A fokozatosság elve

A fokozatosság elve

Szerző: | ápr 27, 2021 | FB Rövidek

A fokozatosság elve

The process of gradualism, azaz a fokozatosság folyamata, elve. Így nevezte az alapvetően népszerűtlen intézkedések széleskörű bevezetésének rendszerét 10 éve Ian R. Crane, aki egy brit ún. igazságkutató. Kétségtelen, hogy az általa felvázolt disztópikus jövőkép – erre most nem térek ki – szerencsére (még) nem valósult meg, ugyanakkor ez a mondat nagyon bennem maradt azóta is. Nem lehet ajtóstól rontani a házba. “Csak 2 hét, hogy ellaposítsuk a görbét.” – szólt a kovid kitörése idején a híres figyelmezetés világszerte. Mindez már több, mint 1 éve, s most már azt is elfogadtuk, hogy a tudományos tények megváltoztak, pl. az a sok-sok évtizedes epidemiológiai (járványtani) tény, hogy a tünetmentes emberek nem fertőznek. Ha valaki nem csak a fősodorból tájékozódik, akkor számtalan szakember szájából elhangzik, hogy márpedig ez továbbra is tény. Az óvodában / iskolában is akkor kezdik a gyerekek egymást megbetegíteni, ha valaki ”beviszi a vírust”. (Ennek persze sok egyéb oka is van, mint pl. fogékonyság kérdése – mert nem minden gyerek lesz ilyenkor sem beteg – de ettől most tekintsünk el.) Peer-reviewed, azaz azonos képzettségű, tapasztalatú szakemberek által ellenőrzött kutatási eredményekből születő tudományos publikációk a mai napig bizonyítják, hogy ez így van. A tények makacs dolgok. Kivéve ha a “görbe ellaposítása” másról szól…

1991-ben, az első Öböl-háború idején hangzott el először nagy nyilvánosság előtt politikai vezető szájából az Új világrend kifejezés. George Bush, a 41. amerikai elnök egyik elnöki bejelentés során hivatkozott rá. Az elképzelés, hogy a régi (értsd tradicionális) világot le kell bontani, persze nem új. A politikai és gazdasági elit folyamatosan el akarja törölni a múltat – lásd kommunista internacionálé “A múltat végképp eltörölni” -, mert az emberek alapvetően ragaszkodnak ahhoz, amit már megszoktak és így nehéz változ(tat)ást kicsikarni. Természetesen nem állítom, hogy “régen MINDEN jobb volt”, de sok minden volt, ami igen. A természettel való együttélés vs. a természet kiszipolyozása az erőforrásokért a profit érdekében jól tükrözi ezt a különbséget. Az újabb és újabb világrendek szép, fokozatos alakulása azonban magasabb fordulatot vett, amikor 1913-ban megalakult az amerikai jegybank szerepét betöltő, azóta is privát tulajdonban lévő FED. Ennek örömére az 1 dolláros bankóra rá is került a hatalmi elitet szimbolizáló piramis a mindent látó szemmel, alá pedig az, hogy NOVUS ORDO SECLORUM, szó szerint: a KOR ÚJ RENDJE. Eleinte még bizonyos keretek között “észrevétlenül” működött az új rendszer, 1971 óta azonban – amikor a II. VH után köttetett breton woods-i egyezményt lezárta Nixon és az USD mögül kivették az aranyfedezetet – “elszabadult a pokol”, és beköszöntött a korlátok nélküli növekedés kényszere. Az elmúlt 50 évben ennek köszönhetően az egész világ brutálisan eladósodott – persze fejlődött is ugyanilyen mértékben -, ugyanakkor a technológiai fejlődésért cserébe egy kifizethetetlen adósságcsomagot kapott a nyakába minden ember. Az elmúlt 20 évben ez még jobban felgyorsult. Míg 1971-2001 között az USA adóssága “csak” 5 ezer milliárd dollárig kúszott fel, addig az azóta eltelt 20 évben már 28 ezer milliárd USD-ig. HUSZONNYOLC EZER MILLIÁRD DOLLÁR. Még kimondani is sok. Leírva így néz ki: 28,000,000,000,000. (Ez mai forintban kifejezve 8,400,000,000,000,000, azaz nyolcezer négyszáz billió Ft, vagy 8,4 trillió Ft.) Szerintem még közgazdásznak sem kell lenni ahhoz, hogy lássuk: ez ebben a mértékben nem folytatódhat örökké.

Miért fontos ez?

A Worldometers.info weboldal adatai szerint a Föld lakossága az elmúlt 50 évben több, mint megduplázódott, előrejelzések szerint 2030-ra már 9+ milliárd ember lesz a Földön. Ennyi embert lekötni, munkával ellátni, etetni, gondozni, békében tartani, stb. elképesztő szervezést igényel. Mindezt úgy, hogy közben a robotika és a mesterséges intelligencia rohamos sebességgel fejlődik, így a termelés jelentős részét lassan gépekre lehet bízni. A korlátlan “pénznyomtatás” és a fénysebességű hálózatok, növekvő automatizálás korában az emberek jelentős része feleslegessé válik gazdasági szempontból. Brutális ezt így kimondani, de ha logikusan átgondoljuk, akkor ez a helyzet. A világgazdaság már most is kényszerített pályán mozog, mert bár a vezetők látják a populáció növekedéséből származó problémákat, a nép sokkal több emberből áll, s így még mindig elzavarhatják a populáció csökkentését szorgalmazó intézkedéseket, ha az emberek a saját vesztüket érzik. Ezért aztán a népességcsökkentés szükségességének “eladásához” okos marketing kell, és nagyon finom eszközök. Pontosan az, amiről az első mondatban írtam: a fokozatosság elve. (Az jóllehet fontos kiegészítés, hogy az európai “őslakosok” száma folyamatosan fogy, vagyis a populációk csökkentésének kényszere elsősorban a 3. világra kellene, hogy vonatkozzon. Európában az elmúlt 65 évben csak 30%-kal nőtt a népesség – a világ egészét tekintve ugyanebben az időszakban ez 280% -, az előrejelzések szerint a következő 30 évben az európai lakosság 5%-ot csökkenni fog az alacsony reprodukciós ráta miatt.)

Mi következHET az elmondottakból?

