (és még sorolhatnám), és részt veszek a demokrácia nevű játékban, mert el akarom hinni, hogy a demokrácia az a szabadságot jelenti. Tudat alatt, az érzelmi befolyásoltságom hatására alkalmazkodom a valóság „közös szeletéhez”, mert ebben a világban, ebben a rendszerben van dolgom, ám ezzel feladom a valódi szabadságomat és eszközzé válok. És ezzel nincsen semmi baj, csak tudjunk róla, hogy ez így van. Egy eszköz vagyok a rendszerben és ez tökéletesen rendben van. 🙂

Miért olyan fontos ez az egész? Egyetlen aprócska oka van, ez pedig a bejegyzésem valódi célja, üzenete:

Ha körbenéztek a világban, valóságos harc folyik. Nézetek ütköznek, vélemények különböznek és magukat szabadnak gondoló, tekintéllyel rendelkező emberek próbálják az emberi lények viszonylag rendezetlen halmazának (=a tömegeknek) valódi szuverenitását megtörni azért, hogy a társadalmi rendszert olyan színűvé változtassák, amely a számukra kedvező. Ahol csak lehet, folyik az elme háborúja és a szabadság olyan fokú illúzióját tolják le az emberek torkán, hogy a tömegek tudattalan reakcióikkal sokkal inkább korlátozzák a szabad gondolkodást, mint az agymosásra szerződött vezetők. Egymást tartjuk kordában, vagy ahogy David Icke mondja: The sheep is herding the sheep. (=A birka tereli a birkát!) Mindennek pedig csak és kizárólag azért van bármilyen jelentősége, mert ha ezt megértjük és megérezzük, akkor leszünk képesek megtanulni azt, hogy mit is jelent az alázat, amely elvezet minket ahhoz a szabadsághoz, melyre véleményem szerint ténylegesen vágyunk.

Amikor ezt először megéreztem és rövid időkre képessé váltam a gondolataimat kívülről is megvizsgálni, rájöttem, hogy tele vagyok érzelmi és értelmi programozással, mások gondolataival. Ezek az érzelmek és gondolatok pedig elfoglalják és dolgoztatják az elmémet (akaratomon kívül – ha nem hiszed, csukd be a szemed és gondolj a semmire 10 mp-ig, de vigyázz, mert a semmire gondolás már egy tudatos elmeműködés és beszívtad :)), folyamatosan pörögnek benne és a közös szelet iránti megfelelés irányába terelnek, mert az illúzió erősebb, mint az elmém kiürítésének a vágya. Megmutatom, hogy mire gondolok:

A feladat tehát adott. Az érzelmeinken keresztül irányít bennünket az elme, s ez korlátozza azt a szellemi és lelki szabadságot, melynek megléte esetén képessé válunk a szellemi útra való rátalálásra. Ahogyan már korábban az „Én vagyok a hibás?” c. bejegyzésemben is utaltam rá, az elménk tele van szeméttel, melyek mint egy egyre koszosabbá váló szemüveg, eltakarják előlünk azt, ami a lényeg: Az ember több, mint egy fizikai teremtmény, ő maga is teremtő. A teremtés azonban a legtöbbször nem úgy működik, ahogy szeretnénk, mert az elménk börtönében a kulcs hiányára koncentrálunk ahelyett, hogy megnéznénk, tényleg bezárták-e azt az ajtót. 🙂

Húsvét alkalmával nem is lehetne jobb példázatot találni a szellemi felemelkedés és a valódi szabadság megtapasztalásának folyamatára, mint a Názáreti Jézus transzcendálását (=átváltozását) a Krisztusi létbe. Az ő szimbolikus története – melyben nyomon követhető a tudatos én vállalt szenvedésén keresztüli, szellemi énné történő átváltozása – 2000 éve mutatja az emberiségnek, hogy az életünk egyik legfontosabb célja a fizikai ember önmagán történő túllépése azért, hogy egy materiális szemléletű egyszerű halandóból szellemi emberré váljon. Ennek az útnak a folyamán pedig minden olyan “adósságot” sikerül letennünk, mely az elménk szabadságát korlátozza a legfőbb feladatok elvégzéséhez: megbocsájtás, alázat, univerzális szeretet, önkiüresítés (lásd kép fent), a szellemi igazságra való törekvés és mindezek egyetemes kisugárzása a világra, mert a világ több, mint én.

Van egy mondás mely így szól: Akkor kapsz meg mindent, ha már mindenről lemondtál. Húsvét alkalmából arra bátorítalak kedves komám, hogy lépj ki Te is velem együtt a megfelelésekkel teli illúzióvilágból és a szellemi úton való elinduláshoz tanuljuk meg saját érzéseinket és azon keresztüli teremtő folyamatainkat megfigyelni. Szerintem jó „játék”.

Áldott Ünnepet kívánok teljes szívemből és figyeljetek oda kedves férfitársaim, hogy lassan egyre érdemesebb tojást elfogadni, mert nagyon felment az ára. 🙂 És persze a felesekhez is sok örömet kívánok, ilyenkor igazán belefér akár +1-2 kupica is! Egészségetekre Isten áldásával!

Miben és kinek higgyek?

Szerző: Józsi bácsi | márc 29, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Tudatosság, Világkép

Miben és kinek higgyek?

Bolygónk tele van különféle vallási és spirituális hitrendszerekkel. Vannak, melyek pogány hitnek számítanak és a természeti jelenségekben látják Isten jelenlétét, a vallások ún. avatárokat, különleges tehetséggel, képességgel és tudással megáldott Isten gyermekeit, megváltóit tekintik igaz vezetőiknek. Ami engem illeti, sokat olvastam a buddhizmusról, ezt-azt az iszlámról, judaizmusról, kabbalistákról, a bahaii hitről, a krisnahívőkről és talán legtöbbet a kereszténységről, de mégis meglehetősen felszínesnek érzem az ismereteimet, így összehasonlítani nem szeretném őket és a különböző, valláshoz nem köthető spirituális iskolákat sem venném górcső alá.

Akkor mégis miért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek?

Megfigyeltem, ahogy nemlétező hajkoronám őszbe fordul lassacskán, egyre többször merül fel bennem a Mi végből is vagyok itt? c. kérdés. Régebben elég volt, hogy finom a pálinka és feszes a lányok feneke, de ezek a prioritások kezdenek háttérbe szorulni. Érdekel, hogy mi a célja az életemnek a Földön és egyáltalán ki a fene is vagyok én. Azt hiszem, hogy amikor ezek a kérdőjelek megjelennek – szokták mondani, hogy a krisztusi kor, azaz a 33. életév után – akkor érdemes odafigyelni arra a belső hangra, ami ezekre reakciót vár. Talán ez (is) a boldogság kulcsa, hogy ezekre találunk egy olyan választ, amit el tudunk fogadni. Talán. Eme bejegyzésben tehát egy olyan következtetést szeretnék megosztani veletek, amelyet egy nagyon kedves barátomtól tanultam még évekkel ezelőtt és elég sok lámpát felkapcsolt vele odabent.

2009. tavaszán találkoztam ezzel az emberrel, akit később mentorommá fogadtam. Ő volt az, akitől a korábbi írásokban emlegetett „eljutottam a megértésig” vagy a „ha nem tudod jól csinálni, örülj neki, hogy rosszul csinálod” elveket tanultam. Kb. 5 hónapnyi ismeretség után egyszer rákérdeztem, hogy miért tanít engem, mi a célja azzal, hogy az idejét ilyen tökfilkókra pazarolja, mint én. A következőt válaszolta: „Szeretném, ha valaki továbbvinné azokat az igazságokat, amelyekre rájöttem. Hiszem, hogy ezen ismeretek birtokában egyre többen eljutnak a megértésig. Ha ez valaha sikerül, akkor építek egy házat egy hegy tetején, kijövök reggel az erkélyre kávéval a kezemben, letekintek a völgybe és megnyugvással konstatálom, hogy elvégeztem a feladatom.” Nem telt el 2 hónap, és ez a barátom 49 évesen szívroham közepette átigazolt az égi futballpályára. Hogy elvégezte-e a feladatát, azt nem tudom. Talán részben igen, hiszen itt vagyok én, s ez a cikk (is) az ő felismeréseit adja tovább, melyet azóta életembe integráltam, mert együtt tudok vele „rezegni”.

