Igazzá(?) vált hazugság(?)

Szerző: Józsi bácsi | nov 20, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Összeesküvés "elmélet"

Igazzá(?) vált hazugság(?)

Évek óta foglalkoztat a gondolat, hogy vajon kik és milyen irányba terelgetik a történelem folyamát, egyáltalán létezik-e egy olyan, háttérből működő irányítás, mely “nem hagyja”, hogy természetes, emberközpontú valóságot teremtsünk. Pontosabban fogalmazva elfoglalják a figyelmünket – mert hagyjuk(!), hogy ezt tegyék – , hogy ne a lényegre (=ki vagyok én?) koncentráljunk és ne a helyes kérdéseket tegyük fel, s így mi magunk leszünk az okozói annak, hogy nem úgy élünk, ahogy szeretnénk. Emberközpontú valóság alatt azt értem, melyben nem a haszon és az életben maradásunk mumusaként emlegetett folyamatos gazdasági növekedésé lesz a főszerep, hanem az egymás ideje és munkája iránti tiszteleté, az egyéni és szociális egészségé és a felebaráti szereteté. (=Ne tégy olyat mással, amit önmagadnak sem kívánsz!)

A válasz, melyet kérdéseimre találtam a mai világban némileg tabunak számít és egyértelműen az összeesküvés elméletek kategóriájába sorolják, de én igyekszem ebben a bejegyzésben bebizonyítani azt, hogy ez lehet, hogy mégsem elmélet. Ha bármikor úgy érzed, hogy “na ez már sok, ez a Józsi egy elvetemült, félreinformált, előítéletektől fűtött buta ember”, akkor nézz utána a forrásoknak, amiket említek és azokra kéretik haraggal lenni. 🙂 Azt azonban előre bocsájtom, hogy bár vitatott dolgokról fogok írni, a végének lesz egy pozitív kicsengése, mely rávilágít arra, hogy semmilyen eszme nem működik közreműködők nélkül…

Bizonyára Ti is észrevettétek azt, hogy a mai nyugati világ legmegosztóbb jelzője az, hogy valaki antiszemita, vagy rasszista. És az is bizonyára feltűnt, hogy ha a zsidóság vagy a cigányság a célpont, akkor óriási a balhé, ha a muszlimok vagy perzsák (“az iszlám”), akkor az teljesen normális. Ez nem csak nálunk, Magyarországon igaz, hanem szerte a nyugati világban. Azok a köcsög arab terroristák. Ugye hallottad már Te is? Hmm. Én eddig 3 arab országban jártam és valóban vannak számomra furcsának tűnő szokásaik (számomra érthetetlen a nőkkel szembeni bánásmód), alapvetően rendkívül kedves, szeretetre méltóak is tudnak lenni az arabok, akik mellesleg ugyanúgy tisztelik a hagyományaikat, mint a zsidók. (Lehet, hogy némelyikkel nem értünk egyet, de attól azok még hagyományok.) Mint pl. az is, hogy kamatot csak akkor szabad szedni, ha a kihelyezett hitelből valódi többletérték keletkezett, és kizárólag a nyereségen osztozik a bank és a hitel felvevője. (Lehet, hogy pont ez a baj velük?) Megjegyzem, hogy Izraelben is többször jártam és fantasztikus országnak tartom a benne élő emberekkel együtt, ezt a következőkben leírtak előtt fontosnak tartom megjegyezni.

Az általam megismert kutatási munkák arra engednek következtetni, hogy az egész megosztás és megosztottság egyik(!) légyeges külső(!) eredője az ortodox júdaizmus eszméiből fakad, melynek alapja a Babilóniából származó Talmud (jelentése: tanítás), pontosabban fogalmazva annak csak bizonyos(!) részei. (Azért fontos kihangsúlyozni, hogy bizonyos részek, mert más részei viszont komoly hagyománytiszteletről tanúskodnak!) Természetes dolog, hogy csak azt lehet megosztani, aki hagyja (ez ugyanis a belső! eredő), tehát valójában mi vagyunk az okozók és a személyes felelősségünket eszem ágában nincs kisebbíteni, de ez egy lényeges puzzle darabka, ha megismerjük, hogy mi van benne leírva. (Van egyébként egy lényegesen megengedőbb Jeruzsálemi Talmud is, ami kevésbé kirekesztő eszmeiségű.) Nagyon fontos megérteni, hogy ez az eszmeiség nem feltétlenül egy bizonyos népcsoport sajátja (i.e. nem a zsidók, mint nép van az eszme mögött), hanem néhány olyan szellemiségű (vallási) vezető – akiket az ugyancsak zsidó (bizonyos kutatások szerint nem is zsidó) Názáreti Jézus farizeusoknak hívott -, akik merőben másként gondolkodnak, mint az a népcsoport, akit egyébként vezetnek. Ami a legmeglepőbb volt számomra a különféle kutatómunkák olvasása során, hogy valójában az egész eszmeiség legnagyobb elszenvedője talán maga a (nem túl vallásos, hétköznapi) zsidóság, és ők – sokan legalábbis – nem is tudnak erről. (Legfőképpen azért, mert a gerjesztett zsidózás rájuk hat a leginkább.) Elmondom mindjárt, hogy miért gondolom így.

Fontos megjegyzés: A továbbiak elolvasásához teljes nyitottság szükségeltetik (különben tutira elkapcsolsz :)), mert számos olyan következtetést von le, ami ma valahol tabunak számít. Lehet, hogy az eszmefuttatás téves, de ennek ellenére szerintem(!) logikus és olyan történészek és kutatók forrásaiból származik, akik számomra hitelesnek tűnő információkra alapozzák a véleményüket és legfőképpen a dolgok egy olyan aspektusáról mesélnek, ami a tömegtájékoztatásnak nem része! Ha másért nem, már ezért érdemes megfontolni ezt a verziót is. ”Honnan tudhatjuk bizonyosan, hogy az az igazság, amit mindenki elfogad annak?” Ezt a kérdést én mindig felteszem magamnak. (Ha mégis tévednék, mindenkitől elnézést kérek, de azért javaslom, hogy a másik oldal történészeit is hallgassuk meg!)

Na nézzük…

Szeretném hangsúlyosan leszögezni, hogy a zsidósággal és a cigánysággal semmi baj nincsen. Az általánosítás mindig és mindenhol tévútra visz! Ugyanolyan tökéletes népcsoport(ok) Isten csodálatos teremtményeiből, mint mindenki más, a probléma kizárólag azzal lehet, hogyha bárki közülük – mint ahogyan a kaukázusi, ázsiai vagy afrikai népcsoportok egyedei közül is – deviáns módon úgy gondolja, hogy neki több joga van az életben (és az életHEZ), mint kötelessége és jogtalanul uralkodhat mások felett és elveheti azt, amiért nem ő dolgozott meg. Nem is beszélve mások életéről. (Lásd “Osama bin Laden és tömegpusztító fegyverek elleni” kamu háború, melynek következtében millió számra haltak meg ártatlan civilek Afganisztánban és Irakban egyaránt!) Mint egy korábbi cikkben említettem, az én felmenőim között is van, aki zsidó származása révén a II. világháborúban munkatáborba került és ott halt meg, csak hogy tiszta legyen a kép, hogy mennyire fontos számomra az objektivitás!

A jövő-kép-telenség(?) című bejegyzésben már utaltam rá, hogy az öngyilkos palesztin merénylők valójában végső elkeseredésükben választják a halál eme, számunkra érthetetlen formáját, tekintve, hogy az elmúlt 100 évben a Palesztina területére betelepített zsidóság magasan kiképzett és (fizetett) katonasága (!) – tehát nem a zsidó nép en bloc, mint olyan – szinte minden használható földterületet elvett tőlük. Tudom, hogy a hírekben és a történelemkönyvekben ezt nem így tanítják, de nézzétek meg ezt a statisztikát (a meggyilkolt izraeliek és palesztinok arányáról), valamint az Occupation 101 c. dokumentumfilmet (a teljes film angol nyelven megtekinthető itt), amelyben izraeli katonák mondják el, hogy milyen parancsra kellett cselekedniük annak idején. És azt is nézzétek meg, hogy a palesztinoknak hagyott földterületek jelentős része terméketlen sivatag. Íme:

Ezeket az információkat – bár a fősodrású média nem foglalkozik ezzel – az internet által egyre többen ismerik már, köztük olyan fiatal, amerikai (zsidó származású) aktivistákhoz is eljutott, akik Izrael palesztin-elnyomó politikája elleni tiltakozásuk jeléül pl. a gázai övezetbe utaztak, hogy megakadályozzák azt, hogy a palesztin emberek házát az izraeli katonaság ledózerolja. Köztük volt a tragikus halála miatt híressé vált 23 éves Rachel Corrie is, aki odaállt egy bulldózer elé, az meg nem vette ezt figyelembe. (Erről szól a „The Killing Zone” c. brit dokumentumfilm is.) Ebből a szempontból pedig az 1948-ban megalapított Izrael állam „béke” irányába történő cselekedeteit az sem teszi jogossá, hogy enélkül a területfoglalás nélkül a mai Palesztina területén nem egy modern, kereskedelmi és gazdasági szempontból fejlett, demokratikus társadalom élne. (És nem állíthatjuk 100%-os bizonyossággal azt sem, hogy ez nem lenne így!)

Mégis milyen eszmeiség az, amely ezt lehetővé teszi?

Itt jön a képbe a Babilóniai Talmud (BT) – és legfőképpen annak néhány fontos része -, mely az ortodox júdaizmus egyik alapkönyve. (Az eszmeiség hátteréről, és annak a mai zsidóság életére vetített hatásáról Michael Hoffmann amerikai történész 15 éves kutatómunkája által megírt Judaism Discovered c. könyvét vettem alapul. Mr. Hoffmann kutatómunkája annyira alaposan lett összeállítva, hogy a könyv hátulján egy rabbi méltatja(!) a szerző Talmuddal kapcsolatos ismereteit, a wikipedia ennek ellenére egy holokauszt-tagadó revizionistának írja le, de én azt mondom, hogy mindenki olvassa el a könyvet – aki angolul tud – és utána mondjon véleményt!)

A BT (melynek rövid kivonata magyarul is eléhető ezen a weblapon, vagy angolul itt olvasható) egyértelműen megkülönbözteti a szellemiség követőit annak nem követőitől. Ez nem kizárólag a nem zsidó származásúak alacsonyabb rendű megkülönböztetéséről szól, hanem azon zsidókéról is, akik a BT eszmeiségét nem tekintik sajátjuknak (ezeket tanulatlanoknak, azaz am-haa-retz nek nevezi az eredeti könyv, akiktől minden talmud-ismerőnek tartózkodnia kell). A könyv tehát mindenkivel – a nem igazán “hívő” zsidókkal is, aki a túlnyomó többség! – szemben kirekesztő, aki nem követi annak szigorú, felsőbbrendű szellemiségét. Ez egy kulcspont, mert pont ez a fajta szellemiség, ami miatt az egyébként gerjesztett és rendkívül jól jövedelmező – antiszemitizmus működik. (Azért mondom, hogy gerjesztett, mert szerintem nincs olyan ember, aki antiszemitának születne…) Az oly kényelmes általánosítás csapdájába beleszaladva a túlélésért küzdő tömeg gondolkodás helyett zsidózni, cigányozni és legfőképpen megosztani kezd, ahelyett, hogy megvizsgálná a saját(nak hitt) gondolatai eredőjét.

Nagyon fontos látni azt, hogy ez az a tömeglélektani irracionalizmus – amiről Gustave Le Bon 1923-ban írt könyve is szól -, melynek köszönhetően bármilyen háború, holokauszt vagy Gulag megvalósulhat. A nép – a gerjesztett propagandának köszönhetően – felvesz egy adott „pozíciót” és az embertársai humán létét teljességgel figyelmen kívül hagyva hadonászni kezd és kirekesztővé válik. (Megjegyzem: EZ A CÉL! Az irányítók célja pont az, hogy ez megtörténjen, mert megkívánt rendet csak megtervezett káoszból lehet létrehozni! Ez a hegeli dialektika alaptétele: probléma – reakció – megoldás! Ha valamit el akarsz érni, kelts problématudatot, szolgáltass rá egy reakciót, melyet a tömeg átvesz, aztán a végén a tömeg fogja akarni azt a megoldást, ami az eredeti cél volt. Probléma+reakció+megoldás. Minden háborút így robbantottak ki. Csendben jegyzem meg, hogy a Mossad, azaz az izraeli titkosszolgálat mottója a következő: By way of deception, thou shalt do war. Megtévesztés által háborút robbantunk ki. Ehhez most mást nem is fűznék hozzá.)

A zsidóság szerepének tisztázása azért is nagyon fontos, mert személyes tapasztalataim szerint a túlnyomó többségük nem is vallja magáénak a kirekesztő gondolkodást (olvassátok el a BT Sanhedrin 59a nevű fejezetét eme jelző megértéséhez!), másrészt sajnos sok olyan nem zsidó származású ember van, aki viszont ez alapján az eszmeiség alapján gondolkodik, főleg vezető körökben. (Ilyen pl. a Bush család, akik előre megfontolt gazdasági céllal háborúba küldtek több ezer amerikai katonát, hogy terroristának kikiáltott afgán és iraki embereket – köztük 1 millió civilt, aki ugye “collateral damage”, vagyis járulékos kár – öljenek meg). Michael Hoffmann egyértelműen leírja azt, hogy itt nem vérségi kapcsolaton alapuló népek kulturális örökségében kell keresgélni, hanem a Babilóniai Talmud némely tanításán alapuló kabbalisztikus szellemiség azon pontjait kell közelebbről szemügyre venni, mely bizonyos embereket mások fölé helyez minden szempontból, és amely alapján a szellemiség képviselői nem a felebaráti szeretet mentén cselekednek és hoznak komoly horderejű politikai és gazdasági döntéseket, hanem csakis a saját érdekeiket nézik akkor is, ha ezzel mások életébe belegyalogolnak. (Mondván: “Ha valakivel ezt meg lehet csinálni, akkor úgy kell neki!”) Sokszor elmondtam már, de megismétlem: Egy eszme annak alkalmazása során nyeri el a minőségét.

Érdekes adalék egyébként ehhez a témához, hogy a mai zsidóság kb. 80-90%-a az ún. (németnek nevezett) askenázi vérvonalból származik, 5-10% az ún. széfárdi zsidók (júdaizmus vallását követő berberek, arabok), néhány százalék pedig innen-onnan. Történelmi kutatások szerint (melyek hitelességét ugyan a fősodrású történelem nem tartja 100%-osan bizonyítottnak) a német-askenázi vonal főként a kazár nép leszármazottaiból áll, akiknek a vérségi őshazája nem Palesztina, hanem kb. a mai Grúzia. Ezt a témát nagyszerűen járja körbe az ismert svéd-izraeli történész Israel Shamir, a tel-avivi születésű, Londonban élő zenész, politikai aktivista Gilad Atzmon, az Amerikában élő zsidó történész, Normal Finkelstein (akinek „Holokauszt-ipar” című könyve magyarul is kapható), vagy akár egy kanadai egyetemi professzor, az ugyancsak zsidó Henry Makow, akinek a szülei Auschwitzban veszítették életüket, mégis a munkásságuk jelentős részében erről a kérdéskörről publikálnak! Számomra igazán megdöbbentő, hogy ők mennyire nem a megszokott módon közelítik meg ezt a témát és tulajdonképpen a zsidó népet védve egyértelműen az izraeli politikát és az agresszív cionista mozgalom mögötti érdekeket teszik a főleg közel-keleti háborúk – de az I. és II. világháborúk – felelősévé (is)! (Ne felejtsük el, hogy az I. világháború pont fél évvel a korlátlan pénzügyi likviditást lehetővé tevő amerikai FED megalapítása után tört ki, mely egyértelműen a Rothschild dinasztiához köthető, a modern Izrael állam pedig sokak szerint a Szuezi-csatorna miatti geopolitikai érdekek miatt ugyancsak Rothschild érdekből kezdett alakulni a XIX. század végén. Jóllehet lehet ezt is összeesküvés-elméletnek hívni, de szerintem ez egyszerű tészta: Itt nem egyszerűen pénzről van szó, hanem rettenetes mennyiségű pénzről, amely a hatalom alapja.)

Hogy a tudatosan gerjesztett – és nagyon sok izraelit zavaró és ezért Izraelből elvágyódó! – kirekesztő gondolkodás mennyire tapasztalható magán a zsidó államon belül is, arról az amerikai-izraeli kettős állampolgár Jack Bernstein nevű askenázi pasas, 1985-ben írt “Egy Amerikai zsidó élete Izraelben” c. rövid könyve mesél, aki a közel-keleti országba költözve elvett egy széfárdi nőt, ám onnantól fogva másodrendű állampolgárként kezelték, mert hogy a széfárdiak a “megtűrt zsidók”. Hmmm… A könyve megjelenése után (melynek angol nyelven itt elolvasható a rövidített kivonata) pár évvel a pali „baleset” áldozata lett. Egyébként, hogy egy teljesen fősodrású médiában is kapható könyvet említsek, néhány éve az amerikai bestseller listák élére keveredett, két neves egyetemi professzor, John J. Mearsheimer és Steven M. Walt “The Israel Lobby and U.S. foreign policy” (Az izraeli lobby és az amerikai külpolitika) c. munkája világosan leírja, hogy az amerikai politikát mennyire nem az amerikaiak, hanem a már említett farizeus gondolkodás által áthatott izraeli lobbi céljai szerint irányítják, persze a könyv megírásáért cserébe jól kirúgták őket a munkahelyükről… Nagyon fontos ismét(!) megjegyezni, hogy ez nem az izraeli népről szól (ők az elsődleges áldozatai ennek az eszmerendszernek, hiszen rengeteg negatív energia irányul feléjük az informálatlan embertömegektől!), hanem kizárólag azokról, akik az említett szellemiséget követve úgy gondolják, hogy rabszolgaként tekinthetnek az értékelőállító kisemberekre legyen az zsidó vagy gój.

