Robert Redford a kritikusok által nem túl nagyra értékelt Tisztességtelen ajánlat c. filmben mondja azt a millárdos John Gage szerepében – miután 1 millió dollárt ajánl fel a gyönyörű és frissen házas Diana-nak (Demi Moore) egyetlen éjszakáért cserébe -, hogy a világon mindennek megvan az ára, vagyis minden eladó. Amikor a filmet láttam, akkor ezt a véleményt elutasítottam, azóta azonban találtam benne némi igazságot, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy bizony minden az „eladásról” és a kommunikációról szól. Minden. (A kommunikáció szó töve a kommun – i.e. communis – közös, általános jelentéssel bír, vagyis olyan jelrendszerre utal, melyet akkor tudunk értelmezni, ha van közös nevező.) Az eladás szót a bejegyzés további részében is „eladás” értelemben fogom használni, utalván arra, hogy ebben benne van a meggyőzés, a hatás gyakorlás és az összes ehhez hasonló „manipulatív” eszköz. 🙂

Nem sokkal eme blog indulása után 2 bejegyzést is írtam arról, hogy a világ egy üzleti vállalkozás, akkor azonban nem tértem ki részletesen arra, hogy az egész vállalkozás legfőbb feltétele – vagyis, hogy a célként meghatározott folyamatos cash-flow termelő tevékenység, legyen az tervezett avultatásból származó kényszerű termékcsere vagy az, hogy a nemzetállamok eladósításából élő nemzetközi pénzvilág tevékenysége megvalósuljon -, arról szól, hogy el tudom-e adni a terméket / szolgáltatást, vagy nem. Nézzetek csak körül a piacon, akárhová nézünk, szinte mindig el akarnak nekünk valamit adni. A reklámok és az ügyes marketing jóllehet ezt sokkal árnyaltabban csomagolja be számunkra, ugyanis tudat alatt a legtöbbünkben ott van egy belülről fakadó tiltakozás, hogy “ne akarjanak nekem eladni semmit!” (többek között ezért is olyan nagy az MLM hálózatokkal szembeni ellenérzés), viszont az is észrevehető, hogy vásárolni alapvetően sokan szeretnek (néha én is), mert az kielégít bizonyos alapvető szükségleteket. Például azt a változatosság iránti igényem szükségletét kiszolgáló belső „kivetítést”, hogy “nem vagyok elég” és egy tárgy / szolgáltatás által majd biztosan “elég” leszek. 🙂 Na jó, nem akarok ennyire cinikus lenni, én is szeretem a gyümölcsös sorbet-et a trópusi naplementében.

Az életünket körülvevő információáradat forrásainak célja – köztük nekem is! -, hogy a kommunikáció hatására az történjen, amit szeretné(ne)k. Minden kommunikáció célja a befolyásolás és valamilyen nézőpont eladása, a termékek és szolgáltatások kapcsán pl. a problématudat felkeltése által a megoldásra való rávilágítás. A megoldás pedig természetesen „mindig” az, amit „én” ajánlok, mert ha kórházként pl. a Gerzson-terápiát ajánlanám rák esetén, akkor ugyi nem keresnék lóvét a kemoterápiás szerek forgalmazásából. Az igazán profi eladási folyamatban egy cég / szervezet ügyesen kommunikálja le felém az ő egyedülálló megoldását arra a problémámra, amelyről nem is tudtam addig, amíg nem szóltak. 🙂

Ismét nem akarok cinikus lenni, mert a jó marketingnek is van pozitív eredménye, csak résen kell lenni, ha az eladási folyamat kapcsán nem tesszük fel a legfontosabb kérdést önmaguknak: Kitől származik az információ és milyen szándékkal találtak meg vele?