A világ vezetőinek egyszerűen muszáj a népesség csökkentésén munkálkodni, különben – főleg a nyugati világ fogyasztói társadalmának igényei miatt – a jelenlegi növekedési modell már nem sokáig fenntartható. Fel fogjuk zabálni a Földet. Erre hívták fel a figyelmet a Világgazdasági Fórum (WEF) bölcs(?) vezetői is, amikor 2020-ban elkezdték tolni a GREAT RESET (Nagy újraindítás) programját a “Build back better” (Egy jobbat visszaépíteni) elnevezésű jelmondattal. Ennek a programnak azonban olyan elemei vannak, amelyek finoman szólva is elgondolkodtatóak. A populáció növekedését ugyanis nem lehet akarattal megállítani egy demokráciában, csak a körülmények megváltoztatásával. Ez vagy a jólét megteremtése (lásd fejlett nyugati országok, ahol a jólét miatt a maslow-i szükségletek már másképp működnek és nincs annyi gyerek, a túlélés helyébe az önmegvalósítás szükséglete lépett), vagy egyéb, kevésbé népszerű módszerek, mint pl. mesterséges születésszabályozás. Az első megoldás nagyon drága és sok munkát igényel, a második viszont viszonylag egyszerű. A nanotechnológia fejlődésével lehetővé vált, hogy oltásokon keresztül a szervezetünket kívülről befolyásoló technológia kerüljön a testünkbe, így központilag irányíthatóvá válhat a teljes népesség. (Mielőtt elkattintanál gyorsan, hogy “Józsi bácsi, te is idióta konteós vagy”, nézz ennek utána és meg fogsz lepődni. Íme egy videó + cikk egy remek összefoglaló tele konkrét hivatkozásokkal, angolul.) Ezért is fontos az “oltás az élet”-szerű hangzatos szlogenek elültetése (a fokozatosság elve alapján) az emberekben, mert a gyermekkori védőoltások sikere kapcsán már évtizedek óta megvan bennünk a tűszúrásokban lévő megoldás képe. “Eltűnt a fekete himlő, tehát az oltás működik.” Bár valóban sok mindent köszönhetünk az oltásoknak, az, hogy “AZ oltás működik” egy téves általánosítás, mert attól, hogy egy prevenciós célú gyógyszert az ember az izomba (v. vénába) kap, még nem biztos, hogy az minden esetben jó. Ha 10-ből 9x jó, akkor is 10%-ban nem. (Mint ahogy az orálisan bevehető gyógyszerek között sem minden jó.) Nem azt akarom mondani ezzel, hogy pl. a kovid elleni oltások ne működnének, hanem azt, hogy elkezdődött a vakcinázás egy sokkal széleskörűbb és rendszeresebb kiterjesztése, népszerűsítése. A minap egy portfolio.hu-n megjelent cikk szerint (alulra betettem) a jövőbeli egészséghez rendszeres felnőttkori védőoltások bevezetését javasolják a szakemberek. Már a kovid oltások kapcsán is felröppent a hír, hogy újabb és újabb ismétlésre lehet szükség a vírus mutálódása miatt. (Mindezt úgy, hogy a médiában 1 éve nem beszélnek arról, hogy az ember betegségekkel szembeni ellenálló képessége milyen életmód – tápanyagbevitel, mozgás, pihenés – mellett működik jól, és hogyan javítható, pedig a természetes megelőzés is legalább ugyanolyan fontos, ha már „el akarjuk laposítani a görbét”.) Nekem nagyon úgy tűnik, hogy amit most látunk, az a “process of gradualism”. Mint amikor a farkas csak az egyik lábát teszi be az ajtón, aztán a másikat és végül beront a házba. De ne legyen igazam!

Szerintem érdemes elgondolkodni ezen az elméleten, mert ha ez lesz a jövőnk, akkor egyszer s mindenkorra megváltozhat a világunk, és nem biztos, hogy azt szeretni fogjuk. Továbbra is hiszek abban, hogy az elme ereje, és egy közösen elképzelt ideális jövőkép sok mindent képes megváltoztatni, de ha azt hisszük, hogy a 27%-os ÁFA közös imával majd visszamegy 15%-ra, akkor nagyot fogunk koppanni. Az új világrend úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen, de hogy milyen lesz, az rajtunk is áll. Legyetek bátrak és nyitott szívvel, kíváncsian vizsgáljátok meg a hihetetlen elméleteket is. Volt idő, amikor a Föld gömbölyűsége is hihetetlen volt, sőt emberek haltak meg azért, mert ezt hirdették.

Ez a bejegyzés 2021. április 27-én a Facebook oldalamon jelent meg, hozzászólások az eredeti poszt alatt olvashatók.

 

Nyerő hozzáállás

Nyerő hozzáállás

Szerző: | ápr 1, 2021 | FB Rövidek

Nyerő hozzáállás

Az érvényesülés és a problémamegoldás elsődleges összetevője az attitűd, magyarul hozzáállás. Ez határozza meg, hogy egy kihívással teli élethelyzetben az ember elfogadja az áldozat mentalitást (=ezt dobta az élet), vagy felveszi a kesztyűt és harcol azért, hogy a körülmények ellenére a lehető legjobbat hozza ki az aktuális szituból (=hős mentalitás). Tucatnyi üzleti könyv végig tanulmányozásának egy mondatos summázata ez: a hozzáállásod és a (helyes irányba mutató) tetteid határozzák meg a jövődet.

Ennek kapcsán jut eszembe egy világhíres történet, s belőle egy “józsibácsis” gondolat:

1972. október 13-án (pénteken) egy uruguayi rugbycsapat Chilébe repült egy barátságos mérkőzésre, de a rossz idő miatt a pilóták elnézték a gép koordinátáit az Andok felett, és a repülőgép lezuhant. A balesetet a 45 utasból 29-en élték túl első körben. Napokig keresték őket mentőrepülőkkel és helikopterekkel, de a felhős időben nem látták meg a lezuhant repülőgép roncsait, s 10 nap után feladták a keresést, mondván “ilyen embertelen körülmények közepette lehetetlen a túlélés.” A “mégis túlélők” tehát magukra maradtak. Élelem híján (hiszen ebben a magasságban sem állat, sem növény nem nőtt, amivel csillapíthatták volna az éhségüket), barátaik és szeretteik holttestét elkezdték megenni, vizet hóból olvasztottak. 3 héttel később egy lavina újabb 9 embert ölt meg. Többszöri nekifutásra végül közel 60 nap után Nando Parrado és Roberto Canessa, a legjobb hozzáállással rendelkező túlélők 18 nap alatt, összesen 70 km-nyi sétálással, s közben barátaik és szeretteik testének nyers húsát fogyasztva eljutottak Chile zöld völgyeibe és megmenekültek az Andok hegyei között rekedt csapattársakkal együtt. Összesen 16 ember élte túl ezt a katasztrófát. Erről szólt az 1976-ban megjelent “Életben maradtak” c. könyv Piers Paul Read tollából, továbbá az Ethan Hawke főszereplésével, 1993-ban megjelent hasonló című film.