Józsi, ne viccelj már! Hát mi ez a zsidózás, Te is kezded?

Nem. Igyekszem a lehető legtárgyilagosabban írni a témáról, mert úgy gondolom, hogy ezek az információk fontosak, hogy megértsük mi van az egész zsidózás mögött, ugyanis a kutatásaim alapján a valóság nem felel meg annak, amit a médián nevelkedett tömegek gondolnak.

A kérdés felmerül, hogy ha itt mégis valami összeesküvésről lenne szó, hogy lehet az, hogy ezek az információk mind elérhetők ma már? Miért nem akarják őket titkolni?

A kérdés nagyon jó. A válasz pedig kettős. Egyrészt azért nem akarják ezeket kontrollálni, mert az internet miatt nem is nagyon lehet, ezért inkább rengeteg szakértői ellenvéleményt is felvonultatnak, aztán derítse ki valaki a sárga csekkek kifizetéséért folytatott küzdelemben, hogy mi is lehet az igazság (“Good luck!”), nem is beszélve arról, hogy a tömegtájékoztatásban azért ilyen információk nincsenek benne és így a hitelességüket is megkérdőjelezi a tömeg! A másik oldal pedig az, hogy az érdekek és a pénzimádat köré felépített összefonódások olyan erősek már a kisember szintjén is, hogy nekem (“közönséges” halandónak) is a saját kényelmi zónámat kellene átlépnem ahhoz, sokszorosan többedmagammal, hogy a már működő rendszeren változtatni tudjak, tekintve, hogy én is hozzájárulok ahhoz nap, mint nap, hogy ilyen rendszerben éljünk. Most őszintén: még ha esetleg tudom / látom is, hogy mi az (általam vélt) igazság, kimenjek fellázadni, hogy esetleg bebörtözzenek vagy lepuffantsanak? Az, hogy ez így alakult, egyáltalán nem véletlen és mint már korábban említettem, én is szolgáltatom ehhez az energiát! Az információk pedig azért jönnek ki most, mert ki kell jönniük. Emlékeztek, hogy mit írtam a Csak tegyük fel… c. bejegyzésemben, hogy az információ energiának áramolnia kell, mert az élet tulajdonképpen egy folyamatos energia-körforgás?

A felületes “forgatókönyv” úgy tűnik, hogy létezik, s ebben az is le van írva, hogy az igazságot azok fogják elmondani a világ valódi menetéről, akik a gazdasági irányítást birtokolják. A “vallomás” pedig az írás szerint azért jöhet ki, mert az egész pénzügyi/gazdasági és ellátórendszer felépült a tudatosan megtervezett (és a nép által örömmel üdvözölt!) hatalmi struktúra köré (demokrácia van, melynek jelentése a „nép uralma”, s bár ez egyáltalán nem így van), egy radikális változáshoz, egy valóban emberközpontú világhoz össze kellene omlania szinte az egész meglévő pénzközpontú rendszernek, azt pedig senki nem szeretné. A kényelemzóna erősebb, mint a változás igénye. Erről szólt A „szabadság” ára c. bejegyzésem még korábban. A jelenlegi világot eladósításba csomagoló pénzrendszer – amit sokan (köztük én is) bírálok állandóan – tette lehetővé a gyors modernizációt, amely gyümölcsének (almájának) ízét nap mint nap élvezem, bár való igaz, hogy azért néha a torkomon akad a falat. (Lásd olcsó hitelek és könnyű pénzkereseti módszerek, melyeknek csak az előnyeit reklámozzák.)

Az említett „forgatókönyv” tulajdonképpen egy röpirat, az 1902-ben az orosz cárnál megtalált, azóta már többszöri esetben hamisítványként bizonyítást nyert (antiszemita) írás: A Cion bölcseinek jegyzőkönyvei, amely – még ha szándékkal is íródott a zsidóság ellen – igen érdekes összefüggésekre mutat rá. Maga a könyv tulajdonképpen Maurice Joly francia ügyvéd „Genfi párbeszédek (a pokolból)” c. szatírájának alapján készült minimum 60%-ban, s bár így a „hitelességével” kapcsolatban valóban nincs túl sok kérdés, döbbenetes módon mégis(!) sorra valósulnak meg egymás után a benne leírtak. Magyarázat és elmélkedés helyett itt van néhány részlet, melyekről döntsd el Te, kedves olvasóm, hogy mennyire felelnek meg a valóságnak… (és ha a teljes írást szeretnéd elolvasni, akkor töltsd le innen!)

A politikai szabadság gondolat, nem pedig tény. Ezt a gondolatot csalétekül kell tudni használni, valahányszor szükségesnek mutatkozik a tömegeket saját pártunkra állítani annak megsemmisítésére, aki a hatalmat birtokolja…

..Volt idő, amikor a jóhiszeműség és a becsületesség uralkodott. A szabadság gondolatát ma lehetetlen megvalósítani, mert senki sem tudja, miként használja mérséklettel…

A politikának nincs semmi köze az erkölcshöz. Az az uralkodó, akit az erkölcs vezérel, nem jó államférfi és ezért bizonytalan a maga trónján. Annak, aki uralkodni akar, egyaránt kell igénybe vennie a cselvetést és megtévesztést…

A kellő munkamódszerek kidolgozásánál figyelembe kell venni a tömeg hitványságát, lanyhaságát, állhatatosságát, azt, hogy képtelen megérteni és tiszteletben tartani saját életének vagy jólétének feltételeit…

Korlátlan kényuralom nélkül nem maradhat fenn egy civilizáció sem, hiszen az nem tömegeken nyugszik, hanem azok vezetőin, bárkik is legyenek azok. A tömeg barbár, és ezt a barbárságot minden alkalommal kimutatja. Abban a pillanatban, amikor a tömeg kezébe kaparintja a szabadságot, az azonnal anarchiává változik, mely a legmagasabb fokú barbárság…

Az erőszak legyen az alapelv, a megtévesztés és ravaszság pedig a követendő irányvonal ama kormányok számára, melyek nem akarják koronáikat valamely új hatalom lábai elé helyezni. Ez a rossz az egyetlen eszköz, mellyel a célt, a jót elérhetjük…

A régmúltban mi voltunk az elsők, akik bedobtuk a néptömegek közé ezeket a jelszavakat: „szabadság, egyenlőség, testvériség”, s ezeket a szavakat azóta is sokszor megismételték ostoba papagájok; melyek mindenfelől leszálltak erre a csalétekre. Vele együtt elvitték a világ jólétét, az egyén igazi szabadságát, mely azelőtt oly jól meg volt védve a tömeg nyomásával szemben. Az önmagukat bölcseknek képzelők, az intellektuelek a maguk elvontságában mit sem tudtak kezdeni ezekkel a szavakkal; nem vették észre, milyen ellentmondás van a szavak értelme és azok egymás mellé helyezése között; nem látták meg, hogy a természetben nincs egyenlőség, nem lehet szabadság; hogy a természet maga rendelte a nézetek, jellemek és képességek egyenlőtlenségét épp oly változtathatatlanul, mint az alárendelést a maga törvényei alá…

A világ népei és az egyének is azonosítani szokták a szavakat a tettekkel. Megelégszenek a látszattal és csak ritkán ügyelnek arra, vajon beváltják-e a közéletben elhangzott ígéreteket. Ezért kirakatintézményeket fogunk életre hívni, melyek ékesszóló bizonyítékát adják majd annak, hogy mennyire szolgálják a haladást…

Hogy kézben tartsuk a közvéleményt, azt össze kell zavarnunk oly módon, hogy addig és annyi egymásnak ellentmondó nézetnek adjunk hangot a legkülönbözőbb oldalakról, amíg el nem veszítik fejüket ebben a labirintusban és arra a meggyőződésre nem jutnak, hogy legjobb, ha az embernek egyáltalában nincs nézete politikai ügyekben, melyeket a közvélemény amúgy sem érthet meg, mert csak azok értik meg, akik irányítják a közvéleményt…

…és ez csak az első 2 könyvből néhány részlet és van ilyenekből 24! Én őszintén mondom nektek, hogy el tudom hinni, hogy ez tényleg egy gyűlöletkeltő propaganda írás, de mint ahogyan Machiavelli: A fejedelem c. könyvéből is nagyon sokat lehet tanulni Cesare Borgia kegyetlenkedéseiről (Sztálin kedvenc könyve volt!), így ebből is okulhatunk eleget teljesen függetlenül attól, hogy mennyire hiteles. (Ne felejtsétek el, hogy pl. Szün-ce: A háború művészete c. műve is alapmű az emberi pszichológia manipulálását és jövedelmező stratégiák kidolgozását illetően!)

A rendkívül fontos tanulsága egyébként bármilyen ehhez hasonló, valójában fifikás erőszakra épülő eszmeiségnek, hogy az Isteni abszolútumtól tökéletesen elszakított társadalmi rendszert támogatnak, melyben a materializmus teremtményei az egyedüli értékek és a szellemi, lelki táplálékok haszontalan, gazdasági szempontból fejlődést nem eredményező “dolgok”. (Lásd a Pol Pot vezette Khmer Rouge diktatúra Kambodzsában, ahol – anekdoták szerint – minden szemüveges embert kinyírtak, mert azt feltételezték róluk, hogy ők intellektuálisak és így veszélyt jelentenek a rendszerre nézve.)

Van még egy kb. 40 perces előadás a politikai cionizmus témáját illetően, mely figyelmet érdemel, ez egy 1961-ben elhangzott beszéd egy Benjamin H. Freedman nevű egyébként korábban cionista szellemiségű zsidó származású üzletembertől, aki úgy döntött, hogy a személyes tapasztalatait megosztja a nagyközönséggel. (Rendkívül fontos, hogy ezt se indulattal nézd, kérlek(!), csak hallgasd meg, mert megvilágítja a történelem egy olyan oldalát, amelyről senki nem beszél és amelyből tanulhatunk mindnyájan! És amikor a zsidókról beszél, azt az elmédben NE azonosítsd a zsidó néppel, mert az megint az általánosítás csapdája!) Itt van a beszéd magyar nyelvű kivonata: Benjamin H. Freedman beszéde 1961 – A világháborúk eredete

Eme bejegyzés címét egyébként pont a jegyzőkönyvek szolgáltatták… mert lehet, hogy tényleg hazugság, de akkor miért van benne annyi rengeteg, valóságra hasonlító esemény?

A legfontosabb dolog a számomra döbbenetes, jelen valóságát hordozó gondolatok ellenére mégis az, hogy vajon elégszer nézek-e tükörbe, én. Ahogy Michael Jackson mondja az egyik híres dalában: “I’m starting with the man in the mirror!” (A tükörben lévő emberrel kezdem!) Ha nem jó kérdéseket teszek fel, akkor nem jó válaszokat fogok kapni és folyamatosan el fogom felejteni, hogy ki is vagyok én. Ha elhiszek mindent és érzelmileg belesétálok abba, amit nekem a világról a tömegmédiában állítanak, akkor annak vállalnom kell a következményeit! (Lásd pl. csalogató reklámok az olcsó hitelekről!)

Ha feltételezzük azt, hogy a jegyzőkönyvek – bár hamisnak tituláltak – mégis mesélnek arról, hogy mi volt és még mi várható, akkor önmagunk haraggal történő büntetése helyett egy felszabadító felismeréssel az elménkben és a szívünkben kiállhatunk az erkélyre és felkiálthatunk: “Hiszen ez zseniális! Ezek az emberek elképesztően okosan kitalálták ezt!” Mert bármennyire is ördöginek tűnnek ezek a tervek, valóban zseniálisan kihasználják az emberi naivitást, a butaságot, a kapzsiságot és az érdektelenséget. Aztán azt is hozzátehetjük: “Amíg én arra koncentrálok, hogy jól érezzem magamat és szórakozzak (szétszórjam a figyelmemet összpontosítás helyett!), addig nálam sokkal felkészültebb és stratégikusabb vezetők a világ menetét alakítják és ha engem az események hátsó szándéka (pl. a döntéseket érintő pénzek útjának megismerése) nem érdekel, akkor senkit nem hibáztathatok. Ezt a valóságot én teremtem azzal többek között, hogy nem akarom megismerni eléggé. Ennyi!” Ha végigolvasod ezt a hamisítványt, azt is látni fogod, hogy micsoda tervezőmunkát feltételez az egyes pontok megvalósítása, így aztán abban reménykedni, hogy az emberiségre váró dimenzióváltás(?) okozta felemelkedés hátradőlve fog megvalósulni, szerintem enyhén szólva álomszerű… Az emberi elme hatalmas erejű, de a tettek nem kihagyhatók! A változást a szellemi világban lévő megoldásokon keresztül tettek által tudjuk elérni a fizikai valóságban, meggyőződésem, hogy ezért születtünk ide a Földre!

Évekkel ezelőtt, amikor egy nagyon kedves zsidó származású barátommal beszélgettem a jegyzőkönyvekről, akkor ő csak annyit mondott, hogy ne foglalkozzam velük, mert hamisítvány az egész. Mikor azonban feltettem neki a kérdést, hogy olvasta-e és tisztában van-e azzal, hogy mégis minek köszönhetően valósulnak meg (valami érthetetlen oknál fogva) a benne leírtak – azzal a fontos kivétellel, hogy a valóságban a zsidóság túlnyomó részét és a nem zsidókat egyaránt használják, mint eszközt a távoli célok eléréséhez – akkor nem volt válasz. Meglátásom szerint az egyik legfontosabb pontja ennek az elmélkedésnek az, hogy a megoldás valójában az egyébként rendkívül okos zsidó nép kezében van. Ha ők is rájönnek, hogy használják őket (nem is kicsit), akkor felgyorsulhat a változás, mert ők lesznek azok, akik az antiszemitizmus kártyát visszafordítják azokra, akik azt felmutatják. Ennek eklatáns példája a már említett Israel Shamir, Gilad Atzmon, Norman Finkelstein és Henry Makow, de még rajtuk kívül is vannak sokan, akik valóban felebaráti szeretetből(!) cselekszenek nap, mint nap. (Gondoljatok bele, hogy a cionizmus eszméje hány izraeli katona elméjét szennyezte tele azzal a propagandával, hogy a kiválasztottság jogot formál arra, hogy egy népet a saját földjéről és házaikból elzavarjanak és hogy ezeket az embereket meg lehet ölni a „haza védelmében”?)

Egy fontos tanulság mégis az, hogy a zsidó nép igenis(!) összefog egymással (és az informáltak tudják köztük is, hogy a cionista mozgalom a hunyó, érdemes olvasgatni a zsidók a cionizmus ellen c. weblapot) és segítik egymást (s ebben még az am-haaretz-ek is benne vannak), ami pedig nagyon sok nemzet fiáról nem mondható el. Talán érdemes lenne példát venni erről az összefogásról? Ti mit gondoltok?

A legtöbb zsidó számára például, függetlenül a vallásosságuktól a hagyományok és a mítoszaik tisztelete elég magas fokú, jóllehet ennek az is oka lehet, hogy a „kiválasztottság” eszméje nem kicsit egosimogató dolog. Azért van mit ezekből is tanulni, hallgassátok meg ezt a rövid részletet Popper Pétertől:

A mítoszoknak és a hagyományok továbbadásának jóllehet rendkívül fontos eleme az igazságra való törekvés, vagyis ha torzítva adunk tovább tiszta hagyományokat, akkor abból torzulás fog születni. (És persze nem győzöm hangsúlyozni Az „eladás” hazugsága c. írásomban is többször említett, a személyes sorsunk megértésére való törekvés fontosságát!)

Évekkel ezelőtt hetekig együtt utaztam Dél-Amerikában egy izraeli ex-kommandós katonával, aki elmondása szerint 13 palesztint ölt meg különböző bevetések során. A srác nagyon kedves, előzékeny és intelligens ember volt és megkérdeztem tőle, hogy milyen érzés úgy leélnie az életét, hogy ennyi ember életét oltotta ki. A válasza ez volt: “Ez volt a munkám, a katonaság nálunk kötelező. Ha én nem lövöm le a palesztint, ő öl meg engem. Tudom, hogy nem túl igazságos ez a háború, de mit tegyek, ha én oda születtem? Most mondd meg nekem kérlek, hol van az én hazám?” Döbbenettel álltam a pali előtt és bár én kifejeztem neki, hogy mennyire sajnálom a palesztinokat (is), megértettem őt (hiszen őt így nevelték). Nekem is vannak sváb, zsidó, szerb felmenőim, de mivel ide születtem és magyar az anyanyelvem, én magyar vagyok. És ő hiába lehet, hogy eredetileg Kazáriából származik (illetve a felmenői, már ha onnan), a mai Izrael területén született és anyanyelve a héber. Az ő szemszögéből igaza volt, mert védte azt az országot, ahová született (és a szemléletet, amire nevelték), jóllehet bevallása szerint nem túl gyakran kérdőjelezte meg azt, hogy ez a védelem milyen áron és indíttatásból is történik… (Ami viszont nagyon érdekes, hogy azóta a feleségével együtt végérvényesen Ausztráliába költözött.)

Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e erről a témáról, hiszen ez egy nagyon “rázós talaj” a mai világban, de mivel engem kizárólag az összefüggésekre való objektív rámutatás és az igazságra törekvő szeretet vezérel – nem beszélve a téma aktualitásáról -, ezért úgy gondoltam, hogy “beleharapok” egy kicsit ebbe is. A Szentföldön vívott háború nem hétköznapi halandó emberekről, „terrorista” palesztinokról és a maguk igazságáért és fennmaradásukért küzdő, „békefenntartó”(?) izraeli népről, hanem a politikai cionizmus célkitűzéseiről és rengeteg pénzről szól. Nézzétek meg ezt a 28 perces dokumentumfilmet, melyben egy izraeli születésű béke aktivista mondja el ezeket az információkat:

De hogy egy picit a BT kirekesztő szellemiségénél még tovább menjek (ha elvetném a sulykot, akkor kólintsatok fejbe), szerintem a zsidó népet felültették, mert az ő szenvedésük árán jut hatalomhoz egy nagyon szűk elit réteg, akik tulajdonképpen nem is zsidók. (És itt visszakanyarodnék a kazárokhoz és a Benjamin Friedman által elmondottakhoz, hogy értelmet nyerjen ez az elrugaszkodott gondolat…)

„Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, akik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.”
(Jelenések könyve 2:9)

Eme bibliai idézet kapcsán felmerül bennem a kérdés, hogy mi van akkor, ha az Illuminátusnak nevezett (állítólag nem is létező 🙂 szabadkőműves) szerveződés, amit a szélsőségesek rém könnyen pecsételnek meg „zsidó kreálmányként” (szerintem tévesen), valójában nem az – a sok-sok szimbólumával együtt -, hanem az ő valódi „parancsolójuk” valaki egészen más? (Részletes történelmi kutatás egy fiatal brit történész, Andrew Carrington Hitchcock tollából: The Synagogue of Satan)

Ismerős ez a kép valahonnan? (A jelkép, amit mutatnak a Sátánisták jelképe. Kapcsolódhat ez értelmileg a bibliai idézethez?)

Zárásként pedig egy meglehetősen meredek gondolat…

Képzeljétek el, hogy ez a „sátáni” világ egy tükör. Az emberiség tükre, aki karmikusan megkapja azt, hogy belehajszolják a matéria imádatába és a szellemi világtól való eltávolodásba, az EGYség helyett a KÉTségbe, a szeretet helyett a félelembe. Mi van akkor, csak tegyük fel… Mi van akkor, ha ez a „brigád”, aki irányít, valójában a mi belső Lilith-ünk, az emberiség gonosz kisördöge – ha úgy tetszik, egy manifesztálódott „kivetítés” -, aki azért nyeri örömét a megosztásban és a pusztításban, hogy mi közösen felismerjük azt végre, hogy ennek CSAK MI, először az egyén, majd a közösség szintjén vethetünk véget azzal, hogy megismerjük a történések mögötti mechanizmust és tudatosan mondunk NEM-et az egymás gyilkolására, mert rájövünk, hogy a titok – A SZERETET – az EGYségben rejlik? A SZERETET ugyanis az ÉBERSÉG vagyis az igazság szellemének érvényesülése nélkül mindig korrupcióba megy át, majd gyűlöletté válik…

Ha az egész teremtést egyben nézzük (s elfogadjuk azt, hogy amint fent, úgy lent) és az egész világ egy hologram, akkor nem lehetséges az, hogy a mi belső világunk teremti a külső világot és ez a háborúval sújtott valóság a benne irányító hataloméhes pénzemberekkel együtt is a mi teremtményünk? (Valahogy nem tudom figyelmen kívül hagyni a szabad akarat kérdését és azt, hogy ha a kisember az egyén szintjén NEMet mondana a háborúra, akkor az nem valósulhatna meg.)

Nem tudom, csak hangosan gondolkodom… Szerintetek?

Most pedig, ennyi komoly kérdés feszegetése után – ha szereted Mozart zenéjét – hallgassuk meg az izraeli zongoraművész, Daniel Barenboim előadásában a C-dúr zongoraverseny I. tételét. Zseniális a pali! 🙂

P.S. A téma érzékenységére való tekintettel kérem a hozzászólások lehetőleg szalonképes megfogalmazását. Köszönöm!

Az „eladás” hazugsága

Szerző: Józsi bácsi | okt 17, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Spiritualitás és metafizika, Tudatosság, Világkép

Az „eladás” hazugsága

Rendhagyó bejegyzéssel jelentkezem, ellentmondok saját magamnak. 🙂 Ilyen sem volt még. Talán abból a szempontból mégis tanulságos egy ilyen nyílt vallomás, hogy megfelelő szemlélettel és nyitottsággal igenis lehetséges megváltozni akár néhány hét alatt is. Lehet, hogy ezt hívják kvantumugrásnak, amiről korábban végig azt hittem, hogy ilyen nincs. A saját tapasztalatom most már az, hogy – amennyiben ez tényleg az – van ilyen. Az előző bejegyzésem logikailag szerintem elég ügyesen felépített mondanivalóját, miszerint az “eladás” művészetén múlik minden, ezennel megcáfolom. Nem a folyamatot fogom megcáfolni – hiszen a kereskedelem-központú világunk tényleg mindent ezen keresztül igyekszik megvizsgálni -, hanem a mögötte rejlő tényleges igazságot.

De hiszen az igazság nézőpont kérdése… Mondja “régi önmagam” az “új önmagamnak”. 🙂 Hát, lehet, hogy mégsem az.

Az igazság, kedves barátaim, VAN. Éles késként hatolt a szívembe és fiziológiailag is megéreztem az erejét annak, amikor rájöttem, hogy igenis létezik objektív igazság. A világról alkotott nézőpontjaink és a tapasztalatainkból származó személyes igazságnak vélt valóságainkkal tehát nem összekeverhető ez a mindenek felett álló törvény, amely a szellemi világ, az abszolútum törvénye. Elmondom részletesen, hogy mire gondolok, bár bevallom nektek, ez az eddigi legnagyobb kihívásom, mert sokkal könnyebb volt eddig úgy élni az életemet, hogy minden relatív.

A mondás persze igaz, mert tényleg minden viszonyítás kérdése. A bennem történt változás azonban az, hogy bár valóban minden “relatív”, a viszonyítási pont nem változik. Erről szól ez a bejegyzés.

A világegyetem látszólag véletlenszerűen létrejött “szétszórtsága” mögött ott “figyel” egy láthatatlan, de érezhető rend, benne ugyan az állandó változással, de maga a rend nem megkérdőjelezhető. Látjuk, tapasztaljuk. Galaxisok vannak, benne naprendszerekkel, azokban csillagokkal és bolygókkal, melyet megmagyarázhatatlan forrásból származó gravitációs erőterek tartanak össze. A Föld egyes kontinensein a Naphoz viszonyított helyzetüktől függően annak megfelelő évszakok, vegetáció és állatvilág alakult ki, tökéletes biológiai rendszerben, gyönyörűen működő tápláléklánccal. Mindennek, ami a Földünkön létezik és “csak úgy” (véletlenül?) jött létre, megvan a szerepe. Ha egyetlen láncszem is kiesik, borul a mutatvány. Tapasztaltunk, tapasztalunk ilyet. Megvédjük magunkat egy kártevőtől és közben kipusztul egy madárfaj, aki ezt a kártevőt ette. (De persze enélkül is kipusztul napi 25 faj kb.) Rend van, melyben minden tettnek következménye van. Amit MOST teszünk, az alakítja az emberiség jövőjét.

A szellemi törvények és összefüggések megértése helyett felvilágosodott(?) modern emberként tudományosan belekotnyeleskedünk a természet folyamatába (GMO növények pl.) és helyrehozhatatlan károkat okozunk, mert tetteink által felborul az EGY, nem lesz (az) egy-en-súly. Mivel azonban minden tettnek következménye van, ennek meglesz a böjtje. A levegőből teremtett pénzeken alapuló pénzügyi rendszer következménye is ilyen. Van egy olyan érzésem, hogy a nem túl távoli jövőben nagyon is meg fogjuk érezni, hogy a “levegőből” történő fejlődés nem oké, akármennyire is kényelmet nyújt. A természeten túl létezik egy abszolút igazság, mely éberen figyeli, hogy mikor mit teszünk. És ha nem azt tesszük, ami az igazság felé visz, akkor kapjuk a jeleket. Ki-ki az egyéni szintjén, egy nemzet a nemzet polgárainak szintjén, az emberiség az ember szintjén. Aki tud olvasni ezekből, az fejlődik, aki nem, az pedig mérgelődik. Egyre tisztábban rajzolódik ki számomra az, hogy ezek a törvények vannak, és vagy elfogadjuk őket, vagy önmagunkkal kell majd háborúznunk egyre többet.

Mi tehát az abszolút igazság?

Erre a kérdésre válaszolni minimális metafizikai tanulmányok nélkül nem egyszerű, de megpróbálom elmondani a szokásos egyszerűséggel. Hiányos lesz, amit írni fogok, mert erről a témáról ilyen “alacsony” szinten írni nem könnyű. Nem véletlen, hogy a beavatott emberek számára általában olyan nyelven írnak, amit nem mindenki ért meg, mert pont az a lényege ezeknek az írásoknak, hogy csak azok értsék, akik már “ott” tartanak. A magyarázataim tehát a teljesség igénye nélkül íródnak, mindössze egy aprócska utat szeretnék mutatni mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy szeretnének többet tudni arról az igazságról, amit én abszolút igazságnak nevezek. Még ha ezen szavak hallatán tiltakozol is, hogy objektív igazság nem létezik, tégy egy “próbát”. Én úgy érzem, hogy csak gazdagodhatsz általa.

Amióta ember lakik a Földön, mindig törekedtünk arra, hogy valami tartós értéket teremtsünk a saját és jövendő nemzedék számára. Ha csak a barlangrajzokra gondolunk, már az ősember is tovább akart adni valamit a meglévő tudásból, mert fontosnak tartotta azt, hogy amire rájött az másoknak is értéket és felismerést hozzon az életébe. Az őskori ember azonban, még ahogyan az idő fejlődött és egyre több természeti összefüggést is fedezett fel, a lét rendjét végig tiszteletben tartotta. Tudta, hogy ha kihalássza a tengerből az összes halat, akkor nem lesz utánpótlás. Nem akart többet aratni, mint, amire szüksége volt, mert tisztában volt vele, hogy a Földnek is szüksége van megnyugvásra. Ma ez a gondolkodás kiveszőben van. Az őskori írások Herakleitosz, Hermész Triszmegisztosz és Platón tollából erről tanúskodnak. Ezt a képességet, mely a lélek intenzív érzékenysége arra vonatkozólag, hogy minden tettünknek metafizikai következménye van, hívja a tradíció éberségnek. Aki éber, annak bizonyossága van az abszolút igazságról, s így a fizikai világ teremtéséért felelős szellemi világ törvényeinek tiszteletén alapuló létállapotban él, melyben minden és mindenki EGY. (“Amint fent, úgy lent.”) Mindent lehet, de nem mindent szabad.

Az éberség tehát azt jelenti, hogy a lelkem érzékeny az igazságra. Tudatlanul, tudat alatt, önmagába kódolva ismeri azt. Ismeri az örök lélek szellemi igazságát. Lelki-ismerete van. Mondok néhány nagyon hétköznapi példát, hogy világos is legyen, hogy ez mit jelent.

Tegyük fel, hogy pénzügyi termékeket árusítok. Üzletkötő vagyok, nem elemző. Magát a terméket, annak működési mechanizmusát nem ismerem behatóan, és igényem sincs rá, hogy mélységeiben megismerjem, mert az úgyis túl bonyolult és az másnak a feladata. Én „csak” egy értékesítő vagyok – bár az érték teremtése(?) ebben az esetben nem tisztázott cselekedet – és a munkám célja, hogy eladjam a terméket, mert akkor keresek pénzt. A legkönnyebb út az eladáshoz a kommunikációs technikákon és az alapvető pszichológiai alapismereteken keresztül vezet. Amikor egy potenciális vevővel találkozom, azt mondom neki, amit hallani akar. Ha szangvinikus, akkor “jó fejnek és igazi kemény srácnak” fogom tartani azért, mert “gondoskodik a saját jövőjéről”, ha flegmatikus, akkor pedig “felelősségteljes embernek”, aki a “saját kezébe veszi a sorsát”. Hogy aláírja-e az emberünk a pontozott vonalat, az azon múlik, hogy éppen milyen szavakat használok a megfelelő személyiségtípusú emberrel. Ha ezt sokat és jól csinálom, sikeres vagyok és “élek, mint Marci Hevesen”.

A helyzet az, hogy a terméket mélységeiben nem ismerem, csak azokat a jellemzőit, amelyeket nekem a legfőképpen profitcéllal létrejött(!) anyacég fontosnak tart elmondani. Fogalmam sincsen, hogy az alapkezelő hogyan fekteti be a pénzt, és azt sem mondom el az ügyfélnek, hogy a díjakat rendszeresen vonják tőle attól függetlenül, hogy hozamot értek-e el az ő befektetésén vagy sem. Azt sem tudom (általában), hogy miért van szükség arra, hogy ilyen termékeket árusítani kelljen, csak azt érzem a saját bőrömön, hogy a természetes(nek) nevezett infláció miatt muszáj a pénzt is fialtatni, különben eltűnik a (vásárló)értéke. Ha azonban ezeket elmondom, vállalva azt, hogy a lelkem számára az igazság a döntő, nem írnak alá velem szerződést. Ha lelkiismeretes vagyok – vagyis a lelkem érzékennyé válik arra, hogy mi is az igazság abból, amit eladok – akkor nagy valószínűséggel felkopik az állam. Ez megfelelő hozzáállással nem törvényszerű és lehet is ezt tisztá(bba)n is csinálni. Csak általában nem ez történik.

Azért ördögi ez a mostani világrend, mert az őszinteség (a legtöbbször) nem kifizetődő, csak az a kommunikáció, amit szívesen hallanak azok, akik vásárolni akarnak. Pedig ez az egyetlen módja annak véleményem szerint, hogy pl. az egyébként teljességgel korrupt pénzügyi rendszer egy picikét is jobb irányba forduljon. Ettől persze még nem lesz köze a valódi igazsághoz (=a pénz csak egy jelrendszer és az infláció valójában nem természetes folyamat), de már legalább egy kis csírájában ott lesz a rend irányába történő szándék. A mostani helyzet különben is abból fakadt, hogy bizonyos szellemi törvényeket figyelmen kívül hagytunk és folyamatosan hagyunk. (Normálissá vált az, hogy a jövőt felzabálni és ingyen létrehozott pénzekre ezért folyamatosan növekvő kamatokkal fizetni oké. Pölö.)

Az abszolút igazság a fenti példában az, hogy hazudok önmagamnak. Azzal, hogy nem akarom megismerni a termék teljes működését, s hogy nem mondok el mindent az ügyfélnek arról, amit tud(hat)ok, ha egy picit is jobban képzem/képezném magam. Az ugyanis, hogy ezek a termékek valóban azt fogják-e eredményezni, amiért egyáltalán létjogosultságuk lehet, azon múlik, hogy a termékkel kapcsolatba kerülő szakemberek számára – akik között én is ott vagyok – mennyire fontos az ténylegesen(!), amit bizonyossággal állítanak róla. Tényleg mindenki “mindent” meg fog tenni, hogy a cél megvalósuljon, vagy csak értékesített marketing fogás az egész? (Ha egy sötét szobában teljesen egyedül vagyok és a síri csöndben felteszem magamnak ezt a kérdést, és figyelek, megérkezik a lélek válasza. Az igazság VAN, ami jelen esetben az, hogy 20 év alatt rengeteg minden változhat és aki nem igazán érdekelt, az nem fogja megtenni azt az én pénzemmel, amit nekem ígértek. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a befektetés balgaság, csak nagyon sok benne a torz elem, mert nem tisztázottak az érdekek.)

Nézzünk egy másik – szinte banális – példát. Találkozom valakivel, akin egy olyan ruhadarab van, ami szerintem nagyon nem való rá. Ízlések és pofonok jóllehet különbözőek, ha őszinte akarok lenni önmagammal (!), akkor nem mondom neki azt, hogy “ez de jól áll neked!”, sőt, ha igazán(!) szeretem őt, akkor tisztelni fogom őt annyira, hogy megmondom neki azt, amit gondolok. Az abszolút igazság ebben a példában nem az, hogy az a ruhadarab valóban jól áll-e vagy sem (hiszen ez ízlés dolga), hanem az, hogy Én nem hazudok annak az embernek, aki számomra fontos, legfőképpen pedig önmagamnak. Nem választom a “kegyes” (de egyértelmű) hazugságot, hogy a másik számára örömet okozzak, amikor azt mondom, amit ő hallani akar. Magyarul nem adom el magam (a saját talmi kedvességemet, megcáfolva az előző cikkemben írt logikai okfejtést), hogy a jófejségemnek köszönhetően energiát kapjak a másik reakciójából (ugyanis egószinten egy energiaéhes lény vagyok). Ha nekem bizonyosságom van abban, hogy az a ruha nem jó (hiszen megjelent bennem, hogy “ez de gáz!”), akkor nem azzal segítek – leszek IGAZ önmagamhoz -, hogy ennek az ellenkezőjét állítom kedvességből. Ettől még a másik úgy dönthet szabadon, ahogy ő akar, abba ugyanis én nem nagyon tudok beleszólni. Ami a lényeg: Ha mindig azt adod az embereknek, amit hallani akarnak, akkor nem fognak fejlődni. Lehet eufemizálni és bújtatott célzásokat tenni, de az egyenes beszédet nem helyettesíti semmi. Amivel nem értek egyet, arról jófejségből sem állítom, hogy egyetértek vele.

