A kis lépések művészete

A kis lépések művészete

Szerző: | jún 4, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Egészség, Tudatosság, Világkép

A kis lépések művészete

Ez a bejegyzés egy végtelenül egyszerű folyamatról szól, amit úgy hívnak, hogy fokozatosság. Ismerjük ezt a szót mindannyian, tudjuk, hogy mit érzünk a hallatán. Szinte vicces, hogy egyáltalán írok róla, de kutatásaim szerint az egyik legnagyobb erővel rendelkező fogalom, mely a jelen pillanaton keresztül a jövőt formálja a segítségemmel(!). Tulajdonképpen ezért írom ezt a blogot is azok számára, akik válaszokat keresnek és talán a válaszaikhoz találnak itt egy-egy puzzle darabkát. A világ(om) megváltoztatásához egyetlen pici lépés elég. Egyetlen pici lépés, minden nap.

“A leghosszabb út is egyetlen lépéssel kezdődik.”
(Konfuciusz)

Tegyük fel, hogy pl. fogyni szeretnék. Van rajtam 15 kiló túlsúly, bármit csinálok, egyszerűen nem tudok megszabadulni tőle. Megpróbálkoztam egy csomó diétával, de nem segít. Gyors eredményt szeretnék, ezért elmegyek ultrahangos zsírbontásra, hátha attól jobb lesz a helyzet. Talán segít, talán nem. Többnyire nem. Radikális változást nem könnyű elérni, mert ahhoz meg kell változnom minden szempontból, szépen, lassan. Ráadásul még az is ott van – és vigyázni, mert ez trükkös, de (sajnos) igaz -, hogy (!) nem azt hiszem, amit tapasztalok, hanem azt tapasztalom, amit hiszek. (Ezt a mondatot érdemes megjegyezni, mert szerintem ez a boldogság titka!) Magyarul a valóságot a tudatalattimban zakatoló hitrendszer által tapasztalom meg, ahogyan arra a Szelektív érzékelés c. bejegyzésben már utaltam. A változ(tat)ás pedig egy bitang nehéz feladat, mert mint tudjuk: a gondolataink szabják meg a szavainkat, a szavaink határozzák meg a tetteinket, a tetteink alakítják a jellemünket és a jellemünkből fakad a sorsunk. Mi tehát az első, „pici” lépés? Meg kell változtatnom a hitemet, odabent: „Képes vagyok rá, hogy lefogyjak”. Ezek után jön minden más. Az eredményt biztosító hitrendszer “megalapozásán” túl meg kell találnom a számomra megfelelő diétát (=céltudatosan szabályzott étrend), és egy rendszeres sport tevékenységet, amit végeznem érdemes. Az eredményhez az elme-test-lélek szintek együttesén kell dolgoznom. Minden nap egy picit. A kulcs a rendszeresség és a fokozatosság. A döbbenetes számomra az, hogy némi kutatómunkával rájöttem arra, hogy az “emberiség történelmét írók” így mossák át az agyunkat. A „kis lépések művészetét” alkalmazva. Úgy, hogy észre sem vesszük.

Ezt a képet láttátok már?

Többször említettem már, hogy a tradícionális létforma alapvetése az Isteni rend. A fa lényege a faság, a bogár lényege a bogárság, az ember lényege az emberség, az igaz lényege pedig az igazság. Ebben a szemléletben a létező dolgok nem akarnak mások lenni, mint amik, mert akkor elveszítenék létezésük értelmét. Ez most nagyon triviálisnak tűnhet így leírva, de ha egy kicsit közelebből megvizsgáljuk a világunk menetét, pont ezek az alapelvek sérülnek. Minden nap egy picit jobban, apró lépésekben.

Az egyszerűnek tűnő dolgok kis lépésekben átalakultak valami teljesen mássá: Pénz, egészség, közterhek viselése, oktatás, és igazából minden, ami lényeges. Nézzük őket sorban:

A pénzvilág életünk része, a hírek fele arról szól, hogy mi lesz a tőzsdével, az eurozónával, a világgazdasággal. Amikor annak idején kialakult a modern bankrendszer és a hitelezés, egy nemesnek tűnő szándék volt mögötte: Ha a betétesek pénzét (pénz=értékközvetítő jel) a bank kihelyezi magasabb kamatra, mint amennyit ő fizet érte a betétesnek, akkor a hitel lehetőséget teremt az értékteremtésre és mindenki jól jár. Mivel a hitelpénzből létrejövő érték szerencsés esetben simán „meg tudja termelni” a kamatfizetéshez szükséges többletjövedelmet és így nem kell megvárni, míg a beruházó, fejleszteni vágyó ember vagy társaság összeszed annyi pénzt, amiből az értékteremtés megvalósulhat. A hitel tehát ebben a funkciójában jó. Ez a folyamat mindaddig teljesen egészségesen működött, amíg a biztonságot és gyorsabb fejlődést megteremtendő létre nem jött a részleges tartalék rendszere (fractional reserve banking), mely egy olyan természetes következménnyel járt, hogy a kihelyezendő hitel mértéke több lett, mint a betétállomány (=a bankba betett lóvé összege). Ez a többlet hitel-számlapénz az ún. pénzmultiplikátor hatás által jön létre, erről már többször írtam korábban. Magyarul a bankrendszer több pénzt helyezhet ki, mint amennyivel fizikailag rendelkezik. Ez egy teljesen elfogadott folyamat, Magyarországon ennek köszönhetően kb. 4x annyi pénzt helyeztek ki bankok hitelben, mint amennyivel rendelkeznek. S bár a gazdaságot ez valóban pörgeti, van benne egy csavar: az extra számlapénzre, mely valójában a „semmiből” (=multiplikátor hatás által) jött létre, ugyanúgy kell kamatot fizetni és ez már probléma, mert a kamat visszafizetéséhez szükséges pénz valójában nem létezik. (Ebbe a műveletbe már korábban belementem az Ezért nő a szegénység c. írásban.) Ahogy azonban A „szabadság” ára c. bejegyzésemben írtam hónapokkal ezelőtt, ezt a folyamatot valahol az emberiség kapzsisága teremtette. Szeretünk tovább nyújtózkodni, mint ameddig a takarónk ér. (A modern bankrendszer pedig úgy lett kitalálva nagyon okosan, hogy ebből az emberi szükségletből bődületes adósságot csinált – szépen lassan, fokozatosan! – egyéni és nemzeti szinten egyaránt. Észre sem vettük és felzabáltuk a jövőt előre, ezért már nem a nemzetállamok diktálnak, hanem az, aki a pénzt előállítja.)

A gazdasági életben oly fontos (érték)tőzsde sem az már, mint régen. A tőzsde annak idején az áru- és nyersanyagpiacok, a kötvény és részvénypiacok működését nagyon szabályozott módon biztosította, ma már azonban a mega-giga spekulációk színtere, ahol a valódi értékteremtés és értékcsere nem cél. 2008 őszi adatok szerint az amerikai bankok közti hitelfedezeti biztosítás (=CDS, azaz Credit Defaul Swap) mértéke meghaladta az amerikai államadósságot, ami akkor 14 ezer milliárd dollár volt, egyéb származtatott ügyletekből pedig mintegy 700 ezer milliárd USA dollárnyi tőzsdei termék keletkezett. Mindez szépen, lassan, fokozatosan. (700 ezer milliárd dollár az olyan sok pénz, hogy 1 dollárosokból kb. 700 ezer km hosszú pénzoszlop lenne! Az majdnem a Föld-Hold távolsága oda-vissza. Ha szeretnél egy szemléltetést látni 1 billió dollárról – 1 trillion – nézd meg ezt a videót.) Mivel ez a folyamat azóta sem változott sokat, ezért számíthatunk rá, hogy lesznek még nagyon durva gazdasági hullámzások, összeomlások a közeljövőben! (Ha még nem láttad, nézd meg a „Bennfentesek” c. filmet ezzel kapcsolatban, klikk ide!)

A kis lépések eredménye tehát az lett a pénzvilágban, hogy az értékek mérésére és cseréjére hivatott eredetileg ingyenes(!) jel, a pénz, már teljesen máshogy működik, mint ahogy kitalálták. Irányító és hatalmi eszközzé vált és fontosabb lett, mint az élet.

Aztán ott van az orvostudomány, a gyógyítás kérdése. Hippokratész idejében még a test-lélek-elme szintjén működött a gyógyítás. Nagyon sokszor nem volt benne komoly pénz, a gyógyító célja a tisztes megélhetés megteremtése volt és az, hogy az emberek ne szoruljanak rá az ő szolgáltatásaira. A távol-keleten bizonyos országokban azért fizették az orvost, hogy egészségben tartson embereket vagyis, ha betegség ütötte fel a fejét, a gyógyító nem kapott fizetést. Ez ma már nagyon nem így van. Az orvostudomány és a gyógyítás szépen, fokozatosan átalakult a világ legnagyobb üzleti vállalkozásává. Aki beteg, az fél (=nem egész) és minden pénzt kifizet ahhoz, hogy meggyógyuljon és egész(séges) legyen. Az ellenpólusok, a megelőzés hírnökei természetesen ott vannak a gyógyításban is (táplálékkiegészítők, vitaminok, lélek- és energiagyógyászok, stb.), de a helyzet az, hogy ezeket a TB egyáltalán nem támogatja és így sokak számára megfizethetetlenek, ráadásul ügyes törvényhozással ezeket az üzletágakat lépésről-lépésre olyan helyzetbe hozzák, hogy rengeteg lesz közöttük a kókler is (pl. bizonyos helyeken már nem kötelező ráírni a vitaminos tégelyre, hogy adott vitaminból és ásványi anyagból mennyi van benne, így bárki bejöhet a piacra, az is aki “hulladékot” árul!) és így nem lesznek hitelesek ezek a cégek. Nagyon lényeges pont, hogy ezeket az előnytelen törvényeket mindig lépésenként hozzák meg a fejünk felett, hogy hirtelen ne érezzük a nyomást. Ismeritek a béka történetét, amelyiket beleteszik a vízbe, alágyújtanak és mivel szépen lassan forr fel a víz, mire észbekap már megfőtt. (Ajánlom figyelemetekbe a vitaminszabadsag.com oldal videóit, ezzel kapcsolatban nagyon sok infó található ott!) Íme egy rövid, nagyon fontos részlet:

(Ez a felvétel 2008-ban készült és az előrejelzések csak részben váltak valóra, de a bejegyzésem szempontjából ennek nincs jelentősége, mert a lényeg az, hogy a Nagy Testvér hogyan húzogatja a szálakat felülről.)
 
A gyógyítás területén a kis lépések azt eredményezték, hogy a test-lélek-elme szintjén elérendő egyensúly megteremtése helyett a legfőbb cél a profit lett, s így az, hogy minél több embert gyógyszerfüggőségben tartsanak, mert az hozza a folyamatos, tervezhető bevételt.

Az oktatás sem sokkal különb ma már (sajnos). Rengeteg elméleti ismeret, melyeket mint dogmákat vernek a fejünkbe. A rendszer azt mondja: Hidd azt, amit én akarok, hogy higgy. Nem az a lényeg, hogy tudom-e alkalmazni a tanultakat, hanem az, hogy vissza tudom-e a könyvet köhögni pontosan. Ha igen, akkor megkapom a tudás elismerésének illúzióját, ha pedig nem, akkor nem lesznek jó esélyeim az életben. Legalábbis ezt mondják… (Az elméleti tudással persze semmi gond, de gyakorlatba ültetés nélkül nem segíti az élet valódi megtapasztalását!)

Az igazi, hasznos és értékteremtő tudást a tradícionális társadalmakban mindig a mesterek tanították és gyakorlati beavatás (megfelelő szellemi érettséggel párosítva!) kellett hozzá, hogy valódi képességeket birtokolj egy idő után. Mindez lépésről-lépésre, mert nincsen “kvantum ugrás” (=az ember nem képes gyorsabban futni, mint ahogyan a lába bírja). Ehhez sokszor pl. a fegyelmen keresztül kellett tudatosságot tanulni, ami könyvekből nem megy könnyen. Ueshiba Moriheitől, az aikido alapítójáról mesélték nekem, hogy amikor haldoklott, odahívta a tanítványait és megkérdezte, hogy akar-e valaki harcolni vele ilyen állapotban. Az egyik tanítványa azt gondolta, hogy a haldokló mesterét végre legyőzheti, mire az öreg mester 2 mozdulattal a földre kényszerítette a tanítványát, majd visszafeküdt az ágyába és rövidesen meghalt. Morihei tudta, hogy a benne lévő energia mire elég még. (Persze az is lehet, hogy ez városi legenda, nem tudom.) Amit a YouTube-on található videókon is látunk, az szerintem valódi tudásra vall, s ez az a képesség, amit meglátásom szerint az oktatási rendszer szépen, fokozatosan le akar építeni a társadalmakban. Nem véletlen, hogy egyre kevésbé fontos a fegyelem kérdése az iskolában. (Megfelelő tudatossággal a fegyelem megkövetelése nem egyenlő a birkaságba taszítással!)

Az oktatás területén aprócska lépésekkel szakbarbárokat nevelnek belőlünk, akik a tágabb összefüggéseket már nem látják át, és így dolgos kis hangyaként éljük le az életünket azt gondolva, hogy elképesztően okosak és fejlettek vagyunk.

Aztán ott van az adózás kérdése. Mivel a teremtett banki számlapénzek (=kihelyezett hitel) tömkelegére visszafizetendő kamatok mennyisége általában növekszik (nemzeti szinten is, lásd államadósságok emelkedő görbéje), ezért szépen, fokozatosan növelni kell az adókat és újabb adónemeket kell kitalálni, amelyekkel ennek a kamatfizetési kötelezettségnek a végrehajtását bizosítani lehet. (Mindezt főleg azért, mert a végletekig eladósodott nyugati államokban a termelőgazdaság mérete töredékére csökkent és tkp. nincs miből a kamatokat kifizetni!) A sötét középkorban max. 10-20% adót szedtek a szerencsétlen halandótól, ÁFA pedig nem volt. Ma egyes országokban a jövedelem fele elmegy mindenféle adókra (ezért fele annyi a nettó, mint a bruttó), és a maradékot is csak ÁFÁ-val terhelt dolgokra lehet elkölteni. Ezt mi teremtettük kedves barátaim! És közben az összes gazdasági önállóságunkat elveszítettük. Szépen, fokozatosan.

Az adózás tehát ma már nem csak arról szól, hogy a közterheket viseljük, hanem arról, hogy a kapzsiságunkra és gyengeségünkre alapozott eladósító propaganda eredményeként létrejött elképesztő méretű egyéni és nemzeti kötelezettségeinket vissza tudjuk fizetni.