Elementáris erejű, magával ragadó ez a történet. Amikor először olvastam és láttam a filmet, napokig (vagy inkább hetekig) a hatása alatt voltam. Ha esetleg a Holdról költöztél vissza a közelmúltban és ezért még újdonságként hat rád ez a rövid összefoglaló, akkor ez közelező olvasmány / megnézvény. Az életben maradtak sztorija a túlélni akarás bibliája, ha lehet ilyet mondani.

Van-e aktualitása ennek a történetnek a jelenlegi helyzetben?

Ha mélyen belegondolunk, a legtöbbünket nem tanították meg sem a holisztikus gondolkodásra (=minden mindennel összefügg), sem a mentális rugalmasságra (=a hitrendszerünk néha ellenünk dolgozik ezért felül kell írni azt). Az “Életben maradtak” esetében az utóbbit kellett megtornáztatni, amikor a holttestek elfogyasztása mellett döntöttek a túlélés végett. Embert próbáló és bátorságot igénylő feladat ez, de azt mondják, hogy ha az ember elég nagy célt tűz ki, semmi sem lehetetlen.

Sajnálatos módon ahogy az iskolában is különválasztjuk a reál / humán beállítottságú diákokat és ennek megfelelően alakul a választott életpálya, a felnőtt életünkben is többnyire így gondolkodunk. “Ehhez értek, ahhoz nem.” “Én ilyen vagyok, nem olyan.” Mivel “úgy sem lehet mindent megtanulni”, ezért olyan területek megismerését is elengedjük sokszor, aminek nem tudása akár élet / halál kérdése is lehet. Engem pl. édesanyám hosszú betegsége majd 2012-ben bekövetkezett halála ébresztett rá arra, hogy az egészséget tekintve az oktatási rendszerből kisétálva többnyire eszköztelen vagyok. Fogalmam sincs, hogy az egészség milyen életmód KÖVETKEZMÉNYE. Sokan vagyunk ezzel így, általában mások szenvedése és betegsége ébreszt rá bennünket arra, hogy törődnünk kell az egészségünkkel.
A másik dolog, amire rájöttem, hogy az életben kialakított protokollok nagyon sokszor nem az én érdekemet szolgálják. A könnyen készíthető, magas sikértartalmú lisztből készülő kenyér az ipari pékségeket szolgálja, nem a fogyasztó egészségét. A kemoterápiás szerek legalább annyira (ha nem jobban) szolgálják az azt gyártó cégek és munkahelyek fennmaradását, mint magát a beteg embert. Ha a te életed és megélhetésed múlik az említett két üzletág fenntarthatóságán, valószínűleg megfontolod, hogy érdekedben áll-e az igazság kiderítése. Szomorú dolog ez, de az életben folyamatos ez a kettősség, és a döntéseinket a saját túlélésünk határozza meg. (A probléma az, ha az ipari pék egyébként TUDATOSAN kézműves kenyeret eszik…)

Hogy mégis mire akarok kilyukadni?

A hivatalos híradásokban szereplő adatok arra engednek következtetni, hogy a koronavírus által súlyosan megbetegedett emberek kórházi kezelési protokollja több sebből vérzik. Egy tegnapi (2021.03.31) jelentés szerint a lélegeztetőre kerülő emberek 95%-a meghal. Ha ez igaz (márpedig annak tűnik), akkor egyéni szinten MINDENT meg kell tennünk azért, hogy ne kerüljünk kórházba és lélegeztetőre. MINDENT! Mentális rugalmasságunkat edzeni kell, és a hős mentalitást ki kell magunkban fejleszteni az áldozat mentalitás helyett (=mentsen meg valaki). Ez gyakorlati szempontból azt jelenti, hogy nyitottá kell válnunk olyan empirikus tapasztalatok őszinte vizsgálatára is, melyekről esetleg a fősodratú médiában még nem írt senki, mint működő kezelési módszer. Ilyenek lehetnek a Dr. Flavia Grosan nagyváradi tüdőgyógyász által leírt infók (1000+ kezelt beteg, haláleset nélkül), de még az olyan egyszerű információk is, hogy a tünetek megjelenését követően az ember igyon egész nap fokhagymás vizet, mert ez sokak tapasztalata szerint segít elkerülni a tüdőgyulladást. (3dl vízbe beáztatsz 24h-ra 1 gerezd fokhagymát, másnap egész nap iszod kortyonként, miközben készíted az újabb adagot az azt követő napra). Ugyanilyen a 10 000 NE D vitamin és a min 5 gramm C vitamin / nap a védekezőképesség növelése céljából, vagy akár a mindennapos meditáció és stresszoldás. Még véletlenül se vegyétek ezeket egészségügyi tanácsnak, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a háziorvosi és kórházi rendszer elképesztő túlterheltsége mellett NEKED IS KEZEDBE KELL VENNED A SAJÁT SORSODAT.
Érdemes megnézni Nando Parrado és Roberto Canessa előadásait / interjúit, hogy az ember kapjon némi inspirációt a bátorsághoz és önmaga megmentéséhez.

Ez a bejegyzés 2021. április 1-jén a Facebook oldalamon jelent meg, hozzászólások az eredeti poszt alatt olvashatók.

 

A józan ész védelmében

Szerző: | dec 27, 2020 | Tudatosság

A józan ész védelmében

A média által evangéliumként hirdetett, vadonatúj technológiával készült Pfizer koronavírus oltás elgondolkodtatott. Az, hogy ez mennyire lesz ténylegesen hatékony (=nem csak antitestek termelődését indukálja, hanem a betegséggel szemben valós védelmet jelent) majd csak az idő mondja meg. Ami elgondolkodtatott sokkal inkább, az a modern (technokrata) emberiség viszonya a termÉSZethez. Analógiaként a digitális technológiához való viszonyunkat hoznám fel, aminek torz voltáról bár keringenek mémek, ténylegesen csak az alternatívnak nevezett kutatások foglalkoznak vele, a fősodor (szégyentelenül) ritkán.