Mivel azonban a világ már teljesen az “eladásról” szól, ezért a kommunikáció megváltozott és mindent elfogadunk, megértünk. Az oktatásban is inkább Ritalint adnak a gyereknek, csak ne kérdezzen túl sokat. A szigorú fegyelem nélküli oktatási rendszer teljesen eltűnt, s a jelenlegi liberálisnak vélt rendszerben persze taníthatom arra a gyerekeket – és szükséges is(!) -, hogy minden lehetséges, de azt is fontos megtanítani, hogy a minden-nel vissza lehet élni és ennek következményei vannak. S ha ezeket meggondolatlanul ki akarja használni egy ifjonc, akkor egy szelíd “elfenekeléssel” nem árt(hat) emlékeztetni őt, hogy ne felejtse el a szabályokat. Nekem is a fenekemre csaptak a szüleim, ha valamit nagyon nem akartam megérteni és szerintem – így utólag visszagondolva – jobb emberré tett engem, hogy eszembe vésték a morál jelentőségét. Mindez azért kell, hogy ne egy olyan világba érkezzünk el, ahol a tanárnak kell félni azért, ha a tudást – vagy az önfegyelem hiányát – nem értékeli. (Bizonyára Ti is hallottátok már, hogy egyes helyeken – Magyarországon! – a tanár már nem mer rossz jegyet adni a gyereknek, nehogy a szülő begorombuljon és mondjuk megfenyegesse őt. S ha már az igazságnál tartunk, nem vagyok rasszista és az általánosítást is utálom, de ilyen tetteket familiárisan hiperpigmentált embertársaink követnek el szinte kivétel nélkül. A „politikai korrektség(nek)” nevezett maszatolás szükségessége miatt „persze” hozzáteszem, hogy ezzel nem A romákat akarom en bloc bírálni, csak azokat közülük, akiknek ilyen az „értékrendjük”.)

És ha már itt tartunk, érdekes gondolatom van egyébként a Holt Költők Társasága c. filmmel kapcsolatban, mely sokáig a kedvenc filmem volt, tekintve, hogy pont arra tanít, hogyan vessük el a szabályokat és lépjünk ki a hagyományokból úgy, hogy a máBAN – és nem a máNAK – élünk. Carpe Diem, ugyi. Egyrészről persze továbbra tetszik az, hogy gondolkodás nélkül ne fogadjak el semmit és üdvözöljem a személyes tapasztalás értékét, másrészt viszont azt is sugallja a film (megfelelő metafizikai ismeretek nélkül), hogy ne is keressek abszolút igazságokat és mindenáron valósítsam meg önmagam (akár) másokra való tekintet nélkül is. Kicsit most(!) úgy érzem, hogy azért is tud egy ilyen film veszélyes lenni, mert azt a vékony határt, ami ebben az üzenetben az igazság és a hamisság között van, nem mutatja meg. Az öntudatlan ember ugyanis szeret (mert kényelmes) végletekben gondolkodni. “Ha kilépek a megszokásból, akkor 180 fokos fordulatot veszek, mert akkor tuti az lesz a jó.” És itt van a gond, mert ez így NEM IGAZ.

A minőségi (lelki) növekedés szinte mindig fájdalmakon keresztül történik. Ennek legszemléletesebb példája a sport. Ha azt a súlyt emelgeted / távot futod, úszod, stb. ami könnyű, akkor nem leszel jobb soha. Megrekedsz azon a szinten, ahol tartasz. Fejlődni mindig azoktól a súlyoktól fogsz, amit már csak úgy tudsz felemelni, ha majdnem besz@rsz. Kérdezz meg egy élsportolót, igazolni fogja ezt. Ha legyőzöd önmagad korlátait, s – metafizikai szempontból – el tudod fogadni azt is, hogy vannak az életedet befolyásoló olyan tényezők is, melyek nem láthatók, de a fájdalom által erősítenek téged – pl. az a hit, hogy egy bizonyos időnél gyorsabban is lehet futni még -, akkor egy magasabb szintre lépsz. Érdekes megfigyelés számomra, hogy pl. a sport esetén mindenki elfogadja, hogy a szigorú edzések, és sok-sok élvezetről való lemondás által lehet eredményeket elérni, de a pénzvilágban a korlátlan (könnyű) pénz létrehozásáról még a fősodrású közgazdászok is azt mondják, hogy a gazdasági egyensúly egyetlen útja. Érzitek az ellentmondást? (Mondom ezt persze úgy, hogy az a számítógép, amin ezeket a sorokat írom, többek között abból a levegőből teremtett fejlődésből lett olyan modern, amit hangosan bírálok.)

De még tovább megyek…

Volt-e már olyan az életedben, hogy nem azt tetted, amit ígértél? Nekem sokszor. Nem értem oda időben egy megbeszélt találkozóra, nem készítettem el időre a bevállalt feladatot és olyan célokat tűztem ki önmagam számára, amiket nem valósítottam meg. Mindezt azért, mert nem volt olyan fontos. Ez egy klasszikus példája annak, amikor nem maradok igaz önmagamhoz. A kimondott szó, az önmagamnak és másoknak tett ígéret az általam teremtett valóság részeként az egyetemes igazság részévé válik. Arról nem is beszélve, hogy abban a pillanatban, amikor valamit leírok, kimondok, amelyről később kiderül, hogy nem valósult meg az én hanyagságomból, nemtörődömségemből, akkor minden egyes magyarázkodással önmagamat csapom be. Ha magyarázkodsz azért, mert nem az történt meg, amit ígértél, akkor (elsősorban önmagadnak) hazudsz. Ha pedig útközben meggondolod magad, vállald be a döntést és a következményét is!

De ki tud így élni, Józsi? – jön a kérdés. (feltételezem)

A válasz pedig: az, aki úgy dönt, hogy mostantól IGAZ ember lesz. Aki tudja, hogy a kimondott szónak súlya van, mert bizonyosságot szerez arról, hogy szellemi törvények – pl. a rezonancia (rezgés) törvénye – vonatkoznak rá. Olyan ember képes erre, aki nem hazudik csak azért, hogy vegyenek tőle. Aki nem hangoztat jól hangzó politikai szlogeneket azért, hogy ő legyen a befutó, hogy aztán majd amikor be kéne azokat váltani, akkor magyarázkodnia kelljen és hazudoznia. Tudom, ez nagyon nehéz. Ezt magamnak mondom leginkább. Bevallom nektek, hogy bár mindig igyekszem és igyekeztem őszintén írni mindenről, ami ezen a blogon olvasható és úgy gondolom, hogy nem is hazudtam szánt szándékkal soha nektek, voltak olyan pontok, amikor azt mondtam, hogy na, erről nem írok “ilyen összefüggésekben”, mert ettől betámadnak azok, akik “így vagy úgy” gondolkodnak. És inkább azokat a részeket kihagytam. És ez nem jó, ezért változtatni szándékozom ezen. Ki fogom mondani, amit igaznak hiszek – és eddig az “ezt a témát inkább hagyjuk” érzés miatt inkább nem tettem – akkor is, ha az olvasóim fele itt hagy. 🙂 Amikor az Isten megteremtette a világot – vagy más szóval a szellem fizikailag manifesztálódott -, akkor nem úgy tervezte a dolgokat, hogy azok könnyűek legyenek, hanem úgy, hogy érdemes legyen igaz módon élni. Erre mondják a buddhisták azt, hogy az élet szenvedés. Azért “szenvedés”, mert önmagunkkal és másokkal szemben igaz módon élni bitang nehéz.

De ez csak a dolgok egyik része. Van ennél egy nagyobb, kozmikus igazság.

Ismeritek azt a mondást, hogy amikor valakit szerencsésnek tartanak, akkor azt mondják róla: “Ez az ember szerencsés csillagzat alatt született”. Szerencsés csillagzat… Vajon miért mondták ezt az őseink? Lehet, hogy ezt a szólást a hagyomány adta tovább? Mit jelenthet ez? Lehet, hogy a csillagállás tényleg meghatározza azt, hogy az életünket hogyan éljük? Mitől lesz valaki “szerencsés” más pedig “szerencsétlen” csillagzat alatt születő ember? Lehet, hogy a szerencsének köze van ahhoz, hogy a saját utamat járom-e vagy sem? Lehet, hogy feladatunk lenne kideríteni azt, hogy a saját csillagzatunk mit üzen nekünk? Lehet, hogy abból kiderülne a saját utam? Lehet, hogy megérteném a betegségeimet? Lehet, hogy megérteném, hogy mitől találtam rá életem párjára, vagy éppen miért nem találom meg? Egyáltalán mi lehet a “saját utam”, melyek azok a feladatok, amelyek megoldását nem kerülhetem el? Volt már olyan az életedben, mintha bizonyos feladatokat folyamatosan az utadba sodort volna az élet? Mi lehet ennek az oka?

1948 óta tudjuk, 1953 óta képünk is van róla, hogy létezik egy kis kettős fehérje spirál mindannyiunk szervezetében, mely az örökítőanyagok továbbadásáért felelős, s amely “csavarodik, tekeredik és pöndörödik” (ismeritek a viccet, amikor a parasztbácsi barkohbázik) és úgy hívják: dezoxiribonukleinsav, azaz a DNS. Dr. Bruce Lipton – az “észlelés biológiája” élharcosának – kutatásai azt is kiderítették, hogy a DNS-ben lévő információ a gondolatainkkal átírható, vagyis senkinek a sorsát nem determinálja az végletesen, hogy milyen információkat örökölt a génjeiben. Tehát lehet rajta változtatni. Itt jön be a képbe a csillagzat és az öröklött gondolatminta kérdése. Vajon mit kell felismernem az öröklött mintákban és mit üzen nekem a saját csillagzatom azt illetően, hogy végre önmagammá váljak és ha úgy tetszik, megváltsam karmikus sorsomat, “kibogozzam” a lelkem fizikai csomóit? Melyek azok a genetikusan magamban hordott programok, amelyek tudatom nélkül alakítják a sorsomat? Ha felfedem őket, könnyebb lesz-e az életem? Erre egyik kedvenc amerikai sikercoach-om, Tony Robbins azt mondja: „Knowing the road ahead gives you the power of anticipation.” (=Az előtted álló út ismerete a megérzés erejével ruház fel téged.)

Tudjuk tehát, mert számtalan kísérletettel bizonyítást nyert, hogy a biológiai örökítőanyag ebben a kis kettős fehérje spirálban található. De mégis miből keletkezett – és mit örökített tovább – az első DNS azon túl a meglehetősen tudománytalan megállapításon túl, hogy a nagy semmiből az ősrobbanás által “egyszer csak” a maga tökéletességében létrejött? Mi az a megingathatatlan tudományos tény, amely bizonyító erővel szolgálna arra vonatkozólag, hogy ez NEM a szellemi világ akaratának következménye, ha úgy tetszik Isten „műve”, s az „első” örökítőanyagba belekódolták az összes olyan szellemi törvényt, mely utat mutat minden megszülető embernek a saját útjának megtalálásához? Ha ez nem így lenne, mitől működne rengeteg alternatív gyógyászati – pl. gyógynövények szerepére alapuló analitikus – módszer, a különböző konfliktus-típusok feltárására létrejött új medicina / germán gyógytudomány vagy pl. az évezredes, őskori hagyományra alapuló kauzális, azaz karmikus feladatok ok-okozati viszonyát vizsgáló asztrológia? (Aki nem hiszi, járjon utána, én készíttettem magamnak egy valódi – nem bulvár kamusta, hanem rengeteg személyes információra és az életem ok-okozati történéseire alapuló – részletes, kauzalitást vizsgáló horoszkópot, amely döbbenetes felismerésekre vezetett rá. Többek között ennek köszönhető az, hogy ezt a bejegyzést bátorkodtam megírni.)

Ha pedig a jelenlegi tudásunk és ismereteink szerint az evolúciós folyamat legelső láncszemének – az élet létrejöttének – a kezdetét nem tudjuk semmilyen tudományos ténnyel bizonyossággal alátámasztani, akkor mi az, ami kizárja azt, hogy a legelső “láncszem” a szellemi világ akaratából és törvényei szerint teremtetett? És ha ez így van – mert gondoljatok csak bele, hogy a fogalmunk sincs honnan származó(!) gondolataink és bennünk lévő intuíció micsoda teremtő erővel bírnak, hiszen azok következménye a teremtett világ összes vívmánya és szörnyűsége, amit nap, mint nap élvezünk és szenvedünk -, akkor érdemes-e vizsgálódás tárgyává tenni a szellemi világnak azokat a megismerhető törvényeit, amelyből a fizikai világ egyáltalán létrejöhetett?

“Józsi… tegyük fel, hogy igazat mondasz. Mégis mit kezdjek ezzel az információval?”

Félreértés ne essék, én is csak kapiskálom a témát egyelőre, de érzem benne az igazságot. Minden, ami a fizikai világban létezik, egy következmény. Akár gondolatok – melyekről soha nem lesz 100%-osan bizonyítható, hogy valóban az emberi agy termékei (s az agy nem csupán egy adó-vevő, mely a végtelen intelligenciából „táplálkozik” a rezgésszintjére beállt gondolatokkal) – , akár valamilyen “megmagyarázhatatlan” természeti és humán evolúció eredményeként jön létre a látható világ és annak legapróbb elemei, a rend nem “önmagából” származó, hanem valami természeten túli EGYség részeként létező következmény. A szellemi világ, a LÉT törvényei által “szabályozott”, melyben minden és mindenki EGY (a “mindegy” szó számtalan nyelvben magában rejti ezt az azonosságot: “mindegy”, “alles eins”, “all the same”, “lo mismo”, “tout de meme”), s ennek a szellemi világnak a törvényei vonatkoznak rá a benne élőkkel együtt. Egyre inkább az a hitem, hogy a “szabad akarat” csak egy eszköz (erről írtam már a Szabad vagy nem szabad (vagy) c. írásomban is), mely lehetőséget nyújt arra, hogy a saját utamat járjam a gondolataim és döntéseim felelősségének felvállalásával(!) és ha éppen nem teszem, akkor a saját felismeréseim által visszalépjek rá. Arra az útra, melyben ún. karmikus feladatokat kell megoldanom ahhoz, hogy azok feloldása által elérjek egy magasabb létrendi szintre. Ha úgy tetszik, erről szól a megváltás folyamata, ami a keresztény világképnek és Jézus történetének is legfontosabb üzenete. Ahogy Kurt Tepperwein írta a “Szellemi törvények” c. könyvében: “Senki nem ismeri az utat, ami előtted áll […] Ez a Te utad.”

Az, hogy a világegyetem és a benne lévő “dolgok” a véletlenszerűség eredményei, igen könnyen megkérdőjelezhető. És ezt nem csak azért mondom, mert ha pl. egy számítógépet szétszedsz és belerakod egy zacskóba, azt a büdös életben nem tudod addig rázni, hogy ismét számítógép legyen belőle “véletlenül” tökéletesen összeállva, hanem mert a tudomány számára az erkölcs, az intuíció és a lelkiismeret fogalmai soha nem lesznek megkérdőjelezhetetlenül bizonyíthatók még akkor sem, ha a test biokémiai folyamataiban a működésük bizonyos szinten leképezhető. (Mint ahogyan a szerelem érzését már sikeresen leképezték néhány örömhormon felszabadulásának eredményeként. Szevasz.) Ha a tudomány sokak által idézett jeles képviselőinek életrajzát megnézitek (köztük Albert Einsteinét is pl.), akkor látható tendencia az, hogy szinte mindannyian az életük végén hívő emberekké váltak, mert rájöttek, hogy bizonyos láncszemekre – akárhogy is vizsgálódnak – nem fognak tudni rálelni. A híres tudósok szellemi világ felé történő fordulásáról jóllehet a félelemre és végnélküli haszonra épülő materiális világnézet képviselői ritkán beszélnek, mert akkor lehet, hogy sokkal több irányíthatatlan boldog ember élne ezen a Földön, az meg nem buli. Nekem egyre inkább olybá tűnik, hogy minden olyan egyenlet, melyből kimaradnak a szellemi szféra törvényei (ha úgy tetszik, “az Isten”), valamilyen torzulásba fordul.

A szellemi törvények igazsága bár nem tapasztalható olyan közvetlenséggel, mint a gravitáció, mégis nap mint nap érezzük, hogy tényleg az árral úszunk-e, vagy éppen az ár ellen. Ha megtanulunk a MOST-ban élni, ez ott lüktet a szívünkben, mert az “üzenet” folyamatosan jön valahonnan. Meggyőződésem, hogy a tisztasággal átitatott boldogság és a valódi egyensúly érzete abból származik, hogy a megértéshez a személyes életfeladataink megoldása által érünk el. A lelkünk valójában mindig tudja azt, hogy a mindennapi tevékenységeinkkel valóban a saját utunkat járjuk-e vagy csak hagyjuk, hogy elteljen az élet valahogy. Ezt pedig leginkább úgy tudjuk lemérni (szerintem), hogy amikor menni kell az út végén, akkor nem félelemmel teli, hanem méltósággal fogadjuk el a halált, mely értelmet ad az egész utunknak itt a fizikai valóságban. A sorsszerűnek tűnő véletlen találkozások, a szinkronicitás jelensége és a lelkiismeret megléte pedig a legjobb útjelző táblák ezen az úton – legalábbis számomra -, és érdemes odafigyelni rájuk.

Végezetül egy kulcsfontosságú gondolat.