(Az alábbi részlet az “Egy bogár élete” c. gyerekeknek! szánt vicces, animációs filmből való. Emlékeztek arra, hogy a Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek? c. írásban pont azt boncolgattam, hogy az üzeneteket kiteszik az orrunk elé?)

Még számos példát hozhatnék arra, hogy az élet mely területén tapasztalható a kis lépésekben, fokozatosan kiépített gazdasági függőhelyzetnek és a tekintélyelvű rendszernek köszönhető egyre növekvő külső irányítás, de a jó hírem az, hogy mint ahogyan a dolgoknak sincsen minősége (csak annak, aki alkalmazza és megfelelően értelmezi őket!), így a fogalmak jelentése és a társadalomra, azaz ránk mért hatása is azon múlik, hogy mi mire használjuk őket, hogyan értelmezzük a jelentésüket. A szabadságunk elveszítésének fokozatossága megfelelő tudatossággal fokozatosan, kis lépésekben átalakítható, visszafordítható. (Ha ebben nem hinnék, nem szövegelnék itt. :))

Egy pillanatra szeretnék visszautalni A vonzás törvénye nem működik c. pozitív témájú bejegyzésemre is, melyben számos olyan alapelvet összeírtam, amely segíthet bárkinek, hogy az álmai, céljai megvalósításához szükséges lépések ismeretének birtokában úgy élje az életét, ahogyan szeretné. Meggyőződésem, hogy ha megfelelő alázattal és türelemmel hajlandók vagyunk az apró, kicsi lépések megbecsülésére, akkor van esély egy emberközpontú világ megteremtésére is. Az első lépés, hogy a saját életemben megteremtsem azt az egyensúlyt, nyugalmat és alázattal teli létet, mely az emberközpontúság irányába visz a profit istenítése helyett. Engem mindig feldob, ha azt érzem, hogy nyitott, kérdéseket feltevő és lételméleti kérdéseket boncolgató emberekkel hoz össze a sors, akik hisznek abban, hogy a világot én teremtem (és már tudják, hogy a pénz csak eszköz és nem cél).

Az információ természete szerintem egyébként több rétű. Vannak olyan adatsorok (=ilyen-olyan információk), melyeknek közvetlen hatása a jelenlegi életemre nincsen, hasznosságuk mégis van. Ilyen lehet például a bizonyos életkorban megjelenő krónikus betegségek megelőzésének, a helyi pénzek működésének vagy a háborúban való túlélésnek a témaköre. Szerencsés esetben nincsen szükség akut beavatkozásra egyiket illetően sem (jelen pillanatban), ha azonban kis lépésekben információt gyűjtök róluk, mert ezzel is gazdagítom az életemet és az értékes információ által a félelem (bizonytalanság) faktort csökkenteni tudom (!), akkor igenis értéket képviselnek. Gondolj csak bele abba, hogy egy adott célod eléréséhez van A, B, C, D, E, F, stb. terved és mindegyikben megvan a bizonyosságod. Fogsz félni? Az életünk, legyen az egy sikertörténet vagy tragédiák sorozata, a legtöbb esetben a megfelelő vagy a nem megfelelő irányba megtett kis lépéseknek az eredménye. Elcsépelt közhely ez, tudom, de szerintem ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A kis herceg c. könyve által világhírűvé vált Antoine de Saint-Exupéry ezt csodálatosan megfogalmazta az alábbi művében:

Antoine de Saint-Exupéry: Ima

Uram! Nem csodákért és látomásokért
fohászkodom, csak erőt kérek a
hétköznapokhoz.

Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé,
hogy a napok sokféleségében és
forgatagában időben rögzítsem
a számomra fontos felismeréseket
és tapasztalatokat.
Segíts engem a helyes időbeosztásban.
Ajándékozz biztos érzéket a dolgok
fontossági sorrendjének, elsőrangú vagy
csupán másodrangú fontossága
megítéléséhez.

Erőt kérek a fegyelmezettséghez és a
mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak
az életen, de értelmesen osszam be
napjaimat, észleljem a váratlan
örömöket és magaslatokat.

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy
az életben minden simán kell,
hogy menjen. Ajándékozz meg azzal a
józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések
az élet magától adódó ráadásai,
amelyek révén növekedünk és érlelődünk.

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt,
akinek van elegendő bátorsága és
szeretete az igazság kimondásához.
Az igazságot az ember nem magának
mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.
Tudom, hogy sok probléma éppen
Úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.

Kérlek segíts, hogy tudjak várni.
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk
Van a barátságra. Add, hogy az élet legszebb,
legnehezebb, legkockázatosabb és
legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk.

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a
kellő pillanatban és a megfelelő helyen
szavakkal vagy szavak nélkül egy kis
jóságot közvetíthessek.

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől.
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt,
amire szükségem van.

Uram! Taníts meg a kis lépések művészetére!

Ámen

Kérlek ne haragudjatok rám, ha egy kicsit túllihegtem ezt a témát, csak az az érzésem, hogy ez fontos. Nagyon sok ébresztgető film és weblap van már az interneten, melyek a megvezetések természetéről és a lehetséges megoldásokról, kiútról mesélnek, azonban személyes tapasztalatom az, hogy nagyon sokan feladják már magát az elképzelést is, hogy valóban lehetséges apró lépésekkel csodát teremteni és szerettem volna emlékeztetni az olvasóimat és önmagamat is arra, hogy ez csak így lehetséges!

Ha tehát bármit pozitívan változtatni akarunk, érdemes készítenünk egy tervet és minden nap egy picit meg kell valósítani belőle. Legyen az egy sport tevékenység, egy étrend változtatás, egy nyelv vagy egy speciális képesség elsajátítása, harapjunk bele minden nap egy falatot, és még az is lehet, hogy a szokásaink megváltoztatják a sorsunkat! Most, hogy ezt a bejegyzést megírtam, azt hiszem már tudom, hogy az én új apró lépéseim mik is lesznek holnaptól.

Meglátásom szerint megnyugtató tudni azt, hogy azok az apró lépés-energiák, amelyek évszázadok ügyes propagandájával a modern emberiséget egy egyéni és társadalmi szinten megosztott, fogyasztó, anyagias ösztönlénnyé tették, másra is használhatók, hogyha hiszünk az egység, a szeretet irányába mutató tettek erejében.

Tartsátok nyitva a szemeteket és figyeljétek azokat a kis lépéseket, melyekkel az életünk egyre nagyobb külső kontroll alá kerül, de koncentráljatok azokra az apró momentumokra, amelyek a belülről fakadó isteni energiával létrehozzák azt a lelki szabadságot, melyhez semmilyen külső irányítás nem fér hozzá.

Most pedig azt hiszem, hogy egy aprócska lépéssel be is ugrom a kocsmába és lehajítok egy felest, persze csak orvosság gyanánt. Egészségetekre! 🙂

Szelektív érzékelés

Szelektív érzékelés

Szerző: | máj 21, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Hogyan működik?, Tudatosság, Világkép

Szelektív érzékelés

A világot olyannak látom, amilyen én vagyok. Ezt már korábban is említettem, de az ismétlés fontos. A reklámokat sem egyszer nyomják le, ugyi… A világ számomra(!) olyan, amilyennek a bennem meglévő információk alapján azt értékelni és megítélni ÉN képes vagyok. Ennyi. Ez a legfontosabb puzzle darabka annak kibogozásában, hogy a szépségkirálynő választások győztesei által hangoztatott világbéke elérhető legyen. Ami persze nem cél. A vagyonátrendeződés békeidőben ugyanis nem működik. Ezért nem cél az sem, hogy a világot olyan szemüvegen keresztül nézd, amiről most írni fogok.

Nem tudom, hogy láttátok-e a Mi a csudát tudunk a világról? c. filmet. Ez a 2004-ben készült, véleményem szerint remek alkotás leginkább azt az üzenetet igyekszik átadni a nézőnek, hogy az elme által kibocsájtott fókuszált energia teremti a valóságot: Amire nem nézek rá, aminek nem adok fókuszt, az nem létezik. A kvantumfizikus tudós bácsik legalábbis ezt állítják és én hiszek nekik. Lehet, hogy tévedek (mindig benne van a pakliban), de a jelenlegi világképemhez ez a nézet passzol a legjobban.

A valóságnak van egy közös szelete, melyet látszólag mindannyian ugyanúgy érzékelünk. Egy utca, egy ház, egy adott ember kinézete, vagy bármi, ami a fizikai valóságban megjelenik, arról képesek vagyunk egy olyan leírást adni, ami külsőleg mindenki számára ugyanaz. (Jóllehet, ha kvantumfizikai úton közelítem meg a látható valóságot, abból is csak annyi létezik a jelen pillanatban számomra, aminek épp figyelmet adok és minden más nincsen, de most az egyszerűség kedvéért egyezünk meg abban, hogy a fizikai valóság az akkor is van, ha nem nézek rá. :)) Ami azonban különbözik – és ebből mintegy 7 milliárd van jelenleg a földön -, az a nézőpont és az értelmezés. Ahogy Tony Robbins mondani szokta: nem az határozza meg az életedet, hogy mik történnek veled, hanem az, hogy ami történik azt hogyan fordítod le az elméd nyelvére, hogyan értelmezed önmagad számára. Ebben pedig véleményem szerint az is benne van, hogy szavakhoz, képekhez, szimbólumokhoz milyen jelentést csatolunk. Ezért nem mindegy az sem, hogy az előző cikkben említett szimbólumok milyen üzenetet hordoznak. Vajon mennyire érzékelem szelektíven a világot, azaz mennyire ragaszkodom ahhoz a valósághoz, amit én igaznak vélek?

A közelmúltban elvégeztem egy jobb agyféltekés rajztanfolyamot, melynek 4 napja alatt újabb összekötögethető pontok álltak össze a fejemben felismerésként. Az információ ugyan létezett, mint ahogy az összes, az emberiség általi felfedezésre váró csoda (és szenvedés!) megteremtésének ismerete már most megvan – hiszen egy valami csak olyan semmiből keletkezhet, melyben az összes létező potencialitás (=ebben az értelmében a történések lehetséges kimenetele) már benne van előre! -, csak oda kellett érjek tudati szinten, hogy az információ számomra jelentést és valóságtartalmat hordozzon. Ahhoz, hogy egy bizonyos „adatsor” számomra használható és értelmes információ legyen, „oda kell érnem” tudati szinten, vagy más szóval „fel kell nőnöm” az információhoz. Ha ezt nem teszem meg, az „adatsor” semmit nem ér. Az információ korában pedig ezt a hibát elkövetni nem annyira oké. (Az adatkezelés fontosságáról ajánlom figyelmedbe ezt a cikket Duncan Shelley tollából: Az utolsó év… II. rész)

Évekkel ezelőtt hallottam azt a példázatot, miszerint a buddhista kolostorokban a szellemi vezető (pl. egy bódhiszattva) mindig megkéri az újonnan érkezett szerzeteseket, hogy 3 évig ne tegyenek fel kérdéseket se, mert úgyis hülyeség hagyná el a szájukat. Végül is, igaz. Ha nem tudom „értelmezni az adatokat”, akkor a bennem már meglévő információkból származó feltételezésekbe tudok csak bocsátkozni, az meg tévútra vihet. És többnyire visz is.

A számomra(!) létező világról a saját érzékszerveimmel szerzett információk alapján alkotok képet (=világképem), ennek viszont a szűrője az az elmém (=ego), mellyel általában azonosulni kényszerülök, mert állati nehéz bevallani önmagamnak, hogy fogalmam sincs mi lehet az igazság és csak találgatok. Amikor megszületünk, teljesen nyitott ez az elme és mindent befogad. Nincsen benne előítélet és szűrő. Én és a világ egységben vagyunk. Olyan dolgokat is érzékelek, melyek említése esetén a felnőttek lehülyéznek és azt mondják rám, hogy “ez a gyerek még angyalokat lát”. Hisz ő még csak gyerek, beszél össze-vissza. Közben meg lehet, hogy tényleg angyalokat lát, vagy csak olyan energiákat, melyek a vörös színen innen és az ibolyán túl vannak. Mivel azonban állandóan lebeszélnek arról, hogy elhiggyem a saját tapasztalásom valóságát, kétségbe esek, ami a félelem előszobája. Irányító modul bekapcsolva. (Tanulság: ha tényleg tanulni akarsz, kérdezd meg a gyerekedet érdeklődve, hogy mit lát és az ő érdekében ne mondd neki, hogy képzelődik. Ha kételkedsz abban, hogy ennek van értelme, olvasd el a Vonzás törvénye nem működik c. cikket)

Agyullámaink 1-3 éves korunkig delta, 4-7 évben téta szinten rezegnek, 7-14 éves korunkig alfa szinten, fölötte pedig béta szinten. (Az alfa szint kb. 7-14 Hz-et is jelent, hogy könnyű legyen megjegyezni. Az alvás fázisai kapcsán ezekről a “görög” szintekről itt olvasható infó.) Sokan tudjuk már, hogy az alfa és annál mélyebb szintek elérése esetén a legfogékonyabb az elme az információra, vagyis ilyenkor a legkönnyebb egy fejlődő elmét befolyásolni. (Bizonyosan hallottál már a Relaxa nyelviskoláról, az is ezen a metóduson alapszik.) Ha a tudatbefolyásolás egyéb. pl. titkos kormányzati felhasználásáról is szeretnél olvasgatni, ajánlom figyelmedbe Drábik János: Tudatmódosítás c. könyvét. (Persze személyes kutatómunka nélkül nem kell mindent elhinni, de ha már 20% igaz, abból, ami a könyvben van, az is elég ébresztően hat. Mindenesetre ne elalvás előtt olvasgasd!) Ami azonban a példa szempontjából fontos, az most az alfa szint. A Silva-féle agykontroll esettanulmányaiból is tudjuk, hogy ha lemész alfába, fog az agyad, „mint a tinta”.

Nem véletlen tehát, hogy ma már az intézményesített oktatás neveli a gyerekeket kötelező jelleggel (alfa szinten pumpálják belénk a „ha nem kapsz jó jegyet, semmit nem érsz” c. mesét), nehogy még a végén a tapasztalati valóság által formálódjon egy ifjú lélek és így olyan “receptorai” is növekedésnek induljanak, amelyek így nem fejlődnek ki annak teljes potenciáljában. Mint például a jobb agyfélteke, ami alfa állapotban rendkívüli módon érzékeli a valóság azon tartományát is, amiről egyébként azt mondják, hogy nem kell róla tudomást venni. Mivel ma már mindent csak megérteni és nem megérezni kötelező, ezért az ember kreatív, intuitív képességei tulajdonképpen „mesterséges altatásban” leledzenek. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Rudolf Steiner, az antropozófikus szellemtudományok megalkotója és legismertebb alakja 13 éves koráig nem tudott olvasni, viszont annyi első kézből származó személyes tapasztalattal rendelkezett, hogy ihaj-csuhaj! Ha megnézzük a pasas munkásságát, nem mondható el róla, hogy óriási hátrányban lett volna emiatt.)