Évekkel ezelőtt hallottam azt a mondást a japán származású amerikai ingatlanmágus Robert Kiyosaki szájából, hogy “ha sikeres akarsz lenni az életben, meg kell tanulnod – valamit – eladni.” Ha körbenéztek az állásajánlatok között, értékesítői munkakörbe szinte folyamatos felvétel van, és sok esetben nem is teljes állásról van szó, hanem jutalékos rendszerben történő kifizetésről, mert így a cégnek sem kerülök pénzébe addig, amíg nem mutattam fel valamit. Vagyis ha el tudok adni, akkor lesz pénzem, ha nem tudok eladni, akkor éhezni fogok. Akárhogy is nézzük, ez bizony így van. És nem csak akkor, ha kenyeret vagy autót akarok eladni, hanem leginkább akkor, ha saját magamat. Az eladás során ugyanis mindig a kommunikáció(m) általi rezgést veszi meg a másik fél. Ha valaha láttad színpadon az Apple egykori vezérét, Steve Jobs-ot – és most tedd félre az ember arroganciáját és minden negatívumát -, akkor tudod, hogy miről beszélek. Megfelelő kommunikáció hozzásegít ahhoz, hogy a bizonyosságomból származó fellépésemre és az általam képviselt nézőponttal kapcsolatos hitemből származó rezgésszintre reagáljon a vevő. Az élet kedves barátaim adás-vétel. Kizárólag ebben a sorrendben. Ha jó rezgést adsz, és ügyesen kelted fel az igényt a világban, akkor lesznek vevők. Ha jó a terméked / szolgáltatásod, akkor vevőköröd is lesz. De ha csak a legjobb csajt / pasit akarod felcsípni, az is így működik. Minden azon múlik, hogy mennyire jól tudsz eladni, ami pedig azon múlik, hogy mennyire jól tudsz kommunikálni kifelé és befelé(!) egyaránt.

Ha el tudom adni saját magamat – amelynek függvénye az, hogy hogyan kommunikálok befelé, vagyis amikor a lelkem és az egóm kontruktívan! diskurál -, akkor van esélyem rá, hogy olyan hatással legyek a világra, amelynek eredményeként számomra is kedvező változás fog bekövetkezni. Nézzük csak meg a politikusokat. Sokan közülük valóban nem érdemesek arra, hogy kvalitásaik alapján választott vezetőink legyenek (sajnos), de mivel a pártjuk kommunikációja és jól megfizetett (eladott) ügyes propaganda által “kerülnek a piacra”, – a kisembert pedig az oktatási rendszer arra képzi ki, hogy ügyes követője legyen másoknak, hogy az életét majd kívülről valakik “biztosan” megoldják(?) – ezért elmegyünk és leadjuk rájuk a voksunkat. Már aki. (Az ország 50%-át ez már nem is érdekli.) A megfelelő kommunikáció azonban igaz a munkavállalás, a párkeresés és bármilyen üzleti vállalkozás esetén is, mert csak akkor lehetek hatással a világra, ha az „eladásra szánt eszmét” jól tudom becsomagolni.

Ha jól írok, olvasni fogják a gondolataimat egyre többen és azt fogják mondani: “Ez a Józsi, ez hiteles! Én tudom!” De ez csak látszat, mert lehet, hogy csak egy senki vagyok. 🙂 Mindenki csak azt tudja rólam, amit én át akarok adni magamból a világnak, ha ugyanis van fogalmam arról, hogy az emberi pszichológia hogyan működik, akkor úgy fogok “eladni” kifelé, hogy a “vevő” tudatalattija megvegye a nézőpontomat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a bejegyzéseimet manipulatív jelleggel írom, de – és itt ne haragudjatok rám – valójában erről is szó van, teljesen jó értelemben. Azon a szinten ahol éppen tartok, van bennem egy mély bizonyosság, hogy képes vagyok olyan értéket adni az olvasóimnak, amely által az életük – akár kisebb, akár nagyobb mértékben – a megértés által pozitív irányba változik meg. Mindenki, aki ír, azt azzal a céllal teszi, hogy befolyásolja az olvasót. (Nézzétek csak meg a különböző pártállású napilapok vezércikkeit!) Jóllehet az én célom pont az EGYség és nem a kétség megteremtése… Minden ember életének célja, hogy tetteivel hatással legyen a világra. A hatás ugyanis ellenhatással jár – szinte mindig – és általa energiához fogok jutni. Ha lájkoltok, az nekem jól esik és visszaigazoljátok azt, hogy VAGYOK. 🙂

A legfontosabb kérdés: Kitől jön az infó és milyen szándékkal?