Amikor a gyerek megszületik, a táplálkozáson kívül nagyrészt alszik. Ahogy a világba érkezvén elkezd fejlődni az agya, egyre többet van ébren, s egyre többet mozog. Szájába dug mindent, s mi mondjuk, hogy ne tegye, pedig a termÉSZet azt programozta belé / belénk, hogy ismerkedjünk meg a környezetünk mikroflórájával/faunájával, hiszen így leszünk vele egyensúlyban. (Más szóval az immunrendszerünk így készül fel arra, hogy tudja, mivel áll szemben.) Természetesen van, amire érdemes figyelni ilyenkor (vegyszerek, cigaretta csikk, stb.), de a termÉSZet alapötlete ez. Ott van a garatunkban a(z egyik pár) mandulánk, ami pont arra való, hogy “tájékoztatja” a testünket arról, hogy milyen baktériumok és vírusok milliói vesznek körül, s mi ellen kell antitest, hogy az “együttélés” egyensúlya meglegyen. Ez tekinthető a természet folyamatos “beoltásának”. (Ha begyullad sokat a mandulánk, akkor nem az az ÉSZszerű, hogy kivegyük, hanem, hogy rájöjjünk arra, hogy mitől nincsen egyensúlyban a testünk.)

Ahogy növünk, egyre többet mocorgunk, bennünk van a boogie. Ez nem csak azért történik, mert meg kell tanulnunk felállni, járni, majd futni, hanem azért is, mert a gerincünk mentén futó idegpályák folyamatos stimulációja az agyunkban is szinaptikus kapcsolatok millióját hozza létre (vagyis okosít), jobban felkészít a környezetünkkel való alkalmazkodásra. A gyereknek azért kell folyamatosan izegnie-mozognia, mert – többek között – így fejlődik az agya. Itt jön be a digitális technológia kérdésköre, ami ebbe a termÉSZetes folyamatba beleavatkozott, méghozzá úgy, ahogy az emberiség Földön való megjelenése óta soha.

Azzal, hogy pl. a YouTube-on korlátlan mennyiségű mese található ma már, ami remekül(?) lenyugtatja az örökké pörögni akaró kisgyereket, ha odaültetjük elé rendszeresen, pont a termÉSZet folyamatába avatkozunk bele. Persze lehet erre azt mondani, hogy “majd alkalmazkodunk ehhez is”, meg “ezt a világot kell a gyereknek megszoknia, hiszen ebbe született bele”, a helyzet az, hogy mindennek megvan a maga ideje. Ahogy a Prédikátorok könyvének 3. könyve írja: “Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.” A kutatások azt mutatják, hogy kisgyermek- és gyermekkorban (ami a serdülő időszakig tart) nincs itt az ideje a folyamatos képernyő bámulásnak, legalábbis olyan mértékben, ahogy egyre inkább elterjedni látszik. Persze látszólag win-win ez a digitális forradalom, hiszen a gyerek is “jól elvan” és a szülő is fellélegezhet, de közben az történik, hogy a képernyő a gyereket (mivel a termÉSZet hormonokat is adott neki túlélési céllal) egyre jobban rászoktatja a könnyen megszerezhető dopaminra (örömhormon). Ismerjük ezt felnőttként mi is. Pityeg a telefon, e-mail jött, üzenet jött, fontos vagyok valakinek. Bingó. (Ez nem véletlenül alakult így, a tech cégek komoly pszichológus gárdát alkalmaznak, akik abban segítenek, hogy az embereket függővé tegyék.) Egy felnőtt azonban képes arra, hogy ezt felismerje és AKARATTAL változtasson ezen, a gyerek számára ez szinte lehetetlen. S mivel a képernyő folyamatos stimulációt nyújt (és újdonságot az agynak!), a gyerek kreativitása beszűkül. Egyre nehezebben tud elmélyedni egyszerű dolgokban, mert mindig kell valami instant újdonság, amivel SZÓRakozni tud és a bele programozott változatosságra irányuló szükségletét kielégítheti (minél előbb). Pedig nagyon lényeges pontja a fejlődésnek az, hogy megtanulunk KREATÍVAN elmélyedni, fókuszálni (és néha unatkozni is, mert abból nő ki a kreativitás!). Felnőtt korban a minőségi fókuszálás az egyetlen működő viselkedésmód, ami az érvényesülést (siker) elhozza. Ezen a kérdéskörön pedig azért érdemes morfondírozni véleményem szerint, mert egyelőre még nagyon kevés hosszú távú tapasztalatunk van arra vonatkozólag, hogy milyen szülő és milyen politikus / vezető lesz egy olyan nemzedékből, amelyik 2-3 éves kora óta függ a technológia által nyújtott szórakozástól, és nem tanult meg kreatív módon elmélyedni semmiben. (Ne keverjük össze a képernyőre zombiként tapadó gyereket a kreatív mozdulatlansággal.)

S hogy hogy jön ez az új technológiás covid oltáshoz? Úgy, hogy már egy 99%-os túléléssel járó járványos betegség esetén is egyre inkább azon gondolkodunk (sajnos túl sokan), hogy csak a vakcina lehet a megoldás (vagyis valami, ami kívülről jön, s amelyhez nekem nem kell tennem az égvilágon semmit = nézhetem tovább a tévét, mások majd megoldják), miközben biztos vagyok benne, hogy elegendő adatunk áll(hatna már) rendelkezésre ahhoz, hogy a megfelelő életmóddal, meglévő egészségügyi állapottal kapcsolatos következtetést levonjuk és ezek alapján találjunk megoldásokat (különböző élethelyzetű, egészségű embereknek más és mást). Annál is inkább veszélyes ez az egyirányú gondolkodásmód, mert ti. a közoktatás látványosan kihagyja a gyermekeink neveléséből a szellem-lélek-test egységének vizsgálatát, továbbá az egyes részek EGÉSZségének feltételeit (=mi szükséges egy jól működő szellemhez/gondolatvilághoz, mi kell egy lélek ismeretes – lelkiismeretes – ember felnövéséhez, s egy egyensúlyban lévő test működéséhez alvás-tápanyagok-mozgás szempontból), így aki felnőtt korában megbetegszik és saját kezébe akarja venni a sorsát, annak saját magának kell kikutatnia ezeket az információkat, ha nem akar örök életére KISZOLGÁLTATOTTÁ válni. (Ami persze a célja a rendszert fenntartó organizmusoknak, hiszen az ő túlélésük ezen áll vagy bukik). S itt visszakapcsolódnék a termÉSZet csodálatos egységéhez és ritmusához: Mindennek megvan az ideje és a helye az életben, ugyanakkor a modern technológia nem szoríthatja ki az életből a józan paraszti eszet, mert akkor az emberiségnek lőttek. (A túl hamar elterjesztett modern technológia pedig a jó szándék(?) ellenére pusztítást is eredményezhet, ahogy ezt a digitális technológia elterjedésével egyre inkább látja mindenki, akinek van szeme a látásra.)