Némi óvatossággal és alázattal kijelenthető tehát, hogy a világból azt látom és azt hallom, vagyis azt érzékelem úgy ámblokk, amit az elmém „megenged” nekem. Amit az elme „leszabályoz”, az nincsen.

Visszatérve a jobb agyféltekés rajztanfolyamra, az oktató nagyon egyszerűen és nagyszerűen elmagyarázta, hogy az elménk hogyan ver át minket. Ez most viccesen hangzik, de tényleg így van, ezt már személyes tapasztalásból mondom, hiszen képes voltam többé-kevésbé pontosan lerajzolni egy arcot 4 nap után, pedig rajzból – mint tantárgy az iskolában – mindig is azért kaptam legalább 3-mast, hogy a többi jó jegy között (legtöbbször ügyesen visszaköhögtem a könyvet) ne csúfítsa el a bizonyítványomat egy 2-es alá. 🙂 Kutatások alapján bár a rajzolás a kreatív jobb agyféltekénk működéséhez tartozó képesség, a logikai rendszerekre és ok-okozati viszonyok feltérképezésére kialakított oktatási rendszerünk 80%-ban (de inkább még ennél is magasabb arányban) a bal agyfélteke használatára szoktat rá mindenkit, így logikusan tanulunk meg “meglátni” dolgokat. Olyan dolgokat, amiket egyébként alapból meglátnánk, ha nem lenne kondicionálva az agyunk bal agyféltekés működésre.

Az oktató elmondása szerint a rajzolás és úgy általánosságba véve a képzőművészeti oktatás akármennyire is a kreatív elménkbe nyúl bele, a formákat és vonalakat a bal agyféltekével tanítja meg a tehetséges „nebulóknak”, s ezért nem a valóságot (az apró részleteket!) meglátni tanulunk meg igazából, hanem logikai rendszerbe szedve, megfelelő mennyiségű gyakorlást követően megtanuljuk leképezni a valóságot az arra leginkább hasonlító szimbólumokká. Az emberek nagyobbik részéről ebből fakadóan azért mondható el, hogy nem tudnak rajzolni, mert a valóságról alkotott szimbólumok nem felelnek meg annak, amit tulajdonképpen látunk. (Pl. ha szemet rajzolok, nem félholdacskát rajzolok az írisz mellett úgy, ahogyan az valójában látszik, hanem húzok két elliptikus ívű vonalat egymással szemben és közé teszek egy kört.) Erről beszélek:

Az elménkben élő szimbólumok a valóságról tehát nem pontosak. (Ezzel szemben ha pontosan azt rajzolnám le, amit már a tudatomat is bekapcsolva érzékelek, közelebb kerülnék az igazsághoz. Vö. a valóság szívedben is érezhető természetét a média által közvetített bullshittel.)

A legfontosabb kérdéscsoportba bele is futok eme példa kapcsán:

Ha egy olyan egyszerű néhány vonalat, mint a szem, ennyire szelektív módon képezek le az agyamban, mi lehet a valóság többi részével? Mi van akkor, ha minden egyéb információt a világból is csak annyira látok “pontosan”, mint amennyire az elmémben az emberi szemről élő szimbólum képe él? Mi van akkor, ha azért nehéz fejlődni / változni, mert az elmém ragaszkodik a meglévő mintákba illeszkedő információhoz és elutasítja azokat, melyek kívül esnek eme mintá(ko)n?

Amikor valamit azért utasítunk el, mert nem illeszkedik a meglévő világképünkbe, akkor szerintem becsapjuk önmagunkat, mert bár az információ simán lehet hamis, az elménk kényelmi zónája miatt zárunk ki olyan “adatsorokat”, melyekben leledzhet némi igazság. Vagy akár megismerhetünk egy teljesen más képet a világról, pofont adva ezzel korábbi – esetleg korlátolt – paradigmánknak és olyan élményeket szerezhetünk, mely mentes a szokásos félelemre épülő valóságtól? Erre az egyik legjobb példa az általam már oly sokszor emlegetett Új Német Orvostudomány / Germán Gyógytudomány, mely az elváltozásokat (i.e. betegségek) biológiai (i.e. túlélés tükrében elkövetett) konfliktusok által kiváltott biologikus törvényszerűségeknek írja le, s melyek ún. megoldás utáni szakaszában (=gyógyulási fázis) az elváltozások tüneti súlyossága és a gyógyulási folyamat lefolyása pontosan előre meghatározható. Ez azért forradalmian új megközelítés véleményem szerint, mert ez egy olyan „egyenletre” épül, melyben a félelem nem szerepel változóként. Magyarul: A világban minden történésnek van egy olyan nézőpontja, melyből ki lehet iktatni a félelmet, mint tényezőt, ha megfelelő tudatossággal rendelkezünk. Szerintem itt van a kutya elásva a „bal agyfélteke túlsúlyos” rendszerben. (A jobb agyféltekét nem lehet félelembe taszítani, mert ő nem tudja, hogy az micsoda. :)) Ami a hamis információkat illeti, velük annyit lehet tenni, hogy először vizsgáljuk, csócsáljuk meg azokat is, aztán köpjük ki, ha nem ízlenek. A bal agyfélteke és a félelem kapcsolatáról egy elképesztően zseniális videó a TED.com-ról egy agykutató nőtől, Jill Bolte Taylortól. (18 perc, nagyon ajánlom mindenkinek, hogy legyen ideje végignézni!)

(Az eredeti felvétel a TED.com oldalán itt található: Jill Bolte Taylor: Stroke of Insight)

A jobb agyféltekés rajzolás számomra azért volt egy újabb villanykapcsoló, mert ott jöttem rá arra, hogy mennyire fontos a kreatív, a jelen pillanatban élő elménk rezgésének beengedését megtanulni. Azt a közös(!) valóságot, mely által az emberiség minden tagja kapcsolatban van egymással és az EGY-MÁS által felszívott tudással. A Silva-féle agykontroll és megannyi meditációs technika is ugyanezt a képességünket fejleszti (különben nem működne egy csomó olyan módszer, amely esettanulmányok által bizonyítottan működik!) és egyre inkább meggyőződésem az, hogy a sokak által már elcsépelt módon emlegetett „dimenzióváltás” vagy „rezgésszám-változás” eme képességünk fejlődésének lesz köszönhető, ha végre bekövetkezik. Mivel a bal agyféltekés szelekció és megosztás egyértelműen nem vezet eredményre, érezzük, hogy változtatnunk kell és mi/ki máshoz nyúlhatnánk, mint a bennünk élő Istenhez? (Jill Bolte Taylor előadásának meghallgatása után szerintem nem kétséges, hogy a jobb agyféltekénk mire való!)

Nekem az a személyes véleményem, hogy a viták és nézeteltérések azért tudnak olyan hevessé válni (mint amennyire ez már tapasztalható), és az információ azért annyira szubjektív ma már, mert a nagy „szabad” világ eltüntette az emberek fejéből és szívéből a valóságnak azt a közös szeletét (=jobb agyfélteke ítéletmentes, „egy vagyok a világgal” rezgését), mely az Isteni rendből, az Abszolútumból indul ki. Ennek a lényege pedig a következő: „Más kárára nem akarok jobban élni és csak olyan növekedésben vagyok hajlandó részt venni, melyből mindenki fejlődik.” Ez ilyen egyszerű. 🙂 Azt hiszem, valamikor ezt hívták aranykornak, és ha igazak a jövendölések, akkor a jelenlegi harácsolásra, háborúzásra, eladósításra és modernkori rabszolgatartásra épülő pénzügyi és gazdasági rendszernek ez a gondolkodás fog véget vetni. (Hacsak be nem chip-elnek bennünket egy csodaszép kis „biztonságos” verichip-pel, melynek legfőbb célja szerintem pont az, hogy ne engedjen kilépni a megszokott félelem-alapú bal-agyféltekés világképből.) Ha érdekel egy nagyon érdekes előadás a 2012-es évről, klikk ide: Avatara és a 2012-es év történései. (A forrásait figyeljétek az előadónak!)

Ne feledjétek, hogy az „életet” nem a teljes valóságában tapasztaljuk meg soha, hanem csak azt a szeletét érzékeljük normálisnak, amelyhez kapcsolódási pontot érzünk a fejünkben lévő, sajátos rendszerbe szervezett adatsorok alapján. (Ez pedig azért változik sokszor az idővel, mert a folyamatos nehézségek hatására rákényszerít bennünket az élet, hogy olyan adatokhoz is hozzányúljunk, amelyeket korábban elvetettünk.) Hogyan lehet megtanulni azt, hogy mi az, ami lényeges és mi az, ami nem? Azt hiszem erre mindenkinek önmagának kell rájönni azzal, hogy megtanulja a saját életét érintő legfontosabb kérdéseket feltenni. Megfelelő kérdésekből megszületnek a megfelelő válaszok, azok által pedig fókuszba kerül minden, ami igazán fontos a saját fejlődésem(!) szempontjából.

Végezetül az a kérdés még felmerül bennem, hogy vajon mi mindent láthatnék, hallhatnék vagy bármilyen más módon érzékelhetnék a világból/valóságból, ha képes lennék teljesen ítéletmentesen elfogadni minden információt, amellyel kapcsolatba kerülök? Szerintetek?

Na megyek, becsapok egy felest és azért a Pistát is megkérdezem a kocsmában erről, mert lehet, hogy ő tudja a választ ezekre az egyszerű kérdésekre… 😉 Egészségetekre!

ui: Ha szeretnétek elvégezni Ti is egy jobb agyféltekés rajztanfolyamot kedvezménnyel(!), szeretettel ajánlom Imre Dezsőt a már többször belinkelt weblapon. „Józsi bácsi” jeligére 15.990 Ft-ba kerül a 4 nap 24.990 Ft helyett! (És addig is, amíg nem mész el a tanfolyamra, hallgass ilyen zenéket: Jobb agyféltekét stimuláló zene)

Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek?

Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek?

Szerző: | máj 6, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Összeesküvés "elmélet", Tudatosság, Világkép

Beszédes szimbólumok, ostoba elméletek?

A természeti népek tudtak valamit, amit mi már nem tudunk. Hittek abban, hogy az égitestek és a csillagok „vonulása” hatással van nem csak az aktuális életünkre, hanem az egész életutunkra, s ennek megfelelően pozícionálták a lakóépületeiket és szent templomaikat is. Az asztrológia tudománya a modernnek számító ismeretek között már csak a hókusz-pókusz kategóriát súrolja, pedig ha vesszük a fáradságot és őszintén elemezzük a saját csillagaink állását, megdöbbentő felfedezésekre juthatunk. Születésünk pillanata az egész életünk folyamát kijelöli, s bár a szabad akaratunkkal továbbra is azt teremtünk az életünkben, amit csak szeretnénk, figyelmen kívül hagyni a természet erejét szerintem kicsit merész lépés. Akár szeretnénk, akár nem, a természeti erők folyamatosan alakítják a hétköznapjainkat. Ha ezt bármikor is kétségbe vonnád, csak kérdezd meg a lányokat, hogy a 28 napig tartó Hold ciklus milyen hatással van rájuk… 🙂

Ami számomra nagyon érdekes, az az, hogy ha egy kicsit kinyitom a szemem, akkor nagyon úgy tűnik, hogy a valódi kormányosok, Földünk politikai és gazdasági életének irányítói ezekkel az erőkkel jelek szerint tisztában vannak. És ezt nem is rejtik el a szemünk elől. Ebben a cikkben egy merész feltételezés-sorozattal(!) ezt szeretném némileg körbejárni. (Ha a konspirációs elméletektől a hideg ráz ki, akkor inkább nézd meg az Amerikai szépség c. filmet, kellemes kikapcsolódás! :))

Évekkel ezelőtt bejártam Latin-Amerikát, a mexikói Teotihuacan piramisaitól kezdve a guatemalai Tikalon át a Peruban található Machu Picchu-ig, valamint a Gízai Piramisokat is meglátogattam és megdöbbentő hasonlóságokat vettem észre egymástól több ezer kilométerre található helyeken. Az archeológusok és csillagászok szerint is a(z állítólagosan) különböző kultúrák által épített piramisok elhelyezése páratlan asztronómiai tudást rejt. A mexikói Yucatan-félszigeten található Chitchen Itza piramisának – azt hiszem – déli lépcsőjén például a napéjegyenlőség napján egy kígyó képe rajzolódik ki, de még a Machu Picchuhoz az Andok hegyein át vezető ún. „Inkák útjának” a Cuzco városához közel eső 33 km-es szakaszán is csupa olyan szent templommal találkozunk, amelyek elhelyezése szinte fontosabb jelentőséggel bír, mint maga a híres “Öreg csúcs” (ezt jelenti quechua nyelven a Machu Picchu.) Érdemes megvizsgálni egy picit ezt az ősi tudást és azt, hogy a mindennapi szimbólumok hol és milyen mértékben utalnak helyenként arra, hogy ez a tudás „nem mindenkinek jár”. (Előre jelzem, hogy csak találgatok és nagyon is lehet, hogy tévedek!)

A Templomos Lovagok szellemisége a mindennapokban

Ezen az első képen a Templomos lovagok – akik a középkor leghíresebb keresztény szerzetesrendje volt – szimbólumának (a Vöröskeresztnek!) a hatását mutatják. Minden angol gyarmat zászlójában is benne van ez a szimbólum, de még az Alfa Romeo autómárka logójában is. (Ha jobban megnézitek, az Alfa Romeo logójának másik oldalán pedig egy kígyó van, amelyik felfal egy embert. Ez vajon mit jelenthet szerintetek? Van annak esélye, hogy ez véletlenül került oda?) Kutatások szerint ez a „brigád” olyan okkult (=rejtett) ismeretekkel is rendelkezett, hogy a mindenkori uralkodó osztálynál ez kicsapta a biztosítékot és a francia Szép Fülöp királynak köszönhetően megbuktatták a rendet 1307. október 13-án pénteken. Ezért szerencsétlen a mai napig a 13-mas szám, a péntek 13-ról nem is beszélve. (Jóllehet Jézus és 12 apostol is együtt 13-man voltak, úgyhogy ennek a számnak még ennél is nagyobb szimbolikája van.)