Az egyik szerdai beszélgetésünk témája az volt, hogy mi lehet a vallások és spirituális iskolák célja, milyen egyetemes igazságot lehetne levonni az összes létező tanításból. A legfőbb kihívás ugyanis az, hogy a summázatok (=összegzések) mindig elvesznek az egészből, nem véletlen, hogy az egyes tanítások morzsáit heti rendszerességgel adják át a hívőknek a vallási vezetők ezzel is elősegítve az úton való folyamatos haladást. Amit azonban Józsi mondott nekem (tényleg így hívták!), az rávilágított arra, hogy igenis lehet egyszerűbben is szemlélni a valóságot. Bár ő lényegesen jobban belemélyedt a vallási tanokba mint én, azt mondta nekem, hogy az összegzés egyszerű. A marketingben is mondják mindig, hogy a kevesebb sokszor több.

Véleménye szerint (!) összesen 4 lépés kell ahhoz, hogy megismerjük az összes tanítás lényegét, s ha ezeket az igazságokat valaki alkalmazni kezdi – mert hiszem, hogy lehet őket igazságoknak hívni akkor is, ha némileg szűkítik a végtelen potencialitást -, akkor egyszerűbb és nagyszerűbb lesz az élete. És persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy bár a tudás hatalom, de igazából csak akkor válik valódi hatalommá, ha azt alkalmazni kezdjük.

Az első lépés a jelenlét. Nincs jövő, nincs múlt, csak a most van. Meglehetősen közérthető formában erről szólnak Eckhart Tolle művei. Carpe Diem. Élj a mában. Nem a mának, hanem a mában. (Eme latin mondás magyar fordításának legnagyobb hazugsága az, hogy ezeket az igekötőket összekutyulták, mert ez így azt sugallja, hogy szarjál le mindent, pedig a valódi üzenete az, hogy éld át a pillanat csodáját.) Bármi, ami történt, már nincsen. Bármi ami történni fog, még nincsen. Csak az létezik, amit most élsz át. Hogy hogyan éled át, az rajtad múlik.

A jelen pillanat valódi megélése azért kulcspont, mert a hitrendszerünk automatikus válaszreakciókat vált ki belőlünk, melyek leginkább nem mi vagyunk, hanem a közvetlen környezetünk által elfogadott valóságról tanúskodnak. Most képzeld csak el. Az egész életed csupa-csupa hatás: ahogy a szüleid reagáltak, az ismerősök, tanárok, mozihősök, stb., az lehet a normális. Megtanultad a reakciók “módszerét”, mert fontos, hogy elfogadjanak. Elképesztő mennyiségű információ van a fejedben arról, hogy minek hogyan “kellene” lennie, amikor egyszerűen a dolgok “csak vannak”. Nem állítom, hogy az, ami van egy megváltoztathatatlan állapot a most-ot követő későbbi most-okban, de tény az, hogy most ez a valóság. Remélem érthető, amit írok. Mész az autóval a városban, jobbról beléd rongyolnak, kiszállsz és érzelemmentesen konstatálod, hogy „Hmm, összetört a sok millió Ft-os autóm. Szuper, betétlapcsere, autómentő, kávé és haza busszal. Ez van.” De ez baromi nehéz. A filmekben és a való életben ilyenkor viták vannak és ordibálás, s mivel hajlamosak vagyunk azonosítani magunkat az általunk birtokolt tárgyakkal, ezért úgy érezzük, hogy akkor is megsérültünk, amikor igazából nem. Csak az általunk elfogadott valóság illúziójában sérülünk meg, mert kilépünk a jelenből, vagyis abból, ami kérlelhetetlenül „csak” van. Ha a jövőt meg akarod változtatni, változasd meg a most, a jelen reakcióit.

„Ha nem tudod jól csinálni, legalább örülj neki, hogy rosszul csinálod.” Ez a gondolat a jelenbe hoz mindig, ráadásul abban a pillanatban, hogy élvezni kezded a rosszul csinálást, tudatossá válik a cselekvés, ami a lényeg! 🙂

Vagy ott van pl. a szeretet, ami addig létezik (mindig most), amíg Te vagy. Meghal egy szeretted, barátod, ismerősöd, vagy egy általad kedvelt művész, stb. és máris múlt időben beszélsz róla: „Úgy szerettem őt.” Miért szeretted, most már nem szereted? Nem addig él a szeretet benned, amíg Te létezel? Ha most azt érzed, hogy szereted azt, aki a háromdimenziós fizikai valójában már nincs köztünk, akkor a szeretet nem szűnt meg és nem indokolt a múlt idő. Én továbbra is szeretem a Józsi barátomat, csak nem tudom neki megmondani. De a szívemben az érzés továbbra is van.

A második lépés az, hogy soha ne ítélj! Ahogy a Mindenki a saját szintjén „nyomorog” című bejegyzésemben is írtam, nem tudhatod, hogy ki éppen hol tart, vagy azt sem, hogy éppen milyen események befolyásolják egy másik ember sorsát. Stephen R. Covey, egy amerikai „sikerguru” egyik könyvében olvastam egy történetet, ami szerintem nagyszerű példázat erre:

A szerző egy hűvös téli napon utazott a zsúfolt new yorki metrón és arra lett figyelmes, hogy 5 gyerek az emberek lába között tülekedik és lökdösődik, nevetgélnek, és hangoskodnak. Eltelik 5 perc, és Mr. Covey odaszól a gyermekek apjához erélyesen: “Ne haragudjon Uram, nem tudná egy kicsit kontrollálni a kölkeit? Hihetetlen, hogy ennyire neveletlenek és Ön egy szót sem szól!” Mire a fickó a következőt válaszolta: „Ne haragudjon kérem, Önnek tökéletesen igaza van. Tudja, most jövünk a gyerekekkel a kórházból, meghalt az édesanyjuk és annyira fel sem fogják, hogy ez mit jelent, hogy én örülök annak, hogy egyáltalán képesek viccelődni.” Stephen ezek után elgondolkozott és elszégyellte magát. Soha nem tudhatod, hogy egy másik emberrel mi történt addig a pillanatig, amíg kapcsolatba kerültél vele.

Nagyon nehéz ítélet nélkül létezni, mert a hitrendszerünkből fakadó automatikus válaszreakciók nem csak a jelen pillanat élvezetére, hanem az ítélőképességünkre is hatással vannak. Mivel mindenről van véleményünk, ezért nagyon könnyen áteshetünk abba az állapotba, hogy engedelmeskedünk az ego kívánságainak és tévesen ítélkezni kezdünk mindenről, mert az kényelmesebb, mint megállni, venni egy levegőt és azt mondani: „Nem tudhatom, hogy ez az ember – akit éppen megítélek – minek köszönhetően cselekszik úgy, ahogy. Elfogadom és szeretem, mert az nekem jó.” Jusson eszedbe mindig a fenti kis történet. (Tömeggyilkosokat persze nem kell támogatni csak azért, mert hányattatott gyerekkoruk volt, de a jelen pillanat elfogadása ott is javasolt, mert a múltat csak akkor tudod megváltoztatni, ha másként gondolsz rá.)

A harmadik nagyon fontos lépés az, hogy ismerd meg önmagad. Nézz a tükörbe és őszintén valld be magadnak, hogy éppen melyik az a szint, amelyiken éppen „nyomorogsz”. Figyeld meg a reakcióidat és tudatosan – mint egy külső szemlélő – figyeld a kommunikációdat (a testtartásodat + a szavaidat) és az érzéseidet.

Mondok egy példát, hogy ez könnyebb legyen. A legjobb fényképező az emberi szem. Mész az utcán, látsz valamit, ami tetszik, fogod magad és tudatosan pislantasz egyet. „Ezt lefényképeztem!” Aztán mész tovább és ha látsz valami fontosat megint, akkor újfent megteszed. Attól lesz az egyszerű pislantásból „fényképezés”, hogy figyelmet adsz annak a pillanatnak, amikor a látványt „rögzíted”. Ezt kell az érzelmeiddel, a kommunikációddal és az alapvető reakcióiddal is végrehajtani. Ha leordítasz valakit, elküldesz az anyjába, ha negédesen túlmosolyogsz, mert elvárja tőled a világ, akkor légy tudatában annak (és kommunikálj tisztán és őszintén befelé), hogy „most így cselekedtem”. Elképesztően sok az oktatási és nevelési rendszer által belénk rögzített válaszreakció, mely arról szól, hogy adott helyzetben hogyan „kell” viselkednünk. Vannak aranyszabályok, melyeket nem érdemes áthágni (ha rossz napod van, ne máson töltsd ki a saját szomorúságodat, mert akkor visszanyal a fagyi), azonban ha tudatos vagy, előbb-utóbb már előre képes leszel kontrollálni a válaszaidat. Önmagunk figyelése ráadásul őszinteségre nevel hosszú távon, bár eme tudás készséggé válása olyan mint egy éles kés: vagy egy fantasztikus konyhai kellék, vagy egy gyilkos szerszám. Rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle.