Ezekkel a gondolatokkal kívánok minden kedves ismerősömnek Áldott Karácsonyt és azt, hogy ne veszítse el senki a JÓZAN ESZÉT a félelemkeltés közepette!

Mit (nem) tanultunk 8 hónapnyi kovidból?

Szerző: | nov 19, 2020 | FB Rövidek

Mit (nem) tanultunk 8 hónapnyi kovidból?

8. hónapja tart ez az ún. pandémiás állapot. A helyzet egyre rosszabbnak tűnik (vagy egyre rosszabbnak tüntetik fel), egyelőre nem látjuk a végét. Most már arról is beszélnek, hogy a korábbi életünket SOHA nem kapjuk vissza és akár lesz működő vakcina, akár nem, a maszk életünk végéig velünk maradhat. Szomorú jövőkép ez. S bár nem kétlem, hogy “piacra dobhatnak” egy olyan vírust is a világ irányítói, ami minden egyéni tényezőtől függetlenül szedni fogja áldozatait (Bill Gates egyszer mosolyogva azt nyilatkozta, hogy “ha a mostani vírust nem veszik komolyan az emberek, a következőt majd komolyan fogják venni” – lehet, hogy ez lesz a COVID21, amiről már most lehet olvasni), de a COVID19 névre keresztelt világjárvány még nem ez a szint. Ha esetleg összeesküvés-elmélet szagot éreznél ettől a bevezetőtől, akkor szívből ajánlom figyelmedbe Klaus Schwab: Covid19 – The Great Reset (A nagy újrakezdés / visszaállítás) c. könyvét tanulmányozásra, melyben a World Economic Forum (WEC) alapítója rendkívül pozitívan elmélkedik a járvány nyújtotta lehetőségekről, már ami a világ gazdasági rendszerének GYÖKERES átalakítását illeti. Ezt a „nagy újrakezdést” 2021 januárjában, Davosban fogják majd hivatalosan is bejelenteni a WEC következő ülésén.
 
Na de nézzük, mégis miért gondolom azt, hogy a COVID19 még nem ez a szint és mi az, amiről a híradásokban SOHA nem esik szó, ami egyébként fontos lenne.
 
Előre bocsátom – de ez talán a korábbi, hasonló témájú bejegyzéseimből is kiderült -, hogy nem vagyok vírustagadó, sem elbagatellizálni nem kívánok egy olyan helyzetet, melyben szomorú és fájdalmas körülmények között halnak meg embertársaim. Hiszek azoknak az orvosoknak is, akik a saját megélésüket írják le pl. ide a fészbukra, melyben arról mesélnek, hogy amit tapasztalnak, az az érintett embereknél nem hasonlítható össze az influenzával. Nekem is vannak koronavírussal megbetegedett barátaim, ismerőseim, akik beszámoltak arról, hogy régen nem voltak ilyen pocsékul, mint a covidnak köszönhetően. Mindezek ellenére mégis a szkeptikus táborban vagyok, akik valamiért úgy érzik, hogy ezzel az egésszel kapcsolatban valami nem gömbölyű. Szeretném ezt a józan paraszti gondolatmenetet végigvezetni, hogy elgondolkodtassam főleg azokat, akik szívük szerint mindenkit bezárnának a saját lakásába hetekre, hogy végre megálljon ennek a gyilkos vírusnak a terjedése.
 
Hosszú évek óta követek olyan orvosokat és tudós embereket, az ő munkásságukat (pl. Dr. Zach Bush MD, Dr. David Perlmutter MD, a néhai Dr. Ryke Geerd Hamer MD), akik az élettant – az élet tanulmányozását – holisztikusan szemlélik, és így világunk, s benne a testi-lelki egészségünk ideális működését az ökológiai egyensúly meglétében látják. (Minden mindenre hatással van, pl. a gazdasági szempontból előnyös monokultúra megölte a diverzitást, ami rengeteg “kártevőt” eredményezett, de ezek valójában az egyensúly visszaállításán dolgoznak.) Ezek a tudós és kutató emberek úgy vélik, hogy minden élőlény és vírus (ami ugye nem élőlény) az életünk, környezetünk hasznos része, és szerepük van abban, hogy a folyamatos változásokra felkészítsék a benne élő lények szervezetét. Ennek értelmében az ún. kórokozók, de leginkább az önálló életre nem képes vírusok nem az életünkre törnek, hanem valamilyen adaptációs feladatot látnak el. (Ha belegondolunk, egy pici babába azért van beleprogramozva, hogy a szájába dugjon mindent, mert a garatmanduláján keresztül így ismerkedik meg környezet mikroflórájával, amihez adaptálódnia kell az ún. immunrendszerének. Ugye az megvan, hogy a porban fetrengő cigánygyerek kevésbé krónikusan beteg – ha egyáltalán -, mint aki állandóan steril környezetben él.) Ezek az orvosok és kutatók azt állítják, hogy a baktériumok / vírusok jelenlétében tapasztalt betegségek valójában a szervezet alkalmazkodásának köszönhetően szaporodnak el, és nem a kiváltó okai az elváltozásnak, hanem a velejárói. Még egyszer: nem kiváltó ok a baktérium / vírus, hanem a betegség velejárója. Ha kiváltó ok lenne, akkor mindenki, akibe belekerül a vírus vagy baktérium, ugyanúgy megbetegedhetne tőle, de ez mégsem így történik. Ez így nem pontos megközelítés, de erre még visszatérek mindjárt, hogy mi hiányzik még ebből a képletből.
 