A különféle kutatásokon alapuló feltételezésem ott kezdődik, hogy ezek az okkult ismeretek nem tűntek el egyáltalán, csak a hivatalos magyarázatok nem foglalkoznak velük. (Nagyon fontos, hogy az okkult az csak annyit jelent, hogy elrejtett, semmi vudu-hókusz-pókusz nincsen benne!)

Az egyik ilyen nyílt titok a férfi és női kozmikus energiák összegyűjtésének szükségessége. Aki egy kicsit is utánanézett a modern bankrendszer kialakulásának, az találkozott a Rothschild dinasztiával, amelyet a XVIII. század második felében alapított az akkor még Bauer családnévre hallgató Mayer Amschel Bauer. (Ő volt az, aki azt mondta, hogy „Add nekem a pénz kibocsájtásának jogát és nem érdekel, hogy ki hozza a törvényeket!”) Történelmi elbeszélések szerint fiait szétküldte Európában, hogy Párizsban, Londonban, Nápolyban és Bécsben, valamint Frankfurtban bankot alapítsanak és teremtsék meg a modern pénzkölcsönzés (hitelezés) hálózatát. Hogy ez sikerült-e nekik, az nem is kérdés (hiszen látjuk, hogy igen), hogy milyen energiák segítették ezt az utat, az azonban már nem annyira a közbeszéd tárgya. Ha megnézitek az alábbi képet, akkor ez elég sokatmondó.

A férfi és női energiák “begyűjtése”

Az obeliszk (fallikus szimbólum) maga a kozmikus férfierő begyűjtésére hivatott, a hozzájuk közel található kupolás szerkezetű épület (mely a befogadó anyaméhet szimbolizálja; nézzétek csak meg egy várandós nő pocakját a szülés előtt – mint egy kupola, nem?) pedig a női energiákat szívja magába. Ez a kettő egy végtelen harmóniát teremt (=a teremtés, megtermékenyítés lehetőségét létrehozza), mely ugyan az érzékszerveink által közvetlenül nem tapasztalható, ha politikai és gazdasági szempontból megvizsgáljuk ezt a 3 világvárost, a teremtő energiák hatékonysága szerintem nem kétséges. Persze lehet, hogy ez belemagyarázás. 🙂 Engem mégis elgondolkodtat, hogy mind Párizsba, mind Londonba az egyiptomi Luxor-ból vitték oda az obeliszkeket, de lehet, hogy ez is csak véletlen…

Nem tudom, hogy láttátok-e a Baseball álmok c. filmet 1989-ből Kevin Costner főszereplésével. Abban van egy olyan jelenet, hogy a főhős hangokat hall, mely azt mondja: „Ha megépíted, eljön hozzád.” (angolul: „If you build it, he will come!„) Eleinte nem érti, hogy ez mit jelent, de aztán a történet során kiderül, hogy ez a mondat ugyanarra az elvre épül, mint az a motiváló idézet mely úgy szól, hogy „Amikor a diák készen áll, a tanár megjelenik.” Magyarul: Ha a megfelelő energiák megérkezésére vágyunk, akkor meg kell teremteni a környezetet azok befogadására. (Ha van időtök, nézzétek meg ezt a filmet, nagyon motiváló!)

Értitek, hogy miért fontos a szimbólumokkal telenyomni az egész világot?

Visszatérve az egyiptomból származó okkult infókhoz, a következő szimbólum a „Mindent látó szem”. Kutatások szerint ez a szem Hórusz, a sólyomfejű, egyik legfontosabb egyiptomi istenség szeme, s a szimbólum a megújulásra utal. Az amerikai 1 dolláros hátulján a 13 szintes piramis tetején ott „világít” Hórusz szeme (állítólag az övé), a köré írt szöveg pedig egy Új Világ Rendjéről (Novus Ordo Seclorum), és annak megfoganásáról (Annuit Coeptis) mesél. A média pedig olyannyira fontos szerepet játszik eme új világnak a megteremtésében, hogy a CBS hálózatának logójában és az AOL (America Online) logójának is központi szimbóluma lett ez a szem. Az Új Világrend szerintem(!) az Isteni törvényektől, az ún. Abszolútumtól elszakított rend, melyben a mindent átható teremtő energiákról való tudást egyszerűen le akarják tagadni, hogy a társadalmat félelemben tartással (+gyógyszerekkel és silány kajákkal) irányítani lehessen. (A mai világrend arról szól leginkább, hogy ki irányít, s ahogy már egy korábbi cikkemben is jeleztem, ez gazdasági szempontból legkönnyebben az adósság által érhető el.)

A “Mindent látó szem”

Ami nagyon érdekes és beszédes számomra, hogy eme weboldal néhány olvasójának köszönhetően már magyar felirattal elérhető Thrive c. szemfelnyitogató dokumentumfilm plakátja (+DVD borítója) is elgondolkodtatja az embert. (Ezt csak mint apró bónusz tettem ide…) Vajon miért ez a plakáttervet választották? Nem szeretném azt sugallni semmi esetre sem, hogy a Thrive is a háttérerők műve – és végtelen örömmel tölt el, közös munkánk eredményeként már sokak okosodhatnak belőle – csak hangosan gondolkodom felfelé pislogva…

Az 1 dolláros bankjegy egyébként egy másik érdekes szimbólumot is rejt, ez pedig a sötétben igen jól látó bagolynak a szimbóluma, mely a Koponya és Csontok (Skull and Bones) nevű titkos társaság egyik jelképe, többek között a Kaliforniában található Bohemian Grove éves összejövetelein is egy hatalmas bagoly előtt tartanak szertartásokat, és még a Washingtoni utcaképet is úgy alakították, hogy a bagoly energiáját „ébren tartsák”. Vajon miért olyan fontos számukra az, hogy jól lássanak a sötétben?

A bagoly, mely jól lát a sötétben

A Skull and Bones egyébként olyannyira fontos társaság, hogy számos amerikai elnök (pl. ifjabb és id. George Bush is) ezek tagja volt (bár egy TV interjúban nyilatkozni nem igazán akartak róla – az interjút készítő, kényes kérdéseket feszegető riporter, Tim Russert néhány évre rá szívrohamban meghalt!), de ha visszamegyünk a történelemben, akkor más híres államférfiak is ennek a Yale Egyetemi privát klubnak a tagjai voltak, mielőtt fontos politikai és gazdasági tisztséghez jutottak.

(Ajánlom figyelmetekbe Stanley Kubrick: Tágra zárt szemek c. filmjét, az pontosan az ilyen privát társaságokba való bejutást mutatja be.) A Koponya és Csontok rendjének logója egyébiránt azért is beszédes, mert némileg utal a kalózkodás intézményére („Elvesszük tőled azt, amiért te megdolgoztál” – lásd nemzetek eladósítása napjainkban és az adósság behajtása folyamatosan jelentkező adónemek által), már ha csak a hasonlóságot vizsgáljuk az is eléggé szembeötlő:

A keleti okkultizmusból származik pl. a babiloni Szemirámisz királynő mondai alakjának jelentősége is, akinek figuráját a francia szabadkőművesség által 1876-ra tervezett, de csak 1886-ban az USA-ba eljuttatott Szabadság szoborban is megláthatjuk. Jordan Maxwell szerint (akit egy bekattant összeesküvés-elmélet gyártónak titulálnak mellesleg, de a meglátásai szerintem nagyon is logikusak igen gyakran) a korona a Napot szimbolizálja és mint az élet legfőbb energiaforrása nem véletlenül kapott ekkora jelentőséget megannyi természeti és világi vallásban egyaránt. Ahogyan azt a sokat vitatott Zeitgeist c. film első részében is hallottuk már, a világvallásokban megtalálható szimbolizmus is sokak szerint a Nap mozgására és működésére utal. Hogy ez valóban így van-e, nem szeretnék pálcát törni efölött, de azért tegyük fel a kérdés: Mi van, ha mégis igaz?

A Nap szimbóluma

Bevallom nehezen tudom elképzelni azt, hogy ezek a szobrok, logók és világ különböző – stratégiailag fontos – pontjain elhelyezett jelképek attól „alakultak” ilyenné, hogy a tervezőnek éppen így „görbült” a keze. Persze lehet, hogy csak rossz szemüveg van rajtam…

Ami nagyon érdekes számomra, hogy ezeknek a titkos ismereteknek a tudása, birtoklása a beavatottak számára nem adható tovább és ha valaki ezt mégsem tartja tiszteletben, vagy fel akarja fedni, azzal „baleset” is történhet. Bizonyára nem véletlen az sem, hogy pl. akár a reiki, pránanadi vagy egyéb keleti gyógyító, spirituális iskolákon végigmegyünk, a különböző szintek beavatottjai olyan képességekkel kezdenek rendelkezni, amelyről beszélni, magyarázatot adni nem szabad. Ennek persze elsősorban nem az az oka, hogy a tudást titkolni akarják, hanem az, hogy a tudás felelősséggel jár. Mivel az emberi tudatosság nem képes a kvantumugrásra, vagyis „képtelenek vagyunk gyorsabban futni, mint ahogyan a lábunk bírja”, ezért az sem mindegy, hogy milyen tempóban és körülmények között érnek bennünket a felismerések. Mint tudjuk, a kés nemcsak a zöldség vagy hús felszeletelésére alkalmas, hanem gyilkolni is lehet vele, ezért nagyon meg kell nézni azt, hogy kinek a kezébe kerül bizonyos ismeret. Ebből fakadóan pedig nem is hibáztatom azokat a titkos társaságokat sem, akik a tudást őrizni akarják. Számomra annak van sokkal inkább jelentősége, hogy ha jobb világot szeretnénk teremteni, akkor ezeket az információkat önmagunk tempójában(!) meg kell ismernünk, fel kell fednünk a tudatosságunk fejlődésével, mert az Isteni Mátrix (a mindent behálózó energiaháló) akkor tudja áthatni az emberiséget, ha az fel van rá készülve. (Ahogy már fentebb is írtam: a tanár akkor jelenik meg, ha a diák készen áll! Ez a folyamat nem fordítható meg!)

„Vajon azért gyújtanak lámpát, hogy a véka vagy az ágy alá rejtsék? Nem azért, hogy a lámpatartóra tegyék? Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!” – Márk Evangéliuma

Akit tehát egyszer beengednek a “titkos tudás” tárházába, annak nem lehet bármit csinálni, tekintve, hogy az Isteni törvények ismerete rosszra és jóra egyaránt használható. Ami pedig a „baleseteket” illeti, az irányítók nagyon is megjelölik azokat a tragédiákat, amelyben az ő kezük van benne. A tűz, mely az egyik alap elem, s melyet a monda szerint Prométheusz (vesd össze a Wikipedia oldal jobb felső sarkában lévő képet a New Yorki Szabadság Szoborral, hmmm) lopott el az Istenektől az emberek számára az irányító hatalmak egyik legfőbb szimbóluma, a benne lévő energiára és fényre való utalással. Nézzétek meg a következő képet:

Az örökké égő láng

Az első képen a new yorki Szabadság-szobor kezében tartott láng látható, a másodikon John Fitzgerald Kennedy elnök Arlington temetőben (Washington D.C.) található sírja, a harmadikon pedig Diana hercegnő halálának helyszínén emelt emlékmű a párizsi (Pont De) L’Alma hídon. Az első és a 3. kép meglepő hasonlósággal bír, de a lényeg az, ami mögötte van. J.F.K. beavatott volt és kiválasztott, mégis elárulta a támogatóit azzal, hogy a 11110-es elnöki rendelettel kivette a pénzkibocsájtás monopóliumát a FED kezéből. Diana pedig az angol királyi házat akarta éppen megszégyeníteni azzal, hogy felveszi a muszlim vallást és hozzá megy Dodi Fayed-hez, így aztán likvidálni kellett őket. (Érdekes adalék: A Lady Diana-t szállító Mercédesz a képen is látható alagút 13. oszlopának ment neki. Aki nem hiszi, nézzen utána…) Egyéb tervezett tragédiák (=gyilkosságok) esetében mindig nézzétek meg, hogy az emlékműben van-e örökké égő láng. 🙂

Egyébként ha már Lady Dianánál tartunk, nézzétek meg az emlékmű talapzatát. Nem csak, hogy a new yorki Szabadság szobor (és annak kicsinyített, szajna-parti párizsi másolatának) kezében tartott fáklyához hasonló lángcsóvát láthatunk, hanem egy ötágú csillag (más néven pentagram) van a talapzaton. Ennek pedig megint természeti jelentősége van, ami az alábbi képből csodálatosan látszik.

Az ötágú csillag megjelenése

A kecskefejű ördögi arc nem más mint Baphomet – homlokán a pentagrammával – (történetéről bővebben egy igen sok ezoterikus infóval – melyet csak kiskanállal és egészséges szkepticizmussal ajánlok fogyasztásra! – telerakott oldalon olvashatsz: Baphomet története), akinek figurája, és szimbolikája olyan erős, hogy még a kommunizmus címereiben is mindenhol megtalálhatjuk az ötágú csillagot.

Amin érdemes elgondolkodni az a természeti erők tiszteletének kérdése. Számomra legalábbis az összes ilyen kutatás arra enged következtetni, hogy aki a tervezőasztalnál üldögél, az nem találgat és rulettezik, hanem nagyon is pontosan tudja, hogy mit és miért akar úgy, ahogy. Hozhatnék még számos példát, hogy milyen egyéb szimbolikával találkozhatunk, de ha már annyi tanulsága van ennek a cikknek bárki számára, hogy a meghatározó cégek logóin, jelentős történelmi események időpontján elgondolkodik, már közelebb leszünk a megoldáshoz így közösen. Természetesen nyitott vagyok minden olyan logikus magyarázatra, amely cáfolja a felsorolt feltételezéseket!

Egy rövid tanulságot így a végére mégis szeretnék odatenni, főleg azoknak, akik azt hiszik, hogy „Na, ez a Józsi is egy tökkelütött összeesküvés-elméletes f@sz”. Nekem az a véleményem, hogy amit látunk, az a teremtés tökéletes folyamata, csak nem vesszük észre, hogy a nem kívánt valósághoz mi szolgáltatjuk az energiát. Emlékeztek rá, hogy néhány bejegyzéssel ezelőtt úgy fejeztem be az egyik írást, hogy „Kezdetben volt a semmi, ami/aki meg akarta tapasztalni tudattalan önmagát, ezért létrehozta a valamit, hogy tapasztalati úton tudatossá váljon” és így már reflektálni tudott önmagára. Kiterjedése lett a dolgoknak azáltal, hogy nem egyetlen pontba sűrűsödött össze a végtelen potencialitás minden szintjét tartalmazó vanság, hanem a két pont közé már lehetett egyenest húzni, azaz a megtapasztalható valóság manifesztálódott! Ennek a megnyilatkozása leginkább a XX. században tapasztalható, csak sajnálatos módon már teljesen átitatta az emberi tudatot ez a matéria, s a belőle kiáramló reflexió illúziója. Sőt, az is meglehet, hogy a java ennek a folyamatnak még csak most következik. Erre a filmrészletre emlékeztek?