Minden emberben benne van egy ún. Lilith, a „kisördög” – ahogy a mondás is tartja -, s az elmúlt hetek intenzív önvizsgálatának köszönhetően bizonyossággal ki merem jelenteni, hogy a legfőbb feladatunk megérteni azt, hogy ez a kicsi “ártatlannak” tűnő kisördög – a bennünk lévő ún. negatív pólus – hogyan szegődhet a szolgálatunkba, a karmikus feladatunk megértésében és feloldásában.

Bevallom, ez csupa-csupa feladat, ráadásul nem is a könnyebbik fajtából, de hát azért emelgetek nehéz súlyokat a kondi teremben, hogy fejlődjenek az izmaim. Különben nincs sok értelme lejárnom.

Most pedig egy finom pohár tiszta vízzel fogom befejezni ezt az elmélkedést, s kívánok nektek kicsattanó egészséget és örömteli kihívásokat! (S ha már ebben a bejegyzésben az igazságot feszegettem, közel 1 év elteltével kitettem a Ki az a Józsi bácsi? oldalra egy valódi fényképet arról, akiben az öreg „Józsi” él. 😉 )

Az „eladás” művészete

Szerző: Józsi bácsi | szept 13, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Hogyan működik?, Pénz, Világkép

Az „eladás” művészete

Robert Redford a kritikusok által nem túl nagyra értékelt Tisztességtelen ajánlat c. filmben mondja azt a millárdos John Gage szerepében – miután 1 millió dollárt ajánl fel a gyönyörű és frissen házas Diana-nak (Demi Moore) egyetlen éjszakáért cserébe -, hogy a világon mindennek megvan az ára, vagyis minden eladó. Amikor a filmet láttam, akkor ezt a véleményt elutasítottam, azóta azonban találtam benne némi igazságot, mégpedig azzal kapcsolatban, hogy bizony minden az „eladásról” és a kommunikációról szól. Minden. (A kommunikáció szó töve a kommun – i.e. communis – közös, általános jelentéssel bír, vagyis olyan jelrendszerre utal, melyet akkor tudunk értelmezni, ha van közös nevező.) Az eladás szót a bejegyzés további részében is „eladás” értelemben fogom használni, utalván arra, hogy ebben benne van a meggyőzés, a hatás gyakorlás és az összes ehhez hasonló „manipulatív” eszköz. 🙂

Nem sokkal eme blog indulása után 2 bejegyzést is írtam arról, hogy a világ egy üzleti vállalkozás, akkor azonban nem tértem ki részletesen arra, hogy az egész vállalkozás legfőbb feltétele – vagyis, hogy a célként meghatározott folyamatos cash-flow termelő tevékenység, legyen az tervezett avultatásból származó kényszerű termékcsere vagy az, hogy a nemzetállamok eladósításából élő nemzetközi pénzvilág tevékenysége megvalósuljon -, arról szól, hogy el tudom-e adni a terméket / szolgáltatást, vagy nem. Nézzetek csak körül a piacon, akárhová nézünk, szinte mindig el akarnak nekünk valamit adni. A reklámok és az ügyes marketing jóllehet ezt sokkal árnyaltabban csomagolja be számunkra, ugyanis tudat alatt a legtöbbünkben ott van egy belülről fakadó tiltakozás, hogy “ne akarjanak nekem eladni semmit!” (többek között ezért is olyan nagy az MLM hálózatokkal szembeni ellenérzés), viszont az is észrevehető, hogy vásárolni alapvetően sokan szeretnek (néha én is), mert az kielégít bizonyos alapvető szükségleteket. Például azt a változatosság iránti igényem szükségletét kiszolgáló belső „kivetítést”, hogy “nem vagyok elég” és egy tárgy / szolgáltatás által majd biztosan “elég” leszek. 🙂 Na jó, nem akarok ennyire cinikus lenni, én is szeretem a gyümölcsös sorbet-et a trópusi naplementében.

Az életünket körülvevő információáradat forrásainak célja – köztük nekem is! -, hogy a kommunikáció hatására az történjen, amit szeretné(ne)k. Minden kommunikáció célja a befolyásolás és valamilyen nézőpont eladása, a termékek és szolgáltatások kapcsán pl. a problématudat felkeltése által a megoldásra való rávilágítás. A megoldás pedig természetesen „mindig” az, amit „én” ajánlok, mert ha kórházként pl. a Gerzson-terápiát ajánlanám rák esetén, akkor ugyi nem keresnék lóvét a kemoterápiás szerek forgalmazásából. Az igazán profi eladási folyamatban egy cég / szervezet ügyesen kommunikálja le felém az ő egyedülálló megoldását arra a problémámra, amelyről nem is tudtam addig, amíg nem szóltak. 🙂

Ismét nem akarok cinikus lenni, mert a jó marketingnek is van pozitív eredménye, csak résen kell lenni, ha az eladási folyamat kapcsán nem tesszük fel a legfontosabb kérdést önmaguknak: Kitől származik az információ és milyen szándékkal találtak meg vele?

Évekkel ezelőtt hallottam azt a mondást a japán származású amerikai ingatlanmágus Robert Kiyosaki szájából, hogy “ha sikeres akarsz lenni az életben, meg kell tanulnod – valamit – eladni.” Ha körbenéztek az állásajánlatok között, értékesítői munkakörbe szinte folyamatos felvétel van, és sok esetben nem is teljes állásról van szó, hanem jutalékos rendszerben történő kifizetésről, mert így a cégnek sem kerülök pénzébe addig, amíg nem mutattam fel valamit. Vagyis ha el tudok adni, akkor lesz pénzem, ha nem tudok eladni, akkor éhezni fogok. Akárhogy is nézzük, ez bizony így van. És nem csak akkor, ha kenyeret vagy autót akarok eladni, hanem leginkább akkor, ha saját magamat. Az eladás során ugyanis mindig a kommunikáció(m) általi rezgést veszi meg a másik fél. Ha valaha láttad színpadon az Apple egykori vezérét, Steve Jobs-ot – és most tedd félre az ember arroganciáját és minden negatívumát -, akkor tudod, hogy miről beszélek. Megfelelő kommunikáció hozzásegít ahhoz, hogy a bizonyosságomból származó fellépésemre és az általam képviselt nézőponttal kapcsolatos hitemből származó rezgésszintre reagáljon a vevő. Az élet kedves barátaim adás-vétel. Kizárólag ebben a sorrendben. Ha jó rezgést adsz, és ügyesen kelted fel az igényt a világban, akkor lesznek vevők. Ha jó a terméked / szolgáltatásod, akkor vevőköröd is lesz. De ha csak a legjobb csajt / pasit akarod felcsípni, az is így működik. Minden azon múlik, hogy mennyire jól tudsz eladni, ami pedig azon múlik, hogy mennyire jól tudsz kommunikálni kifelé és befelé(!) egyaránt.

Ha el tudom adni saját magamat – amelynek függvénye az, hogy hogyan kommunikálok befelé, vagyis amikor a lelkem és az egóm kontruktívan! diskurál -, akkor van esélyem rá, hogy olyan hatással legyek a világra, amelynek eredményeként számomra is kedvező változás fog bekövetkezni. Nézzük csak meg a politikusokat. Sokan közülük valóban nem érdemesek arra, hogy kvalitásaik alapján választott vezetőink legyenek (sajnos), de mivel a pártjuk kommunikációja és jól megfizetett (eladott) ügyes propaganda által “kerülnek a piacra”, – a kisembert pedig az oktatási rendszer arra képzi ki, hogy ügyes követője legyen másoknak, hogy az életét majd kívülről valakik “biztosan” megoldják(?) – ezért elmegyünk és leadjuk rájuk a voksunkat. Már aki. (Az ország 50%-át ez már nem is érdekli.) A megfelelő kommunikáció azonban igaz a munkavállalás, a párkeresés és bármilyen üzleti vállalkozás esetén is, mert csak akkor lehetek hatással a világra, ha az „eladásra szánt eszmét” jól tudom becsomagolni.

Ha jól írok, olvasni fogják a gondolataimat egyre többen és azt fogják mondani: “Ez a Józsi, ez hiteles! Én tudom!” De ez csak látszat, mert lehet, hogy csak egy senki vagyok. 🙂 Mindenki csak azt tudja rólam, amit én át akarok adni magamból a világnak, ha ugyanis van fogalmam arról, hogy az emberi pszichológia hogyan működik, akkor úgy fogok “eladni” kifelé, hogy a “vevő” tudatalattija megvegye a nézőpontomat. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a bejegyzéseimet manipulatív jelleggel írom, de – és itt ne haragudjatok rám – valójában erről is szó van, teljesen jó értelemben. Azon a szinten ahol éppen tartok, van bennem egy mély bizonyosság, hogy képes vagyok olyan értéket adni az olvasóimnak, amely által az életük – akár kisebb, akár nagyobb mértékben – a megértés által pozitív irányba változik meg. Mindenki, aki ír, azt azzal a céllal teszi, hogy befolyásolja az olvasót. (Nézzétek csak meg a különböző pártállású napilapok vezércikkeit!) Jóllehet az én célom pont az EGYség és nem a kétség megteremtése… Minden ember életének célja, hogy tetteivel hatással legyen a világra. A hatás ugyanis ellenhatással jár – szinte mindig – és általa energiához fogok jutni. Ha lájkoltok, az nekem jól esik és visszaigazoljátok azt, hogy VAGYOK. 🙂

A legfontosabb kérdés: Kitől jön az infó és milyen szándékkal?

Meglátásom szerint érdemes feltennünk önmagunkban “legbelül” ezt a kérdést, akármilyen eladási folyamatba futunk bele. Ami persze naponta többször megtörténik. Mi az eladási folyamat eredménye? Kényelem? Szeretet? Közösség? Összetartás? Széthúzás? Egészség? Betegség? Bőség? Szükség? Micsoda? Valóban jobb, boldogabb, teljesebb emberré akar engem tenni a külvilág marketingje, illetőleg a tömegkommunikációt birtokoló “tőkés brigád” (vagy akár csak egy baráti beszélgetés során a beszélgetőpartnerem), vagy meg akarnak osztani, el akarják nekem adni, hogy a világ gonosz, mindenütt halál terem és – tulajdonképpen – nincs esélyem arra, hogy boldog legyek, mert a terrorizmus már az egész nyugati világot veszélyezteti és a szegénység elleni harc meddő? Ezzel kapcsolatban egy vicces angol szólás jut eszembe (amit inkább nem fordítok le… Így hangzik: Fighting for peace is like fucking for virginity…)

Ki és mit akar nekem eladni és milyen szándékkal teszi? Ez a kulcs.

Hogy visszatérjünk egy picit a filmes témához (a bejegyzésem értéknek szánt tartalmának eladása közben :)) – ha már ezzel kezdtem az egész cikket -, a forgatókönyveknek például előre kialakított felépítése van, melyben pontosan meg van határozva, hogy milyen elemeket kell egy filmnek tartalmazni ahhoz, hogy a végeredményt kajálja a nép. Meg kell határozni a környezet, a szereplők, mellékszereplők megjelenésének, bemutatásának módját, hogy mikor – melyik percben! – történik a fordulat a filmben, és mikor kell éppen felmelegíteni a nézőt, mielőtt éppen leforráznád, vagy fordítva. (Részletesen itt tudtok róla olvasni többet!) Ha maga a sztori jó, a szabályok betartása által nagy eséllyel élvezhető és figyelem lekötő lesz a filmed és ha nagyon jó a rendező, akkor még díj is jár egy ilyen művészi alkotásért. Vagyis amit eladsz, azt meg fogják venni. Ez a cél. Ezért van olyan hatalmas ereje a médiának és ezért keres 20 millió dollárt Leonardo di Caprio egy filmért és még többet James Cameron. (…és ezért vannak az éhenhalástól nem túl messze pl. a metafizikai tradíció jeles képviselői, mint pl. Dr. László András vagy évtizedekkel ezelőtt Hamvas Béla, akik munkájának köszönhetően értelmet nyer a létezés, mert közelebb kerülök ahhoz, hogy mit is keresek itt a Földön, ezek a rendkívüli emberek azonban nem akarják eladni a gondolataikat azzal, hogy a tömeg nyelvén beszélnek, mert akkor sérülne az üzenet. A szavak már így is eléggé torzítják a valóságot. Jóllehet ők nem is azért írnak bármit, hogy eladják, hanem azért, mert teremtő szavaikat meg akarják örökíteni az fizikai univerzumban. A mai világunk azonban arról szól, hogy csak azt fizetik meg nagylelkűen, akinek tevékenységéből plusz pénz és vagyonátrendeződés keletkezhet.) Aki az emberek érzelmi befolyásolásának mestere és rá tudja a tömegeket venni arra, hogy vásároljanak olyan dolgokat, amire nincs is szükségük, maga lesz a király. (A tömegtermékek eladásának egyik fellegvára pedig Hollywood. Amit a sztárok viselnek és használnak, az menő és “kell”.)

Ugorjunk vissza a bejegyzés elején említett filmrészletre:

A jelenet legfontosabb mondata az utolsó: “Minden világos. De nem mondok le őróla.” John Gage tudta, hogy van pénze, és ezért lesz még lehetősége villantani A nőnek. A világban ugyanez történik a gazdasági döntésekkel is. Egy korábbi bejegyzésemben már említettem az ír szavazást a Lisszaboni Szerződésről. Az első körben a nép leszavazta. Az EU bürökrácia mögött háttérből irányító pénzügyi erők ebből nem azt szűrték le, hogy az ír embereknek nem kell a közös EU alkotmány, hanem azt, hogy “bizonyára rosszul kommunikáltunk”. (=nem mostuk ki az agyakat eléggé.) Ezért aztán a második körben az eladás része a félelem kapszula lett. Elhitették az ír néppel, hogy a Lisszaboni Szerződés nélkül az ország lemarad a fejlődő Európa mögött és az senkinek sem érdeke, legkevésbé a népnek, aki ugye jól akar élni. Jött egy újabb “eladás”, és másodszor megszavazták a csatlakozást. Az írek nem élnek jobban azóta, sőt. Viszont elképesztő mennyiségű adósságot halmoztak fel, ami az eredeti cél volt. Akié az adósság, az irányít mindent. Az erősebb – és ügyesebben ugató! – kutya él nemi életet. Ez ilyen egyszerű. A politikában rövid távon a kommunikáció a lényeg, hosszú távon pedig az a képesség, hogy megmagyarázd azt, hogy miért nem az történt, amit ígértél. Vagyis minden kommunikáció és a magyarázatok, eszmék eladása.

Miért rágom meg ennyire ezt a csontot, szinte már unalomig? Hiszen ezt mindenki tudja…

Nos, a tudás önmagában nem sokat ér. Az elméletek és a gyakorlat két külön pálya. Az iskola arra megy rá, hogy az elsőben legyél “büfé” (=nagyon jó), aztán a gyakorlati oldalát majd beléd idomítják később. A lényeg az, hogy ne tanuld meg túl korán tudatosan megfigyelni a saját érzelmeidet. (Persze ezt az oktatók sem tudják, mert ez már következmény.) A nem tudatosan megélt érzelem (pl. vágyakozás az után, amit a társadalom belém akar diktálni) ugyanis póráz, amin keresztül mindenkit rángatnak.

Visszatérve egy pillanatra megint a már említett filmhez, nézzük meg ezt a részletet:

Az üzletember az iskolában vágódik be azzal, hogy eladja a hétköznapiságát, majd 2 cukipofa kutyával varázsolja el a csajt – egy korábbi jelenetben pont a nő említi, hogy 2 kutyus kéne ebbe a házba -, a végén pedig a gyerekkori történet után már nem csak a nő hisz a palinak, hanem már a néző is. Színek, zene, csillogó, megértő női szemek. Kész. Tudjuk – ha végignézzük a filmet -, hogy a milliárdos pali szemét módon játszik a nő és a férje érzelmeivel és kihasználja őket, de itt mégis szeretjük egy kicsit. Mert egy kicsit ő is olyan, mint mi, hétköznapi emberek. Nem kapja meg azonnal, amit akar. És ezért megbocsájtunk neki.

„Hazudtunk reggel, éjjel meg este…” Végre(!) valaki kimondja az igazat. Ismerős? Pártállásra való tekintet nélkül egy ilyen lebukást(?) követően a vezető lemond minden normális országban. Ha viszont jó a kommunikációs tanácsadód, erre nincs szükség, mert minden eladás, csak a hazugságot kell becsomagolni másként. Ha el tudsz adni egy ilyen elkúr@st, akkor király vagy (és nagyon sokat fizetnek neked). Kérlek ne akadj bele ebbe, ha számodra egyébként az „öreg Ferkó” szimpi tag valami oknál fogva. Itt nem Gy. F. a lényeg. Lehetett volna bárki az ő székében, egyszerűen ügyesen eladták az “igazmondó” embert. Ennyi az egész. Ma már erről szól a politika.

A média manipulációjáról született egy remek német alkotás néhány évvel ezelőtt, Free Rainer, a tévéd hazudik címmel, amelyet nem reklámoztak agyon, talán nem véletlenül. Nézzétek meg ezt a 7 perces részletet, nagyon tanulságos:

(A film arról szól, hogy a nézettségi mutatókkal hogyan manipulálják azt, hogy a tömeg befolyásolható és igénytelen maradjon és hogy egy hős ezt hogyan szeretné megváltoztatni.)