E szerint a nézet szerint azért szaporodnak el a baktériumok és vírusok az ember szervezetében, mert a kibillent egyensúlyi állapotból (aminek egészséges állapotát homeosztázisnak nevezi a tudomány) ezek a kis élőlények és információhordozók éppen a helyreállításban, vagyis az egészségi állapot visszaállításában vesznek részt. Amikor pedig mégis valaki meghal, akkor ez azért történik, mert egyrészt a szervezet számára nem állnak rendelkezésre azok a mikrotápanyagok (vitaminok, nyomelemek, stb.) ami a helyreállításhoz szükséges, másrészt pedig a helytelen életmód következtében mitokondriálisan (=a sejtjeink “energiagyártó” szervecskéi tekintetében) le vagyunk reménytelenül gyengülve, ráadásul a cudar állapotunkra is helytelenül reagálunk, ezért az érzelmi (és így hormonális) működésünk is fel van borulva. Erre mindjárt visszatérek. A mitokondriális gyengeség egyik oka a nyugati “kényelmes” életmód, és a hormézis (=testet időszakos fizikai stresszben tartás) teljes hiánya. Sokat ülünk, fizikai munka nincs, rosszul lélegzünk, szarokat eszünk, stb. A mitokondriális egészség egy elég összetett téma, abszolút laikusként sokat tanulmányozom, és szívből ajánlom mindenki figyelmébe, hogy nézzen utána ennek.
 
Az epigenetika kutatói – akik szerint nem a genetikai öröklöttség az elsődleges, hanem a környezeti tényezőkre adott viselkedésünk, reakcióink – egyöntetűen azt állítják, hogy nem csak az a lényeg, hogy mi történik velünk, hanem az, hogy mindezt hogyan éljük meg / hogyan érzékeljük a saját túlélő programjaink tükrében. Eklatáns példája ennek az egyik leghíresebb holokauszt túlélő osztrák pszichiáter, Dr. Viktor Frankl története, aki az értelem tudományát (logoterápia) dolgozta ki a saját szenvedéseiből. (És mondj igent az életre! c. könyvét szeretettel ajánlom.) Vagyis a korábban felsoroltakon túl van egy olyan tényező is, hogy a környezeti veszélyhelyzeteket a saját túlélésem szempontjából hogyan érzékelem és értelmezem. Minél inkább félelmi helyzetben működünk hormonálisan (magas kortizol és adrenalin szint), annál kevésbé tud aktivizálódni a paraszimpatikus (lenyugvó állapotot szabályozó) rendszerünk, ami a helyreállításért felel (ideális esetben 3% szimpatikus és 97% paraszimpatikus működésnek kellene lennie, vagyis életünk 3%-ban kellene csak stresszhelyzetet kezelnünk). Tudományos tény továbbá, hogy a vegetatív idegrendszer szimpatikus (üss/menekülj – fight or flight) állapotában a sejtek védekező rendszere takarékon működik, vagyis HA FÉLÜNK, SOKKAL HAMARABB MEGBETEGSZÜNK, mert a sejtek a túléléshez használják fel az energiát, nem a védekezésre.
 
Megismétlem az előző mondatot, mert ez kulcs: a mitokondrium nem csak energiát (ATP) készít, hanem a sejt védelmi feladatait is ellátja veszélyhelyzetben és NEM TUDJA MIND A KETTŐT MEGTENNI EGYSZERRE. Ha félsz, akkor nem tud védekezni megfelelően! Ezért végtelenül ostoba és veszélyes a koronavírussal kapcsolatos folyamatos félelemkeltés, mert ezzel hatványozottan nő azoknak a száma, akikre ténylegesen veszélyes ez a helyzet. És nem csak azért, mert a helytelen életmód miatt nincs a testünkben elég erő (tápanyag, stb.) és mitokondriálisan gyengék vagyunk, hanem azért is, mert a legtöbben nem rendelkezünk azzal a tudással, ami megóvna bennünket a félelemtől. Ez a tudás pedig pont olyan empirikus tapasztalaton nyugvó tudományos információkból áll, amiket az imént leírtam, s amelyekről azért nincs tudása az átlagembernek, mert a közoktatásban ez sajnos nem szerepel. “Meggazdagodni mások szegénysége és ostobasága árán lehet.” – Demján Sándor. Ha nem akarjuk, hogy kihasználják a tudatlanságunkat az emberi pszichológiát nagyon jól ismerők, akkor MEG KELL OKOSODNUNK.
 
A következő téma, ami fontos, az egyéni működésünk. A nyugati, modern orvostudomány egyik legnagyobb tévedésének (hiányának) azt látom, hogy “a mindenkire jó sapkában” gondolkodik. (One size fits all). A megbetegedések kapcsán nem vizsgálja sem a beteg körülményeit, sem a személyes megélését, sem pedig azt, hogy milyen típusú is az ember. A pszichológiában (és az üzleti kommunikációban is) ismert dolog, hogy alapvetően 4 személyiségtípus van – szangvinikus, kolerikus, melankolikus, flegmatikus – (a zseniális Enneagram szerint 9!), és az emberi kapcsolataink minőségének javításához rendkívül hasznos ezekkel tisztában lenni. Minden embertípus máshogy viselkedik (és reagál) az alapvető szükségleteinek kielégítésével kapcsolatban, s ha ez így van (márpedig így van), akkor hogyan gondolhatjuk azt, hogy a gyógyulás-gyógyítás terén ez az információ irreleváns? Meglátásom szerint megfelelő szemlélettel 8 hónap alatt rengeteg hasznos adatot össze lehet volna gyűjteni, ami ezeket a tényezőket is vizsgálja.
És akkor – ha már tudomány – eljutunk oda, hogy a járvány terjedésének megakadályozása a maszkon múlik. Ez az, amit mindenki személyesen megtehet, A MÁSIK EMBERÉRT. Legalábbis ezt mondják és egyre inkább ezt követelik az emberek (és a hatóságok) mindenkitől. Ezzel “csak” az a baj, hogy ezt semmilyen tudományos kutatás nem támasztja alá, pontosabban én nem találtam ilyeneket. Ha lennének, biztosan vezércikkekben írnának ezekről újságok címoldalán. Igen, én is láttam azokat a képeket, ahol lefényképezték, hogy maszkkal és maszk nélkül a szájból kirepülő nyáldarabkák milyen messzire tudnak jutni, de ez csak azt bizonyítja, hogy maszk nélkül távolabb. Semmi egyebet nem bizonyítanak ezek a képek azzal kapcsolatban, hogy ez mennyire növeli meg a FERTŐZÉSEK ARÁNYÁT. Ez egy feltételezés és mint tudjuk Mr. Eugene Lewis Fordsworthe filozófus és politológus tollából: “Assumption is the mother of all mistakes.” (A feltételezés a hibázás anyukája.) Van azonban több olyan, ténylegesen megjelentetett tudományos kutatás (ezeket alul listáztam), amelyben arra az eredményre jutottak TUDÓS EMBEREK, hogy a járványok / fertőzések megakadályozásában eddig szinte semmilyen hatása nem volt annak, hogy hordanak-e az emberek maszkot vagy sem. (Még a kórházi műtét során sem.) Tudom, hogy a fröcsögő nyálat bemutató képeket látva ez hihetetlennek hangzik, de ez tűnik a tudományos igazságnak. (S mivel JOGállamban élünk és mindenki perelhető a félretájékoztatásért, ezért biztosan nem véletlen az sem, hogy ráírják a maszkok csomagolására / dobozára is, hogy semmilyen járvány terjedését nem lehet vele megakadályozni.) Ettől még persze hordjuk és érezzük magunkat jobban, hogy “teszünk valamit a közért”, csak legyünk tisztában azzal, hogy ez tudományosan nem állja meg a helyét. Fontos, hogy nem lázítani akarok, engem a TUDOMÁNYOS IGAZSÁG érdekel.
 