Az összeesküvés-elméletek hívői úgy tartják, hogy Lucifer maga az ördög, az én meglátásom pedig az, hogy Lucifer nélkül nem létezne a tapasztalati valóság. Már a neve is nagyon beszédes (i.e. „a fény hozója”), magyarul ő az, aki a fényt (=”A Semmi”) rávetítette egy külső pontra, ami által a tapasztalati valóság létrejöhetett egyáltalán. Az egy másik kérdés, hogy ezt a teremtő folyamatot bizonyos erők már nem pozitív, hanem negatív célokra használják, de a poláris világunkban minden csak az egymáshoz való viszonyítás által nyer értelmet, így az Isteni rend és Lucifer ugyanolyan párban vannak egymással, mint a hideg-meleg, jó-rossz, vagy a fent-lent. Lucifer nélkül nem lenne lehetséges a Teremtés eredményének megtapasztalása! (A fény hordozása tehát nem „ördögi” cselekedet, a fény-űzés viszont annál inkább! Vigyáznunk kell tehát, hogy tartalmas és kiegyensúlyozott vagy fényűző életet szeretnénk.) A valóság értelmezésének problematikája tehát ott kezdődik szerintem, hogy A FÉNY „felsőbbrendűségét” tagadni akarjuk (különben nem is lenne mit hordozni a jó „öreg” Lucifernek) és túlzottan beleragadtunk az anyagba…

Nekem az a véleményem, hogy a tudatosság ott kezdődik, amikor rájövünk, hogy az eszközöknek nincsen minősége (a kés szerintem fantasztikus találmány, csak tudni kell jót tenni vele!), ezért önmagunkat kell úgy beállítani, hogy a rendelkezésünkre álló természeti energiákat arra használjuk, hogy az emberiség egységgé kovácsolódjon a kétségbeesés helyett. Mindennél fontosabbnak tartom, hogy erről ne csak pofázzunk (mint én itt a kibertérben), hanem az Isteni rend figyelembevételével alakítsuk az életünket, ami abban nyilvánul meg, hogy megvizsgálom a saját teremtményem környezeti hatását. Magyarul: ha egy olyan területen élsz, ahol a termőföldnek eső kell, de Te strandot akarsz létrehozni, akkor az a rend ellen van. Te ugyanis akkor keresel pénzt, ha a nem esik az eső, de termény csak akkor lesz, ha esik. Igen, tudom, az se jó, ha mindig esik az eső, viszont itt a benned lévő rezgés az, ami meghatározza a valóságot (az állandó napsütés vágyát rezged kifelé, mert akkor jönnek a vevők) és ez egy strand üzemeltetése esetén szemben áll azzal, mint ami a természetes körforgást figyelembe véve feljebb való: Eső nélkül nincs emberi élet! (Vagyis vidd a strandot oda, ahol nem gond az eső hiánya!)

Remélem nem volt nagyon kesze-kusza vagy ijesztő ez a sok infó. Ha mégis igen, akkor csak gondoljátok azt, hogy egy „összeesküvéses idióta” vagyok, úgyis én vagyok a mindenség, abban meg ez a minőségem is benne van. De ha ez sem segít, nyomjatok le egy felest, attól ellillannak a problémák (egy rövid időre), ezt tapasztalatból tudom. 🙂 Én mégis azt javaslom teljes szeretettel, hogy gondolkozzatok el és tartsátok nyitva a szemeteket. Még akkor is ha néha döbbenetesek a felismerések, az igazság felszabadít!

Most viszont elmegyek a kocsmába és lehajítok egy ágyas szilvát, hogy lelazuljak egy kicsit ennyi összpontosítás után. Egészségetekre!

A változás kulcsa a nők szívében van

A változás kulcsa a nők szívében van

Szerző: | ápr 24, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Emberi kapcsolatok, Tudatosság, Világkép

A változás kulcsa a nők szívében van

A Facebook ingyenesen elérhető statisztikáinak köszönhetően (mely egy-egy rajongói oldalhoz tartozik) viszonylag könnyedén be tudom határolni azt, hogy az olvasóim milyen életkorúak, milyen neműek és milyen arányban oszlanak meg. Ez természetesen nem befolyásolja azt, hogy éppen milyen témát akarok elővenni – itt ugyanis az „eladott példányszám” nem mérvadó -, mégis meglepő számomra azt látni, hogy bár elég sok olyan területet is érintek (pénzügyek, közgazdaságtan, apróbb „összeesküvés-elméletek”), melyek véleményem szerint meglehetősen maszkulin természetűek, az olvasóim kb. 63%-a nő. Ezek szerint a nőket általában jobban foglalkoztatják a lételméleti kérdések és az, hogy mi a fenét is keresünk mi itt tulajdonképpen?

Az említett arány jóllehet abból is látszik, hogy ha manapság bármilyen személyiség-, készségfejlesztő tanfolyamra elmegyek, akkor a résztvevők jelentős számban lesznek hölgyek, s a trénerek, coach-ok (üzleti, egészségügyi vagy életvezetési egyaránt) is főleg a nők köréből kerülnek ki. A statisztika ugyan számomra csak egy mérőszám, és nem feltétlenül bír abszolút jelentőséggel, ebben az esetben mégis úgy érzem, hogy érdemes rá odafigyelni. Mi az oka annak, hogy ennyire a nők oldalára billen el a mérleg nyelve? A férfiakat miért érdeklik kevésbé a nem látható világ (véleményem szerint a valóság kb. 90%-ának) összefüggései? Ebben a bejegyzésemben erről szeretnék egy picit elmélkedni.

Távol álljon tőlem az, hogy nemek szerint kategóriákat állítsak fel, hogy egy nőnek és férfinak milyen szerepet „kell” az élete során „végigjátszani”, az mégis elgondolkodtat néha, hogy ha a természet rendjében van szerepe a kauzalitásnak (=a dolgok oksági viszonya), akkor egyáltalán nem véletlen az sem, hogy egy adott korban mikor és miért születik több lány, mint fiú (vagy éppen fordítva) és hogy ennek milyen – akár metafizikai – jelentősége van. Ha pedig ezek a jelenségek nem tekinthetők a véletlen művének, akkor az sem mindegy, hogy éppen fiúnak, vagy lánynak születünk, tehát egyéni szinten is van egy determináltsága (=előre meghatározott célja) az életünknek. A nemek „feladatának” tekintetében számomra azt jelenti a tudatosság, hogy tisztában vagyok azokkal az energiákkal (és nyitott szívvel elfogadom őket!), amelyeket férfiként vagy nőként át kell élnem a teljes élethez. Hogy Biegelbauer Pál Ki vagyok én? c. fantasztikus előadásának egyik metaforájával éljek, a szék igazi „feladata” a székség.

Visszatérve a természet csodálatos rendjéhez pl. statisztikák bizonyítják, hogy háborúk után több fiú születik, mint lány, mert a harcokban általában férfiak esnek el. A mindent átható formanélküli tiszta tudat „tisztában van vele”, hogy ilyenkor szükség van az energiák kiegyenlítésére és úgy intézi a Mátrixban az energiák rendjét, hogy a háborúkat követően több fütyis foganjon meg, mint puncis. 🙂 Ez az információ már önmagában bizonyíték erejű arra nézve, hogy a Természet IQ-ból (és SQ-ból és EQ-ból, ami a spirituális és érzelmi intelligencia hányadosa) igencsak „büfé” és pontosan tudja, hogy az energiáit éppen mire kell felhasználni a rend fennmaradásához és a továbblépéshez.

(Emiatt a gondolat miatt vallom azt is, hogy a Föld ökoszisztémája által kibocsájtott évi 770 milliárd tonna CO2-höz képest az emberek által “termelt” átlag 26 milliárd tonna – vagyis a teljes CO2 kibocsájtás 3%-a – igencsak kevés ahhoz, hogy az emberiség legyen a klímaváltozás okozója. Vagyis szerintem(!) „köhög a bolha” és inkább pénzt generál félelemkeltésből – lásd klíma adó -, mert az érzelmek által a logika legyőzhető. A természetvédelem ügyével jóllehet nagyon is egyetértek, de nem a klímaváltozás elleni program védelmében…)

A leírtak alapján felmerülnek bennem a következő kérdések:

A természet végtelen intelligenciáját tiszteletben tartva mi lehet a feladata egy nőnek az élete során és mi lehet egy férfinak? Melyek lehetnek azok az energiák, amelyeket a természet rendjének megfelelően kell használnunk, hogy megéljük a saját igazságunkat, és beteljesítsük sorsunkat, eljuttassuk a teremtő energiánkat oda, ahová “való”? A XXI. század kezdetén minek köszönhető az, hogy az online és offline terjedő, tudatos létezéssel foglalkozó “mozgalmak” nagyobb százalékban vonzzák be a nőket, mint a férfiakat? Lehet-e ennek pusztán az az oka, hogy a nők alapvetően emocionálisabbak, mint a férfiak és ezért jobban rá szeretnének érezni az igazságra?

Talán tényleg csak ennyi az oka, de mi van akkor, ha ennek lételméleti szempontból van napjainkban fokozott jelentősége? Lehetséges-e az, hogy ez a “jelenség” azért van, mert a női nemnek katalizátorként kell működnie a változások elősegítésében?

Egy korábbi cikkemben már említettem a Helyi Pénz Konferencia rendezvényt, melyet 2011. év során 2x rendeztek meg Budapesten. Az első ilyen rendezvény, mely 2011. júliusának elején volt Budaörsön, egy nemzetközileg is ismert belga származású pénzügyi szakember, Bernard Lietaer előadásával zárult. A helyi és közösségi pénzek komplementer (=kiegészítő) és gazdagságélénkítő szerepén túl Mr. Lietaer arról is szót ejtett, hogy a történelem során az ún patriarchális (=apajogú) és matrifokális (=anyaközpontú) társadalmak mindig is váltották egymást, s míg a patriarchális társadalmakban a centralizált irányítás (=központosítás) és a monopóliumok voltak jellemzők, addig a matrifokális társadalmakban tudatos közösségek és a kiegészítő pénzrendszerek komoly szerepet kaptak. Állítása szerint valódi matriarchális (=anyajogú) társadalmak soha nem léteztek, maximum a görög mitológiában. Kiollóztam nektek ezt a részt:

(A férfi istenekre és istenképekre vonatkozó csípős megjegyzéssel én nem rezgek együtt, mert az a megosztás – a valami “ellen” – felé visz, szóval véleményem szerint érdemes főleg a matrifokális társadalmak közösségépítő szerepére koncentrálni.)

Ha megnézzük a mai világunkat, egyértelműen az látszik, hogy minden a központosítás felé halad, a kisebb szervezeti egységek fontosságát alábecsülik a hivatalos “szakértők”. EU, USA, World Bank, IMF, UN, Unicef, WHO, Asia & Pacific Union, African Union mind mind abba az irányba mutatnak, hogy valami nemzetek és kultúrák fölött álló központosított irányítás készülődik. Mindennek persze megvan a megmarketingelt ideológiája, mely szerint egy “világegység” minden benne lévő nemzetnek jót tenne, mert akkor megszűnne a kizsákmányolás. Végül is ha elég tágra ki tudnám nyitni a szemem és a fülem, szinte már láthatnám, hogy „egyre kevesebb” a fegyverkezés, az eladósítás és növekszik a világbéke irányába való törekvés. Lassan már olyan tágra nyitom a szemem, hogy a szemgolyóim éppen, hogy csak ki nem esnek a koponyámból… 🙂

A modern hitelpénzrendszer általi fejlődés a felelőtlen költekezés és az elszabadult hitelkamatok hatására egyre inkább megtorpanni látszik és véleményem szerint az előttünk álló időszakok komoly meglepetéseket fognak nyújtani mindenkinek. Ez abból is érezhető, hogy egyre több civil mozgalom indult el az utóbbi években, s a kulturális kreatívnak nevezett emberek száma is növekszik. A jelenség, amit egyre több elmében és szívben egyaránt nyitott ember tapasztal, arról szól, hogy egy másfajta, emberközpontúbb világot szeretnénk. Ebben pedig meglátásom szerint komoly szerepe van a nőknek, pontosabban fogalmazva a női energiáknak. Természetesen vannak férfias nők és nőies férfiak, ezért helytelen lenne az az általánosítás, hogy a változáshoz elsősorban a nők kellenek. Energiaszinten azonban úgy érzem, hogy ők lesznek a katalizátorok. Elmondom, hogy miért gondolom így.

Pont az előző írásomban utaltam arra az Élő Mátrix c. dokumentumfilmre való hivatkozással, hogy a világunkat a szív rezgései által irányított elmeműködés alakítja. Az, ahogyan a belső világunk “együtt rezeg” a külvilággal, s amely rezgést intellektuálisan értelmezünk és lefordítunk az elme nyelvére, nagyon erős hatással van arra, hogy milyen valóságot teremtünk. Magyarul ez kb. annyit tesz, hogy akinek a szívében félelem van, az a fájdalom elkerülésére rendezkedik be (és rendkívül könnyen irányítható a félelempropagandával), akiből pedig a szeretet és a tiszta tudat örömérzete árad, az a teremtés megtapasztalására és megosztására törekszik.

A Teremtő Isten / Végtelen Intelligencia / Tiszta Tudat úgy alkotta meg az embert, hogy a nő legyen a befogadó, az új életnek környezetet biztosító energiahalmaz és a férfi legyen az, aki behatol, meghódít és irányít.

Legyünk őszinték, kedves férfitársaim, rajtunk még segíthet a viagra, de ha egy nő úgy dönt, hogy ő nem akarja „adni a titkot” (=egy szexuális aktusban befogadni a férfit), akkor abból nem lesz erőszakmentes, összebújós igazi „móka”. Nem véletlen az sem, hogy a gyermekáldás szempontjából a spiritualitásban a nők szívbéli felkészültségét (a befogadás bizonyossága) tartják a fogantatás kulcsának mindamellett, hogy a férfiak nemzőképessége is a képlet része az ő magjaikban lévő teremtő energiával. Az új élet / rend gondolatának befogadása, kifejlődése és táplálása tehát energiaszinten a nők / női energiák valóságot érzékelő és értelmező képességén múlik eme gondolatmenet alapján, ezért gondolom azt, hogy a változás kulcsa a nők szívében van, a zár viszont a férfi energiák behatoló, meghódító, teremtő irányán múlik.

Mi lehet a tanulság ebből az információból?

Férfiemberként is úgy gondolom, hogy teret kell engedni a női energiáknak, mert csak azok által történhet meg a férfiuralta, törtető és mindent meghódítani akaró világban az új, a más fajta értékekre épülő társadalom. (Erre utalt a fent említett előadásban Lietaer úr mondandója is a pénzügyi / gazdasági rendszer vonatkozásában!) A teremtés és a növekedés irányának meghatározása továbbra is a férfi princípiumhoz tartozik (és jobb is, ha ezek az erőviszonyok nem borulnak fel), de én egyértelműen azt érzem, hogy a nők érzelmi intelligenciája és tudatossága, a szívvel történő teremtő szándéka – nézzétek csak meg a rengeteg meditációs, agykontrollos, kvantum gyógyítós csoportokban a nők arányát! – a kulcs ahhoz a zárhoz, mely a férfiak / férfi energiák szellemi fejlődéséhez és felemelkedéséhez vezet, s mely által a világot egy kedvezőbb, emberibb irányba vihetjük közösen. Ahogy a húsvéti cikkemben is írtam Jézus Krisztussá történő felemelkedésének példázatán keresztül, az ember életének egyik célja nagy valószínűséggel az, hogy a kalandos fizikai tapasztalásszerzés közepette szellemi emberré váljon, s hogy felismerje önmagában azokat a teremtő képességeket melyek ezt lehetővé teszik.

Akárhogy is vesszük, 9 hónapnyi áldott állapotban a nők táplálják élettel a gyermekeinket a szívük alatt, így az ő szívük rezgése lesz hatással a születendő gyermekre akkor is, ha a kis utód fiú lesz, akkor is ha lány. És mivel egyre inkább úgy tűnik, hogy a nők szíve elkezdett egy picit másként rezegni (én legalábbis így érzem), ezért talán nem oktondi feltételezés a részemről az, hogy ennek komoly hatása lesz az előttünk álló évekre, évtizedekre. Jóllehet a nők / női energiákból fakadó érzékenységben az is benne van, hogy a hölgyek az elsőszámú célpontjai az egyre ügyesebb marketing kampányoknak – és a szkeptikusok joggal mondhatják, hogy a lelki út térhódítása is egy ilyen “kampánynak” köszönhető valahol – én mégis úgy érzem, hogy ez egy picit több ennél. Ezen túl metaforikusan is pont fordítva kellene, hogy legyen ez a kulcs/zár kapcsolódás – hiszen fizikailag a férfi „kulcs” passzol a női „zárba” – de a lelki úton ez miért ne lehetne fordítva? (A tévedés jogát persze fenntartom, hiszen ez csak egy megfigyelésből fakadó találgatás, mint az életem összes többi gondolata.)

Kedves hölgyeim, drága asszonyok! Én arra kérlek benneteket, hogy rezegjétek ki magatokból továbbra is az egység és összetartozás hullámait, mert ennek elkerülhetetlen következménye lesz az is, hogy a férfienergiákba ez a rezgés beszivárog és akkor egyre többen elkezdünk mi, pasik is valami emberközpontúbb valóságot teremteni miközben egyre többen lépünk rá a szellemi útra.

A leírtakra egyébként az is bizonyítékul szolgál, hogy a néhány napja meghirdetett kvantum gyógyítós felhívásom hatására lényegesen több hölgy jelentkezett a közös meditációra, mint férfi, annak ellenére, hogy a témában elérhető könyvek szerzői és videófilmek készítői között tapasztalataim szerint nagyobb a férfiak aránya. Az irány meghatározása tehát férfienergiát igényel, de a megvalósításhoz a nők szíve nélkül esély nincs.

Na elsétálok a kocsmába és megbeszélem a pultos hölggyel, hogy az előttünk álló időszakban mi a teendő a betévedő kocsmatöltelékekkel, mint én. 🙂

Szabad vagy nem szabad (vagy)?

Szabad vagy nem szabad (vagy)?

Szerző: | ápr 8, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014

Szabad vagy nem szabad (vagy)?

Furcsán megrészegítő illúzió (=tévképzet) az szerintem, hogy az ember szabad, bár a fejlett világ leghangosabb jelszava a szabadság. Legtöbbször ez a fogalom manapság gazdasági és politikai értelmében kap hangsúlyt, a lényeges jelentése azonban elsikkad. Ha bármikor előkerül a szabadság és a vele szembeállított elnyomás kérdése, talán a legtöbbünk számára a diktatórikus kommunizmus képe ugrik be, melyben egy hatalmi erő által a népre erőltetett társadalmi rend elsősorban a cselekvések, az egyéni álmok megvalósulásának útjába áll. Ezzel szemben egy demokratikusnak nevezett világrendben, azt mondják, nincsen külső kényszer, mert az ember saját maga döntheti el azt, hogy milyen életet kíván élni. Ebben noha van igazság, megítélésem szerint a válasz mégsem ennyire egyértelmű.

Ha esetleg láttad az Élő Mátrix (Living Matrix) c. filmet, akkor ismerős lehet már számodra az az információ, hogy nem az elme vezérli a szívünket, hanem fordítva. Az elme egy számítógép, mely az érzelmeink hatására a tudatos és tudatalatti gondolataink révén kibocsájt egy vagy több bizonyos frekvenciájú rezgést, amely aztán a valóság teremtő folyamatának aktív részese lesz. Ezért van az is pl., hogy a bizonyosság érzése minden vágyott cél alapja, vagyis csak akkor lesz tényleges eredmény bármilyen célodból, ha már előre érzed azt, hogy a cél elérésére képes vagy. Ez lehet anyagi cél is, de akár egy betegségből való felépülés is ezen múlik. Érezd át, hogy már megvan, amit akarsz. (Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj! c. könyve tele van ezzel az alapvetéssel, bár ez a könyv főleg a pénzügyi gazdagság megszerzésére vágyókat veszi célba, mert az jó célpiac, mint tudjuk…)

Az érzelmek azonban nem csak önmaguktól születnek meg odabent, hanem a kondicionáltság is hozzájárul az irányukhoz. A bennünket körülvevő környezet értékrendje és kommunikációja rendkívüli mértékben befolyásolja azt, hogy milyen minőségű és intenzitású érzelmek születnek meg bennünk a velünk történő események hatására, így közvetett módon brutális mértékű az a befolyásoltság, mely az elménk valódi szabadságára hat. Ebben az értelemben pedig nem tekinthető az ember szabadnak, mert azt sehol senki nem tanítja – főleg a nyugati világ – hogy hogyan légy ura a saját érzelmeidnek és ezáltal hogyan teremts vagy ne teremts kívánt és nem kívánt “dolgokat”. Nekifutok egy kicsit távolabbról és kibontom ezt a témát.

Képzeld csak el, hogy kint ülsz egy mezőn. Elvileg szabad vagy, azt csinálsz, amit akarsz. Üldögélsz ott kint a napon, aztán egyszer csak rájössz arra, hogy éhes vagy. Megjelenik egy külső kényszer, mely cselekvésre ösztönöz. „Ennem kéne, mert már nem vagyok így jól, ahogy vagyok. Valamit csinálni akarok, hogy jobban érezzem magam.” Az éhség által megjelenő biológiai szükségleted „felülírja” a szabad akaratodat. Az éhségnek köszönhetően a puszta létezés megszűnik örömnek lenni. Vagy tegyük fel, hogy ugyanebben a helyzetben elered az eső / fázni kezdesz és megjelenik benned a motiváció, hogy egy védett helyre menj. A világ továbbra is csak van a benne lévő szükségszerű változással (hiszen, ha nem változna állandóan a környezet, akkor nem is tudna létezni, mert a csodálatos körforgása nem eredményezne terményeket, azt elfogyasztó lényeket, melyek aztán a salakanyagot visszaadják a Földnek, hogy újra termékeny legyen), de Te mégis cselekedni akarsz, mert a világképed szerint a mezőn fagyoskodni és megázni finoman szólva nem annyira oké. A szabad akaratodnak, mely a puszta vanságból fakad (“Kint ülök a mezőn, szarrá ázok és megfagyok, mi a probléma?”) tulajdonképpen „meszeltek”. A saját elméd működése és a “helyesnek” gondolt cselekedeted felülírja azt, hogy a dolgoknak valójában “nincsen minősége”. Többször említettem már, és azt hiszem ez egy rendkívül fontos megközelítése a valóságnak: A dolgok “egyszerűen csak” vannak. Se nem jók, se nem rosszak (még akkor sem, ha az “én”-re vetített hatása rossz, pl. éhezés, háború, halál), a saját elménk (és egy bizonyos módon történő! élni akarásunk) ad hozzá egy érzelmi töltetet és egy abból fakadó minőséget. A szabadság leginkább abban merül ki, hogy az ember a benne működő külső kényszerek és motivációs tényezők közül kiválaszthatja azt, hogy melyiknek milyen minőséget ad és minek fog egy adott helyzetben engedelmeskedni. Mondok egy példát:

Valakivel vitatkozol és a másik pofon vág téged. A hatás-ellenhatás bennünk lévő törvényszerűsége és a társadalmunkban megszokott válaszreakciók miatt nagy valószínűséggel visszaütsz. „Engem nem lehet csak úgy pofon vágni, hé!” Ugye? Pedig a pofon a végtelen potencialitásban (azaz egy adott időpillanatban benne lévő végtelen mennyiségű cselekvési lehetőségek közül) csak egyetlen választott út, mint ahogyan az is, ahogyan Te reagálsz. Erre mondtam a múltkor azt, hogy ha elküldenek anyádba mondd azt, hogy “szeretlek”. Az igazi szabadság ott kezdődik szerintem, hogy az ilyeneket tudatosan felismerem. Ráadásul azért gondolom azt, hogy ez működik, mert a bennünk lévő – sok esetben negatív, megosztást eredményező – reakcióktól való eltávolodás első számú eszköze az, hogy a szokásos mintákat megtörjük. A társadalom „ezt meg ezt” várná el, de én az ellenkezőjét teszem, mert képes vagyok önmagamra kívülről rátekinteni és ezért tudatosan döntök másként.

Tudom, teljesen megbuggyantam és csoda, hogy nem rámolták még ki a kérómat ilyen idióta felfogással egy “dog eat dog” (=kutya kutyát eszik) világban, amelyben az erősebb kutya él nemi életet és az lesz a “győztes”, aki okosabban túl tud járni a másik eszén. Azért mégis arra bátorítalak, hogy törd meg a saját mintádat néha és próbáld ki ezt a “játékot”. Meg fogsz lepődni az eredményeken. Főleg azon az eredményen, ami a létezés tudatos megélését önmagadban illeti.

Miért olyan fontos ez, egyáltalán mit boncolgatom én ezt a témát?

Visszatérve a korábbi “ülök a mezőn és egyszerűen csak megszűnök szabadnak lenni” példámhoz: Ha éhes vagyok ne egyek? Ha fázom, ne menjek fedett helyre? Teljes joggal szólhattok rám: “Ne filozofálj már Józsi (b@zdmeg), nyilván állandó külső kényszerek vesznek körül!” Ez azonban egy nagyon fontos pont azt illetően, hogy megértsük a világ jelenlegi állását. Azét a világét, melyről már rengetegen érezzük azt, hogy nem az emberi értékek, hanem a profit mentén halad előre, s mely egyre többünkben okoz kiüresedést, elkeseredést és boldogtalanságot. Az, hogy munkanélküliség – illetőleg pénznélküliség – van, hogy a 3. világháború fenyeget szinte már természetesnek vesszük, mint ahogyan azt is, hogy élünk egy 10 milliós országban, melyben teljesen mindegy, hogy ki kormányoz, állandóan folyik az anyázás, mert hagyjuk, hogy a média megosztása belemásszon a lelkünkbe. Szabad vagyok, mert hagyom, hogy hasson rám a külvilág és nem vagyok szabad, mert hagyom, hogy hasson rám a külvilág.

Mondok egy másik összetett példát, hogy képes legyél értékelni a dolgok puszta létezését, vanságának csodáját. A vanság élvezete természetesen nem jelenti azt, hogy birka módon fogadj el mindent, ami veled történik, vagy amit veled tesznek, csak ne haraggal és elkeseredéssel reagálj, mert azzal önmagadat bünteted. Ha valaki szembejön egy késsel, hogy leszúrjon, akkor határozottan vedd ki a kezéből a kést, de ne szúrd le!; ha pedig a farkas báránybőrben érkezik, akkor légy résen, de ne kezdj el utálkozni, mert a játék egyik célja a túlélés, csak mindenki más módszert választ hozzá. (Ajánlom tüzetes vizsgálódásra egyébként Rudolf Steiner: A szabadság filozófiája c. művét!)

Na szóval…

Képzeld el, hogy a világban egészséges munkamegosztás van, melyben mindenki azt csinálja, amit szeret, nincs szegénység, mindenkinek jut kaja és az emberek kedvesek egymáshoz. Nincsenek társadalmi és vagyoni különbségek, mindenki egyenlő, minden ember örömmel dolgozik önmagáért és a közért, senki nem akarja a pénzt felhalmozni, mert tudja, hogy a pénz egyrészt csak egy egyezményes csereeszköz és értékközvetítő jel, másrészt nem etikus arra használni, hogy kizsákmányoljak és akaratukon kívül irányítsak másokat. Nincs háború, mert mindenki szereti egymást és békében akar élni, az emberek örömmel választanak egy közös hitet szerte a világon és minden földi lény egymás teljes tiszteletét figyelembe véve éli az életét. Nincs stressz, nincs nélkülözés, és legfőképpen nem szükséges kérdéseket feltenni, mert a békés és igazságos együttélés törvényeit – melyet minden élőlény elfogad – apáról fiúra (és anyáról lányra) adják tovább az egymást követő generációk. Mindezeken túl az emberek teljes egységben élnek a világegyetemmel és a tudatosan úgy tekintenek minden létezőre, mint önmaguk részére. “Ha másnak ártok, önmagamnak ártok.” Ez a felfogás vezérel.

Idilli képnek tűnik, ha jobban belegondolunk. Ahogy a világ folyását figyelem, egyre többször érzem azt, hogy sokan vágyunk egy ilyen világra. De mi van akkor, ha ez mégsem annyira idilli?

Ha a világ így működne, hol lenne az „izgalom”? Hol kapnánk fejlődési lehetőséget vagy motivációt, mitől akarnánk jobban megérteni a létezésünk miértjét? Nem állít(hat)om, hogy egy teljes tudatosságban eltöltött lét bármelyik pillanata unalmas lenne (hiszen nem ilyen társadalomban élünk és így összehasonlítási alapom sincs), és nem lehet azt sem kizárni, hogy az emberi természet előbb-utóbb kikényszerítene (némely egyénekben) egy megosztást eredményező változást, mert lennének olyanok, akik egyenlőbbek az egyenlőknél. (Ha olvastátok George Orwell: Állatfarm c. művét, pontosan tudjátok, hogy mire gondolok.)

A kérdésem tehát elsősorban az, hogy milyen pozitív változás várhatna az emberiségre abban az esetben, ha az életünk nélkülözne minden szükségszerű fejlődést és egy igazi „Aranykorban” élnénk állandóan?

Nem állíthatom, hogy egy igazi egységben élő tudatos társadalomban nincsen előrelépési lehetőség, de mivel az egyetlen állandóságnak a változást tartom, ezért bátorokodom feltételezni azt, hogy a különböző – még a ókori görögök által elnevezett – korok (arany, bronz és vaskor) ugyanolyan ciklikusan (=körforgásszerűen) működnek, mint minden más a világban. Tradicionális szerzők (mint pl. Hamvas Béla) sokszor emlegetik azt, hogy létezett egy aranykor, melyben az ember – metaforikusan kifejezve – nem aratott le több búzát, mint amire szüksége volt, vagyis tudatos egységben élt a világgal. Aztán jöttek, akik úgy gondolták, hogy érdemes lenne mégis többet aratni, mert a többletet el lehet adni és ezzel elkezdődött a “romlás” időszaka, melynek szükségszerű eredménye a jelen állapot és a felhalmozásból származó vagyoni különbségek. Mivel azonban a változás a jelenben is örök – pláne, hogy nincs is semmi más a jelen pillanaton kívül 🙂 -, ezért a tudatosság és az egyre lényegesebb kérdések feltevése által egyre többen ismerik fel az egység szükségességét és egyre inkább visszakanyarodunk az ún. „aranykor” felé. A rengeteg spirituális és tudatosságcentrikus iskola, a helyi pénzek és az egész-ség megértésének mélyebb vágya is mind mind ebbe az irányba mutatnak. A ciklus tehát nem áll meg és a folyamatos hullámzás eredménye egy egyre tudatosabbá váló társadalom. Én legalábbis így látom.

A vaskor, vagyis a materiális világnézet által uralt világrend – melyben jelenleg élünk – legnagyobb nehézségei és átkai nagyon gyakran a legnagyobb áldássá válnak, főleg ha megértjük a természet csodálatos körforgását. A Miben és kinek higgyek? c. írásomban már utaltam arra, hogy a végtelen potencialitás szintjén a dolgok determináltak (vagyis benne van a pakliban az, hogy minden egyes pillanat döntése egy végtelen döntési halmazban előre meghatározott következményekkel jár), ennek értelmében pedig az emberi szabadság merő illúzió. A szabadság illúziója azonban mégis magában rejti annak a lehetőségét, hogy a végtelen számú döntési helyzetben kiválasztott egyéni úton tanulhassak a belőlem fakadó és önmagamra visszatükröződő világ reakcióiból. És akkor most elmondom magyarul is, hogy ez mit jelent, mert már szinte én sem értem… 😀

Véleményem szerint az ember születése óta nem szabad (azaz a szabadság illúziójában él), mert úgy nő föl pici korától fogva, hogy szó szerint a fejébe verik a világ működésének tekintélyelvűség alapján elfogadott elméletét, melynek lényege, hogy a fontosnak gondolt emberek jobban tudják másoknál, hogy a „dolgok” hogyan és miért vannak és ezzel viselkedési mintákat (is) ültetnek belénk az érzelemvilágunkon keresztül. Legyen szó az evolúcióról, a tudomány fejlődéséről vagy akár művészetekről, létezik egy hivatalos, sokak által elfogadott igazság, melyet az oktatási rendszer és a média folyamatosan erősíteni igyekszik. (Még akkor is, ha számtalan tudományos bizonyítás létezik a jelenségek természetéről, soha nem hagyható ki a képletből az, hogy a tudományos eredményt a megfigyelő is befolyásolja, vagyis bármilyen igazság csakis részigazság lehet! Erre eklatáns példa Einstein megfigyelése, aki észrevette a saját tudományos kísérleteiben, hogy bizonyos részecskék csak akkor jelennek meg fizikai valóságban, amikor rájuk néz – vagyis energiát, figyelmet ad nekik -, máskor azonban nem mérhetők. Ha valakit érdekel ez a téma, olvassa el Michael Talbot: Holografikus Univerzum c. könyvét.) Az illúziónak van tehát egy közös szelete – amelyben az elfogadott dolgoknak mindannyian energiát és figyelmet adunk, ami által létezni fognak -, mely alapján mindannyian konstatáljuk, hogy a világ ilyen vagy olyan. És mivel az ember bármit hajlandó azért megtenni, hogy elfogadják és szeressék, így ehhez a közös szelethez igyekszem én is alkalmazkodni, különben kinéz a társadalom, az meg nem oké. Bármit is választok tehát a végtelen cselekvési lehetőségek közül, a közös szelet „igénye” a belém vert igazságok miatt folyamatosan jelen van és ennek köszönhető az az irányított közös gondolkodás, amely megteremti a jelen valóságát. A jelen valósága tehát azért olyan, amilyen (legyen az az aranykorra, a bronzkorra vagy a vaskorra jellemző értékrend), mert a társadalom szeretetéért cserébe feladom a szuverenitásomat, ami a valódi szabadság.

Ha egy picit megállsz és figyelmet adsz ennek a gondolatnak, itt jön be a szabadság elvesztésének – vagy más szóval az illúzió megvalósulásának – pillanata:

Csokira vágyom, ezért „ennem kell” egyet, félek az influenzától – hisz „járvány van” -, ezért beoltatom magam, szerzek minél több diplomát, mert akkor több lehetőségem lesz (és még sorolhatnám), és részt veszek a demokrácia nevű játékban, mert el akarom hinni, hogy a demokrácia az a szabadságot jelenti. Tudat alatt, az érzelmi befolyásoltságom hatására alkalmazkodom a valóság „közös szeletéhez”, mert ebben a világban, ebben a rendszerben van dolgom, ám ezzel feladom a valódi szabadságomat és eszközzé válok. És ezzel nincsen semmi baj, csak tudjunk róla, hogy ez így van. Egy eszköz vagyok a rendszerben és ez tökéletesen rendben van. 🙂

Miért olyan fontos ez az egész? Egyetlen aprócska oka van, ez pedig a bejegyzésem valódi célja, üzenete:

Ha körbenéztek a világban, valóságos harc folyik. Nézetek ütköznek, vélemények különböznek és magukat szabadnak gondoló, tekintéllyel rendelkező emberek próbálják az emberi lények viszonylag rendezetlen halmazának (=a tömegeknek) valódi szuverenitását megtörni azért, hogy a társadalmi rendszert olyan színűvé változtassák, amely a számukra kedvező. Ahol csak lehet, folyik az elme háborúja és a szabadság olyan fokú illúzióját tolják le az emberek torkán, hogy a tömegek tudattalan reakcióikkal sokkal inkább korlátozzák a szabad gondolkodást, mint az agymosásra szerződött vezetők. Egymást tartjuk kordában, vagy ahogy David Icke mondja: The sheep is herding the sheep. (=A birka tereli a birkát!) Mindennek pedig csak és kizárólag azért van bármilyen jelentősége, mert ha ezt megértjük és megérezzük, akkor leszünk képesek megtanulni azt, hogy mit is jelent az alázat, amely elvezet minket ahhoz a szabadsághoz, melyre véleményem szerint ténylegesen vágyunk.

Amikor ezt először megéreztem és rövid időkre képessé váltam a gondolataimat kívülről is megvizsgálni, rájöttem, hogy tele vagyok érzelmi és értelmi programozással, mások gondolataival. Ezek az érzelmek és gondolatok pedig elfoglalják és dolgoztatják az elmémet (akaratomon kívül – ha nem hiszed, csukd be a szemed és gondolj a semmire 10 mp-ig, de vigyázz, mert a semmire gondolás már egy tudatos elmeműködés és beszívtad :)), folyamatosan pörögnek benne és a közös szelet iránti megfelelés irányába terelnek, mert az illúzió erősebb, mint az elmém kiürítésének a vágya. Megmutatom, hogy mire gondolok:

A feladat tehát adott. Az érzelmeinken keresztül irányít bennünket az elme, s ez korlátozza azt a szellemi és lelki szabadságot, melynek megléte esetén képessé válunk a szellemi útra való rátalálásra. Ahogyan már korábban az „Én vagyok a hibás?” c. bejegyzésemben is utaltam rá, az elménk tele van szeméttel, melyek mint egy egyre koszosabbá váló szemüveg, eltakarják előlünk azt, ami a lényeg: Az ember több, mint egy fizikai teremtmény, ő maga is teremtő. A teremtés azonban a legtöbbször nem úgy működik, ahogy szeretnénk, mert az elménk börtönében a kulcs hiányára koncentrálunk ahelyett, hogy megnéznénk, tényleg bezárták-e azt az ajtót. 🙂

Húsvét alkalmával nem is lehetne jobb példázatot találni a szellemi felemelkedés és a valódi szabadság megtapasztalásának folyamatára, mint a Názáreti Jézus transzcendálását (=átváltozását) a Krisztusi létbe. Az ő szimbolikus története – melyben nyomon követhető a tudatos én vállalt szenvedésén keresztüli, szellemi énné történő átváltozása – 2000 éve mutatja az emberiségnek, hogy az életünk egyik legfontosabb célja a fizikai ember önmagán történő túllépése azért, hogy egy materiális szemléletű egyszerű halandóból szellemi emberré váljon. Ennek az útnak a folyamán pedig minden olyan “adósságot” sikerül letennünk, mely az elménk szabadságát korlátozza a legfőbb feladatok elvégzéséhez: megbocsájtás, alázat, univerzális szeretet, önkiüresítés (lásd kép fent), a szellemi igazságra való törekvés és mindezek egyetemes kisugárzása a világra, mert a világ több, mint én.

Van egy mondás mely így szól: Akkor kapsz meg mindent, ha már mindenről lemondtál. Húsvét alkalmából arra bátorítalak kedves komám, hogy lépj ki Te is velem együtt a megfelelésekkel teli illúzióvilágból és a szellemi úton való elinduláshoz tanuljuk meg saját érzéseinket és azon keresztüli teremtő folyamatainkat megfigyelni. Szerintem jó „játék”.

Áldott Ünnepet kívánok teljes szívemből és figyeljetek oda kedves férfitársaim, hogy lassan egyre érdemesebb tojást elfogadni, mert nagyon felment az ára. 🙂 És persze a felesekhez is sok örömet kívánok, ilyenkor igazán belefér akár +1-2 kupica is! Egészségetekre Isten áldásával!

Miben és kinek higgyek?

Miben és kinek higgyek?

Szerző: | márc 29, 2012 | Blogbejegyzések 2011-2014, Tudatosság, Világkép

Miben és kinek higgyek?

Bolygónk tele van különféle vallási és spirituális hitrendszerekkel. Vannak, melyek pogány hitnek számítanak és a természeti jelenségekben látják Isten jelenlétét, a vallások ún. avatárokat, különleges tehetséggel, képességgel és tudással megáldott Isten gyermekeit, megváltóit tekintik igaz vezetőiknek. Ami engem illeti, sokat olvastam a buddhizmusról, ezt-azt az iszlámról, judaizmusról, kabbalistákról, a bahaii hitről, a krisnahívőkről és talán legtöbbet a kereszténységről, de mégis meglehetősen felszínesnek érzem az ismereteimet, így összehasonlítani nem szeretném őket és a különböző, valláshoz nem köthető spirituális iskolákat sem venném górcső alá.

Akkor mégis miért adtam ezt a címet ennek a bejegyzésnek?

Megfigyeltem, ahogy nemlétező hajkoronám őszbe fordul lassacskán, egyre többször merül fel bennem a Mi végből is vagyok itt? c. kérdés. Régebben elég volt, hogy finom a pálinka és feszes a lányok feneke, de ezek a prioritások kezdenek háttérbe szorulni. Érdekel, hogy mi a célja az életemnek a Földön és egyáltalán ki a fene is vagyok én. Azt hiszem, hogy amikor ezek a kérdőjelek megjelennek – szokták mondani, hogy a krisztusi kor, azaz a 33. életév után – akkor érdemes odafigyelni arra a belső hangra, ami ezekre reakciót vár. Talán ez (is) a boldogság kulcsa, hogy ezekre találunk egy olyan választ, amit el tudunk fogadni. Talán. Eme bejegyzésben tehát egy olyan következtetést szeretnék megosztani veletek, amelyet egy nagyon kedves barátomtól tanultam még évekkel ezelőtt és elég sok lámpát felkapcsolt vele odabent.

2009. tavaszán találkoztam ezzel az emberrel, akit később mentorommá fogadtam. Ő volt az, akitől a korábbi írásokban emlegetett „eljutottam a megértésig” vagy a „ha nem tudod jól csinálni, örülj neki, hogy rosszul csinálod” elveket tanultam. Kb. 5 hónapnyi ismeretség után egyszer rákérdeztem, hogy miért tanít engem, mi a célja azzal, hogy az idejét ilyen tökfilkókra pazarolja, mint én. A következőt válaszolta: „Szeretném, ha valaki továbbvinné azokat az igazságokat, amelyekre rájöttem. Hiszem, hogy ezen ismeretek birtokában egyre többen eljutnak a megértésig. Ha ez valaha sikerül, akkor építek egy házat egy hegy tetején, kijövök reggel az erkélyre kávéval a kezemben, letekintek a völgybe és megnyugvással konstatálom, hogy elvégeztem a feladatom.” Nem telt el 2 hónap, és ez a barátom 49 évesen szívroham közepette átigazolt az égi futballpályára. Hogy elvégezte-e a feladatát, azt nem tudom. Talán részben igen, hiszen itt vagyok én, s ez a cikk (is) az ő felismeréseit adja tovább, melyet azóta életembe integráltam, mert együtt tudok vele „rezegni”.

Az egyik szerdai beszélgetésünk témája az volt, hogy mi lehet a vallások és spirituális iskolák célja, milyen egyetemes igazságot lehetne levonni az összes létező tanításból. A legfőbb kihívás ugyanis az, hogy a summázatok (=összegzések) mindig elvesznek az egészből, nem véletlen, hogy az egyes tanítások morzsáit heti rendszerességgel adják át a hívőknek a vallási vezetők ezzel is elősegítve az úton való folyamatos haladást. Amit azonban Józsi mondott nekem (tényleg így hívták!), az rávilágított arra, hogy igenis lehet egyszerűbben is szemlélni a valóságot. Bár ő lényegesen jobban belemélyedt a vallási tanokba mint én, azt mondta nekem, hogy az összegzés egyszerű. A marketingben is mondják mindig, hogy a kevesebb sokszor több.