Meglátásom szerint érdemes feltennünk önmagunkban “legbelül” ezt a kérdést, akármilyen eladási folyamatba futunk bele. Ami persze naponta többször megtörténik. Mi az eladási folyamat eredménye? Kényelem? Szeretet? Közösség? Összetartás? Széthúzás? Egészség? Betegség? Bőség? Szükség? Micsoda? Valóban jobb, boldogabb, teljesebb emberré akar engem tenni a külvilág marketingje, illetőleg a tömegkommunikációt birtokoló “tőkés brigád” (vagy akár csak egy baráti beszélgetés során a beszélgetőpartnerem), vagy meg akarnak osztani, el akarják nekem adni, hogy a világ gonosz, mindenütt halál terem és – tulajdonképpen – nincs esélyem arra, hogy boldog legyek, mert a terrorizmus már az egész nyugati világot veszélyezteti és a szegénység elleni harc meddő? Ezzel kapcsolatban egy vicces angol szólás jut eszembe (amit inkább nem fordítok le… Így hangzik: Fighting for peace is like fucking for virginity…)

Ki és mit akar nekem eladni és milyen szándékkal teszi? Ez a kulcs.

Hogy visszatérjünk egy picit a filmes témához (a bejegyzésem értéknek szánt tartalmának eladása közben :)) – ha már ezzel kezdtem az egész cikket -, a forgatókönyveknek például előre kialakított felépítése van, melyben pontosan meg van határozva, hogy milyen elemeket kell egy filmnek tartalmazni ahhoz, hogy a végeredményt kajálja a nép. Meg kell határozni a környezet, a szereplők, mellékszereplők megjelenésének, bemutatásának módját, hogy mikor – melyik percben! – történik a fordulat a filmben, és mikor kell éppen felmelegíteni a nézőt, mielőtt éppen leforráznád, vagy fordítva. (Részletesen itt tudtok róla olvasni többet!) Ha maga a sztori jó, a szabályok betartása által nagy eséllyel élvezhető és figyelem lekötő lesz a filmed és ha nagyon jó a rendező, akkor még díj is jár egy ilyen művészi alkotásért. Vagyis amit eladsz, azt meg fogják venni. Ez a cél. Ezért van olyan hatalmas ereje a médiának és ezért keres 20 millió dollárt Leonardo di Caprio egy filmért és még többet James Cameron. (…és ezért vannak az éhenhalástól nem túl messze pl. a metafizikai tradíció jeles képviselői, mint pl. Dr. László András vagy évtizedekkel ezelőtt Hamvas Béla, akik munkájának köszönhetően értelmet nyer a létezés, mert közelebb kerülök ahhoz, hogy mit is keresek itt a Földön, ezek a rendkívüli emberek azonban nem akarják eladni a gondolataikat azzal, hogy a tömeg nyelvén beszélnek, mert akkor sérülne az üzenet. A szavak már így is eléggé torzítják a valóságot. Jóllehet ők nem is azért írnak bármit, hogy eladják, hanem azért, mert teremtő szavaikat meg akarják örökíteni az fizikai univerzumban. A mai világunk azonban arról szól, hogy csak azt fizetik meg nagylelkűen, akinek tevékenységéből plusz pénz és vagyonátrendeződés keletkezhet.) Aki az emberek érzelmi befolyásolásának mestere és rá tudja a tömegeket venni arra, hogy vásároljanak olyan dolgokat, amire nincs is szükségük, maga lesz a király. (A tömegtermékek eladásának egyik fellegvára pedig Hollywood. Amit a sztárok viselnek és használnak, az menő és “kell”.)

Ugorjunk vissza a bejegyzés elején említett filmrészletre:

A jelenet legfontosabb mondata az utolsó: “Minden világos. De nem mondok le őróla.” John Gage tudta, hogy van pénze, és ezért lesz még lehetősége villantani A nőnek. A világban ugyanez történik a gazdasági döntésekkel is. Egy korábbi bejegyzésemben már említettem az ír szavazást a Lisszaboni Szerződésről. Az első körben a nép leszavazta. Az EU bürökrácia mögött háttérből irányító pénzügyi erők ebből nem azt szűrték le, hogy az ír embereknek nem kell a közös EU alkotmány, hanem azt, hogy “bizonyára rosszul kommunikáltunk”. (=nem mostuk ki az agyakat eléggé.) Ezért aztán a második körben az eladás része a félelem kapszula lett. Elhitették az ír néppel, hogy a Lisszaboni Szerződés nélkül az ország lemarad a fejlődő Európa mögött és az senkinek sem érdeke, legkevésbé a népnek, aki ugye jól akar élni. Jött egy újabb “eladás”, és másodszor megszavazták a csatlakozást. Az írek nem élnek jobban azóta, sőt. Viszont elképesztő mennyiségű adósságot halmoztak fel, ami az eredeti cél volt. Akié az adósság, az irányít mindent. Az erősebb – és ügyesebben ugató! – kutya él nemi életet. Ez ilyen egyszerű. A politikában rövid távon a kommunikáció a lényeg, hosszú távon pedig az a képesség, hogy megmagyarázd azt, hogy miért nem az történt, amit ígértél. Vagyis minden kommunikáció és a magyarázatok, eszmék eladása.

Miért rágom meg ennyire ezt a csontot, szinte már unalomig? Hiszen ezt mindenki tudja…

Nos, a tudás önmagában nem sokat ér. Az elméletek és a gyakorlat két külön pálya. Az iskola arra megy rá, hogy az elsőben legyél “büfé” (=nagyon jó), aztán a gyakorlati oldalát majd beléd idomítják később. A lényeg az, hogy ne tanuld meg túl korán tudatosan megfigyelni a saját érzelmeidet. (Persze ezt az oktatók sem tudják, mert ez már következmény.) A nem tudatosan megélt érzelem (pl. vágyakozás az után, amit a társadalom belém akar diktálni) ugyanis póráz, amin keresztül mindenkit rángatnak.

Visszatérve egy pillanatra megint a már említett filmhez, nézzük meg ezt a részletet:

Az üzletember az iskolában vágódik be azzal, hogy eladja a hétköznapiságát, majd 2 cukipofa kutyával varázsolja el a csajt – egy korábbi jelenetben pont a nő említi, hogy 2 kutyus kéne ebbe a házba -, a végén pedig a gyerekkori történet után már nem csak a nő hisz a palinak, hanem már a néző is. Színek, zene, csillogó, megértő női szemek. Kész. Tudjuk – ha végignézzük a filmet -, hogy a milliárdos pali szemét módon játszik a nő és a férje érzelmeivel és kihasználja őket, de itt mégis szeretjük egy kicsit. Mert egy kicsit ő is olyan, mint mi, hétköznapi emberek. Nem kapja meg azonnal, amit akar. És ezért megbocsájtunk neki.

„Hazudtunk reggel, éjjel meg este…” Végre(!) valaki kimondja az igazat. Ismerős? Pártállásra való tekintet nélkül egy ilyen lebukást(?) követően a vezető lemond minden normális országban. Ha viszont jó a kommunikációs tanácsadód, erre nincs szükség, mert minden eladás, csak a hazugságot kell becsomagolni másként. Ha el tudsz adni egy ilyen elkúr@st, akkor király vagy (és nagyon sokat fizetnek neked). Kérlek ne akadj bele ebbe, ha számodra egyébként az „öreg Ferkó” szimpi tag valami oknál fogva. Itt nem Gy. F. a lényeg. Lehetett volna bárki az ő székében, egyszerűen ügyesen eladták az “igazmondó” embert. Ennyi az egész. Ma már erről szól a politika.

A média manipulációjáról született egy remek német alkotás néhány évvel ezelőtt, Free Rainer, a tévéd hazudik címmel, amelyet nem reklámoztak agyon, talán nem véletlenül. Nézzétek meg ezt a 7 perces részletet, nagyon tanulságos:

(A film arról szól, hogy a nézettségi mutatókkal hogyan manipulálják azt, hogy a tömeg befolyásolható és igénytelen maradjon és hogy egy hős ezt hogyan szeretné megváltoztatni.)