Zárásképpen az a véleményem, hogy minden organizmus / rendszer a saját túlélésére hajt, ami nagyon sok területen a mi egyéni túlélésünk ellenében tud csak megtörténni. Ahogy a természetben a tápláléklánc egyes tagjai mind a saját túlélésükre hajtanak, nekünk, egyéni szinten is ez a feladatunk. Az egyetlen valódi megoldás ezért a személyes felelősségünk felvállalása és a világ (benne a gazdaság, kereskedelem, egészség, testünk, stb.) működésének megismerése. Ha ezt a felelősséget kihelyezzük másokra tudatlanul, akkor előfordulhat olyan helyzet az életünkben, amikor a rövidebbet húzzuk és csak mutogatni tudunk másokra (s közben elfelejtjük, hogy 3 ujjunk visszamutat ránk). Tisztában vagyok vele, hogy a helyzetet sok minden árnyalja (a ténylegesen életmentő orvosi beavatkozások eszközeinek, szakembereinek finanszírozására szükség van a krónikus betegek hatalmas számára és az abból származó bevételekre, stb.), de ha jobb, igazságosabb világot szeretnénk, akkor legyünk tisztában azzal, hogy miből mi következik.
 
(Angol nyelvű) tudományos források azzal kapcsolatban, hogy a maszkhordásnak van-e hatása a fertőzések terjedésére / megakadályozására:
 
 
[GONDOLATAIM A KORONAVÍRUS KAPCSÁN – 4.]
Miért leszünk betegek?

Miért leszünk betegek?

Szerző: | szept 22, 2020 | FB Rövidek

Miért leszünk betegek?

Azon tűnődöm, hogy vajon létezik-e immunrendszer egyáltalán?
 
A kérdés ostobának tűnhet, hiszen ma már minden tudományos kutatás alátámasztja, hogy az élőlényeknek van egy védekező rendszere, amely a szervezetbe nem való „betolakodók” (vírusok és baktériumok) ellen fellép. Ahogy a tudomány állítja: folyamatos háború folyik a szervezetben, hogy az egészség fennmaradjon. De mi van, ha ez valójában egy metafora, amelyet azért találtak ki nagyon okos, tudós üzletemberek, hogy el lehessen adni a test elleni háború eszközeit is? (Mint a valódi háborúknál, ahol az összecsapás kierőszakolása nélkül nem lehetne eladni a fegyvereket.) Nem lehet, hogy ez a védekező rendszer valójában egy egyensúlyba hozó rendszer inkább? Vagyis nem felpofozni kell a gyereket, ha rossz, hanem megérteni, hogy milyen hiányból fakadóan viselkedik úgy, ahogy…
 
Elmondom mire gondolok:
 
Élénk vita folyik a megelőzésre koncentráló táplálék kiegészítő biznisz (i.e. “immunrendszer megerősítése” a betegségek elkerülése végett) és a már meglévő betegségeket (vagy inkább azok tüneteit) eltűntetni óhajtó akadémikus orvostudomány (és gyógyszeripar) között, hogy vajon létezik-e olyan, hogy “megerősíteni az immunrendszert”, miközben a szervezetünk esetében is igaz lehet a mondás, hogy egyensúlyban jól működik, egyensúlyvesztett állapotban pedig nem. (Pl. ha megfelelően aktív vagyok nappal és megfelelően inaktív éjszaka, akkor másnap ez a kör szerencsésen újraindulhat, de ha napközben nem vagyok aktív – sem szellemileg, sem testileg -, akkor az éjszakai inaktivitás is sérülhet, és így a valódi regeneráció nem történik meg, amely az alvás egyik legfontosabb célja.) Vagyis nem az ún. immunrendszer tartja karban a testünket, hanem az történik, hogy egyensúlyi állapotban a belső környezetünkben jelen lévő mikrobák és vírusok nem szaporodnak el és így nem okoznak a szervezetünkben semmilyen elváltozást (s ezért van az is, hogy nem mindenki lesz beteg egy járványos időszakban). Ha pedig kiesünk az egyensúlyból, mert nem megfelelő az életmódunk (táplálkozás, mozgás, alvás), valamint nincsen tudásunk a környezet folyamatos változásaira adott biológiai reakcióink természetéről (pl. miért félek valamitől, és miért nem, s tudok-e az automatikusan megjelenő érzéseimen változtatni, s ha igen, hogyan), akkor a szervezetünk beindít olyan értelmes válaszreakciókat (alkalmazkodási céllal), amelyben a folyamatosan bennünk lévő mikrobák és vírusok “felszaporodnak” és aktívvá válnak, s valójában az egyensúlyi helyzetbe való visszatérés támogatói lesznek, nem pedig a betegségek okozói (vagyis jelenlétük nem a betegségek kiváltói, hanem a kísérői). Magyarul nem egy “háborús helyzet” jön létre (amelyben az ún. immunrendszer a betolakodók ellen felveszi a harcot), hanem a szervezet az egyensúlyi helyzetbe való visszatéréshez bizonyos elváltozásokat produkál automatikusan, amelyet mi betegségként definiáltunk. S ha ezeknek az elváltozásoknak a természetét megértjük, akkor rájövünk, hogy nem harcolni kell az ún. kórokozók és az általuk okozott betegségek ellen, hanem a szervezetet kell MEGFELELŐ MÓDON támogatni az egyensúlyi helyzetbe való visszatéréshez, miközben a környezetünket higiénikusan és nyugalmat biztosítóan tartjuk, amelyben az egyensúlyi helyzetbe való visszatérés megtörténhet. (Ne feledjük, hogy a múlt világjárványai olyan időszakokban tomboltak, amikor háború, éhínség és magas fokú szegénység volt – ami lelkileg igen megterhelő élethelyzet már alapból – és nem voltak alapvető higiéniára vonatkozó ismereteink, fekália folyt az utcán, döglött állatok hevertek szerteszét, stb.) A szervezet MEGFELELŐ MÓDON történő támogatása pedig minden kibillent egyensúlyi helyzetben más és más. Más, ha nátha van és más, ha szív és érrendszeri betegség vagy rák.
 