Véleménye szerint (!) összesen 4 lépés kell ahhoz, hogy megismerjük az összes tanítás lényegét, s ha ezeket az igazságokat valaki alkalmazni kezdi – mert hiszem, hogy lehet őket igazságoknak hívni akkor is, ha némileg szűkítik a végtelen potencialitást -, akkor egyszerűbb és nagyszerűbb lesz az élete. És persze azt sem szabad elfelejtenünk, hogy bár a tudás hatalom, de igazából csak akkor válik valódi hatalommá, ha azt alkalmazni kezdjük.

Az első lépés a jelenlét. Nincs jövő, nincs múlt, csak a most van. Meglehetősen közérthető formában erről szólnak Eckhart Tolle művei. Carpe Diem. Élj a mában. Nem a mának, hanem a mában. (Eme latin mondás magyar fordításának legnagyobb hazugsága az, hogy ezeket az igekötőket összekutyulták, mert ez így azt sugallja, hogy szarjál le mindent, pedig a valódi üzenete az, hogy éld át a pillanat csodáját.) Bármi, ami történt, már nincsen. Bármi ami történni fog, még nincsen. Csak az létezik, amit most élsz át. Hogy hogyan éled át, az rajtad múlik.

A jelen pillanat valódi megélése azért kulcspont, mert a hitrendszerünk automatikus válaszreakciókat vált ki belőlünk, melyek leginkább nem mi vagyunk, hanem a közvetlen környezetünk által elfogadott valóságról tanúskodnak. Most képzeld csak el. Az egész életed csupa-csupa hatás: ahogy a szüleid reagáltak, az ismerősök, tanárok, mozihősök, stb., az lehet a normális. Megtanultad a reakciók “módszerét”, mert fontos, hogy elfogadjanak. Elképesztő mennyiségű információ van a fejedben arról, hogy minek hogyan “kellene” lennie, amikor egyszerűen a dolgok “csak vannak”. Nem állítom, hogy az, ami van egy megváltoztathatatlan állapot a most-ot követő későbbi most-okban, de tény az, hogy most ez a valóság. Remélem érthető, amit írok. Mész az autóval a városban, jobbról beléd rongyolnak, kiszállsz és érzelemmentesen konstatálod, hogy „Hmm, összetört a sok millió Ft-os autóm. Szuper, betétlapcsere, autómentő, kávé és haza busszal. Ez van.” De ez baromi nehéz. A filmekben és a való életben ilyenkor viták vannak és ordibálás, s mivel hajlamosak vagyunk azonosítani magunkat az általunk birtokolt tárgyakkal, ezért úgy érezzük, hogy akkor is megsérültünk, amikor igazából nem. Csak az általunk elfogadott valóság illúziójában sérülünk meg, mert kilépünk a jelenből, vagyis abból, ami kérlelhetetlenül „csak” van. Ha a jövőt meg akarod változtatni, változasd meg a most, a jelen reakcióit.

„Ha nem tudod jól csinálni, legalább örülj neki, hogy rosszul csinálod.” Ez a gondolat a jelenbe hoz mindig, ráadásul abban a pillanatban, hogy élvezni kezded a rosszul csinálást, tudatossá válik a cselekvés, ami a lényeg! 🙂

Vagy ott van pl. a szeretet, ami addig létezik (mindig most), amíg Te vagy. Meghal egy szeretted, barátod, ismerősöd, vagy egy általad kedvelt művész, stb. és máris múlt időben beszélsz róla: „Úgy szerettem őt.” Miért szeretted, most már nem szereted? Nem addig él a szeretet benned, amíg Te létezel? Ha most azt érzed, hogy szereted azt, aki a háromdimenziós fizikai valójában már nincs köztünk, akkor a szeretet nem szűnt meg és nem indokolt a múlt idő. Én továbbra is szeretem a Józsi barátomat, csak nem tudom neki megmondani. De a szívemben az érzés továbbra is van.

A második lépés az, hogy soha ne ítélj! Ahogy a Mindenki a saját szintjén „nyomorog” című bejegyzésemben is írtam, nem tudhatod, hogy ki éppen hol tart, vagy azt sem, hogy éppen milyen események befolyásolják egy másik ember sorsát. Stephen R. Covey, egy amerikai „sikerguru” egyik könyvében olvastam egy történetet, ami szerintem nagyszerű példázat erre:

A szerző egy hűvös téli napon utazott a zsúfolt new yorki metrón és arra lett figyelmes, hogy 5 gyerek az emberek lába között tülekedik és lökdösődik, nevetgélnek, és hangoskodnak. Eltelik 5 perc, és Mr. Covey odaszól a gyermekek apjához erélyesen: “Ne haragudjon Uram, nem tudná egy kicsit kontrollálni a kölkeit? Hihetetlen, hogy ennyire neveletlenek és Ön egy szót sem szól!” Mire a fickó a következőt válaszolta: „Ne haragudjon kérem, Önnek tökéletesen igaza van. Tudja, most jövünk a gyerekekkel a kórházból, meghalt az édesanyjuk és annyira fel sem fogják, hogy ez mit jelent, hogy én örülök annak, hogy egyáltalán képesek viccelődni.” Stephen ezek után elgondolkozott és elszégyellte magát. Soha nem tudhatod, hogy egy másik emberrel mi történt addig a pillanatig, amíg kapcsolatba kerültél vele.

Nagyon nehéz ítélet nélkül létezni, mert a hitrendszerünkből fakadó automatikus válaszreakciók nem csak a jelen pillanat élvezetére, hanem az ítélőképességünkre is hatással vannak. Mivel mindenről van véleményünk, ezért nagyon könnyen áteshetünk abba az állapotba, hogy engedelmeskedünk az ego kívánságainak és tévesen ítélkezni kezdünk mindenről, mert az kényelmesebb, mint megállni, venni egy levegőt és azt mondani: „Nem tudhatom, hogy ez az ember – akit éppen megítélek – minek köszönhetően cselekszik úgy, ahogy. Elfogadom és szeretem, mert az nekem jó.” Jusson eszedbe mindig a fenti kis történet. (Tömeggyilkosokat persze nem kell támogatni csak azért, mert hányattatott gyerekkoruk volt, de a jelen pillanat elfogadása ott is javasolt, mert a múltat csak akkor tudod megváltoztatni, ha másként gondolsz rá.)

A harmadik nagyon fontos lépés az, hogy ismerd meg önmagad. Nézz a tükörbe és őszintén valld be magadnak, hogy éppen melyik az a szint, amelyiken éppen „nyomorogsz”. Figyeld meg a reakcióidat és tudatosan – mint egy külső szemlélő – figyeld a kommunikációdat (a testtartásodat + a szavaidat) és az érzéseidet.

Mondok egy példát, hogy ez könnyebb legyen. A legjobb fényképező az emberi szem. Mész az utcán, látsz valamit, ami tetszik, fogod magad és tudatosan pislantasz egyet. „Ezt lefényképeztem!” Aztán mész tovább és ha látsz valami fontosat megint, akkor újfent megteszed. Attól lesz az egyszerű pislantásból „fényképezés”, hogy figyelmet adsz annak a pillanatnak, amikor a látványt „rögzíted”. Ezt kell az érzelmeiddel, a kommunikációddal és az alapvető reakcióiddal is végrehajtani. Ha leordítasz valakit, elküldesz az anyjába, ha negédesen túlmosolyogsz, mert elvárja tőled a világ, akkor légy tudatában annak (és kommunikálj tisztán és őszintén befelé), hogy „most így cselekedtem”. Elképesztően sok az oktatási és nevelési rendszer által belénk rögzített válaszreakció, mely arról szól, hogy adott helyzetben hogyan „kell” viselkednünk. Vannak aranyszabályok, melyeket nem érdemes áthágni (ha rossz napod van, ne máson töltsd ki a saját szomorúságodat, mert akkor visszanyal a fagyi), azonban ha tudatos vagy, előbb-utóbb már előre képes leszel kontrollálni a válaszaidat. Önmagunk figyelése ráadásul őszinteségre nevel hosszú távon, bár eme tudás készséggé válása olyan mint egy éles kés: vagy egy fantasztikus konyhai kellék, vagy egy gyilkos szerszám. Rajtad múlik, hogy mit hozol ki belőle.

Az első 3 lépés tehát rólam szól. Nekem kell megváltoznom ahhoz, hogy a világ jobb (más = emberközpontúbb) legyen. Légy tudatában a jelen pillanatnak, konstatáld az érzelmeidet, a gondolataidat és ne ítélj. Ahogy Gandhi is mondja: „Légy Te az a változás, amit a világban látni szeretnél.” Van azonban egy bökkenő: Mire a világ rájön arra, hogy Téged lehet, hogy követni kellene, addigra elmegy egy csomó idő. (Oké, az idő is egy illúzió, de most az okfejtés kedvéért tegyük fel, hogy létezik… :)) És mivel – a jelenlegi testedben bizonyosan – csak egy életed van, ezért megjelenik az egóból egy vágy, hogy a szűkebb – vagy lehetőleg tágabb – környezetünkön addig változtassunk egy pozitívabbnak (emberibbnek) vélt világért, amíg még mi is élvezni tudjuk munkánk gyümölcsét. Ez vezet el a 4. lépéshez.

A világ több, mint én. Ez a pont már nem (csak) rólam szól. Az rendben van, hogy „egyedül jöttünk, egyedül megyünk” és a legfontosabb feladatunk az önmagunkkal kapcsolatos felismerések megtapasztalása, de ha „csak ennyi” lenne a feladat, akkor nem lenne külső fejlődés és még mindig a vadállatokat hajkurásznánk a prérin kövekkel. Vagy nem. 🙂

Tenzin Gyatso, a XIV. Dalai Láma több alkalommal is kifejezte, hogy bár számára is a belső fejlődés az elsődleges – tekintve, hogy minden ember önmaga számára a világ közepét jelenti, hiszen az egész univerzum körülöttem van – a másokért, a közösségért való tevékeny lét legalább ugyanennyire fontos, mert a külvilág ettől fejlődik. Ha tudatában vagyok annak, hogy bizonyos gondolatokkal és tettekkel egy emberibb, élhetőbb és tudatosan is szeretetre vágyó társadalom megteremtésén képes vagyok munkálkodni, akkor ezt a saját érdekemben sem tanácsos önmagamnak megtartani. Van egy mondás is, ami erre vonatkozik: Amikor képes vagy arra, hogy segíts az embertársaidon, ez a „képesség” megszűnik pusztán képesség lenni, és felelősséggé válik.

Józsi barátom élete – elmondása szerint – tizenéves kora óta arról szólt, hogy valamit hozzá tegyen ehhez az egyre személytelenebbé váló, elidegenedő világhoz. Amikor megismerkedtünk, akkor is több civil kezdeményezésen dolgozott és kevésbé fősodrású rádiókban készített elgondolkodtató műsorokat. Valószínűleg én is azért találkoztam vele “véletlenül”, hogy ebben a küldetésében partnere legyek. Szepes Máriát közelről ismerte, végigjárta és tanulmányozta a különböző vallási és spirituális iskolákat és bár kétségtelen, hogy az összes hitrendszer mélyebb megértéséhez nem elegendő egy élet, a röviden bemutatott summázat számomra sokat jelentett és remélem, hogy számodra is felkapcsolt egy-egy aprócska lámpát.

Zárásként engedjetek meg egy ártatlan kis gondolatot, mely továbbgondolva Józsi barátom elméletét választ próbál adni arra, hogy mi a fenét keresünk is mi itt?

Képzeljétek el, hogy kezdetben volt a nagy Semmi. Ez a nagy Semmi képtelen volt „véleményt alkotni” önmagáról, ezért létrehozta a Valamit. A Valami aztán „elgondolkodott”: hmm, a semmiből lettem. Aztán rájött, hogy rajta és a semmin kívül nincsen más viszonyítási pont, így elkezdett önmagából teremteni dolgokat. Újabb és újabb Valamik jöttek létre, melyek aztán folyamatosan teremtettek újabb és újabb Valamiket, mert önmagukat szerették volna megtapasztalni a külvilág visszatükröződése által. Ez a folyamat azóta is tart, és most már oda jutottunk, hogy egyre többen tesszük fel a kérdést, hogy vajon mi is volt azelőtt, mielőtt a Valami megszületett? És rájövünk – vagy legalábbis megjelenik belül egy érzés -, hogy ugyanabból a forrásból származunk és egymás által önmagunkat tapasztaljuk meg, s a létezés titka egyre közelebb kerül mindannyiunkhoz. A tudattalan egység így válik tudatos egységgé végül. Persze csak szerintem, de jogom van azt feltételezni, hogy ebben van logika.

Mégpedig ezért:

A tudósbácsik szerint a Föld 4.6 milliárd éves, vagyis ha ez igaz, akkor mondjuk 4.7 milliárd évvel ezelőtt nem volt Semmi. Ami azonban a „hiányzó” 100 millió évben történt, annak benne kellett lennie a Semmiben, különben nem lett volna belőle Valami 4.6 milliárd évvel ezelőttig. Ugye? Ha tehát ez az 100 millió év tartalmazta a belőle létrejövő valóságot a végtelen potencialitás szintjén, akkor az életünk jelenlegi állapota mindennek nevezhető, csak nem a véletlen eredményének. Ebből az elgondolásból pedig az következik, hogy minden úgy tökéletes, ahogy van. És minél többen éljük át a dolgok puszta vanságának csodáját, annál közelebb kerülünk a teremtés céljához. Én legalábbis így látom.

Ha tudatában vagy annak, hogy a világ nem jó irányba halad és úgy érzed, hogy tudsz rajta változtatni bármit is, tedd meg, elsősorban önmagadért! Az időtlen, végtelen potencialitásból ugyanis az emberiség tudatossága választja ki azt a jelenbeli következményt, amit kollektív valóságnak tapasztalunk. Lefordítva az iménti mondatot magyarra mutass példát azzal, hogy nem hagyod, hogy megosszanak, egy konfliktus esetén mindig a szeretetet válaszd és figyelj a belső hangodra, kommunikációdra, mert az sokat elárul arról, hogy a hitrendszered milyen alapköveken nyugszik.

És ha valaki azt mondja neked: „Tudod mit te köcsög? Menj anyádba!”, akkor nézz rá és mondd neki őszinte szívvel: „Köszönöm és szeretlek!” Ki fogod ütni az embert és örömmel simogathatod meg az egódat, hogy Te nyertél. 😀

Na jó, egy kicsit pihent agyú vagyok ma, megyek benyomok egy felest, hátha megjön az eszem és végre én is normális leszek. Egészségetekre!