Az előző cikkben említettem nektek a spiráldinamika modelljét, melynek lényege, hogy a tudati fejlődés különböző szintjein állunk mindannyian, és sokszor azért nem tudjuk egymást megérteni, mert a zöld szinten álló, már másokért is felelősséget vállalni akaró ember a törtető, még csak ego szinten működő pirosakat oktatja, arról, amit ő még nem érthet, mert nem “nőtt fel” az infóhoz. Ez nem tekinthető „hibának” a piros tudatosságú ember részéről, mindössze így működik a fejlődés. A tenger mélyén úszó halak nem látják a magasan repülő madarakat. Ha nincs közös nevező, nem értjük meg egymást. Ráadásul megfelelő tudatosság nélkül a legkisebb ellenállás irányába haladunk, mert az kényelmes. Popper Péter: Belső utak könyve c. művében így ír erről: “Minden lelki folyamat – hacsak művi szabályozás nemtörténik – spontán a legkisebb ellenállás irányába hat. Pszichés reakcióink is spontán a legkisebb ellenállás irányába fordulnak. Ezért szenvedik el pl. a legtöbb agresszivitást a gyerekek, a beosztottak, mert ők a legkiszolgáltatottabbak, velük szemben a legkisebb a rizikó, ők jelentik a legkisebb ellenállás irányát.”

Legkisebb ellenállás, manipuláció, eladás, dezinformációk, irányított kommunikáció. Mégis, mit tudok ebből tanulni azon kívül, hogy ez “gáz”?

Először is azt, hogy ez a helyzet nem “gáz”, hanem VAN. Ez a valóság. Pont. A világ azért ilyen, mert ilyenné tettük. Aki gondolkodik, vezető lesz, aki nem, az követő. Ha hagyom, hogy érzelmileg befolyásoljanak, mert bennem lévő változatosság iránti szükséglet miatt logikus, bal agyféltekés érveket keresek az érzelmi, jobb agyféltekés döntéseimre, akkor irányítanak engem. Ez persze nem feltétlenül baj, hogyha végig tudok róla. Hiszem, hogy az életben az egyik legfontosabb feladatunk az, hogy tudatossá tegyük azokat a folyamatokat, amelyek hatására döntéseket hozunk.

Az élet adás-vétel. Ebben a sorrendben. Amit adsz, az jön vissza. Ha szeretném mások figyelmét megkapni Én is, meg kell tanulnom kommunikálni: őszintén egyetérteni, kedvesen – de határozottan – ellentmondani, szívből elnézést kérni, örömmel megdicsérni, felemelően elismerni mindent, és mindenkit, amit és akit képviselek. Mivel mindenki a saját szintjén “nyomorog”, ezért azzal nem jutok előrébb, ha büszkén és egóból nem értek egyet a másik ember nézeteivel. Ha megpróbálom megérteni azt, hogy “ő honnan jön” (=ilyenkor az történik, hogy a tudatalattim igyekszik megfejteni azt, hogy a másik ember pl. a spiráldinamika modellje szerint éppen „milyen színű” tudatállapotban van), akkor van esélyem arra, hogy a másiknak el tudjam adni a saját nézőpontomat. Ha a szeretet és az EGYség vezérel, akkor nem kihasználni fogom és lecsapolni az energiáit a másiknak, hanem egy olyan konstruktív (=építő) helyzetet teremtek, ahol az energia cserél és feltölt.

A háborúk, gazdasági és politikai csatározások – amelyeket gyönyörűen adnak el nekünk a médián keresztül -, és az egyre nehezebb általános életkörülmények + a terjedő közöny(!) lehet az oka annak, hogy egyre többen keresnek közösségeket, vagy lelki kapcsolatot olyan emberekkel, akik érzik, hogy ez a hedonista világkép nem annyira ötös. A létrejövő szerveződések azonban nehezen tudnak nagyok lenni, amelynek meglátásom szerint az az oka, hogy egyrészt a tömeg méretéhez képest a tudatosan gondolkodók száma nem túl sok, másrészt pedig sok esetben az önmagukat tudatosnak gondoló emberek egyszerűen nem tudnak eladni. Nem az a nagy mutatvány, ha azokra sikerül hatással lenned, akik úgy rezegnek ahogy Te, hanem az, ha olyanok szívét éred el, akik még egy másik létrendi szinten tapasztalják meg a vanságot.

Az eladás célja mindig az, hogy „a vevő” által tudat alatt feltett kérdésre, mely így szól: “Mi ebben a jó nekem?”, olyan választ adjunk, ami a fogadó felet érzelmileg megmozdítja. Az üzenetet mindig meg kell tudni tisztán, hatásosan szavakba és tettekbe önteni lehetőleg úgy, hogy az összefogás valamiért és ne valami ellen történjen. Én arra bíztatok mindenkit, aki változtatni akar a világon, hogy tanulmányozza az eladás művészetét, mert a dolgoknak nincsen minősége, csak annak, aki használja őket. Magyarul ha jól célt szolgálunk azzal, hogy eladunk egy ember- és szeretetközpontú eszmét, akkor a pozitív “manipuláció” (értsd befolyásolás) eredménye pluszos. Ha tehát mostantól fogva valakivel összefutsz és vitába keveredtek, bátran állj elé és kérdezd meg mosolyogva: “Na öreg, mit akarsz ma nekem eladni?” És ha olyan eszmét, amitől a világ a szeretet – és ahogy Hamvas Béla a történet előtti (=létállapot, melyben MI van ÉN helyett) időre vonatkoztatva a LÉT – irányába halad tovább – és Te hiszel abban, hogy ez Téged is épít -, akkor működjetek együtt. 🙂

Nagyon lényeges pontja az „eladásnak”, hogy nem pénz kell hozzá, hanem egy lényedből fakadó mély hit az eszmében, amit képviselsz. John Gage-nek – a fent említett filmben – ugyan egy bizonyos szintig ment az eladás folyamata, a történet végére azonban kiderül (mert Hollywood ezt akarta nekünk eladni!), hogy a pénz nem minden és van a léleknek egy olyan szintje, ahová nem érsz el akkor sem, ha tiéd az összes zsé a világon. Ettől függetlenül az, aki elér odáig (a lélek azon szintjéig), ugyancsak eladta magát azzal, hogy őszintén felvállalta önmagát és ezt megfelelő módon kommunikálta le a világ felé.

Próbáltam magam meggyőzni még korábban, hogy ez túl egyszerű magyarázat a világ irányának meghatározását illetően, de mindig ide lyukadtam ki, ezért gondoltam, hogy ezt leírom egy bejegyzésben. Tiéd lehet tehát a legfantasztikusabb, világrengető ötlet, ha nem tudnod eladni, nem sokra mész vele. (Tom Hopkins, Stephen R. Covey, Dale Carnegie sokat segíthetnek ebben neked.) Fontos megjegyzés: Sokszor a legmélyebb és leginkább sorsfordító írások, könyvek „reklámja” azért olyan gyenge, mert a tömeg nem érti az üzenetet és így nincs sok értelme népszerűsíteni azt.

Na elmegyek a kocsmába és hatással leszek egy kicsit a hozzám hasonló „kocsmatöltelék cimboráimra”, hogy megvegyék az eladásra szánt nézeteimet, különben még elmarad a visszaigazolása annak, hogy VAGYOK. 🙂 Egészségetekre nagyon sok szeretettel!

Vigyázat, csapda!!! (Kiegészítés 2012. szeptember 21-én): Az alább olvasható véleményeknek köszönhetően rájöttem, hogy a cikkben említett folyamat egy féligazság, ami valójában hazugság. A „minden az eladásról szól” c. világnézet ugyanis csak egy olyan valóságban nyer igazolást, amelyben az egyén nem törekszik a benne lévő metafizikai igazságra (valamiről nem mondom, hogy ez jó, amikor tudom, hogy az sz@r, akkor sem, ha jól tudom tálalni és így mások is egyetértenek velem), hanem önhazugságokkal nyugtatja önmagát, hogy az érvényesülés és a boldog élet titka a megfelelő kommunikáció. Ezzel kapcsolatban rövidesen írok egy újabb bejegyzést, mert fontosnak tartom, hogy a blog olvasói különbséget tudjanak tenni a szubjektív valóság és az objektív IGAZság között. Én is most értettem meg, hogy ez mit is jelent. (Erre az írásra való önreflexióként írtam egy „folytatást”: Az „eladás” hazugsága.)

Köszönöm Kozma Szilárdnak, Joó Violettának és Szabó Lindának a kíméletlen, engem az abszolút igazság felé irányító egyértelműen jó szándékú hozzászólásaikat!

Hogyan változtassuk meg a világot?

Szerző: Józsi bácsi | aug 14, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Énismeret, Pszichológia, Tudatosság, Világkép

Hogyan változtassuk meg a világot?

A kérdés rossz. A világot megváltoztatni nem lehet. Olyannyira lehetetlen, mint a tenger fenekére bugyit húzni. A világ, kedves komám, az VAN. Pucér. Az összes gonoszsággal és jósággal, ami benne van egyszerűen maga a tökéletes visszatükröződése annak, amilyen maga az emberiség. Nem, nem az összeesküvést és gazdasági erőfölényt szerző hatalmi erők manipulatív cselekedeteinek eredménye, hanem az önnön működését megismerni lusta, alapvetően gyenge, kényelemre és szórakozásra (=szétszórt figyelem!) vágyó és könnyű életre szomjazó tömegek kívánsága, úgy tündököl. Igen, tudom, ítélkeztem. A kifelé mutogatás akkor is zsákutca. Pont.

„A világot nem a gonoszság fogja elpusztítani, hanem azok, akik végignézik a gonoszságokat és nem csinálnak semmit.” (Albert Einstein)

Nem olyan régen kitettem ezt az idézetet a “Józsi bácsi” facebook oldalra (az alább látható módon) és ahogy végignéztem a hozzászólásokat és azt, hogy hányan tették ki a saját üzenőfalukra ezt a beszédes mondatot, egy igen érdekes megállapítást tettem: ezt a jelentőségteljes közlendőt – mint ahogy MINDEN verbális és non-verbális kommunikációt – más-más módon értelmezték az olvasók. Van, aki számára a jelenleg regnáló politikai hatalom eltávolítása ugrott be, van, akinek a korábbi kormány tettei, van aki zsidózni kezdett, van, aki a szélsőjobbot gyalázta, és még sorolhatnám. Ahogy az ún. megosztásokhoz (=ahogyan a facebookon a képet valaki a saját üzenőfalára kiteszi) kapcsolt üzeneteket olvastam, furcsa érzés született meg bennem. Mérhetetlenül és kétségbeejtő módon tele vagyunk ítéletekkel és nem vagyunk gyávák használni őket. Persze a jó öreg Albert bácsival is lehet vitatkozni, főleg azon a ponton, hogy mit is jelenthet a “gonoszságok végignézése” az ő személyes értelmezésében. Mivel azonban ezt már nem fogjuk tudni megkérdezni tőle, ezért körbejárom a téma „józsi bácsis” nézőpontját.

einstein-a-vilagot-nem-a-gonosz-pusztitja

Ahhoz, hogy a világot bármilyen szempontból képesek legyünk együtt, közösen megváltoztatni, ahhoz először egyéni szinten kell elvégezni a melót. Pl. többek között megérteni ezt is: “Az, hogy az emberek hogyan bánnak veled, az az ő karmájuk, ahogyan pedig Te reagálsz, az a tiéd.” (Wayne Dyer). A kérdés jóllehet felmerül ezen a ponton:

Min múlik az, hogy én hogyan fogok reagálni?

Tagadhatatlan tény, hogy a személyiségünk számos olyan elemből tevődik össze, melyet a környezetünk tudattalan reakciói hoznak létre bennünk. Én pl. amikor kisgyerek voltam, 3-4 éves koromig hosszú, egyenes, vállig érő tejfölszőke hajam volt (ha most belenézek a tükörbe, ezt nehéz elhinnem :)) és a szüleimmel együtt néha találkoztunk olyanokkal, akik kislánynak néztek emiatt. “De aranyos kislány!” – mondták. Édesanyám pedig kikérte magának és rávágta: “Ő kisfiú!” Én meg: “A lányok olyan anyámasszony katonája mind” – gondoltam, és kétségbeesve kapaszkodtam anyukám szoknyájába és szarul esett, hogy lánynak néznek, amikor nekem fütyim van. 🙂 S bár ez csak egy néhányszor előforduló aprócska mozzanat volt az életemben, bizony komoly komplexusokat okozott a későbbiekben is ez az “előélet”, ugyanis későn érő fiatal srácként vissza-visszatérő félelmem volt “belül”, hogy nem vagyok elég férfias és ezt a külvilág már valamikor (gyerekkoromban!) visszaigazolta! Ezen kívül sorolhatnék számos ”ezt szabad kisfiam – azt nem szabad kisfiam” elemből összetevődő belső korlátozottságot, melynek köszönhetően az lettem, aki vagyok, de ami a lényeg, hogy tudatosság nélkül(!) bizony még most is azt hinném, hogy az VAGYOK, akinek a világ visszatükröz. Pedig ez mellékvágány. Szerintem.

Ha azonban nincsen bennem tudatosság, ami azt jelenti, hogy nem vagyok képes önmagamra, a saját “működésemre” kívülről rátekinteni viszonylagos objektivitással (pl. ha egy katona ránézne önmagára kívülről, amikor épp egy “ellenséges”, fegyvertelen gyereket lő fejbe, talán elgondolkozna a tettein), akkor szinte lehetetlen változ(tat)ni bármit is, mert az egonak szüksége van arra, hogy bizonyossága legyen az általa elképzelt valóságban lévő igazság(?) megtapasztalásáról. S bár a kívülről való rátekintést is az elme végzi el, az ember képes arra, hogy úgymond “tükörből” tekintsen önmagára, amennyiben úgy dönt!

Mar egy jó ideje tanulmányozom az NLP (=neurolingvisztikus programozás) tudományát és abban van egy nagyon egyszerű eszköz, amelyet meta tükörnek hívnak. A gyakorlatot alkalmazó ember azt a szituációt igyekszik meggyógyítani, hogy “adott a problémám, melyet nem ért meg a világ és adott a világ, amely nem ért meg engem.” Mivel a világot megváltoztatni nem lehetséges, ezért csak azt tudom tenni, hogy a világ helyzetébe képzelem/helyezem önmagam és megvizsgálom kívülről, hogy miért nem értenek meg engem (“azok” a “hülyék”), majd kívülről ránézek önmagamra + a világra és rájövök, hogy milyen hitrendszer irányítja az életem. Magyarul a felismerés által önmagamat változtatom meg, amikor ezt teszem. Döbbenetes önmagunkkal való szembesülést okoz ez a gyakorlat, ugyanis amikor a világ szemszögébe helyezkedve nézek önmagamra, sokszor fájó felismerésként hatol át az elmémen a saját korlátozottságom. Ezt a gyakorlatot ráadásul úgy kell elvégezni a kellő hatékonyság eléréséhez, hogy közben változtatom a pozíciómat (pl. egyik sarokból beszélek én, majd átállok a másik sarokba, ahonnan „a világ” szólal meg, majd a harmadikba ahonnan pedig „a világra” és önmagamra kívülről tekintek egyszerre), mert így az elmém el tudja hinni azt, hogy a nézőpontom megváltozott.

A következő lépés ezen a ponton az, hogy mi az oka a saját “korlátozottságomnak”?

Erről részint már írtam jó régen a Nincs jobb és bal oldal c. bejegyzésemben és ennek röviden összefoglalva a lényege az, hogy “amit nem tudok a világban elfogadni, azt önmagamban nem tudom elfogadni.” (Ugyanis a világ az VAN, tehát csak az én hozzá-állásom lehet a bibi.) Továbbfűzve azonban ezt a gondolatot, újabb kérdés merül fel: ha el tudjuk azt fogadni, hogy a tudományos fejlődés és az abból következő környezeti és tudati változás mindenkit érint a világon, akkor miért van az, hogy valakik számára természetes megölni vadidegen embereket (pl. háború esetén), mások pedig képtelenek erre a szintre “süllyedni”. És ha már itt tartunk azt a kérdést is feltehetitek nekem: “Miért mondod azt a képtelen hülyeséget Józsi, hogy a vadidegen emberek gyilkolását önmagamban nem tudom elfogadni?” A kérdés jogosnak tűnik, ráadásul én is egy béke és emberszerető lény vagyok, aki a légynek se tudna ártani. Na jó, a légynek még igen, szóval van előttem fejlődési lehetőség. 🙂

A válasz pedig az, hogy Mindenki a saját szintjén “nyomorog” és megfelelő tudatosság nélkül(!) csak a saját szemüvegemen keresztül vagyok képes a világról véleményt alkotni. Az egyéni szemüvegek jóllehet bármennyire is egyéniek, mégsem teljes mértében azok, mert sok-sok ember van, aki mégicsak közös hullámhosszon rezeg velem és amikor ezt az ego szintjén megtapasztalom, akkor „örül a májam”, hogy igazam van. Valójában azonban “nincs igazam”, hanem a valóság egy adott tudatossági szintjén belül van igazam. Erre a felismerésre pedig Don Beck és Chris Cowan ébresztettek rá, akik létrehozták az ún. spiráldinamika modelljét. (Az, hogy erről ebben az összefüggésben billentyűt ragadtam egy nagyon kedves olvasómnak, Nagy Gábornak is köszönhetem, aki a 2012. augusztus 7-i HungaroPiacon történt előadásom után ezt a már általam ismert modellt rendkívül szemléletesen kielemezte nekem. Köszönöm Gábor!)

A spiráldinamika lényege az, hogy a világban élő emberek jelenleg 8 különböző tudatossági szinten működnek és ezek a szintek “spirálisan” felfelé, az ég felé mutatnak. Aki egy szinttel “feljebb” csúszott (akár csak az életének egy adott területén), az már nem tud visszacsúszni, mert aki elindult a fény felé, az nem vágyik a sötétségbe. (Jóllehet a sötétség állapota is tökéletes része a VANságnak és ezt nagyon fontos megérteni!) Az egyes tudatossági szinteken tehát vannak, akik még “újszülöttek” és teljesen ösztönlények, ők a “csak nekem legyen jó” típusú emberek, és sok szinttel feljebb vannak a közösségi felelősségvállalással felvértezett egyének, akik már megtapasztalták az önző én-valóság különböző szintjeit és úgy gondolják, hogy a környezet attól lesz a legszebb, ha a sajátomon túl mások életét is szebbé, örömtelibbé teszem. (Ezt a józsiblogot sokkal inkább ilyen szinten tartózkodó emberek olvassák, ugyanis az “alsóbb” szinteken lévők számára az, hogy én ingyen, mások tisztánlátásáért összefüggésekre mutatok rá, az maga a butaság non-plusz ultrája. :))

Az egyszerűség kedvéért a modell kitalálói az egyes tudatossági szinteket színekkel jelölték meg, így az ő értelmezésünkben a világot (alulról felfelé) bézs – bíbor – piros – kék – narancs – zöld – citrom – türkiz típusú emberek alkotják. Érdekessége a színek meghatározásának, hogy az élénk, tüzes (férfias) színeket a lágyabb (nőies) színek követik, ezzel is utalva arra, hogy a tudatosság fejlődése a bennünk lévő férfi és női energiák váltakozását egyaránt igényli, s a jelenleg(!) legfelsőnek tartott türkiz szín a belőle áramló nőies energiájával pedig arra enged következtetni, – amit még én is hónapokkal ezelőtt leírtam -, hogy jelenleg a nőies energiák kulcsfontosságúak a rezgésszám-változáshoz, mert az van a csúcson! Fontos azonban elmondani azt, hogy a türkiz szín csak jelenleg a legmagasabb szint, mert nagyon is elképzelhető, hogy azt egy bármilyen férfi energiájú szint követi majd, ha az emberiség tudatilag eléri azt a szintet. (Ezt a szintet az integrál pszichológiában korálnak hívják, de ez még “nem hivatalos”). Ami a lényeg, hogy minél feljebb vagyok a “színskálán”, annál inkább egységként tekintek a világra, mert MIND EGY. Ezt Hamvas Béla úgy hívja, hogy az ember felülemelkedve az individuális élet állapotán a mindenre kiterjedő lét állapotban a lélek intenzív érzékenységét éli meg. A lélek intenzív érzékenysége… Az öreg Béla tudta hogyan kell úgy fogalmazni, hogy letegyem a kupicát és elmerengjek egy pöttyet. 🙂 (Jóllehet Hamvas Béla a védikus megközelítés szerint a tudatosságot az ego varázslatának tartja, ugyanis míg a tudatos egyén önmagára és a világra reflektál, addig az isteni lét érzékenységével átitatott tudattalan – vagyis a tudat alatti – Én a lélek által kapcsolatban van az Egységben élő teremtéssel és ismeri önmagát. Erre utal a lelki-ismeret kifejezés, ugyanis a lélek mindig tudja, hogy mi az, ami Istentől való és mi az egó által kreált illúzió!)

Hogy is vannak tehát ezek a színek? Csak nagyon röviden, hogy tiszta legyen:

A bézs a legalsó szint, férfias energia és küzdelem jellemzi. Ez a “valami újat kell létrehozni” érzés. (Megszerzem a csajt!) A bíbor feminin energiát hordoz – sok esetben tele van miszticizmussal – és “gatyába rázza” a bézs által létrehozott újat, amelyben ezáltal csökken a káosz. (Oké, már összejöttünk, most ismerkedjünk meg jobban és puhítsuk a kapcsolatot.) A piros ismét férfias és a már “rendezett káoszt” nyers energiával kiterjeszti a világra. (Enyém a nő, ha hozzáérsz, véged!) A nőies kék kiegyenlíti ezt a hódító időszakot, az energiákat rendszerbe szedi a harmónia érdekében. (Boldogan élünk együtt.) A férfias narancs színű egyén kiterjeszti ezt a harmóniát és az élete egyéb részévé is akarja tenni. (Sikeressé akarok válni, én akarok lenni a király!), a zöld “befogadó” nőiessége viszont ezt a harmóniát közösségi szintre emeli. (Ha másnak jót teszek, nekem még jobb lesz!) A férfias energiájú (citrom)sárga a meglévő közösségi harmóniát magasabb szintre emelve létrehoz egy új, magasabb szintű rendet. (A férfierő teremt!) A türkiz pedig a maga nőiességével a megteremtett új rendet (mind EGY!) rendszerezi. Ez már egy beavatott szint, mert itt tisztában vagyok a teremtés metafizikai (=természeten túli) valóságával. Magyarul azzal a nem látható egységgel, amely mindent és mindenkit összekapcsol. Fontos megjegyezni, hogy ez a felfelé mutatóan spirális tudati “fejlődés” az élet minden kis szeletére jellemző és minél több területen van meg az éberségem (=a világra, mint elválaszthatatlan egységre tekintek), annál magasabb létrendi szintre kerülök. A magas létrendi szint pedig az össz-színvilágomat (spiráldinamikai értelmezésben) emeli. Magyarul akkor vagy a király, ha minden szinten türkiz vagy. De vigyázz, mert ha a türkiz „szint” illúziójában királynak érzed magad, akkor még igen csak narancs „szinten” vegetálsz. 🙂

Ha tehát valami számomra nem világos, vagy nem értem, akkor mindig jusson eszembe a következő mondat:

A tenger mélyén úszó halak nem látják a magasan szárnyaló madarakat!

Magyarul: egy adott tudatszintről egy lényegesen magasabb tudatszint nem értelmezhető. (Visszafelé azonban igen, és ezért is írom ezt a bejegyzést!)

Oké, oké, ez mind szép és jó, de mi a sz@rt kezdjek ezzel Józsi?

Hogy csakis önmagamról beszéljek, elképzelem, hogy az élet egy adott területén sokat foglalkozom az önmagamban lévő tudás fejlesztésén. Ezen a szakterületen Én egyre magasabb szintre kerülök, a bézsből indulva a megfelelő energia és figyelem (+cselekedet!) összpontosításának köszönhetően hamar a piros, majd kék, majd narancs, zöld és (jó esetben) feljebbi szintekre jutok. Élvezem, hogy “már értem (b@zdmeg!)” és rá szeretném kényszeríteni (=önzetlenül odaadni) másoknak is ezt a felismerést. Egy felismerést átadni azonban nem lehetséges (a felismerés lényege ugyanis pont az, hogy egyéni szinten történik!) és ez engem, ego szinten zavarni kezd. Az elmém korlátait nem meglátva eszembe sem jut, hogy az a másik ember ezen a szakterületen nem képezte magát (annyit vagy egyáltalán) és még mindig bézs vagy bíbor “szinten” áll, azonban mivel neki más a szakterülete, azon belül lehet, hogy már ő is narancs, zöld vagy még feljebbre jutott. Én meg megítélem a „korlátozottsága” miatt, pedig lehet, hogy az ő szempontjából meg bennem van a bibi. Jujj. 🙂

A saját speciális szakterületemen túl mindazonáltal vannak olyan általánosnak nevezhető ismeretek (például az önismeret, egészség, kommunikáció vagy akár pénzügyi- gazdasági ismeretek területén), amelyek a mindennapi létezéssel folyamatosan fejlődnek, tekintve, hogy híreket, elemzéseket, esettörténeteket olvasunk és hallunk nap, mint nap. Vagyis ha nem a világtól elzárva élem az életemet és eljut hozzám a környezet “zaja”, akkor akarva-akaratlanul változik a véleményem és megtanulom egy bizonyos – jó esetben egyre tisztább – szemüvegen keresztül szűrni az információt. Ha pedig ez a szemüveg egyre kevésbé az ÉN-ről és egyre inkább a MI-ről szól, akkor magasabb tudatszintre kerülök, mert ez a – ha lehet így nevezni – “tudati fejlődés” rendje. Hamvas Béla ezt a fejlődést hívja úgy, hogy egyre inkább elérjük az éberség állapotát. (Egyébként ennek az éberségnek a szimbóluma a még sok helyen templomtornyokon látható kakas, Aszklépiosz kakasa.)

Ebből a megközelítésből az következik, hogy a fejlett nyugat és a barbárnak nevezett 3. világbeli társadalmak alapvető különbsége az, hogy a benne élők egyéni tudatszintjének a “színe” határozza meg magának a népnek a tudatszintjét, vagyis minél több ember bocsájtja ki az egység rezgésszintjét, annál jobban közeledünk a türkiz felé. A nyugati világ valahol a narancs „szint” körül rezeg most, mely a profit elsődlegességét veszi alapul és ez alapján méri a sikert, míg pl. egyes afrikai országokban, ahol a természeti erőforrások feletti hatalom határozza meg egy ember státuszát, még sokkal inkább a bézs és piros „szintek” között élnek. India, vagy pl. Tibet bizonyos részein pedig már a türkizbe hajló helyek is lehetnek (melynek jellemzője a globális EGYségérzés), de pl. a Kulturális Kreatív mozgalmak is segítenek nekünk a narancsból a zöldbe átlépni. Ha az ember él és gondolkodik, akkor ez az ún. “spirális dinamizmus” az élet elkerülhetetlen velejárója.

Hogy hogyan tudom ezt az ismeretet a mindennapokban használni?

Nos, ez viszonylag egyszerű. Mivel mindenki a saját szintjén „nyomorog”, ezért a hétköznapi kapcsolatteremtéseink alkalmával kérdezni kell a másik embert (ha már zöld „szinten” vagy, teljesen világos, hogy “ő is Te vagy”, ugye…), hogy mit tart fontosnak az élet különböző területein. Amikor én kocsmázok például és egy olyan emberrel beszélgetek, akinek teljesen mindegy, hogy az általa választott foglalkozással esetleg mások átverése által szerez pénzt, akkor tudom, hogy ő még az alsóbb „szinteken” tart (ami úgy ahogy van, tökéletes!) és nem rabolom a saját időmet azzal, hogy erkölcsórákat tartok a zöld „szintű” közösségi gondolkodásról, mert úgy sem fog „átmenni”. A legtöbb, amit tehetek az az, hogy elmesélem neki a saját látásmódomat, hiszen én is azáltal jutottam / jutok “magasabbra”, hogy mások tapasztalataiból merítek bölcsességet.

Beszélgetsz tehát ismerősökkel és ismeretlenekkel és figyelsz. Amennyiben egy picit is tanulmányoztad ezt a modellt, fel fogod ismerni, hogy a másik éppen hol tart és önmagadban kuncoghatsz végtelen nagy szeretettel, hogy „hehe, a Béla még tök bézs„, miközben te már a kékből épp a narancsba fordulsz az adott témát – vagy éppen a VANságodat – illetően, máskor meg ha eléggé őszinte vagyok önmagamhoz, akkor Én fogom megállapítani azt, hogy „huhúú, ezen a szinten én még épp csak most léptem át a piros szintet!” (és ez tökéletesen rendben van), s ha ezt képes vagyok megtenni, akkor nem irigykedéssel és egoból fogok reagálni egy nálam „magasabb szinten” lévő ember gondolataira, hanem alázattal. És máris van esélyem fejlődni. Juhé. 🙂

A cikk címében feltett kérdésre tehát a válasz az, hogy a világot azáltal változtatjuk meg, hogy nyitva tartjuk az elménket és a szívünket, a felismeréseinket pedig megosztjuk a világgal (és példát mutatunk velük!) – és ebben az értelmezésben már szerintem Albert bácsi is büszke lenne ránk, mert csinálunk valamit és nem csak passzívan szemlélődünk (bár a fókuszált szemlélődés az már teremtés is lehet!) -, mert ez hozza létre azt az energiaáramlást, amely másokra (=én+világ) hatással van/lesz, s amely által a világ változása pozitívabb irányt vesz apró lépésekben. Jóllehet a spiráldinamika modelljén kívül van még egy csomó másik, amelyik működőképes, de saját tapasztalatom az, hogy az életben mindenhez valamilyen „eszközt” használunk (és ha működik akkor bizonyosságunk is lesz benne!), legyen az egy bölcs ember hitvallása, egy tudós ember kutatásának rendkívüli eredménye, vagy akár csak a sarki „Józsi bácsi” kocsmafilozófiája. Szerény véleményem szerint tökmindegy, csak az a lényeg, hogy úgy érezd, közelebb kerültél az EGYséghez az „eszköz” által.

Azt hiszem, most elmegyek és a szokásos feles lehajítása mellett lecsekkolom a kocsmában a bíbor, piros, kék, narancs és zöld haverokat és megbeszélem velük, hogy esetleg keressünk egy olyan másik krimót, ahol sárgák és türkizek is megfordulnak. Bár kétlem, hogy egy „jó öreg” türkiz éppen az ágyas szilva mellett találná meg a megoldást, de sosem lehet tudni… 🙂 Egészségetekre!

Csak tegyük fel…

Szerző: Józsi bácsi | júl 19, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Összeesküvés "elmélet"

Csak tegyük fel…

Tegyük fel, hogy Shakespeare-nek igaza volt abban, hogy “Színház (=színdarab) az egész világ és tényleg színész benne minden férfi és nő”. Tegyük fel, a legtöbben nem is igazi önmagunkat alakítjuk, hanem csak egy olyan képet, melyet a külvilág visszatükröződésében el akarunk fogadni önmagukról, mert ha belegondolunk a ténylegesen érzékelt és érzett valóságba, az fájdalommal jár(hat). Lehet, hogy tényleg félek; tényleg kishitű vagyok; tényleg nem vagyok vonzó; tényleg kisebbségi érzésem van stb. Ha a visszatükröződésben gyengének tűnünk, akkor erősödni akarunk pénzzel, pozícióval, hatalommal és külső növekedéssel (=fontosság emberi szükséglete birtoklási vágy kiteljesítése által), ha pedig túl erősek vagyunk, akkor mesterségesen gyengítünk önmagunkon, mert esetleg nem akarunk megsebezni olyanokat, akiket szeretünk.

Tegyük fel, hogy ezt a „színjátékot” nem is tudatosan választjuk, hanem mások szeretetéért vállaljuk a szerepünket az elfogadott realitásban és inkább nem teszünk fel kérdéseket. Se önmagunkkal, se a világunk működésével kapcsolatban. Tegyük fel, hogy mindezt csak azért, mert ez a kényelmesebb út és különben is ki az, aki azt szeretné, hogy hülyének nézzék?

Tegyük fel, hogy minden, amit érzékelünk az bár egy teljesen valódinak tűnő kép(zet), valójában csak egy színes, elménk által megteremtett illúzióvilág, melyhez különféle érzelmeket kapcsolunk annak megfelelően, hogy a szereplők éppen milyen monológot mondanak el a világról a színdarab során. Ha értjük, amit mondanak és „együtt rezeg” a külvilág kedvező visszatükröződésének köszönhetően általunk teremtett illúzióval az „új” információ, akkor megnyugvás születik odabent, ha pedig nem értjük vagy nem tudjuk értelmezni, akkor összezavarodunk és tiltakozni (esetleg félni) kezdünk. A bizonyosságomnak szüksége van arra az érzetre, hogy a világ olyan, amilyennek képzelem. Csak tegyük fel, hogy mégsem olyan…

Tegyük fel, hogy az Univerzum valóban ősrobbanással jött létre (ahogy mondják), de egy természetfeletti erő / Isten “parancsára” (tervei szerint) történt mindez, mert a cél az, hogy az anyagban megtapasztaljuk, felismerjük az anyag fölötti szellemi valóságot, mint elsődleges teremtőt. Évekkel ezelőtt elvégeztek egy kísérletet, melyben egy fotont (fényrészecskét) két részre szedtek, majd egy vezetéken egymástól 14 mérföldnyi távolságra küldtek. Amikor aztán az egyik kis részecskét külsőleg befolyásolták, akkor a benne bekövetkezett változás a másik, onnan 14 mérföldre lévő részecskére is hatással volt. (További részletek itt elolvashatók (angolul)!) Ebből arra következtettek, hogy a részecskék a szétválasztásuk után is kapcsolatban vannak egymással. Ez az a pont, ahol az ősrobbanás és Isten “verzió” tökéletes közös nevezőt kap, mert ha céllal történt a robbanás és a világegyetem minden egyes részecskéje kapcsolatban áll egymással, akkor az intuíciónak, a szív által történő, érzelmi fókusszal történő teremtésnek tudományos alapja is van! Ha a világnak ártok, magamnak ártok, ha jót teszek, magamnak teszek jót. Biztos hallottátok már ti is azt a kifejezést, hogy „felebaráti szeretet”. Az valami ilyesmi…

Tegyük fel – ha már itt tartunk – azt is, hogy Drunvalo Melchizedeknek van igaza, aki az Élet Virágának ősi titka c. könyvében azt írja, hogy a földi ember egy távoli civilizáció által lett a bolygónkra „helyezve” és ez az egész „emberi történelem” csak egy teszt. Egy teszt, semmi más. Annak a tesztje, hogy vajon képesek vagyunk-e arra, hogy tudatos lényekké váljunk és a külső-belső egyensúly megteremtése által tudatosan teremtsünk valóságo(ka)t? Egy teszt, hogy vajon képesek vagyunk-e meglátni önmagunkat a másik emberben és rájönni arra, hogy minden, amit a világban nem tudok elviselni, az bennem van, nem a külvilágban; hogy rájöjjünk arra, hogy a külső és belső teremtő összekapcsolódik, hogy van egy bizonyos szintű szabad akarat, mert arra kényszeríteni egy tudatos valakit, hogy mást gondoljon, mint amit gondolni akar, az egyszerűen lehetetlen…

Csak dőlj hátra, és képzeld el, hogy ez az igazság. Mit érzel? Tiltakozást, ítélkezést, elutasítást, dühöt? 1000%-osan bizonyos vagy abban, hogy ez semmiképpen sem történhetett így? Ha igen, milyen megkérdőjelezhetetlen kutatásokra alapozod a világképedet? Fontos: Én egy szóval sem mondom, hogy Mr. Melchizedeknek bármiben is igaza lenne. Csak tegyük fel…

Véleményem szerint bármi, ami érzéseket vált ki belőlem azon túl, hogy „a világ VAN”, azt Én teszem hozzá. És ha ehhez a furcsának tűnő gondolathoz félelmet, elutasítást, vagy a szerző tudatlanságát kapcsolom, muszáj észrevennem azt is, hogy mennyi program is fut a fejemben, amit teljesen igaznak hiszek, pedig a személyes tapasztalatom édeskevés mindennel kapcsolatban, amit Én személy szerint se nem kutattam, se nem áhítottam (eddig!) közelebbről megismerni.

Tegyük fel, hogy az emberiség rendelkezésére álló szent könyvek (Biblia, Korán, Védák, Misna), vagy akár Mahabharata és Ramayana hindu eposzok valahol mind-mind egy bizonyos „kódnyelven” íródtak és valójában tele vannak utalással arra vonatkozólag, hogy a gondolatainkon keresztül érzelmi tartalommal megtöltött, folyamatosan történő teremtő folyamatainkat felismerjük és rájöjjünk arra, hogy a gondolati és érzelmi felelősségünk kihelyezése a legnagyobb büntetést rója ránk. (Erről rengeteget írtam és még fogok is írni, mert azt gondolom, hogy a változás ott kezdődik, hogy máshogy értelmezem a velem történő eseményeket, mint eddig.) Csak tegyük fel, hogy a Bibliában pl. eredetileg benne volt a reinkarnáció (=újjászületés, a lélek folyamatos fejlődési útja) is, de aztán kivették belőle, mert a jelenlegi értelmezése jobban beleillik a félelemközpontú – és így irányításra alapozott – valóságunkba? (További részletek erről: pro és kontra.)

Csak tegyük fel, hogy az egyre többször emlegetett szabadkőműves és titkos társaságok – melyeket az összeesküvés-elméletek hívői a világ megrontásával „vádolnak” – , valójában olyan, egyébként némi kutatással könnyedén elérhető információktól tartanak vissza bennünket, melyeknek célja, hogy tudatosan, vagyis önmagunk működését kívülről is látva közelebb kerüljünk ahhoz a mindannyiunkat alkotó energiafolyamhoz, mely által folyamatos jelleggel teremtünk, akár tudunk róla, akár nem. (A tudatos, célirányos teremtést ők sem adják „ingyér” a páholytagoknak, ezért is van szükség beavatásokra az egyre magasabb szinteken. És ahogy az egyik korábbi cikkemben írtam, a tudáshoz, megértéshez fel kell nőni, ezért nem teszik ezt közhírré mindenkinek!) Mint a videójátékokban, ahol egyre nehezebb pályákra kerül az ember, itt is egyre több mentális akadállyal találkozunk, mely az elménket, a hitrendszerünket befolyásolja és elveszi a figyelmet és a fókuszt arról, ami a legfontosabb: az általam tapasztalt világot én hozom létre és bármi, aminek megfelelő gondolati és érzelmi energiát adok, az a célirányos cselekedeteimmel megvalósítható. Bármi.

Csak tegyük fel, hogy ezek a tudatos erők azért képviselik a negatívnak nevezett pólust, mert akkor fogalmunk sem lenne a pozitív pólusról, a bennünk élő Isteni valóságunkról? Tételezzük fel, hogy a polaritás, vagy ahogy emlegetni szokták, a “duális világ” (hideg-meleg, jó-rossz, kint-bent, fent-lent, stb.) célja az, hogy megtapasztaljuk a vanság minden szeletét. Ha nem tudunk az egyikről, fogalmunk sincs milyen a másik…

Mindezt csak azért mondom el és rágom meg ennyire, mert valahol legbelül azt érzem (valójában tudom), hogy ez a rengeteg negatív energia, amit az emberiség táplál a „gonosz irányítók” (politikusok és pénzemberek) irányába az jobban hozzájárul azok – vagyis a meglévő rend – fenntartásához, mint bármi más. Mivel az elme nem tud különbséget tenni a valós és elképzelt dolgok érzelmi megélése között (gondolj csak bele, hogy egy film milyen hatással van rád, pedig tudod, hogy az nem a valóság!), ezért, ha azt mondom neked, hogy „Ne gondolj a rózsaszín elefántra!”, akkor mire fogsz gondolni? Hmm… ugye érted már, hogy miért nem működik a gyűlölködés? (Természetesen – mint ahogyan én is teszem – ettől függetlenül szükség van az igazságnak hitt, nem fősodrású elméletek kimondására is, de fontosnak tartom, hogy a felismerés hassa át a mondandónkat és ne az elutasítás és a félelem!)

Tegyük fel tehát, hogy az összeesküvés-elméletek részint igazak és tulajdonképpen semmi titok nincsen bennük. Odarakják az orrunk elé a megfelelő szimbólumokat, s bár adnak a létezésükre egy bizonyos (megtévesztő) magyarázatot, mégis mi teremtjük meg a fizikai jelenlétük által azt a valóságot, amelyet az irányító hatalmak szeretnének, de egyedül kevesek hozzá. A teremtő energia ugyanis a tömegekből áramlik! (Amíg tiltakozunk és hangosan kiabálunk, addig mi vagyunk szívóágon!)

Csak tegyük fel, hogy amit a Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek? c. bejegyzésemben írtam, az tulajdonképpen azért nem is lehet titok, mert a tudással rendelkező irányító erőknek ezeket az információkat el kell „mondaniuk” mindenkinek, különben semmit nem érnek. Ha elmondják, akkor ugyanis áramlik a szimbólumokból származó energia a fizikai megvalósulást elősegítendő. Hogy egy számomra teljesen logikus analógiával éljek, vizsgáljuk meg a Hamer-féle Új Medicinát / Germán Gyógytudományt, amely szerint a megbetegedések (elváltozások) minden esetben pszichoszomatikusak, vagyis heves érzelmi megrázkódtatással járó lelki konfliktusok eredményei, melyek bio-logikus természettörvényeken alapulnak. A megoldás (gyógyulás) minden esetben abból adódik, hogy felismerjük a konfliktus forrását, szembesülünk vele és a bennünk lévő tiltakozást az elfogadással feloldjuk. Az elfogadással és felismeréssel feloldjuk a konfliktust, és ezáltal megindul az elménk által akadályoztatott energiafolyam. Ez a kulcs. (És persze türelmesen kivárjuk, amíg a helyreállító folyamatok befejeződnek.) Abban a pillanatban, amikor az elfogadás (önmagunkkal történő szembesülés) megtörténik, a gyógyuló folyamat beindul és az elváltozás elkezd helyre állni. A felismerés, szembesülés által az energia áramlása helyre áll (feloldódik “a blokk”) és megindul a pozitív teremtés. A jelenlegi hitem szerint, sok-sok évi kutatás után úgy érzem, hogy a megoldás ennyire egyszerű. A nehézség abból fakad, hogy ehhez meg kell tanulnunk önmagunkkal szemben őszintének lenni…

Írhatnék még rengeteg „készpénznek” vett esetet (melyek a tömeg világképe szerint „tuti, hogy így vagy úgy vannak”, s amiket érdemes lenne górcső alá venni), de nem akarom túlzásba vinni. Természetesen nem szeretném azt sem, ha ennek az „örök szkeptikus” világnézetnek a hatására semmit nem hinnénk el, egy kiválasztott bizonyosság ugyanis mindenképpen szükséges ahhoz, hogy az általam létrehozott MOST-ban el tudjak igazodni. Én csak azt mondom, hogy legyünk nyitottak, mert azzal csakis nyerhetünk! Az emberiség mindig az által lépett a következő lépcsőfokra tudásban, amikor a korábbi paradigmáját képes volt megkérdőjelezni.

És most egy kis feltételezés és hangos elmélkedés…

Csak tegyük fel az elmúlt évtized legnépszerűbb összeesküvés-elméletét megvizsgálva, hogy a 2001. szeptember 11-én történt New York és Washington D.C. elleni terrortámadások mögött nem (csak) Osama bin Laden volt, hanem az egészben benne volt az amerikai kormányzat is, mert az USA haderejének megerősítéséhez szükséges volt a „terror” elleni háborúra és ezt egy ilyen szörnyű támadás nélkül soha nem hagyta volna jóvá se az ENSZ, se a NATO (és tsi), a Freud által irracionális reakciójú tömegekről nem is beszélve. Kevesen tudják, mert ezt a hírekben soha nem mondták el, de 2000-ben létrejött egy Project for the New American Century elnevezésű szervezet, mely 2000 szeptemberében kiadott egy “Rebuilding Americas Defences” (Amerika védelmének újjáépítése) elnevezésű nyilvánosan is elérhető írást, melynek 51. oldalán a következő bekezdés található: “Further, the process of transformation, even if it brings revolutionary change, is likely to be a long one, absent some catastrophic and catalyzing event – like a new Pearl Harbor.” (Magyarul: “Ezen túlmenően a változás folyamata mentes lesz a Pearl Harborhoz hasonló katasztrófális és folyamatelindító eseményektől még akkor is ha a változás forradalmi lesz.”) Ez a kijelentés azért is érdekes 1 évvel a terroresemények előtt, mert az 9/11 után az akkori USA elnök, George W. Bush, pont új Pearl Harbor-ként aposztrofálta a történéseket. Ha valaki veszi a fáradtságot és végigolvassa ezt a 76 oldalas dokumentumot, akkor világos lesz számára, hogy az elmúlt 12 évben mi történt az USA védelmi (=érdekvédelmi) taktikáit illetően… (Afganisztán, Irak, Arab tavasz, stb.)

Az azonban „szög-egyszerű” Józsi bácsiként is nagyon elgondolkodató és furcsa számomra, hogy Osama bin Ladent állítólag 10 évig üldözte az “egész világ”, majd amikor végre megtalálták és egy tűzharc során lelőtték Pakisztánban, akkor 24 órán belül eltemették, mert a muszlim vallás miatt tekintettel voltak rá… A XXI. század eddigi legveszélyesebb terroristáját, aki elleni harcnak több millió civil áldozata is volt végül elkapják, de mivel meghalt szegény, tekintettel voltak arra, hogy az iszlám megköveteli a halottak 24 órán belüli temetését? Hmm…

Ha már 9/11, és meg kell mondani előre az igazságot – mert az energiának muszáj áramolnia! -, íme egy sorsfordító interjú a néhai amerikai filmrendezővel és producerrel, Aaron Russoval (aki mellesleg a Manhattan Transfer együttes és Bette Middler „felfedezője” is volt):

Aaron Russo és a beszélgetésben említett Nick Rockefeller a „lesz majd egy hatalmas esemény, aminek hatására katonák afganisztáni barlangokban fognak kutatni terroristák után” sztoriját (utalva a 9/11-es eseményekre) továbbgondolva csak tegyük fel, hogy az internet underground világában terjedő félelemkeltő híresztelések a 2012-es londoni olimpián történő támadásokról igaznak bizonyulnak esetleg… Szívből remélem, hogy ez nem válik valóra, de írnom kell róla, mert túl sok ezzel kapcsolatos infót találtam a neten olyan emberektől is, akik nem szoktak hülyeségeket beszélni…

Ha esetleg nem jutott el hozzád ez a rémhír, több forrás azt állítja, hogy az Isteni abszolútum (felebaráti szereteten alapuló világkép: „ne tégy olyat mással, amit magadnak sem kívánsz”) helyébe lépő, évtizedek óta tudatosan épített materiális és pénzközpontú paragidma, az ún. Új Világrend (New World Order) megkoronázásaként, a jövő hét pénteken Londonban kezdődő 30. Olimpiai Játékokon valamikor (de legvalószínűbb, hogy az augusztus 12-i záróeseményen) egy váratlan terroresemény fog bekövetkezni. Az elrugaszkodottabb „elemzők” szerint ez akár egy űrtámadásnak szimulált lézerfegyveres támadás is lehet, mások szerint valami kisebb méretű atombomba fog robbanni. (Csak gondolj bele abba, hogy ha 2001. szeptember 10-én valaki azt mondja neked, hogy a WTC épületei össze fognak dőlni másnap és több, mint 3000 ember meghal, te mit mondtál volna? Valószínűleg azt, hogy „Neked elment a maradék eszed is…”)

Kérlek ne haragudjatok rám, hogy ilyenekről is írok – eszem ágában sincs félelmet ültetni senkibe! -, de most éppen ez foglalkoztat és azt hiszem, hogy talán érdemes tudni a történetek nem hivatalos verzióját is, vagy csak azt, hogy bizonyos emberek miként vélekednek a jövőről, ami persze lehet, hogy tök máshogy lesz. De mi van, ha mégse? Ahogy Ian R. Crane mondja az egyik belinkelt videóban: Semmit ne vegyetek készpénznek, amit a hírekben mondanak, bármi is történjen… (Ami nagyon remélem, hogy nem fog!)

Tudom, hogy semmilyen logikus érv nem szól amellett, hogy ezt hagyják (szerintem sem!), az azonban felettébb érdekes, hogy a Rockefeller Alapítvány által készített Scenarios for the Future of Technology and International Development (magyarul: A technológia és a nemzetközi fejlesztés jövőjének forgatókönyve) c. írás 34 oldalán a következő olvasható: „Devastating shocks like September 11, the Southeast Asian tsunami of 2004, and the 2010 Haiti earthquake had certainly primed the world for sudden disasters. But no one was prepared for a world in which large-scale catastrophes would occur with such breathtaking frequency. The years 2010 to 2020 were dubbed the “doom decade” for good reason: the 2012 Olympic bombing, which killed 13,000, was followed closely by an earthquake in Indonesia killing 40,000, a tsunami that almost wiped out Nicaragua, and the onset of the West China Famine, caused by a once-in-a-millennium drought linked to climate change.” (Magyarul: Pusztítóan sokkoló események, mint szeptember 11, vagy a 2004-es délkelet-ázsiai cunami, valamint a Haitiben történt földrengés felkészítették a hirtelen katasztrófákra a világot. De senki sincsen felkészülve olyan nagy léptékű katasztrófákra, amelyek ilyen lélegzetelállító gyakorisággal történnek. A 2010 és 2020 közötti időszakot a „végzet évtizedeként” aposztrofálják, jó okkal: a 2012-es olimpiai bombázás, amely 13 ezer embert ölt meg, aztán az ezt követő földrengés, mely Indonéziában 40 ezer emberéletet követelt; egy cunami, mely majdnem eltörölte a Nicaraguát a Föld színéről és a nyugat-kínai éhínség kezdete, amely a klímaváltozásnak köszönhetően az „1 millió évben egyszer” előforduló szárazság következménye.)

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de egy ilyen szervezet oldalán található írásról azért nem olyan könnyű azt állítani, hogy összesküvés-elmélet lenne. Vagy mégis? Hm…

És talán az sem véletlen, hogy a Londoni Olimpiai játékok logóját ha nem vízszintesen, hanem függőlegesen olvassuk ki, akkor azt a szót adja ki, hogy Zion.

London - Zion

Ha emlékeztek a Mátrix c. filmre, ott is Zion-nak hívták az utolsó emberek irányította várost… (Az erről szóló jelenet az egyik legfelpörgetősebb a trilógia 2. részében…) és nem mellesleg sok-sok feltételezés létezik arról, hogy a politikai értelemben vett cionizmusnak van köze ahhoz, ahogyan a világ eseményei alakulnak.

Csak tegyük fel kedves komám, hogy a shakespeare-i színház sakktábláján tényleg mi vagyunk a bábuk, mert nem teszünk fel kérdéseket és mert el akarunk hinni mindent, amit mondanak nekünk. Vagy csak furcsa, illuzórikus szinapszisok lennének az agyamban, és ezeknek az információknak valójában semmi köze nincs egymáshoz? Hmm.. Az is lehet.

Csak tegyük fel, hogy idióta tréfát űz velem az elmém, mert azt akarom a valóságból látni, ahogyan éppen most pörög az agyam. Mivel a végtelen lehetőségek között ez is benne van a pakliban, ezért ne is vegyetek túl komolyan! 🙂 (De azért az említett forrásokat bogarásszátok át, mert lehet, hogy tanultok belőle ezt-azt.) Hogy egy közhelyet mondjak: sosem lehet tudni…

Na, azt hiszem le is lassítom magam 1-2 felessel a kocsmában, mert ez a sok munka és elmélkedés már kezd az ivás rovására menni. 🙂 Egészségetekre!

Helyzetjelentés (2012. augusztus 13-án): Szerencsére a riogatás és félelemkeltés nem jött be és a londoni olimpia csodaszépen lezajlott. Ennek vagy az lehet az oka, hogy olyan sokat beszéltek a potenciális „akcióról”, hogy a végén a „szervezők” visszakoztak (és lefújták „a támadást”), vagy az egész alapból egy baromság volt. Bármi is legyen az ok, én végtelenül örülök, hogy minden jól sikerült és a nemzetek egy főre jutó éremtáblázatán Magyarország első helyezett lett! Gratulálok az olimpikonoknak!

« Régebbi bejegyzések

Újabb bejegyzések »