Az első 3 lépés tehát rólam szól. Nekem kell megváltoznom ahhoz, hogy a világ jobb (más = emberközpontúbb) legyen. Légy tudatában a jelen pillanatnak, konstatáld az érzelmeidet, a gondolataidat és ne ítélj. Ahogy Gandhi is mondja: „Légy Te az a változás, amit a világban látni szeretnél.” Van azonban egy bökkenő: Mire a világ rájön arra, hogy Téged lehet, hogy követni kellene, addigra elmegy egy csomó idő. (Oké, az idő is egy illúzió, de most az okfejtés kedvéért tegyük fel, hogy létezik… :)) És mivel – a jelenlegi testedben bizonyosan – csak egy életed van, ezért megjelenik az egóból egy vágy, hogy a szűkebb – vagy lehetőleg tágabb – környezetünkön addig változtassunk egy pozitívabbnak (emberibbnek) vélt világért, amíg még mi is élvezni tudjuk munkánk gyümölcsét. Ez vezet el a 4. lépéshez.

A világ több, mint én. Ez a pont már nem (csak) rólam szól. Az rendben van, hogy „egyedül jöttünk, egyedül megyünk” és a legfontosabb feladatunk az önmagunkkal kapcsolatos felismerések megtapasztalása, de ha „csak ennyi” lenne a feladat, akkor nem lenne külső fejlődés és még mindig a vadállatokat hajkurásznánk a prérin kövekkel. Vagy nem. 🙂

Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma több alkalommal is kifejezte, hogy bár számára is a belső fejlődés az elsődleges – tekintve, hogy minden ember önmaga számára a világ közepét jelenti, hiszen az egész univerzum körülöttem van – a másokért, a közösségért való tevékeny lét legalább ugyanennyire fontos, mert a külvilág ettől fejlődik. Ha tudatában vagyok annak, hogy bizonyos gondolatokkal és tettekkel egy emberibb, élhetőbb és tudatosan is szeretetre vágyó társadalom megteremtésén képes vagyok munkálkodni, akkor ezt a saját érdekemben sem tanácsos önmagamnak megtartani. Van egy mondás is, ami erre vonatkozik: Amikor képes vagy arra, hogy segíts az embertársaidon, ez a „képesség” megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik.

Józsi barátom élete – elmondása szerint – tizenéves kora óta arról szólt, hogy valamit hozzá tegyen ehhez az egyre személytelenebbé váló, elidegenedő világhoz. Amikor megismerkedtünk, akkor is több civil kezdeményezésen dolgozott és kevésbé fősodrású rádiókban készített elgondolkodtató műsorokat. Valószínűleg én is azért találkoztam vele “véletlenül”, hogy ebben a küldetésében partnere legyek. Szepes Máriát közelről ismerte, végigjárta és tanulmányozta a különböző vallási és spirituális iskolákat és bár kétségtelen, hogy az összes hitrendszer mélyebb megértéséhez nem elegendő egy élet, a röviden bemutatott summázat számomra sokat jelentett és remélem, hogy számodra is felkapcsolt egy-egy aprócska lámpát.

Zárásként engedjetek meg egy ártatlan kis gondolatot, mely továbbgondolva Józsi barátom elméletét választ próbál adni arra, hogy mi a fenét keresünk is mi itt?

Képzeljétek el, hogy kezdetben volt a nagy Semmi. Ez a nagy Semmi képtelen volt „véleményt alkotni” önmagáról, ezért létrehozta a Valamit. A Valami aztán „elgondolkodott”: hmm, a semmiből lettem. Aztán rájött, hogy rajta és a semmin kívül nincsen más viszonyítási pont, így elkezdett önmagából teremteni dolgokat. Újabb és újabb Valamik jöttek létre, melyek aztán folyamatosan teremtettek újabb és újabb Valamiket, mert önmagukat szerették volna megtapasztalni a külvilág visszatükröződése által. Ez a folyamat azóta is tart, és most már oda jutottunk, hogy egyre többen tesszük fel a kérdést, hogy vajon mi is volt azelőtt, mielőtt a Valami megszületett? És rájövünk – vagy legalábbis megjelenik belül egy érzés -, hogy ugyanabból a forrásból származunk és egymás által önmagunkat tapasztaljuk meg, s a létezés titka egyre közelebb kerül mindannyiunkhoz. A tudattalan egység így válik tudatos egységgé végül. Persze csak szerintem, de jogom van azt feltételezni, hogy ebben van logika.

Mégpedig ezért:

A tudósbácsik szerint a Föld 4.6 milliárd éves, vagyis ha ez igaz, akkor mondjuk 4.7 milliárd évvel ezelőtt nem volt Semmi. Ami azonban a „hiányzó” 100 millió évben történt, annak benne kellett lennie a Semmiben, különben nem lett volna belőle Valami 4.6 milliárd évvel ezelőttig. Ugye? Ha tehát ez az 100 millió év tartalmazta a belőle létrejövő valóságot a végtelen potencialitás szintjén, akkor az életünk jelenlegi állapota mindennek nevezhető, csak nem a véletlen eredményének. Ebből az elgondolásból pedig az következik, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van. És minél többen éljük át a dolgok puszta vanságának csodáját, annál közelebb kerülünk a teremtés céljához. Én legalábbis így látom.

Ha tudatában vagy annak, hogy a világ nem jó irányba halad és úgy érzed, hogy tudsz rajta változtatni bármit is, tedd meg, elsősorban önmagadért! Az időtlen, végtelen potencialitásból ugyanis az emberiség tudatossága választja ki azt a jelenbeli következményt, amit kollektív valóságnak tapasztalunk. Lefordítva az iménti mondatot magyarra mutass példát azzal, hogy nem hagyod, hogy megosszanak, egy konfliktus esetén mindig a szeretetet válaszd és figyelj a belső hangodra, kommunikációdra, mert az sokat elárul arról, hogy a hitrendszered milyen alapköveken nyugszik.

És ha valaki azt mondja neked: „Tudod mit te köcsög? Menj anyádba!”, akkor nézz rá és mondd neki őszinte szívvel: „Köszönöm és szeretlek!” Ki fogod ütni az embert és örömmel simogathatod meg az egódat, hogy Te nyertél. 😀

Na jó, egy kicsit pihent agyú vagyok ma, megyek benyomok egy felest, hátha megjön az eszem és végre én is normális leszek. Egészségetekre!

Jövő-kép-telenség?

Szerző: Józsi bácsi | márc 21, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014

Azt mondják, hogy a történelmet a nyertesek írják. Lehet benne igazság, mindazonáltal az egy lényeges kérdés, hogy mitől lesz valaki nyertes, vagy vesztes. Teszek egy nagy kört és a végén visszatérek majd erre a kérdésre.

Egy-két évvel ezelőtt láttam egy dokumentumfilmet, melynek a címe Occupation 101 volt, magyarul kb. „Az elfoglalás iskolája.” (A 101 az angol nyelvben annyit tesz, hogy „alapozó”.) Arról szól többek között, hogy a XX. század elejétől kezdve komoly pénzügyi támogatással hogyan zavarta el a betelepített zsidóság (illetőleg csak a katonák!) a palesztin embereket a szülőföldjükről, ahol generációk óta éltek. A legdurvább az volt a filmben számomra, hogy (később, 1948 után) izraeli(vé vált) katonák szólalnak meg(!) azzal kapcsolatban, hogy milyen parancsra kellett cselekedniük. Oké tudom, ez is egy vélemény a sok közül, de annyi bizonyos, hogy ez egy kevésbé ismert vélemény, amiről érdemes tudni. Ha a tömegtájékoztatás egy picit is objektív lenne, a történelem másik oldalát is ismerné a világ és máris érhető lenne, hogy a palesztinok között miért is vannak öngyilkos merénylők. (Érdemes megnézni a Gaza: The Killing Zone c. BBC által készített dokumentumfilmet is + egy érdekes, nem túl ismert statisztikát!)

„A tudás legnagyobb ellensége nem az érdektelenség… hanem a tudás illúziója.” (Stephen Hawking)

(Nagyon!) távol álljon tőlem, hogy antiszemitának nevezett eszméket kezdjek hangoztatni, rengeteg zsidó és izraeli barátom is van, az egyik dédapám ráadásul egy sváb zsidó volt, aki munkatáborban lelte halálát a II. világháborúban. (Ezt a kezdeti példát is csak azért hoztam, hogy tisztában legyünk a fejünkbe vert igazságok egy másik aspektusával is, amelyben lehet ugyanakkora igazság.) Eme írásomban tehát NEM a izraeli-palesztin konfliktusról szeretnék elmélkedni, mert az – főleg a tömegmédiának köszönhetően kialakult különböző vélemények miatt – irtózatos megosztást szülne, hanem egy sokkal „egyszerűbb” összefüggést szeretnék fellebbenteni az olvasóim előtt és levonok belőle egy következtetést, melynek talán van némi alapja. Talán! Próbáljatok meg teljesen nyitottak maradni, mert azért ez durva lesz. Természetesen az is benne van a pakliban, hogy egy éktelen baromság a konzekvenciám, de én vállalom. Most épp itt tartok… 🙂

Na, vajon mi lesz?

A XX. század a történelem legnagyobb materiális fejlődését eredményezte. 1920-ban voltunk 1 milliárdan a Földön, közel 100 évvel később elhagytuk a 7 milliárdot is. A jelenlegi népesség évente 72 millió új emberrel növekszik, azaz kb. 13 évente újabb 1 milliárd emberrel szaporodik bolygónk humanoid lakóinak száma. Mitől lehet az, hogy több évszázadon keresztül nagyon lassan nőtt a népesség, most pedig ilyen gyorsan leszünk egyre többen?

Chris Martenson egy amerikai kutatóorvos, aki vezetői beosztását és kiemelkedő fizetését hátrahagyva néhány összefüggés felismerését követően 2002-2006 között összerakott egy 8 órás előadást a világgazdaság lehetséges jövőjéről, majd ezt 2008-ban The Crash Course (=Alapozó kurzus) címen elérhetővé tette az interneten ingyenesen. Ebben a 3 óra 20 perces, 20 videóból álló magyarázatban a(z angolul) 3 E-nek nevezett kérdéskört járja végig: Economy, Energy, Environment (=Gazdaság, Energia, Környezet) és legfőbb üzenete, hogy az előttünk álló 20 év nagyon más lesz, mint a mögöttünk lévő 20 év. Legtöbbet a következő kérdést feszegeti 200 percen át: Hogyan kapcsolódik össze a jelenlegi gazdasági világrend a XX. században fellelt olcsó energiahordozókkal és a környezettel, melyben élünk? Hát, kedves komáim, nagyon is összekapcsolódik, össze is foglalom mindjárt, hogy hogyan, de a végső következtetést – amely egy meglehetősen meredek feltételezés – mégis én fogom levonni.

Chris Martenson szépen végigvezeti azt a folyamatot, melyben a XX. század elején a központi bankok és a Federal Reserve System megjelenésével lehetővé vált a tulajdonképpen „korlátlan” banki pénzteremtés. A pénz – mint már korábbi írásaimban is utaltam rá – valójában adósságból keletkezik akkor, amikor a hitelt kihelyezik, valódi fedezete azonban igen csekély. A kamattal teremtett hitelpénz miatt a jelenlegi bankrendszer folyamatos növekedésre van berendezkedve, különben a hitelek kamatait nem is lehetne kifizetni. (Mondjuk így sem lehet kifizetni soha a kamatokat, mert pont az a cél, hogy ne lehessen. Ha ki lehetne fizetni, a végén még megszűnne a függés… Isten őrizz! :)) A The Crash Course 20 elérhető videója közül egyet már feltettem korábban a Mi a pénz? c. írásomhoz, ehhez magyar felirat is tartozik!

Talán a puszta véletlen, talán a szándékosság műve, hogy nem sokkal a központi banki rendszer létrehozása után leltünk rá a fosszilis energiahordozókra (=kőolajszármazékok), melyek földből való kinyerésével és felhasználásával jelentős többlet energiához jutott az emberiség. Ez magyarul annyit jelent, hogy pl. 1 joule energia befektetésével 50 joule-nyi energiához jutottunk, ráadásul elég sokáig. Ez a többlet energia brutális mértékű volt, amely a korlátlan hitelezéssel lehetővé tette az egyre gyorsuló kőolajkitermelést és így a fejlődést is. Hogy mi mindenre használják még a kőolajat, arra érdemes pl. a Wikipediát segítségül hívni. A többlet energia tehát gyorsaságot és kényelmet hozott az életünkbe, amelynek várható következménye lett a népesség növekedése is. (Aki végignézi Chris Martenson oktató videóit, azok számára teljesen világos lesz a logikai kapcsolódás, mert ő pl. grafikonokkal vezeti le az olajkitermelés és a népességnövekedés párhuzamosságát! Fontos megjegyzés, hogy vezető amerikai pénzügyi szakemberek sem kötöttek bele ebbe az eszmefuttatásba!) Mr. Martenson elemzéséből világosan kiderül az is, hogy egy folyamatos növekedésre berendezkedett pénzrendszer és egy egyre kevésbé elérhető olcsó energiaforrás végeredménye nem annyira oké. Ha ez pedig mind igaz, akkor előbb-utóbb társadalmi összeomlás várható, hirtelen kitörő pánik és tömeghisztéria közepette. Nem véletlenül beszélnek egyre többen az összetartó közösségek védelmi szerepéről, a helyi pénzek jelentőségéről, amelyek ezt a pánikhelyzetet némileg segíthetnek orvosolni. (Persze az is lehet, hogy a Tesla-féle ingyen energiának a technológiája már régen elkészült és Mr. Martenson infóit is csak azért „hagyják” terjedni, mert a félelemkeltéshez hozzájárul!)

Segítségkérés: Szeretném Chris Martenson anyagát lefordítani magyarra – akár igazság, akár félelemleltés -, ezzel kapcsolatban már írtam is a szerzőnek! Olyan közreműködőket keresek, akik jól és igényesen fordítanak angolról magyarra. Mivel úgy gondolom, hogy a Crash Course-ban fellelhető információk nagyon értékesek, ezért az eredetihez hasonló igényességgel szeretném azt elérhetővé tenni magyar nyelven is minden érdeklődőnek. Ha a 20 fejezet megtekintése után úgy gondolod, hogy Te ilyen vagy, akkor kérlek szólj! Köszönöm! (Az anyagból többféle e-book-ot, pdf-et és hasonlókat is szeretnék készíteni!)

Ami a jelen cikk mondanivalóját tekintve lényeges az az, hogy Chris Martenson következtetéseit figyelembe véve(!) az olcsó energia kinyerése egyre nehezebb és ez előbb-utóbb komoly gazdasági válsághoz fog vezetni. Az idő előrehaladtával, hogy a fenti példánál maradjunk, ez az 1 joule befektetés egyre több lett és most már néhány éven belül elérhetünk oda, hogy akár 20-30, majd 40 és 50 joule energiabefektetés is kell 50 joule kinyeréséhez, az 1:1-es arány közelében pedig már nem is lesz értelmes tovább dolgozni ezen. Magyarul ha ugyanannyi energiát nyerünk, mint amennyi a kinyerésbe belemegy, akkor „ez a hajó megáll”. (Jóllehet – és ez egy nagyon nagyon fontos pont -, ha Lindsey Williams-nek van igaza, akkor ez az egész „Peak Oil” – vagyis, hogy az olajkitermelés csúcsához értünk és már innen csak csökkenni fog az olcsón kitermelhető mennyiség – egy brutális nagy átverés, ugyanis az ő bennfentes infói szerint Alaszkában még 200 évre elegendő olcsón kinyerhető olaj található! Aki angolul beszél, annak érdemes végignézni az előadását és/vagy elolvasni a könyvét! Fontos megjegyzés, hogy amennyiben Mr. Williams-nek van igaza, észre fogjuk venni!)

De most menjünk tovább Chris Martenson gondolata mentén, mert a jelenlegi eszmefuttatásomba jobban illeszkedik az a szcenárió, hogy az olaj előbb-utóbb elfogy. Tudjátok, csak találgatok és ez egy lehetséges összefüggés még akkor is, ha nem biztos, hogy ez lesz a valóság.

Amennyiben igaz az, hogy a gazdaságot a hitelpénz(pumpa) működteti – márpedig úgy tűnik, hogy ez nagyon is igaz – és az is bizonyítható(?), hogy egyre nehezebb és költségesebb olcsó energiát kitermelni világszerte, akkor ez azt fogja eredményezni egyszerű józan paraszti ésszel is, hogy egyre több pénz fogja egyre kevesebb termék árát képviselni, melynek egyenes következménye a hiperinfláció lesz. Ha ugyanis a csökkenő és folyamatosan dráguló energia egyre csökkenő termelést eredményez, s emellett a folyamatosan növekvő populáció kereslete növekszik (azaz egyre több terméket és szolgáltatást kíván a nép venni egyre kevésbé megfizethető áron), akkor előbb-utóbb a kereslet/kínálat törvényei miatt egyre több pénz kell majd ugyanazon áru kifizetéséhez, ennek pedig hosszú távú eredménye az árak exponenciális emelkedése és a hiperinfláció. (Ez azt jelenti röviden, hogy a pénz elértéktelenedik és a korlátos mennyiségű áru pl. arany és egyéb értékmérők által cserél gazdát.)

Namármost. Még ha nem is vagyunk tudatában annak a legtöbben, hogy miért nem kerek a jelenlegi világ(rend), az emberiség közös tudatában benne van a bizonytalan jövőkép fals rezgése és ezt azok is érzik, akik materiális szempontból nem szenvednek hiányt, vagyis anyagilag jómódúnak tekinthetők. Egyre többen tudunk arról, hogy a pénzügyi rendszer egy légvár, mely bármikor kipukkadhat, s egyre több ember érzi azt, hogy a folyamatos megszorítások nem eredményeznek prosperáló jövőt és a demokratikus rendszernek hívott korporatokrácia (=korporációs “demokrácia”, azaz a nagyvállalatok által pénzelt politikai rendszer) nem nyújt tartós megoldást. Ringathatjuk magunkat abban a hitben, hogy majd valaki megoldja ezt a helyzetet, de ez nem fog megtörténni, mert az a valaki „én vagyok”. A személyes felelősség véleményem szerint soha nem kerülhet ki a képletből! Mindennek a kulcsa az, hogy én vagyok a forrása és a hatása a saját döntéseimnek. Belőlem fakad a döntés és én vagyok az, aki a döntés eredményéről véleményt alkot és felelősséggel azt mondja: „Igen, én vagyok az okozó.”

Ha tehát az energiahelyzet valóban kritikussá válik idővel és a folyamatosan növekvő társadalom egyre többre vágyik, akkor ez az egyenlet nem fog kijönni, csak egyetlen módszerrel: Vagy találni kell egy kőolajhoz hasonló energiahordozót, vagy valahogyan le kell vinni az emberiség létszámát lényegesen alacsonyabbra, hogy a korlátozott kínálat megfelelő kereslettel párosuljon. Mondjuk legyen ez a szám 500 millió, ahogyan az USA-beli Georgia állam egyik mezőjén titokban elhelyezett Stonehenge-szerű kövek mondják. Ezeken a köveken, melyekről senki nem tudja, hogy hogy kerültek oda, ahol vannak, 8 nyelven le van írva, hogy a humán populációt 500 millió főben maximálni kell. Hogy ez valami átverés, vagy önbeteljesítő jóslat céljából íródott, azt nem tudom, de a lényeg, hogy tudjunk róla: a Georgia Guidestone-ok ott vannak egy tágas mező közepén Georgia államban és olyan dolgok vannak rájuk írva, melyekből le lehet vonni olyan következtetéseket is pl., hogy a 6.5 milliárd embert likvidálni szeretnének. Hogy kicsodák és miért, az persze csak találgatások tárgya (és nem maradhat ki a képletből az sem, hogy ez egy félelemkeltő, dezinformációs propaganda része).

Tudom, ez most nagyon durván és összeesküvés-elméletesen hangzik (hangsúlyozom, hogy mindez csak egy feltevés, ami a jelenlegi eszmefuttatás logikai rendszerébe illeszkedik), de tegyük fel, hogy van benne egy pici igazság. Csak tegyük fel. Emlékezzetek, korábban is írtam arról, hogy az ilyen, valóságtól elrugaszkodott információkkal kapcsolatban az egyetlen értelmes kérdés azt feltenni, hogy „Mi van, ha mégis igaz?”. Nézzétek meg – ha lesz valamikor időtök – Bill és Ted kalandjai c. filmet (alább), mely a Piros Pirula Projekt jóvoltából magyarul is elérhető. Ez tulajdonképpen arról szól, hogy a népességcsökkenést mindenféle vakcinákkal akarják elérni a közeljövőben. Nagyon fontosnak tartom elmondani elöljáróban, hogy teljes nyitottsággal és félelem nélkül nézd végig a filmet, mert különben pontosan azt fogja elérni az infó, amit a szálakat húzogató erők szeretnének. Ha csak derülsz rajta egy nagyot, akkor oké, de ha szomorúvá és elkeseredetté válsz, akkor nem te nyertél. Szóval nézd végig ezt a borzalmasnak tűnő feltételezést, mosolyogj egy nagyot és mondd azt: „Velem? Ezt? Hehe. Na neeeeeeeeeeeeee…” (Az alábbi film 13 részből áll, a részek automatikusan követik egymást!)

Az élet él és élni akar. Ha mindez, amit itt feltételezek egy picit is igaz, akkor jobb ha előre felkészülünk fejben arra, hogy az idő előrehaladtával milyen események várhatók. Pl. ha egyre több madár, birka, ló és disznó influenza üti fel a fejét, gondolkodjatok el! Nézzetek utána annak, hogy mit írnak az „alternatív” oldalak és ne vakcinákkal előzzétek meg a kórt, hanem erősítsétek fel az immunrendszereteket megfelelő táplálkozással és vitaminokkal. Ha a védőoltásokkal kapcsolatban kétségeid vagy kérdéseid vannak, olvasd el a Nebáncsvirág Egyesület oldalát és nézd meg a statisztikákat, önmagukért beszélnek! (Ajánlom még a Ne Oltsál! blogot, ott is sok értékes infót találsz.) Mindent kétkedéssel fogadj – ezt is, amit én írok – de ha üldözési mániád van, még nem biztos, hogy nem üldöznek…

Az alábbi kérdés tedd fel magadnak: El tudom fogadni, hogy bármi lehet az igazság és a legfontosabb talán az, hogy mindkét (mindhárom / négy / öt) oldalt ismerjem, mert akkor tudom mi(k)re számíthatok és nem érhet (akkora) meglepetés?

Említettem korábban, hogy mennyire fontos a 6 emberi szükségletet ismerni. Hogy minden cselekedetünket ezen szükségletek fényében is értékelni lehet és ha meg szeretnénk érteni bizonyos tettek indítékát (akár személyes, akár politikai, gazdasági szinten), akkor ez egy nagyon egyszerű kiindulási pont. Mi lehet a motiváció, vagy ok-okozati összefüggés az események, tettek mögött? Szeretethiány, kisebbségi érzés, bizonyítási vágy, hatalommámor, vagy egyszerűen csak a változatosság iránti kíváncsiságunk? Mi hajtja az emberiséget, hogy “bizonyos dolgokat” megtegyen? Mi a tömeg bizonyossága?

Nem tudom a választ, csak azt tudom, hogy mi az én bizonyosságom. Ez pedig a következő: Bármi lehet az igazság, ezért minden információt nyitott füllel hallgatok meg. Ez egy jó taktika szerintem, mert megtanít nem félni, és már semmin nem lepődök meg. Ha holnap megkocogtatja a vállamat egy földönkívüli, pillanatnyi meglepődés után meghívom kávézni, hacsak le nem harapja a fejem. De az is lehet, hogy nyomtat nekem 1 millió dollárt és visszamegy a bolygójára. 🙂

Viccet félretéve egy dologban biztos vagyok. Ha a tömegnek elege lesz a háborúkból, ha már nem fogjuk kollektíven támogatni a fegyverkezést és nem lesz katona, aki harcoljon, akkor lehetséges a béke. (Tudom, a gépek még háborúzhatnak, de azt most kihagytam a képletből.) Ha a többségnek elege lesz a gyógyszerekből és már a megelőzésre koncentrálunk mindannyian, akkor be fognak zárni a gyógyszergyárak (legalábbis egy részük) és egészségesebben fogunk élni. Ha megunjuk a plázákat, akkor újra a kisebb üzletek fognak fellendülni. Feltéve persze, hogy lesz energia mindehhez…

A jó hírem az, hogy a „tömeg” én vagyok. 🙂

Ezen kívül abban is biztos vagyok, hogy a szálakat húzogató erők – ha vannak ilyenek egyáltalán(?) – nem nézik tétlenül a történéseket. Az internetet mindenféle szerzői jogokra való hivatkozással kontrollálni szeretnék, és az amerikai UTAH államban az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA – National Security Agency) megépíttette a világ legnagyobb kém-adatszerverét, mely a teljes internetes kommunikációt figyelni akarja. (Ha esetleg még nem hallottál a SOPA, PIPA és ACTA törvényekről, érdemes olvasni róluk és a személyes szabadságot korlátozó oldalát is ajánlott megismerni!) A nép mindenesetre fellázadt (szerencsére) és időlegesen jegelték ezeket a törekvéseket, de megfigyeltem, hogy ezzel még nincs vége a játéknak soha. (Emlékezzetek arra, hogy Írország leszavazta a Lisszaboni szerződést – a közös EU alkotmányt – , majd kiírtak egy újabb népszavazást, amelyen megfelelő propaganda után megszavazták azt. Ennyi. Most pedig, amikor egy ír újságíró feltette a kérdést az egyik európai központi banki tisztviselőnek, hogy hová lesz az ír adófizetők pénze, csak hallgatás van…)

Visszatérve a bejegyzésem kezdő mondatához, a történelmet valóban a győztesek írják. Az én véleményem pedig az, hogy a győztesek azok lesznek, akik megfelelő információval és tudatossággal rendelkeznek, s akik fel vannak készülve akár a legmegrázóbb eseményekre is, mert (idejében) mernek nyitott elmével gondolkozni és az információ és tudás birtokában a cselekvés útjára lépnek. Ha a történelem a múlt folyamán „mellékvágányra” ment, annak szinte minden esetben az volt az oka, hogy nem a megfelelő információ birtokában döntöttek a tömegek és szó nélkül elfogadták azt, amit felülről a tekintélyek (hangosan) szónokoltak. Az interneten jószándékból és szemnyitogatás céljából blogoló megannyi Józsi bácsi célja – köztük az enyém is -, hogy ebben segítséget nyújtson, mert úgy hiszem, hogy a tömegtájékoztatás birtokosai ezt soha nem fogják megtenni helyettünk.

Az igazság odakint van, de mindig belülről jön. Merjél kérdezni és – ha rám hallgatsz egy picit is – soha ne utasíts el egyetlen nézetet sem azért, mert a világképedbe jelenleg nem illeszkedik bele! Azt azonban ne feledd, hogy még ha bármi is lehet az igazság, mindannyiunkban benne van az ősbizalom egy jobb, igazságosabb és őszintébb világ iránt és a belső hang általában meg is súgja, hogy merre érdemes elindulni, csak merjél erre a belső hangra hallgatni minél többször.

Azt hiszem, ennyi pofázás után jól fog jönni most egy feles. Legyen varázslatos napotok és lássatok meg minden pici csodát! Ígérem, hogy legközelebb valami könnyebben emészthető témát veszek elő. 🙂 Egészségetekre!

Parlamentáris tragikomédia

Szerző: Józsi bácsi | márc 14, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014

Távol álljon tőlem, hogy minden parlamenti képviselőt és pártot egy kalap alá vegyek és helytelenül általánosítva azt állítsam, hogy teljesen mindegy ki kormányoz, mert úgysem lesz jobb a helyzet. (Jóllehet, azt a kérdést nap mint nap felteszem önmagamnak, hogy vajon mekkora mértékben vezetik azok az országot, akikre a pozitív változást óhajtó választópolgár leadja a voksát?)

Szerintem egyáltalán nem mindegy, hogy ki kormányoz, mert bár szeretném azt hinni, hogy egy valóban tudatos társadalom képes saját maga által felállított szabályrendszer szerint élni akár még kormányzat nélkül is („Ne legyél már naiv, Józsi!” – igen, hallom a teljesen jogos bekiabálásokat! :)), a helyzet az, hogy még nem vagyunk valóban tudatos társadalom. Még nagyon nem. Egy képzett zenészekből álló szimfonikus zenekar simán elmegy akár karmester nélkül is, mert képesek a muzsikusok egymásra figyelni, de ennek feltétele az, hogy a zeneművet, melyek közösen előadnak, mindannyian rendkívül jól ismerjék. Mindannyian ismerik a darabot és tudnak egymásra figyelni. Ez a kulcs.

Hogy van-e annyi „kakaó” a nyugati világ polgáraiban, hogy előbb-utóbb „megismerjék a zeneművet”, azt persze nem tudhatjuk előre (főleg, hogy a média és a valóságshow-k „ellenünk” dolgoznak), de valahol mélyen a szívemben hiszek abban, hogy – egy meglehetősen negatív képet az elmémből a világra kivetítve – van az a szintű kizsákmányolás és megszorítás, melyet már a legagymosottabb ember sem fogad el természetes gazdasági folyamatnak. Tesztelnek bennünket – szó se róla -, de minél többet beszélgetek ismeretlen ismerősökkel, annál jobban látom, hogyan nyílik az emberek szeme. Valami nincs rendjén. Valamit nem mondanak el nekünk.

Kié az igazi hatalom?

Gondolkodtatok-e már azon, hogy a mai parlamentáris demokrácia mennyire abszurd módon működik? A kormányprogramokat nem a népek közös érdeke „írja”, majd annak megvalósításához a történelmünkkel és gazdasági érdekeinkkel tökéletesen tisztában lévő felelős szakembereket keresünk, hanem olyanokat bízunk meg a népképviselettel, akik azért akarnak többnyire politikusok lenni, mert a közös kasszához közel kerülve bebiztosíthatják a saját maguk és családjuk létezését. (Nem szeretnék általánosítani, de sajnos nagyon sok ilyen van!)

Ráadásul a mai képviselők mindenféle kiváltságokat élveznek, mentelmi joguk van és ha kurvára nem azt csinálják, amiért megválasztották őket, abból sem lesz gond, mert nem visszahívhatók a nép által. A parlamentáris tragikomédia abban merül ki mindössze, hogy 4 évente bemész egy elfüggönyözött összetákolt kis “dobozba” és egy listából kiválasztasz egy nevet, akiről az általa képviselt pártja reklámszövegén túl semmit nem tudsz, csak a nyakkendőjének a színe alapján szimpatizálsz vele. (Ha szerencséd van, néha kiírnak egy népszavazást, de azzal aztán már tényleg jóllaktál!) Ennyi.

Mondok egy – talán – meglepő infót, melynek hallatán én is nagyot néztem, amikor elmesélték.

Ugye a kocsmában megfordul néhány ember. Szeretünk iszogatni, mi egy ilyen nép vagyunk. Vannak olyan cimboráim, akiknek pl. van közeli ismerősük a Parlamentben és hallanak ezt-azt. Azt leszámítva, hogy ugyanazon munkahelyen dolgozó emberek bárhol a világon pártállástól függetlenül is ápolhatnak jó viszonyt (!) – s ezzel arra akarok utalni, hogy egy parlamenti vitában egymást pocskondiázó, egymással ellentétes oldalon álló pártokat képviselő honatyák az ülés végeztével összekacsintva közösen megebédelnek (és még meg is dicsérik egymást a jó érvelésért!) -, azért arra szerintem senki nem gondolna, hogy a szavazásra bocsájtott törvényjavaslatok sorsa előre elrendeltetett. Már nem abból a szempontból, hogy le van zsírozva minden, és csak „színházi előadás” folyik, hanem arra vonatkozólag, hogy az egyes pártok vezetői a saját képviselőiknek előre leadják, hogy adott törvényjavaslatra hogyan ajánlott szavazni.

A képviselők tehát kapnak egy listát, hogy X számú törvényjavaslatra a zöld gomb a nyerő, az Y számúra pedig a piros, így miközben épp passziánszoznak az ülés közben a laptopjukon és majszolják a kakaós csigát, a legmegterhelőbb meló kikeresni a reggel megkapott listából az aktuális szavazáshoz a megfelelő gomb színét és „gól”. Azt természetesen nem állítom, hogy ez minden esetben így van, de hogy nem egyszer történik ilyen, az 100%. Ezt biztosan tudom, mert az egyik képviselő testvére mondta nekem személyesen. (És azt sem állítom, hogy csak passziánszoznak, de nagyon sokszor igen, erről már több fotó is megjelent a sajtóban!)

Felmerül a kérdés: Hogyan lehetséges ez? Ha én egyéni képviselőkre adom le a voksomat, akikre elvileg azért szavazok, mert meg vagyok győződve a szakértelmükről és arról, hogy az én érdekeimet fogják képviselni az ország házában, akkor miért nem vállalják fel a felelősségét az egyéni döntéseiknek és miért nem mennek szembe a párt érdekeivel a választópolgárok javára (ha éppen arra lenne szükség)? Miért nem állnak ki és mondják el, ha nem értenek valamivel egyet? (Néha megtörténik, de rendkívül ritkán és végtelen tiszteletem a kevés kivételnek!) Klasszikus példa a konformizmusra (=megfelelni vágyás) a nemrég leszavazott ügynöklista nyilvánosságra hozatala.

Elmondom, hogy szerintem(!) miért van ez így. Képzeljétek csak el, hogy a parlamenti képviselők ugyanolyan megélni vágyó hús-vér emberek, mint Te, ambiciózus és lojális (=hűséges, megbízható) tagjaivá kívánnak válni az általuk képviselt pártnak és azért választották ezt a hivatást, mert szeretnének lehetőségeket teremteni önmaguk és a családjuk számára. Asszony utazni akar, szép autóval járni, a kéglit be kell rendezni, hogy jól érezzük magunkat otthon, gyereknek kell a taníttatás, egyetem, ösztöndíj, kapcsolatok, és külföldi tanulmányút. Ez mind nagyon komoly lóvé és ha nincs kapcsolatod és megfelelő beáramlásod, akkor ez marad álomkategória és jöhet a viszálykodás otthon, hogy nincs semmire sem elég pénz. Az államkasszában vélhetően lesz még egy ideig forrás (amíg működik a folyamatos megszorítás szükségességét kitűnő kommunikációval megideologizáló gépezet), és ha ügyesen dolgoznak a honatyák, akkor – még ha kölcsönpénzből is, de – lehet működtetni ezt az illúzió-valóságot egy ideig. Szeretném kihangsúlyozni, hogy nem teszek egyenlőségjelet a pártok között és hiszem, hogy a Parlamentben rengeteg pozitív, igazságosabb világra vágyó képviselő dolgozik (keményen!), csak a pénznek ugye nem annyira oké nem-et mondani. Márcsak anyagi szempontból sem. (Ráadásul sokszor ez nem is annyira választás kérdése, pl. ha bármivel megfenyegetnek, akkor változik a fontossági sorrend.)

Ha esetleg most megjelent benned egy ítélet ezzel kapcsolatban, kérdezd meg önmagadtól: Az, amivel én foglalkozom napi szinten, az mennyire építő? Milyen mértékű a saját választott hivatásom iránti elkötelezettségem és mennyire végzem a napi feladataimat csak azért, mert ebből tudok pénzt keresni? (…és tulajdonképpen ha nem fizetnének érte, nem is csinálnám.) „De mikor szorgalmazva kérdezék Őt, felegyenesedve monda nékik: A ki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.” (János 8:7)

A Parlament falain belül pontosan ugyanúgy érvényesül a félelemből fakadó cselekvés („ha nem úgy szavazok, ahogy elvárják, akkor kitesznek a pártból, fuccs a kényelmemnek és az asszonnyal nincs több dugás”), mint a nép köreiben. A nemzetközi pénzügyi érdekek megvalósulása mögött elsősorban a halandó parlamenti képviselők létért folytatott belső küzdelme és félelme van. A parlamenti képviselőkön pedig a rájuk kihelyezett személyes felelősségünk. Én ezt ilyen egyszerűnek látom, kedves komám.

Egyébként vannak nem konformisták is az ország házában, mint pl. a magyar képviselők között pl. Ángyán József, aki saját bevallása szerint is nem igazán volt hozzászokva a Parlamenten belüli viszonyokhoz. Le is mondott, amint kiderült számára, hogy mennyire nem az erkölcsösség irányítja a döntéseket.

Mivel azonban általában nem igazán vallhatja be senki, hogy ez így van, mert akkor nem működne a parlamentáris demokrácia(nak nevezett „bohózat”), ezért a kifelé történő kommunikációt is ügyesen kell megoldani. Pl. így:

Hitem szerint az emberiség előbb-utóbb választás elé fog érkezni, de még nem most. Még egy kicsit éheznünk kell hozzá, kellenek tömeges társadalmi elégedetlenségek, amiket le lehet verni fegyverrel a terrorizmus elleni harcra való hivatkozással. Nem szeretnék vészmadárkodni, de tartok tőle, hogy lesz még ilyen.

Sokat gondolkozom azon, hogy vajon miért nem áll ki a nagyérdemű elé – az említett megélhetési okokat leszámítva, ami valljuk be elég nyomós ok – egy felelős vezető és miért nem tálal ki a valódi helyzetről, hogy a nép fiainak és lányainak legyen ideje „vészforgatókönyvet” készíteni? Nem arról az agyonkozmetikázott politikailag korrekt maszlagról beszélek, melyben megemlítik, hogy még lehetnek recessziós időszakok, hanem a tényleges háttérmunkálatokról, hogy ki az, aki irányít.

Nem olyan régen találkoztam egy üzletemberrel, aki a rendszerváltás idején nagyon közel volt a tűzhöz. Ő mesélte nekem azt, hogy Magyarország akkori (1990) 22 milliárd dolláros adósságát azért nem engedte el a nyugat (több kelet-európai országhoz hasonlóan), mert néhány hazánkban élő (magyar!) befolyásos téglának (4-5 ember) ez nem volt érdekében és „megkérték” az akkori miniszterelnököt (Antall József), hogy mondja azt: „Mi fizetünk!” És azóta is tesszük, csak most már 90 milliárd USD az állam tartozása, nem 22 mrd. (Ez 20 ezer milliárd forint, amelynek kamatterhe az éves költségvetésre 2,5-3 ezer milliárd Ft-os terhet ró; és mellesleg ezért nincs lóvé egy csomó mindenre és kellenek a megszorítások!) Akié az adósság, az irányít mindent. A játék célja: tartozz nekem! Ahogy az alábbi rövid filmrészletből látszik, ezt még Hollywood sem titkolja:

A legnagyobb trükk persze abban van, hogy bár senkit nem kényszerítenek arra, hogy adóssá váljon, egy már félig normális élethez is szükséges a lakhatás – és a lakásbérlés szinte ugyanannyi, mint egy normális hiteltörlesztő -, amit ma már átlagfizetésből összerakni szinte lehetetlen. (Az persze hozzátartozik az igazsághoz, hogy a „fejlett” nyugaton az embereknek legtöbb esetben nincsen ingatlantulajdona, ez csak itthon ekkora „divat”.) Abból a szempontból, hogy az egész életünket „bérbe kaptuk”, nincs akkora jelentősége az ingatlantulajdonlásnak, a generációkon keresztül továbbörökíthető vagyon szempontjából viszont igenis van. (És akik a pénznyomtatás monopóliumát birtokolják, azok is így adják tovább a vagyont, bár az ő értékeik alapítványi tulajdonban vannak, hogy soha ne legyen örökösödési adó!)

Lehetséges-e az szerintetek, hogy a vezetők pontosan tudják, hogy mi a helyzet és hogy kik irányítják a folyamatokat?

Előfordulhat-e az, hogy egyes miniszterelnökök és államelnökök szeretnének az országuk érdekében radikális döntéseket hozni – mert miután közel kerültek a tűzhöz, egyértelmű rálátásuk lett arra, hogy kik, mit és miért tesznek -, de egy csendes, szürke délután megcsörren a telefon és beleszól egy rekedtes hang nyugodtan és békésen: „Figyelj komám, neked 3 gyereked van, ha szeretnéd látni, ahogy felnőnek, ne beszélj butaságokat a tévében ma este, jó?” Ennyi. És nem beszél hülyeségeket, mert szereti a gyerekeit és nem ér annyit a büszkesége, hogy a szeretteit bajba sodorja. Ezért csak taktikázik, amennyire lehet. Aztán ha nem bírja tovább a kiképzést, lemond. Vagy ha mégsem adja be a derekát, „baleset” éri. Nem egy ilyen példa volt már.

Többször elképzeltem már a következő – végtelenül leegyszerűsített! – szituációt, de pontosan a feljebb felsorolt indokok miatt ezt soha nem fogjátok hallani egyetlen országban sem. A helyszín a köztévé 1-es csatornája, szerda este 20:00 óra:

“Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Szeretettel köszöntöm Önöket országunk politikai vezetésének első számú embereként. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy látszólag az én kezemben futnak össze a szálak és tökéletes rálátásom van országunk helyzetére. Az persze, hogy én ebben a helyzetben vagyok, nem véletlen, de az más lapra tartozik.

Országunk – és gyakorlatilag az összes fejlettnek nevezett nyugati nemzet – kifizethetetlen adósságban úszik. Évek óta már csak az egyre növekvő kamatokat fizetjük – amely összeg az éves költségvetésre óriási terhet ró -, és valójában esélyünk sincs arra, hogy kikecmeregjünk ebből a csapdából. Amit a parlamentben csinálunk, az nagyon sok esetben nem érdemi munka, csak a szart pakolgatjuk egyik zsebből a másikba. Mentjük amit még lehet, vagy eladjuk a nemzeti értékeket, hogy időt nyerjünk. Országunk működtetéséhez szükséges tőkét ugyanis többnyire olyan feltételekkel kapunk, mely a nemzeti önrendelkezésünket egyre inkább aláássa és rövidesen azt is el fogjuk veszíteni, ami még a miénk. Olyan ez, mint amikor Önnek úgy kell egyre több hiteltörlesztést fizetnie, hogy egyre szigorúbb feltételekben határozzák meg, hogy hogyan keresheti meg a pénzt a törlesztőre és még így sem biztosított, hogy a lakás 100%-osan az öné lesz. Így, ahogy most haladunk, soha nem lesz jobb, ezért a következőt javaslom:

A meglévő törlesztőrészleteket ne fizessék ki a bankoknak, mert azzal csak elodázzák a totális rabszolgaságot. Ha senki nem fizet, a bankrendszer elkönyveli a veszteséget és kész. Lesz egy kisebb-nagyobb összeomlás, de majd minden helyreáll idővel. A hitelek nagy részét a banki pénzteremtés hozta létre, magyarul a valódi veszteség igen csekély, max. az elvárt profit lesz kevesebb. Ráadásul – ezt csak “négyszemközt” mondom – a bank a hitel kihelyezésekor azonnal egy ún. céltartalékot képez, így néhány év alatt ő szinte lenullázza a kockázatát. (Ha nem hiszik, nézzenek utána!) Gondoljanak csak bele: ha senki nem fizet, kitől fogják elvenni a lakást? Aki előbb volt a nem fizetők listáján? 🙂

Én azt javaslom Önöknek, hogy szervezzenek közösségeket és egyre inkább fordítsák energiájukat ezen közösségek életben tartására. Az ember hozzátartozik a földhöz, ezért tanuljanak meg gazdálkodni és bizalommal lenni egymás iránt. Osszák fel egymás között, hogy ki mit termel és alakítsanak ki egy önellátó gazdasági rendszert. Ismerjék meg a helyi pénzek működését, mert annak segítségével a szükségleteik jelentős részét ki tudják cserélni egymás között. Ha pedig mégis a városi lét mellett döntenek, legyen B tervük. Ha bármi oknál fogva megáll az ellátó rendszer, B terv nélkül akár éhen is halhatnak. Vásároljanak földet és plázázás helyett költsék a bevételük egy részét arra, hogy kialakítsák a B tervet. A legrosszabb, ami történhet, hogy nem lesz rá szükségük! Ne feledjék: egy problémát nem lehet ugyanazzal az elmével megoldani, amely a problémát létrehozta. Ez a rendszer csak akkor fog megváltozni és igazságosabbá válni, ha először leülünk a földre mindannyian.

Nagyon kérem Önöket, hogy ne számítsanak arra, hogy bármilyen kormány csodát tud tenni a jelenlegi helyzetben, mert amíg minden ország vezetésének tőkés befektetői csoportok mondják meg, hogy mit kell csinálni, addig az Önök érdekei másodlagosak lesznek. Arra kérem Önöket, hogy vegyék kezükbe a sorsukat és soha ne feledjék, hogy a saját létezésük az egyéni döntéseiken múlik. Köszönöm figyelmüket!”

Igen, tudom, ne is mondjátok: ilyen gyenge populista szöveget a világ nem látott még. A politika a lehetőségek művészete és nem arról szól, hogy elmondjuk az igazságot, mint az óvodában a gyerekek. Bennem mégis van egy olyan ártatlan gondolat, hogy ha soha nem kezdünk el kendőzetlenül beszélni a politikai és gazdasági döntések mögötti érdekekről, akkor az erőviszonyok nem fognak megváltozni!

Azt persze nem várhatom el egyetlen felelős vezetőtől sem, hogy a hitelek ki nem fizetésére biztasson – szóval ezt ne vegyétek komolyan tőlem! -, ez csak egy bennem lévő kis tüske, amit még meg kell tanulnom átölelni és elfogadni. Dolgozom rajta! 🙂 De a céltartalék képzése az nem kamu, az egyik barátomnak a most már „csak” 25 milliót érő házára (vételár 30) felvett 33 milliója utáni tartozás 7 millió kifizetése után 53 millió és egy banki ismerőse elárulta neki (titokban), hogy mi is ez a céltartalék. (=rendkívül okos kockázatkezelés!) A bankok többnyire a meg nem keresett profitjuk miatt sírnak – és nem a veszteségeik miatt -, nekem ez a véleményem. (Ráadásul a KSH adatai is bizonyítják, hogy a lényegesen kevesebb devizát vettek kölcsön, mint amennyit kihelyeztek.)

Ahhoz persze, hogy teljes hitelességgel beszélhessek ezekről a dolgokról, nekem is bent kellene ülnöm egy ideig az Országgyűlésben, de ettől függetlenül a kapcsolatrendszeremből is visszajut 1-1 igen érdekes morzsa hozzám, ami elgondolkodtató. Akármi is legyen a teljes igazság, a vezetők bizonyára tudnak róla (legalábbis a saját bőrükön is érzik, hogy mikor csörren meg az a telefon) és ha lenne vér a pucájukban és társadalmi felelősség a szívükben, akkor kiállnának és elmondanák az m1-en este 8-kor, főműsoridőben, hogy mindenki hallja. Ha mindenki megtenné egyszerre, túl feltűnő lenne a sorozatos lejáratás, nevetségessé tétel és „likvidálás”, nekem (!) ez a véleményem. Megfelelő kommunikációval elkerülhető bármilyen pánik és lehetséges egy kiszámítható(bb) jövő előkészítése! („Józsi! Te egy naiv f@sz vagy!” – igen, hallottam már ezt, köszi! :)) Ezzel kapcsolatban George Carlin (1938-2008), amerikai komikus halála előtti utolsó előadásának részlete jutott eszembe:

A parlamentáris demokrácia egy illúzió, melyben az 51% mondja meg a 49%-nak, hogy mi lesz. A néhai amerikai filmrendező, Aaron Russo a következőképpen fogalmazta ezt meg, viccesen: „A demokrácia azt jelenti, hogy két farkas és egy bárány azon vitatkozik mi legyen a vacsora.” 🙂

Ha kíváncsi vagy arra, hogy mi miért történik politikai és gazdasági döntések tekintetében, egyetlen dolgot tanulj meg: Kövesd a pénz útját! A legfontosabb kérdés mindig az, hogy „Ki keres ebből pénzt?” Szomorú, hogy ez a legjobb megközelítése a mai világ történéseinek, de a saját érdekünkben érdemes elfogadni, hogy ez van, mert csak ennek mentén lehetséges egy EGÉSZségesebb világ megteremtése.

Ennek a cikknek nem célja az, hogy a jelenlegi (vagy akár korábbi) regnáló hatalmat bírálja, nekem úgy „ámblokk” (=összességében) ezzel a politikailag korrekt maszlaggal van teli a hócipőm, melyben mindenről beszélnek, csak arról nem meri senki se kinyitni a száját, hogy ki nyomogatja a gombokat (nem Magyarországon, hanem nemzetközi szinten!). Aki meg megteszi, arra rásütik, hogy összeesküvés-elmélet terjesztő, szélsőséges, radikális és persze fasiszta. 🙂

Ha pl. most elmegyek a kocsmába és benyomok egy felest, abból pénzt keres a kocsmáros, a kereskedő és a párlat készítője is. Teljesen tiszta a fogyasztói láncolat és mindenki megérdemli, hogy hozzájáruljak a megélhetésükhöz. A gazdasági összeomlást okozó pénzügyi szektor teremtett milliárdjainak láncolata azonban a folyamat egy adott pontján nem feltételez semmilyen munkát, a legnagyobb profitot mégis az keresi, aki ezt a láncszemet birtokolja! Na de erről már elmélkedtem korábban is eleget…

Mókával teli napot kívánok, igyátok a napi 2-3 liter vizet és menjetek ki a napsütésre, mert a D vitamin csodákat tesz! Egészségetekre!

« Régebbi bejegyzések

Újabb bejegyzések »