Az előző cikkben említettem nektek a spiráldinamika modelljét, melynek lényege, hogy a tudati fejlődés különböző szintjein állunk mindannyian, és sokszor azért nem tudjuk egymást megérteni, mert a zöld szinten álló, már másokért is felelősséget vállalni akaró ember a törtető, még csak ego szinten működő pirosakat oktatja, arról, amit ő még nem érthet, mert nem “nőtt fel” az infóhoz. Ez nem tekinthető „hibának” a piros tudatosságú ember részéről, mindössze így működik a fejlődés. A tenger mélyén úszó halak nem látják a magasan repülő madarakat. Ha nincs közös nevező, nem értjük meg egymást. Ráadásul megfelelő tudatosság nélkül a legkisebb ellenállás irányába haladunk, mert az kényelmes. Popper Péter: Belső utak könyve c. művében így ír erről: “Minden lelki folyamat – hacsak művi szabályozás nemtörténik – spontán a legkisebb ellenállás irányába hat. Pszichés reakcióink is spontán a legkisebb ellenállás irányába fordulnak. Ezért szenvedik el pl. a legtöbb agresszivitást a gyerekek, a beosztottak, mert ők a legkiszolgáltatottabbak, velük szemben a legkisebb a rizikó, ők jelentik a legkisebb ellenállás irányát.”

Legkisebb ellenállás, manipuláció, eladás, dezinformációk, irányított kommunikáció. Mégis, mit tudok ebből tanulni azon kívül, hogy ez “gáz”?

Először is azt, hogy ez a helyzet nem “gáz”, hanem VAN. Ez a valóság. Pont. A világ azért ilyen, mert ilyenné tettük. Aki gondolkodik, vezető lesz, aki nem, az követő. Ha hagyom, hogy érzelmileg befolyásoljanak, mert bennem lévő változatosság iránti szükséglet miatt logikus, bal agyféltekés érveket keresek az érzelmi, jobb agyféltekés döntéseimre, akkor irányítanak engem. Ez persze nem feltétlenül baj, hogyha végig tudok róla. Hiszem, hogy az életben az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy tudatossá tegyük azokat a folyamatokat, amelyek hatására döntéseket hozunk.

Az élet adás-vétel. Ebben a sorrendben. Amit adsz, az jön vissza. Ha szeretném mások figyelmét megkapni Én is, meg kell tanulnom kommunikálni: őszintén egyetérteni, kedvesen – de határozottan – ellentmondani, szívből elnézést kérni, örömmel megdicsérni, felemelően elismerni mindent, és mindenkit, amit és akit képviselek. Mivel mindenki a saját szintjén “nyomorog”, ezért azzal nem jutok előrébb, ha büszkén és egóból nem értek egyet a másik ember nézeteivel. Ha megpróbálom megérteni azt, hogy “ő honnan jön” (=ilyenkor az történik, hogy a tudatalattim igyekszik megfejteni azt, hogy a másik ember pl. a spiráldinamika modellje szerint éppen „milyen színű” tudatállapotban van), akkor van esélyem arra, hogy a másiknak el tudjam adni a saját nézőpontomat. Ha a szeretet és az EGYség vezérel, akkor nem kihasználni fogom és lecsapolni az energiáit a másiknak, hanem egy olyan konstruktív (=építő) helyzetet teremtek, ahol az energia cserél és feltölt.

A háborúk, gazdasági és politikai csatározások – amelyeket gyönyörűen adnak el nekünk a médián keresztül -, és az egyre nehezebb általános életkörülmények + a terjedő közöny(!) lehet az oka annak, hogy egyre többen keresnek közösségeket, vagy lelki kapcsolatot olyan emberekkel, akik érzik, hogy ez a hedonista világkép nem annyira ötös. A létrejövő szerveződések azonban nehezen tudnak nagyok lenni, amelynek meglátásom szerint az az oka, hogy egyrészt a tömeg méretéhez képest a tudatosan gondolkodók száma nem túl sok, másrészt pedig sok esetben az önmagukat tudatosnak gondoló emberek egyszerűen nem tudnak eladni. Nem az a nagy mutatvány, ha azokra sikerül hatással lenned, akik úgy rezegnek ahogy Te, hanem az, ha olyanok szívét éred el, akik még egy másik létrendi szinten tapasztalják meg a vanságot.

Az eladás célja mindig az, hogy „a vevő” által tudat alatt feltett kérdésre, mely így szól: “Mi ebben a jó nekem?”, olyan választ adjunk, ami a fogadó felet érzelmileg megmozdítja. Az üzenetet mindig meg kell tudni tisztán, hatásosan szavakba és tettekbe önteni lehetőleg úgy, hogy az összefogás valamiért és ne valami ellen történjen. Én arra bíztatok mindenkit, aki változtatni akar a világon, hogy tanulmányozza az eladás művészetét, mert a dolgoknak nincsen minősége, csak annak, aki használja őket. Magyarul ha jól célt szolgálunk azzal, hogy eladunk egy ember- és szeretetközpontú eszmét, akkor a pozitív “manipuláció” (értsd befolyásolás) eredménye pluszos. Ha tehát mostantól fogva valakivel összefutsz és vitába keveredtek, bátran állj elé és kérdezd meg mosolyogva: “Na öreg, mit akarsz ma nekem eladni?” És ha olyan eszmét, amitől a világ a szeretet – és ahogy Hamvas Béla a történet előtti (=létállapot, melyben MI van ÉN helyett) időre vonatkoztatva a LÉT – irányába halad tovább – és Te hiszel abban, hogy ez Téged is épít -, akkor működjetek együtt. 🙂

Nagyon lényeges pontja az „eladásnak”, hogy nem pénz kell hozzá, hanem egy lényedből fakadó mély hit az eszmében, amit képviselsz. John Gage-nek – a fent említett filmben – ugyan egy bizonyos szintig ment az eladás folyamata, a történet végére azonban kiderül (mert Hollywood ezt akarta nekünk eladni!), hogy a pénz nem minden és van a léleknek egy olyan szintje, ahová nem érsz el akkor sem, ha tiéd az összes zsé a világon. Ettől függetlenül az, aki elér odáig (a lélek azon szintjéig), ugyancsak eladta magát azzal, hogy őszintén felvállalta önmagát és ezt megfelelő módon kommunikálta le a világ felé.

Próbáltam magam meggyőzni még korábban, hogy ez túl egyszerű magyarázat a világ irányának meghatározását illetően, de mindig ide lyukadtam ki, ezért gondoltam, hogy ezt leírom egy bejegyzésben. Tiéd lehet tehát a legfantasztikusabb, világrengető ötlet, ha nem tudnod eladni, nem sokra mész vele. (Tom Hopkins, Stephen R. Covey, Dale Carnegie sokat segíthetnek ebben neked.) Fontos megjegyzés: Sokszor a legmélyebb és leginkább sorsfordító írások, könyvek „reklámja” azért olyan gyenge, mert a tömeg nem érti az üzenetet és így nincs sok értelme népszerűsíteni azt.

Na elmegyek a kocsmába és hatással leszek egy kicsit a hozzám hasonló „kocsmatöltelék cimboráimra”, hogy megvegyék az eladásra szánt nézeteimet, különben még elmarad a visszaigazolása annak, hogy VAGYOK. 🙂 Egészségetekre nagyon sok szeretettel!

Vigyázat, csapda!!! (Kiegészítés 2012. szeptember 21-én): Az alább olvasható véleményeknek köszönhetően rájöttem, hogy a cikkben említett folyamat egy féligazság, ami valójában hazugság. A „minden az eladásról szól” c. világnézet ugyanis csak egy olyan valóságban nyer igazolást, amelyben az egyén nem törekszik a benne lévő metafizikai igazságra (valamiről nem mondom, hogy ez jó, amikor tudom, hogy az sz@r, akkor sem, ha jól tudom tálalni és így mások is egyetértenek velem), hanem önhazugságokkal nyugtatja önmagát, hogy az érvényesülés és a boldog élet titka a megfelelő kommunikáció. Ezzel kapcsolatban rövidesen írok egy újabb bejegyzést, mert fontosnak tartom, hogy a blog olvasói különbséget tudjanak tenni a szubjektív valóság és az objektív IGAZság között. Én is most értettem meg, hogy ez mit is jelent. (Erre az írásra való önreflexióként írtam egy „folytatást”: Az „eladás” hazugsága.)

Köszönöm Kozma Szilárdnak, Joó Violettának és Szabó Lindának a kíméletlen, engem az abszolút igazság felé irányító egyértelműen jó szándékú hozzászólásaikat!