Miért gondolom ezt?
 
7,5 éve vannak gyermekeim, illetve ekkor született az első, és azóta számos betegség kialakulását és megszűnését végigkísértem mindkét kisfiamnál. Eleinte félelemmel közelítettem a betegségeikhez, aztán pl. a felső légúti betegségek lefolyásának megértéséhez egyre közelebb kerültem, mert állandóan figyeltem, hogy éppen mire van / lehet szükségük. (Természetesen a szakemberek tanácsára is támaszkodom / támaszkodtam, de ma már egyre jobban ismerem a kibillenés és visszabillenés folyamatát, legalábbis ami a felső légúti betegségeket illeti.) Mára már a szokásos tavaszi, őszi betegségek lefolyása teljesen kiszámíthatóvá vált, nagyrészt tisztába kerültünk azzal, hogy hogyan tudjuk megtámogatni a szervezet öngyógyító mechanizmusait. (Máshogy kell akkor, amikor tüsszög, máshogy amikor szárazon köhög, és máshogy, amikor már hurutosan.) A kérdésem pedig az, hogy mi van akkor, ha ez minden – akár súlyosabb – elváltozás esetén ugyanilyen ciklikus természetű, csak nem ismerjük ezeket a ciklusokat, és ezért félünk? S mi van akkor, ha nem az immunrendszer győzi le a betolakodókat, hanem a testünk/lelkünk megfelelő támogatása következtében a szervezet működése automatikusan visszaáll az egyensúlyi helyzetbe, amelyben nincsen betegség?
 
Mondok egy példát: volt-e már olyan, hogy egy nagyon aktív, “hajtós és stresszes” időszak lezárása után hirtelen beteg lettél? Ez szinte mindenkivel előfordul. Mi történik ilyenkor? Az, hogy a vegetatív idegrendszerünk aktivitásra “létrehozott” szimpatikus része túlpörög és nincs egyensúlyban az inaktivitásra “létrehozott” paraszimpatikus részével. (Mint az éjszaka egyensúlya a nappallal.) Az energiacserénk, anyagcserénk, hormonális rendszerünk nem tud valódi ciklikusságban működni, mert az élethelyzetünk miatti életmódunk ezt nem hagyja. Akkor is termelődik az adrenalin és a kortizol, amikor már pihennünk kéne, de nem lehet, mert “határidő van”. Viszont abban a pillanatban, amikor lejöttünk a feszkós helyzetről, a szervezet regenerációs üzemmódba kapcsol és a kibillent állapotot (=erőforrások túlzott felhasználása) az egyébként is benne lévő mikrobákkal helyrehozza (amelyek elszaporodásakor betegséget tapasztalunk) és pihenni „küld”, esetleg lázzal együtt. Nem csoda, hogy amikor ilyenkor mintát vesznek tőlünk, sok bennünk egy bizonyos vírus vagy baktérium. De mi van, ha ez nem ok, hanem okozat? (Kis kitérő: mi van, ha azok a covid pozitív emberek, akik betegek is lesznek a vírustól – szemben az emberek többségével, akik nem – valójában azért betegednek mert, mert az állandó félelmi helyzetben ez a szimpatikus-paraszimpatikus egyensúly ugyancsak kibillent és valahogy muszáj helyrehozni?)
 
Körülbelül 12 éve találkoztam először a Dr. Ryke Geerd Hamer által az 1980-as években összerakott rendszerrel, amit ő Új Német Orvostudománynak / Germán Gyógytudománynak nevezett el. Hamer egy német orvos volt, aki a saját fiának a halála után hererákos lett, majd a haláleset miatti biológiai konfliktusát megértve – mely minden esetben a túlélésben gyökerezik – automatikusan helyrehozta a saját daganatos betegségét (konvencionális beavatkozások nélkül). Ezt követően orvosként 10 év alatt 40 ezer esettanulmányt szedett össze különféle daganatos elváltozásokat elszenvedő emberek személyes történeteiből, majd ezekből megalkotta a Tudományos táblázatát, melyben az egyes betegségtípusok mögöttes biológiai konfliktusait szedte rendszerbe. Magyarul: az agyunk TUDATTALAN részének a személyes túlélésünk érdekében elkövetett biológiai válaszreakcióinak a rendszeréről van szó. Állítása szerint, melyet egy tudományos testület előtt be is bizonyított – de lesöpörték az asztalról, mert annyira ellentmond a modern tudomány paradigmáinak -, minden betegség kialakulása megérthető és a lefolyása prognosztizálható. Semmi sem történik véletlenül, az életünkre törő súlyos és sajnos sok esetben végzetes betegségek valójában olyan megoldatlan biológiai konfliktusok, amelyek megfelelő felismerése esetén a halál megelőzhető lenne.
 
Hogy egy analógiát mondjak: azok a cégek / szervezetek, amelyek a piaci környezet megváltozásához MEGFELELŐ MÓDON ALKALMAZKODNAK túlélnek, akik nem, azok csődbe mennek. 2001.09.11 előtt pl. a Victorinox cég 98%-ban a svájci bicskákból élt, 9-11 követően (amikor már nem lehetett a kézipoggyászban bicskát felvinni a repülőkre) kénytelenek voltak alkalmazkodni és átalakítani az üzleti modelljüket. Ma már a bevételüknek csak 34%-át adják a bicskák, a többit bőröndök, táskák, stb és köszönik, jól vannak. Vagyis Darwin után szabadon: A túlélés a helyzet felismerésén és az alkalmazkodás képességén múlik.
 
Nem gondolnám, hogy a testünk esetében ez máshogy lenne. Gondolatébresztőként azt ajánlom, hogy szánjatok rá 1 órát az alábbi prezentációra, mert megéri: